2017. december 11., hétfő

A legtöbb embernek fogalma sincs róla, hogy mi történik.....

Vajon a 4. ipari forradalomnak áldozatul eshet az ember, mint természeti lény? Ez itt nem összeesküvés-elmélet. A videóban főleg a telekommunikációban és a technológiai fejlesztésekben ismert személyiségek szólalnak meg, de államférfiként és a világpolitikát meghatározó személyként Putyin is kifejti röviden a véleményét. 

 

 



Bár az utóbbi időben néhány dolog arra késztetett, hogy a szemfelnyitogatós, tényfeltáró videók helyett egyre nagyobb arányban olyan videókat feliratozzak és véleményezzek, amelyek a kiutat mutatják ebből a káoszból, most kénytelen vagyok eltérni ettől a tendenciától. Korábban is és most is úgy véltem és vélem, hogy mindennél fontosabb dolog saját magunk megismerése, azaz lehámozni mindazokat a rétegeket, amiket az agymosó média, politika, oktatás, nevelés ránk épített életünk során, és levetve ezt az álcát eljussunk saját lényünk értelméhez, saját forrásunkhoz, ami a világegyetemhez, az egységhez köt bennünket. De vajon amikor büszkén hirdetjük, hogy nem nézünk tévét, nem dőlünk be a médiának, és mégis a közösségi hálókon lógunk, akkor nem éppen egy újabb maszkot öltünk magunkra, és nem éppen a valós megoldások kidolgozása helyett virtuális síkon teszünk csak a változás érdekében?

Azt gondolom, néhányan valóban a tettek mezejére léptek, de ez édeskevés. Van kiút a válságból, van megoldás, hiszen minden kizárólag rajtunk múlik. Mégis van valami, ami a tömeges megvalósítástól visszatartja az embereket. Egy ravasz, kifinomult és leleményes folyamat, ami elindult, ami egyre nagyobb lendületet nyer, miközben észre sem vesszük. Szép lassan oson be életünkbe, válik mindennapjaink részévé. Ez pedig a bővített, virtuális világ, ami a valóságot, a természetes életünket kezdi háttérbe szorítani.

Akik most azt várják, hogy háttérhatalmi tervekkel állok elő, azok csalódni fognak. Igaz, a téma alapján sokan hihetnék ezt, de ez a történet ismét rólunk szól. Mi gerjesztjük a folyamatot, mi leszünk rabjai a technológiának. Ahogy mondani szokás, a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, így azok, akik a virtuális világunkat, a Dolgok Internetét, azaz az összes kütyünket egy intelligens hálóhoz kötő rendszert, az 5G rendszert, a mesterséges intelligenciát, a beszélgető robotokat stb. tervezik, maguk is hisznek abban, hogy jót cselekszenek, és az emberiséget szolgálják. De vajon milyen árat fogunk fizetni ezért? Pontosabban fizetünk már most is.

Hiszen a legtöbb ötletünk, elképzelésünk a kiútról, a változásról gondolati szinten reked meg, mert képtelenek vagyunk túllépni a közösségi hálókon való véleménykifejtésen, „aktivitáson”. Észre sem vettük, de már a virtuális világ rabjai lettünk. Az én generációm még emlékszik az internet, az okostelefon és a közösségi hálók előtti időkre, amikor szabadidőnk java részét a friss levegőn, a természetben töltöttük, így van összehasonlítási alapunk, látjuk, hogy merre tart a világ, de a fiatalabb generáció már ebbe a bővített, virtuális világba születik bele, ezt tartja természetesnek. Ahogy Aszimov megírta az Acélbarlangok regényében (Alapítvány és birodalom trilógia), a természettől eltávolodunk, ami számunkra félelmetessé, tőlünk idegenné, sőt, ellenféllé válik.



 És akkor most jöjjenek a tények.

Ez itt nem összeesküvés-elmélet.

A lenti videóban főleg a telekommunikációban és a technológiai fejlesztésekben ismert személyiségek szólalnak meg, de államférfiként és a világpolitikát meghatározó személyként Putyin is kifejti röviden a véleményét.

 


A negyedik ipari forradalom küszöbén állunk, ami minden előző ipari forradalomtól eltérően nem az eszközeinket, technológiánkat fejleszti, hanem főként bennünket, embereket. Az új ipari forradalom digitális, fizikai és biológiai rendszereket fog egyesíteni. Ahhoz, hogy a világot kibernetikus visszacsatolási láncon lehessen működtetni, amire megpróbálnak bennünket is átállítani, egy olyan Big Brother panoptikum rendszerben kell élnünk, ahol folyamatosan adatokat szivárogtatunk ki magunkról. Ebben a „szép” új világban, az 5G és az AI (Artificial Intelligence, azaz mesterséges intelligencia) korában a távközlési cégek egy globális agyat fognak építeni, aminek gerincét a mobiltelefonjaink fogják többek között képezni. Chema Alonso

https://www.elevenpaths.com/our-team/chema-alonso/index.html

, a Telefonica adatbiztonsági főnöke szerint fontos lesz az egész interneten egyelőre széttagoltan fellelhető információkat egyetlen helyen, az ún. nagy agyban tárolni, centralizálni.

 Putyin szerint az ember képes lesz bejutni a genetikai kódba, aminek kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Megtervezett tulajdonságokkal rendelkező embereket lehet létrehozni, akik lehetnek matekzsenik vagy félelmet, megbánást és fájdalmat nem érző katonák. Az általa vizualizált genetikai forradalom szerinte az atombombánál is veszélyesebb lehet.
A mesterséges intelligencia, amilyen például a Google DeepMind AI fejlesztése, képes legyőzni az emberi elmét. Mind a Microsoft, mind a Facebook kénytelen volt leállítani AI programokat, egyet azért, mert rasszista és gyűlöletkeltő lett, egy másik pedig titkos nyelvet fejlesztett ki, hogy beszélgethessen saját magával. Egy beszélgető robot (chat box) furcsa angol gyorsírást fejlesztett ki. Az AI mégis gyorsan terjed, önmagát fejleszti, saját frissítéseit írja. Egy idő után már a programírók sem tudják követni a logikájukat. Az USA kormánya olyan légi és szárazföldi robotokat, drónokat tervez, amelyek önállóan hoznak döntést a gyilkolásról is. És persze ők is tévedhetnek. Elon Musk pedig azt állítja, hogy csak úgy akadályozhatjuk meg, hogy alárendeltjei legyünk a mesterséges intelligenciának, ha saját agyunkat is annyira fejlesztjük, hogy szimbiotikus kapcsolatba léphessünk vele. 

A megfigyelő rendszerek az arcfelismerést már nem is az arc alapján végzik, hiszen a drónok miatt szükségessé vált a fentről történő azonosítás, így a fej, fül, járásmód stb. alapján is bárkit be tudnak azonosítani. Egy DARPA fejlesztés, az ARGUS 368 chip használatával készít felvételeket, és így 1,8 milliárd pixeles videót képes közvetíteni.

http://www.extremetech.com/extreme/146909-darpa-shows-off-1-8-gigapixel-surveillance-drone-can-spot-a-terrorist-from-20000-feet

Akit érdekel, hogyan is működik a fentről, oldalról, minden irányból folytatott megfigyelés, hogyan hoznak döntéseket életek fölött egy központi teremből, annak ajánlom:
 Az élet ára (Eye in the Sky) című filmet Helen Mirren főszereplésével. Az eldigitalizálódás folyamata észrevétlenül zajlik, pedig elég lenne csak 5-10 évvel ezelőtti időkre visszagondolnunk, amikor legalább otthonunkon és munkahelyünkön kívül a virtuális világból ki tudtunk vonulni, hiszen egy kávézóban, étteremben ülve, vagy kirándulás közben eszünkbe sem jutott, hogy okostelefonunkkal, iPaddel, netán notebookkal kapcsolódjunk a virtuális világhoz, amitől egyre jobban függővé válunk most.

Egyéni szinten még mindig lehetőség van arra, hogy más utat válasszunk, de a folyamat megállításához tömegeknek kell tudatossá válniuk. Mi lenne, ha mindenféle kütyük nélkül tudnánk élvezni a pillanatot, a napsütést, a hóesést, a szép tájakat, a kirándulást? Anélkül, hogy folyton mindenről jelentést akarnánk tenni a virtuális világban.

Vannak, akik valódi hősként próbálnak ebből a folyamatból kitörni, bátran vágnak neki egyedül a tanyasi életnek. Társakat keresnek. Reménytelenül. Mert a potenciális társak ott lógnak a világhálón. Vészesen függővé váltak.
 

 Videó:


 

Bővebben kifejtve és egyben a forrása a cikknek ,

 ezen a linken található: 


http://sevaster.sevaster.hu/2017/11/30/a-legtobb-embernek-fogalma-sincs-rola-hogy-mi-tortenik/

 

 ***

 

 Kapcsolódó témák:


https://www.toptalq.hu/timeline/233/a-gepek-lazadasa#cikk3003965

 

 http://hvg.hu/brandcontent/20171120_Onmukodo_raktarak_forradalmasitjak_a_logisztikat

 

 

*** ***


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése