2012. november 18., vasárnap

16.videó: Az űr. [Beautiful Universe] :)

Csak úgy.





http://www.youtube.com/watch?v=eoqD9lem0lw&feature=channel&list=UL


http://www.youtube.com/watch?v=s6XA0RlNZRE&feature=channel&list=UL

2012. november 11., vasárnap

Csillagösvényen videók. - A magyarok igaz eredete, története. (Teljes.)

Rövid ismertető 1. rész Hazatérés 2. rész Bulcsu 3. rész A titokzatos Szent Korona A "Csillagösvényen" című háromrészes filmfolyam egyfajta főhajtás a magyar történelem előtt. Gazdagon fényképezett, bámulatos bepillantást nyújt a régmúltba. Három történelemórányi időutazás a magyarok mesésnek tűnő, ám mégis igaz, hősies világába. A Hazatérés című önálló film a honfoglalást, míg a Bulcsu az európai hadjáratokat és a lovas harcmodort mutatja be. A harmadik, A titokzatos Szent Korona című film pedig a koronaelméleteket foglalja össze a hagyományostól a meghökkentőig. A Magyarországon eddig ismeretlen műfajú filmek tartalma ugyan tudományos és ismeretterjesztő, képi megfogalmazása mégis a játékfilmeket idézi.

A magyarság igazi történelme, ellenben azzal a kitalált és elferdített valamivel amit ma a tudatlan gyerekeknek oktatnak a tankönyvekben...

"Szükség van a magyarságnak a nemzettudatra, a hazaszeretetre, a saját népéhez való bensőséges viszonyra, a magyar kultúrára áplására, a magyarságtudomány művelésére és oktatására, egy érzelmileg is összeforrott magyar nemzeti közösség újjáépítésére.Törekednünk kell arra, hogy teljes értékű életet élhessünk magyar módra, a magyar nemzeti hagyomány, kultúra és gondolkodásmód hordozóiként, a magyar nemzet nagy családjának tagjaként. A magyar népnek és nemzetnek olyan egészséges nemzetté kell átalakulnia, amely képes magasszintű sikerek elérésére és amely segít megalapozni és beindítani a magyar nép felemelkedését." Drábik János

„Amerikában az a szóbeszéd járja, hogy két intelligens faj létezik a Földön: emberek és magyarok" Isaac Asimov

- George Bernard Shaw (a CBC-nek bővebben kifejtve) ezt mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."
- Grover S. Krantz amerikai kutató: „A magyar nyelv ősisége Magyarországon/.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét/.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi.
- Ove Berglund svéd orvos és műfordító: „Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke."
- Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: „... Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Magyar Nemzet 2003)
- Enrico Fermi atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban a következőt válaszolta: „ Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket."
- A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel, könnyű nagy matematikusnak lenni.


1.rész:

2.rész:

3.rész:

4.rész:

Forrás: http://regnumportal.hu/

15. videó. NASA: Lezáratlan akták .

A múlt üzenete A boszniai piramisok videók:

Szakács Gábor rovásírás kutató filmje
A Visokoban feltárt piramisokról.









2012. november 2., péntek

Eredetünk és Őshazánk.(A sumér származáskérdés).

Eredetünk és Őshazánk.






A sumér származáskérdés.



A finnugor származáselmélettel foglalkozó fejezetben tárgyalt politikai helyzet és körülmény jelentősen befolyásolta a magyarság esetleges sumér származásának kutatását is. A sors kegyetlen játéka úgy hozta, hogy az 1848-49-es szabadságharcunk bukása után virágzott fel egy új tudományág: a sumerológia. A mezopotámiai ősműveltségről a világ nagyközönsége elé tárt új ismereteket a magyarság nem tudta felhasználni nemzeti céljaira a tárgyalt nehézségek miatt. A Tudományos Akadémián elhatalmasodott, idegen szolgálatban lévők igyekeztek megakadályozni vagy nevetségessé tenni minden olyan munkásságot, kezdeményezést, mely a magyarságot nyelvileg és műveltségileg Mezopotámia ősnépével hozta kapcsolatba.

Az első magyar régésznőt, Torma Zsófiát (1840-1899) a hivatalosak a „bogarászó kisasszony” jelzővel illették. Torma sok ezer régészeti leletet gyűjtött össze a Maros mentén és Erdély más vidékein, melyek díszítéseiben és jeleiben mezopotámiai hasonlatokat vélt fölismerni. A régésznő levelezésben állt a kor legkiválóbb tudósaival, például Sayce-szel, és Trója föltárójával, Schliemann-nal, akik a legnagyobb elismerésben részesítették Torma munkásságát.

A „délibábos” jelző ma is kijár azoknak, akik nem az Urál mögötti őserdőkben keresik a magyarság bölcsőjét. Jó példa erre Komoróczy Géza, az ELTE héber tanszék vezetőjének Sumer és magyar? című munkája, melyben a szerző tollhegyre szúrt minden olyan kutatót, akik a sumér és magyar nép esetleges kapcsolatainak kimutatásán fáradoznak. De milyen hiteles egy szerző, egy tudós, aki olyan kijelentést tesz, mint Komoróczy tett Chicagóban 1981. augusztus 22-én? Előadását a következő mondattal vezette be: ”A sumér-magyar rokonság kérdése akkor se érdekelne, ha az bizonyítva lenne.”. Na, de ilyet? Tanár Úr! Ha önt a sumér-magyar rokonság kérdése nem érdekli, akkor mégis, milyen ösztönzésre írta meg az imént említett könyvét? Azóta eltelt idő eseményei se a tudós úr semleges állásfoglalásáról tanúskodnak. Már éppen ideje lenne, hogy a magyar tudományos életben meghonosodjon a tárgyilagosság. Ennek – sajnos – egyelőre semmi jelét nem tapasztaljuk. Pedig jó lenne, ha a tudományok művelői megszívlelnék Hóman Bálint tanácsát, melyet még 1943-44-ben írt, de mely csak 1985-ben jelent meg Ősemberek – Ősmagyarok (Hungarian Cultural Foundation. Atlanta. GA. USA.) címmel. A nagy tudós a következőket írta:

"A magyarság és a magyar nyelv kimmér-géta kapcsolatainak a megállapításával új értelmet kapna az eddig jóformán kizárólagosan műkedvelőknek átengedett szumir-magyar kutatás is. A szumirok nyelve mai ismereteink szerint (1943) jáfetita kaukázusi nyelvcsaládba tartozik, a magyar nyelv kaukázusi és ‘ismeretlen eredetűnek’ mondott ősi szavainak az elemzésénél tehát a jövőben nem szabad figyelmen kívül hagynunk a szumir és hatti-hurri nyelvemlékeket." (121. oldal.)

Hómant sokan támadták korábbi, kizárólag finnugoros álláspontjáért. Egyesek úgy vélték, hogy ezt saját meggyőződése ellenére tette, mert pályafutásának felfelé ívelését fontosabbnak tartotta a nemzet érdekeinél. Nehéz lenne eldönteni, mi a valóság. A nagy tudósban megszólalt-e a lelkiismeret élete alkonyán, és megírta a magyarság eredettörténetét legjobb ismeretei szerint? Avagy az akkori kutatások eredményei késztették egyik-másik korábbi álláspontja megváltoztatására, mint azt maga is írja? Nemzeti szempontból, de Hóman személyét illetően is kár, hogy a jelzett mű csak 1985-ben jelenhetett meg. Hóman új állásfoglalásának hatására mennyi minden másként történhetett volna a magyar őskutatásban! Ezek után tekintsük át röviden a sumerológia kialakulásának történetét, és vizsgáljuk meg a sumér-magyar rokonság lehetőségét.

A sumér ékírások megfejtésének első alapkövét egy német középiskolai tanár, Georg F. Grotefend (1775-1853) fektette le egy ékírásos óperzsa szöveg megfejtésével. A görög-latin szakos tanár megfejtését a korabeli tudósok kételkedve fogadták ugyan, de helyessége a későbbi eredmények fényében beigazolódott. Sajnálatos, hogy a tudósok csökönyössége hátráltatta a kutatások kibontakozását, mert kedvét szegték Grotefend vállalkozó szellemének. Az úttörőmunka ezért Henry C. Rawlinson, angol katonatisztnek jutott, aki I. Dárius perzsa király Bihistum-i háromnyelvű – óperzsa, méd és asszír-babiloni – sziklafeliratának lemásolásával és megfejtésével alapozta meg pályafutását a keleti tudományokban. Ugyancsak e munkával rakta le az ékírások megfejtésének és a sumerológiának alapköveit. A merész és hatalmas vállalkozás a 1850-es évek elején kezdte meghozni gyümölcsét. Időközben mások is bekapcsolódtak az ékírások megfejtésének munkájába. Az ír Edward Hinks és a francia Julius Oppert tüntették ki magukat, mint az új tudományág megalapozói. A világ nagy érdeklődéssel fogadta a hírt a hajdani népről és magas műveltégéről. A meglepetés csak akkor suhant át az ujjongó lelkeken, mikor kiderült, hogy ezen ősi műveltséget alapító nép nyelve nem indoeurópai vagy szemita, mint azt föltételezték, hanem turáni, azaz urál-altáji, és ezek között is a magyarhoz áll a legközelebb. Oppert sumér-nek nevezte el Mezopotámia őstelepeseit, míg Rawlinson a nyelvükben szittya (Skytha) nyelvet ismert föl.



A sumér nyelv és műveltség feltárása eredményeinek hatására magyar művelői is akadtak az új tudományágnak. Annak ellenére azonban, hogy abban az időben a sumér és magyar nyelv kapcsolatairól, rokonságáról előadásokat is tartottak az Akadémia termeiben, a lelkes kutatóknak sok ellenségeskedéssel, ellenszenvvel kellett megküzdeniük. Valószínű ezzel magyarázható, hogy a sumerológiának nem volt a nemzetközi élvonalba tartozó magyar tudósa, holott ez elvárható lett volna. Az ékírásos sumér szövegek megfejtése során kiderült ugyanis, hogy a magyar nyelv számít a leghasznosabb segédeszköznek az ősi szövegek olvasásában. Ma már ismeretes, hogy a magyar Rónai Jácint Rawlinson munkatársa volt, míg Mátyás Flórián Oppert munkásságát segítette eredményesen. E két magyar a kezdeti sikereknek részese volt.

1870-ben az angol Archibald H. Sayce On an Accadian Seal (Egy akkád pecsétről) című munkájának megjelenése jelezte a sumerológia második korszakának kezdetét. Sayce volt ugyanis az első tudós, aki egy önálló sumér szöveget olvasott el sikeresen. Az addig elolvasottak két- vagy többnyelvűek voltak, s mindig az ismert nyelv volt a kulcs a sumér nyelv olvasásához. Az 1850-60-as években felgyülemlett anyag azt is lehetővé tette, hogy Sayce nyelvszerkezeti, nyelvtani kérdésekkel is foglalkozzon. Kortársa, a francia Francois C. Lenormant a kor másik óriása, a sumér nyelvészet megalapozásának legkiemelkedőbb tudósa volt. Lenormant minden kétséget kizáróan kimutatta – Sayce-szel egyidőben, de tőle függetlenül –, hogy a sumér nyelv nemcsak szóállagában, hanem szerkezetében is turáni nyelv, vagy ahogy ma mondanánk: altáji nyelv. Ő is a magyart tartotta a leghasznosabb segédeszköznek a sumér nyelv olvasásához. Lenormant a magyar nyelv tökéletesebb elsajátítása céljából Magyarországra utazott, de kiújult betegsége miatt látogatását meg kellett szakítania. A sumerológia és a magyarság nagy kárára fiatalon, negyvenhat éves korában halt meg.

A századforduló tájáról számos sumerológiával foglalkozó magyar kutatóról tudunk. Az ismert nehézségek ellenére is elismerésre méltó munkát végeztek. Az első önálló tanulmány Ferenczy Géza tollából jelent meg 1887-ben Szumér és Akkád címmel. Elismerést érdemel őt megelőzve Csengeri Antal és Giesswein Sándor munkássága, majd Ferenczyt követve Galgóczy János és Fischer Károly Antal, hogy csak a legkiemelkedőbbeket említsük. Az első nagy terjedelmű és a tudományos igényt is kielégítő szakmunka 1942-ig váratott magára. Ekkor jelent meg Debrecenben Dr. Varga Zsigmond Ötezer év távolából című kiváló tanulmánya. A magyar szempontból oly sokat ígérő fölismerések, eredmények népünk széles rétegei előtt szinte napjainkig ismeretlenek maradtak.

A II. világháború következményeként külföldre menekült tudósok és kutatók, miután biztosították létfenntartásukat, tovább folytatták az abbahagyott munkát. Az otthonmaradtak legföljebb csak az asztalfióknak dolgozhattak. Külföldön Dr. Bobula Ida szólalt meg elsőnek az ötvenes évek legelején a Sumér-magyar rokonság kérdése című tanulmányával. A távoli Ausztráliból Dr. Padányi Viktor hallatott magáról a Dentumagyaria című nagysikerű munkájával, mely nemcsak a sumér-magyar kapcsolatokkal foglalkozik, hanem elsőként dolgozta föl a „honfoglalás” történetét teljességében, és a nemzeti érdek szemszögéből. Őket követve, de tőlük függetlenül Dr. Nagy Sándor érdemelte ki az egyetemes magyarság elismerését a Magyar nép kialakulásának története című tanulmányával. Argentínából Badiny Jós Ferenc munkái – Káldeától Ister-Gamig I. II., The Sumerian Wonder, Az ister-gami oroszlánok titka, Mah-gar a magyar, stb. – kerültek az olvasni vágyók asztalára. Csőke Sándor sumér-urál-altáji-magyar összehasonlító nyelvészeti tanulmányai – A sumér ősnyelvtől a magyar élőnyelvig, Szumir magyar egyeztető szótár – szintén a legnagyobb elismerést érdemlik. 1975-ben jelent meg a Sorbonne magyar tudósának, Dr. Gosztony Kálmánnak a Dictionnare d’étymologie sumérienne et grammaire comparée című összehasonlító nyelvészeti tanulmánya francia nyelven. Gosztony ugyanúgy, mint Csőke kimutatta a sumér és magyar nyelvben előforduló egyezéseket mind a szóállagban, mind a nyelvtanban, melyek megerősítik a sumér és magyar nyelv közeli rokonságát, esetleg azonosságát. E munkának egy összefoglaló magyar nyelvű változata is megjelent Összehasonlító szumér nyelvtan (Duna Könyvkiadó Vállalat, Svájc, 1977) címmel, melyet Vállay Ferenc Károly fordított magyarra. Gosztony 1050 sumér szó összehasonlítását végezte el. A következő eredményt kapta: "23 egyezés van a latinban; körülbelül 40 az etruszkban(?); 20 az akkádban; 20 (a bizonytalanok nélkül) az örményben; kb. 50 a török nyelvekben (a kiegészítésekkel együtt kb. 75); 96 az északi finnugorban (kiegészítésekkel kb. 110); 923 a magyarban (ennek 8%-a csak valószínű). Ezenkívül 10 van a kaukázusiakban, 3-4 a baszkban, 3 a bretonban, 2-3 az arabban." (64. oldal.) A vizsgált 53 sumér nyelvtani jellegzetesség eredménye a következő: 21 párhuzamos a finnugorral, 24 a kaukázusival és 51 a magyarral (35. oldal). Dr. Götz László négykötetes, Keleten kél a Nap című alapos és széles áttekintést nyújtó tanulmányáért szintén a legnagyobb elismerést érdemli. Dr. Érdy Miklós tollából született meg A sumir, urál-altáji, magyar rokonság kutatásának története című kiváló összefoglaló munka. Biró József munkái – A szabírok őstörténete I. II., Kőrösi Csoma Sándor és a szabírok, Szabír-magyar történet ősi gyökerei – szintén dicséretet érdemelnek. Meg kell említeni Dr. Vámos-Tóth Bátor a világ különböző vidékein előforduló ősi földrajzi és helységnévgyűjteményét – TAMANA –, melyek megfelelői a Kárpát-medencében is megtalálhatók.

A felsorolt nevek és tanulmányok, ha vázlatosan is, de tájékoztatást adnak a nyugati magyar őskutatásról. E felsorolás megközelítőleg se teljes, annál is inkább, mert e könyv első kiadása óta számos új munka, köztük új szerzők dolgozatai jelentek meg, mint például Botos László Hazatérés című munkája. Továbbá a hazai kutatók is értékes tanulmányokkal gazdagították a kiadványok számát.

A sumér-magyar rokonság kapcsán megjegyezendő, hogy a Csodaszarvas mondánk is Mezopotámiából, Nimród földjéről indul ki, és Hunoron és Magyaron keresztül Pannóniában ér véget. E mondának török forrásból két újabb változata került elő – Tárih-i Üngürüsz és Madzsar Tárihi –, melyekben a Csodaszarvast üldöző testvérpár szintén Mezopotámiából indul el és Pannóniában telepedett le.








Az egyiptomi származáselmélet



Az egyiptomi eredet kérdéséről is szólni kell, mert e lehetőséggel is többen foglakoztak már. Nyomós okokat lehet e feltevés alátámasztására felsorakoztatni. Napjainkban egyre több adat kerül napvilágra, melyek indokolttá teszik e kérdés kivizsgálását. Mai ismereteink birtokában azonban azt kell mondani: elhamarkodott lenne a magyarság egészét az egyiptomi ősműveltséget alapító népből származtatni, de még nagyobb hiba lenne azt teljes egészében elutasítani.

Az egyiptomi népi és műveltségi elemek egyes vonásai ugyanúgy beilleszthetők a magyar múltba, akárcsak a hun vagy szittya. A legterjedelmesebben és a legbehatóbban Dr. Baráth Tibor dolgozta föl az egyiptomi és magyar műveltségnek párhuzamait A magyar népek őstörténete című háromkötetes művében. Baráth szerint az őstelepes magyarság Egyiptomból több hullámban vándorolt a Kárpát-medencébe. Érvei alátámasztására felsorakoztat számos olyan tényezőt és tárgyi tanút, melyeket nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni. Az erdélyi arany számos egyiptomi aranytárgyban kimutatható, mondja Baráth. A nyelvi rokonság kimutatására is bőséges anyagot sorakoztat föl. A legfigyelemreméltóbbak azonban a magyar népi díszítőművészetben napjainkig élő egyiptomi elemek, valamint a magyar-székely rovásírás és a képírás (hieroglifák) meglepő párhuzamai. Ezt egyébként már Fadrusz János szobrászművész is észrevette, akit természetesen a hivatalosak gúnyosan leintettek. Az Amerikában élő magánkutató, Hegedűs György szintén fölfigyelt e párhuzamokra. Az általa fölállított táblázatból bemutatunk néhány szemelvényt.





képjelek rovás








A magyar népi díszítőművészet egyik legkedveltebb eleme a tulipán. Annak ellenére, hogy a vadtulipán több változata előfordul azon vidékeken, ahol a hivatalos történetírás szerint a magyarság megfordult, mégis azt hirdetik, hogy a magyarság csak a XVII. században ismerkedett meg a tulipánnal, és csak ezután kerülhetett be díszítőművészetébe. Nos, a tulipán megtalálható a korai magyar pénzeken, és a Szent Imrének készült koronázási paláston is. Az esztergomi várkápolna falfestményein látható indák is e virággal végződnek. Árpád népének palmettás díszítései (8. kép) is a tulipánra emlékeztetnek, mint ahogy az asszír uralkodó előtt látható inda is tulipánba végződik. Nem csoda tehát, hogy a tulipános ládára is e virág került, melyről nevét is kapta.






A geszterédi szablya palmettás, "tulipános" markolata és az asszír uralkodó



A tulipános láda hagyományos bútordarabja volt az eladó sorú magyar lányoknak és fiatalasszonyoknak is. A ládát eredetileg szinte kizárólag tulipánnal díszíthették, vagy az nem maradhatott le róla. Később azonban más virágok is megjelentek rajta. A láda elejét a festmények rendszerint három mezőre osztották, melyek látszólag különállóak, valójában e három mező festett tulipánjainak, virágainak egybekapcsolódó mondanivalójuk van. Az udvarhelyszéki tulipános ládán (8. kép) a virágok – ahol az ősi tudat még nem sorvadt el – az asszonyi élet útját, főbb állomásait éneklik meg virágnyelven. A festmény bal oldali mezőjében a tulipán zárt, a leányállapotot, vagyis a szüzességet jelképezi. A középső mezőben a virág át van törve a kulcslyukkal, ami a nász megtörténtét, az asszonyi állapotot jelöli. A harmadik mező tulipánjában látható rajzok, tehát a telt tulipán, az áldott állapot jelzője. Továbbá, amint Kocsi Márta és Csomor Lajos megírták a háromszéki Vén Sütő Béla bácsi elbeszélései és útmutatása alapján: „Minden vonalnak, levélnek van mondanivalója, s e mondanivaló folyamatosan beszél szépen magyarul, képi nyelvén ma is hozzánk.” (Festett bútorok a Székelyföldön, Népművelődési Propaganda Iroda.) Ebből már gyanítani lehet, hogy a tulipán nem véletlenül került a tulipános ládára. De miért éppen a tulipán? Nem tölthette volna be ugyanezt szerepet valamely más virág? Sőt, a ládafestményen látható „virág” meg is kérdőjelezhető, hogy az valóban tulipán-e?

9. kép. Az udvarhelyszéki tulipános láda




A tulipán jelképiségét és mondanivalójának értelmezését az ókori műveltségek hagyományainak figyelembevételével oldhatjuk meg. Jelek szerint, éppen az egyiptomi leletek megvilágításában kínálkozik kézenfekvő magyarázat, bár tudni kell, hogy a keleti népeknél is elterjedt volt a tulipán használata hasonló értelemmel. Mai ismereteink szerint a jelképek és jelképrendszerek az újkőkor emberének eszmevilágában gyökereznek, megértésükhöz ezen eszmevilág ismerete, megértése adhat eligazítást.

A régmúlt emberének életmódját, gondolkodását az előkerült régészeti leletek segítségével lehet körvonalazni. E leletek tanúvallomása szerint az újkőkorban kezdődött el ama folyamat, mikor némely közösség a gyűjtögető, halász-vadász életmódból fokozatosan áttért az állattenyésztő, majd földművelő életmódra. Addig kizárólag a természet adta javak és lehetőségek kiaknázásával biztosították létszükségletüket, megélhetésüket. A termelő életmód nagyobb létbiztonságot és könnyebb megélhetést eredményezett. Ennek következtében a népszaporulat rohamosan növekedett. A kedvezőbbre változott életkörülmények ellenére az újkőkor emberének így is bőségesen kijutott a megpróbáltatásokból, nehézségekből. A mag elvetése ugyanis még nem biztosította a bőséges termést. Jöhetett egy nagy eső, és az áradat elsodorta a termőföldet az elvetett maggal együtt. Vagy aszály sújthatta a fejlődésnek indult zsenge növényzetet. A reményteli és sokat ígérő aratás előtt mindent elverhetett a jégeső. Az újkőkor embere szembe találta magát a természet erőivel. Valaki vagy valakik beleszóltak életébe, fáradságos munkájának eredményességébe. Nem tudhatjuk pontosan, hogy az őskor emberének milyen volt a hiedelemvilága a túlvilági életről, az Istenről, de temetkezési szokásaiból arra lehet következtetni, hogy hitt azoknak valamilyen formájában. A többistenhit azonban – valószínűleg – a termelő életformával vette kezdetét, és azzal párhuzamosan művelődött ki. Az újkőkori ősünk felfogásában a titokzatos és láthatatlan jótevő és kártevő erők küzdelmei alakították ki a sajátos hiedelemvilágot. Gonosz szellemeknek vagy isteneknek vélte azon erőket, melyek munkája eredményességét nehezítették, esetleg tönkretették, jó isteneknek, tündéreknek azokat, akik életét megkönnyítették, létbiztonságát növelték.

Nos, e viszony volt az alapja az újkőkori műveltségek vezéreszméjének, a termékenységi vallásnak, amely a lét, a megmaradás eszmei támasza volt, az égiek segítségével. A termékenységi vallás nemcsak az emberre vonatkozott. Kiterjedt a növény- és állatvilágra is, de irányzatában mégis emberközpontú volt. Az elvetett mag azért keljen ki, hogy legyen új termés. Az állat azért szaporodjon, hogy legyen tej és hús az étkezéshez, gyapjú és bőr a ruházkodáshoz. A gyermek születése pedig az emberi nem megmaradásának a legfőbb biztosítéka. Újkőkori ősünk tehát mindent elkövetett a létét fenyegető gonosz szellemek elűzésére, és kérte a jótevő istenek segítségét munkája sikeréhez. Az isteneket felhalmozódott tapasztalatai és ismeretvilága alapján a természetben létező és munkálkodó tulajdonságokkal ruházta föl. Az állatjelképek használatának eszmei és tartalmi mondanivalóját is csak ezek ismeretében lehet megmagyarázni. Két nagyon jó példa erre a királyi szittyáknál a szarvas jelképisége, és a Rómát alapító testvérpár, Romulus és Rémus mondája.






Romulus és Rémus mondája



Dr. László Gyula írja, hogy a szittyáknál megvolt a „szarvas-ősanya” tisztelete, de úgy emlékszem, Magyar Adorjántól olvastam, ha egy szittyától megkérdezték: kinek a gyermeke vagy? – a szittya azt válaszolta: a szarvasé. A szittya természetesen nem a négylábú állatra gondolt, hanem arra, akinek a jelképe a szarvas volt. Mielőtt megválaszolnánk, kinek a jelképe volt a szarvas, vizsgáljuk meg a másik említett példát. Romulust és Rémust a monda szerint egy "anyafarkas" (10. kép) nevelte föl. Mai ismereteink szerint az emberi értelem megalapozása a gyermekkor első éveiben történik. Szakvélemények úgy tartják, az emberré válás e döntő időszakában nélkülözhetetlen az emberi közelség, a szülői és társadalmi gondoskodás. E nélkül – mondják – szellemi fogyatékosként élhetnénk le életünket. Elképzelhetetlen tehát, hogy a regebeli testvérpárt anyafarkas nevelte volna föl daliás és vezéri képességekkel megáldott ifjakká. Hol, miben kell keresni a magyarázatot mind egyik, mind a másik alaptalannak tűnő, mesék világába illő mondához?

Az ősműveltségek embere – amint az előzőekből láttuk – az égieket a természetben létező és élő tulajdonságokkal ruházta föl. Az oroszlán – az állatok királya – például az egyik legkedveltebb jelképe volt az isteni hatalomnak, puszta ereje miatt. A sas pedig az isteni éleslátás, mindenlátás jelképe volt, míg a szarvas gyorsaságával érdemelte ki a megkülönböztetett figyelmet. A szittyáknál tehát a szarvas volt az Isten egyik jelképe. Pontosabban a Napé, míg a Nap a mennyben lakozó Istené. Mikor a szittya a szarvas gyermekének vallotta magát, azzal valójában azt fejezte ki: ő az Isten gyermeke. Nos, ez fényt derít a Romulus és Rémus rege történeti hátterére is. A testvérpár olyan népnek volt a neveltje, melynél az anyafarkas volt Nap, áttételesen az Isten jelképe. Az elmondottak ismeretében most már felfedezőútra indulhatunk, és kideríthetjük, mint vált a tulipán a termékenységi vallás egyik jelképévé.

A termékenység istennője okszerűen nem lehetett más, mint az életet adó anya. A világmindenség vonatkozásában a földanya, vagy maga az anyag. Megtermékenyítője az égi erőny, a naphő és fény. Egyiptomban a Nap egyik földi jelképe a bika volt. A 11. képen Isis, az egyik termékenységi istennő fejdíszében is fölismerhetők a bikaszarvak, melyek közrefogják a napkorongot. Ez tehát az áttételes jelképezés egyik legkiválóbb példája. Az Isten égi jelképe a Nap, ennek földi jelképe a bika, melyek jelképezik Isis istennői mivoltát, vagyis a termékenységi vallás nagyasszonyát. Meglepő a hasonlóság Isis fejdísze és a matyó hímzés (11. kép) egyik legkedveltebb tulipánszerű eleme között. A hímzés közepében van a Nap, melyet a bikaszarvszerű virágszirmok fognak közre. A festett tányér (10. kép) közepében szintén „tulipánszerű” dísz látható, melyre csak jóindulattal lehet ráfogni, hogy az valóban tulipán. Alakja és kidolgozása nagyon hasonlít az udvarhelyszéki tulipános láda festményeire, mint ahogy hasonlít a bikaszarvakra is, melyek egy szívet (Napot) és életfát ölelnek át. Nem lehetetlen tehát, hogy a magyar népi díszítőművészetben oly kedvelt elem Isis fejdíszéből alakult át tulipánná, miután az eredeti kötődés a népi tudatban fokozatosan elmosódott. Megtartotta viszont eredeti tartalmi mondanivalóját, mint termékenységi jelkép.




A matyó hímzés, Isis istennő (The World's Mythology) és a festett tányér



A bemutatott anyag csak néhány jellegzetes szemelvény a sumér-egyiptomi-magyar kapcsolat vagy rokonság tárházából, melyek indokolttá teszik a kérdés alapos kivizsgálását. A magyarság e népektől való, egyenes ági származtatása azonban nem mutatkozik történetileg megalapozhatónak, ha figyelembe vesszük a Kárpát-medence benépesedésének történetét. Azok, akik Mezopotámiából származtatják az első magyar telepeseket, lehetséges, hogy átsiklottak néhány jelentősnek mutatkozó tényező fölött. Szerintük a sumérok tömeges kivándorlása az akkádok térhódításával, Kr.e. 2300 táján kezdődött. Ez eseménytörténetileg valóban ésszerű feltevésnek mutatkozik, s mint lehetőséggel, ezzel is számolni kell. Szem előtt kell tartani azonban, hogy a Kárpát-medencében ekkor már virágzó műveltségek léteztek, amint ez a későbbiekből kitűnik. E térség népsűrűsége is magasabb volt az átlagosnál, mely döntő tényezőnek számít a magyarság kialakulásában, valamint a magyarság és a Kárpát-medence viszonyában. A sumérok – a kérdéses korban – a szellemi és anyagi műveltség csúcsán állottak. Jogos lenne az elvárás, hogy hatásuk – megjelenésük idején és utána – a Kárpát-medence korábbi telepeseinek anyagi műveltségén kimutatható lenne. Legjobb ismereteink szerint ez nem így van. Éppen ellenkezőleg. A Kárpát-medence és Mezopotámia műveltsége közötti rokon vonások éppen ebben az időben kezdenek elmosódni. Nem tudunk arról sem, hogy a Kárpát-medencében akárcsak egy ékírásos tárgyat is találtak volna. Márpedig, ha a sumérok a rézkor kezdetén telepedtek hazánkba, akkor az ilyen leleteknek tömegével kellett volna előkerülni. Nem tételezhetjük fel ugyanis, hogy a jövevények, miután átvergődtek a Kárpátok szorosain, egyszerűen elfelejtették írásukat, műveltségüket. Még ha így is lenne, a magukkal hozott tárgyak nem tűnhettek volna el nyomtalanul. Az egyiptomi kérdés ennél valamivel jobban áll, de az előkerült néhány tárgyra nem sokat lehet építeni. A sumér-egyiptomi-magyar kapcsolatokat máshol, a korábbi időkben kell keresni.

A dél-afrikai fémgolyók titka: az evolúció cáfolata?




Dél-Afrikában meghökkentő leletekre bukkantak a bányászok. Több száz fémgolyó látott napvilágot. A hír nem új és rendszeresen előveszik, hátha értelmes magyarázatot tudnak adni az anomáliára. Hogyan kerültek oda ezek a megmunkált alkotások? Kik, mikor és milyen célzattal készítették? Milyen hasonló bizonyítékokkal találkoztak világszerte a geológusok, az antropológusok és az amatőrök?

A fémgolyókat alapvetően könnyebb bevizsgálni, mint például a kristálykoponyákat vagy az Ica köveket. Sokat segít ugyanis az a környezet, ahol megtalálták őket. És pontosan ez adja rejtély pikantériáját. Egy üledékes kőzetrétegben bukkantak a fémgolyókra, melynek becsült kora 2,8 milliárd év, plusz-mínusz néhány százmillió év. A mai evolucionista elmélet szakértői szerint abban a földtörténeti korban nem jelenhetett meg az értelmes élet ezen a bolygón. Valószínűsíthető, hogy primitív élőlények ekkor már vegetáltak itt, de szabályos gömb alakú fémgolyókat aligha készíthettek maguktól.





A témát nemes egyszerűséggel félre is söpörhetnénk, ha az említett fémgolyókon ne találtak volna különböző rovátkákat és ábrákat. Valójában több milliárd éves leletekről beszélünk, amelyek egészen nyilvánvaló módon nem a természeti erők közreműködésével keletkeztek, hanem tudatos alkotás eredményeképpen. De vajon hogyan?




A golyók mérete nem több 2-3 centiméternél és jól kivehetők rajtuk a párhuzamos vonalak. Vajon ezek mit szimbolizálnak a szabályos gömbök közepén? Talán az Egyenlítőt, a Baktérítőt és a Ráktérítőt ábrázolják? Tudományos szempontból talány, hogy milyen céllal készültek az ábrák. Csupán két részre szokták osztani a golyókat: megkülönböztethetünk fehér foltos és kékes tónusúakat, valamint porózusabb és fehér anyagot tartalmazó fajtákat. Itt megáll a tudomány, ennél többet egyelőre hivatalosan nem közöltek.



Ekkor vetődik fel az emberi faj eredetének kérdése. A The Geologist című tudományos lap szerint Illinois államban emberi csontvázat találtak 27 méterrel a föld alatt. A lelet felett talált kőzetréteget semmi sem bolygatta meg, érintetlen volt. Most jön a meglepő felfedezés: 300 millió éves a réteg. Ahogy mondani szokás, erre varrjunk gombot.




A történelem előtti korok régészetét tanulmányozva nem túlzás, hogy több száz olyan bizonyítékot találunk, amelyek azt támasztja alá, hogy humanoid lények népesítették be a Földet év tíz- és százmilliókkal ezelőtt. A darwini elméletet egészen egyszerűen nem támasztják alá a tények. Milyen tényekre gondolok? Például Utah államban Antelope Springs környékén 440 millió éves emberi lábnyomot találtak. A lábnyom tulajdonosa cipőt viselt. Ezt a megkövesedett leletek mutatják.





Számos hasonló lábnyomot fedeztek még fel. Mellettük, ugyanúgy beágyazódva és megkövesedve találtak 280 millió éve kihalt háromkaréjú ősrákokat. Ilyet nehéz lenne hamisítani. Azután jurakori mészkőben rozsdamentes acél csövet is találtak, miként nyakláncot, csavart és egyéb eszközöket is.



De nem csak az amatőr archeológusok olyan szerencsések, hogy ilyen leletekre bukkanjanak. Eklatáns példa erre Carlos Ribeiro-nak, Portugália vezető geológusának az esete, aki húszmillió éves kőzetrétegekben több száz kőeszközt fedezett fel. A felfedezés nem egyedülálló, mivel a Francia Tudományos Akadémia tudományos folyóirataiban is jelentek már meg beszámolók hasonló korú kőeszközökről.



Bizonyos, hogy évmilliókkal ezelőtt „valakik” gyémántot, aranyat és ezüstöt bányásztak Afrikában és Amerikában is. A geológusok kormeghatározását aligha tagadhatják le az antropológusok azzal az érvvel, hogy tévednek, mert akkor a világ miden táján tévednének. Lehetségesnek, avagy logikusnak tűnik, hogy az egyedfejlődés másképpen zajlott le, talán több fordulat volt benne, amelyekről eddig még nem szereztünk tudomást.



Bizarr dolognak számít, hogy fémgolyók nem csak a föld mélyéből kerülhetnek elő, hanem az égből is pottyanhatnak. Namíbiában (Windhoek) éppen ez történt. A NASA és az Európai Űrközpont sem tud egyelőre elfogadható választ adni arra a rejtélyre, hogy a 6 kilogrammos, üreges fémgolyó honnan érkezett. A vizsgálatok kiderítették, hogy a golyó átmérője 35 cm, a golyó két darabból lett összeillesztve, minden jel szerint hegesztve. A hatóságok egyelőre találgatnak, mert nem lehet minden egyes esetre ráfogni, hogy műholdak leváló darabjai. A talányt fokozza, hogy nem csak ezt a 2011-es esetet kellene megválaszolni, mert az elmúlt két évtizedben Afrika más régióiban, Dél-Amerikában és Ausztráliában is több hasonló jelenséget jegyeztek fel. Úgy tűnik, szaporodnak a rejtélyek a nagyvilágban, ugyanakkor agyonhallgatják a vizsgálati eredményeket, vagy megpróbálják mesterkélt magyarázatokkal elütni a rejtélyek élét.

A magyar nyelv sajátosságai .:

Újabb vélemény a magyar nyelvről!!




Egy Németországban élő nyelvkutató - Lange Irén - forradalmian új nyelvészeti módszerrel vizsgálja napjainkban a magyarság eredetének és kapcsolatainak kérdését. Nem az egyes szavakat, nyelvi elemeket boncolgatja, hanem összességében nézi a magyar nyelv világszemléletét, logikai szerkezetét, lelkületét, szellemiségét, értékrendjét.



A hagyománytörő lingvisztikai szemszögből:



A teljes nyelvi analízis alapján az alábbi jellegzetességeket találta:



- Szelektív közlésmód, az evidencia elve: nyelvünk lényegre törő, az egyértelműt mellőzi. A létigét főszabályként elhagyjuk, jelentését leginkább ragokba építjük. Vándorlásunk során csak azzal bővítettük szókincsünket, ami a korábbiakhoz képest szokatlan, eltérő volt. A többes szám ragját a számnevek után elhagyjuk, ezzel is egyszerűsítünk. Nincs többfajta múlt időnk - mint például az angoloknak -, mert így is árnyaltan tudjuk magunkat kifejezni. Az információkat fontossági sorrendben közöljük; például a nevek írásánál először a családnév van, mint ritkább megnevező szó, és csak utána a keresztnév, mint tömeges megjelenésű szó. Nyelvünk figyelem-elterelő; belső logikája olyan, hogy az egyértelmű dolgokat meg sem említjük: legfeljebb különleges esetekben utalunk rá.



- Tulajdonszemlélet: az indogermán haben/have (vagyis "birtokolni) szó alkalmazása helyett nyelvünk alázatosan nézi azt, amit a Teremtőtől kaptunk. Az ilyen beállítottság láttán a materialista szemléletű indogermán megzavarodik.



- Holisztikus világszemlélet: a nemiséget egységesen szemléli; a szavak nemekre való felosztását értelmetlennek tartja. Egységként fogja fel az olyan dolgokat, amelyekből több van (pl. köröm, haj, szőr). A páros szerveket is egyként kezeli, ezzel a dolgok végső célját, biológiai funkcióját ragadja meg, és nem a szemmel látható felületes benyomást.



Szkíta és szittya gyökerek

Kutatásai során Lange Irén ókori írók szkítákról, szittyákról szóló leírás okra bukkant: "a szkíta ember szerény, érdektelen az anyagi dolgokban. Teljes körűen ésszerű, becsületes, őszinte; a legmesszebbmenőkig következetes. Szókimondó, természete békés; amíg idegenek nem háborgatják saját rendjét: bölcs.



Megállapította, hogy ez a leírás megegyezik saját következtetéseivel.





>>>



Bizonyára Önök is ismerik "a magyar nyelv lelkisége, szellemisége" fogalmat, de várhatóan ugyanolyan zavarba jönnének akkor, ha ennek definícióját kérném, mint az eddig megkérdezett magyar szakos tanárok.



Pedig valahol itt kellene elindulni azon az úton, ami segít megindokolni, miért terjedt el nemzetközileg is az a nézet, hogy a magyar nyelv és nép - minden eddigi hivatalos rokonkutatási álláspont ellenére - valahol határozottan egyedülálló és eredeti. Számos kísérlet mutatja azt a törekvést, hogy erre végre kielégítő magyarázatot leljünk. A ma hivatalosan oktatott finn-ugor rokonítási elmélet ugyanis, hiába vannak kétségtelenül érvei, számos kérdést nyitva hagy, mert - mint ma már köztudott - a tudomány mai állása szerint antropológiailag és régészetileg nem, és például hangtanilag, nyelvtanilag is csak részben támasztható alá.



És ez az a pont, ahol az én, újfajta, átfogó nyelv-szemléletmódom segítséget nyújthat, ha mások is bekapcsolódnak munkámba, - nem csak a magyar nyelv kutatásában. Úgy érzem, nem teszünk egy nyelvnek sem eleget, ha - mint a hagyományos nyelvészet - csak a nyelvészet határain belül gondolkozunk, és csupán külső jegyekre figyelünk, ami alatt az olyan részterületeket értem, mint például a nyelvtan, szókincs, etimológia, hangtan.



Ha így nem jutunk válaszhoz, más módon kell a nyelveket megközelíteni. Bár az eddigi kategóriáknak feltétlenül megvan a saját létjogosultsága és haszna, kicsit elvész mögötte az összkép, ami számomra a nyelvek lényegéhez, felfogásához, világszemléletéhez vezet, és amit csak úgy kaphatunk meg, ha interdiszciplinárisan gondolkozunk, túl az eddigi(,) lingvisztikai, filológiai, filozófiai és pszichológiai kategóriákon.1)



Mert a nyelv több, mint csupán például hangtani, nyelvtani, bizonyos szókincsű rendszer. A nyelv gondolati, fogalomrendszer, ami miatt lett nyelvtana, szókincse olyanná, amilyen. Minden nyelvnek van egy külön, sajátos szellemisége, ami alatt szerintem nem - mint sokan hiszik - például a benne íródott irodalmat, hanem éppen azt az alapot kell érteni, ami következtében többek közt ez a rá jellemző irányban kifejlődött.



Ahogy igaz, hogy az ember alkotta a nyelveket, úgy igaz az is, hogy a nyelv is alakítja az embert - ha a megfordítás nem is egyenrangú. Ezért nem szabadna a nyelveket csupán abszolút értelemben, ebből az összefüggésből is kiragadva vizsgálni, hanem úgy is, mint megalkotói világának, de világnézetének is termékét, és egyben azt a tényezőt, ami későbbi tudat-, felfogás- és értékrendszerünket, sőt alapvető magatartásunkat is a bölcsőtől kezdve a legmaradandóbban befolyásolja, vetekedve a szülői-nevelői és általános hatásokkal.



Mint régész és komparatista indíttatású kutató, több nyelv tanára, fordító és tolmács, aki többszörösen is a nyelvekkel foglalkozom és (magyar állampolgárként) immár húsz éve élek Németországban, eredetileg a német és angol nyelv sajátos logikáját vizsgáltam. A magyar nyelv világszemléletével ennek hátterében kezdtem el foglalkozni. Természetesen másra - is - jutottam volna, ha más idegen nyelvek sajátosságaival konfrontálódtam volna ilyen módon. Az így feltűnt magyar logikai rendszer alapján azonban érdemes volt továbblépnem és ennek megfelelőit keresnem az elismerten és nem elismerten rokonított nyelvekben is.



Természetesen itt munkámnak csak apró töredékét, megfigyeléseimet, következtetéseimet mindössze néhány példára szorítkozva tudom bemutatni.

Esszéisztikus, külföldieknek és magyaroknak szánt írásaimban persze részletesebb és alaposabb lehetek.



Annyi azonban ebben a szűk keretben is szemléltethető, hogy nyelvi jellemzőink egyszerre több szinten jelentkeznek és messzemenően következetes és logikus egészet alkotnak, míg ez az elismerten, vagy nem elismerten rokonított nyelvekre - mint például a finn, török, japán - nem igaz, ezek náluk többnyire csak izoláltan bukkannak fel.



Emiatt - is - aligha tűnik ésszerűnek az a - helyenként már kifogásolt - nézet, hogy a magyar többnyire egy átvevő nyelv lenne.

Minden nyelvnek vannak előnyei, hátrányai, erős és gyenge oldalai. A következő három fejezetben a magyar egy-két kimagasló értékét, szépségét szeretném bemutatni.



1. SZELEKTÍV KÖZLÉSMÓD - LÉNYEGRETÖRÉS ÉS SZŰKSZAVÚSÁG



Kevés nyelv tud olyan lényegre törő és szűkszavú lenni, mint a magyar. Vizsgálhattam nyelvünket akármilyen szempontból, mindig ez volt a tanulság: egyszerre több tulajdonsága is igazolta ezt az észrevételt. Ezekből most csak néhányra szorítkozom:



1.1. AZ EVIDENCIA ELVE


1.1.1. A "van" mellőzése



Közismert tény, hogy a magyar mondatok állítmánya csak bizonyos körülmények között tartalmazza létigénk ragozott formáját, a "van"-t 2), és legszívesebben névszói vagy névszói-igei marad. Akkor miért hozom itt fel?



Nos:

Ez akkor van így, ha kijelentő vagy kérdő módban, jelen időben, 1. szám 3. személyben beszélünk bizonyos valakiről/valamiről. Ilyenkor nem azt mondjuk, hogy "Az asztal kék van", hanem csak azt, hogy "Az asztal kék".3) (A többi személy itt nem érdekes.) Ami nekünk itt, ha nem is új, nagyon fontos, az az, hogy a mondat alanya meghatározott. Mert ha az, akkor említéséhez tárgyi vagy elvi léte is kétségtelenül kapcsolódik, tehát: magától értetődő. Ha viszont az, akkor elhanyagolhatóvá is válik, annyira, hogy teljesen eltűnhet a mondatból!



1.1.2. Az elvárási norma és sajátos fenoménja



Az evidencián, magátólértetődésen van a hangsúly. Ami nyilvánvaló, arra nem kell szót vesztegetni.



Ennek a szellemnek másik okozata, mutatója az, hogy a magyar - hosszas vándorlásai során - arra is érzékenyen ügyelt, hogy főleg csak olyan fogalmakban bővítse szótárát, ami az eltérőt, szokatlant, stb. jellemzi. Erről érdemes, érdekes is, sőt, nem lehet eleget beszélni.



Így aztán a magyarban például a szép szónak sokkal kevesebb szinonimája van, mint ellentettjének, a csúnyának. Az okos - buta páros eltolódása az egyik legszélsőségesebb példa: míg az okosra azt mondjuk: értelmes, eszes, éles eszű, bölcs, lángeszű, a butára ugyanígy az első két, tetszőlegesen kiválasztott szinonima-szótárt fellapozva, azoktól ihletten legalább 87 szót illetve kifejezést találunk!4)



Ez persze nem azt jelenti, hogy minden magyar vagy minden a magyaroknál szép és/vagy okos, hanem azt, hogy ebből indulunk ki: magától-értetődő, hogy ez az elvárási normánk.



Hogy ez tényleg így van és nem fordítva (tehát, hogy azért lenne ilyen egyenlőtlen az eltolódás, mert annyi csúnya és buta élne nálunk, hogy nem győznénk az újabb és újabb változatokra szavakat találni), egyszerre több ténnyel is igazolható:



· A lét ige imént említett elhagyásának, a csupán névszói állítmánnyal való mondatszerkesztésnek lehetősége mutatja, hogy a magától-értetődőt igyekszünk elhagyni.



· A negatív jelzők irányába való eltolódás minden más, hasonlóan alapvető értékeket jelölő melléknévpárosunknál is megvan, ilyen például a jó - rossz, egészséges - beteg, ép - sérült, vidám - szomorú, jámbor - öntelt. Bár sokszor hasonló az eltolódás iránya más nyelvekben is, de aránya a magyarban szélsőségesebb (persze ez könnyű, mert a magyarnak eleve nagyon gazdag a szókincse). A magától értetődőt tehát módszeresen a minimumra szorítjuk.



· Ahol viszont nem jeleznek alapvető értékeket az ellentettek és nem köthetők általános elváráshoz, azaz nem lehet természetesen alapvetően jónak-rossznak nevezni egyik végletet sem (lásd: gyors - lassú, széles - hosszú, alacsony - magas stb.), már nem érvényes ez az eloszlási arány. Ez fordítva igazolja a fenti mintát, hogy: azt kell kifejezni, ami nem magától-értetődő vagy nyilvánvaló, és ellentettek esetén kb. egy-forma arányban.



1.1.3. A többes szám redukciója



Ide tartozik még például az a bizonyos, fent említett tulajdonsága a magyarnak, hogy a többes számot jelző számnevek után (2, vagy több) a többes szám ragját kötelezőszerűen elhagyja: tehát nem azt mondja, hogy 1 nap - 2 napok, hanem 1 nap - 2 nap, sok nap.



Ebben ugyanazt, a fenti két pontot összekötő elvet követi: Ami evidens, tudni illik az, hogy a 2 (vagy több) az többes szám, annak külön jelzése számára redundáns, szócséplés.



Ezzel egyetemben világos az is, hogy csak ott szükséges a többesjel, ahol nem adunk semmi számszerű adatot ("Emlékezetes napok voltak.").



1.1.4. Múlt idő leépítés



Végül az a tény is, hogy nagyanyáink még több múlt időt használtak, mint a mi nemzedékünk (egyet), ugyanezt a gondolkodásmódot támasztja alá. Az elhagyott múlt időket ismerjük is, értjük is még. De valamikor az utóbbi évszázadban - tehát ez a legfrissebb példa a fenti nyelvtendenciánkra(!) -, a mindennapi nyelvhasználat kiszűrte őket - sallangként. Hiszen bármely múlt időben is beszélünk valamiről, valamikor szükség van pontosításra, hogy mikorról beszélünk: tegnap, 2 éve, azelőtt, miután, stb. történt-e valami.

Azzal viszont egyértelműsítjük a múlt időt, aminek - mert egy múlt idő azért elkel az érthetőséghez - takarékos nyelvünknek megfelelően a legrövidebb és legegyszerűbb változatát vetjük be: "- t".



1.2. LÉNYEGMEGRAGADÁS:


1.2.1. verbálisan a szórendben



Mi is evidens? Ami bizonyításra nem szorul, hanem nyilvánvaló.



Már 4-szer láttuk, hogy a magyar hajlamos a minimumra korlátozni azon dolgok leírását, amikből kiindul, illetve kiszűrni a szövegéből azokat a kifejezéseket, amik az alapvető logikához nélkülözhetetlenek.



Láttuk, hogy ezek, éppen kihagyhatatlanságuk miatt - az indogermánok számára paradox módon - nem ismétlendő/említendő részeit képezik annak, amit mondani akar. A magyar hallgató számára az ilyen dolgok említése, ismétlése felesleges, mert vagy unalmasnak tűnne, vagy - rossz esetben - úgy, mintha beszélgető társa kételkedne abban, hogy ő is képes nyilvánvaló dolgokat felfogni, magyarul: mintha sértegetnék.



Ami viszont nem magától értetődő de fontos, azt ereszkedő sorrendben közli. Tehát a leglényegesebb felől halad a leglényegtelenebb felé, kivéve, ha különös stilisztikai elemeket akar alkalmazni.



Ez épp úgy igaz az egyszerű és összetett mondatokra, mint nyelvünk más aspektusaira is:



1.2.2. a névírásban (lásd "Hungarian Notation")



A magyar nyelv például a nevek felépítésében is lényegre-törő.

Ellentétben az indogermán nyelvekkel a magyar a megkülönböztető (mert a valószínűség szerint ritkábban ismétlődő és ezért fontosabb) családnevünket helyezi előre, amit emiatt vezetéknévnek is nevez.



Az azonosításra kevésbé alkalmas, mert gyakoribb utó- illetve keresztneveket a vezetéknév mögé teszi (szöges ellentétben az indoeurópai vezeték, utónév sorrendjével illetve fogalmával).



Annak, hogy a disztinktív kiemelése logikusabb és meggyőzőbb találmány, mint a fordított indogermán név-minta, két mutatója is van:



· Mára, a számítástechnika korában a programozók - észokokból - világszerte áttértek az, egy magyar származású programozó után "Hungarian Notation"-nak elnevezett, a programozás áttekinthetőségét forradalmasító variáns-csoportosító elvre, amitől a programozás nemzetközileg áttekinthetővé és könnyen érthetővé vált, pedig az lényegében csupán a magyar sorrendiség alkalmazása.5)



· Az egyre zsúfolódó tömeges, gépi nyilvántartások láttán az indoeurópaiak is felfedezték már a mindennapok számára is a magyar névsor ésszerűségét, jobb áttekinthetőségét. Elnevezték "korszerűnek", írásban már el-elhagyogatják az előrehelyezett vezetéknév után korábban "az érthetőség kedvéért betűzött" vesszőt, és egyre gyakrabban használják köz- és élő nyelvükben is.



1.2.3. a számrendszerben



Nincs ilyen könnyű dolguk viszont részben ésszerűtlen, helytelen hangsúlyfektetésű szám-rendszerükkel, ami ugyanúgy a lényegtelennel tud egyik-másiknál elkezdődni, mint eredetileg a neveik. A 89-re például németül azt mondjuk, "kilenc és nyolcvan", franciául meg azt, hogy "4-20-9". Ez nyelvileg nem olyan könnyen módosítható.



Hát nem a legnagyobb érték a mérvadó egy mennyiségnél, összegnél?

A magyar mindig a nagyobb helyértékkel kezdi a szám megfogalmazását.

Ez mellesleg a keltezésünkben is megmutatkozik.



1.3. FIGYELEMTERELÉS:


1.3.1. szerkezetileg, verbálisan



Szöges ellentétben a Chomsky által leírt indogermán szövegszerkezettel, ahol a leglényegesebb információ a mondat végére kerül,6) a magyar nyelv minden gondolat-felépítésnél a fent említett lényegmegragadási logikát alkalmazza.



Kérem, ezen a helyen tekintsenek el attól az állítástól, hogy a mondat leglényegesebb tagja az állítmány lenne. Továbbá az állítmány mit sem ér megfelelően előkészített szövegkörnyezet nélkül.



A magyar mindig úgy szerkeszti mondandóját, hogy az evidens dolgokat - a másik edzett és osztatlan figyelmét elvárva és tudva - meg sem említi, vagy csak különleges esetekben utal rájuk, s a nem evidens információknál a leglényegesebb felől halad a leglényegtelenebb felé.



1.3.2. és akusztikailag az intonációban



Még a hanglejtése is ugyanezt a szellemet sugallja. Szemben a közismerten "éneklő" indogermánokéval a magyar hanglejtés alapvetően lineáris jellegű, leegyszerűsítve: a magasból a mélybe tart.



Ha belegondolunk, hogy a magas hangot általában élesebbnek érzékeljük, és úgy érezzük, messzebb hord, hangosabb, jobban érthető, hallható, mint a zöngés, mély hang, ami általában ráadásul még halkabbnak is tűnik a magasnál, akkor látjuk, hogy az akusztikailag jobb érthetőségtől haladunk a rosszabb felé. Tehát tökéletesen kísérjük hangunkkal is a lényeges közléstől a lényegtelen felé haladást.



A magyar ember, fenti hozzáállásával óhatatlanul - legalább nyelvileg - abban a szellemben nevelkedik, hogy odafigyeljen a másik mondandójára, aminek minden apró hangja, hang-emelése, ragja is jelentékeny és messzemenően pontos. Ugyanakkor ügyel arra, hogy ne "fárassza túl" hallgatósága összpontosító képességét illetve türelmét, mert - bár végig erőteljesen artikulál - rendesen minden fontos dologgal azonnal "kirukkol", és olyan tömören, ahogy csak lehet.



A "csevegést" nyelvi megegyezés szerint későbbre hagyja, ha meg csak a legfontosabbakra volt ideje, mégis (majd) minden fontos adatot közölt.

A magyar tehát a legmesszemenőbben lényegre törő. Nyelvünket az evidenciában való gondolkodásmód szabályszerűen áthatja, verbális magatartása a lényeges-lényegtelen dolgokkal szemben módszeres. Ha csak kevés időnk is akad, adatközlésünk szempontjából nem vesztünk sokat.

Nyelvünket nagyon tömör és gyors információcserére edzették.



Meggyőződésem, hogy ennek a gondolati hierarchiának kialakulásához elődeink alapvetően nagyon jó megfigyelő és rendszerező képességén kívül lovas életmódja is jelentősen hozzájárult. Ez a fajta kommunikáció bizonyos helyzetekben - gyors helyváltoztatás, ütközet stb. - közben, ugyanis nagyon előnyös, de szükséges is, mert energiatakarékos, idő híján létfontosságú, akár élet-halál kérdése is lehet.



2. TULAJDONSZEMLÉLET



Érdekes jellemzője a magyarnak (de a finnek, töröknek is) a tulajdonnal szembeni hozzáállása. Az indogermán haben/have stb. ige és segédige megfelelő hiányában, a kényszeredett hatású "birtokol" szó helyett alázatosan nézi azt, amit a Teremtőtől kapott. Mint aki érzi, tudja, hogy ez csak kölcsön van: neki csak "van valamije".7)



Az ilyen hozzáállás láttán a materialista beállítottságú indogermán megzavarodik. Életét és gondolkozását átható viszonyait, létének lényegét kifejezni tűnő értékeit (németül van egy olyan mondás, hogy "Hast du was, bist du was", jelentése: "Ha van valamid, vagy is valaki, azaz nem akárki") nem tudja egy az egyben megértetni velünk. (A "Nem a ruha teszi az embert" szólásunkkal ellentétben pedig azt mondja: "A ruha teszi az embert" (Kleider machen Leute).



3. HOLISZTIKUS VILÁGSZEMLÉLET - LÉNYEGRETÖRÉS ÉS SZŰKSZAVÚSÁG



Minden nyelv tükrözi alkotói felismeréseit a lét összefüggéseiről is. A mai magyar ezt a legmesszemenőbb következetességgel, egy 3-tagú gondolatsorban teszi, amiben a többé-kevésbé kapcsolódó finn és török csak részben követi, így azonos jelenségeik nem tűnnek meggyőzően saját szellemi terméküknek. A japán látszólag végig velünk tart, de kizárólag alakilag, nem logikailag, mert ez a nyelv nem ismer többes számragot illetve esetet, így ennek logikai értékelése nem hasonlítható.



Így nyugodtan előrebocsáthatom, hogy a mai magyar nyelv egyedülállóan bölcs holisztikus világnézete miatt, - nem csak a többes számot használó nyelvek közül.



3.1. A NEMISÉG EGYSÉGE



Az indoeurópai nyelvekről közismert, hogy különbséget tesznek a nemek közt. Míg maga a felosztás alapvetően még valamennyire ésszerűnek tűnhet, használata következetlenségéről egész köteteket lehetne írni. A példálózást inkább egészen kitöröltem a szövegből, tapasztalt nyelvészek számára bizonyára felesleges lenne.



A magyar nem osztja az élőlényeket három nemre: embereknél egy spártai "ő"-t használ (mint a finn, török, japán, sőt a sumer is), az állatokra, dolgokra, fogalmakra meg a névelő 2 formáját (a, az).



Persze tud képzővel (király/királynő/-né), vagy külön szóval (mén, kanca stb.) a nemekre utalni. Ahol értelme van a különbségre felhívni a figyelmet, megteszi, de a nyelvtani megosztásnak nem látja értelmét.



Joggal. Ez a felfogás mindjárt több szempontból is kedvezőbb:

· nyelvileg (egyszerűség),

· biológiailag (egymás nélkül a férfi és a nő nem tud szaporodni), de

· társadalmilag is (kiegészítő szerepek, vérmérsékletek, erősségek).

Beható fordítói és indogermán ajkúaknak való nyelvtanári gyakorlatomból számtalan példát tudnék itt felsorolni azt bizonyítandó, hogy ez igaz, és hogy - attól függően, melyik indogermán nyelvről van szó - a sok-nemű nyelviségben egy összefüggő elbeszélésben az elvárt egyértelműséggel szemben hamarabb és nagyobb zűrzavar keletkezik visszautalások és pontosítások nélkül, mint az egynemű magyarban, de a legjobb esetben sem nyerni semmit a nemi osztatlansággal szemben.



George Orwell 1984 c. regényében veti fel egyes szavak szelektív, tudatos eltüntetésének horderejét. Folyamatosan új, egyre kevesebb szóból álló szótárak készítéséről van szó, azzal a hátsó szándékkal, hogy a vezető réteg a polgárokat észrevétlenül, az egyre újabb és újabb kiadásokból egy-egy politikailag brizáns szót törölve lassan megfossza az önálló gondolkodás eszközétől. Akinek nincs szava bizonyos fogalmakra és nincs módja ezekről tudomást szerezni, az a legjobb esetben is csak sejtheti, hogy van valami más is, amire még nincs fogalma, de kifejezni nem tudja, és ezért revolúcióra nem tud szervezkedni, idővel talán észre sem veszi, hogy embertelen helyzetbe került...



Megfordítva az ő ötletét igaz azonban az is, hogy ha a nyelv a nemeket hím, nő és semlegesre osztja, tehát csoportosít, akkor az ember él is ezzel a lehetőséggel - minden téren. A csoportosítás viszont vonzza az egyik a másik elé (vagy mögé) sorolását, a klasszifikálást, az osztályozás pedig a diszkriminációt: A három nemmel operáló nyelvek országaiban a nőknek általában még ma is nehéz helyzetük van és még a "fejlett" német ajkú szomszédoknál is igazán rászorulnak az ún. emancipációra, mert képzettségük, teljesítményük dacára sokszor súlyosan hátrányosan kezelik őket munkahelyükön és társadalmilag. Utóbbira tán a legszélsőségesebb példa a svájci nők választójogának története...



Hogy viszont a magyarok, történelmünk során mindenütt igyekeztek mindkét nemet (a körülményektől függően) egyenrangú félként kezelni és tisztelni, míg más, szintén egy nemet használó népekre ez nem egyformán igaz, az valószínűleg valahol azzal is összefügg, hogy nyelvünkben az egységben való gondolkozás többszörösen, hiánytalanul észlelhető, lásd a további két pontot.



3.2. TÖMEGES KÉPZŐDMÉNYEK



Nyelvünk az olyan képződményeket is egységként fogja fel, amelyekből több, mint kettő van: Ilyen például a köröm, a haj, a szőr...



A magyar itt is abból indul ki, hogy nem hiába teremtetett ezekből több (hiszen egy hajszál sem nem melegít, sem nem véd karcolás vagy más ellen), s emiatt egy(ség)ként fogja fel ezeket is.



3.3. PÁROS SZERVEK?



Nem véletlenül használtam itt a kérdőjelet...



Kezdetben mindig hibát vétettem a németekkel való beszélgetéseim közben, ha az ún. páros szervek sérüléséről kellett beszélnem. Kiderült, hogy - a többes számot használó nyelvek közül - csak a magyar gondolkozik az ilyen szervekről (kéz, láb, szem, fül stb.) egységben, és mondja azt például egy amputáció után, hogy valaki féllábú.



Az indoeurópaiaknál, a törököknél, de még finneknél és a sumérban is (!!!) viszont az emberek egylábúak maradnak. Azt mondják, hogy itt egy, meg ott egy az kettő, azaz egy pár, s ha egy elvész, marad még egy.



Mi azt tartjuk, hogy: ez az oldal, meg az az oldal egybe tartozik, - mert -

Elgondolkoztak valaha azon, miért is tekinti a magyar ember a páros szerveket nyelvében egynek? Jó, mert egységnek veszi. De miért?

A magyar nyelv itt is nagyon gyakorlatias, és rendkívül bölcs oldaláról mutatkozik:

Mintha kórboncnoki és élettani eredmény alapján - látva a szerves összefüggés értelmét - alkotta volna kifejezésmódját: Mindig a dolgok végső célját, igazi (biológiai) funkcióját, és nem csak a közvetlen, szemmel látható benyomást fogalmazza meg.



Nem hiába "kétkimenetű" illetve egyfunkciójú "páros" szervek ezek(!):

Ha nincs két szemünk, akkor ugyan még élesen láthatunk azzal az egy megmaradttal, de térlátásunk károsul;

ha az egyik fülünk sérül, az irányhallásunk károsodhat, nem érzékeljük a sztereó hatást;

ha az egyik lábunkat elvesztjük, nem tudunk stabilan megállni, folyamatosan járni;

ha az egyik karunkat vesztjük, például nem tudunk ölelni már,csak karolni,

ha az egyik kezünket vesztjük, nem tudunk... stb., stb., stb!!!



Egységben az erő, az egyik oldal a másik nélkül már nem képes teljességében ellátni funkcióját: csökkent, fele értékű és képességű, - csakúgy, mint a férfi és a nő, vagy akár a magányos hajszál...



Most vessék ezt össze azzal, hogy az angolszász nyelv annyira nem jut túl a kimeneti oldali megfigyelésen és tekint a (végső) rendeltetésre, hogy ráadásul olyan szavakat is többes számba rak, mint például az olló, nadrág és szemüveg...!



Nem kell csodálkozni, hogy a magyarban a - valamilyenné tevés tulajdonságát kifejező, folyamatos (!!!) melléknévi igenévből keletkezett névszóval jelölt - bölcsőnk, amelybe anyanyelvünket - mint egyik legfontosabb jellemnevelő örökségünket - belefektetik, közvetlenül összefügg a bölcs szóval, anyanyelvünk leglényegesebb jellemzőjével.



1) >Megfigyeléseim különböző diszciplinák (nyelvfilozófia, szociolingvisztika, pszicholingvisztika, szemantika, komparatisztika) területeit érintik (lásd például: Humboldt, Herder, a 19./20. századi amerikai strukturális lingvisztika felismerései), de ezeken túlmenőek.



2) Kosztolányi Dezső szerint a "lenni" nem egészen helyes infinitívuma a "van"-nak, mert a jövőidejű "lesz" igéből vezetjük le, tehát jelen helyett jövőidejű főnévi igeneve, ellentétben a "van" "vanni" és "vóni" (=volni) jelen és múlt idejű főnévi igenevekkel ("Van kenyér? Vanni van, de nem adhatok. [...] Volt termés? Vóni vót. [...] Lesz holnap tojás? Lenni lesz, de az nekem kell. [...] Ez is arra vall, hogy a volna és lenne nem mindegy."). (Nyelv és lélek, Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1971, "Kis nyelvtan" c. fejezet, 70. o.)



3) A nyelvkedvelő íróval szemben (u.o.: "A magyar nyelv felfedezése" c. fejezet, 275. o.) azt tartom, hogy a magyar nyelvben a sima névszói állítmány igenis a "van" beleértéses elhagyásával keletkezett, erre utal legalábbis az ilyen állítmányok például jövő, illetve múlt időbe való helyezése: "Érdekes (-/volt/lesz)". Bizonyos esetekben (emphasis) használjuk is ezt az igét, például úgy, hogy "Van zöld asztalunk". Több asztalból válogathatunk, de akad közte egy zöld is. (Mihelyst a számnév állítmány: "Hány asztal van itt? Egy asztal van itt. -> Egy asztal. ->Egy.")



4) (Móra Ferenc: A magyar rokon értelmű szók és szólások kézikönyve, Ciceró, Budapest, 1907, 425. és 426. szinonimacsoport 1. bekezdése: első fokú megfelelők, 375.-376. o.:) "Buta, ostoba, oktalan, dőre, balga, balgatag, badar, botor, oktondi, hülye, bárgyú, bamba, bibasz, buksi, bumfordi, együgyű, értetlen, fajankó, filkó, golyhó, gyámoltalan, gyengeelméjű, hájfejű, nehézfejű, üresfejű, tökfejű, fejetlen, korlátolt elméjű, hígvelejű, kába, korpaeszű, ködös eszű, kevés eszű, rövid eszű, szűk eszű, zápeszű, vízeszű, tompa eszű, ferde eszű, léhűtő, mamlasz, mafla, málé, mulya, tedd ide - tedd oda, sületlen, szamár, tökfilkó, töksi, tökkelütött, piszma, tankó. Üres a felső hajlék; bangó a feje; hígan vagyon esze; feje lágyára esett; kevés van a sótartójában; nagy pipájú, kevés dohányú; kevés a vágott dohánya; kevés a sütnivalója; kevés van az észtokban." Ezt a sort egy további szinonimaszótárból még 17 szóval, illetve kifejezéssel tudjuk megtoldani: (O. Nagy Gábor - Ruzsiczky Év: Magyar szinonimaszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995. 62. o.): "Bugyuta, butácska, buti, butuli, butus, esztelen, fafejű, hígeszű, hóvízeszű, korlátolt, lassú felfogású, nehéz felfogású, süket, szellemtelen, tudatlan, tyúkeszű, vízfejű." Ezen felül találtam hirtelenjében még 8 további kifejezést: "Buta tyúk, buta liba, észlajos, hiányzik egy kereke, kevesebb van neki egy kerékkel, marha, szamár, tök". Biztos vagyok abban, hogy a teljes szókészlet ezzel a 87 kifejezéssel még nem merült ki.



5) Ez a magyar származású programozó együttműködött a világ legnagyobb szoftver-házának, a Microsoft nagysikerű termékének, a Windows-nak létrehozásában, és közben megalkotta az áttekinthető és ésszerű programozhatóság érdekében a variánsok lényegestől lényegtelen felé haladó csoportosítási módját, amit ma Hungarian Notation-nak hívnak a magyar nyelv bölcs információ-felépítése tiszteletére. (Wolfgang Sommergut: Programmieren in C, Einführung auf der Grundlage des ANSI-C-Standard, Beck EDV-Berater im dtv, Basiswissen: 13.o.: Programmierstil (...) "Hungarian Notation", den vorteilhaften Einsatz des Prepozessors (...) gut lesbar und wartungsfreundlich. 35. o.: Die "Hungarian Notation hat mittlerweile weite Verbreitung gefunden, unter anderem ist sie auch bei der Programmierung für OS/2 zum Standard geworden.(...) 36.o.: Hungarian Notation: Konvention bei der Vergabe vom Variablen- und Funktionsnamen. Jeder Name erhält ein Präfix, das den Datentyp der Variablen oder des Rückgabewerts einer Funktion beschreibt. 37.o.:"(...) und halten Sie sich am besten an die sogenannte Hungarian Notation.)



6) Ezt a késleltető felépítést mellesleg a német nyelv extrém hosszú mondatai esetében Mark Twain világhírű, A Connecticut Yankee at King Arthus´ Court (Egy jenki Artúr király udvarában) c. regényében tüneményesen karikírozza.



7) Japánban mindkét kifejezésmód egyformán használatos!



>>>

A magyar nemzeti ereklyék ősi eredete.

(A magyarok ősei a piramisépítők népe?)*********



A magyarság mai nemzeti jelképeinek eredetéhez, a szakrális ereklyéink evolúciójának ismerete nélkül nem tudunk közel férkőzni. Ahhoz, hogy legalább az eredetüket behatárolhassuk, ismerni kell a nép valódi származását, az igazi gyökereit. A mai világunkban egyre inkább elhallgatott, és a származásunkat jegelő társadalmi gyakorlatban, a történelemtudományok nem a nemzeti ereklyéink valódi ismeretének a tanítása felé haladnak. Ameddig nem tisztázódik a magyar nép valódi eredete, addig nem lehet a nemzeti ereklyéink pontos ismeretéről sem szó. A hivatalos történelemtanítással szemben, és nem a Magna Hungária őshaza teória mentén, egyre erősebben kezd kibontakozni egy kis-ázsiai, mezopotámiai, de akár egyiptomi őshazai kép a viták során. Ebben a tanulmányomban kihangsúlyozom a magyarság származásának újabb bizonyítékai szerint, a nemzeti jelképeink valódi és bizonyítható eredetét. Hogy milyen sikerrel, nem csak rajtam fog múlni. Szándékomnak megfelelően, bevezetésként a mellékcím kérdésével kezdem a leírásomat.
Igen! A leghatározottabban állítom, hogy az elfelejtetett piramisépítők népének titkában, a magyar őstörténet valódisága rejtezik. Mit gondol az olvasó arról, hogy a Szent-István óta eltelt ezer év, de különösen a Rákóczi szabadságharc leverése (1711) óta, mégis mi folyik a Kárpát-medencei magyarság történelemtudatával? A világtörténelem legnagyobb mértékű történet hamisítása! Ez a folyamat olyan jól sikerült, hogy a mai magyar emberek már úgy halnak meg, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ők a földtörténet legfényesebb ókori történelmével rendelkező nép tagjaiként éltek. Talán ez a tudatlanságban tartás még nagyobb kegyetlensége az elkövetőknek, mint maga a hamisítás. Nincs sok illúzióm! A mintegy emberöltőnyi történelemtudományi magánkutatásaim eredményeként a kezembe került ókori történelmünk rejtvénykulcsa, miszerint a magyarság származása az ókori Egyiptomi-birodalom Hunmagyar államalkotó nemzetiségéig vezethető vissza, a teljes értetlenség veszi körül. Pedig sokszor az elsőre hihetetlennek tűnő dolgok adják magát az igazságot eredményként. Ennek a tudatában kezdtem hozzá a valóság közzétételéhez. A magam részéről a legtöbbet, amit egy átlagember adni tud a népének, elvégeztem. A továbbiakban a néptől és a vezetőitől függ a magyarság igaz történelmének az újra megtalálása.


A némi történelmi érdeklődéssel rendelkező ember a rengeteg történelmi kutatásról szóló híradások, könyvek között alig-alig tud eligazodni. Megint az egyszerűsítő gondolkodást kell, elővennünk segítségképpen. Az adathalmazból ki kell tudni válogatni azokat az elemeket, amelyek támpontokat nyújthatnak az elemzésben. Ehhez két út is alkalmazható. Egyiknél a régmúltból indulunk és érkezünk el a mába, a másiknál a mától indulunk el és próbálunk a múltba jutni, ameddig csak lehet. Az első út logikailag értelmetlen, mert ami nem bizonyosság, abból egyszerűen kiindulni sem lehet, igaz útra. Érdekes, hogy a magyar történelemtudomány – legalábbis a tanított – ezzel a módszerrel él. Kijelöli a magyar őshazát, a Magna Hungáriát, és ebből vezeti le a magyarság származását. Teljesen tévút, tovább nem is foglalkozom vele.


A sokkal logikusabb út a mától, vagyis ha a mai ismert biztos tényekből indulunk ki, és haladunk a régmúltba. Ennél a formánál legalább az út eleje biztosan igaz út, és kevésbé lehet eltévedni rajta. A történelemben néhány leírt adat mellett csak a közvetett bizonyítékok, a legmodernebb összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok, és régészeti adatok alapján lehet következtetni régmúlt eseményekre. Én csak a történelemkönyvekben leírt írásos adatokból tudok következtetéseket levonni. A tudománynak lehetnek módszerei az állításaim igazolására.
Vegyük a középiskolai történelmi atlasz első oldalán az emberiség őskori fejlődése lapot, és rajzoljuk fel rá a magyarságról szóló írásos adatokat a mai időponttól kezdve visszafelé. Legyenek az adatok a következők: 1. Kárpát-medence, 2. Etelköz, 3. Levédia, 4. Kazár-birodalom, 5. Alán nép szomszédsága, 6. Maeotis, a monda szerint, 7. Hun-ország a Kaukázusban (4-5. szd), 8. Szkíta-birodalom, 9. Szavard magyarok, 10. Ősiráni szóegyezés területe, 11. Sumér szóegyezés területe, 12. Ókori Egyiptom. Szinte 100%-os pontossággal tudjuk meghatározni a magyarság törzsfejlődésének, és államisága történetének nagy pontosságú eredetét. Ha ehhez a modern tudomány adatait feldolgozhatnánk, megkapnánk a magyar ősiségnek, megbízható, mások által is elismerhető történetét.


Kérdezhetik, miért nem ezt tanítják az iskolákban? Ez teljesen érthetetlen magyar viselkedésmód. A Magna Hungáriáról alkotott tanítás csak abból a meggondolásból lehet érthető, mintha egy láthatatlan hatalom érdekében, maga a magyar hatalom változtatta meg valamikor az őstörténetét. Úgy tűnik, hogy ez a törekvés szántszándékkal, a magyar történelem meghamisításával kívánja megzavarni az összetartozás érzését, az ősiségtudatot, hogy ezzel megossza a magyarságot, ami a magyar államiság elvesztéséhez is elvezethet. Sajnos ez eddig nagyon is jól sikerült, látjuk a Trianoni eseményekben. De a továbbiakban maradjunk a címbeli kérdéskörnél.


Hogyan lehet értelmezni azt a történelmi vélekedést, hogy az ókorban egy egész Egyiptomi-birodalmat alkotó (de nem csak azt!), az akkori legmagasabb kultúrát megteremtő nép csak úgy nyomtalanul, emberestül eltűnik a semmiségben? Hogyan magyarázható az a tény, hogy az Egyiptomi-birodalmat már évszázadok óta kutatják régészek más tudósokkal együtt, és nem akadnak a nemzetiségének történelmi nyomaira? Ez akkora tudománytalanság, hogy a további következtetések levonását az olvasóra kell bíznom.
Néhány magyar származású történelemtudós (nem finnugor történész), és lelkes történelemkutató nyomán én is eljutottam, a fentiek szerint, a magyar őstörténeti kutatásaimban időben visszafelé egészen Egyiptomig. És itt az olvasóval el kell fogadtatnom más kutatók eredményeit, hogy az Egyiptomi-birodalom ókori népessége hunmagyar nemzetiségű és ómagyar nyelvű embereket jelent! Az ókori történelem nagy része az egynyelvű (magyar) népek történetéről szól, lásd a Biblia bábeli nyelvzavar tételét. Ezt a gondolatot a mai Hungária névnevünk egyezőségével bizonyítom. Az angolok, a németek és a szlávok ősei, a magyarokról alkotott népnevükben ezt mindig is tudták. Érdekes módon pont azok felejtették el, akik belőlük származtak.


A magyarság származásának bizonyítását a nemzeti ereklyéink eredetével szeretném a cikk további részében elvégezni. Kapcsolódni szeretnék a Magyar Köztársaság Alkotmányának szövegezésében a 76. paragrafus (1), (2) pontjaihoz, melyek a nemzeti zászló és a címer megfogalmazásáról szólnak, mert ezek eredete a legkevésbé tisztázott történelmi kérdései a magyarságnak. Szerintem az alkotmánynak kellene rendelkeznie a Szent-Korona és a koronázási jelvények szerepéről is a magyar közéletben. Ezért javasolnám kiegészíteni hatályos alkotmányunkat a 76. § (3) pontjaként a koronázási jelvényeink megnevezésével. Ebben a tanulmányomban már a fenti kiegészítés szerint tárgyalom a nemzeti ereklyéink témaköreit. Próbáltam a kialakulásukról tájékozódni szakkönyvekben, de nem jutottam közelebb a témához. Egyetlen magyar szerző sincs abban a helyzetben, hogy ismerné a magyar ereklyék biztos eredetét. Nem volt más lehetőségem, saját kutatásokat kellett végeznem e kérdéskörben.


Hogyan következhetett el az a társadalmi sötétség a magyar népre, hogy egyszerűen senki sem tudja a magyar állami jelképek eredetének hiteles történetét? Minden népre jellemző kell legyen, hogy a kialakulásuk után az állami jelképeik szerves fejlődésen mennek keresztül. Minden nép fennmaradása a saját ősiségén keresztül megvalósuló folyamat. Az a nép, amelyik elveszti az összetartozás szimbólumait, a végítéletre, vagyis a megsemmisülésre van kárhoztatva. Ehhez két út vezet. Vagy nincs ősisége egy népnek, vagy szándékosan elveszik a megsemmisítésre ítéltetett nép ősiségét. Ezzel összezavarva az együvé tartozás érzéseit, és így idegen hatalmak kiszolgálóivá válva, lassan beolvadnak azok nemzetiségébe.


Eredetileg nem volt szándékomban más szerzőktől idézni a címertannal kapcsolatos műveikből, de egy esetben kivételt kell tennem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan lehet olyan elképesztően lenéző módon ehhez a szent kérdéskörhöz nyúlni, mint ahogy Bertényi Iván a Mecénás Könyvkiadónál 1993-ban kiadott, Új magyar címertan könyvében a 70. oldalon teszi: „Elképzelhető, hogy egyszerűsítve – az akinek nincs címere, oroszlánt visel – elv hatására rajzolt fantáziacímerről van szó”. A kérdéses esetben II. András (1205-1235) királyunk hét oroszlánt ábrázoló királycímeréről ír a szerző. Én csak annyi kommentárt fűzök a megdöbbenésemhez, hogy a téma iránti magasztosság, képes lett volna a teljeskörű tudatlanságot is ellensúlyozni. II. András királyunk és környezete, még a legpontosabb ismertekkel rendelkezett a magyar nép eredetét illetően. Ők még tudták, hogy a magyarság származása abból a kultúrkörnyezetből ered, ahol az oroszlánok őshonosan élnek, és ahol a hetes szent számmisztika szerint szerveződött a nép állama és vallása.


Nagyon érdekes lenne elemezni egy történésznek, hogy miként fogadta el az országgyűlés a mai állami jelképek használatát, ha senki sem ismeri a pontos eredetét? Vagy ez a mai államvezetést, a többpártrendszert már nem is érdekli? Itt egy nagyon sarkalatos nemzeti kérdésről lenne szó, de ennek feltárása egy másik írás feladata lehet. De az is megkérdezhető, vajon akik elfogadásra javasolták a mai jelképeinket, azok tudták-e az eredeteiket? A több tízezer diplomás magyar történész miért nem ismeri a magyar szimbólumok igazi eredetét? Szintén rejtély! Hogy miért sikerült nekem rábukkanni remélhetőleg a valóságra, nem másnak, csak annak köszönhető, hogy valószínűleg én ástam a legmélyebbre a magyar történelem régmúltjában.

A mai meghatározó történészeink közül néhányan odáig merészkedtek, hogy megkérdőjelezik a ránk maradt magyar ősgesztáink hitelességét. Pedig ezekben a leírásokban a színtiszta igazság került leírásra. Semmi mást nem kellett volna tenni egy nemzeti elkötelezett tudósnak, csak a fellelhető ősgesztáink összedolgozását elvégezni egy új magyar őstörténetben. Ugyanis a teljes igazság nem egyenként, hanem az összes ősgesztában van leírva, néhány ellentmondás feloldásával. Egy irodalmi leírás sohasem tartalmazhatja a teljes igazságot, erre a szubjektív elemek sem adnak lehetőséget. Csak említem, hogy talán a Kézai krónika megy legmesszebbre vissza a magyar őstörténetben, az Evilát földjéig (Vörös-tenger észak-keleti szarva). De a leírásokban említést tesznek a forró égövi emlékekről, mint Dankáliáról, Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról is. Miért nem tud a magyar közvélemény ezekről a dolgokról? Pedig én is ezekből a gondolatokból indultam ki kutatásaim során.


A történeti leírások törvényszerűségei alapján fel kellett tételeznem, hogy a magyarság állami szimbólumai nem az utóbbi ezer év terméke, de még csak nem is honfoglalás korabeli. Hogyan tételezheti fel a finnugor történészet, hogy csak úgy összeáll hét törzs, és elfoglalnak egy nagy országot, a Kárpát-medencét területileg és a lakossággal együtt? De ha még el is foglalhatják, hogyan tarthatják meg államilag egységesen hosszú időszakra? Egy ilyen feladatot csak már előzőleg hosszú évezredekig egységesült, egygondolkodású néppel lehet elvégezni. Minden logikai jel szerint, a magyarság már a honfoglalás előtt évezredekig együtt élő, egységesült társadalmat feltételez, a sikeres új államisága megalkotásához.

De hol lehet azaz őshaza, amelyikben a fejlett társadalmi tudatunk kialakult? A finnugor történészek semmivel sem bizonyítható Magna Hungária őshazaképe, a fentiek szerint elvetendő álláspont. Ezzel kapcsolatban pont arról írnak, hogy pogány és barbár nép voltunk. Persze lehettek az Ural környékére vándorolt peremlakó (permi) magyar ajkú néprészek arrafelé, de nekünk a nép törzsét, vagyis a nép központi magját kell megtalálnunk. A fenti tizenkét pont szerinti magyar tartózkodási helyek ismertetésétől ebben a tanulmányban eltekintek. A magyar nép szerves fejlődésében csak a tizenkettedik, tehát az ókori egyiptomi jelenlétünkkel foglalkoznom, a nemzeti jelképeink kialakulásának ismertetésében.
A megnevezett alkotmánytervezethez igazodva, a nemzeti szimbólumaink közül a kérdéses eredetűeket – a reális hipotézisem szerint – az alábbi csoportosításban tárgyalom:
1. 76.§ (1) pontja: Magyarország zászlaja.
2. 76.§ (2) pontja: Magyarország címere, a Szent Koronával.
3. 76.§ (3) pontja: Koronázási jelvények.


1. Magyarország zászlaja.



Nemzeti jelképeink eredetének megértéséhez csak a háromszínű piros-fehér-zöld trikolór kialakulásának a történelmi folyamatán keresztül vezet az út. A magyarság történelmi kialakulásának a fentiekben vázlatpontszerűen leírt útjából, most az emberileg belátható út végéről induljunk visszafelé a mába. Kezdjük a nemzeti színeink eredetének kialakulásával munkánkat. Feltételezem, hogy önök méltányolták azt a kérésemet, hogy fogadják el az ókori Egyiptom nyelvének az ómagyart, minden további bizonyítás nélkül. Vannak kutatók, akik ezt a munkát már eklatánsan elvégezték Ezért a továbbiakban csak az egyiptomi államalakulat kialakulásával, kell foglalkoznom. Az özönvíz Biblia általi megemlékezését is követően a Nílus folyam északi részére, a Vörös-tenger Puntia területéről, a később hunoknak nevezett népesség vándorolt. Megalakult az alsó-egyiptomi Bothon és Esthon Nílus menti ország a hunok népéből. Nemzeti kialakulásuk kezdete mintegy nyolcezer évvel ezelőttre tehető. A honi-hunok fővárosa Menfer (Menfisz), nemzeti színük a vörös. A nemzeti színüknek kettős eredete van. Első megközelítésben a Puntia körüli vörös sivatagról eredezik. De szerintem a második megközelítés is fontos, ugyanis a vörös a harcos, a nép magját körülvevő védő nemzetrészek szimbólumát is jelenti.


A Nílus Asszuán (Asszonyhon) környékére az elsivatagosodó Etióp magasföld körzetéből a mag népe telepedett meg, és alakította ki a felső-egyiptomi Magúr vagy inkább a Hétúr államalakulatot Tebu (Théba) fővárossal. Ez az államalakulat képződése is mintegy nyolcezer évvel ezelőttre tehető. Ennek az államalakulatnak a nemzeti színe a fehér (fehér magyarok). A szín jelkép eredete legvalószínűbb értelme a tisztaság, mármint a nemzettség magtörzse, központi eleme értelemben. A mag népére jellemző volt az anyaság tisztelete, egy területét nevezték Asszonyhonnak (Asszuán) is. Az egyiptomi vallásban a nőiség színe az ezüst (fehér) volt, és a hold szimbólumával jelezték. Ebből a vallási körből ered a Nagy Boldogasszony kifejezésünk. Vajon véletlen-e, hogy Szent István királyunk a magyarok boldogasszonyának, Szent (Szűz) Máriának [Ős-Ma (anya)] ajánlotta fel a megüresedett magyar trónt? A termékenységi vallások eredete is ide kapcsolódó fogalmak.


A hunmagyarság két legjelentősebb törzsének kialakulásáról a legrövidebben írtam. Már itt kell megemlítenem, hogy a Nílus délebbi, Núbia és Etiópia tájékán egy újabb törzs, mégpedig a fekete-magyarok, eredeti nevükön a Kus nép szerveződött államalakulatba. Az ő népnevükben a kusok mellett, a fekete és mezős névalakok is előfordulnak. A mezősből akár következtethetünk a nemzeti színükre, ami a zöld is lehetett. Azt hogy milyen nyelven beszéltek, az írásos és uralkodói névképzésben a magyar jelleg dominál.


Egyiptom ókori történelméből tudjuk, hogy a Nílus mentén kialakuló államalakulatok – a rend tekintetében – sokszor egymás ellen is felléptek. Elsőként a hunok, majd válaszként a magyarok hajtottak végre egymás elleni háborúkat. Az időszámítás előtt 3400-3200 körül lezajlott utolsó ilyen akciót követően, a Dél-Egyiptomi király Ménes (Mén-ős) legyőzte az Észak-Egyiptomi Osiris (Hun-ősúr) királyát. A trónviszályt – a Tudó nevű főpap közvetítésével – egy nemzetegységesülés követte. A politikai magállapodás szerint létrejött a kettős királyság intézménye. Vagyis a mindenkori fáraó mindkét országrész ura lett, és a közös állami jelképeket is egységesen kezelték. Tehát létrejött a piros-fehér egyiptomi nemzeti színkombináció. Ez a színkombináció még ma is, a két felső színt alkotja Egyiptom lobogójában.


Többszöri súrlódások következtében i. e. 1990 tájékán a 12. dinasztia fáraói meghódítják a Kusföldet is. Ezt úgy kell érteni, hogy egy újabb államszövetségben a Kusföldet harmadikként, a kettős Egyiptom államalakulatába tagosítják. Ezzel kialakult az egységes, szinte az egész Nílus menti területeknek egy nemzetként történő működtetése, vagyis az első teljeskörű Magyar-Egyesült-Államok szervezete. Volt időszak, amikor a fekete kusok adták Egyiptom fáraóit.


Kérdezheti az olvasó, mi köze van ezeknek az eseményeknek a magyar nemzeti trikolórhoz? Szerintem nagyon is sok. Megértéséhez a történelemben ugorjunk most mintegy 4 ezer évet. Máris a magyar honfoglalás 895. évének eseményeinél vagyunk. Milyen színű zászlók alatt vonultak be Árpád hadai az országba? Egyes leírások szerint a vörös szín alatt, más leírások szerint pedig az Árpád-sávos piros-fehér csíkozottságú zászlók alatt. Mindkét színjelkép, mint már tudjuk Egyiptomi eredetre mutat. A vörös harcos népességet, a hun népelemet, a vörös szín jelképezi. A piros-fehér sávozottság az egységesült hunmagyarokat jelképezi. De vajon ezt bizonyítani is lehet?
Az Árpád honfoglalás kori eseményeknél ne felejtsük el azt a tényt, hogy erre az időszakra Egyiptomból a magyar ajkú népelem már ezer éve kiszorult. A helyünket perzsák, görögök, rómaiak, arabok és végül a törökök foglalták el. A magyar elem csak nyomokban, a kopt kultúrában fedezhető még fel. Az Egyiptomi őshazából kiszorult magyar árja (kiáradó) népesség Kis-Ázsián és a Kaukázuson keresztül mintegy ezer év alatt jutott el sorban utolsó állomásához, a Kárpát-medencei végleges államalapításához. A téma szerint ezzel a kérdéskörrel is csak a nemzeti színek mértékéig foglalkozom. Még annyit írok róla, hogy a honfoglalás kori Kárpát-medence őslakosságát úgy kell elképzelni, mint az Egyiptomból és a Kaukázus környékéről már előzőleg, évezredek alatt kiáradó népelemek királyságainak országát. Sok kiskirály, széteső hatalmi szerepkörrel.


Nemzeti színeink eredetének megértéséhez, Álmos és Árpád vezérek dinasztiája történelmi titkainak leírásával juthatunk a legközelebb. Az Árpád családi névtörténetéről röviden:
1. Ügek (Ügyek) fejedelem – nagyapja Árpádnak – dunai magyar honból származó királyfi.
2. Emese – nagyanyja, Ügek felesége – Kaukázus menti Hun királylány.
3. Álmos – Árpád apja – nevének ómagyar jelentése: Élő-Más, vagyis a Rá napisten élő mása (élő isten), helyettes hun király, egyiptomi eredetű szakrális uralkodói (fáraó) név származék, és nem az álom fogalom változata. Királyi feladata a kárpát-medencei honegyesítési folyamat politikai végrehajtása.
4. Árpád – Álmos fia – sötétes arcú katonai vezér. A nevének ómagyar jelentése: Ár = úr + (a)pa + d = dóm, szent hely. Értelme: Úr- apád, vagyis a Föld-szent-ura (Ptah), szintén szakrális egyiptomi eredetű uralkodói név, és nem árpácska képzésű fogalom. Hacsak annyiban nem, hogy az árpa növény is az Árpád őskirályról kapta a nevét. A Nílus-delta első hun uralkodójának neve tehát Árpád volt, mintegy 5-8 ezer évvel ezelőtt. A hun nép az ősapjának istenségét tisztelte benne. A honfoglaló Árpád vezérnek királyfiként feladata volt a kárpát-medencei honegyesítés katonai feladatainak a végrehajtása.


A rövid ismertetésből világosan kitűnik, hogy a magyar honfoglalási folyamat, nem egy pillanatnyi katonai vereséghez kapcsolódó, pánikszerű menekülési stratégia eredménye. A honegyesítés levezetéséhez dinasztiák közötti évtizedek alatt lejátszódó politikai folyamatok adták a motivációt. És az sem kizárható tény, hogy magát az eseményt a kárpát-medencei uralkodó körök kezdeményezéseként értékeljük. Az egyre erősödő nemzetközi nyomás (német-római) elhárítása érdekében nősült be Ügek a hun királyi családba, hogy egy kedvező katonai helyzetben végrehajtásra kerülhessen a nevezetes történelmi esemény. És a kedvező politikai helyzet 895-ben létrejött, megvalósult az egységes kárpát-medencei magyar állam.
De még adós vagyok a nemzeti zászlónk történetéből az eredet pontos meghatározásával. A figyelmes olvasó már a felvezetésből megérthette, hogy a magyar államiság eredete sokkal, de sokkal régebbi ezer évnél. Vajon miért kapott egyiptomi szakrális királyi elnevezéseket az Árpád dinasztiája? Egy ilyen mozzanat soha sem lehet véletlen. Árpád és családtagjai azért kaptak Egyiptomi királyi elnevezéseket, mert az ősiségüket, szakrális eredetüket ők egészen a hunok ősapjáig, a hunföld ősuráig, több mint ötezer évre vezették vissza. Egy ilyen névválasztás sohasem épülhet hazugságra. Legfeljebb egy kicsit színesebbé tehető a valóságban, de hogy holtbiztosan valóságos alapja van a folyamatnak, az megkérdőjelezhetetlen. Ebből a történelmi megfontolásból már nem nehéz meghatározni, a magyar nemzeti lobogó színkialakulását.


A nemzeti trikolórban a felső szín a vörös, másképpen a piros szín. A hun népelem nemzeti eleme is a piros (vörös). A honfoglaló Árpád azért választhatta zászlajának a vörös színt, mert ő önmagát hun származásúnak tartotta. De azért használhatta a piros-fehér ún. Árpádsávos lobogót is, mert az ötezer éves újbóli testvéresülés következtében a nép a hunmagyar népnevet vette fel, vagyis a piros és fehér színek együtt jelentik a hunmagyar népet. Tehát, a nemzeti zászlónk két színének az eredete teljesen bizonyíthatóan, az ókori Egyiptomi-birodalom színei. Jelképezi a két néptörzs újra egységesülését. Meg kell jegyeznem, hogy a Kárpát-medencei magyarság is mindkét népelemet megszemélyesíti. Hogy mégis a magyar népnév lett a saját elnevezésünkben a domináns, ez az akkori politikai és katonai erőviszonyok szerint alakult. Lehet, hogy a honfoglalást megelőző rejtélyes, alig ismert Kievi-csata döntötte el a kérdést, de ez a megkezdett folyamatot nem hátráltatta.


A harmadik szín, a zöld eredete kissé homályosabb. A magyar szóláshagyományból közismert az a mondat, hogy „piros fehér zöld, ez a magyar föld”. A föld a meleg égövi Afrikában, mindig zöld színű a rajta levő növényektől. Kivéve a sivatagi tájakat. Tehát az ősi magyar földre már a rímelés miatt is illik a zöld szín. De én még két másik alternatívát is elképzelhetőnek tartok. A Kusföld lakóit a főleg legeltető gazdálkodásuk miatt, mezősnek is hívták. Kusföld beillesztése a birodalomba előidézhette a harmadik néptörzs nemzeti ereklyéinek a használatát is. A Kus szobrok kígyóval és a napkarika ábrázolása mellett, felvethette a zöld mező szimbólumának a felvételét is. De erre nincsenek bizonyítékaim. A másik alternatíva szerint az Egyiptomiak a Vörös-tengert is a nagy zöldnek hívták. Ennek bizonyítására tudományos adatok is léteznek. Tehát jelképezheti a zöld szín a származási területünket szimbolizáló, egykor nagy zöldnek nevezett mai Vörös-tenger környékét.


Az ókorból elsősorban a csatajelenetek zászlói maradtak fent az utókorra. Ezek többnyire a népelemek felségjeleit takarják. De a nemzeti színek mást is mutathatnának úgy, mint a magyaroknál, az egész nemzet színjelképeként a piros-fehér-zöldet. Magyarországon a Képes Krónika ábrázolásában már a 11. és a 12. században biztosan megjelenik a zöld szín, elsőre a hármashalom zöld színezésében. Az akkori krónika készítő biztosan nem az ujjából szopta a színezés mikéntjét, ezért megállapítható, hogy a zöld szín is a szakrális régmúltba vezet el minket.
Nem tudom megállni, hogy ne írjak a csodálatom legfelsőbb fokán a magyarság géniuszáról, a csodálatos elsődleges ókori világkultúrát megalkotó népről még egy gondolatsort a nemzeti zászlónk kapcsán. Már tettem említést arról, hogy a nép központi ún. mag-törzsében, a fehér magyarok vallásában a legcsodálatosabb emberi megnyilvánulásként, a legnagyobb tiszteletben az anyaságot éltették. Ennek kifejezési jelképe a fehér szín, mint a tisztaság csodálatának a visszatükröződése. Ha úgy tetszik a figyelmükbe ajánlom, hogy a népünk anyasági tisztelete a nemzeti trikolórba szakrálisan is bele van kódolva. Mit gondolnak, miért a fehér szín a nemzeti zászlónk középső sávja? Az ősiségből érthető meg, hogy a nép fennmaradását a legnagyobb mértékben az anyaság védelme biztosítja. A középső fehér sáv szinte körkörösen védve került elhelyezésre a nemzeti trikolórban. Felülről a harcos piros törzsek, alulról pedig támogatja a nép földje a zöld, vagyis a jól megválasztott élőhely, mint a hon ami országot is jelent. Talán az egész világon sincs még egy nép, amelyik az országzászlajába is belekódolta a tudását, ami egyenesen a természet törvényeit személyesíti meg. Kérem, gondolják végig!


A nemzeti zászlónk eredetének leírását ezzel befejezettnek tekintem. Egyben kijelentem, hogy a Magyar Nemzeti Zászló keletkezésének eredete mintegy ötezer évre visszavezethető, az Egyiptomi-birodalom kialakulásának az idejére. Ha valaki a fejtegetéseim nyomán még mindig kételkedik az általam leírtakban, azt ajánlom, hogy nézze át a világunk jelenlegi országzászlóinak színösszeállítását. A nemzetek zászlóinak színképe szinte pontosan lefedi az ókorból az országokat megalkotó nemzetségeket. Ha a mediterrán és európai területeket nézzük, behatárolható, ahol magyar származású néprészek tartósan megfordultak. A piros, a fehér, a piros-fehér, és a piros-fehér-zöld összetevőjű Földközi-tenger környéki országzászlókat megjelenítő népek között lehet keresni a magyar nép leszakadt rokonnépeit. Ha ezt így figyelembe vennénk, nagyon sok rokonnépre találhatnánk rá ebben a természeti tájegységben.

2. Magyarország címere.



Nagyon nehezen tudom megemészteni azt a tényt, hogy a hazában nincs egyetlen történészünk sem, akinek az utóbbi legintenzívebb 300 éves történelemhamisítási gyakorlat következtében, a nemzeti (kis) címerünk eredetéről érdemleges mondanivalója lenne. Több forrásomat nem történész írta. A nem tudás eredménye lehet, hogy nem a leírók hibája, mert a történészi források cenzúrázott jellegűek. Az eredetekről átadott tudásanyagból megállapítható, hogy a megszólaltatott tudósok Szent István koráig képesek visszamerülni a múltba, de minden határozottság nélkül. A következtetésem egyértelmű. Tehát, egyetlen magyar történésznek sincs semmiféle eredeti forrása, a nemzeti jelképeink valódi eredetéről. Ezen okból nem vállalják a további kockázatot. Ez pedig nagyon nagy baj. Akkor a mai történészeink most miként szolgálják a magyar nemzet megmaradását? Erre a kérdésre a válaszom: sehogy! Így nem lehet a magyar nemzetet a jövőnek megtartani. A harmadik évezred elején a biztos ősiséggel nem rendelkező népekre a teljes feloldódás vár a nagy nemzetközi (globalista) közösségekben. Ha nincs biztos ősiség, elveszik az állam is. De ez már nem az én bajom lesz.
Érdekes módon, konkrét bizonyítékok nélkül mégis megfejthető az ősiségünk eredete. És kijelenthetem – egy közel emberöltőnyi történelmi magánkutatásaimnak köszönhetően – a kevés tudományos adat ellenére mégis megfejtettem az elsődleges ókori Indomediterrán világkultúra rejtvénykulcsát. Természetesen, más kutatók eredményein keresztül. Ez a rejtvénykulcs csak akkor nyithatja ki az ősiségünk titkos ajtaját, ha maga a nép is akarja. Sajnos meg kell értenem, hogy az Európai Unió aljáig leszegényített magyar közvéleménynek ezer más baja van, mint a magyarság valódi származásával foglalkozni. Pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy a nemzet felzárkózásának Európához elsősorban az ősi történelmünk ismeretén keresztül vezet az út. Ennek érdekében kínálom fel a nemzet számára az összetartozásunk ereklyéinek származástanában a valódi tudományos igényű feldolgozás folytatását.

A Magyar Köztársaság 1989-ben az ún. régi „kis magyar címert” választotta nemzeti címerének. A négy alkotórészének a címertana tisztán, vonzóan egyszerű. A címer alakjára jellemző a hegyes talpú hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második mezeje vörös alapon a zöld hármashalmot, és rajta az aranykoronás foglalatban álló kettős keresztet tartalmazza. A pajzson a magyar szent korona nyugszik. Nézzük sorban a négy motívum kérdéskörét.

2/a. A pajzs első mezeje.



A kiscímer első szimbolikája megjelenik a középkori közepes és nagy államcímerünkben is. Mindháromban megtalálható a pirossal és ezüsttel hétszer vágott négy ezüst (fehér) sáv. Elsőként tehát az Árpádsávok kérdéskörét kell megértenünk. A rendelkezésemre álló források leírják, hogy a négy sáv nem a négy folyónk, a Duna, a Tisza, a Dráva, és a Száva motívumát hordozza magában, hozzátéve, hogy a vágások az Árpádok családi színeit, családi jeleit szimbolizálják. Ez azért is igaz lehet, mert ők nem a Kárpát-medence szülöttei, és a bevonulásuk előtt már használták e jeleket. Már csak az a kérdés, akkor milyek korból eredeznek? A magyar nemzeti trikolórnál ismertetett szakrális leírásból már tudnunk kell, hogy az Árpád családi hagyománya az Egyiptomi-birodalom Hun törzsének ősapjáig – mely az első Árpád államalapítót isteníti meg – vezetik vissza a származásukat, több mint ötezer évvel ezelőttre. Az egyiptomi ősi napvallásban (tűzimádás), a természeti tanításaikban a négy alapelem jelzésére ősidők óta használták az oroszlán oldalára felrajzolt négy sáv jelképét, sokszor a vállán egy csillaggal. Hogy miért az oroszlánok oldalára rajzolták? Ebben a tanulmányban csak annyiban kívánom részletezni, hogy szakrális összefüggés van az oroszlán ókori neve a magura, és a magyar név eredete között. A nevek etimológiája teljesen azonos.


Minden részlet nélkül ezen a példán szeretném szemléltetni a történelmi magánkutatásaim közben elért eredményeimet. A kezembe került történelmi kiadványokból kigyűjtöttem minden olyan ókori nevet és szavakat, amelyek magyar jelentésű fogalmakat takartak. Megalkottam egy több mint ötszáz szavas ókori magyar szótárat. A folyamat közben elég nagy gyakorlatra tettem szert régi magyar szavak elolvasására és a megértésére. Eszerint a magura szó háromtagú ősi szóösszetétel: mag = mag népe (magyar) + ur = úr + ra = Rá a napisten megnevezése. Egy nagyon gyakori ősi írástechnikáról is kell szólnom. A mássalhangzós írásmódokban, mint a rovásírásban is a szavakban, ahol két azonos vagy hasonló írásjegyű mássalhangzó került egymás mellé, mint esetünkben az ur-ra szótagoknál, a két mássalhangzót egyberótták. Akik kevésbé ismerték az írás nyelvét, úgy vették át a szavakat, ahogy írva voltak, esetünkben az ura kifejezés szerint. Az eredeti nyelven még az ur-ra másként a rá-úr értelmet jelentette. Összeolvasva vegyes hangrendben: magura = napisten-mag(yar)-úr(a) kifejezését adja, átvitt értelemben a nép királya jelentéssel. Az ősi mag-királyok önmagukat a hímoroszlán hatalmához és erejéhez hasonlították. Az „oroszlán az állatok királya” mese-mondása, az emberiség őskorában keletkezett, és csodálatos tisztasággal maradt fenn a napjainkra. A magyar szóban a mag + y = jaó, jó szavunk hasonulása + ar (úr) +ra (napisten) szótagok összeolvasva adják a Rá-napisten-jó-népe kifejezést. Az i, és y betűk kiejtésében a j mássalhangzónk hangalakja is felismerhető, mint a Jón-tenger (Mare-iónium) kiejtésében. A „gy” kettősbetűnk az y lágyító hatásával keletkezett. Teljesen egyértelmű a fogalmak keletkezésének azonossága.

Visszatérve témánkhoz, már más kutatók bizonyították, hogy az Árpádsávok szimbolikája megegyezik a napvallásban a természet négy alapelemének a vallási ábrázolásával. Ez a négy alapelem a víz, a levegő, a föld és a tűz. Máig hatóan tökéletesen megfelelnek a földi bioszféra életfeltételeinek. Az ábrázolási módjuk megjelenik az egyiptomi fáraó jelképeken, de magyar vonatkozásban például az esztergomi várkápolna falán is, a kereszténység előtti időből. A középkori címeralkotóink bizonyíthatóan ismerték az ősi motívumok eredetét, és használták is a címerek kialakításában.


A mai magyar kiscímerre jellemző, hogy a négy jelképének a címertana az eredeti motivációkból, az egyszerűsítés okán, már nem tartalmazza az őstörténetünk minden mozzanatát. Az első mezejének hétszer vágott vörös és ezüst sávjai, a négy elem és a hetes számmisztikán kívül, már mentesek miden más szimbólumtól, az említett hét oroszlántól is.


Az első részben leírtam az Egyiptomi-birodalom hunmagyar népének az egységesülését. A mintegy ötezer éve kialakult egységes nép nemzeti színkombinációja a vörös (piros) és a fehér. A fehér színről tudjuk, hogy azt ezüstszínnel is jelölték, ami az anyaság tiszteletét jelképezte. Másként, a fáraó (napisten mása) uralkodóként az arany karika (glória) mellett, a királynő a holdistennő (ezüst) képében jelent meg a motívumokban.
A pontosabb megértés a vágások számában van elrejtve. A hétszeres színváltás, az ősi magyar társadalmi szervezet hetes számmisztikájából eredezik. Az egyiptomi Hétország, mint a Théba körüli magyar törzs állami szervezete, a hetes szám szerint épült fel. Ugye mindenki tudja, hogy az időszámításunkban az egy hét, mint a hét napjai, szintén ebből a kultúrvilágból került megalkotásra a mai napjainkig hatóan. Ez a kisugárzás képződött le a Kis-Ázsia Hettita királysága kialakulásában is még az ókorban. De a hétfejű sárkány, a magyar népmesék szereplőjének az eredete is, ide vezethető vissza. A hetes számmisztika köszön vissza a Biblia teremtés mítoszából is. Szerintem minden olvasó tud a honfoglalás mondájában a hét vezér vérszerződéséről, mely vallási motívuma szintén a Hétországig, 5-8 ezer évre mutatja a magyar címer fejlődésének az útját.

A kiscímer első mezejének hétszer vágott jelképéről összefoglalóan elmondhatom, hogy eredete ötezer évnél régebbre vezethető vissza. Egészen az őskor végéig, az írásbeliség kezdetéig. Az írásbeliség kezdeteit úgy kell értenünk, hogy sokszor az első írás a nemzettségek jelrendszereiben, jelképeiben került megalkotásra. A közös jelképek megőrzése a fejlődő törzsek legfontosabb életfenntartó folyamataivá váltak. A népekké szétváló emberiség, amíg tehette, őrizte, védte nemzeti szimbólumait. A magyar népek is ezt a magatartást követték, amíg tehették. Ápolták az ősiségüket, ha másként nem a mondáikban. A középkori nagycsaládok fennállásáig a nagyszülők mesélték az unokáknak szájról szájra. A modern újvilágunkban már a nagycsaládok is szétestek, megszűnt a hagyományterjesztés ősalapja. Az iskolákban pedig a tanterv szerint csak az tanítható, amit a mindenkori hatalom megenged. Talán e néhány ok is közrejátszik az ősi hagyományaink homályba sűlyesztésében.


Meg kell próbálni újra feléleszteni hiteles ősiségünket, hogy a nemzetünk is fennmaradhasson. Ennek érdekében a történelemtudomány eredményeinek felhasználásával vissza kell mennünk az úton a régmúltba, ameddig csak lehet. Úgy, ahogy Árpád honfoglaló vezérünk és környezete tette ezeregyszáz éve. Ők elsősorban az Egyiptomi-birodalom első uralkodójáig, az Árpád család ősapjáig, és a magyar államszervezet hetes számmisztikájának az eredetéig nyúltak vissza, mert még hitelesen tudták az ősiségüket.


Azt nem lehet vitatni, hogy nemzeti címereink az ötezer év alatt szerves fejlődésen mentek keresztül. Ennek során a középkorban is több címerváltozat alakult ki. De ez nem azt jelenti, hogy a címer alapmotívumai is a középkorból eredeznek. A magyar címeralakulatok minden esetben a szakrális régmúltból merítettek, de a mindenkori királyaink származástudata szerint. A lényeg az, hogy először a mező hétszer vágott szimbolikája a Théba fővárosú Hétország magyar, és a Menfisz fővárosú Bot és Esthon hun népének az egységesülését képezi le, a vallás hetes misztériuma szerint. Másodszor a természeti tudás négy alapelemének a vallási tanítását kódolja felénk. Az összefoglalás érdekében ismétlem: a Hungária népnevünk eredetét, és a négy őselem mondanivalóját tartalmazza a címerünk első mezeje.


2/b. A zöld hármashalom.



A magyar kiscímer második motívuma a vörös alapon a zöld hármashalom jelképe. Eredetéről a legnagyobb tanácstalanság jellemzi történelemtudományunkat. A 18. századi magyar címertan már a Tátra,-Fátra,-Mátra szimbólumának tartja. Másik helyen leírják, hogy a portugál Macedo (mintha magyar származású névvel állnánk szemben) 1687-ben ír elsőként róluk, mint a három legnagyobb hegy szimbóluma, de nem nevezi meg őket. Azt sem veszi figyelembe a magyar történészet, hogy a Képes Krónika a 11. században már le is rajzolja, mégpedig zöld színezéssel. Akkor mégis ki ír róla elsőként?

Ha tovább megyünk vissza a történelmi évezredekben, az Egyiptomi hieroglifás írásokban már legalább ötezer éve megjelenik a hármashalom hieroglifai jele a ránk maradt szövegekben. Ez a jel nagyon egyszerű, egy rövid vízszintes hasáb felső oldalát három hullámjelben rajzolták, és minden esetben ország vagy terület leírása kapcsán használták. Gondoljunk csak vissza az előző fejezet négy sáv jelképére. Ha a négy függőleges vonallal is jelzett négy elem ábrájának tetejét összekötjük egy hullámvonallal, azonnal a hármashalom ábráját kapjuk eredményül. Talán véletlen motívum összecsengéssel állunk szemben, a négy sáv és a hármashalom keletkezésében? Nem, minden esetben a magyar jelképek egységes szerves fejlődésének vagyunk tanúi.

Felmerülő kérdés, miért jelölték az egyiptomi hieroglifaírásokban a különböző országnevekben a területet a hármashalommal? Ennek a gyakorlata is könnyen érthető. Már az őskorban az embercsoportok a saját felségterületeiket jól megismerhető, de fontosabb, hogy jól védhető területekben jelöljék meg. E törekvések céljaira a folyókkal és hegyekkel (kővel) elhatárolt területek feleltek meg a legjobban. A mai kő szavunk eredete az őskorba nyúlik vissza, gondoljunk a határkő napjainkig fennmaradt kifejezésre. A kő fogalma a tájszólások szerint ka, kó, kő és kű változatokban szerepel. Példaként a magyar Öskü (Ős-kő), az izraeli Jerikó (Jó-úri-kő), az egyiptomi Horka (Hor-ka) a szent sólyomisten országa és a Marokkó (Maúri-kő) fogalmakat említem. A hegyekkel körülzárt élőhelyek szimbólumává váló kő (hegy) hármas jelölésében a „három a magyar igazság” motívuma fedezhető fel. Ezen a helyen a szentháromság magyar eredetére is utalnom kell. Az őseink a vallásukban a hármas motívumként a teremtő,-megtartó,-pusztító természeti erőket tisztelték a szentháromságban. De ugyanazt a szerencsésnek vélt hármas tagozódást takarja az ókori Nílus menti három magyar néptörzs egységesülési folyamata, amely az Egyiptomi Birodalom fénykorát jellemezte, az időszámítás előtti második évezredben.


Tehát, a magyar címerben megjelenő hármashalom eredete is az őskorba vezet minket. A jelképekben, mint a hieroglifákban az országnevek leírásában a magyar szerencseszám motívumaiként a hármashalom jelképével fejezték ki az országokat, a nevek megjelölése mellett. Az sem véletlen, hogy a hármashalom a magyar címerekben a zöld színnel került ábrázolásra már a Képes Krónikában is, legalább három esetben. Mit gondolnak, az egyiptomi Gizai-fennsík három nagy piramisa, vajon nem az ősi őshaza meghatározó hegyeinek (Etióp magasföld) leképezése, és a hármashalom jelképének gyakorlati megvalósítása? Ha jól végiggondoljuk, hogy a hármashalom szimbolikája lehet a nemzeti címerünk legrégebbi jelképe, amely akár tízezer évekre is visszanyúlik, jelölése csak az élettér zöld színe lehet. Ezek a motivációk annyira összefüggenek egymással, hogy megkérdőjelezhetetlen a fejlődésük logikája.

2/c. Az aranykoronás foglalatú kettős kereszt.



A kiscímer harmadik motívuma a zöld hármashalmon álló aranykoronás foglalatú kettős kereszt. Szerintem a legkönnyebben a kettős kereszt eredete érthető meg a magyar címertanban. A nemzeti színeink kialakulásakor írtam a hunmagyar egységesülésről. Időszámításunk előtt 3200 tájékán a Tudó (Thóth) főpap jelentős közreműködésével létrejött a két Nílus menti magyar törzs egységesülése. Tudjuk, hogy az uralkodói szimbólumok is egységesültek. Ugyancsak létrejött a két nép vallási jelképeinek az összevonása is egy rendszerbe. A magyar népek őskori legjelentősebb vallási emblémája a nyakba akasztható körosztó kereszt volt. Ilyen keresztek kerültek elő a magyarországi ásatások során jelentős számban, és nem csak a honfoglalás kori leletekből.

A keresztek a leírásokban az egyenlőszárú, de a hosszabb szárú kialakításukról is árulkodnak. Értelmük a körosztáson alapul. Csak nagyon röviden írom le, hogy a magyar népek hitvilágában a legfőbb isten megjelölésére a kör ábrázolását használták. A kör sehol sem kezdődik, és sehol sem végződik eszmeisége, az isten örökkévalóságát tükrözte. Úgy gondolták, hogy a kör az maga az egy és oszthatatlan teremtő ősanya, valójában maga a természet. Az egy istent a napban vélték megtalálni. A magyar népek egyetlen istene a Ré (rá), a napisten volt. Neve valószínűleg a „rásüt” összefüggésben is fennmaradt. Minden más, az isten ábrázolására alkalmas jelenséget az isten másának tartották. Ezek szerint az egértől az oroszlánig, a fáraókon keresztül a papokig a megnevezésekben az isten mását tekintették bennük. Például a Ramás (Rá napisten földi mása), Ramses (Rá-más-ős) fáraónevek a fentiek szerint képződtek. Úgy imádták őket, mint az ÚR KHEPE (az úr képe) az egyiptomi napvallásban „oh, te egyetlen, oh te tökéletes”.


A kört, mint a természet egészét, végtelennek (oszthatatlannak) tartották, de a részeit megnevezhették. A napvallás papjainak a legfőbb tanítása, a természet négy alapelemének a megismertetését jelentette. A négy ezüstsáv eredeténél már írtam a jelenségről. A kör kétszeri átlós osztásával elért szimbolika, a kereszt lett a magyarság napvalláshoz tartozásának a jelképe, mely egyik formájában nyakba akasztva ékszerként hordták.
A hunmagyar egységesülésben a két keresztet viselő nép szimbolikája az uralkodói jelvények egybeszerkesztésével, a kettős kereszt megalkotásával zárult. A kettős kereszt azt jelentette, hogy a mindkét országrészben megkoronázott egyeduralkodó a fáraó, mindkét őskeresztény nép ura lehetett. Láthatjuk, mennyire egyszerű, és az ókorba visszavezethető eredetű a kettős kereszt szimbolikája.


Nem mehetünk el a zöld hármashalmon álló kettős kereszt aranykoronás foglalatú ábrázolása mellett sem szó nélkül. Az aranykorona, másként az úrkarika, az északi hun nép királyainak a koronatípusát jelképezi. Az arany nevébe a legjelentősebb hunmagyar vallási felfogás titka van belekódolva. Mint már írtam a napvallásban, az egyisten imádása jellemezte a legfontosabb magyar vallási felfogást, bármerre kényszerültek szétvándorolni az árja néprészeink. Az arany szavában a hieroglifa, de a rovásírás szerint is egybe van róva az ar (úr, ember) és a ra (Rá, a napisten) fogalma. A rovásírás lényegében a hieroglifa írás egyszerűsített változata. A már ismert szabálya szerint, ha két szótag azonos mássalhangzója kerül egymás mellé, egybeszerkesztik őket. Az arany szavában is egy közös „r” betűvel írták le a fém fogalmát. A rovásírás tudói – a mágus papsága – ezt a szabályt jól ismerték.

Ahhoz, hogy megfejthetőek legyenek az ókori magyar írásos emlékek, nekünk is alkalmazni kell.
Mégis mit jelent az ómagyar nyelv arany szava? Az előző bekezdésből az ar-ra kettős szótagja már érthető, vagyis a rá-úr (napisten) értelemben. Az egyik megoldásban az arany szóban az ny rész jelentését már a magura és a magyar szavaknál leírt etimológia szerint érthetjük meg. Jelentheti a nemzet vagy inkább a nép szó első betűjét, az y pedig a jó magyar néphez tartozás képzése hasonulásában az „ny” kettősbetűnk eredetét. Összeolvasva a szavunk mai értelme megegyezik: arany = úr-rá-jó-népe jelképével, vagyis a napisten-jó-gyermekei jelentésével. Csak megemlítem, hogy az arany latin neve az Aurum etimológiailag a magyar fogalomból származik.
Másik megoldásban szintén egy magyar nyelvi szabállyal állunk szemben. A névelőt sokszor egybeírták (rótták) a névszóval, mely a fordítói eltérések eredményeként, a jelentésben is új szót alkotott. E feldolgozás szerint az arany szó, a + ra + ny fonetikus képet mutatja. Mind a három szótag jelentését már ismerjük az előzőekből. Ezek szerint is a magyarok által jól ismert szót, az arany fogalmát írják le. Ezzel a megoldással a fogalom értelme: arany = a-rá-jó-népe jelképe, vagyis a napisten-jó-gyermekei. Mindkét megoldás eredményként, ugyan azt a jelentést hordozza magában. Az ókori magyar népek az együvé tartozás jelképét az arany fém mágikus tulajdonságaiba kódolták. Talán leírhatom, hogy az ókorban az arany még nem egyértelműen a gazdagságot szimbolizálta, inkább a napvalláshoz tartozás kifejezésére volt használatos rituális jelkép.


Feltehető kérdés, akkor miért található más népek szimbólumában szintén kettős kereszt, ha ez ókori magyar népi ereklye? A kérdésre adandó válasz ismét egyszerű. Egyes történészek szerint a kettős kereszt magyar ábrázolása bizánci eredetű, és III. Béla király (1172-1196) kori magyar átvétel. A valóság ezzel szemben az, hogy pont a fordítottja az igaz. A kettős kereszt egyiptomi ómagyar eredetű, és bizánci az átvétel. Mint írtam a kettős kereszt eredete i. e. 3200 éves. A bizánci császárság pedig több mint háromezer évvel későbbi államalakulat, vagyis i. u. 395-ben válik önállóvá ez a hatalmi szerveződés. Mely területeken alakult meg a Keletrómai Birodalom? Elsősorban a Kis-Ázsia és a Fekete-tenger nyugati részén, valamint a Balkán-félszigeten. Milyen népek lakták egykoron ezeket a területeket? Az Egyiptomból kiáradó, és a hódítók által kiűzött hunmagyar törzsek csoportjai. Az ilyen alapú népességre rátelepülő, és velük egybeolvadva más nemzetiségekké váló új népek, az után trák, macedón, bolgár, görög, szláv stb. nevek alatt adták Bizánc népességét. Ha tudományosan megvizsgálhatnánk, hogy milyen nemzetiségeket takarnak a felsorolt népnevek, igen nagy meglepetésben lehetne részünk, de erről egy másik tanulmányban szeretnék írni. A Macedónok Nagy Sándor vezetésével i. e. 365-ben még Egyiptomot is elfoglalták, jól ismerték az egyiptomi uralkodói jelképeket. Azzal a tudattal, hogy a soknemzetiségű ország népeit csak egységes szimbolikával lehet összetartani, választhatták a későbbi császárok az egységesítő kettős keresztet uralkodói jelképpé. Ha a kettős keresztet III. Béla hozza be az országba, akkor miért ábrázoljuk Szent István királyt is a kettős kereszttel és a napkarika glóriával a fején, a budai várnegyedben fellelhető lovas szobrán? A szobor készítője tudhatta még, hogy az államiságunk megszemélyesítő királya is napkirály származású volt? Ebből a jelenségből is megérthető, hogy nemzeti jelképeink eredete körül teljes a zűrzavar.


Vajon azzal lehet-e magyarázni Szlovákia kettős kereszt ábrázolását a saját címerükben, hogy Magyarország részeként fejlődtek ki egészen 1919-ig? A válaszom, nem! Szlovákia címerében az eredet válasza sokkal régebbi vonatkozású eseményekhez kapcsolódik. Egészen a honfoglalásnak nevezett honegyesítési folyamatokat megelőző történelmi korokhoz. Érdekes volna megvizsgálni a Morva fejedelemség valóságos nemzetiségi felépítését a 8-10. századokban. Hova lett az évkönyvekben említett fekete magyarok népessége erről a területről. Ha valóságos az adat, hogy ezeket a területeket csak Szent István korában tagosították be a magyar közigazgatásba, és ezután telepítették le a délvidékre a fekete magyarokat, felvetődik, akkor milyen államalakulat volt a felvidék? A Morva név vajon milyen nemzetiségű népeket takar? Nem-e a Mauri ősi magyar nemzetségnevet azonosítja inkább a fogalom? Talán igaz lehet, hogy a kitalált Szvatopluk vezér neve helyett, a Zentapolug magyar fejedelmi név állhatott az elveszett ősi krónikánkban? A szlovák népről tudvalevő, hogy csak az időszámítás utáni második évezredben alakult saját nemzetiséggé. A sok kérdőjelre ebben a kiadványban nincs módom válaszolni, csak annyit fűzök hozzá, hogy több Észak-Afrikai államban, és Dél-Spanyolország területén is Mauri országok léteztek az időszámításunk kezdete körüli évszázadokban.


Még egy nagyon érdekes kettős kereszt előfordulásról teszek említést. A normann viking életfa ábrázolásokban a világhegy csúcsán álló kettős kereszt, mintha az egyiptomi kettős kereszt duplikációja lenne? De erre a kérdésre csak sejtem a választ. A hiteles magyarázatot a kutató történészeknek kell megadniuk.
A magyar címerábrázolás kettős kereszt heraldikájának új megközelítése szerint, egyértelműnek tartom az ókori egyiptomi eredet valószínűségét. Ha a közvélemény megismerné és elfogadná az általam leírt eredetet, felújulhatna szakrálisan az a népi összefogási erő, mely képes lenne a kicsinnyé tett népünk megmaradását biztosítani. A magyar királyok kettőskereszt használata a horvátországi únióval I. László idejében vált jogszerűvé.


2/d. A Szent Korona.



A magyar kiscímer negyedik motívuma a Szent Korona, mely a pajzs felső szélén nyugszik. Eredetéről már sokan és sokféleképpen írtak. Egyesek latin, mások görög, újabb kutatók Kis-Ázsiai elemeket vélnek felfedezni a korona megjelenésében. Érdekes módon úgy tűnik, mintha mindenkinek kicsit igaza volna, vagyis a sok részigazság együtt adná meg a Szent-korona valódi eredetét.
A korona készítés helyszínéről és az időpontjáról nekem sincsenek adataim. De én, az általam felépített ókori elsődleges világkultúra történelmi rejtvénykulcsának a megfejtésével eljutottam a magyar népek eredetében, a korban visszafelé egészen a piramisépítők népe nemzetiségének a kérdésköréig. A rejtvénykulccsal sokszorosan és egzakt módon bizonyítani vagyok képes, hogy a hunmagyar népek államiságának a kifejlődése teljes bizonyossággal a Nílus völgyében ment végbe. E terület eltartóképessége következtéből adódik, hogy a népfelesleg a világon közismert magyar fogalom szerint – az árja (ária) népek családját, és nem faját alkották meg – kiáradva körkörösen haladt a környező területek felé. Az árja (melléknév) szó a Nílus vizének a kiáradása fogalmából származik. A víz árja igenévből átvitt értelemben a kiáradó néprészek összefoglaló megnevezésére került megalkotásra Az új honban az egyiptomi államszervezet szerinti új államokat alkottak. Példaként csak a nagyobbakat említem a Sumer, a Hettita, a Méd(i)a, a Szkíta, a Parthus és a Kazár(ia) birodalmakat, több esetben az ia toldalékkal is jelezték a népi hovatartozásukat.


De ha pontosabban megvizsgáljuk, hogy milyen népesség alapozta meg a görög majd római birodalmakat, mindenhol magyar alapító kultúrnépességet találunk. Példaként Görögország területén Théba, Megara, Marathon, Athénae egyiptomi néveredetű városokat találunk ómagyar lakossággal. Róma városát, magát is az Etrúria (Hét-Ra ősök-népe) magyar népessége alapította i. e. 753-ban, és mintegy 244 évig uralta (509-ig), mikor a latinok átvették a hatalmat. Amikor azt állítottam, hogy mindenkinek van igazsága a korona eredetét illetően, akkor ezt úgy értettem, hogy a magyar Szent Korona magán viseli az egész elsődleges ókori Indomediterrán világkultúrát megalapozó nép eszmeiségét. Sokan elfelejtik leírni, hogy a fejlődés logikája szerint, kellett lenni egy elsődleges magas szintű kultúrának, ha van egy ma is működő másodlagos Indoeurópai kultúrkör. Az teljesen egyértelmű, hogy a mai másodlagos világkultúrák csak ez előzőre ráépülve fejlődhettek ki, és alakíthatták ki a mai civilizációkat.
Lehet, hogy sohasem tudjuk meg pontosan, hol és mikor készült a magyar korona, de az eszmeiségéről egészen pontos adatokkal szeretném kiegészíteni a koronatant. Minden kutatónak feltűnt, hogy a koronánk két részből van összeszerkesztve. Az előző bekezdések leírásából már minden olvasónak egyértelmű lehet, hogy a koronánk szerkesztése pontosan megegyezik az egyiptomi hunmagyar népek egységesülésével. Az északi vörös hunkirály koronája a kerek abroncskorona formát, a nap körszimbólumát jelképezte. A középső fehér magyar (Hét úr) országrészben a fehér, hegyes úgynevezett égbetörő, vagyis papsüveg koronaforma volt a jellemző. Még e koronaforma is hét rítusos részre osztódott. Lehet, hogy a piramisok újabb motivációját érintettük?


A már leírt ötezer évvel ezelőtti egységesülést követően egybeszerkesztették a hunmagyar népek koronaformáját is. Tehát, megmaradt az alsó kerek koronaforma, és erre ültették rá kezdetben a hegyes koronát. Ez a felső (összefügg a Felső-Egyiptom fogalmával) hegyes koronarész a későbbiekben az ókori magyar templomok kerek alakja, és a belül kék színű kupola félgömb alakú tetejéből kiindulva, a fejformát is követve keresztpánttal félgömbszerűvé változott. Tetejére pedig az ősi szentháromság jeleként – nagyon fontos, hogy – az egyenlőszárú körosztó kereszt jelképe került, és nem a római katolikus hosszúszárú kereszt. Hogy miért ferde ez a kereszt? Erre a legnehezebb válaszolni. Lehet sérülés eredetű, de elképzelhető egy csillagászati jelkép beépítése is, miszerint Földünk forgástengelye nem esik egybe a keringés síkjával. Ezt csak azért írtam le, mert a Szent Korona a valóságban több csillagászati jelképet is tartalmaz. Példaként a tizenhárom 28 napos holdhónapból álló 364+1 napos év felosztását említem.

Érdekességként kell leírnom, hogy volt még egy uralkodói jelképe a magyar népeknek mégpedig a kendős királyi fejdísz. Uralkodói névhasználatban a Kende ma is ismert fogalma volt használatban. A kendő a fejre tekert szakrális ruhadarabot, és a többi uralkodói jelképpel együtt adta a királyi címet. Elsősorban a kusföldi fekete magyarok hagyományaiban gyakori megjelenésű motívum. Őáltaluk terjedt el az egész Mezopotámiai tájegységben. A kendős kifejezés és a turbán közti hasonlóságra utalva, mindenki gondolja végig a világunk uralkodói jelképeinek fejlődésében az eredet kérdéskörét. A honfoglaló vezérek között is volt egy Kende (kendős) méltóságnév, aki lehet, hogy a szakrális királyi címet viselte? És a folyamat közben került – kevésbé ismert módon – az Árpád család kezébe a teljes hatalom.


Ebbe a körbe tartozó jelkép a szem-papok – az elnevezésük a napisten szem formájában történő ábrázolásból ered – vállukra terített párducbőrös papi viselete. A főrangú pap egyben a papkirály helyettese, uralkodói várományost is jelent. Minden árja országban, ahol Szemurak uralkodtak, az elnevezésük megjelent az országnévben. Példaként a Sumér királyságot említem, ami a tájszólás figyelembevételével Szem (Szum)-úr (er) kifejezést takar. E népi jelkép is a forró égövi, a mai Etiópia körüli Dankália sivatagában élő pettyes párducok hazájára mutat, sok ezer évvel ezelőttre. Erről a tényről is tudósítanak a krónikáink. A bevonuló magyar honfoglaló vezérek között a párducbőr jelképe szintén megjelenik, mint a szempapok vallási jelképe.
Ebben a munkámban elégségesnek tartom megjegyezni, hogy szerintem a Szent Korona tudatosan tervezett, egységes egész alkotás. Nekem csak azzal kellett kiegészítenem az eddigi tudományos értékeléseket, hogy a korona tudatos tervezésének elve visszanyúlik a szakrális ókori egyiptomi piramisépítők népe kérdésköréig. Ha nem foglaljuk bele a magyarság államalkotó eredetének kialakulását a nemzeti jelképeink címertanába, sohasem értjük meg a keletkezésük motívumait. A Magyar Szent Korona egy és egyedüli ereklyéje világunknak. Minden koronától magasabb eszmeiségű. Együtt jelenti az égi és a földi, másként az apostoli hatalmát!

3. Koronázási jelvények.


A magyar Szent Korona után, a hozzá tartozó jelvények közül a jogar és az országalma eredetéről kívánok még szólni. A koronázási palást és a koronázási kard eredetéről, az eddigi leírások pontosságában nincs okom kételkedni. Röviden csak a névtörténetükről írok. A palást ősi jelentésében a p = apa (papkirály) + alá = alá + st = isten szótagokból keletkezett, fordított szórendben: palást = isten-alá tartozó-papkirály.
A kard szó keletkezése hasonló ősi szóképzést mutat, a ka + r(a) + d szótagrészek összeolvadásával. Az előző oldalak etimológiai fejtegetéseiből már megérthetjük, hogy a kara = napország, a d = dóm, mint szent helyet jelent. Összeolvasva: kard = napország-szent védelmezője jelentéssel bíró ősmagyar szavunk.

3/a. Királyi jogar.

Elsőként a jogar eredetéről szólok. Észak-Egyiptom királyi jelvényei közül a bot és az ostor szimbóluma a legismertebb. VII. Kleopátra (a neve magyar képzésű szó, jelentése: Rá-apát-kisleánya) Egyiptom utolsó, még magyar gyökerekkel rendelkező királynéja (i. e. 30-ban) mindkét jelvényt használta. A hun Bothon elnevezésről már szóltam. A következő évezredekben a bot Ω fejének, és a kusföldi fokos átalakulásának lehetünk szemlélői. Szerves fejlődéssel kialakult a mai jogar szimbóluma, ami a bot nyelének, és a fokos fejének az egybeolvadását jelenti, több változatban. A középkorban a magyar királyi jogar még „tollas” fejű volt, a Turulmadár monda szerint, lásd a Képes Krónika 38,-40,-41. oldalán a képeket. Később válhatott a jellegzetesen gömb fejűvé. A jogar szóképzése is ómagyar eredetű. Etimológiája szerinti jelentése: jogar = jó-mag-úr értelmet takarja. Tehát, ha a szimbolikája, és a neve is egyiptomi eredetű, akkor bátran kijelenthetem, hogy a jogar, mint koronázási jelvényünk is több ezer éves magyar eredetről tanúsít bennünket.

3/b. Az országalma.

Másodszor az országalma eredetét próbálom megfejteni. Előre bocsátom, hogy a következő sorokban egy különleges magyarázatnak lehetnek az olvasói. A szóban forgó jelvény eredetéről nagyon kevés adatot találtam. A lényege az, hogy az elméletek szerint a középkorban jelenik meg, és az Árpád nemzettsége kezdte használni. A Képes Krónika még egységesen egykereszttel ábrázolja. Mivel tudjuk, hogy egy ilyen nagyfontosságú jelvény bevezetését is csak szakrális hagyományok alapján lehet elfogadtatni az országgal, feltételezhető, hogy ismét ókori képződménnyel állunk szemben.
Vajon mi lehet az országalma szakrális eredete? A ma rajta álló kettős kereszt már a régmúlt felé irányítja a gondolkodást. De ez az összeépítés tényleg lehet középkori. A további gondolkodásban az almára terelődött a figyelmem. A keresztény világunkban az almáról gyorsan beugrik az a bibliai kép, hogy a tudás gyümölcse az alma. Aki a tiltott gyümölcsből eszik…! Felmerült bennem a kérdés, lehet-e köze a bibliai almának a magyar országalmához? Nagyon nehezen jutottam közelebb a kérdés megfejtéséhez.

Az első nyom, hogy az almafajták között van egy mai alanyfajta, melynek a tudományos neve: Malus pumila var. paradisiaca. A névből egyértelmű, hogy a bibliai paradicsomról szóló eseményekben az alma, mint gyümölcs, ténylegesen a maga valóságában szerepelt a szövegekben. Nem egy elvont jelképes dologról van szó. Az alma növény származástanilag Kis-Ázsiában őshonos növény. Másként fogalmazva a mediterrán vidékeken mindenhol előforduló gyümölcstermő növény, egészen a mérsékelt égöv északi határáig. De még mindig homályos volt, vajon lehet-e köze a bibliai alma mitológiájának a magyar országalma címertanához?

A további megfejtésben nagy hasznát vettem, a mintegy ötszáz szavas általam összeállított ómagyar szótáram közben szerzett ókori névanyag olvasási gyakorlatának. Figyeljük meg az alma és az álmos szavak összecsengését. Egyes mai tájszólásokban még az „álmá” kiejtéssel is találkozunk. Még egy nagyon fontos ómagyar vallási gyakorlatról kellett ismereteket szereznem. Mint már említettem, az őskorba visszavezethető gyakorlat szerint minden olyan élőlényt vagy tárgyat a kerek napisten másának tartottak, amit a valóságban is hasonlítani lehetett hozzá. Első példaként az egér mai nevét említem, amit az egyiptomi hieroglifákban lerajzolva az Ég-úr (eg-ér), vagyis a napisten szimbolikáját jelentette. Másik példaként az egyiptomi macskakultuszt emelem ki. A macskákat annyira tisztelték, hogy tömegesen mumifikálták a gyakorlati életben. Vallási hiedelmük szerint a macska szeme hasonlított a napisten képére, amit a Szem-úr kifejezésben is imádtak. Ráadásul a macska kedves állat, ezért sem véletlen, hogy Olaszország északi részein még manapság is a macskák szent állatok. Ez a jelenség azt is bizonyítja, hogy egykor Velence és Trieszt környékére egyiptomi magyar néprészek kiáradása következett be, többek között az Etruszkok mellett. Csak megemlítem, hogy a mai Trieszt város neve is ómagyar keletkezésű szó. A megértéshez nélkülözhetetlen tudni azt, hogy a bíborban született Konstantin császár leírja, a magyarokat az ő idejében türköknek (turk) hívták. Ebből következik a város eredetének a megfejtése: T(u)r(k)i (magyarok)-esthoni (nyugati) városa, az aláhúzott betűk szerint.

Visszatérve az országalma eredetének kérdéseihez, figyelembe veendő tény, hogy az alma szó beszédtana kifejezi az Élő-má(sa) fáraói uralkodó elnevezést és a papi hatalmat. De azt is tudjuk, hogy a honegyesítést szervező Álmos papkirály jelentése is Élő-mása fogalmat takar, ami az évezredes átalakulásokon változott át Álmossá. Kezdett összeállni a kép. Az almatermés formájáról könnyen elképzelhető a kör alakú napisten képe is. Az alma még a göröggé vált omega (Ω) jelet is megjelenítheti a valóságban. Abban az értelemben, hogy A-tól az Ω-ig, ami a teljességet, magát a tant, a tudást jelenti. Az omega jel leképezi az ókori magyar templomok kerek alakját a nyitott bejárati kapu ábrázolásával, mely egyben az áldozó helyet is jelentette. Erdélyben még ma is ismerik a TANÓR-KAPU fogalmát. A Tanór (Tan-úr) a templom mellett jelentette a tudós pap személyét is. Vajon miért volt Kleopátra királyi botjának a vége – kevésbé ismerten – oly jellegzetesen omega alakú? Ismét a jelképeink szerves fejlődésének a gondolatánál vagyunk. Az ókori vallásokban a tudás a mágusok, vagyis a papok titkai voltak. Engedély nélkül senki sem juthatott a tudás hatalmába. Aki engedély nélkül próbálta a tudást megszerezni, kiátkozással sújtatott.

Már csak egy kis kutatói fantáziára volt szükségem, hogy egy valóságos eredetet adhassak az országalmáról. Tehát az egyiptomi, de a közelkeleti államok tudását kifejező jelkép az alma fogalmába lett belekódolva. Egyszerűsítve, aki tudott almát termelni – mert azt már akkoriban 5-10 ezer éve is csak a munka tudásával lehetett – az már rendelkezett a tudás bizonyos szintjével. A tudás almája átvitt értelemben, csak a papi vallási vezetők kiváltsága lett. Ők a tudás ápolásával közvetítették a hatalmukat a nép felé. És ez a motívum bekerült a Bibliánkba, a teremtés mítosz folyamán. A tudás hatalmát megszerezni kívánó kívülállók (idegenek) törekvését egyenesen bukásra ítéltetve. Gondoljunk bele, hogy az akkori kommunikációs lehetőségek mellett a tudás megtartása az egyik legnehezebb feladatok közé tartozhatott. De még fontosabb, hogy az akkori termelési színvonalon csak milyen keveseknek adatott meg a „mágus” (mag-ős) tudás megszerzésének a lehetősége. Nem beszélve a napi igényeket követelő természettudományok fejlesztésének a keserves folyamatairól. Tehát, a tudás volt a hatalom egyik alappillére, ami felett szigorúan őrködtek a mindenkori vallási rétegek. Ezért kerülhetett bele a történetbe, a bibliai teremtésmítosz során, a tiltott almát fogyasztó első emberpár kiűzetése a paradicsomból.

Az eddigi fejtegetésből egyértelműnek látszik, hogy a Magyar Országalmának köze van a bibliai történethez. Az országalma kifejezi a hatalom tudását, és képességét az ország irányítására. A rajta álló kettős kereszt pedig a hatalomgyakorlás jogszerűségét érvényesíti a nép felé. Együtt a tudás és a hatalom, a középkor közepéig a papkirályok kiváltsága volt, a vallási hatalom képviselőin keresztül. A tudás és a hatalom szétválasztása az újkor hajnalán kezdődött el. Ismertek az inkvizíciós gyakorlatok a vallás részéről. Érdekességként írom, hogy napjainkban, a harmadik évezred elején a tudás hatalma ismét az inkvizíció gyakorlatát kezdi alkalmazni. De ma a szólásszabadság ellensúlyozására, az elhallgatás gyakorlatán keresztül.

Már csak egy kérdéskör maradt hátra, a magyar országalma eredetével kapcsolatban. Vajon a kérdéses jelvény a Biblia keletkezési ideje előtti, vagy az utáni keletkezésű szimbólum? És szorosan ide tartozik, hogy az alma misztériuma magyar vagy héber eredetű-e? Ha pontosan tudnánk, hogy az ókori Biblia milyen nyelven íródott, a kérdés máris eldöntött lenne. Sok kutató azon a véleményen van, hogy a legtöbb szövegrész, de az Ótestamentum legnagyobb része egészen biztosan nem eredeti héber szöveg. A tudósok szerint egy ismeretlen és kihalt arámi nyelvű nép szövegeinek átírásából fordították héberre. Akkor most mitévők legyünk? Következtethetünk arra is, hogy az Egyiptomból kivonuló zsidók ismerték a történeteket, és ezt írták le héberre. Ebben az esetben a magyar országalma szimbólumának biztosan idősebbnek kell lennie a Biblia leírásának időpontjánál. A következtetésünk nem ad megbízható idejű eredetet.

Még egy lehetőségünk maradt. Kardinális kérdés a kihalt arámi nyelvű nép nemzetiségének a meghatározása. A magyar anyanyelvű kutató ismét előnyben van. Ha meghalljuk azt a szót, hogy arám, rögtön fel kellene ismernünk benne a magyar eredetet. Mai jelentése is közismert, mert mindenki a menyasszonyra, vagyis a feleség fogalmára gondol. Ez a hasonlat valódi, vagy véletlen egybeesésről ad tanúbizonyságot? Az egykori forrásokból tudjuk, hogy egy Arameus nép használta anyanyelveként az arámi nyelvet. A magyar kutatónak szintén egyből fel kellene ismernie, hogy az Arameus népnév is magyarul íródott fogalom. Ráadásul a szó jelentése még egyenes magyar szórend szerint is képződött, ami azonos: Arameus = A-rá-más-ős(e), vagyis a Rá-napisten népével. Az arany szavunk kettős összetételű előtagja is azonnal felismerhető, és a jelentése is megegyezik az előzőekben leírtakkal. Azt is tudjuk, hogy a Ré napisten az egyiptomi magyar ősvallás terméke. Amelyik nép ilyen megnevezést választ az önmeghatározására, csakis magyar (Hunmagyar) népet feltételez. Hogyan keletkezhetett az Arameus nép? Minden részlettől eltekintve, az elpusztított Sumér birodalom népéből, meg az Arábiai-félszigeten át felvándorló és Egyiptomból a hódítók által elűzött hunmagyarokból. Ezek a néprészek vitték magukkal az ő népi történeteiket, és amelyeket az arámi nyelv szabályai szerint le is írtak. Az tudvalevő, hogy a néprészek a vezetőikkel, vagyis nagy tudású papjaik vezetésével kerekedtek fel, és teljes egységükben próbáltak új hazát keresni maguknak. Jelen esetben is egy új magyar testvérnépi egységesülés folyamata zajlott le, valamikor az i. e. ezer körül, a mai Irak és Szíria területén. Ez az egységesülés nem mehetett végbe olyan tisztán, mint Egyiptomban. A népvándorlás újabb és újabb népeket vetett a kérdéses területre, ami egy újabb keveredési folyamatot indított el. Az asszír, perzsa és héber hódítások nyomán ez a néprész feloldódott a térség új szerveződéseiben, így egyre inkább nyomuk veszett. De a tudásuk megmaradt az írásaikban, amit később már héber, majd görög nyelvre is lefordítottak. Ha hozzátesszük, hogy a héber és görög kultúrával is gazdagodott a szövegek gyűjteménye, megtaláltuk a Biblia keletkezésének rövid történetét.

De nézzük még az arámi nyelv fogalmának etimológiáját is. Az arámi szó az arameus rövidített változata. Értelme egyszerűen: arámi = a-rá-m(ás)i, vagyis az i képzővel az arameus néphez tartozó személyek csoportját jelenti. Érdekes még az arám kifejezés etimológiája is. Mezopotámiában, a Sínai-félszigeten, de Egyiptomban is az arám főnév a holdistennő, másképpen az anya fogalmát hordozza. Egyszerűbben a napisten uralkodótársa, vagyis a felesége a holdistennő képében, ezüst színjelzéssel került kifejezésre. Rövidítve „szín”-ként terület meghatározóként is előfordul, mint a Sínai-félsziget (Színai) elnevezésében, ahol az árjai kifejezés rövidítése (ai) is megjelenik A-rá-m(is) holdistennő háromtagú szóösszetétele is magyar eredetű, vö. az angol misis (úrnő-ős) átvett kifejezésével.

Csak egy kicsit gondoljunk bele, vajon nem a magyar nyelv egyik legszebb kifejezésének, a magyar anyanyelv fogalmának az eredetével állunk szemben az arámi nyelv kifejezésben? Mint látjuk, az arámi nyelv fogalmába bele van kódolva a nő, vagyis az anya fogalma, mely magyar nyelven íródott, és az anya-nyelvét jelenti. De ez a szimbólum csokor egybe foglalja a Ré-(magyar)-népét, az együvétartozás arany szavát, az anyanyelv (aráminyelv) magyar kifejezését. Ezek után próbálja valaki ismeretlen nyelvnek mondani az arámi nyelvet.
Mint látjuk, amennyiben az Arameus, az arámi, de az arám is ősi magyar kifejezések, akkor nem nehéz biztos következtetéseket levonni a Biblia egyik alkotó népének a valódi nemzetiségéről. Bizonyítva látom az arámi nyelvben, a magyar nyelv egyik változatának a biztos tudományos valóságát. Ebből az a végső következtetésem, hogy a bibliai teremtésmítosz leírása biztosan későbbi eredetű, mint a népi hagyomány kifejlődésében, az alma tudásszimbólumának a kialakulása. Ezért az a meggyőződésem, hogy a magyar országalma jelképének a keletkezése is több mint ötezer éves, a hunmagyar egységesülés idejénél régebbre tehető nemzeti ereklyénk. Ezért ebben az esetben is a fordított valósággal állunk szemben. Mivel a magyar országalma nem lehet bibliai eredetű szimbólum, akkor csak a magyar tudásmítosz lehetett a bibliai történet teremtésmítoszának mondai alapja. Azt el kell ismernem, hogy a két jelkép, vagyis az országalma és a kettős kereszt egybeolvasztása lehet középkori Árpád házi királyaink műve, de hogy a két szimbólum vallási eredete ötezer évnél régebbi, az egészen biztosnak látszik. Különösen abból a meggondolásból találom bizonyítottnak következtetésemet, mert az Árpád házi királyaink első felénél az országalma még a körosztó szentkereszt (egyenlőszárú) szerint volt szerkesztve. A Képes Krónika minden képén így szerepel. Ez azt jelenti, hogy az egyenlőszárú egyes kereszt eredetéről már tudjuk, hogy ötezer évesnél régebbi misztikum terméke. Ebből az is következik, hogy az országalma és a kettős kereszt egybeépítése III. Béla királyunk alatti szimbólum kialakítás eredménye. Az ereklyénk képződésének motívumai, mégis az egyik legrégebbi a jelképeink közül. A szakralitása kifejezi a király tudását és alkalmasságát a tudás gyümölcse révén, valamint a hatalma szentségét a kettőskereszt nemzetmegtartó hitén keresztül.


Összefoglalás.

A tanulmány összefoglalásaként néhány gondolatomat szeretném röviden leírni. Magyarország állami szimbólumainak eredetéről ebben a munkában, a már köztudott tényekről nem írtam. Amit újkori eredetükről más kiadványokban olvashattak, a fentiekkel módosítva, használható kiadványok. Mivel a jelképek ókori eredetéről egy mondatot sem lehet megtalálni az ilyen kiadványokban, könnyű a helyzetem. Csak arra kell kérnem a szemlélődő olvasót, hogy vegye figyelembe az általam leírtakat a gondolkodása során. A tanulmányomból teljes körűen kiviláglik, hogy minden jelképünk ősi, a történelemből bizonyíthatóan szakrális ókori eredetű. Az elsődleges Indomediterrán világkultúrát megalkotó ősi népünk eredetének kulturális hagyományai értelemszerűen nem az ókorból fejlődött ki, hanem az emberiség őskorából. A történelmi ókor az írás kezdeteitől számítódik, ezért az én nyomozásom is csak az első írásos hagyatékok feldolgozásáig terjedő időszakot öleli át. Az emberiség őskorából már csak régészeti és nyelvészeti bizonyítékok maradhattak fenn. Az ilyen adatok kezelésének a rendellenességeiről is tettem néhány megjegyzést a tanulmányomban.

Tehát, ha az ember a tudományos gondolkodását hamis ideológiára helyezi, a valós régészeti adatokból hamis következtetések levonására lesz képes. Erről adnak példát a magyar határkő ősrégi fogalmáról írt soraim. Az emberiség téves fejlődési képzete, hogy az őseink összevissza kóboroltak a szavannákon, egy egyszerű szóval, mint a határkő, bizonyítani lehet, hogy hamis alapú tudományos leírásával állunk szembe. Az emberiség már ősi viszonylatokban is területhez kötött, de fontosabb, hogy szigorú területvédelmi életformát folytathatott. Különben a fennmaradásának esélyei a nullához konvergáltak volna. Ez a gondolat a valódi konzervatív magatartás megértésére is alkalmas. Az emberiség magját a hagyományokhoz és szokásokhoz történő ragaszkodása mellett, az életteréhez való mindenáron történő ragaszkodása is jellemzi. Vagyis az őseink a legszigorúbb területvédelem szerint éltek. Hiába éltetik egyesek a világpolgár liberális fogalmát, az a legnagyobb utópia az életükben. A szülőhazából bármely okból kiszorultak már bolyonghattak a szavannákon, de mihelyt saját hazát találtak, valódi konzervatívokká válva letelepedtek.

A jövőnk megmentése érdekében célszerű lenne a politika konzervatív fogalmát kiegészíteni, a nemzetet és hazát védők ősi terminológiájával. Érdekes módon a mai magyar hatalom (2004-ben) már saját maga és önként lemond a Szent korona önmaga általi megvédéséről. Feladja a kötelező honvédelem elvét, és egysíkúan hivatásos hadseregre kívánja bízni a védelmet. Pedig mindenki tudja, hogy a hivatásos hadsereg mindig a több pénz hatalmát védi. Álljon itt példaként az ősi származású Aba Sámuel királyunk bukása, aki a Ménfői csatában (1044-ben) a német császárhoz átpártolt áruló újnemesek (nem nemzetiek) következtében bukott el, majdnem a teljes magyar államisággal együtt. Legalább, egyöntetűen a hadköteles férfiak és nők bevonásával, a teljeskörű nemzetőrséget kellene felújítani a Szent korona védelme érdekében.


A NEMZETI EREKLYÉINK KELETKEZÉSÉNEK IDŐSORA:

Hármashalom, keletkezési ideje őskor;
Országalma, " ókor, 5200 év előtti;
Jogar, " ókor, 5200 év előtti;
Árpád sávok, " ókor, 5200 év körüli;
Kettős kereszt, " ókor, 5200 év körüli;
Országzászló, " ókor, 5200 év körüli;
Szent korona, " ókor, 5200 év utáni.

Felmerülő kérdés, miért veszthette el a nemzeti ereklyéinek eredettudatát a magyar nemzet a harmadik évezred elejére? A középkori krónikáink szerint, egészen a mohácsi csatáig minden királyunk ismerte, ezért természetesnek vették, hogy a királyi gyakorlatban nem kellett róluk magyar leírásokat megfogalmazni. Pont ezt a pszichológiai fogást használták ki – tudták, ezért nem ápolták – a potenciális ellenérdekű hatalmak. Az utóbbi száz év gyakorlatát már sokan ismerik, a tiltás és elhallgatás gyakorlata majdnem tökéletes eredményt adott. Mára alig van, aki ismerné népünk valódi eredetét. A legnagyobb veszély az, hogy már egyszerűen el sem hiszi a ma népe az igazságot. Beléjük van táplálva, hogy a magyarság bűnös nép, ezért a dicső ősiségről szóló elbeszélések hihetetlenül hangzanak. Vajon van-e kiút? Nekem is rejtély.

A tanulmányomból jól érzékelhető, hogy a nemzeti szimbólumaink eredete kivétel nélkül mindegyik ókori eredetről, legalább ötezer éves régmúltról tesznek tanúbizonyságot. Arról, hogy ezt a mai nép miért nem ismeri, nem kívánok sokat foglalkozni. Azt sem tudom behatárolni, hogy valamikor kik és miért térítették el a magyar történelemtudatot a valóságtól. Ami az én hatáskörömben elérhető, az egyes történelmi kiadványok stílusából, tárgyköréből kiolvasható írói elkötelezettségeket takarja. A bevezetőben írt évezredes történelemhamisítás eredményeként a mai közgondolkodás alig képes a valóság befogadására. Még a magukat nemzeti elkötelezettnek tartó médiák, és szószólóik sem képviselik az objektív valóságot. Pedig az igazság természeti ereje sürgős cselekvéseket követelne meg a felelős vezetőktől. A természettől elrugaszkodott globális fogyasztói társadalmak önpusztító folyamatainak következményei a legközelebbi évtizedekben fognak reánk szakadni. Még egyszer leírom, mindazon népek teljes felolvadása várható, melyek nem lesznek képesek védekezni a biztos ősiségük talaján. A biztos ősiség feltételezi a nemzet egységes gondolkodását, teljes körű összefogási képességét, melyet csak az ápolt és tudatosan megőrzött nemzeti jelleg képes biztosítani. Az a nép, mely hagyja legfényesebb ókori múltjának a feladását, mindegy, hogy kényszerből vagy a vezetőik bűneiből, sajnálom, de megszolgálja az eltűnését a történelem asztaláról. A társadalom evolúciójában sincs visszaút. Amelyik nép elveszett a történelem útján, soha többé nem térhet vissza. Történelmünk a jövőnk is, hát ne hagyjuk elveszni!

A tanulmány három legfontosabb történelmi felfedezésének megismétlésével szeretném befejezni a munkámat. Ha úgy tetszik, három tudományos ősbejelentéssel állok a rendelkezésükre, melyeknek egyenként is világszenzációként kellene hatniuk. Ebben a tanulmányban írom le elsőként, hogy a fentiekben leírtak szerint, megfejtettem a Magyarok Istenének a kérdéskörét. Vele együtt e misztérium megjelenési formájának vallási gyakorlatát megtestesítő jelképét. A Magyarok Istene azonos az ókori egyiptomi Ré (Rá) napistennel, az egy a teremtő keresztény isten vallási gyakorlatával. A megjelenítési mítosza pedig az arany jelképe, melynek értelmezéséről fentebb írtam (Úr-rá-jó-népe, vagy A-rá-jó-népe jelképe értelemben). Az arany szavunkban a magyar nép a gazdagságát nem a kincsképző funkciójával, hanem a legdicsőbb ókori kultúrájával adta az emberiség számára. Minél jobban belegondolok e felfedezés jelentőségébe, beleborzongok a jövő lehetőségeibe. Mi lehetett volna az emberiség sorsa, ha az őseink „tűzimádását” (napvallását), a természeti életforma követésének tudását, nem az arany, mint kincsképző megszerzésének nemzetközi gyakorlata, a pénzprofit őrülete követi. Ma biztosan nem a környezeti katasztrófa árnyéka lengné be a napjainkat. Nagyon szeretném tudni, vajon Petőfi Sándor, nagy költőnk: „A magyarok istenére esküszünk,” verssorában vajon még tudhatta-e, ki volt az általa meg nem nevezett magyar isten?

1848-ban még éltették a Lánchíd oroszlánjait. Az építtetője vajon tudhatta-e, hogy a második legősibb magyar szimbólummal áll szemben? Ha ők még tudták, miért nem vigyáztak az egész nemzettel együtt arra, hogy a jövő nemzedékei is tudhassák az igazságot? Mennyivel egyszerűbb lenne a magyar élet, ha még mindig az oroszlán jelképe lenne a magyarok védőszentje. Az oroszlán ereje mellett a természetessége adja a legnagyobb varázserőt.
A harmadik legfontosabb mondanivalóm az Arameus nép arámi nyelvének a megfejtése, mely a magyar anyanyelv ősi kifejezését hordozza magában az Arám holdistennő fogalmán keresztül. Ha a Biblia jelentős részei arámi nyelven íródtak, akkor bizonyítottan a magyar nemzet volt az elsődleges Indomediterrán kultúrát megalkotó nép, melynek általam alkotott fogalma szintén ebben a munkában került először az olvasók elé. Innen már csak egy lépés, hogy bizonyítottan felismerjük a piramisépítők népében a magyar nemzet egyenes ági leszármazásának az ősiségét. Az arámi nyelv a legcsodálatosabb magyarsággal fejezi ki a nő, az anya, a feleség szentségét. De talán legszebben az anyanyelv kifejezésével a magyar ember csodálatát a teremtés felé.

Befejezésként szeretném leírni, hogy biztos vagyok a bizonyítékaim megdönthetetlenségében. Ettől függetlenül az elfogadását nem tehetem kötelező érvényűvé. A felhatalmazást az igazság megismertetésére, csak az egész magyar nemzet adhatja meg. Remélem e tanulmányom eljut minden magyar emberhez, mely a magyarok három legszebb ősi szimbólumáról szól. A magyarok ősisége azaz erő, mely beleszőve nemzeti ereklyéink eszmei mondanivalójába, adják az elfeledtetett nemzettudatunk magvát. A népünk ősi tudói adták számunkra hozományba, mely tudást az utódoknak szent kötelessége fenntartani. A magyarok istenének az ismerete nélkül – mely a magyar géniusz legnagyobb alkotása – nincs magyar jövőnk!


Felhasznált irodalom:
A magyar nemzet története, Kassák Kiadó, Budapest, 1994.
A magyarság keleti elemei, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990.
Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, Püski Kiadó, Budapest, 2002.
Baskói Magyar János: Ősi magyar birodalmak, Magyarországért Kiadó, Karcag, 2000.
Bertényi Iván: Új magyar címertan, Mecénás Kiadó, Budapest, 1993.
BIBLIA, Magyar Bibliatanács, Budapest, 1978.
Bíró Lajos: A magyar régmúlt titkai, Magyar Ház Kiadó, Budapest, 1999.
Endrey Antal: Az ország koronája, Boldogasszony könyvek, Hódmezővásárhely, 1999.
Forray Zoltán Tamás: Ősi hitünk, Torontó-Budapest, 2001.
Földes Péter: Vallanak az ősi krónikák, Kozmosz Kiadó, Budapest, 1986.
Friedrich Nietzsche: Zarathusztra, Világirodalom Könyvkiadó, Budapest, reprint kiadás 1922.
Gecse Gusztáv: Bibliai történetek, Kossuth Kiadó, Budapest, 1985.
Györffy György:Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960.
Hanák Péter (szerk.): Egy ezredév, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.
Helmuth von Glasenapp:Az öt világvallás, Gondolat kiadó, Budapest, 1984.
Heltai Gáspár: Krónika az magyarok dolgairól, Magyar Helikon, Budapest, 1981.
Hóman-Szekfű: Magyar Történet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1935.
Kákosy László: Ré fiai, Százszorszép Kiadó, Budapest, 1993.
Képes Krónika, Helikon Kiadó, Budapest, 1987.
Királyok könyve, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999.
László Gyula: Őseinkről, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990.
Magyarok krónikája, Officina Kiadó, Budapest, 1996.
Magyarország történeti kronológiája, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.
Magyarország története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.
Ruffy Péter: Magyar ereklyék, magyar jelképek, Kossuth Kiadó, Budapest, 1988.
Szombathy Viktor és László Gyula: Magyarrá lett keleti népek, Panoráma, Budapest, 1988.
Tácsi István: Nincs menedék…, azaz az életről másképpen, Püski nyomda, Budapest, 2003.
Vaskút, 2004. 06. 05.

--
Fordítsd az arcod a fény felé,
Emelt fővel nézz fel az égre!
Ki visszaadta a létet neked
Szeretet és köszönet jár érte!



Hiszek a szeretetben,
harmóniában és a szépben és,
hogy a Világegyetemben
egyenlő minden lélek.