2013. október 17., csütörtök

Talányok a történelemben.

Szép számmal vannak olyan talányok a történelemben, amelyek még megválaszolásra várnak. Olyanok enigmák tömege került elő az elmúlt évtizedekben, amelyek alaposan megcáfolták a történelemkönyvek által szajkózott „tényeket”. Rá kellett döbbennünk, hogy vajmi kevéssé ismerjük a múltunkat. Vegyünk pár konkrét példát a talányok dzsungeléből!Az emberiség ma ismert legrégebbi könyvei közé tartoznak a sumer ékírásos táblák. Ezek olvasásából kiderült, hogy a sumérok kapcsolatban álltak repülő bárkákon közlekedő idegenekkel, akik a csillagokból érkeztek és oda is távoztak. Az istenek tudást hagytak a Földön, aminek köszönhetően a sumérok egy fejlett kultúrát tudtak kibontakoztatni Mezopotámiában.Vegyük mindjárt a hihetetlenül fejlett sumer csillagászatot! A hold keringési idejét illetően mindössze 0,4 másodpercet tévedtek. Vajon mi mennyit tévednénk, ha hirtelen visszacsöppennénk a 4500 évvel ezelőtti korba?A sumérokat állítólag

a Bika csillagkép Aldebaran nevű naprendszeréből telepítették a Földre. Ki tudná megcáfolni ezt az állítást? Azután itt van a számok kérdése. A sumérok képesek voltak többféle számrendszerben számolni – használták a 60-as és a 10-es számrendszert is. Ha ők nincsenek, akkor vajon Thalész honnan sejti meg a róla elnevezett tételeit? Avagy hogyan lehetséges, hogy a sumérok akár 15 jegyű számmal is tudtak számolni, míg a görögök nem ismerték és emiatt nem is használták a 10 000-től nagyobb számokat? Konkrétan a sumérok agyagtábláin látható matematikai sor végeredménye 195 955 200 000 000. Maradjunk még egy gondolat erejéig a számoknál. A sumérok az év időtartamát 365 nap 6 óra 11 percben jelölték meg. Mennyit tévedtek? Nos, ez az érték csak 3 másodperccel tér el a mai legpontosabb mérési eredménytől.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése