Elmeélesítés muzsikával?

A szót itt pozitív értelemben használjuk. Kutatók megállapították, hogy a zene – persze, itt nem a huszadik és huszonegyedik század zenéjéről, popról, rockról, rapről van szó! – nagyon jól hat az agy bizonyos területeire. Minden meghallgatott komolyzenei darab növeli az agyi neuronok közti kapcsolások mennyiségét. Zenészek agyát vizsgálva kiderült, hogy az agykéreg megfelelő területein („Heschl-kanyarban”) kétszer annyi szürke agysejtet találtak, mint azokéban, akik zenével egyáltalán nem foglalkoztak. Kiderült, hogy majdnem ugyanez a helyzet a komolyzenét gyakran hallgatókkal is.
A zenehallgatás olyan, mintha tornáztatnánk az agyunkat! Egyfajta elmetréning, amely ráadásul nem csak kellemes érzeteket kelt a tudatunkban, hanem javítja az emlékezőtehetséget is. Talán nem véletlen, hogy Einstein is sokat hegedült életében, úgy érezte, ha az agya elfárad, a zene felfrissíti. Ez ma már élettanilag is igazolható. Gottfried Schlaug neurológus professzor a Harvardon zongoraművészeket és húros hangszereken játszókat vizsgálva kiderítette: a két agyféltekét összekapcsoló rész náluk sokkal nagyobb, mint másoknál. Amivel megerősítette azt a régebbi felfedezést, hogy a zenével professzionális szinten foglalkozók nem csak a jobb agyféltekével „hallják” a zenét, mint az emberek többsége, akiknél ez szinte csak hallási funkció, hanem zenehallgatás közben náluk igen aktív a bal agyfélteke is.
A zene „agyképző” szer, nem kétséges. Minél nehezebb, bonyolultabb zenét hallgatunk, annál jobb az elménknek. Egyetlen komolyzenei koncert eredményeképpen az agyunkban több lesz a szürke agysejt és a neuronok közti kapcsolat. Az eddigi, csecsemőkkel végzett kísérletek is erre utalnak. Ha az alig pár hetes csecsemőknek Mozartot játszanak, ez előnyösen hat az agyuk fejlődésére. Hogy miért éppen Mozart, és miért barokk zene, vagy éppen Beethoven?