Lengyel szárnyas huszárok.

A szárnyas huszárok voltak a lengyel lovasság krémje. Ugyan gyökereik a mi huszárságunkig vezethető vissza, mégis attól eltérő, sajátos fejlődési pályát jártak be és a nehézlovassággá válva a portyázó, felderítő szerepkörrel ellentétben a lengyel hadsereg öklévé váltak. Így nem véletlenül ez a lovasság nem közemberekből, hanem a lengyel nemesség színe-virágából állt. A szárnyas huszárok, mintegy 200 évig uralták a lengyel csatamezőket, és sorra győzték le ellenfeleiket, az osztrákokat, a németeket, a svédeket, a törököket, a tatárokat, és az oroszokat…
A huszárok eredete a XV. század elejéig vezethetők vissza. Szervezett haderőként először Corvin Mátyás Fekete Seregében jelentek meg, ahol a király egy 1481-ben kelt levelében a kopjás könnyűlovasságát huszár névvel illette. Mátyás seregének ezen alakulatai sikerrel harcoltak a törökök, a habsburg csapatok, a csehek és a lengyelek ellen, megalapozva ezzel hírnevüket. Ezek a könnyűlovasság szerbekből, horvátokból, oláhokból és természetesen magyarokból állt. Kiválóan képzett, fegyelmezett egységek voltak, akiket nem csak a parancsnokaik, de ellenségeik is meg tanultak tisztelni. A korai huszárok fő fegyvere a kopja volt, de a közelharcra használtak szablyákat és fokosokat is. Csak kevesük viselt sodronyinget és sisakot. Az 1500-as évek elejére a huszárok felszerelésben a páncél, a sisak és a pajzs egyre általánosabbá vált, és egy időre el is vesztették klasszikus könnyű lovas jellegüket. Mátyás halála után a huszárok egy része a végvárak védelmében vett részt, egy másik részük, pedig zsoldosnak állt Európa különböző hadseregeiben. Így jelentek meg a Lengyelországban is az XVI. század elején azok a szerb zsoldosok, akik az előfutárai voltak a későbbi szárnyas huszároknak.

A lengyel huszárok első írásos emléke egy 1500-ra datálható kincstári feljegyzés, majd az első ilyen egységet 1503-ban állította fel a Szejm, a lengyel parlament. Kezdetben ezek a könnyű-fegyverzetű lovasok csak kisegítő szerepet játszottak a lengyel haderőn belül. Azonban a század közepére a lengyel huszárság hasonlóan hozzánk egyre nehezebb lett, a nehéz fa pajzsot elhagyták, viszont elterjedt a testpáncél viselése.


1576-ban Báthory István lett a Lengyelország királya, aki többek között újjászervezte a lengyel és a vele szövetségben lévő litván lovasságot is. Létrehozta, többek között a királyi gárdát, amely hosszú lándzsákkal felszerelt lovasokból állt. Uralkodása alatt a huszárok felváltották a hadseregen belül a középkori stílusú lándzsás lovasságot, majd fokozatosan ők alkották annak zömét. Ebben az időszakban a klasszikus reneszánsz páncélok megfizethetetlenek lettek, illetve a tűzfegyverek elterjedésével egyre haszontalanabbakká váltak. Ez a kettős folyamat arra sarkalta a lengyel nemességet, hogy egyre nagyobb számban álljanak be a közép-nehéz huszárság soraiba. Míg nálunk és Európa többi részén a huszárok ismét kezdek könnyebbedni és egyre inkább felderítő, és portyázó szerepkörben hasznosították tudásukat, addig Lengyelországban ellentétes folyamatok zajlottak le. Mivel a lengyel huszárság gerincét az államszövetség nemessége adta, akik képesek voltak a drágább fegyverzetet megvásárolni, így azok felszerelése nehezedett, sőt a lengyel haderő legerősebb csapatnemévé, és mint ilyen egyre inkább a hadsereg csapásmérő erejévé váltak. Az 1590-es évekre, gyakorlatilag a lengyel- és litván nemesek alkotta huszárság elveszítette könnyű jellegét, és a kor követelményei szerinti nehéz-lovassággá vált. Ez az időszak a szárnyas huszárok aranykora, amikor számos csatatéren bizonyították rátermettségüket és egyre inkább csatadöntő fegyvernemmé váltak a lengyel hadszervezeten belül.

A Szejm döntése alapján az utolsó huszáralakulatokat 1776-ban oszlatták fel 273 évvel az után, hogy döntöttek az első felállításáról..... Folytatás a linken!

*Bővebben itt : http://karosszektabornok.blog.hu/2014/07/29/127_lengyel_szarnyas_huszarok