2016. március 6., vasárnap

Szent Korona Szabadság Alkotmánya

Jöjj Urunk Jézus, emeld fel a Magyar szíveket!
Négy évvel ezelőtt hallottam először Badiny Jós Ferenc professzor úr előadásában az ordoszi hun arany koronaékszerről, amelyet a Krisztus előtti első évezredből származtatnak. A kínai Nagy Faltól északra található Ordosz, az ősi hun népek szellemi központja, az Arvisúrák szerint i.e. 4040-től. A régészeti feltárások eredménye ez a csodálatos lelet, amelyet Hahoot város múzeumában őriznek. A korona két részből áll. Az alsó, arany spirális körpánt súlya 1022 gramm, a felső, arany körpajzson álló türkizfejű aranytestű turul súlya 192 gramm. A körpántot és a turult süvegre rögzítve viselte a király. A türkizből készített fejet és a farktollat úgy illesztették a turul testéhez, hogy a király fejének biccentésére a madár feje és farka is megbillent, így követte a király mozdulatát. A spirális körpánton sárkány, kos és párduc látható. A Szent Korona, mint egy búvópatak követte a magyarság történelmét, és amikor szükséges volt, felemelkedett, hogy tiszta forrásában megmártózhassunk.
Népnemzeti állam: A parasztság és munkásság, valamint a megújhodott értelmiség erkölcsi, szellemi és gazdasági közösségén alapuló az az állam, melyben minden emberi jog és hatalom természetes forrása a nép s amelyben a kormányzás a népért és néppel történik. A kormányzati tényezők hatalmukat a néptől nyerik s ezért a nép az államhatalomban önmagát tiszteli és becsüli meg. A vezetők elöljárói, szolgái a nemzet egészének, nem pedig urai s parancsolói a népnek.
"A HAZA MINDEN ELŐTT."

"Nem vész el semmi, mely nemes, dicső
Legyen bár szándék, tett vagy gondolat!
Öljék meg, nyomja sírját nehéz kő,
Feltámad az, és diadalt arat!"
Rakovszky József
A Szent Korona Szabadság Alkotmányát nem lehet hatálytalanítani!
A világ egyik legélhetőbb országa lehetne a miénk, csak sajnos kevesen tudják azt, hogy ez miért nincs így. Nem véletlen. Több mint fél évszázada eltitkolják történelmünket és lehetőségeinket. Tudatosan teszik ezt a gyerekkortól kezdve minden eszközt bevetve, úgy az oktatást, mint a média összes területét felhasználva, a nemzet megosztásáról nem is beszélve.

Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz:
A Szent Korona lényege, hogy nálunk a magántulajdon közérdek által korlátozott, tehát a tőke nem tehetné azt, amit csak akar!
„Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen.” /Kölcsey Ferenc/

Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz:
"...Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap" birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el...."
Magyarországon a jelenleg is hatályos, az országgyűlés által többször is módosított, népszavazás által meg nem erősített "ideiglenes alkotmány" (1949. évi XX. tv. "Sztálini alkotmány") van érvényben, amely azonban állam és jogfelfogásunktól idegen, történelmi hagyományainkkal ellentétes.
A Történelmi Alkotmány nem az állam akaratát képviseli, hanem az állam számára ír elő kötelező szabályokat. A jelenlegi Alkotmány szerint a legfőbb törvényhozó szerv az Országgyűlés, amit semmi nem korlátoz, hisz a normakontrollt az Alkotmánybíróság és a Köztársasági Elnök gyakorolja, csakhogy mindegyik függőségi viszonyban van az uralkodó pártokkal, hiszen azok választják meg őket...

A Szent Korona Eszme Alapelvei:

1.§ Magyarország örökké szabad.

2.§ A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez.
a) A Szent Korona tagja az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol él a világon, valamint az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek.
b) Államalkotó nemzet az, amely elfogadva a Szent Korona értékrendjét, kultúrájának helyet talált a Szent Korona Országának területén.

3.§ Ami a magyar földön, föld alatt és föld felett van, a Szent Korona által jelképezett egyetemes magyarság elidegeníthetetlen, örök tulajdona, amelyet csak a Szent Korona tagjai birtokolhatnak.

4.§ Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja.

5.§ Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.

Szent Korona Értékrend

Alapvető információk PDF.:

GAZDASÁGI ALAPELVEK

- Alulról építkező önellátás,
- a szükségletek kielégítése (az alapvető létszükségletek ingyenesek),
- tervszerű többlet-termelés cserére,
- az éves növekedés értéke szabályozott (nincs külföldi hitel),
- kiegyensúlyozott költségvetés,
- egyetlen bank: Magyar Nemzeti Bank.

Az állam feladata az összehangolás.


AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSÉNEK ALAPELVEI

- kettős vezetés minden szinten (diktatúra kizárva),
- a legalkalmasabb személy kiválasztása (nyílt választás, szerződéssel),
- mindenki visszahívható,
- kétkamarás országgyűlés,
- az államfő irányítja, a miniszterelnök vezeti az országot, kettős egységben,
- államforma: közszabadságon alapuló demokrácia.

JOGREND

- iránymutatás = Alkotmány
- irányelvek = Alaptörvény (Nemzetgyűlés)
- összehangolás = törvények és jogszabályok (állami szervek)
- végrehajtás = Települési Törvények
A törvények és az alacsonyabb szintű jogszabályok nem szabályozhatják a hatalom megosztását és a hatalom gyakorlását, hanem csak a gyakorlati teremtő munka különböző szintjeit és folyamatait hangolják össze a harmónia fenntartása érdekében.

A letölthető anyagok:
Gondoskodó Magyarország
http://nemzetiegyseg.com/program.pdf
http://nemzetiegyseg.com/pgpontok.pdf
Dr. Halász József összefoglalója: http://forum.2esely.hu/melleklet/gond-mo.pdf

Az EU-alapelvek és a szakrális alapú alkotmány alapelvei 1.

EU-alapelvek Szent Korona alapelvek
Összevonás. Összehangolás.
A kereslet és kínálat díszharmóniája. Igények és lehetőségek harmóniája.
Kiváltság - kiszolgáltatottság diktatúrája. Kötelezettségek teljesítésén alapuló jogok gyakorlása.
Az EMBER,
anyagi, kozmopolita fogaskerék (árú).
Az ember lelki-, szellemi- és anyagi egységből álló egyéniség.
A nemzeti sajátosságok üres - rezervátumi - színfoltként kezelése. A nemzetek természetes élettereinek tiszteletben tartása.



Európai Konföderációról

Új idők és új eszmék jönnek!
A változás előjeleit tükrözi a világ népeinek felkelése a kizsákmányoló rezsimek ellen. A természet figyelmeztető jeleket küld az emberiségnek a föld kizsákmányolása miatt.
A jelenlegi társadalmi formák nem emberközpontúak, hiszen a népek kizsákmányolása és manipulálása óriási méreteket ölt. Nem az ember a fontos, hanem a pénz és profit.
Ma a világon naponta több mint 18 ezer és Magyarországon több száz gyerek hal éhen.

A totalitarizmus általános életformává válásával minden emberi érték elvész; a szabadság, a testvériség, a társadalmi igazság, az irodalom, az egyenes beszéd és az érthető írás szeretete, az egyszerű emberek természetes erkölcsi tisztaságába vetett hit, a természetszeretet, az emberi eredetiség és a hazafiság.

Egy évszázada hazugságban és félelemben élünk.
- "Minden magyarban eredendően ott van az igény, a szándék és a vágy, hogy felemelhesse a fejét. Egyre szélesebb, nagyobb erők jelennek meg, és felelősséggel, akarattal cselekszenek a magyarságot megtartó Szent Korona Szabadság Alkotmányának jogfolytonosságának helyreállításáért. A magyar nemzet az isteni szeretet, az igazság népe, a "magmegőrző" nép visszatalál, megtalálja tartását." (Jelenczki István)

Parasite I. - XVII.Hagytuk, hogy megosszanak minket, pedig a Kárpát-medencében mi Magyarok vagyunk a többségi nemzet. Mára már Magyarország elveszítette szuverenitását, egy nemzetek feletti birodalmi struktúra autonóm tartománya lett, független állam helyett.
Ha IsTen velünk, kicsoda ellenünk?
Keresztény múltunk erőt ad, hogy megmaradjuk az őseink útján.
A mai magyar társadalom elsősorban tudatlanságból fakadó erkölcsi válságban szenved.
Nemzedékek nőttek és nőnek úgy fel, hogy az élet minden területén hazugságra építkeznek.
Odáig jutottunk, hogy ma Magyarországon jogbiztonság helyett jogszolgáltatás van.
Nemzedékek alapszinten nincsenek tudatában annak, hogy mi magyarok honnan jövünk és mi a küldetésünk ebben a világban. Alapvető, emberi értékeket jelentő alapok nélküli légvárakban telnek el életek értelmetlenül.
A Szent Korona Szabadság Alkotmánya magyar történelmi alkotmány legfontosabb alapelveinek összegzése. Jogrendszerként egy folyamatosan bővülő, fejlődő rendszer, Magyarország ősi, íratlan történelmi alkotmánya, amely a történelem folyamán a nemzet akaratának megfelelően formálódott.
A Magyar Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának a helyreállítása számtalan érdeket sért, ez államforma váltást is jelentene. De ez az egyetlen lehetséges kivezető út abból a zűrzavarból, mely uralja Magyarországot.
A Szent Korona Szabadság Alkotmánya magában foglalja Ősjogunk minden elemét. Ez a Teremtő alkotásaként (alkotmányaként) nem nemzetség-, nemzetiség-, vagy állam-függő, tehát a Szent Korona Szabadság Alkotmánya mintaként szolgál minden nemzetnek saját Alkotmánya elkészítéséhez.

Magyarországon minden hatalom forrása a Szent Korona. Ezért a fentiek szerint a hatalmat a tagok közösen, azaz az uralkodó és a nemzet együtt gyakorolják. A hatalomnak ez az együttes gyakorlása tükröződik az Aranybulla ellenállási záradékában, és ez indokolta, hogy pl. a majdnem abszolút hatalommal rendelkező Mátyás király is mindig szentesíttette az országgyűléssel, vagy az országgyűléssel mondatta ki a saját akaratát.

Sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozás (így jelenlegi kormány vagy országgyűlés) nem alkotmányozhat. Törvénytelenség jogot nem alapít.


ÁRPÁD Apánk Nemzeti ZászlójaAz Alkotmány jellegéből eredően nem változtatható, nem helyezhető hatályon kívül, de jogfolytonossága megszakad, ha a szentkoronai értékrend nem érvényesül. Íly módon nem 1944. március 19-én (Magyarország német megszállásakor) szakadt meg a Szent Korona alkotmányosságának jogfolytonossága, hanem 973-ban, a "Quedlinburgi békekötéssel", amelyben Géza - a Lech-mezei csata utáni események figyelmen kívül hagyásával - a nemzeti érdekek védelmének kötelezettsége mellett katonailag is indokolatlanul adta fel szabadságunkat, és vetette alá hazánkat a judeokeresztény oltár és a kirekesztettek jogfosztásán álló trón szövetségének, ahogyan azt Botos László "A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez" c. írásában cáfolhatatlanul bizonyítja.


"Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat."

József Attila

Őseink törvényeinek eredményessége, a folytatásban rejlik! Csakis a történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának visszaállítása hozhatja el Magyarország feltámadását, Istenünk adománya szerint!
Wass Albert - Szabadság
Azt jelenti, hogy jogod van az élethez, éppen úgy mint a pillangónak, vagy a madárnak, vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több, mint ezeknek. Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esőhöz és ahhoz, hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni és nyugalmasan várni a naplementét. jogod van elnyomni magadban gonosz indulataidat és jogod van a tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet.

Ez a szabadság.

A többi, amit ezzel a fedőnévvel cégjelezve annyiszor tűztek zászlóikra emberi megmozdulások, csupán valamely embercsoport önzését, izgágaságát vagy uralmi vágyát képviseli egy másik embercsoport rovására.

Az igazi, természetes szabadságtól irtózik minden közösség, mivel az felszabadítja az egyént és ezáltal megszünteti a közösséget.
Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.
Szent meggyőződésem, hogy csak akkor és csakis akkor lesz a magyar embernek élhető jövője hazájában, ha olyan magyar emberekre bízza az ország vezetését, akik követik Őseink szellemiségét!
"Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl."

Mahatma Gandhi



Atilla Nagy KirályunkFel kell ismernünk, hogy az igaz Isten ma is velünk van, mint ahogy Attila királyunkkal és Árpád hunjaival.

Egy szándék! Egy akarat! Egy cselekedet!


"Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint".





VISSZA KELL TÉRNÜNK A MÚLTHOZ, HOGY A JÖVŐT LÁTHASSUK!

Aranybulla, ahol törvény írta le: II. András király (1205-1235) Aranybulla 1222

- (VIII. p.)Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságra ne emeltessenek.
- (XI. p.) Fekvő birtok az országon kívülieknek ne adományoztassék. Továbbá (II. p.), (XVII. p.),
- (XXIV.p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztességet ne viseljenek, pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunk béli nemesek legyenek, izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
- (XX. p.), (XVI. p.) Ezen négy főuron, t. i. a nádor, a bán, a király és királyné udvarbíróin kivül, két méltóságot senki se viselhessen.



Tudja Ön, hogy az Aranybullán kozmikus jelképrendszer van?

Nimród a hatalmas vadász és az Orion csillagkép. Naprendszerünktől a Tejút galaxisig és tovább.
Kozmikus jelképrendszer az Aranybullán! Jobbra: A Tejút galaxis és nagyságrendjében az Orion-kar (forgó szvasztika és vízszintes holdsarló).
Balra: Naprendszerünk helioszférikus mezeje egyben a Nap ősi szimbóluma (kör közepén pont).
Az Orion csillagkép a rovás R betűjének feleltethető meg (a csillagok, mint fehér és kék pöttyök).

Galaxisunk a Tejút

Kisfilm: Vadász (Nimród, Orion, Ozirisz) csillagkép; Napfelkelte a világűrből - Kelta kereszt - A Tejút, a négy égi folyó és a kisebb ötödik, az Orion kar - Az Orion karban helyet foglaló Naprendszerünk - A Nap keltette csepp alakú helioszférikus mező és a holdsarló (pajzs) alakú ütközési zóna - Naprendszer, Nap Föld, Hold
Égi élő igazság - A Szent Korona misztériuma

II. András Aranybullája és az Orion csillagkép. Az Aranybullából hét készült. Hátoldalán az Árpád-házi királyok hétszer vágott sávos pajzsán kilenc oroszlán található. Az Orion csillagkép a rovás R-nek feleltethető meg.


Hét pecsét: Aranybulla ,ellenállási záradék

"Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak, második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre."


Kép: fent kezdve - Nap, Hórusz, Hold (Hórusz egyik szeme a Nap, a másik a Hold) - Tejút, Orion-kar, Naprendszer. A szimbólumvilág átvezet bennünket a nagyságrendekbe és tovább. A Szent Korona, az Aranybulla és egy "sumér tábla" szimbólumrendszere.A Király kezében lévő jogar rovásírásos olvasata: Egy az Isten. Ugyanez a jelkép megtalálható a sumér kőtábla részleten (középen) az oszlop tetején.

Akik ezeket az ősi törvényeket figyelmen kívül hagyják, azok futni hagyják Magyarország kifosztóit, mert az 1949/ XX törvény alapján itt minden törvényes és jogszerű volt. Elszámoltatás és felelősségre vonás, elengedhetetlen, e nélkül semmi nem fog történni hazánk és az itt élő emberek érdekében.
Őseink törvényeinek eredményessége, a folytatásban rejlik!


A Turul a szabadság jelképe is.A világválság és a világháború, valamint a trianoni diktátum káros hatásai ellenére Magyarország 1920 után azért tudott talpra állni egyedülállóan, szinte az egész világ közvéleménye egy csodáról beszélt Magyarország vonatkozásában, mert ezen az alapon politizáltak.

Aki nem emlékezik, az felejt, és az aki felejt, annak NINCS JÖVŐJE!

Magyarországon, ha valaki jogállamról beszél és alkotmányról, akkor csak ebben a fentebb említett szellemiségben, teheti meg. Nem csak azért, mert nincs földi hatalom, aki ezeket a törvényeket érvénytelenítette volna, bármilyen furcsa, de még mindig érvényben vannak. Csak ezen, gondolatok mentén lehet napjainkban is politizálni Hazánk érdekében.
Mindannyian érezzük azt a Magyar virtust, amely szeretne kitörni belőlünk, ha hagynánk.
Igazságosság, büszkeség és a szabadság élni akarását.


Végre utat kellene adni az őseinktől örökölt tulajdonságainknak, és nem kellene mindenáron az ész érvei alapján megfelelnünk a mások által kiszabott feltételeknek, hanem
hallgatnunk kell a szívünkre és nem fogunk csalódni.


Őseink jellemét mindenki érzi szíve mélyén, kik nem voltak gumigerincű, megalkuvó és gyáva emberek. Engedjük, hogy felszínre kerüljön az igazi énünk, és ne féljünk a holnaptól!
De legyünk erősek a hitben akkor, amikor az igazságot szeretnénk kiharcolni.


A magyar jövő azon emberek, által fordulhat, akik olyan világszemlélettel-erkölccsel rendelkeznek, hogy képesek meglátni azokat az értékeket, amelyek a haza és minden magyar ember érdekeit képviselik.

 http://domonyi.aries.hu/Szabadsag-Alkotmanya.html#.VtwNEUAU7Gh

"A magyar, bálványt nem imádott soha.
Egy istenség volt, melyre áldva tekinte föl,
mely templomba be nem fér,
melynek áldását legközelebb érzi
minden, ami él: a Nap és a csillagos ég."
(Jókai Mór)



Nem foszthatják meg a Magyart Istenétől, ha nem akarja.



Egy az Isten!


"Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy "EGY"-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve: ÍZ.

ÍZ "volt" a Kezdetben és "van" örökké a Minden felett.

ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban - az ősvizet. Az ősvízben - az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.

Így lett nekünk a "kezdet": ÍZ-TEN."


(részlet a Magyar Bibliából - a "Magyar Ószövetségből")

Forrás: http://domonyi.aries.hu/Szabadsag-Alkotmanya.html#.VtwNEUAU7Gh

http://domonyi.aries.hu
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése