HUN Szkíták ~ Scythians
Szkíták ~ Scythians
Iustinus (Világkrónika): "A szkítákat mindig a
legrégibb népnek tartották, bár a szkíták és az egyiptomiak között
hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől."
Trogus Pompeius: "A szkíták ezerötszáz éven át, minden más nép előtt birtokolták Káldeát, (Mezopotámiát) s ők a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják."
Plinius: „A perzsák által szakának nevezett szkíta népet általában a hajdani arameusokhoz legközelebbi nemzetnek tartják.”
Clearch (Kr.e. 350 körül, Életek könyve): "A szkíták népe volt az első, amely közös törvények alatt élt; azután ismét a legnyomorultabbak lettek minden halandók közül" .
Arrianus (Kr. u. I. század): "A szkíták ... hajdan gabonaevők és szántóvetők voltak, házakban laktak és városokat bírtak ..."
Rhodosi Apollónius : "Van egy folyó, ...széles
és mély, s teherhajóval átjárható. Iszternek nevezvén ezt, távolságát is
jelentették... Mert sohasem láttak még ezelőtt tengeri hajókat sem a
thrákokkal vegyült scythák, sem a sigynek." (Kr.e. 230 k. Argonautica IV.)
Symnus: "Ephorus mondá, hogy az Iszter (Duna) mellékén az elsők a karpidák, (ma horvátok) aztán az arolérák, (szántóvetők) továbbá a neurok azon földig, mely a jég miatt puszta." (Kr.e. 80 k. Periegesis)
Herodotos: "Az Iszter legnagyobb folyó levén
mindenek közül, melyeket ismerünk... Ez az első, mely a scythaországi
folyók közül nyugatról folyván ilyen okból lett a legnagyobb, mivel ti.
más folyók ömlenek beléje..."
Luciánus: "Ateasz, a szkíták királya, Fülöp ellen harcolt Iszter folyója körül, több mint 90 éves korában." (A hosszú életűekről)
Szicíliai Diodorosz: "...nagyon megsokasodott az a nép, (a szkíták) s nevezetes királyai voltak, kiktől némelyek szaka, mások a masszagéta, (...stb.) nevet kapták. Egy másikat, amely Médiából a Don vidékére költözött, szarmatáknak hívnak."
Hérodotosz: "A szarmaták szkíta nyelvvel élnek, azonban azt régóta furcsán ejtik ki..."
Mela Pomponius: "A szarmata nemzet tulajdonaira s
fegyvereire nézve leginkább a párthusokhoz közelít, de amint keményebb
éghajlat alatt lakik, úgy keményebb erkölcsű is."
Strabo (XI. könyv) a Kaspi-örnyéki szkítákról: "A scythák legtöbbjei, elkezdve a caspiumi tengertől, daáknak (dákoknak) neveztetnek,
az ezeknél keletebbre lakókat pedig massagétáknak és szákoknak nevezik,
a többieket pedig közönségesen scytháknak nevezik..."
Strabo: "A Káspi-tenger környéki dáhok, akik
Párthiát is elözönlötték, a médekkel egyesültek, és hamarosan
megalakították a Párthus Birodalmat."
Luciánus: "Sinatrokles, a pártusok királya,
nyolcvan éves korában hazájába vitetvén a szakauraki szkíták által, ott
uralkodott még hét évig." (A hosszú életűekről)
Procopius VI. századi bizánci író természetszerűleg
azonosítja a hunokat a régi masszagétákkal, (De Bello Vandalico) és a
bizánci-perzsa háborúval kapcsolatban ezt írja: "Massagetae, quos nunc Hunnae apellamus" ; Atilla hunjairól pedig: "Attilam Massagetarum Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse" (Kánnai)
„A masszagéták királya, Sanesan vala az Arszakidák nemzetségéből,
mert tudnunk kell, hogy az örmények és masszagéták királyai vérrokonok,
és azon egy Arszakida nemzetségből származnak. Gergely tehát a
masszagéták királyának, a számos hun had fejedelmének jelenlétében
hirdetni kezdé népének Krisztus evangéliumát ... 342-ben Krisztus után." (Faustus Byzantinus: Historia Armeniae)
Orosius katalán szerzetes 417-ben: "Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi".
Képes Krónika: “...mihelyt egy szkíta elesett, Atilla nyomban másikat állított helyére.”
"... Az avarok magvát az eftalita (fehér hun) birodalom "var" és "hun" nevű törzsei alkották..." (Altheim, F.: Geschichte der Hunnen, I. kötet)
Theophylactus Simocatta: „Ez év nyarának
beköszöntésekor az, akit a türkök keleten kagánnak tisztelnek, követeket
küldött Maurikios császárhoz... Ez a kagán háborúban legyőzte az
abdelok fejedelmét (azokról beszélek, akiket hephthalitáknak – fehér
hunoknak - mondanak) s megszerezte e nép feletti uralmat. E diadallal
nagyot emelkedett, és így hajtotta szolgaságba az avarok népét. Persze
senki ne vélje, hogy az Európában és Pannónia táján lakó barbárok
lennének az avarok, akiknek az odaérkezése Maurikios császár koránál
régebben történt. Eme Duna vidéki barbárok ugyanis csak hazugságból
vették fel az avar elnevezést. E nép legrégibb vezetőinek a neve Var és
Chunni volt. Róluk nyerték elnevezésüket egyes fajtájukbeli népek,
akiket a var és chunni nevekkel illetnek. Midőn Iustinianos császár
gyakorolta a hatalmat, eme var és chunni népekből az ősi törzs egy
kicsiny része elfutott és Európába vándorolt át. Ezek avaroknak nevezték
el magukat s vezérüket a kagán címmel tüntetik ki. A barsélt, az
onogur, a sabir s ezeken kívül néhány más hun nép is igen nagy rémületbe
esett, amidőn a saját területén meglátta a var és chunní szökött
néptöredékét; azt gyanították ugyanis, hogy a bevándorlók avarok. Ezért
fényes ajándékokkal tisztelték meg az elfutottakat s úgy vélték, ezek
fejében bántatlanságot nyernek részükről. A varok és chunnik pedig,
amint idegenbe futásuk kezdeti sikerét tapasztalták, saját nevüket
avarra változtatták, így mintegy magukévá tévén a hozzájuk követséggel
fordulók tévedését. Az avarok törzse ugyanis, mint mondják, a
legügyesebb (legkeményebb) a szkíta népek sorában. Mindenesetre egészen a
mi időnkig az ál-avarok, - mert így megfelelőbb őket nevezni, -
uralkodó nemzetségeik szerint megoszlanak s egyik részük neve ősi
hagyomány szerint var, más részük elnevezése chunni. A valódi avarok, a
türkök elől nem nyugatra, hanem keletre menekültek...”
Menander Protector: „Midőn Iustinos császár
uralmának negyedik esztendeje kezdődött, megérkezett a türkök követsége
Bizáncba... A császár megkérdezte: Világosítsatok fel bennünket, hogy
mekkora tömegű avarság vonta ki magát lázadóan a türkök fennhatósága
alól és vannak-e még most is e népből nálatok? A válasz ez volt: Vannak
még, ó császár, akik híven ragaszkodnak a mi országunkhoz, azok pedig,
akik megszöktek tőlünk, úgy vélem, körülbelül húszezren lehetnek.”
Euagrius: „Az avarok szkíta nép. Ama szekéren
élők közül való, akik a Kaukázus felett a túloldali síkságokat lakják. A
szomszédos türköktől futottak el mindenestül, miután azok részéről bajt
kellett elszenvedniök. Így érkeztek el a (kimmeri) Bosporoshoz. (Kercsi
szoros) Maguk mögött hagyták az Euxeinos Pontosnak mondott tenger
partjait.., mígnem a Duna partjaihoz jutottak és követeket küldtek
Iustinianoshoz.”
Chronicon, Monembasiae: „A világ teremtésének
6064. évében, amely a nagy Iustinianos uralkodásának 32. esztendeje
volt, bejöttek Konstantinápolyba annak a furcsa népnek a követei,
amelyet avaroknak mondanak, s összefutott az egész város megnézésükre,
mert soha ilyen népet még nem láttak. Származására nézve hun és bolgár
nép az avaroké. Nagyon hosszú volt a hajuk szalagokkal megkötve és
befonva. Egyéb viseletük a többi hunokéhoz hasonlított.”
Isidorus Hispalensis: „A hugnokat azelőtt hunoknak hívták, végül azonban királyukról avaroknak nevezték el őket.”
Malalas: „A 6. indictio december havában egy
másik nagyon félelmetes földrengés támadt éj közepén... És ugyanabban az
időben bejött Konstantinápolyba az avaroknak mondott hunok furcsa
idegen népe...”
Theophanes: „Ugyanebben az időben bejött
Bizáncba azoknak, akiket avaroknak mondanak, a furcsa népe s összefutott
az egész város megnézésükre, mert soha ilyen népet még nem láttak.
Hátul nagyon hosszú volt a hajuk szalagokkal megkötve és befonva. Egyéb
viseletük a többi hunokéhoz hasonlított.”
Corippus: „A nyers és durva avar így kezdett
szólani éles szavakkal: Az avarok királya... számtalan népet és hatalmas
királyságot igázott le... a vad perzsák féltek tőle, a térdeihez
emelték kezüket, könyörgésükkel érdemelték ki a békességet. Ha nem így
történt volna, hiába övezték volna Babyloniát magas falak, Parthia most
az avarok uralma alatt nyögne. Áttörtünk az Euphratesen, jeges folyókon
keltünk át s téli havon, amerre fagy fékezi a vizek folyását és a
hullámzó ár keményebbé fagy mindenféle ércnél... ütközetekbe
bocsátkoztunk, erődített helyeket vettünk be; falaikat lerombolva
hatalmas városokat döntöttünk le. Győzedelmes királyunk most elérte a
szkíta Duna partjait, a széles mezőkön sűrű tömegben üttette fel a
sátrakat..."
Menander Protector: "... a rómaiak veresége után
az avarok hadvezére üzenetet küldött Tiberioshoz. A kiküldött
üzenetvivő így szólt: 'Hogyan merészeltetek harcos kezek hiányának a
betegségében szenvedve az avarok, tehát éppen szkíták ellen háborút
indítani? Vagy nincsenek irataitok és feljegyzéseitek, amelyek olvasása
megismertethet benneteket azzal a ténnyel, hogy a szkíta törzsek
leküzdhetetlenek és megverhetetlenek?"
Thaeodorus Syncellus Baján avar fejedelemről: „Menekülő
szökevény volt, aki őt test szerint nemzette, bár ne tette volna.
Távoli földről származott, mint valami Isten csapása szakadt arra a
területre, amelyen ma népe lakik.”
Gegorius Turonensis: „Chlothar király halála
után ugyanis a hunok a gall tartományokra törnek. Sigibert ellenük
irányítja hadseregét s háborút visel ellenük. Legyőzte és megfutamította
őket.” (Kr.u. 562!)
Paulus Diaconus: „A következő nyáron olyan
bőséges volt a termés, amilyenre, állítják, semmilyen kor nem
emlékezett. Ebben az időben, miután értesültek Chlothar király
haláláról, a hunok - más néven avarok - az elhunyt fiára, Sigibertre
rontottak. Ez Türingiában találkozott velük és az Elba folyónál
hatalmasan legyőzte őket. Aztán kérésükre békét kötött velük. A
hispaniai tartományokból érkező Brunichild ennek a Sigibertnek lett a
felesége s ettől az asszonytól nyert; ő Childepert nevű fiát Az avarok
újra háborúskodtak Sigiberttel ugyanazokon a helyeken, ahol ez korábban
is történt; felmorzsolták a frankok hadseregét s győzelmet arattak.”
Chronicon Vedastinum: A hunok ismét a galliai
tartományokra támadtak. Sigibert király mindjárt le akarta küzdeni őket s
ezért nagy hadsereget mozgósított. Midőn aztán össze kellett csapnia,
démonok kísértetalakjai játszották ki a frankokat, akik így
megfutamodtak. Sigibert fogságba esett s akiket fegyverrel nem tudott
legyőzni, azokat ajándékokkal békítette meg. A királyok kölcsönösen
megajándékozva egymást szerződést kötöttek s a hunok királyukkal, a
kagánnal együtt visszavonultak.
Aventinus: „Thudun azon vidéken, melyen Ptolemaeus szerint a jászok laktak, a Tiszán felül nyugat felé uralkodott, e vidék fővárosa Borman, (Jászberény) Thudun fejedelmi székhelye volt, ki ugyanott, nem messze Egertől, eltemettetett.”
El Bakri: „A hungárusok (honfoglalók) Khoraszánból származnak.”
Anonymus: „A hungárusoknak igen vitéz és a hadi
viszontagságokban felette hatalmas nemzete, mint fentebb mondottuk,
eredetét a szkíta nemzetből vette...”
Werbőczy (Hármaskönyv): I. rész, 3. czim, 1. §: "A
nemesség, a melyet többnyire a szabadok elnevezése alatt is szoktak
érteni, úgy mondják, hogy eredetileg a hunnok és magyarok közt
keletkezett, miután ezek Scythiából Pannoniába nyomultak, a melyet most
változtatott néven, az itt lakó magyaroktól Magyarországnak neveznek".
Továbbá: III. rész, 4. czim: "Az erdélyi scythákról, a kiket
székelyeknek hivunk. Vannak az erdélyi részeken a scythák, kiváltságos
nemesek, a kik a scytha néptõl, ennek Pannoniába való első bejövetele
alkalmából származtak el, a kiket romlott néven "siculusoknak" nevezünk;
a kik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal élnek; a hadi
dolgokban legjáratosabbak".
Coccius Sabechius: “Senki előtt sem lehet kétséges, hogy a hunok vagy magyarok szkíták voltak”
Bonfini: “...Az összes történetírók megörökítik azt, hogy a magyarok a hunoktól eredtek.... akik a szkítáktól származtak.”
II. Szilveszter pápa (III. Otto német császárt dicsőítő iratában): “Mienk,
mienk a római birodalom. Erőt ad gyümölcsben Itália, katonát adó Gallia
és Germánia, s nem hiányzik nálunk a szkíthák hatalmas királya sem.” (Szt. István)
I. Endre törvényeiből: (1063 körül) “Minden
magyar avagy jövevény Magyarországon, ki a scythiai ősi pogány szokást
el nem hagyja, Jézus Krisztus igaz vallására nyomban vissza nem tér és
nem hallgat a szent törvényre, melyet a dicsőséges István király adott
vala, feje és jószága vesztével bűnhődjék”. 4. paragrafus: “A szentségtelen scytha szokásoktól és hamis istenektől forduljanak el és rontsák el a bálványokat”.
„Az első szkítáktól, azoktól a vallásos lelkületűektől és
mocsoktalan jelleműektől az idegen vétkekkel való megfertőződés
következtében eltávolodtak az időközben élő szkíták… addig a korig,
amelyben a magyar név alatt váltak ismeretesekké és Pannóniában kezdtek
örök állandó hazát alapítani. Akkor ugyanis, miként ha a tűztől
eltávolítjuk a vizet, magától visszatér eredeti hűvösségéhez, éppúgy
tértek vissza ők… őseredeti erkölcsi romlatlanságukhoz.” (Eusthatius metropolita 1115-1195)
II. Pius pápa, 1500 körül (Cosmographia): “Azt tartják, hogy a Duna partját lakó hungarok is a szkíták neméből valók.”
A magyar régészek 1939-ig nyolcvanöt nagyobb szkíta temetkezési
helyet ismertek fel az országban. Hagyatékuk, csak a Kr. e. VI-III.
század közötti időszakból (ez a hivatalosan elismert szkíta időszak)
vaszablák sorozata, 25 bronztükör, 67 vasfokos, húsznál több állatalakos
tegezdísz, 23 bronzcsörgő, több száz nyílcsúcs, fibulák, vastőrök és
kardok.
Forrás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése