2013. december 23., hétfő

Attila Szent Koronája.


Azt tanították velünk, hogy első királyunk István, aki koronát kapott II. Szilveszter pápától – holott ennek semmiféle bizonyítéka nem lelhető fel.
A magyar Szent Korona nem Szent Istvántól, hanem Atillától származik.
Hármas koporsójának története talán sokak számára ismert.
A 3 a számmisztikában a család száma – na meg a feltámadásé.
Harmadnapra halottaiból …
A koporsó három rétege a következő kívül vas – a vas a Mars féme, középen ezüst – mely a Hold féme, belül pedig arany: Nap féme.
A három égitest: ideje – Szent Benedek napja – március 21.
A monda szerint Atilla újra testet ölt, mégpedig háromszor a történelemben, és egyszer csillagserege élén. Ez lesz Csaba királyfi.
Hogy hol tartunk most a történelemben?
A három alak már bevégezte földi uralkodását – Szent László király, Mátyás király és II. Rákóczi Ferenc. A negyedik még nem jött el. De közel van, már elindult felénk…
Atillát olyan szinten ki akarták iktatni a magyar nép gondolatvilágából, hogy II. József a Szent Koronáról is levetette az Atillát ábrázoló képet.
Most Konstantin van ugyanott. A legmodernebb technikák azonban segítenek a régi rajzolat rekonstruálásában. De Atilla nem csak a koronán adta át a helyét a bizánci uralkodónak.
A régi naptárakban május 21-e volt Atilla névnap.
Ugye kitalálják, hogy most melyik név kötődik ehhez a dátumhoz? Igen, Konstantin.
Hát ennyire fontos volt a csere.
Ilyen szinten hamisították a történelmet.
Akinek nincs múltja, annak nincs jövője sem. Sajnos ez a cél a magyarsággal.
- Erőszak, agresszió, testiség – ezt árasztja a modern nyugati kultúra.
Két dolog közül lehet választani: vagy mi süllyedünk az õ szintjükre, vagy őket emeljük magunkhoz.
De fel kell eszmélni, észre kell venni, hogy tudatos hazugságra épül a nemzetstratégiánk. És ha nem találunk magunkra, végképp elveszünk. (Seres Mária írásából.)
-A magyarság tudatában (még ha megtépázva is) a mai napig él a keleti (ázsiai) származás hagyománya. A magyarság eredetével kapcsolatban – a XIX. század dereka óta – váltakozó hevességgel dúl a vita a különböző tudományos álláspontok között. Az utóbbi fél évszázadban (különösen a rendszerváltásig), sokszor minden ellenérvet figyelmen kívül hagyva erőltették a magyarság „finn-ugor” eredetének kétségbevonhatatlan tanát.
A Magyar történelem meghamisítása nem mai eredetű!
Már 1858. november 6-án, gróf Széchényi István, aki a Magyar Tudományos Akadémia alapítója volt, visszavonta támogatását az Akadémiától, mivel az a Habsburg irányzatok támogatója lett és a Magyar történelem megismerésében nagy károkat okozott a nemzetnek és a nemzeti eszmének.
Letelt az 500 év, a feltámadásnak kell következnie…
/Az összeállítás az eltitkolt magyar történelem honlapról származik./
Egyéb Forrás: http://www.linksite.hu/lapok/Szent.Korona/

*Révay Péter koronaőr a következőképpen ír a Szent Korona misztériumért!: ,…. Magyarország királyai méltóságuk teljét, dicsőségüket a Szent Koronától kérik, és kapják, neki tulajdonítják az üdvös és hasznos törvények kibocsátását, a fölöslegesek eltörlését. A Koronát mintegy a törvények törvényének tekintik, a magyarok neki szoktak fizetni büntetési és váltságdíjat, neki tesznek ünnepélyes esküt, … végül is akkora ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem a vallás és az istenség ellen is vétkezik”.
A kutatások eredményei arra utalnak, hogy a IV. században készült, kaukázusi ötvösműhelyben. A készítő, és tervező magas szintű mágusi tudással rendelkezett (akárcsak a keleti bölcsek), ezzel magyarázható, hogy a Korona szellemi tartalma szinte kimeríthetetlen. „a Magyar Szent Korona hun – szabír – magyar birodalmi korona volt”.


*Miért szent?

A világon az egyetlen magas szintű beavató korona. Szentsége elsősorban beavató jellegéből adódik. A Magyar Szent Korona nem egyszerűen királyi jelkép. Nem viselheti a király úgy, ahogyan a házi, vagy az országló koronát szokta. A beavató korona csak egyszer érinti a király fejét: a koronázáskor. A koronázási szertartáskor valóban összekapcsolódik az Ég a Földdel. Égi energiák adódnak át a királynak és általa az egész magyar népnek. A magyar nép beavatása is megtörténik, valahányszor magyar királyt koronáznak. A magyarság a Szent Korona népe, a nép sorsa elválaszthatatlan a Szent Korona sorsától. A magyar király a koronázási beavatás által Égi Erők birtokosa lesz – természetesen, ha erre alkalmas – és szakrális uralkodóvá válik, az ország pedig szakrális királyság, az Égi királyság földi megnyilvánulása.
Ezt tudták a külföldiek is. A világ más birodalmaiban „Archiregnum”- nak, azaz „őskirályságnak”, „főkirályságnák”, „mintakirályságnak” nevezték a magyar királyságot. A szakrális király az Ég akaratát teljesíti a földön. A szent királyok idején a nép őszintén tiszteli és szereti a királyt, mint Isten földi helytartóját. A szakrális magyar király nem zsarnok, mint a többi európai uralkodó, ö Isten szolgálatában áll, képviselve a magyarság és egyben az egész emberiség érdekeit. Az emberiség érdeke ugyanis az, hogy a „Krisztusi Erőrendszer” győzedelmeskedjék a világban.
A Krisztusellenes sötét erők jelenleg, hihetetlen támadásba lendültek az emberiség ellen, ugyanakkor embercsoportok – és egyénileg minden ember ellen. „A Szent Korona olyan -Égi eredetű- jegy, pecsét, jelkép, mely állandóan égi törvényként ragyog a Kárpát-medence felett, emlékeztetve népét kötelességeire és jogaira.” „Úgy születik a magyar ember a Szent Korona jegyében, mint más halandó az ég csillagképei alá. Koronánk kijelöli helyünket a teremtésben, dolgunkat a világban. Boldogasszony országához tartozva „végtelen tisztaságról és igazságszeretetről kell ősi örökségként tanúságot tennünk”.

*A Szent Koronát a Magyarok Égi Édesanyjától, a Szűzanyától két vakítóan fehér ruhába öltözött angyal hozta le az Égből. Ama angyalok fehér ruhája a mi fehér csuhás rendi ruhánk.

Ez az angyalruha soha be nem piszkolódik, világossága eltaszít magától minden sötétséget. Bölcsességgel és hazaszeretettel ajándékoz meg minket.
A mi fehér ruhánk a Korona megvilágosító isteni kegyelmét sugározza.
A Szent Korona maga az Ország. Ha a Szent Korona sérül, az ország sérül, akkor a Szent Korona veszít a fényéből.
A Szent Korona végleg csak akkor vész el, ha a fejekből távozik, nem az országból.
A Szent Koronának ereje van. Annak ereje az ország ereje. Ha ez az erő nincs a királlyal, a király nem király, ha ez az erő nincs a pappal, a pap nem pap, ha ez az erő nincs a magyarral, a magyar nem magyar.
Ha az ország nagybeteg, a Szent Korona mindig meggyógyítja, miként ha atyát hívnak a nagy beteghez. De a hitnek az ereje csak akkor segít, ha hisznek is benne. A Szent Koronában is hinni kell, mint ahogy bennünk (pálosok) is hiszel, és a Korona segít az országon.
A Szent Korona szentség. Megáld és gondodat viseli, ha hű maradsz hozzá.

A világ teste az anyag börtöne. A pénzimádó ember maga sem tudja, de börtönben éli le az életét.
A természet Isten ruhája.
A Szűzanya tisztelete a haza szeretetében nyilvánul meg.
Aki Istent őszintén szereti, az mindig a hazát építi.
A lelket az istenszeretet és a hazaszeretet tartja tisztán.
A Szentlélek ereje erős és hatalmas, mindezt megláthatod a természetben, a hívő emberben és a magyar Szent Koronában.
Két törvényt őriz a Szent Korona: Istenét és a hazáét, ezért vagyunk mi is (pálosok) a földön.
Isteni szerződés köti a Szent Koronát a magyar hazához.
A pálosokat ugyan „elküldték”, de a Szent Koronán keresztül itt maradtak.
Az ország balsorsában osztozunk mi is (pálosok) és a Korona is.



httpwww.linksite.hulapokSzent.Korona


http://www.fusz.hu/fuszdrupal/?q=content/vit%C3%A9z-csonka-l%C3%A1szl%C3%B3-%E2%80%93-p%C3%A1los-mond%C3%A1sok-magyar-szent-koron%C3%A1r%C3%B3l


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése