2013. december 1., vasárnap

BÜNÖS NEMZET? – avagy: Mi is a történelmi igazság!




Legjobb védekezés a támadás.

Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár Erik garázdálkodása idején szívták magukba a burkolt, vagy nyílt magyargyülöletet. Sokuknak még ma sem jutott eszébe, hogy tüzetesebben kutasson a hiteles magyar történelmi múlt - lett légyen szó akár a közelmúltról – felderítése érdekében. Ha beütjük az internet keresöbe ezt a két szót, számos pro és contra cikk ugrik elö.

Az akkori történészek legnagyobb része elhallgatta a témát, vagy vonalasan tört pálcát az egész nemzet fölött. Minden rossz és bünös volt, amit csináltunk. A magyar történelmet egyszerüen kivették az európai környezetböl. Történelemkönyveinket olvasgatván az a kényszerképzetünk támad, hogy Magyarország a Mars bolygó egyik kiszáradt tengerének a szigetén található. Ha mégis kapcsolódunk Európához, az csak kárunkra van, mert mindenki jobb, szebb és tisztességesebb volt nálunk. Szerintük!…

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság:

A németek által megszállt Európában, – kivétel nélkül minden állam együttmüködött velük. A németek szolgálatába lépett norvég miniszterelnökröl (Vidkun Quisling) nevezték el a collaboráló államférfiakat quislingnek A Gestapo besúgó rendszere nagyszerüen müködött Athentól Narvikig. A zsidókat minden állam nagy lelkesedéssel szolgáltatta ki a németeknek.

Az antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-iró a “Roosevelt titkos háborúja” (Roosevelt’s Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) cimü könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények:

1. .218. oldal A St. Louis. Hamburg.Amerika hajón 1939 májusában menekülö 930 zsidót nem engedték partraszállni az USA kikötöiben, de Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek irott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniök Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.

2. 218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepiteni a zsidókat. Ott csodálatos sik felvidék és fü (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepitésre)

3. 219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán müködö zsidók számát vissza kellene szoritani a lakossághoz viszonyitott százalékukra. Ez a terv megelözné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó… Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztö tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi “numerus claususunk” és a II zsidótörvényünk gyerekjátéknak tünik.

Ebben a könyvben a hirhedt Morgenthau tervet is ledorongolják FDR mellett mások is. “Ennek a tervek a publikálása tiz új német hadosztály erejével egyenlö” mondotta az elnök.

Azt viszont már nem ismerte el, hogy a Casablankában meghirdetett “feltételnélküli megadás” elve oktalanul meghosszabbitotta a háborút, sok millió ember halálát és mérhetetlen anyagi pusztulást okozta, köztük angol és amerikai katona halálát is.

Eisenhower mondotta ezzel kapcsolatban: (Persico, 235. oldal): “Ha választani kell a bitófa és és húsz bajonett megrohanása között, inkább a husz bajonettet kell választani.”

Ezt csak azért kell emliteni, hogy a magyar vezetés dilemmáját érzékelhessük valamelyest. Akkoriban – amerikai közmondást idézve, választhattunk két rossz között. Ami természetesen nem mentheti a nyilas borzalmakat.

Ami a szomszéd gyöztes államok ”dicső” tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 DM-et fizettek a németeknek. A németeknek engedélyt adtak útaik és vasútvonalaik használatára a lengyel háború idején. (Ezt mi megtagadtuk, Hitler legnagyobb dühére.) A németekkel együtt, - pár nappal késöbb - támadták meg a Szovjetuniót.

Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan, 250-400,000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. (A németek csak késöbb kapcsolódtak be a romániai zsidóirtásba.) Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfö bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leirását olvashatjuk Matatias Carp: A Román Holocauszt cimü könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megirta ennek történetét Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások.

1941-ben, a németekkel együtt támadták meg a Szovjetuniót. Azonban amikor a Nyugattal folytatott titkos béketárgyalások alkalmával a románoknak egyértelmüen tudomásukra hozták, hogy a Szovjetuniúhoz forduljanak, 1944 júliusában átálltak a szovjetek oldalára. Jutalmul megkapták Erdély északi részét is.

Az orosz csapatok nyomán beözönlö Maniu gárdisták borzalmas vérfürdöt rendeztek a magyarok között. Ezt még a Vörös hadsereg parancsnokai is megsokallták, és kitiltották néhány hónapra a román közigazgatást Erdélyböl, ahol szovjet katonai fennhatóság alatt román-magyar kormány alakult. (1942-44 között az Amerikai Egyesült Államok és Anglia is támogatta egy önálló Erdély megteremtését.)

Titó szerb partizánjai:

Itt álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg, hogyan és miért nyúltak a kommunisták a partizán hadviselés minden emberiességet tagadó eszközéhez:

1941-ben, Bácska visszaszerzése után, a helyi szerbek és a (Trianoni békediktátum tiltó rendelkezései ellenére behozott) telepesek (dobrovoljácok), a titoista partizánok és a királyi csetnikek kezdték a gyilkolást. Régi joggyakorlatnak megfelelöen, az vállalja a teljes felelöséget, aki az ilyen hadviselést elkezdi. De! A gyöztest senki sem fogja felelöségre vonni, csak a vesztest.

Ukrajna és a vietnami háború óta, elsökézböl tudjuk, hogyan szervezik a partizánokat, ahol a jó búvóhelyeket kináló terep ezt lehetövé teszi.

A partizánok szervezését néhány kemény, gyilkolásra és kegyetlenségre hajlamos helyi származású, jól képzett katona kezdi. Éjjel besurrannak a faluba, felkeltenek néhány kiszemelt férfit és közlik velük, hogy attól kezdve a partizán hadsereg tagjai. A feladatokat pedig jobb, ha gondolkozás nélkül teljesitik, különben parancs megtagadásért kivégzik öket.

Kevesen tagadják meg ezt a “behivót”, de akik mégis megteszik, ott helyben a családjuk elött ölik meg. Ennek persze hire megy és mások már nem merik megtagadni a parancsok teljesitését. Az ilyetén beszervezett “patrióták” nappal végzik munkájukat a földeken, éjjel pedig felássák a géppisztolyt és teszik dolgukat, ha nem is nagy lelkesedéssel.

Elsönek azokkal végeznek, akik hivatalos kapcsolatban vannak azaz “együttmüködnek a megszállókkal”, birók, jegyzök, postások, tanitók, stb.. Aztán a csendörök, rendörök, katonák következnek. Elöször megölnek egy ört, az éj leple alatt. Parancs szerint, meg is csonkitják, gyalázzák a holttestet, hogy az áldozat bajtársait lehetö legnagyobb mértékben feldühitsék.

Ekkor a rend fenntartásáért felelös parancsnok nyomozást rendel el. A feldühitett emberei kemény nyomozásba kezdenek, bajtársuk borzalmas halálát megbosszulandó. Valaki persze a valószinü kinzások következtében vagy bevallja bünét, vagy másokat vádol az elkövetéssel. Ezeket jobbik esetben átadják a nyomozóknak, rosszabbik esetben pedig “szökés közben” agyonlövik, vagy pedig “felakasztotta magát a zárkában” alapon intézik el.

A partizánok most felemelik a tétet. “Megtorlásul” egész csendör örsöt gyilkolnak meg a helyi “önkéntesek” segitségével.

Ettöl kezdve elszabadul a pokol. Azokban a vegyes lakosságú helységekben, ahol évszázadokon keresztül aránylag békében éltek az emberek, az ellenséges érzület és gyülölet lesz urrá. Már senki sem bizik szomszédjában.

A veszteségek halmozódásával félelem, a düh a megtorlás vágya fesziti a fegyveres erökmindentagját. Az elrendelt rendteremtö akció soránminden szemvedély, bosszúvágy felszinre tör s válogatás nélküli öldöklés elkezdödik. Ez történt Újvidéken is.

Ezzel a partizán akció elérte politikai célját. Néhány nap múlva az egész világ értesült a magyar fegyveres erök vérengzéséröl, amely során kb. 3200 embert, szerbet, zsidót, magyart, kommunistát öltek meg. A borzalmat kiváltó provokációkról – természetesen – mélyen hallgatnak.

Katonailag csak kényelmetlenséget okoz a partizán a sürün lakott, sik terepen. Egy jól megszervezett, szabotázsakció a gyárak, áramfejlesztök, hidak, közlekedési csomópontok ellen, sokkal hatásosabb és kevesebb áldozatba kerül. De a cél elsösorban nem katonai. Titó partizánjai remekeltek a német erök elöl való visszavonulásban és kitérésben, de nyilt terepen, ahol a klasszikus gyalogság szerepében kellett volna harcolniuk, nem sokat értek.

A háború végén azonban jöttek a partizánok a szovjet hadsereg nyomában. Rávetették magukat a védtelen és ártatlanságuk tudatában otthon maradt magyarokra, horvátokra, nemrég betelepitett csángókra, ruszinokra, németekre és Mihajlovics csetnikjeire. Válogatás nélküli öldöklés vette kezdetét, hüen nemzeti ösztönükhöz és kommunista elveikhez. Több egybehangzó vélemény szerint (Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában, Matuska Szilveszter: Megtorlás, stb) kb. 40,000 magyart öltek meg, borzalmas körülmények között.

Vietnámban a helyzet sokban különbözött ugyan, de lényegében ott is ugyanigy müködött a partizánok szervezése. A terep kitünő volt az orvtámadások megrendezésére, búvóhelyek, a lakosság homogenitása és idegen gyülölete nagyobb hatásfokot biztositott.

A Viet Kong vezetösége tudta, hogy klasszikus háborút nem tud viselni, tehát a partizán akciókkal harcolt az amerikaiak ellen. Alkalmazták Mao elveit és tapasztalatait a kegyetlenséig. A szegény parasztnak, akinek a legföbb vágya a béke és földje művelése volt, nem volt választása. Vagy a partizánok ölték meg, ha nem akart harcolni, vagy az amerikaiak, ha tette. Az 58,000 amerikai áldozatnak legnagyobb részét a paraszt partizánok ölték meg, akik nem akartak sem ölni, sem halni.

A valódi háborús bűnösök nem a magyar Kovács örmester volt Újvidéken vagy Zsablyán, nem az amerikai Calley hadnagy Mi Lay faluban. Borzalmas tettükre csak magyarázat van, de nincs mentség. Nem szabad azonban elfelejtenünk, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül. Az azonnali szörnyű és értelmetlen halálmindenház, bokor mögött ott leselkedett, ami talán megváltás is lett volna. De roncsolás, csonkítás is napirenden volt, talán egy vietnami lány által, akit a partizánok kényszerítettek ebbe a szörnyü helyzetbe.

A nemzetközi jog szerinti háború is maga a borzalom és az értelmetlenség. A partizán háború a poklok pokla. Azért pedig azok felelősek, akik kultuszt csináltak belöle: Mao, Ho Si Minh, Tito és büntársaik, akik elöre megfontoltan rákényszeritették az emberiségre ezt a borzalmat.

**

Hosszas partizán provokációk és gyilkosságok miatt, a magyar fegyveres erők razziát rendeztek Újvidéken, ami sajnálatosan vérengzéssé fajult, minek során 1300 szerb, zsidó és kommunista lelte halálát. Ez méreteiben nagyobb volt, mint az Amerikai Hadsereg Mi Lay-i (VietNam) hasonló módszerekkel kiváltott vérengzése volt, de ugyanolyan okai voltak.

Amint emlitettük, 1943-44 telén, a Szovjet hadsereg nyomában beözönlő partizánok megtorlásként kb. 40,000 (negyvenezer) magyart öltek meg, balkáni módszerekkel. Ezen áldozatokat 2006 áprilisában rehabilitálta a szerb kormány és kártérítést helyezett kilátásba az áldozatok hozzátartozóinak. Nota bene: Az áldozatok emlékének állított emlékmüveket, kereszteket, a szerbek rendszeresen meggyalázzák, ledöntik és összetörik. Viszont az újvidéki hid közelében emlékmüveket állitottak a magyar vérengzés áldozatainak, s aztmindenodatévedő külföldinek megmutatják. A maguk több mint tizszeres népirtásáról pedig szemérmesen hallgatnak.

Csehek:

Annak ellenére, hogy a cseh hadsereg több és modernebb fegyverrel volt felszerelve, mint a német, egy puskalövés nélkül adták meg magukat a németeknek.

Az egész háborút megúszták említésre méltó veszteség nélkül (Lidice). A német hadigépezetet mukkanás nélkül, megbízható módon ellátták fegyverekkel és lőszerrel. Több tízezer teherautó, harckocsi, rohamlöveg, löveg özönlött ki a cseh gyárakból a Wermacht részére.

Amikor a Szovjet hadsereg megérkezett – egyedül Európában – testvérként fogadták és védelmében nekiláttak a németek lemészárlásának és kiüldözésének. ALAPOS MUNKÁT VÉGEZTEK. Ha valaki kíváncsi a számokra és a borzalmakra, amiket a “kulturált” csehek elkövettek, könnyen megtalálhatja az adatokat a Szudétanémet szervezetek honlapjain.

Nem csak németeket öltek és telepítettek ki, de magyarokat is. Sajnálatos, hogy napjainkig csak a Pozsonyligetfalu árkaiban lemészárolt 90 erdélyi magyar levente és Dobsina magyar valamint német férfi lakosainak a lemészárlása van dokumentálva. Több ezer magyar férfi gyanított kivégzése még nyomozásra vár. Ugyancsak érdemes elolvasni Konstantin Sakharow cári tábornok könyvét az első világháborús Cseh Légió szibériai viselt dolgairól. Az orosz államkincstár aranya jórészének és minden mozdítható tárgy, gépezet, érték elrablása mellett a magyarok gyilkolásával is lelkesedéssel foglalkoztak.

Mit is csináltak a magyarok(?), akiket előszeretettel neveznek hazai és külföldi politikusok és történészek

BÜNÖS NEMZET-nek:

A Szovjet elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Ime néhány:

1. Akkor még nem lehetett biztosan tudni, ki nyeri meg a háborút. 1940-41-ben, Anglia egyedül állt a németekkel szemben. Az USA közvéleménye a legkisebb hajlandóságot sem mutatta a beavatkozásra a Pearl Harbor elleni japán támadásig (1941, december 7).

2. A románok és a szlovákok már a háború elsö napjaiban csatlakoztak a németekhez. Erre való tekintettel vezetöségünk nem akarta megkockáztatni a várható gyözelemböl való kimaradást.

3. Hitler tudomására hozta Antonescu román diktátornak, hogy az kapja meg Erdély másik felét, aki a legnagyobb áldozatot hozza az orosz háborúban.

4. Hitlernek tervei voltak Magyarország megszállására (eleinte szlovák és román csapatok bevonásával), ha az nem vesz részt a hadjáratban. Ez meg is valósult volna, amikor 41 öszén látták, hogy nem sikerült megsemmisíteni a vörös hadsereget.

5. Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a minimális erövel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül tartották el a portugáliai Estorilban.

AMIT SOHA NEM VETTEK FIGYELEMBE?

1. Közel 200,000 lengyel menekültek fogadtunk be és tettük lehetövé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen., Akik nem mentek tovább, nyugodtan élhettek Magyarországon. Az egyetlen lengyel középiskola is Magyarországon müködött akkoriban Balatonbogláron.

2. Francia, olasz (!), és zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944, március 19), de még azon túl is, legtöbbször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.

3. A magyar légelhárítás nem lépett akcióba az átrepülö angolszász repülők ellen, egészen Magyarország bombázásának a napjáig (1944, április).

4. A foglyul ejtett angolszász repülöszemélyzetet nem adtuk át a németeknek, hanem dunántúli kastélyokban helyeztük el öket, és lehetövé tettük menekülésüket.

5. A német megszállás, 1944, március 19. után kezdödött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat.

6. Eichman, az “Endlösung” végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Europában, csak Horthyék merték öt kiutasítani az országból.

7. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a Brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevü magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerü fordításban):

“1943, október 14

A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idö elötti kiugrásra mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800,000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relativ biztonságban élnek Magyarországon.

Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez. .

Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának.

Reg.: ) 012035/385/21î”

Nos, kik is voltak a bünösök?

Magyaródy Szabolcs - CORVINUS Library

Nemzeti InternetFigyelő

http://internetfigyelo.wordpress.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése