A magyarság nem azáltal válik ki a világ népei közül, mert derekabb, vitézebb, okosabb lenne, mint a többiek. Még csak nem is az ősisége által, hanem azért, mert az 55 millió km2-es Eurázsia európai térségének kellős közepén vett birtokába egy 340 000 km2-es területet amelyet annyi balszerencse és oly sok viszály ellenére is - meg tudott tartani ezredéveken át, sőt ősi nyelvét sem vesztette el az idegen nyelvű és szokású népek tengerében sem. Ugyanakkor csakis a Kárpát-medence területét vette birtokába, s ha terjeszkedett is politikai-katonai hatalma révén, például a horvát és a dalmát vidékek felé, azokat nem népesítette be magyar telepesekkel. Történeti tény, hogy a magyarok a XIX. század végéig nem hagyták el tömegesen a Kárpát-medencét.
Feltűnő, hogy a keleti lovas népeknek nevezett etnikumok mindegyike (a germán nyelvű népeket nem soroljuk ide), a maga idejében ugyanígy tett. Katonai erejüknél fogva mind a szkíták, mind a húnok, mind az avarok, mind a magyarok, az adott korban, birtokolhattak volna másutt is jelentős területeket, mégsem következett ez be. Ennek, megítélésünk szerint, rendkívül nyomós okának kellett lennie.
Csak a legutóbbi időben bizonyosodott be, hogy Eurázsia benépesedésének első nagy hulláma is Közép-Afrikából indult meg 700 ezer évvel ezelőtt s eljutott Nyugat-, Közép- és Kelet-Európába a neandervölgyi ember. A Homo Neandertaliensis azonban nem a mai ember őse. A mi közvetlen őseink (Homo sapiens sapiens) cca. 70/50.000 évvel ezelőtt vándoroltak fel ugyancsak Közép-Afrika térségéből Európába s jutottak el, többek között, a Kárpát-medence térségébe is, valamint Közép-Ázsia tájaira is.
Az utolsó jégkort követően a vastag jégtakaró csak 8.300 táján tűnt el Európa északabbi övezetéből s a mezolithikumtól kezdve az éghajlat már nagyobbrészt a maival egyezett meg.
A Kárpát-medencét birtokukba vevő őskőkori kultúrák népei (is) ismerték az írást, a művészetet, a mítoszokat és a zenét. A rovás betűs magyar írás ősírásnak tűnik, amely -a jelek szerint - éppen a Kárpát-medencéből terjedt szét.
Az agglutináló magyar ősnyelv hordozói, a DNS-jellemzők alapján, együtt az őshorvátokkal, az őslengyelekkel és az ősukránokkal, a Kárpát-medence őslakóinak is tekinthetők, akik nyelvi és genetikai rokonságban állottak a közép- és belső-ázsiai szkíta-hún népcsoportokkal. Nyilvánvalóan ennek tudható be a Kárpát-medencében élők iránti érdeklődés és a Kr. születés előtti VII. századtól egyértelműen nyomon követhető népesség-beáramlások, elsősorban kelet felől (szkíták, daha-dákok, szarmaták, húnok, alánok-jászok, avarok, onogur-bolgárok, magyarok, besenyők, kúnok).
A sajátos nyelv, a keleti rokonság, a haditechnikai fölény és a Kárpát-medence anyagi javakban való rendkívüli gazdagsága (ásványi kincsek, földminőség, mérsékelt éghajlat, kiváló és hatalmas ivóvíz-készletek, gyógyvizek) lehetett a legfőbb kiváltója, majd fenntartója a magyarokkal szembeni máig meg nem szűnő ellenszenvnek vagy egyenesen gyűlöletnek. A nyugat-európaiak számára a szkíta- hún- avar- magyar népek egyformán gens detestanda, azaz elátkozott népek voltak, akiktől meg kell szabadulni és akiktől csodaszép országukat el kell venni. Ez a szándék 1920-ban valóra vált.
A magyarság keleti kapcsolatai azonban rendkívül erősek. Közel 3000 esztendő óta kimutatható egy egységes kultúra Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig, amelyet összefoglalóan szkíta- hún műveltségnek szoktunk nevezni.
Mind nyelvészetileg, mind régészetileg, mind a DNS-vizsgálatok, mind pedig az írott források alapján határozottan elvethető a hivatalosnak tekintett finnugor származás-elmélet, valamint az un. örökös vándorlás tudománytalan és primitív teóriája.
A magyar nyelvet beszélő népek számos népelnevezés alatt szerepelnek a forrásokban: szavárd (szabír), hunugur, türk, badzsgirt (baskír), kazár, madzsar, magyar, hungar. S ez az egykor jelentős lélekszámú nép Közép- Ázsia és a Kaukázus térségéből települt át a Kárpát-medencébe, több hullámban, ám nem idegen jövevényként, hanem az itt élők között található ősrokonok testvérnépeként.
Ez a körülmény teszi érthetővé a székely-kérdést, a Kárpát-medencei honalapítás alapvetően békés jellegét, de azt a rendkívül éles ellenérzést is, amelyet Európa népei éreznek a magyarokkal szemben.
Az új magyar őstörténet politikai és nemzetstratégiai kérdés is, kivált a legújabb Európa új korszakában és megváltozott viszonyai között.
(Megjelent: A magyarság és a Kelet. Őstörténeti konferencia. Bp. MVSZ, 2004, 22-23.)
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!
Dr. Bakay Kornél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése