Kézai Simon krónikája és egy székelyföldi népmonda alapján.
Amikor Atilla meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Mert Atillának annyi fia volt, hogy mint egy népet, megse lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni. De a ravasz német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott. A hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának a fia volt. Mind a két fiú uralkodni kezdett, de végül a kard döntött közöttük. Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor azonban Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két hétig folyt a küzdelem, míg végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg. Ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől. Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Ezenfelül még megmaradt háromezer hun, akik Csigle mezején telepedtek le. Ők azonban annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték, és az ország keleti részére költöztek. A székelyek a hunok utódai, bár származásuk, idegennel nem kevert vérük, szigorú szokásaik és földjeik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól. A székelyek még nem felejtették el a szittya betűket, botokra felvésve szívesen használják ezeket. Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt. Az égboltozat Tejútján, amelyet azóta a Hadak Útjának neveznek, egy lovascsapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a Hadak Útján némán visszatért a magas égbe.
Mindezek után a székelyek híven őrizték az erdélyi határt. Amikor meghallották, hogy a magyarok Szkítiából elindultak, és Pannóniába akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyarok is megörültek, és Erdély őrzését a székelyekre bízták.
2012. június 6., szerda
Csaba királyfi legendája.
Kézai Simon krónikája és egy székelyföldi népmonda alapján.
Amikor Atilla meghalt, a nyugati népek még jobban reszkettek, mert a fiaitól kezdtek félni. Mert Atillának annyi fia volt, hogy mint egy népet, megse lehetett őket számlálni. Mindenki azt hitte, hogy utána az egyik fia fog uralkodni. De a ravasz német fejedelmek Aladár pártjára álltak, mert ő Krimhilda német fejedelemasszonytól származott. A hunok Csabát pártolták, aki a görög császár leányának a fia volt. Mind a két fiú uralkodni kezdett, de végül a kard döntött közöttük. Az első ütközetben Csaba győzött. Ekkor azonban Aladár nagy sereget gyűjtött, és Csaba népét Szikambria közelében megtámadta. Két hétig folyt a küzdelem, míg végül Csaba seregét úgy legyőzték és szétszórták, hogy Atilla fiaiból és a hunokból csak nagyon kevesen maradtak meg. Ebben a csatában, amelyet a hunok Krimhilda csatájának neveztek, rengeteg német vér is elfolyt. Ha a németek nem szégyellnék, és őszintén szólnának róla, elmondhatnák, hogy a Dunából több napon át sem ember, sem állat vizet nem ihatott, mert a folyó Szikambriától egészen Potenciána városáig kiáradt a vértől. Csaba vezér elmenekült a csatából, és tizenötezer hun vitézzel Görögországba vonult. De nem maradt ott sokáig, hanem visszatért rokonaihoz, atyjának népéhez Szittyaországba. Ezenfelül még megmaradt háromezer hun, akik Csigle mezején telepedtek le. Ők azonban annyira féltek a nyugati népek bosszújától, hogy attól fogva magukat nem hunoknak, hanem székelyeknek nevezték, és az ország keleti részére költöztek. A székelyek a hunok utódai, bár származásuk, idegennel nem kevert vérük, szigorú szokásaik és földjeik tekintetében nagyon eltérnek a magyaroktól. A székelyek még nem felejtették el a szittya betűket, botokra felvésve szívesen használják ezeket. Telt-múlt az idő, sírba szállottak a hun vitézek, és már az unokáik hordták a fegyvert, amikor a szomszédos népek nagy sereggel támadtak a székelyekre. Késő éjszakáig folyt a harc, és már-már elveszett a székelység, amikor csoda történt. Az égboltozat Tejútján, amelyet azóta a Hadak Útjának neveznek, egy lovascsapat jelent meg. A csapat élén Csaba királyfi vágtatott, aki a holtak szellemét új csatára vezette. Az égből leszállt csapat az ellenséget elsöpörte, aztán a Hadak Útján némán visszatért a magas égbe.
Mindezek után a székelyek híven őrizték az erdélyi határt. Amikor meghallották, hogy a magyarok Szkítiából elindultak, és Pannóniába akarnak letelepedni, nagy örömmel elébük siettek. A találkozásnak a magyarok is megörültek, és Erdély őrzését a székelyekre bízták.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése