A magyar nemzeti ereklyék ősi eredete.

A magyarság mai nemzeti jelképeinek eredetéhez, a szakrális ereklyéink evolúciójának ismerete nélkül nem tudunk közel férkőzni. Ahhoz, hogy legalább az eredetüket behatárolhassuk, ismerni kell a nép valódi származását, az igazi gyökereit. A mai világunkban egyre inkább elhallgatott, és a származásunkat jegelő társadalmi gyakorlatban, a történelemtudományok nem a nemzeti ereklyéink valódi ismeretének a tanítása felé haladnak. Ameddig nem tisztázódik a magyar nép valódi eredete, addig nem lehet a nemzeti ereklyéink pontos ismeretéről sem szó. A hivatalos történelemtanítással szemben, és nem a Magna Hungária őshaza teória mentén, egyre erősebben kezd kibontakozni egy kis-ázsiai, mezopotámiai, de akár egyiptomi őshazai kép a viták során. Ebben a tanulmányomban kihangsúlyozom a magyarság származásának újabb bizonyítékai szerint, a nemzeti jelképeink valódi és bizonyítható eredetét. Hogy milyen sikerrel, nem csak rajtam fog múlni. Szándékomnak megfelelően, bevezetésként a mellékcím kérdésével kezdem a leírásomat. Igen! A leghatározottabban állítom, hogy az elfelejtetett piramisépítők népének titkában, a magyar őstörténet valódisága rejtezik. Mit gondol az olvasó arról, hogy a Szent-István óta eltelt ezer év, de különösen a Rákóczi szabadságharc leverése (1711) óta, mégis mi folyik a Kárpát-medencei magyarság történelemtudatával? A világtörténelem legnagyobb mértékű történet hamisítása! Ez a folyamat olyan jól sikerült, hogy a mai magyar emberek már úgy halnak meg, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ők a földtörténet legfényesebb ókori történelmével rendelkező nép tagjaiként éltek. Talán ez a tudatlanságban tartás még nagyobb kegyetlensége az elkövetőknek, mint maga a hamisítás. Nincs sok illúzióm! A mintegy emberöltőnyi történelemtudományi magánkutatásaim eredményeként a kezembe került ókori történelmünk rejtvénykulcsa, miszerint a magyarság származása az ókori Egyiptomi-birodalom Hunmagyar államalkotó nemzetiségéig vezethető vissza, a teljes értetlenség veszi körül. Pedig sokszor az elsőre hihetetlennek tűnő dolgok adják magát az igazságot eredményként. Ennek a tudatában kezdtem hozzá a valóság közzétételéhez. A magam részéről a legtöbbet, amit egy átlagember adni tud a népének, elvégeztem. A továbbiakban a néptől és a vezetőitől függ a magyarság igaz történelmének az újra megtalálása. A némi történelmi érdeklődéssel rendelkező ember a rengeteg történelmi kutatásról szóló híradások, könyvek között alig-alig tud eligazodni. Megint az egyszerűsítő gondolkodást kell, elővennünk segítségképpen. Az adathalmazból ki kell tudni válogatni azokat az elemeket, amelyek támpontokat nyújthatnak az elemzésben. Ehhez két út is alkalmazható. Egyiknél a régmúltból indulunk és érkezünk el a mába, a másiknál a mától indulunk el és próbálunk a múltba jutni, ameddig csak lehet. Az első út logikailag értelmetlen, mert ami nem bizonyosság, abból egyszerűen kiindulni sem lehet, igaz útra. Érdekes, hogy a magyar történelemtudomány – legalábbis a tanított – ezzel a módszerrel él. Kijelöli a magyar őshazát, a Magna Hungáriát, és ebből vezeti le a magyarság származását. Teljesen tévút, tovább nem is foglalkozom vele. A sokkal logikusabb út a mától, vagyis ha a mai ismert biztos tényekből indulunk ki, és haladunk a régmúltba. Ennél a formánál legalább az út eleje biztosan igaz út, és kevésbé lehet eltévedni rajta. A történelemben néhány leírt adat mellett csak a közvetett bizonyítékok, a legmodernebb összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok, és régészeti adatok alapján lehet következtetni régmúlt eseményekre. Én csak a történelemkönyvekben leírt írásos adatokból tudok következtetéseket levonni. A tudománynak lehetnek módszerei az állításaim igazolására. Vegyük a középiskolai történelmi atlasz első oldalán az emberiség őskori fejlődése lapot, és rajzoljuk fel rá a magyarságról szóló írásos adatokat a mai időponttól kezdve visszafelé. Legyenek az adatok a következők: Kárpát-medence, Etelköz, Levédia, Kazár-birodalom, Alán nép szomszédsága, Maeotis, a monda szerint, Hun-ország a Kaukázusban (4-5. szd), Szkíta-birodalom, Szavard magyarok, Õsiráni szóegyezés területe, Sumér szóegyezés területe, Ókori Egyiptom. Szinte 100%-os pontossággal tudjuk meghatározni a magyarság törzsfejlődésének, és államisága történetének nagy pontosságú eredetét. Ha ehhez a modern tudomány adatait feldolgozhatnánk, megkapnánk a magyar ősiségnek, megbízható, mások által is elismerhető történetét. Kérdezhetik, miért nem ezt tanítják az iskolákban? Ez teljesen érthetetlen magyar viselkedésmód. A Magna Hungáriáról alkotott tanítás csak abból a meggondolásból lehet érthető, mintha egy láthatatlan hatalom érdekében, maga a magyar hatalom változtatta meg valamikor az őstörténetét. Úgy tűnik, hogy ez a törekvés szántszándékkal, a magyar történelem meghamisításával kívánja megzavarni az összetartozás érzését, az ősiségtudatot, hogy ezzel megossza a magyarságot, ami a magyar államiság elvesztéséhez is elvezethet. Sajnos ez eddig nagyon is jól sikerült, látjuk a Trianoni eseményekben. De a továbbiakban maradjunk a címbeli kérdéskörnél. Hogyan lehet értelmezni azt a történelmi vélekedést, hogy az ókorban egy egész Egyiptomi-birodalmat alkotó (de nem csak azt!), az akkori legmagasabb kultúrát megteremtő nép csak úgy nyomtalanul, emberestül eltűnik a semmiségben? Hogyan magyarázható az a tény, hogy az Egyiptomi-birodalmat már évszázadok óta kutatják régészek más tudósokkal együtt, és nem akadnak a nemzetiségének történelmi nyomaira? Ez akkora tudománytalanság, hogy a további következtetések levonását az olvasóra kell bíznom. Néhány magyar származású történelemtudós (nem finnugor történész), és lelkes történelemkutató nyomán én is eljutottam, a fentiek szerint, a magyar őstörténeti kutatásaimban időben visszafelé egészen Egyiptomig. És itt az olvasóval el kell fogadtatnom más kutatók eredményeit, hogy az Egyiptomi-birodalom ókori népessége hunmagyar nemzetiségű és ómagyar nyelvű embereket jelent! Az ókori történelem nagy része az egynyelvű (magyar) népek történetéről szól, lásd a Biblia bábeli nyelvzavar tételét. Ezt a gondolatot a mai Hungária névnevünk egyezőségével bizonyítom. Az angolok, a németek és a szlávok ősei, a magyarokról alkotott népnevükben ezt mindig is tudták. Érdekes módon pont azok felejtették el, akik belőlük származtak. A magyarság származásának bizonyítását a nemzeti ereklyéink eredetével szeretném a cikk további részében elvégezni. Kapcsolódni szeretnék a Magyar Köztársaság Alkotmányának szövegezésében a 76. paragrafus (1), (2) pontjaihoz, melyek a nemzeti zászló és a címer megfogalmazásáról szólnak, mert ezek eredete a legkevésbé tisztázott történelmi kérdései a magyarságnak. Szerintem az alkotmánynak kellene rendelkeznie a Szent-Korona és a koronázási jelvények szerepéről is a magyar közéletben. Ezért javasolnám kiegészíteni hatályos alkotmányunkat a 76. • (3) pontjaként a koronázási jelvényeink megnevezésével. Ebben a tanulmányomban már a fenti kiegészítés szerint tárgyalom a nemzeti ereklyéink témaköreit. Próbáltam a kialakulásukról tájékozódni szakkönyvekben, de nem jutottam közelebb a témához. Egyetlen magyar szerző sincs abban a helyzetben, hogy ismerné a magyar ereklyék biztos eredetét. Nem volt más lehetőségem, saját kutatásokat kellett végeznem e kérdéskörben. Hogyan következhetett el az a társadalmi sötétség a magyar népre, hogy egyszerűen senki sem tudja a magyar állami jelképek eredetének hiteles történetét? Minden népre jellemző kell legyen, hogy a kialakulásuk után az állami jelképeik szerves fejlődésen mennek keresztül. Minden nép fennmaradása a saját ősiségén keresztül megvalósuló folyamat. Az a nép, amelyik elveszti az összetartozás szimbólumait, a végítéletre, vagyis a megsemmisülésre van kárhoztatva. Ehhez két út vezet. Vagy nincs ősisége egy népnek, vagy szándékosan elveszik a megsemmisítésre ítéltetett nép ősiségét. Ezzel összezavarva az együvé tartozás érzéseit, és így idegen hatalmak kiszolgálóivá válva, lassan beolvadnak azok nemzetiségébe. Eredetileg nem volt szándékomban más szerzőktől idézni a címertannal kapcsolatos műveikből, de egy esetben kivételt kell tennem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan lehet olyan elképesztően lenéző módon ehhez a szent kérdéskörhöz nyúlni, mint ahogy Bertényi Iván a Mecénás Könyvkiadónál 1993-ban kiadott, Új magyar címertan könyvében a 70. oldalon teszi: „Elképzelhető, hogy egyszerűsítve – az akinek nincs címere, oroszlánt visel – elv hatására rajzolt fantáziacímerről van szó". A kérdéses esetben II. András (1205-1235) királyunk hét oroszlánt ábrázoló királycímeréről ír a szerző. Én csak annyi kommentárt fűzök a megdöbbenésemhez, hogy a téma iránti magasztosság, képes lett volna a teljeskörű tudatlanságot is ellensúlyozni. II. András királyunk és környezete, még a legpontosabb ismertekkel rendelkezett a magyar nép eredetét illetően. Õk még tudták, hogy a magyarság származása abból a kultúrkörnyezetből ered, ahol az oroszlánok őshonosan élnek, és ahol a hetes szent számmisztika szerint szerveződött a nép állama és vallása. Nagyon érdekes lenne elemezni egy történésznek, hogy miként fogadta el az országgyűlés a mai állami jelképek használatát, ha senki sem ismeri a pontos eredetét? Vagy ez a mai államvezetést, a többpártrendszert már nem is érdekli? Itt egy nagyon sarkalatos nemzeti kérdésről lenne szó, de ennek feltárása egy másik írás feladata lehet. De az is megkérdezhető, vajon akik elfogadásra javasolták a mai jelképeinket, azok tudták-e az eredeteiket? A több tízezer diplomás magyar történész miért nem ismeri a magyar szimbólumok igazi eredetét? Szintén rejtély! Hogy miért sikerült nekem rábukkanni remélhetőleg a valóságra, nem másnak, csak annak köszönhető, hogy valószínűleg én ástam a legmélyebbre a magyar történelem régmúltjában. A mai meghatározó történészeink közül néhányan odáig merészkedtek, hogy megkérdőjelezik a ránk maradt magyar ősgesztáink hitelességét. Pedig ezekben a leírásokban a színtiszta igazság került leírásra. Semmi mást nem kellett volna tenni egy nemzeti elkötelezett tudósnak, csak a fellelhető ősgesztáink összedolgozását elvégezni egy új magyar őstörténetben. Ugyanis a teljes igazság nem egyenként, hanem az összes ősgesztában van leírva, néhány ellentmondás feloldásával. Egy irodalmi leírás sohasem tartalmazhatja a teljes igazságot, erre a szubjektív elemek sem adnak lehetőséget. Csak említem, hogy talán a Kézai krónika megy legmesszebbre vissza a magyar őstörténetben, az Evilát földjéig (Mezopotámia délkeleti oldala, az ókori Elám területe). De a leírásokban említést tesznek a forró égövi emlékekről, mint Dankáliáról, Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról is. Miért nem tud a magyar közvélemény ezekről a dolgokról? Pedig én is ezekből a gondolatokból indultam ki kutatásaim során. A történeti leírások törvényszerűségei alapján fel kellett tételeznem, hogy a magyarság állami szimbólumai nem az utóbbi ezer év terméke, de még csak nem is honfoglalás korabeli. Hogyan tételezheti fel a finnugor történészet, hogy csak úgy összeáll hét törzs, és elfoglalnak egy nagy országot, a Kárpát-medencét területileg és a lakossággal együtt? De ha még el is foglalhatják, hogyan tarthatják meg államilag egységesen hosszú időszakra? Egy ilyen feladatot csak már előzőleg hosszú évezredekig egységesült, egygondolkodású néppel lehet elvégezni. Minden logikai jel szerint, a magyarság már a honfoglalás előtt évezredekig együtt élő, egységesült társadalmat feltételez, a sikeres új államisága megalkotásához. De hol lehet azaz őshaza, amelyikben a fejlett társadalmi tudatunk kialakult? A finnugor történészek semmivel sem bizonyítható Magna Hungária őshazaképe, a fentiek szerint elvetendő álláspont. Ezzel kapcsolatban pont arról írnak, hogy pogány és barbár nép voltunk. Persze lehettek az Ural környékére vándorolt peremlakó (permi) magyar ajkú néprészek arrafelé, de nekünk a nép törzsét, vagyis a nép központi magját kell megtalálnunk. A fenti tizenkét pont szerinti magyar tartózkodási helyek ismertetésétől ebben a tanulmányban eltekintek. A magyar nép szerves fejlődésében csak a tizenkettedik, tehát az ókori egyiptomi jelenlétünkkel foglalkoznom, a nemzeti jelképeink kialakulásának ismertetésében. /Tácsi István, A magyar nemzeti ereklyék ősi eredete/