Egyéb oldalak:

2013. január 15., kedd

Gilgames eposz.




A Gilgames eposz, az egyik legősibb elbeszélő költemény, jelentősége abban áll, hogy történelemkönyvként elmeséli a régmúlt eseményeit, ráadásul hihetetlenül alaposan. Ez a történelemkönyv sok esetben megerősíti az addigi elképzeléseket, melyeket a régészeti leletek alapján állítottak fel, illetve maga a Biblia is merített az itt leírtakból. Ennél csak egy régebbi eposz létezik, a Teremtés eposz, mely a Föld teremtését meséli el.

Az eposz agyagtáblákon maradt fenn, részben akkád nyelven, részben asszír, babiloni, hetita fordítás formájában.A cselekmény majdnem 5.000 évvel ezelőtt játszódik, a régi sumer ( mah-gar ) civilizáció idején, időszámításunk előtt 2.900 körül. Az agyagtáblákra először időszámításunk előtt 2.500 körül írták le, ékírásos formában. Főhőse Gilgames, a király, aki megtagadta a halandóságot, és halhatatlan akart lenni akár az istenek.

Az események megértéséhez tudni kell, hogy a sumer időkben a földön éltek és űrhajóikkal leszálltak, és rendszeresen visszatértek azok az asztronauták, akiket később isteneknek neveztek el. Ők hozták a tudományt, technikát és a sumer civilizációt létrehozták a semmiből. Akkor ez a civilizáció olyan fejlett volt, mint a mai, sőt bizonyos területeken meg is haladta azt.

Ezek az űrhajósok, mivel más bolygóról jöttek, más volt az életciklusuk, gyakorlatilag a földi emberhez képest halhatatlanok voltak, bár ez a valóságban nem igaz, csak sokkal többet éltek. Ittlétük alatt ők is elkezdtek gyorsabban öregedni, és hogy ezt ellensúlyozzák, bizonyos készítményeket szedtek, folyadék formában, ezt nevezik az eposzok az élet vizének.

Ittlétük alatt keveredtek a földi emberrel, így lehetséges, hogy gyerekeik félistenek lettek, azaz egyik szülő egy asztronauta, másik egy földi ember. Bár az ilyesmi a Vízözön előtt bűnnek számított, azután már nem.

A történet Uruk nevű városból indul, ez a Vízözön után egy szent területnek számított, majd a főisten, egyik tetszetős isten barátnőjének adományozta a területet. Ez szépségével és rámenősségével elérte, hogy be is népesítették a várost, majd lassan kezdett központi szerepet betölteni. ( Ő volt ISTHAR vagy más néven Inanna. A szerk. )

Uruk nevű város nevéből származik a mai Irak elnevezés.

Ezek a városok akkoriban pár ezer fős lakosságot számláltak, a kezdetekben inkább egy mai nagyobb faluhoz hasonlítottak, aztán lassan gyarapodni kezdtek. Minden ilyen városnak volt egy uralkodója, akit királynak neveztek.

Gilgames származását tekintve kimutathatott apai ágon is egy istent, illetve anyai ágon is egyet, a többi rész természetesen földi emberi ág volt. Az isteni eredet miatt, jogosulttá vált, hogy neve elé az isten jelzőt ragasszák.

A kezdetekkor a városok királyai istenek voltak, azonban hamar átvették helyüket a félistenek, majd emberek, és apáról fiúra szállt a királyság. A királyok feladata volt, hogy a rájuk bízott várost felvirágoztassák, jó gazdaként gyarapítsák azt, mely tulajdonilag mindig egy istenhez tartozott, igazából az ő vagyonát kellett gyarapítani.

Gilgames büszke, ügyes, lelkiismeretes király volt, és nagyon okos. Tette feladatát, és mellette megtanulta az istenek, az emberiség, a Föld történelmét. Azonban minél több tudásra tett szert, annál jobban kezdett félni a haláltól. Tudatában volt eredetének, és hogy két istenség is kimutatható a családfájában, ezért fellázadt és követelte az örök életet biztosító szert, az élet vizét.

Az istenek azonban nagyon szigorúan kezelték a szer használatát és nem engedélyezték azt Gilgames számára. Ekkor ő, hű szolgájával, Enkiduval útra kelt. Célja az volt, hogy erővel behatol az istenek lakhelyére, és ott, a felmenő ági isteneket ráveszi majd, hogy adjanak neki is az örök élet lehetőségéből.

Első lépésként egy leszállópályához mentek, hogy onnan az égbe tudjanak emelkedni. Ez viszont hatalmas utat jelentett Uruk várostól, továbbá erősen őrzött terület volt.

Az eposz nagyon jól értelmezhető formában leír egy űrrepülőgép felszállást, melyet még az 1900-as években nem tudtak egyértelműen megmagyarázni, ám a mai technikai fejlettségi szinten, a gyönyörű, leíró magyarázatot olvasva még a gyerekek előtt is egy felszálló űrhajó képe jelenik meg.

Szorult helyzetükből a terület istennője menti meg a két harcost, ám ennek komoly ára van, az istennőnek tetszik Gilgames, ezért kéri, hogy maradjon vele, mondjon le tervéről. Gilgames kikosarazta az istennőt, egyfelől ismerve annak ledér múltját, másfelől továbbá is hajtja a halhatatlanság iránti vágy. Az istennő bosszút esküdve meg akarta öletni Gilgamest és szolgáját, akiket egy másik isten visszajuttatott Uruk városba.

Az istenek nagyon megharagudtak a történteken, veszélyesnek tartották Gilgames útját, ezért úgy döntöttek, hogy bár az ő életét meghagyják, barátját száműzik, élete hátralevő részét egy bányában kell ledolgozza. Az ítéletnek Gilgames nem örült, de úgy tudta, hogy a bánya mellett van az Élők Földje, ahol olyan emberek élnek, akiknek az istenek oda ajándékozták az örök életet, azaz ittak az élet vizéből.

Hosszú időbe telt mire az istenek megengedték, hogy elkísérje szolgáját az ismeretlen helyre. Megjelölték az uticélt térképen. Hosszú poros út vezetett oda. Az istenek segítséget is ígértek, egy szárnyas angyal, valószínűleg valamilyen földi repülésre alkalmas eszköz képében.

Azonban Gilgames másképp gondolta, hajóra szállt, 50 evezőst vitt magával, dél felé hajóztak a Perzsa-öbölben, céljuk volt, hogy felhajóznak a Vörös-tengeren. A haragos istenek elsüllyesztették hajójukat, bár a két hős kijutott a partra, azonban Gilgames barátja, Enkidu meghalt.

Hosszú és fáradtságos bolyongás után, öreg ember kinézettel, Gilgames elér a keresett területre, mely egy lakott, benépesített terület, a leírások szerint egy, az Édenhez hasonló, amit őrök vigyáztak. Itt találkozott Gilgames saját ősapjával, aki már előrehaladcott korban volt, nem volt isten, viszont részesült az élet vizéből. A következő részek azért értékesek, mert az ősapa elmagyarázza a Vízözön történetét, mert akkoriban ő volt az egyik város uralkodója, Túlélte a Vízözönt az istenekkel együtt, összebarátkoztak, és ekkor részesült az élet vizéből, melytől ugyan halhatatlan nem lett, de lelassult az öregedése és sokkal hosszabb lett az élete.




Az istenek úgy döntenek, hogy Gilgamesnek vissza kell mennie az emberek közé. Indulása pillanatában ősapja elárulja a titkot, hogy létezik egy vízi növény, melyből kivonatot készítenek az istenek, és ezt isszák. Ha kivonatot nem is tud maga készíteni, de a növényt fogyasztva bizonyosan tovább él majd. Hazafelé azonban Gilgames szerencsétlenül jár, ugyanis egy tóban történő fürdőzés közben egy kígyó elfogyasztja azt a növényt, melyet hősünk haza szeretett volna vinni, szaporítás céljából.

Az eposz jelentősége, hogy leírva pontos eseményeket, a vándorlás pontos útvonalait, olyan eseményeket, mint egy űrrepülőgép felszállása, segít összerakni a régészeti leletek apró kockáit. Hihetetlen pontos a leírása robotoknak, fénysugár fegyvereknek, az istenek emberi tulajdonságainak. Az eposzból azt is megtudjuk, hogy két fajta repülő eszköz létezett, egy, amelyik az űrbe repült, és egy másik, amelyik a föld légkörében repült, mint a mai repülőgép.

Az eposz Nagy Sándor uralkodása idején még hagyományként élt, bár ők nem olvasták az eredeti agyagtáblákat, a mondák alapján a nagy hódító is kereste az élet vizét, az Édent. Tudni kell, hogy Nagy Sándor egyik felmenője isteni származású volt, így ő maga is Istenként szeretett volna élni, és Gilgameshez hasonlóan kereste az örök életet. Nagy Sándor követte Gilgames vándorlásait az eposz alapján, éppen ezért erre zajlottak hódításai. A babiloni leírások szerint Nagy Sándor is megtalálta az Élők Földjét, de őt is elutasították az istenek, igaz akkoriban az a terület már messze túl volt virágkorán, igazából vagy csak az őrök voltak, vagy egy isten, aki utolsóként élt ott, ő közölte az uralkodóval, hogy halhatatlanságban biztosan nem fog részesülni.

Napóleon is ismerte a Gilgames legendát, bár már még pontatlanabbul, azonban ő is azért ment Egyiptomba, hogy felfedezze az Édent, bár tudósai erősen kétségbe vonták annak a létét, legalábbis abban a korszakban, mikor éltek. Viszont keresték romjait, maradványait és szintén arra amerre Gilgames járt.





Teremtés-eposz:


Székhelyet teremtett az isteneknek.
Csillagkép-hasonuk gyanánt a Lumasi-csillagokat
az égre fölszegezte.
Megmérte az esztendőt,
felosztá szakaszokra,
tizenkét hónapja fölé eggyel-egyen
három csillagot rendelt.
Megjelölvén az évnek napjait,
Níbirunak székhelyet szentelt, köré feszes övet vont.
Hogy ne kísértsen vétek, tévedés:
Enlil s Éa helyét is kijelölte.
Kaput nyitott ki mindkét oldalon,
balra-jobbra erős reteszt rakott föl;
az égbolt tető-csúcsát Tiámat legbensőbb bensejébe helyezé.
Fölragyogtatta Nannart fényesen, reábízta az ég Őrizetét:
villanjon, mint a zord éj ékszere, sugáraival mérje az időt.
„Hónapról-hónapra, jöjj csak elő, lépj ki az ékes tiarából;
hó elején, a föld fölött ragyogva
hat napon át szarv alakban világíts;
hetednapon fél-koronát utánozz,
sabbátu-napon állj szembe a Nappal!
Ha pedig a látóhatáron utólér a Nap tüzes fogata,
attól fogva izzó korongod kisebbedve ragyogjon!
Bubbulu-napon közelítsd meg a Nap-pályát, majd
a harmincadik napon újra szemtől-szembe kerülj a Nappal!
Adj jósjelet, útján haladván.
Közeledvén hozzá, ítélkezz!”

(Rákos Sándor fordítása)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése