14 történet arról, milyen durva mondatokkal tanácsoltak el diákokat a pályájukról. / Így tanácsoltak el minket a pályáról:

14 történet arról, milyen durva mondatokkal tanácsoltak el diákokat a pályájukról.

 

 

Egy mérgező szülő, egy kártékony tanár sorsokat pecsételhet meg. Mindenkinek megvolt a maga Horger Antala, bizonyítja az a kommentáradat is, ami érkezett az Így tanácsoltak el minket a pályáról című cikkünkre. Van, akinek a saját szülője, míg másnál egy rosszindulatú főnök vagy egy kegyetlen tanár töltötte be ezt a szerepet. Tizennégy történet arról, kit milyen mérgező mondatokkal próbáltak a céljától eltántorítani. Szőcs Lilla gyűjtése. 

1.

„Nekem a saját szüleim mondták, hogy utcaseprő leszek, és nyelveket se fogok tudni megtanulni. Ezzel szemben ma a Mercedesnek tervezek adattárházat, és csak angolul beszélek a projekt során.”

2.

„A jogi egyetem első félévében első vizsgáim egyikén kaptam egy hosszabb monológot az arcomba, miszerint kizárt dolog, hogy itt diplomázzak, inkább most hagyjam abba, mielőtt még túl sok energiát fecsérelnék el a semmiért. Mindezt azért, mert szakközépiskolából érkeztem, nem egy jó nevű gimiből. Akkor sírógörcsöt kaptam és napokig kínlódtam, de utólag azt mondom, nem bánom, hogy így történt: úgy felszívtam magam, hogy azóta summa cum laude diplomáztam és jogi szakvizsgáztam. Innen üzenem a kedves tanár úrnak: ezt bizony benézte.”

3.

„Itt fogsz megöregedni mellettem, mert képtelen vagy gondoskodni magadról, nemhogy elvezetni a háztartást” – mondta anyám gimnazista koromban. Nem sokra rá elköltöztem…

A szülők tudják a legnagyobbat ütni.”

4.

„Hasonlóan jóindulatú anyám volt. Elmenekültem otthonról. Férjhez mentem. Először a férjem fejezte be az egyetemet, majd én. Egy nagy intézményt vezetek sikeresen mint gazdasági igazgató.”

5.

„Gimnáziumi osztályfőnököm mikor megtudta, hogy nem tanulok tovább, azt mondta nekem, »nem leszel, csak szakmunkás«… mindezt olyan mélységes megvetéssel, hogy a döbbenettől nem jutottam szóhoz. A diplomás pedagógus, akinek meg sem fordul a fejében, hogy a süteményt, amit a cukrászdában fal, a tetőt, ami a feje fölött van, az asztalt, aminél ezt a baromságot mondta, mind szakmunkások csinálták… (Időközben lett diplomám, felsőfokú végzettségem, nyelvvizsgám, és egy másik nyelven dolgozom. Illetve boldog tulajdonosa vagyok egy gasztroblognak, amivel jó néhány IR-esnek segítettem már, és így tökéletesen értelmet nyertek számomra a szakmunkás évek.)”

6.

„Középiskolai biológiatanárom egyetemi felvételi előtt pár hónappal közölte anyámmal, hogy »túl nagy falat« az orvosi egyetem, alkalmatlan vagyok, beszéljenek le róla, nem való a gyereknek. Anyám (okos asszony) csak a diploma átvételekor mesélte ezt el, a biológiatanárt annak idején istenítettük… Ha akkor mondja el, talán tényleg nem sikerül.

De legalább megtanított arra, hogy soha, senkinek ne mondjam, hogy nem képes valamire.”

7.

„Engem az általános iskola (alkoholista) osztályfőnököm hívatott be a szertárba, hogy közölje velem, a középiskolai továbbtanulást ne válasszam, mert én sose fogok leérettségizni, és én azt nem tudom elvégezni! Ehhez képest negyvenéves koromig öt diplomát szereztem, többek között pszichológus lettem.”

8.

„Közgazdasági szakközépiskolában kezdtem, a számviteltanár az első órán azt mondta, »ránézésre hülye vagyok hozzá«. Azóta regionális vezetőként egy vállalat hat országbeli szatelit irodáit adjusztálom, húszmillió USD feletti éves költségvetéssel.”

9.

„5. osztályban a tanárom:

»Ha elmész az osztályból, megadom a matek kettest, ha nem, akkor megbuktatlak!«

Üdv a programozó matematikus diplomámmal, tanbá’! Csak egy jó tanár kellett hozzá. Nem ön volt!”

10.

„Nekem általános iskolai kémiatanárom jelentette ki, hogy »ne is álmodjak természettudományos pályáról, nem való az nekem«. Majd az egyetemen is próbálkozott egy-két tanár ezzel. Tavaly doktoriztam biológiából.”

11.

„Kicsit olyan ez, mint Huffnágel, az is van szinte minden nőnek. Negyedik gimis koromban egy megyei verspályázaton nyertem, és addig hármas-négyes matekjegyeim hat darab egyesre változtak. Minden órán felelnem kellett szóban. Aki verset tud írni, attól nem fogadható el a hármas matekból. Érettségi dolgozatom hármas lett, miután a tantestület jóvoltából érettségire mehettem. Szóbelire álmomból felébredve is a tételeket fújtam és vezettem le, ezért nem volt elég a kihúzott tétel, még kaptam hozzá pár fogós kérdést, melyekre hibátlanul válaszoltam. A francia szakos érettségi elnök nem értette, miért kapok kettest. Ötven éve történt, az egész életemet végigsebezte.”

12.

 „Utáltam az első középiskolás némettanáromat, pikkelt rám, folyton szívatott és egyeseket osztogatott nekem. Mindig úgy éreztem, hülye vagyok németből, és soha nem fogom megtanulni. Ma németes fordító-tolmács vagyok.”

13.  

„A gimnáziumi igazgató… Nem engedett szépolvasó versenyre, mert rés van a felső fogsoromban. Azt akarta, hogy nyomjak oda rágót, anélkül nem enged. Inkább hagytam a francba. Nem is mentem utána színészi pályára, pedig imádtam az irodalmat, és bennem volt az érzés, hogy milyen jó lesz mindig más bőrébe bújni. Eddig a napig. Azóta könyvet sem olvasok, ha nem muszáj, mert ez egyből eszembe jut…”

14.

„Ilyen sztorija szerintem mindenkinek van, viszont én a »rossz« tanártól tanultam a legfontosabbat. Azt, hogy milyen ne legyek soha, semmilyen körülmények között.”

Forrás:

 https://wmn.hu/zizi/50537-ranezesre-hulye-hozza---14-tortenet-arrol-milyen-durva-mondatokkal-tanacsoltak-el-diakokat-a-palyajukrol?fbclid=IwAR2RblAgBGZ0Gh5gsUTclyR08-H65GqQp7GnLRlWiytOlNBQBcaxWTkAklQ

&

Így tanácsoltak el minket a pályáról – a WMN szerzőinek is volt Horger Antala

 

A századfordulón egy költő a versével akkora port tudott kavarni, amekkorát ma talán egy celeb se tud a Facebook-posztjával. József Attilát épp kilencvennégy éve ezen a napon a Tiszta szívvel című verse miatt tanácsolták el a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkaráról. Az egyetem „fura ura”, Horger Antal behívatta irodájába, és két tanú jelenlétében közölte az egyetem álláspontját a költővel, miszerint többé nem látják szívesen a hallgatóik között. Ezen évforduló alkalmából mi is megosztjuk veletek, hogy melyik WMN-szerzőt hogyan tanácsolták el az általa választott pályáról.

D. Tóth Kriszta

Amikor kaposvári gimnazistaként kitaláltam, hogy az ELTE Bölcsészettudományi Karára fogok felvételizni, a történelemtanárom annyit mondott:

„Vigyél magaddal fényképezőgépet, hogy legyenek emlékeid. Mert ez lesz az utolsó alkalom, hogy ott jársz.”

1999-ben végeztem az ELTE-n.

Pásztory Dóri

Velem az történt, hogy amikor felvételiztem a hatosztályos gimibe, akkor a harminc pontból tizenötöt kaptam a szóbelire, mondván, nem jó a kommunikációs képességem. Igazából tizenkét évesen a vizsgaképességem nem volt túl fejlett, erre jöttem rá azóta.

Tóth Flóra

Nekem a szüleim voltak bizonytalanok abban, hogy meg lehet-e élni „büfészakos” végzettséggel (értsd: ELTE kommunikáció), ezért mellé kellett csapnom egy angolt, amit azóta sem használtam.

Maximum abból profitáltam, hogy a felvételire készülve tényleg nagyon felhoztam magam angolból, de az egyetemi szakszövegmagolás nem nagyon mélyítette a hétköznapi nyelvtudásomat. Aztán amikor már elég jól megéltem a még el sem végzett „büfészakból”, akkor azért ezt csúnyán az orruk alá dörgöltem.

Kurucz Adrienn

Nekem anyukámat tanácsolták el, pontosabban rajta keresztül engem. Azt mondta neki az egyik tanárom, hogy „figyelemre méltó gondolataim vannak”, elvileg jó lenne nekem a bölcsészet, viszont lusta vagyok „seggelni”, úgysem tanulom meg a felvételi anyagát, pláne egy ELTE-re. (Nem tudta, hogy nem lusta vagyok, csak szarrá unom magam az iskolában.) De megtanultam. Mondjuk, ehhez az is kellett, hogy a szüleim nem hittek a tanároknak, mert ők is jártak iskolába, tudták, hogy mennek ezek a dolgok, és biztattak, hogy azért csak próbáljam meg.

Kormos Anett

Khm… egy regényt is tudnék írni, de hát minek. Dicsekvéssel kezdem, hogy aztán már enyhébb sajgással (mert igen, még mindig) tudjam felidézni az „eltanácsolásom” pillanatait. Már gimnazistaként megválasztottak „az év tollforgatójának”. Aztán főiskolásként szintén eléggé kiemelkedtem a mezőnyből, irodalmi folyóiratot alapítottunk, akkoriban már megjelentek itt-ott (többek között a Népszabadság Diploma mellékletében) írásaim, szóval kezdtem elhinni, hogy akár komolyabban is foglalkozhatnék az írással…

De azért szükségem volt még külső megerősítésre (ma is van), mert – ugye, nektek is megvan mások arca, amikor azt mondjátok: „író akarok lenni”, szóval – nem akartam teljesen lyukra futni azzal, hogy olyasvalamire teszem fel az életem, amiben nem is vagyok túl jó. Szóval az egyik tanárom tovább küldte egy irodalomszakértő ismerősének (a nevére, becsszó, nem emlékszem) néhány írásomat, aki egy levélben fejtette ki, hogy az írásaim amolyan „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” jellegű, könnyű semmicskék, a középszerűség alsó határán.

Hát… ezt, mondjuk, nem vettem biztatásnak.

Stand-uposként „jobb” a helyzet, mert ott nyíltan megkapom felkonfba, hogy és „akkor most a rendes humoristák után következzen: Kormos Anett”.

(Mondjuk, ez szerintem is vicces.) De pályám kezdetén ömlöttek a levelek, e-mailek a postaládámba, hogy azonnal hagyjam abba, amit csinálok, és szégyelljem magam, amiért egyáltalán elkezdtem. Volt olyan lány, aki négy oldalon át taglalta, hogy miért vagyok szar, és miért kellene elhullanom a családommal együtt, méghozzá most azonnal. Úgyhogy… én azt hiszem, megtaláltam a helyem.

Marossy Kriszta

Nekem a magyartanárnőm tett meg mindent, nehogy magyar–olasz szakra mehessek. Szerinte ugyanis több probléma is volt velem: túl szabadon gondolkoztam, nem tényeket írtam a fogalmazásba, hanem asszociálni is mertem. Ezt ő nagyon nehezen bírta. Mindezt azért, mert akkor még nem ismertem fel Arany János nagyságát, aki neki szerelme volt, tulajdonképpen „vele élt”. Egy dolgot ismert el, gyorsan tanulok memoritert, és „viszonylag” szépen mondom, de „Krisztina, ez igen gyenge szál egy magyar szakhoz”. Nem lett az. De bár hallgattam volna rá, és valami praktikusat is tanultam volna…

Csepelyi Adrienn

Volt egy időszak a szakmai életemben, amikor minden egyes értekezleten meghallgattam, hogy

– amatőr vagyok;

– alkalmatlan a szakmára;

– a témáim nem érdekelnek senkit;

– lehet, hogy mégsem nekem való ez a pálya, pedig amúgy kedves nő vagyok;

– ne azzal foglalkozzam, szerintem mi a fontos és érdekes, mert azt majd megmondják azok, akik értenek az ilyesmihez (vö. a férfiak).

Kerek egy évig akartam bizonyítani, szó szerint belebetegedtem. Ugyanakkor tanácsoltak el, amikor felmondtam. Néhány hónapon belül több szakmai díjat is kaptam.

Both Gabi

Engem hatodikos koromban küldött el a fenébe az utcán üvöltve egy tanárnő, aki amúgy nem is tanított.

Azt kiabálta, hogy „belőled soha nem lesz ember”.

Kégl Ági

Tizenhárom éves voltam, amikor jelentkeztem a fehérvári Vörösmarty Színházba, a Légy jó mindhalálig gyerekszereplő-válogatására. Behívtak, a próba jól sikerült, majd úgy döntöttek, hogy lányok márpedig nem játszhatnak fiú diákokat. (Ugyanekkor a pesti előadásban Szinetár Dóra játszotta Nyilas Misit.) Rettenetesen elkenődtem, egy világ omlott össze bennem, mert színész akartam lenni. És akkori szemmel nézve a fehérvári Vörösmarty Színház a világ közepének tűnt.

Aztán két évvel később A dzsungel könyvébe válogattak, és nemcsak rögtön felvettek, de három szerepet kaptam egyszerre: majom, falusi ember és keselyű lettem. Életem két kiemelkedően vidám éve következett. Együtt játszhattam többek közt Szabó Gyulával, aki Balut alakította, és a színészbüfében néha belefutottam Bujtor Istvánba, aki akkor épp művészeti vezetői pozíciót töltött be. És az ott keresett fizetésemből vettem meg az első saját tévémet. Aztán végül nem felvételiztem a Színművészetire, de ez a két év aktív színpadi lét csodás emlékként maradt meg, és a mai napig is tartom a kapcsolatot az akkor gyerek- és felnőtt szereplőkkel.

Forrás:

https://wmn.hu/kult/50504-igy-tanacsoltak-el-minket-a-palyarol---a-wmn-szerzoinek-is-volt-horger-antala 

&

Kapcsolódó téma:

Mérgező pedagógusok - a fekete pedagógia jelensége:

https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/kisgyerekek/27466/mergezo_pedagogusok_-_a_fekete_pedagogia_jelensege

***