Electromagnetic Levitation Quadcopter

How Sacred Geometry is embedded in Your DNA - Secrets of Geometric Art

A magyarság őstörténete már elérte a tudományos világ ingerküszöbét...

A Klubrádióban a szegedi egyetem docense arról beszél, hogy a magyarok i.e. 500-ban már léteztek, és 895 előtt is magyarok éltek a Kárpát-medencében. Bár a "legfrisebb" kutatásokról beszél, mi viszont már 40 éve ezt mondjuk, és 200 éve is ezt tartották...

( 2018. aug. 26. )

Két Hollós könyvesbolt

MAGYARNAK LENNI BÜSZKE GYÖNYÖRŰSÉG (TELJES VÁLTOZAT)

Mátyás király 700 000 arany fejében felajánlja hódításait a Habsburgoknak:

531 esztendeje, 1489. június 6-án, a Miksa római király követeivel folytatott tárgyalások során Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) 700 000 arany fejében ajánlatot tett a Habsburgoknak az osztrák örökös tartományok meghódított részeinek visszaadására. A dinasztia már-már hagyományos pénztelensége, Miksa és III. Frigyes császár (ur. 1440-1493) ellentéte és az utóbbi uralkodó halogató taktikája miatt a cserére végül nem került sor, ám az erre vonatkozó tervek is árnyalják a Mátyás halálakor fennálló állapotokról alkotott képünket

„…S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.”

(Kölcsey Ferenc: Himnusz)

A Habsburgok és a Hunyadi Mátyás korabeli Magyarország viszonya több ponton is ellentmondásos volt: 1463 előtt királyunknak ádáz harcot kellett vívnia, majd tekintélyes pénzösszeget kellett áldoznia annak érdekében, hogy uralmát legitimálja és a Szent Koronát megszerezze, mi több, a bécsújhelyi szerződés a császári dinasztia öröklésére is komoly esélyt adott. A kompromisszumot követően aztán Mátyás támogatást nyújtott Frigyesnek Podjebrád György cseh király (ur. 1458-1471) támadása idején, sőt, hadjáratot is indított a Habsburgok pártján egykori apósa ellen. A császár ugyanakkor nem tudta folyósítani „fogadott fiának” az általa megígért pénzösszeget, ráadásul amikor Hunyadi győzelmeit már veszedelmesnek ítélte, elpártolt tőle, így például nem ismerte el cseh királyi címét.

Az uralkodó Frigyes pálfordulására az örökös tartományokban szervezkedő főurak támogatásával válaszolt. Mátyás az 1471. évi Baumkirchen-féle lázadást, majd Ulrich von Grafeneck lánzséri várúr összeesküvését is pártolta, igaz, az utóbbi mozgalom időpontjában már a császár is arra készült, hogy szövetségre lép Magyarország ellen a Jagellókkal. A felek viszonyát az 1470-es években a kölcsönös gyanakvás jellemezte, amit tovább növelt, hogy Beckensloer János esztergomi érsek átpártolt III. Frigyes oldalára. Mátyás ezzel szorult helyzetbe került, ugyanis a szökött klerikus anyagi támogatásával a császár semlegesíteni tudta főúri ellenzékét, amivel az összes ütőkártyát kivette ellenlábasa kezéből. Hunyadi egyetlen esélye a nyílt háború maradt, amit 1476–77 fordulóján erőteljes propagandával készített elő.

Tekintve, hogy Beckensloer János forrásai sem voltak elegendőek a Habsburgok akut adósságainak enyhítésére, Mátyás ausztriai hadjárata jelentős magyar sikert hozott. Bár Frigyes előzőleg megnyerte magának Jagelló Ulászlót (cseh királyként ur. 1471-1516), a Hunyadival rivális cseh királyt, az uralkodó rövid időn belül visszavonult a hadszíntérről, így a fekete sereg a Bécs környéki erősségeket is könnyűszerrel meghódította és a császárváros ostromára készült. Ez alkalommal a pápai beavatkozás még gyors békét eredményezett, Mátyás pedig a gmunden-korneuburgi békében – papíron – jelentős sikereket könyvelhetett el: egyfelől Frigyes őt ismerte el a cseh korona jogos birtokosának, másfelől pedig a lázadóknak kegyelmet, ellenfelének pedig 100 000 arany kárpótlást ígért. Hunyadi felesége rokonsága, tehát a Nápolyi Királyság érdekében is igyekezett közbenjárni, így például elérte, hogy sógora szerezze meg a milánói hercegséget. Mondanunk sem kell, hogy a fegyvernyugvás nem bizonyult tartósnak, hiszen Frigyes nem csak a jóvátétel kifizetésével késlekedett, de utóbb Milánó kérdésében sem váltotta be ígéretét.

Erre válaszul a király megint csak a császár ellenzékéhez – ezúttal a salzburgi érsekhez – fordult, illetőleg a Habsburgok nyugati ellenfeleivel, Franciaországgal és a svájci tartományokkal lépett szövetségre. Rohr érsek 1479-ben magyar katonaságot hívott be birtokai védelmére, aminek eredményeként a határ menti Fürstenfeld, Radkersburg és Ptuj is Mátyás kezére került. Hunyadi azután sem adta vissza ezeket a városokat, hogy Frigyes Beckensloert helyezte a salzburgi érsekség élére. A vitatott területeken már 1481 őszén összecsaptak a két uralkodó csapatai, Mátyás király pedig – az ígért 100 000 tallér elmaradására hivatkozva – 1482 tavaszán hadat is üzent a császárnak.

Ez a háború a magyar népi emlékezetben később dicsőséges hódításként maradt meg, ami sok szempontból meg is felel a valóságnak, hiszen Mátyás a következő években többek között Hainburg (1482), Bécs (1485) és Bécsújhely (1487) városát is sikerrel ostromolta, illetőleg jelentős területeket szerzett az osztrák és stájer tartományokban. Az éremnek azonban két oldala van: az igazsághoz hozzátartozik, hogy a fekete sereg eredményei sajnálatos módon nem értek fel egy nyílt ütközetben kivívott győzelemmel – ilyenre ugyanis sohasem került sor –, és az is tény, hogy a császári trónról álmodó magyar király hadi sikereivel elidegenítette magától a birodalmi rendeket. Mátyás hiába mért megalázó vereséget a Habsburgokra, ha az erejétől megrettenő választófejedelmek 1486-ban végül abba is beleegyeztek, hogy Frigyes a Német Aranybulla megszegésével koronáztassa római királlyá – kvázi örökösévé – fiát, Miksát (ur. 1493-1519).

A magyar uralkodó hiába aratott fényes győzelmeket, ha egymaga állt Európában, hiszen nápolyi származású feleségén keresztül nem számíthatott komoly támogatókra, sőt, törvényes örököse sem született. A dél-itáliai királysággal fennálló kapcsolat ellenben rengeteg gondot okozott Mátyásnak, hiszen belesodorta őt a félsziget politikai küzdelmeibe, ezáltal pedig régi szövetségeseivel, a pápasággal és Velencével is konfliktusba bonyolódott. A térképek tehát hiába tanúskodnak arról, hogy a magyar birodalom kiterjedése 1490-ben volt a legnagyobb, mindeközben a király egyre távolabb került céljai megvalósításától. Mátyásnak egyre kevesebb esélye maradt arra, hogy elnyerje a császári koronát, vagy bármilyen más módon – például egy katonai szövetség keretében – segítséget szerezzen nyugatról az Oszmán Birodalom elleni háborúhoz.

Mindennek tetejében Mátyást az 1480-as évek végén már a köszvény is kínozta, betegeskedése pedig előtérbe helyezte azt a problémát, hogy ki örökölje Magyarország trónját az uralkodó halála után. Hunyadi jelöltje természetes fia, Corvin János volt, akinek elismertetése érdekében hajlandó volt akár minden addigi sikerét feláldozni; Miksa hajlott is a megegyezésre, aminek következtében szembekerült édesapjával, a császárral. A római király 1489 tavaszán a bajor herceg vezetésével követeket küldött Budára, akik az akkor már érvényben lévő fegyverszünetből békeszerződést próbáltak kovácsolni. Mátyás szintén békére törekedett, ezért 1489. június 6-án felajánlotta, hogy 700 000 aranyért és Corvin János örökösödési jogának elismeréséért cserében hajlandó lemondani összes ausztriai hódításáról. A tárgyalások azzal zárultak, hogy szeptember közepén Miksa és Mátyás személyesen köt majd egyezséget Linzben, ám a magyar király betegsége miatt erre a találkozóra sohasem került sor. A békéből így csak elnyújtott fegyverszünet lett, ráadásul Frigyes is igyekezett megakadályozni a kompromisszumot; a rossz nyelvek szerint abban bízott, hogy ellenfele halálával a remélt birtokok – és esetleg a Szent Korona is – ingyen az ölébe hullanak majd, várakozása pedig úgy sem bizonyult alaptalannak, hogy 1489 végén Mátyás állapotában feltűnő javulás mutatkozott.

Magyarország pozíciói ugyanakkor nem javultak, amit leginkább az mutat meg, hogy Mátyás egyre-másra ostromolta békeajánlataival Frigyest és Miksát: előbb Corvin Jánost próbálta meg kiházasítani egy Habsburg hercegnővel, majd 1489 őszén felajánlotta, hogy természetes fia horvát és bosnyák királyságának elismerése esetén a magyar rendek hűségesküt tesznek a császárnak, és Hunyadi halála után a dinasztia szerzi meg a magyar trónt. Mindez azt mutatja, hogy a király tisztában volt Corvin János öröklésének akadályaival, egyúttal pedig azt is tudta, hogy az általa felépített államalakulat meglehetősen sérülékeny. Hunyadi Mátyás tehát 1490 virágvasárnapján nem egy tetőpontján álló birodalmat, hanem egy rengeteg dilemma és nehézség által terhelt királyságot hagyott az utókorra, ez azonban semmit nem von le egyik legkiválóbb uralkodónk érdemeiből

Forrás:

rubicon.hu

-

ENERGIAVÁMPÍR TÍPUSOK:

Bizonyára sokan vannak azok, akik már hallottak az energiavámpírokról, vagyis olyan emberekről, akik folyamatosan a negativitást árasztják magukból, emiatt pedig a körülöttük lévők úgy érzik, teljesen lefárasztották őket. Energiavámpír bárki lehet, egy távoli családtag, a szomszédunk, vagy akár a munkatársunk. Az alábbiakban olyan embertípust ismertetlek meg, amelyeket jobb kerülni, ha nem akarjuk, hogy felemésszék energiáinkat.

A tehetetlenség vámpírja:

Ez a típus folyamatosan azt sugározza környezete felé, hogy soha semmi nem sikerülhet nekik. Számára minden vállalkozás eleve kudarcos, semmibe sem érdemes belefogni, mert az halálra van ítélve. Minden erejével arról szeretne meggyőzni másokat, hogy terveik a valóságtól elrugaszkodottak. Könnyen fel lehet ismerni, hisz életében soha semmit nem ért el, legyen az magánéleti, vagy szakmai megvalósítás.

A hiba vámpírja:

Állandóan az alkalmat keresi, hogy a környezetében élőket hibázáson kapja. Találkozhatunk vele bárhol, és arról ismerszik meg, hogy boldogság önti el, ha olyan embereken csámcsoghat, akik valamilyen hibát követtek el. Célja, hogy porig rombolja az önbecsülést, és más vámpírokhoz hasonlóan, követőket próbál megnyerni magának az áldozata közül. Jellemző rájuk, hogy semmit nem szeretnének kezdeni az életükkel, hisz olyan nagy bennük a félelem a hibázástól, hogy kizárólag olyan dolgokba vágnak bele, amelyek nagyon alacsony kockázattal járnak. Gyakran ők maguk alakítanak ki olyan környezetet, hogy az áldozatokat hibára késztessék.

Az irigység vámpírja:

Azokra vadásznak, akik már elértek valamit. Hangsúlyozzák, hogy tisztességtelen módon érték el céljaikat, szerencséjük volt, ami nem fog sokáig tartani. Az első típushoz képest, az irigység vámpírjai sem képesek semmi jót elérni az életben, mivel negatív felfogásukból semmi jó nem származik. Minél piszkosabban gondolkodnak, annál jobban beszennyezik saját életüket, azt kapják, amit adnak. Mivel irigyek és féltékenyek, állandó boldogtalanság a részük, ezért minél több embert a maguk szintjén szeretnének tudni.

Konfliktusvámpír:

Ez esetben kifinomult vámpírral van dolgunk. Szándékosan konfliktusokat provokál emberek, embercsoportok között az oszd meg és uralkodj elv alapján. Egyes esetekben, amikor sikerült konfliktust kiprovokálni, a békítő szerepet veszi fel, holott eredeti célja az, hogy addig konzerválja a konfliktusos állapotot, amíg csak lehet.

A jó vámpírja:

Nagyon nehezen azonosítható típus. A megmentő szerepét ölti magára, és alig megkülönböztethető a valódi jó szándékú embereknél. Azt a látszatot keltik, hogy a körülöttük élők, a társadalom javát akarják, ám ez a magatartás csak egy célt szolgál: ajtókat kinyitni. Vigyázat, az ilyen emberek nem tiszta szándékkal közelítenek, és ártatlan áldozatokra vadásznak, akik segítségével elérhetik céljaikat. Amikor egy ilyen vámpírral futunk össze, igyekezzünk perspektivikusan gondolkodni, és mérlegeljük tetteit, és azok következményeit pl. egy év múlva.

Az arrogancia vámpírja:

A mindentudók típusa. A lehető legkisebb erőfeszítést hajlandók csak megtenni a mindennapi életben való érvényesüléshez, ennek ellenére a legjobbnak érzik magukat, és jó érzéssel tölti el őket, ha a körülöttük élő emberek szomorúak, vagy kellemetlen helyzetbe kerülnek. Fenntartják, hogy mindenre van válaszuk, és a helyes vélemény csakis az ő birtokukban van. Onnan ismerszik meg, hogy elrejti a gyengeségeit és a tehetetlenségét.

Az áldozattá válás vámpírja:

Szintén egy körmönfont típus. Folyamatosan magára irányítja a figyelmet, és áldozatként tünteti fel magát. Megmentőkkel igyekszik körülvenni magát, de senkinek sem engedi, hogy valójában megmentse, hisz egész életében áldozatként szeretne élni. Élethelyzetükért a társadalmat, kollégáikat, családtagjaikat hibáztatják, és folyamatosan bizonyítékokat gyűjtenek arra, hogy ők áldozatok. Egy kis figyelmet, boldog pillanatot koldulnak, ám azzal nem élnek, csupán az energiát szívják. Ezek a barátságos vámpírok nagyon veszélyesek mivel az emberekben lévő jóra vadásznak.

Vámpírka:

Biztos neked is van olyan barátod, akivel ha találkozol, mindig optimizmust, erőt sugároz, és ha vele vagy, te is szebbnek látod a világot. Az energiavámpírok pont az ellentéteik: ha beszélgettek, ürességet és bágyadtságot érzel, rosszkedvűvé és ingerlékennyé válsz a találkozás után. Sokszor megtörténhet régi barátságokban is, hogy egy idő után teherré válik a másik, sőt, egy lángoló szerelemként induló kapcsolatban is érezheted, hogy párod megfojt a problémáival. Természetesen nem minden segítségre szoruló vagy hullámvölgyben lévő barát számító, energiacsapoló, de azokkal vigyáznod kell, akiknél ez állandósult jellemző. Hogy felismerhesd, van-e a környezetedben ilyen, olvasd el a következő jellemzéseket.

Trompf mester:

Bármit mondasz, legyen az negatív vagy pozitív, ő mindig nagyobbat mond. Neki a szakítás jobban és hosszabban fáj, mert ugye az ő kapcsolatuk más volt, mint az átlagé, viszont ha valami eredményedről mesélsz, az semmi az övéhez képest. Ha azt mondod, süt a nap, szerinte ez biztos hülyeség, hiszen ő látta a tévében, hogy már az Északi-sarkon gyülekeznek a felhők, és nemsokára ideérnek, tehát neked rossz a megítélő képességed. Saját kisebbségi érzését próbálja csökkenteni azzal, hogy a saját szintjére kényszerít másokat.

Szerencsétlenke:

Ha mesél magáról, abban folyton a mártír és szenvedő szerepében tűnik fel. Ő az, akit az esőben mindig felcsap az autó, magára önti a kávét, de minden egyes kudarca mások miatt van. Soha semmivel nem elégedett, a pesszimizmus szó mellett a szótárban valószínűleg az ő nevét találod. Környezetében tapintatból nem mersz jó dolgokat mondani, inkább te is előbányászod az odavágó, együtt érző, téged is elszomorító történeteket.

Lelki szemetesláda:

Néhány embernek, bár csak a vonaton vagy a munkahelyi menzán ülnek le melléd, öt perc múlva ismered az egész életét - a szülei frusztrációkkal teli házasságáról, melynek bátyja, aki egyébként koraszülött volt, az oka, és hogy számukra bizonyítson, öt szakmája van, de még keresi a helyét típusú történetekkel fáraszt. De sokszor alakulnak át barátságok is ebbe az állapotba: lehetetlen időpontokban hív fel zokogva, hogy a párja nem azt az inget vette fel a partira, amit most vett neki, és kéri, te is szapuld a pasit, majd két hónapig semmi hír, hiszen minden rendben köztük. Vagy mindig csak akkor keres meg, ha valami segítség kell neki, de egy kedves hogy vagy akkor se hagyná el a száját.

Álbarátok:

Feltűnően szívélyes és kedves addig, amíg rá nem jön, milyen célokra használhat fel téged. Az őszintének tettetett beszélgetések során megkeresi gyenge pontjaidat, és amikor például társaságban vagy munkahelyi ebéden te vagy a középpontban helyette, jól hátadba döfi a kést, hogy mindenki röhögjön, vagy összesúgjon a hátad mögött. Majd elnézést kér, hogy nem gondolta komolyan, és minden kezdődik elölről. Vagy csak akkor beszélget veled, amikor csak te vagy ott, ha vannak ott mások, akiknek barátságát előnyösebbnek tartja, téged észre se vesz. Folyamatosan viccelődik, magára irányítja a figyelmet, és abban leli örömét, minél több emberről tudja elmondani, hogy ismeri, és annyira jó barátok.

Az alábbi tulajdonságaikról könnyebben felismerheted az energiavámpírokat:

-Betör a privát teredbe, nem tiszteli a határokat (ahogy téged sem)
-Mindenből nagy ügyet csinál, egy letört körömből Shakespeare-drámát rendez.
-Folyamatosan panaszkodik a partneréről, a munkahelyéről, a gyerekeiről, a rossz szerencséről, betegségekről. Mintha vele csupa rossz dolog történne.
-Kritizálja a hajad, a megjelenésed, a munkád, a gyerekeid, a párod, a barátaid, a céljaid - néha segítő szándéknak tüntetve fel a kritikát.
-Bátorít a negativitásra, naivnak, hiszékenynek, gyerekesnek nevez, ha valamivel kapcsolatban lelkesedsz. Állandóan óvatosságra int és negatív példákat hoz.

Onnan tudod, hogy energiavámpírral volt dolgod, hogy utána kissé depressziós, szomorú vagy kimerült leszel. Órákig próbálod feltölteni magad: kényszeresen eszel, vásárolsz, alszol vagy iszol, amíg jobban nem vagy. Minden formában léteznek: lehet szerény, hangos, elbűvölő, rámenős, visszahúzódó, okos, butácska, nem ez a lényeg. A lényeg, hogy hogy érzed magad, miután elváltatok.

Fokhagyma és szenteltvíz helyett: megoldások vámpírok ellen:

• Könnyebb mondani, mint megtenni, de ne vegyél róla tudomást! Ne figyelj rá, ne vedd fel a telefont, udvariasan, de utasítsd el közeledését!
• Ha fontos számodra, beszéld meg vele érzéseidet. Persze nem úgy, hogy közlöd vele vámpírságát, hanem onnan közelítsd meg, hogy miért van rossz kedve, miért viselkedik így, és hogy neked ez rosszul esik. Az energiacsapolók könnyen magányosak maradhatnak. Ha érzel magadban egy kicsi empátiát, akkor próbálj segíteni ezzel a problémával küzdő embernek.
• Ha muszáj vele egy térben maradnod, gondolj magad köré egy burkot! Egy pajzsot, amiről leperegnek a negatívumok, és nem sérül meg a lelked. Semmiképp ne állj közel hozzá, mindig tartsd a két lépés távolságot.
• Vágj vissza humorosan, vagy fordítsd magad javára a helyzetet. Mivel az energiavámpírok akkor támadnak, amikor nem számítasz rá, ez nem könnyű, de ne hagyd, hogy elérje célját, azt, hogy rosszul érezd magad.
• Minél kevesebb időt tölts egy ilyen emberrel. Ha menet közben veszed észre, mi történik, zárd le a beszélgetést. Nyugodtan mond, hogy menned kell - majd úgy tesz, mintha nem értené, de te csak hagyd ott nyugodtan.
• Maradj nyugodt, és érzelmileg tartsd távol magad, ha energiavámpírral beszélsz. Ne vedd magadra semmilyen megjegyzését, ne hagyd, hogy hatással legyen rád.
• Légy önző. Ne hagyd, hogy felfaljon a negatív energia, gondolj magadra: most dolgoznom/edzenem/pihennem kell. És foglalkozz azzal, ami neked jó.
• Ne vedd át a problémáit. Megtanultuk, hogy empatikusnak kell lennünk, de ez nem minden esetben igaz. Úgysem tudsz rajta segíteni, mert csak panaszkodni akar, nem megoldani a gondokat, úgyhogy hagyd rá. Bele se gondolj, már azzal is elvész egy csomó energiád.
• Ne nézz a szemébe. Sokkal hatékonyabban szívja el az energiád, ha rád kapcsolódhat. Ha kerülöd a szemkontaktust, nem tud annyira hatással lenni rád.
• Védd a személyes tered, a gondolataid, az élet-energiád! Vedd körül magad pozitív emberekkel, akiknek ugyan vannak néha gondjaik, de egészen máshogy közelítenek hozzá. Nem az a baj, hogy egy barát a válladon sírja ki magát, hanem az, ha ezt hetente többször teszi. Hagyd őket, nem tartozol nekik semmivel, főleg nem az energiáddal.

Mit tegyél, ha magadra ismertél a jellemzőkben?

Ha mostanában úgy érzed, hogy barátaid elmaradoznak mellőled, kevesebbet hívnak fel, vagy ha folyamatos vágyat érzel, hogy másokra zúdítsd a problémáidat, esetleg gonoszkodj olyan emberekkel, akiket alapvetően kedvelsz, akkor lehet, hogy benned is él a vámpír. Ne ess kétségbe, inkább próbáld nyugodtan végiggondolni a másokkal való kapcsolatodat. Legyél őszinte, és válaszold meg magadban a következő kérdéseket.

• Miért vagy rosszindulatú másokkal?
• Kiket cikizel? Miért vagy rájuk féltékeny, milyen tulajdonságuk van meg, ami neked hiányzik?
• Miért esik jól siránkoznod? Biztos, hogy mindig az élet borús oldalán vagy?
• Mondd el problémádat egy hozzád közel álló személynek. Ne hisztizz, hallgasd végig kritikáját, és tanulj belőle!
• Keresd meg a probléma gyökerét: mi az, amivel nem tudsz megküzdeni, mi az, ami boldogtalanná tett téged. Ha szükséges, fordulj szakemberhez vagy keress pszichodráma csoportot.
• Találj magadnak egy olyan hobbit, elfoglaltságot, ami valós energiával tölt fel. Egy olyan dolgot, amiben biztosan sikereket érsz el, persze magadhoz és nem másokhoz viszonyítva!

The Future City-virtual tour animation

Colored Photographs 1840-1960

Babylon reconstruction made for the Mesopotamia...

Babilónia volt a neve az ókor végén Dél-Mezopotámiának – a mai Irak középső és déli részének –, aminek az Óbabiloni Birodalom korától a hellénizmus idejéig Babilon volt a legjelentősebb városa, szellemi központja. Területe a Perzsa-öböltől az Eufrátesz és a Tigris alsó folyása mentén Máriig illetve Asszíriáig terjedt.   https://hu.wikipedia.org/wiki/Babil%C3%B3nia

Ősi kozmológia - A Táltoskirály tanítása

A Kárpát-medence mint történelmi hivatkozási alap, na de kinek?

Érdekességek Trianonról - A győztesek se akarták?

Hét jellegzetes vonásuk van az összeesküvés-elméleteknek:

Hét jellegzetes vonásuk van az összeesküvés-elméleteknek

A szakemberek azt vették észre, hogy vannak olyan jellegzetes vonásaik az összeesküvés-elméleteknek, amiket ha valaki kiszúr, akkor érdemes jobban utánanézni az állításoknak és a forrásoknak, mert gyanakvásra adnak okot. Igazából nem is kell nagyon keresni őket, hiszen általában szinte ordítanak.

• Egymásnak ellentmondó hiedelmek: Hogy egy gyakorlati példával éljünk, az említett koronavírus-összeesküvéses dokumentumfilmben elhangzik, hogy a vírust laborban állították elő a közelmúltban. Aztán azt is mondják, hogy tulajdonképpen már mindenki szervezetébe rég bejutott, a korábban beadott védőoltások segítségével, és a maszkok viselése aktiválja.
• Túlságosan erős gyanakvás: Nagyon nem bíznak a hivatalos szervekben, és szerintük minden olyan tudományos bizonyíték, ami cáfolja az állításaikat, hamisítvány. Ezzel egy olyan spirálba lehet kerülni, ahol tényleg minden és mindenki hazudik, és a konspiráció része, aki mást mond, mint ők. A végállomás az, hogy a teljes tudományos világ, az összes tanulmány, a tanulmányt ellenőrző és jóváhagyó szakemberek, az egyetemek, az összes állami kutatóintézet és nemzetközi szervezet, mindenki a háttérhatalmat szolgálja. A független tudományos lapok, a tudományos szervezetek és az összes ország kormányai közösen vesznek részt a globális összeesküvésben, ami alól nincs kivétel, bármilyen beállítottságú a kormány. Vagyis a koronavírus esetében de, például Türkmenisztán vagy Észak-Korea.
•   Aljas szándékok: A közös vonás, hogy mindig van egy főgonosz, akinek semmi sem elég, és a szándékaiban senki sem állíthatja meg. Valaki, aki több százezer ember életét kioltja lelkiismereti, büntetőjogi vagy bármilyen gond nélkül, hogy aztán milliárdos profitot termeljen. Valaki, aki bárkit el tud hallgattatni, megvenni kilóra, eltenni láb alól – csak éppen az üzelmeit leleplező youtubereket vagy közösségi médiás influenszereket nem.
• Valami nincs rendjén: Olyan nincs, hogy egy hivatalos jelentés vagy beszámoló nem megtévesztésen alapszik, ezt még akkor is fenntartják, ha időközben tényleg kiderül az elméletük bizonyos tartalmi elemeiről, hogy nem igaz. Például amikor a Plandemic egyik készítőjétől megkérdezték, hogy tényleg úgy gondolja-e, hogy üzleti haszonszerzés miatt mesterségesen generáltak egy világjárványt, akkor az volt a válasz, hogy igazából nem tudja, tisztázni kell, hogy szándékosan vagy természetesen előforduló helyzetről van-e szó, de alapvetően fogalma sincs. Csak annyit tud, annyit érez, hogy valami nincs rendjén, és az egész túl zavaros.
• Üldözött áldozat: A konspirálók gyakran öltik magukra az áldozatszerepet, akiket el akarnak hallgattatni, mert félnek tőle, hiszen rájött a nagy elleplezett igazságra. Van, hogy gyakorlatilag az egész világ áldozat, ők pedig bátor hősök, akik felveszik a harcot azok ellen, akik megcáfolják az állításaikat, azaz támadják őket.
• Immunisak a bizonyítékokra: Az elméleteiket azért nehéz megcáfolni, mert olyan kifacsart logikájú világot építettek fel, amiben a cáfolat is erősíti őket. Ha nincs semmi bizonyíték arra, hogy az elmélet igaz lenne, az azért van, mert nincs. A kertben találtam egy aranyrudat, de ellopták, és hát persze hogy nem tudom bizonyítani, most mondtam, hogy ellopták. Hasonló módon működik az összeesküvés-elmélet is: persze hogy nincs bizonyíték arra, hogy Bill Gates faragta saját kezűleg a vírust a garázsában, hiszen az összeesküvés titkos. Ha viszont valaki olyan bizonyítékot mutat, ami megcáfolja az elméletet, az hamisítvány, vagyis olyan, mintha nem is lenne.

• A véletlenek újraértelmezése: Az összeesküvés-elméletek gyártói mindenben látnak összefüggéseket, mintákat, az ő világukban minden kapcsolódik mindenhez. A véletlenszerű eseményeket az összeesküvés okozza, bármi történik, attól csak még jobban kiszélesedik és szövevényesebbé válik az elmélet.

Forrás:

Vesztésre áll a valóság az információs háborúban:

https://index.hu/techtud/2020/06/03/alihir_konteo_konspiracios_elmelet_koronavirus/?fbclid=IwAR3BgAfQLq7JsxEnYLPZpxztfi7urQuKYR-fQEgmYIT_nrfVsxihgWN_apg 

*

Avatar Featurette: Planet Pandora

TRIANON A GYŐZTESEK SZEMÉVEL : ( Yves de Daruvar nyomán. )

Ti, a győztesek oldalán maradt embertársaink, románok, ukránok, szlovákok, osztrákok, szlovének, horvátok, szerbek, ne utasítsátok el magatoktól olvasatlanul ezt az írást! Ne riadjatok meg tőle, és ne útálkozzatok! A ti képviselőitek, a győzteseké szólnak belőle, és elsősorban tihozzátok, akik máig haszonélvezői vagytok egy, a világtörténelemben példa nélkül álló diktátumnak, amelyről ti valószínűleg azt tanultátok – ha egyáltalán hallottatok róla –, hogy igazságos békeszerződés volt. Nekünk, akik vesztesei lettünk ennek a diktátumnak, nem hinnétek el mindazt, ami ebben az idézetgyűjteményben áll. Nekik elhihetitek, és higgyétek is el!

 

A ti lelkiismeretetek a záloga annak, hogy Európa szívében, a Kárpát-medencében béke és boldogság lesz-e az itt élő és egymásra utalt népek osztályrésze a következő évezredben, vagy a világnak ez a páratlanul gazdag és szép tájegysége marad az, amivé a diktátum következményeképpen vált: egymásra uszított népek állatkerti ketrece.

 

„Az igazság szabadokká tesz benneteket” – mondja Jézus Krisztus, és ezt az üzenetét a nem-keresztények, sőt a meggyőződéses ateisták is elfogadhatják. De az igazságot meg kell ismerni ahhoz, hogy szabadok lehessünk. Íme, egy alkalom – éljetek vele!
Ti pedig, akik a vesztesek oldalán értétek meg a huszonegyedik századot, magyar testvéreim, ne feledjétek: az Igazság Napja mindenkire egyformán árasztja fényét és melegét. Győztesekre is, vesztesekre is. Nekünk szabad szeretni őket akkor is, ha ez az érzés – egyelőre – nem tűnik kölcsönösnek.

 

PAP GÁBOR,
Budapest, 2006. Karácsonyán

1. TRIANON A GYŐZTESEK SZEMÉVEL
(Yves de Daruvar nyomán)

„Ma már biztosan tudjuk, hogy a szarajevói merényletet, vagyis gyilkosságot, amely az első világháborút kirobbantotta, a Szerbiát manipuláló Oroszország követte el, mégpedig azért, hogy kiterjesztett háború útján előidézze Ausztria-Magyarország megosztását. Szerbia a háború kirobbantásának orosz eszköze volt.” (Gobron, Gabriel: La Hongrie de demain. Paris, 1932.)

„Ha Oroszország győzött volna és nem omlott volna össze 1917-ben, akkor hatalmas területek birtokába jutott volna, többek között teljességgel birtokolta volna Lengyelországot, a Fekete-tengert és Konstantinápolyt. Az európai háború elsősorban Oroszország háborúja volt, amelyet katonai uralkodó körei akartak, hogy kárpótolják magukat a Japánnal szemben elszenvedett 1905-ös vereségért” (Nitti F.: La Paix, Paris, 1925.)

Előzőleg már háromszor igyekeztek háborút kezdeményezni Ausztria ellen, 1909. februárjában, 1912. decemberében és 1913. augusztusában…

Henri Pozzi hiteles táviratok dokumentációjának birtokában kimondja a legfőbb és megcáfolhatatlan vádat:
„A július 24-i titkos orosz mozgósítás nélkül, amelyet negyvennyolc órára azért titkoltak el előlünk, hogy ne legyünk képesek megakadályozni, 1914. júliusának utolsó hetében a béke megmentésére irányuló kísérleteink sikerrel jártak volna. Nem lett volna háború. És amikor az utolsó pillanatban Ausztria hajlandónak mutatkozott volna a kompromisszumra, akkor nem Németország, hanem Oroszország utasította vissza a nemzetközi konferenciára vonatkozó brit javaslatot. Ausztria-Magyarországot Oroszország rángatta bele az élet-halál harcba. A francia kormány pedig – ismeri el Pozzi –, az orosz politikára hagyatkozott. Vitathatatlan – írja ugyan-csak ő –, hogy kormányunk, vagy legalább is a vezető politikusaink, az Európát háborúba kényszerítő hadüzenet alkalmával már tudhatták, hogy Oroszország július 24-én mozgósítási parancsot adott ki… Egyébként az orosz bűnösség bizonyítéka olyannyira nyilvánvaló volt, hogy a táviratot, amelyben Maurice Paléologue jelentette a mozgósítást, kihagyták a Sárga Könyvből, amelyet a Quai d'Orsay adott ki a háború eredetéről és okairól és amelynek szerzői nem sejthették előre, hogy egy nap nem csupán Maurice Paléologue, hanem maga Szazonov is felfedi az igazságot… A július 24-i orosz mozgósítás – amelyet négy nagy katonai körzetben tekintettek kötelező érvényűnek (Moszkva, Kijev, Kazány és Odessza), valamint a Balti- és a Fekete-tengeri flottánál – a haderő kétharmad részére vonatkozott –, és ez volt Európa irányában a legelső meghatározó gesztus, amely visszavonhatatlanul a háború irányába mutatott, elemi módon határozván meg a német ellenmozgósítást is.” (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris, 1934. 134-135. old.)

„…amikor a győztesek megszabták Versailles-ban a békefeltételeket, valamint St. Germainben és Trianonban nemkülönben, akkor Németország és Ausztria-Magyarország bűnösségének – pontosabban kizárólagos bűnösségének – axiómája szolgált a megfel-lebbezhetetlen döntések morális alapjaként…” (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris, 1934. 72. old.)

Magyarországgal akarták levezekeltetni azokat a hibákat, amiket az nem követett el, sőt, még meg is akart akadályozni. Hiszen gróf Tisza István személyében egyedül Magyarország tett kísérletet, hogy egy ilyen kalandba való belebonyolódásnak ellent álljon, amelyben nyilvánvalóan semmit sem nyerhet. ...Magyarországnak semmiféle hódító szándéka nem volt 1914-ben, és csak kizárólag szövetségesei iránti tiszteletből és saját védelme és fennmaradása érdekében lépett a háborúba, helyesen tudva, hogy szomszédai az ő területeire sóvárognak, és annak felosztását tervezik. Mindezek ellenére a trianoni diktátum 161.§-a szerint a szeren-csétlen feldarabolt Magyarországnak még el kellett ismernie, hogy bűnös a háború kiprovokálásában.

„1914 júliusának hosszan tartó történelmi meghamisítását elsősorban dokumentumok szándékos félreértelmezésével végezték… A tömegek eléggé ragaszkodtak a mítoszokhoz és a legendákhoz, amelyekkel táplálják őket… Az igazság elterjedését egyszerűen megakadá- lyozta egy nagyon finoman, ám biztosan működö cenzúra, amely meghatározott csoportok kezében összpontosult… Letűnt államférfiak még mindig igyekeznek megtéveszteni minket… Kortársaikat sikerült becsapniuk, lehet, hogy sikerül becsapni utódaikat is… Ők az okai annak, hogy sok polgártársunk szemet hunyt a múlt felett… De végül is a történelem mondja majd ki az utolsó szót…” (Fabre-Luce, Alfred: L'Histoire démaquillée. Paris, 1967. 11-14. old.)

…ma már messzemenően bizonyított tény, hogy Magyarországot nem lehet felelőssé tenni a háború kirobbantásáért, még akkor sem, ha a háború alatt és után alávalóan hazug módon Ernest Denis nevű történész elsőként állította, hogy az 1914. júniusi vihart személyesen a mi-niszterelnök, gróf Tisza István kavarta. Természetesen Eduard Beneš, ez az alávalóan hazug ember, híres-hírhedt 1915-ös brosúrájában már így ír: „Pusztítsátok el Ausztria-Magyarországot”, és képmutató módon gróf Tisza Istvánt úgy állítja be, mint a háború egyik fő bűnösét. A továbbiak folyamán Louis Eisenmann professzor még rálicitált erre a hazugságra, hihetetlen cinizmussal Magyarországnak tulajdonítva az „európai mészárlás iszonytató felelősségét.” Egészen röviden és velősen kifejezve ez a tolvajok esete, akik mindenkinél hangosabban kiáltanak „tolvajt”!

„Közép-Európában csak egyetlen egy ember akarta kétségbeesetten a békét: a becsületes Tisza!” (Gobron, Gabriel: La Hongrie mystérieuse. Paris, 1932.)

Az őszintén felháborodott Tisza István valóban az egyetlen ember volt az Osztrák-Magyar Monarchia minisztertanácsában, aki már az első naptól kezdve tiltakozott a háború ellen, és aki mindent megtett előzőleg azért, hogy ez a háború ki se robbanjon, olyannyira, hogy végül is fölajánlotta lemondását, amennyiben a mérsékletet célzó tanácsai nem találnak meghallgatásra. Ferenc József császárnak még egy memorandumot is benyújtott a fentiekkel kapcsolatban, amint erről a minisztertanács jegyzőkönyvei bőségesen tanúskodnak, valamint egyéb titkos diplomáciai iratok, amelyeket a háború után Bécsben, Berlinben és Pétervárott hoztak nyilvánosságra. 1914. július 7-e után Tisza már állandóan tiltakozott az ellen, hogy túlságosan kemény hangnemű ultimátumot küldjenek Szerbiának, és csak július 14-e után adta kénysze-redett beleegyezését, miután az orosz mozgósításról értesült: „A magyar kormány július 14-én délelőtt, sőt már nyolcadikán értesült arról a tényről, hogy Ázsiában már mozgósítják az orosz csapatokat és Kijev térségében csapatmozgások észlelhetőek.” – írja Henri Pozzi. (Pozzi, Henri: Les Coupables, Paris. 1934. 25. és 27. old.)

Nem kevésbé közismert tény, hogy 1915. végén a gorlicei áttörés döntő csapást jelentett Oroszországnak, és Szerbia teljes megszállása után Magyarország mintegy befejezettnek te-kintette a háborút, csupán védekezésre szorítkozott, és határozottan követelte osztrák és német szövetségeseitől a béketárgyalások mielőbbi megkezdését az antanttal, mégpedig a „status quo ante” alapján, kivéve az oroszoktól megszabadított lengyel területeket, amelyeket az osztrák Galíciával kellene újra egyesíteni, hogy az új és független lengyel állam létrejöhessen. Az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúságtétele szerint 1915. decemberében minden vezető magyar politikai párt a fenti szellemben nyilatkozott.

…a hadifoglyok, menekültek és polgári internáltak Magyarországon sokkal jobb elbánásban részesültek, mint bárhol másutt, mind az első, mind pedig a második világháborúban. Tisza István gróf ezért jelenthette ki ünnepélyesen 1918. október 17-én, a háború végén az országgyűlés előtt: „Igen, a háborút elvesztettük. De ebben az iszonyatos küzdelemben a ma-gyar nemzet mindent elkövetett, hogy kivívja ellenségei megbecsülését és tiszteletét. Az egész világ a bírája annak, hogy milyen jó szívvel gondoskodtunk a sebesült ellenségről, mennyire szívünkön viseltük a nálunk rekedt külföldiek, idegenek sorsát. Hol van az a nemzet, amely nagyobb hősiességgel verekedett és több benne a lovagi érzület? Hol van az a nép, amely több nemességgel harcolt a puszta létéért és kevesebb volt a gyűlölet a szívében?” (Gobron, Gabriel: La Hongrie de demain. Paris, 1932. 138. oldal)

A „Csehszlovákia” kifejezés először 1917. január 10-én lát napvilágot a szövetségesek egy hivatalos közleményében, de a franciák, angolok és amerikaiak csak 1918. augusztus 9-én, majd szeptember 2-án ismerik el hadban álló félként a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, amely szeptember 26-án alakul át ideiglenes csehszlovák kormánnyá.” (D’Orcival, Francois: Le Danube était noir. Paris. 1968. 71-74. oldal)

Beneš és Masaryk mítoszának tökéletes megvalósulása volt ez: a szövetségesek két közönséges informátora, akik kezdetben csupán egyszerű emigránsok voltak, a háború végére Közép-Európa valóságos politikai hatalmasságává nőtték ki magukat, miután nézeteiket apránként sikerült ráerőszakolni a nyugati államférfiak többségére, az USA-hoz, sőt elsősorban magához Wilson elnökhöz fűződő kapcsolataiknak köszönhetően. „Nehéz munka volt meggyőznünk a szövetségeseket arról, hogy Ausztria-Magyarországot mindenképpen el kell pusztítani” – írja e szavakat Masaryk emlékirataiban, hozzátéve, hogy „a magyarokat mindenhol segítette 1848-as forradalmuk és Kossuth emléke, aki egykor száműzetésben élt a szövetséges országokban”, és így aztán, minden propaganda ellenére, a magyarok meglehetősen jól tartották magukat az ellenséges országok közvéleményében.
„Masaryk ezután már diadalittasan írhatta, hogy a Habsburg-birodalom széttagolása tekinthető az első világháború fő céljának.” Persze a cinkosaival együtt ő maga is látta a folyamat komoly buktatóit. Egyik írásában megjegyzi, hogy »az 1917-es év nagyon veszélyes volt a mi szempontunkból, mivel a császár gyors különbékén dolgozott, hogy birodalmát megmentse.« És valóban: „diplomáciailag távolról sem volt lehetetlen mindkét részről leállítani a mészárlást 1917-ben – Károly császár békejavaslatainak idején a közvetítő sógora, a Bourbonok pármai ágából való Sixtus volt —, ha Franciaország visszakapja Elzász-Lotharingiát, Olasz-országhoz csatolják Triesztet, és olyan konföderációt létesítenek a Duna-medence népei számára, amelyben mindegyikük egyenlő autonómiát élvez.” (Vallery-Radot, Robert: Les Ferieux de la Paix. Paris, 1936.)

Még mindig Masaryk az, aki – teljes épülésünkre – éles fénnyel világítja meg a szörnyű öldöklés elhúzódásának igazi motívumait, emlékirataiban ezt írva: „Nyugtalanul egyre csak azon tűnődtem, hogy a háború vajon eltart-e elég hosszú ideig, ahogy arra számítottam... A szövetségesek gyors győzelme esetén, attól tartok, mi itt állunk majd üres kézzel... Ha a szövetségesek győzelme gyorsan jött volna, mi nem tudtuk volna kivívni a függetlenségünket; így vagy úgy, de Ausztria fennmaradt volna.” (Masaryk, Thomas: Résurrection d’un Etat. 64. old.)

Így aztán csak azért húzták el a háborút szinte a végletekig, hogy elpusztíthassák Auszt-ria-Magyarországot, és hogy az osztrák-magyar békejavaslatot több millió fölösleges áldozat árán elfojthassák.

2. NÉHÁNY TOVÁBBI NYILATKOZAT A GYÕZTESEK RÉSZÉRÕL
(Kollányi Károly nyomán)

Dami, Aldo, a főleg kisebbségi kérdésekkel foglalkozó svájci történész írta. „Ha Ma-gyarország nemzetiségeit erőszakosan be akarta volna olvasztani, évszázadokig lett volna ehhez ideje és hatalma... Magyarország nem követte a francia királyok politikáját, sem a császárságét vagy a forradalomét. Franciaország mindenek felett ezeréves politikai centralizmusának köszönhette, hogy az 1815. és 1871. évi vereségeit könnyen viselte. Magyarországot azonban 1920-ban azért büntették, mert egységesítő politikáját elhanyagolta, és nemzetiségeinek lehetővé tette, hogy területén szabadon fejlődjenek... Ha tényleg elnyomta volna azokat, már régen eltűntek volna, és Magyarország nem jutott volna a trianoni határok közé. Az elnyomatás története, amely alatt más népek szenvedtek volna, csak mese. Ellenkezőleg, a magyarok maguk váltak liberális politikájuk áldozatává. Trianon haszonélvezői a nekik alávetett magyar lakossággal szemben nem gyakorolják azt a türelmet, nagylelkűséget.” (Le Hongrie de demain. Paris, 1932, 97. old.)

Ugyanő írja: „...a nemzetiségek helyzete a régi Magyarországon összehasonlíthatatlanul jobb volt. Az összehasonlítás teljesen Magyarország javára dől el, amelyre pedig hosszú ideig, indokolatlanul, ujjal mutogattak. Azok a magyarok, akik ma az utódállamokhoz tartoznak, boldogok lehetnének, ha hasonló bánásmódban részesülnének...” (D. A.: Les noveaux martyrs, destin des minorités. Paris, 1936.)

J. Ficher, Williams ismert angol nemzetközi jogász írta: „A szuverenitás kedvenc szó azon államok vezetőinek szájában, akik cselekedeteiket a nemzetközi jog fórumának ítélőszéke elé bocsátani nem merik.” (Magyar Szemle, 1928. IX.)

Bizonyos államok ma is erélyesen tiltakoznak „belügyeikbe való beavatkozás ellen”, ha kötelezettségeik teljesítésére figyelmeztetik őket.

A francia külügyminisztérium terve 1918. november 20-án, a magyar-csehszlovák határra vonatkozóan még ilyen volt: „Szlovákia nem egyéb, mint egy mítosz: Észak-Magyarország szlovák törzsei sohasem alkottak államot; típusuk sem egységes, faluról falura változik.” A francia tanulmány szerint azt a teret, ahol a szlovákok számottevő arányban találhatók, keleten az Ung határolja. A vonal Sátoraljaújhely felett Rozsnyóhoz és Rimaszombathoz kanyarog, Losoncnál éri el az Ipolyt, azt észak felé követi, majd lehajlik Nyitra alá, és Pozsony fölé lejt, elérve annak külvárosát, de magát a várost nem, míg végül felfelé haladva, a Morvánál ér véget. Majd megállapítja a tervezet: „Csupán e vonal mögött lehet szlovák földről beszélni. Sőt, az igazán szlovák lakta területet a Garam vonaláig korlátozhatjuk, az ettől keletre fekvő területen ugyanis mindig csak kisebbségben éltek. Liptó, Zólyom, Trencsén hegyes vidékei a valóban szlovák földek. Az általunk meghúzott etnográfiai vonal sehol sem érinti a Dunát, amely máig megmaradt magyar és német folyamnak. Nem foglalja magában Pozsonyt sem, amelynek üzemeiben dolgoznak ugyan szlovák munkások, és amelynek piaca odavonzza a környék szlovák parasztjait, de ahol 42 németre és 40 magyarra 14 szlovák jut. Pozsony nem szlovák főváros, ha van ilyen, úgy az Túrócszentmárton.” Így tudták a párizsi külügymi-nisztériumban a szakértők 1918 őszén, Trianon előtt. (Paix, vol. 69. ff. 28. 64., Les Limites en point de vue ethnique de l’Etat tchécoslovaque. 1918. nov. 20.)

Jaksch, Wenzel, a neves szudétanémet politikus írta: „Miért fogadták el az I. világháború végén a Quai d’Orsay hivatalai és Foch vezérkara Beneš javaslatait, Franciaország saját béketervéről lemondva? Miért támogatták vakon szövetségeseik követeléseit, amikor jogosan őket illette a döntés szerepe?” (Potsdam 1945, ou l'histoire d'un mensonge. Paris, 1966.)

Fentebb láttuk, hogy a francia külügyminisztérium szakértői jobban voltak értesülve, például a felvidéki helyzetről, mint ahogyan azt Beneš, teljesen hazug módon előadta – mégis ő győzött.

Jordan Theodore szintén még az első világháború alatt hirdette, 1916-ban: „Azoknak a népeknek, amelyek a Duna-völgyét lakják, közös érdekeik vannak, amelyek őket mindig, többé-kevésbé kompakt tömbbe csoportosítják. Ez a közös érdek azelőtt a török veszedelem volt. A török veszedelem helyébe a szláv lépett és ez cementezi össze egy tucat nemzetiség eme heterogén szövetségét. Be kell vallanunk, hogy ez a csoportosulás, amelyet Bécs és Budapest irányít, egy tagadhatatlan földrajzi egységet képez!... Ne számítsunk tehát olyan sietve ennek felosztására... Különben jegyezzük meg, hogy csak látszólag dualista állam, mert az osztrák elem észrevétlenül abszorbeálódik, megsemmisül, s a magyar elem uralma alá kerül: a birodalom politikai fővárosa Budapest.” (Revue Internatonale Sociologique, 1916, 358. o.)

Lloyd George angol miniszterelnök, egy beszédében 1928. okt. 7-én, de emlékirataiban is beismerte: „Minden adat, amelyet bizonyos szövetségeseink a béketárgyalások folyamán szolgáltattak, hazug és hamis volt.” (Pozzi, Henri: Les Coupables. Paris, 1934.)

Lukaszevski, Jerzy a Monarchia történelmi földrajzában többek között megállapította, hogy „...a többnemzetiségű Monarchia csak egy négy évig tartó rettenetes háború után bomlott fel. Ha kártyavár, szúette képlet lett volna, az első megrázkódtatásra elemeire bomlott volna. Az a vélemény, hogy felbomlása elkerülhetetlen lett volna, ma már csak szórványosan hallható. Maguknál ama államoknál, amelyek 1914-ben Ausztria-Magyarország ellen harcoltak, a felosztás gondolata csak a háború utolsó hónapjaiban jelentkezett. Lloyd George 1918. jan. 25-én egy beszédben, amelyet a szakszervezetek konferenciáján tartott, még közölte, hogy a Monarchia felbontása nem célja a szövetségeseknek.” (L’ Historiogeographie de 1’Ausrtiche-Hongrie, Paris, 1968.)

F. O. Miksche ezredes, ismert szakíró: „Csehszlovákia mesterséges szüleménye egy békekonferenciának, a propaganda gyermeke, áldozatai Ausztria és Magyarország voltak. Új államokat alkottak, amelyek semmivel sem voltak kevésbé kevert nemzetiségűek, mint a Duna-birodalom volt. De hiányzott belőlük az összefogó erő és hagyomány... Nem tagadható, hogy a bécsi jegyzőkönyvekkel teremtett új határok sokkal inkább megfeleltek a népi határvonalaknak, mint az 1918-20-as határok.” (Donauföderation. Salzburg, 1953.)

Ugyanő írta: „Könnyű hatalommal és pénzzel mesterséges államokat létrehozni. De mihelyt az az erő, amely létrehozta azokat, meggyengül, vagy a politikai körülmények megváltoznak, ezek az államok azonnal elbuknak.” (World Review,1951. Nov.)

A. de Menzie francia szenátor a trianoni békéről írta: „A történelem lélekbúvárai sohasem tudják majd megállapítani, hogy e korszakban Franciaország politikája miért acsarkodott egyedül Magyarország ellen, kockáztatva azt, hogy ezzel azoknak kezére játssza, akik egykor esetleg bennünket fenyegetnek.” (Mármint a németek.) Írta a szenátor Charles Tisseyre Une erreur diplomatique, La Hongrie mutilée című könyvében (Paris,1922).

Payot: „Magyarország csodálatra méltó földrajzi egység, amelynek egyes részei összhangzatosan egymásra vannak utalva és nem szakíthatók el az egész sérelme nélkül. Ma-gyarország zárt egész, és ennek egyes részei, még ha az országot feldarabolnák is, idővel önmaguktól csatlakoznának vissza a csonka törzshöz.” (Olay Ferenc: A magyar művelődés kálváriája. Budapest, 1930.)

Peset, Ernest francia szenátor, a külügyi bizottság elnöke szerint is: „…a dunai táj... nagyszerű gazdasági és katonai egység volt... a természet erői, a térség parancsa, a történelem logikája, az ész útmutatása, az emberföldrajz határozott utasítása... mind-mind a magyar mag körüli összefogásra int, ha tartós, biztos államokat akarunk létrehozni. A dunai történelem... természetszerűen hozta létre a dunai birodalmat, mint szükségletet. Ennek a birodalomnak tehát megvolt a létjoga önmagában és megvolt a létjoga európai szempontból is abban a hivatásban, amelyet a Kelet-Nyugat közötti úthálózat őrzésével betöltött.”

Ugyanő írta 1944-ben: „A Kisantant csökönyösen ragaszkodott a Magyarországgal szemben gyakorolt megértés nélküli, fennhéjazó politikájához. Ezzel a megátalkodottsággal bebizonyította, hogy az európai problémákat képtelen megérteni. A kisebbségek eltiprásával akarták államuk egységét megvalósítani.” (...et la Paix, Paris 1925. és 1945.)

Pozzi, Henri korábbi francia diplomata írta: „A béke nagy bírái számára a földrajz, történelem, néprajz, azokat a népeket illetően, amelyek sorsáról dönteniük kellett – teljesen ismeretlen volt... Ebben Wilson, Lloyd George és Clemenceau tökéletesen egyforma volt.” Fentebb láttuk, hogy Lloyd George beismerte, hazug adatok alapján döntöttek. Pozzi tovább: „Ez rettenetes vád, amelyet azonban sohasem emeltek a felelősökkel szemben, de vonatkozik az Entente tárgyalóira. Nekik észre kellett volna venniük Prága, Bukarest és Belgrád képviselőinek csalárd ügyeskedését, amikor ezek megkísérelték az Ententét képzeletbeli statisztikáikkal, memorandumaikkal, hazugságaikkal félrevezetni, amelyek a trianoni szerződésből a legsúlyosabb igazságtalanságokat eredményezték a diplomácia történetében.”

Ugyanő írta: „Clemenceau mondotta nekem 1918 októberében: „Az összes háborús bűnösök között a románok a legrosszabb bitangok!... A csatatéren gyávák voltak és a vereségben árulók... és ezek után merészkedtek a békekonferencián bérüket követelni!...”

Ugyancsak Pozzi: „Izvolsky (orosz nagykövet Párizsban) 1909. és 1914. között igyekezett a francia közvéleményt háborúra lelkesíteni. Ezt a munkát (éppen így Beneš és Masaryk a háború alatt) a párizsi sajtó megvesztegethetősége könnyítette meg. A történészek számára, akik jól vannak értesülve, a trianoni konferencia André Tardieu műve. Clemenceau és Wilson mögött takarva, mindent ő rendezett és valósított meg. Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy a hiba rettenetes méreteit felismerjük, amellyel a szövetségeseket Trianonban félrevezette, vak gyűlöletével, igyekezetével, hogy a cseh és szerb szlávizmustól és a szövetséges románoktól abból a zsákmányból, amelyre mohón vártak, semmit el ne vegyenek, amire ígéretet kaptak, ő évek óta munkatársuk, fizetett ügynökük volt.”

Ugyancsak Pozzi: „A legyőzöttek között senki sem szenvedett oly súlyosan, mint Ma-gyarország. Az igazságosság nevében a szó szoros értelmében felnégyelték. Elítélése egyenlő volt a kivégzéssel. Még soha egy erőszakos béke nem volt ily egyoldalúan brutális, ilyen értelmetlenül romboló, dühtől vezetett, elfelejtve a világtörténelem tanítását, nem számolva azzal, hogy régi gyűlöletet újraéleszt, mint ez az „értelmes és jóvátevő” béke 1920-ban. Trianon csak helyben hagyta tényleg az úgynevezett utódállamok csapatainak területfoglalását – az ellenségeskedések befejezése után, a fegyverszüneti szerződések megszegésével. Az intrika és ha-talomvágy konzorciuma propaganda cikkeivel, csekkfüzeteivel dolgozva – hivatalok és szer-kesztőségek előszobáiban, a befolyásos lapoknál Párizsban, Rómában, Londonban és Washingtonban; hamisítottak térképeket, statisztikát, dokumentumokat változtattak meg, lókupec-módszerekkel dolgozva, mint a vásárban. Clemenceau – sajnos, későn, amikor mesterkedéseiket látta – békénk sakálainak nevezte őket.” (Les Coupables. Paris,1934.)

Reclus, Elisée Európa egyik legismertebb földrajztudósa, aki egy ideig Magyarországon is tartózkodott, az országot jól ismerte, megállapításai szerint az európai kontinensen nincs egyetlen állam sem, amelyik olyan megbonthatatlan, szétszakíthatatlan földrajzi egység volna, mint a régi Magyarország. „Magyarország rendkívüli előnye, hogy a szó szoros értelmében vett földrajzi egység. A magyar királyság földrajzi szempontból Európa egyik legösszefüggőbb területe. Akárhogyan is alakuljon a közép-európai államok sorsa, az bizonyos, hogy a ma-gyarság mindig a legjelentősebb szerepet fogja játszani a Kárpátok által körülvett óriási arénában.” (Nouvelle Geographie Universelle T. III. Paris,1878.)

De la Reveliére: „Ha a mai Magyarországot a Kisantanttal összehasonlítjuk, látjuk, hogy magot képez, az erő központját, befolyását egy holnapi csoportosuláshoz, amelyet mi sem elhanyagolni, sem elnyomni nem tudunk. A magyarok egy erődben laknak, amely hadászati és kereskedelmi központja a Duna-medencének. Ezeknek a népeknek irigylésre méltó gazdasági adottságai volnának, ha normális határok között élnének. Ez a képlet, különböző elemekből, tulajdonképpen egységben kellett volna, hogy maradjon.” De la Reveliére már 1923-ban előre látta, hogy: „…eljön az idő, amikor a természetes test, amelyik Magyarországot oly sokáig alkotta, arra törekszik, hogy leválasztott tagjait ismét egyesítse és ezek valamikor önként találnak vissza az eredeti keretbe.” (Europe Centrale: Etude d’incendie. Paris, 1923.)

Roux, Georges 1931-ben foglalkozott a békeszerződések revíziója kérdésével, ismerve létrejöttük előzményeit, a háború alatt „erőteljes, hazug propagandával igyekeztek a kormányok a katonák harci szellemét fokozni. A tények meghamisítása szabállyá vált, a gyűlölet szent érzelemmé. Eszméket kovácsoltak erkölcsi önigazolásra, a saját nép lelkesítésére és az ellenség demoralizálására. Ilyen hangulatban voltak a szövetségesek, amikor a Központi Hatalmak 1918-ban összeomlottak. A győzelem feles; váratlan és nem remélt volt. A gyors cselekvés vágya nem adott időt a meggondolásra. A győzelmi mámorban hónapok alatt készült el a béke, az új Európa, korlátlan hatalommal. Világos, hogy a magyarok az erőszakos területi csonkítást nem vették egyszerűen tudomásul, amelyek mindennemű nemzetközi jogba ütköztek, a lakosság megkérdezése nélkül. Végül volt egyetlen népszavazás, Sopronban, a magyarok győzelmével, Ausztriával, amely maga is vesztes volt. Az új államokban, amelyeket a győztesek támogattak, nem engedtek meg egyetlen népszavazást sem.” (Reviser les traités? Paris, 1931.)

Nem hiába mondotta Tardieu, a békeszerződések egyik főbábája: „Választanunk kellett a népszavazás vagy Csehszlovákia megteremtése között.” Őt pedig az utóbbiért fizették meg. Taillandier, Saint-René: „A magyar nemzet nem pusztulhat el, s ha sírba tennék is, előbb-utóbb fel fog támadni. Magyarországot, a nemzetek mártírját, csodálatraméltó politikai érettsége emeli ki a habsburgi monarchia népei közül.” (Dr. Olay Ferenc idézett műve.)

Forrás:

Facebook /

Soproni Magyar Tükör - szellemi műhely

Két Hollós Könyvesbolt

*