Magyar indiánok - indián magyarok.

Iványi Sándor:

Mottó:,, A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett. Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen gonosz tanácsosai, és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e szegény nemzetet, de mióta Isten e világot megteremtette, soha még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők. Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel nem kél, hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással szétrabolják. Ki fognak irtani az élő nemzetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.” (Kossuth Lajos, 1848)



Dr. Simon Péter írja:

,,5 hónapja éltünk az Újvilágban, és leendő családi házunk vétele előtt egy rövid időre albérleti megoldást választottunk. Feleségemmel a reggeli mellett magyarul arról tanakodtunk, hogy miként indulhatnánk minél előbb kirándulni. Ennek egyetlen akadályát abban láttuk, hogy a hetente kétszer megjelenő bejárónő éppen akkor is ott serénykedett, s hogy hagyhatjuk el a házat bezáratlanul. Arra sosem volt szó házigazdáinkkal, hogy a kulcsot bárkinek átadhatjuk. A máskor mindig diszkrét bejárónő most szemlátomást mindig a közelünkben szorgoskodott.

- Te, ez a nő figyel bennünket! - szólalt meg a feleségem. Akkor a takarítónő elénk állt és könnytől csillogó szemmel mondta:

- Igazán röstellem, hogy ismeretlenül így megzavarom Önöket a beszélgetésükben. Végül is éppen azt szeretném kérni, hogy folytassák csak azt a mi drága anyanyelvünkön. Olyan ez az én fülemnek, mint a régi időkből visszaszállt álom, amikor dakota kislányként nevelkedtem és az anyanyelvemen beszéltem. Fiatal lányként a fehérek közé kerültem. Az anyanyelvemen ma már a szavakat is nagyon keresgélem, némelyiknek a jelentését is csak sejtem. De most kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy az én népem nyelvét újra hallhatom!

- Asszonyom, Ön azt állítja, hogy megértette a beszélgetésünket? - kérdeztem hitetlenül.

- Hát persze, a lényegét. Már nagyon elfelejtettem a dakotát, és csak a mondandójuk értelmét tudtam kihámozni. A sok ismerős szó csengése és az angol nyelvben teljesen ismeretlen szóvégi változtatás azonban egészen elbűvölt. De ha tényleg el akarnak menni, akkor csak nyugodtan menjenek, én majd bezárom az ajtót, hiszen nekem is van kulcsom a házhoz.

- És azt meg honnét tudja, hogy kirándulást tervezünk, és azért izgultunk, hogy meddig tart a takarítása?

- Azt nem értettem meg, hogy kirándulásra készülődnek, de azt igen, hogy el szeretnének menni, és nem tudják, hogy ki fogja bezárni a kaput.”



Az eset nagyon szívhez szóló, és tanulságos: Már a 60-as években, tényként jelölték meg az amerikai migrációs kutatások az őslakóknak vélt lakosság ázsiai eredetét. Ezek az őskori mamutvadászok Ázsiából, Szibérián keresztül vándoroltak az Újvilágba a legkorábban Kr.e. 9 ezer évvel. A fehérbőrű és az indián tudósok abban teljesen egy véleményen voltak, hogy az északi és déli részből álló, de a Panama csatorna elkészültéig gyalogosan is átjárható Amerika bizonyos területein (mint például a Maya-föld Mexikóban vagy az Inka-föld Peruban és Ecuadorban) minden általunk ismert ősi - mezopotámiai, egyiptomi, kínai, zsidó, görög és egyéb - kultúrák előtt ezer évekkel már más magas kultúrájú népek éltek.

A 70-es évek kutatásai azonban bebizonyították, hogy sok ezer évvel az első bevándorlások után a mai időszámításunk szerint Kr.u. 100 és 1200 között érkeztek az amerikai földrészre tengeri, vízi úton az Észak-amerikai kontinens indiánjai. A kanadai Yukon territórium Csendes óceáni oldalán érték el a nyugati partokat, ahonnét először kelet, később dél felé kezdték lazán feltölteni a mai Észak-Amerika területét. A kutatások során előkerült leletek és az indián törzsek emlékezetében még élő adatok alapján pontosan föltérképezték, és kronológiailag jelölték az amerikai földrész ezen újabb betelepedését is. Ezekből a telepedési térképekből jól kivehető, hogy a már említett ősi, magas kultúrát képviselő népek kivételével a többiek mind jóval később érkeztek és mindannyian északról délre vándoroltak. Így töltötték fel lassan az egész Észak-amerikai kontinenset. Általános szabály, hogy a legdélebbre lakók érkeztek a legkorábban, és az északiak a legkésőbbi időkben. Ezt a szabályt kb. 600 eset igazolja. Mindössze 11 esetben fordul elő, hogy későbben érkezett törzsek a szabálytól eltérően sokkal délebbre helyezkednek el. Talán azért, mert valamikor mégis sikerült nekik a már elfoglalt területeken is keresztüljutniuk. Ez különösen fontos nekünk, hiszen pontosan Peruba, Ecuadorba és Brazíliába vitt az útjuk ezeknek a kiemelkedően penetráns törzseknek. Nem véletlen tehát, ha ott az alapszabálytól eltérően mégis léteznek részünkre "rácsodálkozni valók", hiszen a magyarhoz nagyon közeli nyelvet beszéli ott néhány törzs.

A 90-es évek régészeti és genetikai vizsgálatai során az amerikai szakemberek már az indiánokat nem csupán valamely Ázsiából betelepülő népnek, hanem nyíltan "American ugors" -nak, magyarul "amerikai ugorok"-nak nevezték.

2000 után pedig az Észak-Mexikótól délre eső indiánokra vonatkoztatják az "amerikai ugorok" megnevezést, az Észak-amerikai indiánokat pedig az "American turanics", az "amerikai turániak" megnevezéssel illetik. Az indiánok leigázását, földjükből való kifosztását, és kiirtásukat nem ismertetem, azt bizonyára ismerik.



Ha ezek után azt hiszik, hogy egy antropológiai szenzációról akartam beszámolni, tévednek, mert a lényeg most következik:

A napokban kaptam a hírt egy barátomtól, hogy egy hazai ,,fehér” ember, aki sémita származású, és nem hajlandó kisebbségként bejegyeztetni magát, és népét - mondván, hogy ő magyar, felvásárolt egy gyárat, és így beszél a szintén magyar alkalmazottaihoz:

,,Örülhetnek ezek a bennszülöttek, ha van kenyérrevalójuk a gyáramban, nem kell ezeket sajnálni, hiszen biorobotok”. (Ebben a gyárban napi 12 órát izzadnak a gépeken, a földjüktől megfosztott falusiak)

Több hasonló esetről is hallani lehet, például a 2007. októberi Simon Peresz kijelentésről: Felvásároljuk Magyarországot...s ez már majdnem a csoda!

A Világbank ideküldött hóhérai megismételték a 90-es évek elején kiadott ukázt tavaly is: Magyarországon hatmillió lakosra kell redukálni a népet!

Ma a magyarság - az indiánokhoz hasonlóan – megosztott, és mindenéből kifosztott. Nem negyven, hanem több száz év vándorlás után, ideérkeztünk a IV. században, egységben, és erősen, birtokunkba vettük a Kárpát-medencét, mi által mienk lett Európa legtermékenyebb síkvidéke. Fejlett árucsere-kereskedelemmel, és földműveléssel foglalkoztunk minek következtében gazdagok voltunk, nem szorultunk senkinek a kölcsönére. Rovásírást használtunk, amelynek emlékei mai s láthatóak Erdélyben, és Amerikában is: Ezt az 1700-as években megtalált követ (181 kilós) ma a Yarmouth Country Museum-ban őrzik. A szöveget nem skandináv rúnákkal írták, hanem magyar rovásírással. Ezt a szöveget 1984-ben Budapesten fejtette meg Szilva Lajosné és így szól: "/Eric/son járt e hejen is sok tár/sával/".

Az indiánokkal együtt, mi is egyistenhittel rendelkeztünk, amelyet a Nap szimbolizált, és csak azt az Istent imádtuk, aki a Világot teremtette. Legfontosabb jelképünk: Az indiánok Thunderbird-jének (Mennydörgésmadár) ornitológiai megfelelője a Havasi Sólyom (Falco rusticolus altaicus). Jelentése: az Észak-amerikai indiánok összefogásának jelképe. A magyarok Turulmadarának madártani megfelelője ugyanez a Havasi Sólyom, melynek édes, legközelebbi, kisebb termetű rokona a Kerecsensólyom. A Turulmadár jelentése: a turáni népek összefogásának jelképe. Árpád, a VIII/IX. század fordulójának legjelentősebb magyarja volt az, aki népünket ide, a Kárpátok medencéjébe vezette,

aki itt „nagyúr”-ként a hét „úr”, azaz fejedelem „uruság”-ának, azaz törzsi hatalmának szövetségét megszilárdította,

és megszervezte az új haza határainak a gyepűrendszeren alapuló védelmét.

Krónikásaink közül csak Kézai Simon örökítette ránk azt a hagyományt, hogy Árpád a Turul nemzetségből származott:

„A kapitányok közt tehát Árpád, Álmos fia, ki Előd fia, ki Ögyek fia volt, a Turul nemzetségből, vagyonban gazdagabb és hadban hatalmasabb vala.”

A turul az Árpádok emblémája, címere, védőszelleme lett, a magyarság jelképes madara.

Az Árpád név ótörök eredetű, az „árpa” szavunk „d” kicsinyítőképzős alakja. Valószínű jelentése: „árpás”, „árpácska”.

Árpád volt az, aki 907-ben, július 4-5-én IV. (Gyermek) Lajos keleti frank uralkodónak a túlerőben lévő, hódító seregét Braslauespurchnál, azaz a mai Pozsonynál visszaverte, s ezzel elhárította a nyugati veszélyt. A győzedelmes csatában Luitpold herceg, fővezér, valamint Theotmar salzburgi érsek, főkancellár is elesett. A győzelem következtében a magyar befolyást az Enns folyó felső folyásáig kitolták.

Takács Károly fiatal régész-történész kutatásai alapján, valamint számos régi kutatás eredményeinek újraértékelése révén joggal feltételezhetjük, hogy az őseink az árucsere-kereskedelem mellett fejlett vízgazdálkodást is folytattak! A Tóközben és a Duna mentén folytatott ásatások olyan csatornarendszert sejtetnek, amely az ármentes mezőkön folytatott vízgazdálkodásra utal.

Ezek az adatok is cáfolják azt a magyarokról szóló hazai és külföldi elképzelést, mely szerint őseink rabló nomádok voltak, akik nem termeltek, csak elragadták a meghódított népek békés munkájával termelt javait. Ezt már a nyelvtudomány, a régészet és a korabeli híradások alapos elemzése megcáfolta, a kép mégse változott. Ez azt bizonyítja, hogy a valótlanságokat állító tudósok nem feltárt, és bizonyított tényekre alapozzák elméleteiket, hanem, ahogyan az amerikai, M. Crimo professzor megnevezte: - a tudásszűrés révén, egy már uralkodó elmélethez, például a finn-ugor elmélethez (amelyből jól megélnek) igazítják a feltárt anyagot, ami pedig szöges ellentétben van az uralkodó elmélettel, azt el is tüntetik. Hazánkban a történelemhamisítást a balliberális politikai vezetés gerjeszti, az MTA csupán ennek hű csatlósa annak a szégyenletes tervnek az érdekében, hogy az identitásától megfosztott magyarságot a XIX-ik században liberális, majd a XX-ik és a XXI-ik században neoliberális szelleművé atomizálják. A legkirívóbb példa erre a harminc nyelven beszélő, három európai egyetemen is oktató, székely Szentkatolnai Bálint Gábor nyelvtudósunk (1841-1913) 1879-es elűzése Magyarországról. ,,Bűne” annyi volt csupán, hogy nem volt hajlandó Paul Hunsdorfer nyomására az alaptalan finn-ugor elméletet elismerni. Vázsonyi-Weiszfeld Vilmos képviselő is a magyar történelemoktatás "reformját" hirdette egy szabadkőműves közlönyben: szerinte túl sokat hallanak a gyerekek az iskolákban a végvári harcokról, a kurucokról és Rákócziról, holott mindez szégyenfolt, mert a tankönyvek a pacifizmus és humanizmus helyett a "vérontás apológiáját" hirdetik.



Tanulság: Eleink István államalapításáig, mint a hun nép örökösei, egységben, és függetlenségben éltek. A hűbéri Európa ezt az életformát akarta és végül el is pusztította, még mi is részben a hűbéri rendszer alá kerültünk a kereszténységre térítés következtében. István tűzzel-vassal kiirtotta a magyarok hitét, hogy helyettesítse az európai ideológiai stabilizátorként eszközül használt római katolikus, zsidók által írt, judeo-kereszténységgel.

I. István királyságának erősödését nem a föld mennyiségében, hanem a nép számában látta. Ezért megnyitotta az ország határait a betelepítésre. Jöttek németek, olaszok, csehek, szerbek, oroszok, lengyelek és még sok más nemzetiség. Ugyanakkor az egyház a testvérnépek betelepülését azzal az indokolással, hogy ”pogányok” -- ilyenek voltak a kunok, besenyők --, kik tőlünk keletre éltek és nem engedték be az ország területére. Ebből látható, hogy mindjárt az ország átszervezése után, a legemberibb bánásmódban részesítettük az idegeneket, a saját fajtánk kárára is. I. István az Enns és a Lajta folyók közét a németeknek adományozta. Átvette a frank rendszert, a belső erő megoszlásának és a lakosság védelmi rendszerének megszervezését. A királyi vagyon kezelését az ispán (curtis) látta el. A várakat, a várkatonaság és a környék népe védelmezte. A tiszttartók kevés kivétellel mind idegenek voltak. I. István adómentességet adott az idegen „vendégeknek”, ugyanakkor a magyarokat megadóztatta, utakat, templomokat építtetett velük, és a papok eltartását tőlük követelte meg. Lassan kicsúszott a föld a lábunk alól.

Magyarországon már a Krisztus születése utáni X-XI. században még csak szórványosan éltek zsidók. A Déli-Kárpátokból érkeztek, lélekszámuk a középkorban azonban nem érte el hazánk össznépességének 0,5 %-át. Mivel a XII-XIII. században az országgyűlések állandó témája volt a zsidók uzsorakamat-szedése és a királyi jövedelmek (a "regálék") kisajátítása, a nemesség kérte a királyt a zsidók pénzügyi és kereskedelmi tevékenységeinek korlátozására. II. András (1205-1235) ezért 1222-ben az Aranybullában meghagyta: zsidók nem lehetnek nemesek, pénz- és só-kamaraispánok, vámosok, köztisztséget sem viselhetnek. (A rendelkezések betartatására azonban nem került sor, így IX. Gergely pápa 1232-ben "egyházi tilalom"-mal - "interdictum"-mal - sújtotta hazánkat. 1223-ban megfogadta ugyan II. András, hogy betartatja az Aranybulla idézett előírását, de nem tette meg sohasem.) Katonai szolgálatot - kevés kivételtől eltekintve - nem vállaltak, annál inkább igyekeztek beférkőzni a politikai-gazdasági hatalomba:

A judeokrácia céljaira a magyar nemzet csak 1919-ben döbbent rá. A "budapesti szovjetköztársaság" irányítói csaknem teljesen zsidók voltak. Miután 1919. március 21-én gróf Károlyi Mihály átadta a hatalmat Kohn-Kun Bélának, Magyarországot a következő személyek vezették a trianoni koporsóhoz: Kohn-Kun Béla, Pogány-Schwartz József, Erdélyi-Erlich Mór, Rákosi-Roth Mátyás, Varga-Weiszfeld Jenő, Landler Jenő, Kunfi-Kunstätter Zsigmond, Böhm Vilmos, Szamuely-Samuel Tibor, Kalmár-Kohn Henrik, Lukács-Löwinger György, Ágoston-Augenstein Péter, Rabinovics József, Szántó-Schreiber Béla, Hevesi-Honig Gyula. A 133 napon át teljhatalmú kormányzótanács tagjai, valamint Szamuely és Cserny "különítményesei" is - többnyire ortodox - zsidók voltak (kivéve Garbai Sándort): Morgenstern Árpád, Feldmár Marcell, Beck József, Keller József, Korvin-Klein Ottó, Dormán Árpád, Ellenbaum Ignác, Kohn Ignác, Danczinger Ernő, Ellenbaum Náthán, Lázár Henrik, Bienenstock Ármin, Greiner Ferenc. (A korszakot hűen bemutató Tormay Cecile a "Bujdosó könyv"-ben említi, hogy egy francia tábornok - Franchet d? Espérey - megkérdezte Károlyitól: "Önök valamennyien zsidók?" Majd hozzátette: "Nem hittem volna, hogy ennyire lesüllyedtek!")

XIX. század első felében már a magyar statisztikai adatok is mutatják a tizennyolcadik századvég felvilágosodásának a hatását.

Luther Márton így írt róluk: ,,Köztünk élnek, házainkban laknak, élvezik a védelmünket, használják földjeinket és utainkat, piacainkat és utcáinkat. Hercegek és kormányok támogatják őket, tátott szájjal hagyják, hogy a zsidók elvegyék pénztárcájukat, pénzes ládájukat, lopjanak és raboljanak, mindent, amit csak megkívánnak. Azaz megengedik, hogy saját magukat és alattvalóikat a zsidók kiszipolyozzák, és koldusbotra juttassák a saját pénzükért, mindezt a zsidók uzsorája miatt. A zsidóknak, mint idegeneknek semmijük sem szabadna, hogy tőlünk legyen. Amijük csak van, az mind tőlünk van. Dolgozni nem dolgoznak, nem keresnek nálunk semmit, nem is adakozunk nekik. Ennek ellenére övék a pénzünk és javaink, és ők az urak a mi országunkban, ahol ők menekültek.”



1840-ben hazánk népességének 2,2 %-a volt zsidó (számuk 120 év alatt megnégyszereződött), 1850-ben már 3,2 %-a (366 000 fő). Berzsenyi Dániel a falusi zsidókat "demoralizált népcsalók"-nak és "orgazdák"-nak tekintette. Kossuth Lajos 1844-ben a Pesti Hírlap hasábjain a zsidót "a növény tápláló nedvét elszívó gombá"-hoz hasonlította. Hírlapi cikkében ő fogalmazta meg elsőként hazánkban, hogy a zsidóság nem vallásfelekezet, hanem népfaj. Az emancipációs törvény hatályba lépésétől (1867. dec. 28.), akik a judeokráciát ellentétesnek tartották a nemzet érdekeivel, azokat az országgyűlési képviselők és újságírók, banktisztviselők jelentős része kigúnyolta vagy elhallgattatta. Amikor például az 1870-es években a Magyar Antiszemita Párt egyik képviselője, Zimándy Ignác törökbálinti plébános a Parlamentben egyik beszédében a Talmudból és a Sulchan Aruchból vett idézetekkel bizonyította a zsidó és a keresztény világnézet összeférhetetlenségét, a képviselőház elnöke csaknem belefojtotta a szót.

A Trianon előtti Magyarországon 20.886.487 ember élt, amelynek több mint 60 %-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát, ismerte a hármas honfoglalást, és a Szent korona eszmét is. Ma alig vagyunk tízmillióan, nincs nemzeti vagyonunk, izraeliták gyáraiban, vagy földjein izzadunk, rovásírásunkat, és ősi hitünket elfelejtettük, sokunk az indiánokhoz hasonlóan a ,,tüzes víz” rabja lett.

&

JELEK:

Utószó: Ha látsz egy izzadó magyar indiánt, vagy aki éppen a tüzes vizet issza, mondd el neki, micsoda hős nép sarja ő, és kik tették földönfutóvá.



Az elvégzett matematikai valószínűség-számítás azt bizonyította be, hogy az indián és a magyar jelek nem véletlenül, hanem a genetikai kapcsolat miatt hasonlítanak egymásra. Eredetileg az eurázsiai ősvallás általánosan ismert, fonetikus jel

képei voltak. Az egyes indián írásemlékek értelmezési lehetőségeit az ábraszövegekben vázolom. Az ismeretlen jelek jelentésének megismerésére több támpontunk is van. - Felhasználhatjuk a rokon írásrendszerek hasonló jeleit is. A rokon írásrendszerek segítségével végzett értelmezés az ismeretlen feliratok elolvasásakor alkalmazott szokásos eljáráshoz tartozik. - Az ismeretlen jelek jelentésének feltárásakor hasznosíthatjuk a jelek képi tartalmát is. Az ősvallás jelei ugyanis eredetileg képszerűek voltak, a jelek képi tartalma feltárható. - Hasznosíthatjuk a társtudományok eredményeit is. Ha például ismerjük az ősvallás legfontosabb tételeit, akkor számíthatunk arra, hogy az egyes jelformákhoz milyen jelentés kapcsolódhat. Ezen az úton a tévedések, vagy pontatlan értelmezések mellett helytálló eredményekre is számíthatunk. A magyar és az eurázsiai anyag alapján csak megközelíteni lehet a feliratok értelmét, az elolvasásukra (hangzósításukra) az indián nyelvek ismerete nélkül aligha vállalkozhatunk a teljes siker reményében. A hangzósítás megkísérlése mégsem teljesen reménytelen vállalkozás. A vallás megőrző hatása miatt az ősvallási szókincsben fennmaradhatott néhány közös elem. Ezek közül sikerült azonosítani például az Otto von Sadovszky által felismert jó-jomas párhuzamot (amelynek írásjel-megfelelője a Jóma ligatúra). Feltűnően sok indián istenszobor viseli magán egy-egy székely jel párhuzamát, vagy ilyen jelekből alkotott ligatúrát. Az egyik ábrán látható panamai istenszobron például a Jóma ligatúra látható több példányban. A Jóma ligatúra két összetevője a folyó (hullám) és a lépcső ábrázolása. Ezek együttes képi tartalma a magasba vezető folyóra, a Tejútra (illetve a véle azonos istenre) utal. A jeleknek a szobron való ismételt előfordulása azt jelzi, hogy az isten nevét, vagy jelzőjét rögzíthetik. Joggal következtetünk ebből arra, hogy a székely írás és az itt bemutatott indián jelkészlet közös őse eredetileg az ősvallás szolgálatában állt. Varga Géza

Ágnes Takács Tanultam egykor, hogy testvérnépek vagyunk. Alkalmam nyílt indián származású ifjú leánnyal beszélgetni, és megkérdeztem, mi a véleménye erről. A hatás megdöbbentő volt: a nyakamba ugrott, és nagyon boldog volt, amiért találkozott olyan magyar emberrel, aki ezt tudja, ugyanis az indián kultúra ezt természetesen tudja és tanítja, de nincs élményük, tudomásuk arról, hogy a magyar emberek is tudatában vannak ezen ismereteknek. Fantasztikus élmény!