2018. február 24., szombat

Szkíták, hunok, magyarok vagyunk!

1.




Szkíták, hunok, magyarok vagyunk! – évszázadokon át tudtuk


Szántai Lajos 18 részes hangoskönyve egy zseniális húzással mutatja be a magyar történelmet: nem koncepciókat ütköztet, egyszerűen csak összegyűjti, mit vallottak magukról a magyarok.

„A mindenséggel mérd magad!” címmel 18 részből álló hangoskönyv jelent meg a magyar történelemről. A kiadványról Szántai Lajos művelődéstörténész az M1 aktuális csatorna műsorában számolt be a könyv szerzőjeként.
„A hangoskönyv dióhéjban tálalja a magyar történelmet egészen a kezdetektől napjainkig" - fogalmozott a szerző. „Nem történelmi koncepciókat akar közelíteni, hanem összefoglalja, hogy mit vallottak magukról a magyarok.
Éppen ezért Nimród király és fiai, Hunor és Magor történetéből indul ki.”
A művelődéskutató azt is kifejtette, hogy a magyarságnak viszonylag jól dokumentált történelme van. Ebből a szempontból az európai népek közösségében elsők között szerepel Magyarország.


A legnagyobb költőink is ezt vallották!

 

A szerző a könyvvel azonos című tavalyi előadásában egy példát is szolgáltat arra, hogy mit vallottak magukról a magyarok. Janus Pannonius, az első név szerint ismert magyar költő az Árvíz című versében így fogalmaz: „Sőt, ha mi hunok…” Ez egyáltalán nem példa nélküli, hiszen hosszú évszázadokon át a legkülönfélébb hazai (legjelesebb példája a Képes Krónika) és külföldi történelmi forrásokban a magyarokat rendre szkíta és hun utódként, illetve szkítákként és hunokként is emlegetik. Emellett a magyar királyok és történelmi tetteket végrehajtó vezetőink (többek közt Rákóczi Ferenc és Mátyás király) is rendre erre a származási vonalra hivatkoztak.
Szántai Lajos az előadásában arra is felhívta a figyelmet, a magyarság legnagyobb költőinek (akár Petőfi, Arany vagy Vörösmarty esetében is) verseiből is rendre kiviláglik, hogy ugyanezen a történelmi állásponton voltak.
„Ők pedig nem egy krónikából szedték a szkíta és a hun eredetünket, hanem az egész nemzetet ez az identitástudat hatotta át évezredeken keresztül!”
- hangsúlyozta Szántai Lajos.


2018.02.22. 


2.


Szenzáció harmadjára is R1a a szkíta vezérek dns e is illetve Mitanninál ,videó:





3.


Tudománytörténeti tévedés  a magyarság finnugor eredete!


Fantasztikus tudományos eredmény, ősgesztáink, krónikáink, köztük a Csíki Székely Krónika, nemzeti történészeink felfogásának és a székely és magyar népi tudatban ma is élői származástudat igazolása!
Ami a legfontosabb:
" Adataink hihetővé teszik az elismerten eredetileg is magyar nyelvű székelyek hun hagyományát, és a honfoglalást megelőző jelenlétüket a Kárpát-medencében"-írja Nepráczki Endre, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza. (Forrás: Nepráczki Endre:-A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel, PhD. értekezés, Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Genetikai Tanszék,

 

http://www.origo.hu/tudomany/20180222-a-legujabb-genetikai-kutatasok-nem-tamasztjak-ala-a-nyelveszeti-alapu-finnugor-teoriat.html 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése