Egyéb oldalak:

2018. február 24., szombat

AZ OKTATÁS , TILTOTT !

Figyelem: "Ha különböző eredményeket kerestek, ne ismételgessétek ugyanazt újra meg újra."

 


A diákok nem tanulnak meg rendesen olvasni 12 év után, nem tanulnak meg matematikai műveleteket,...nem hát,..nagyon keveset, vagyis inkább nem minőségi oktatásban részesülnek, tanulnak....

Kérdés ezután az, hogy: mi az, amitől a diák megbukik az iskolában?
Hidd el, meggyőző bizonyítékok léteznek arra, hogy nem a diák az, aki megbukik, hanem a rendszer van rosszul kitalálva.

Tény, hogy manapság a használatos oktatási reformok, rosszul közelítik meg a problémát.
Az oktatási rendszer gyorson ki akarja javítani azt, amiről azt hiszi, amiről azt gondolja rossz, hogy gondot okoz az iskolában.
A probléma a paradigmatikus felfogásban van.

A latin-amerikai általános és középiskolák nem egyebek, mint az unalom központja.
De a helyzet Magyarországon sem jobb.

Sokszor megkérek embereket, jöjjenek el és látogassák meg az iskolát, hogy lássák, mi az, amit meg kellene változtatni.
És ez a tanár maga, a táblánál, amint órát ad, nos.......a 21.ik században egyszerűen semmi értelme.

Ez egy statikus tárgy, amiben nincs semmi mozgás, egy tárgy amelyik csupán szavakat használ.

Én vagyok a felnőtt, én vagyok az, aki nektek ezt az információt átadja. Tetszik, nem tetszik, így kell ezt megtanulni.

Azért mert: Ti vagytok a gyerekek. Most pedig csend legyen és csináljátok, amit mondok.
Csend!
Maradjatok csendben! Sohasem tudtok semmit!
Az oktatás elavult. Nem keresnek, úgymond, semmilyen fejlődést a tantervben előírt rendszeren kívül.
Túlságosan lekötik őket a tárgyhoz kötöd fogalmak.
Akik nem tanulnak meg írni és olvasni, azok műveletlenek. Mert a jelenlegi oktatási rendszer csak az oktatási munkával járó egyes részeire fókuszál, vagyis az oktatásra úgy, mint egy munka folyamatra...de nem a fejlődésre.
Manapság a tudás elfogult, mert a szemléletünk is elfogult. A politikai rendszer hozzáállása is, olyan elfogult. Azt mondják, hogy a mai iskolákban a tanulás megelőző jellegű, kötelező, muszáj.
„Tanárnő kérem, ez mi, vagy az mire jó?”,mire a tanár: Hát, lehet, hogy egy nap majd szükséged lesz rá!
Vannak ahol rájöttek, hogy az ilyen fajta tudás ne tartós, nem hosszú távú, legalábbis hosszútávban nem jó.
Manapság nagyon gyorsan változnak a követendő minták.

A tudás folyamatosan változik, de nem változnak az oktatási rendszer tanításának módszerei.

Az oktatási rendszereink nem tartanak lépest egyebek mellett a tudással, amit igényelne a jelen századunk és amit ehhez képest kellene fejleszteni abban az ütemben ahogy a tudás megköveteli.

És itt van a probléma gyökere.

Nem tekinthetünk többé az oktatásra, úgy mind kötelező jellegű automatizált rendszerre és egységesítve azt, hanem a képességekhez, a tudáshoz igazítottan volna helyes radikálisan megváltoztatni.

 

A tanárképző intézetek és egyetemek, mindig is azt állították, hogy a cél mérhető és megfigyelhető.
Így hát el kezdtünk keresni egy módszert, amivel ezeket a célokat lemérhetjük.
Végül ezek lettek a „jegyek”. Mintegy, hogy ötösnek vagy mosolygós arcocskának hívjuk őket, a lényeg mögöttük mindig ugyanaz, az összehasonlítás.
Hogy összehasonlítsanak egyéneket, a tanulási folyamataikat egy szabványosított skálán, ami megméri....mit is?
Én azt gondolom, hogy minden egyén különleges a maga-nemében. Tudom, hogy nincs két egyforma ember, két egyforma személy.
De a rendszer mindig egy számot keres, ami majd meghatározza....még azt is, hogy milyen ember vagy.
Valójában én így ellentéteket teremtek az észlelés szintjén. „Nézzük csak, ki csinálja ezt először....Ennek az lesz a vége, hogy győztesek és vesztessek lesznek. És valahányszor lesz egy vesztes, valaki mindig rosszul fogja magát érezni. Ez egyértelmű.
A versengést a mai rendszer nem győzi elég korán el kezdeni. A gyerekeinket pedig lelkesen biztatják, hogy versenyezzenek egymással. A legjobb diákok elismerést és jutalmat kapnak, még mások kellemetlenül érezhetik magukat, sőt, aki pedig nem teljesít jól a vizsgákon szidást kap, vagy sok esetben egyszerűen csak semmibe veszik.
Mindenki a békéről beszél, de valahogy senki nem tanítja ezt. Az embereket már ici pici korában versengésre nevelik, és a versengés az első-lépés a háború felé.
Elméletileg az összes oktatási törvény, beható társadalmi fejlesztési célokról beszél, emberi értékekről, együttműködésről, közösségről, együttérzésről, egyenlőségről, szabadságról, békéről, sok szép szót felhasználva.
De az igazság az, hogy a rendszer alapvető szerkezete, ennek pontosan az ellenkezőire biztat....
Versengés, individualizmus, megkülönböztetés, szabályozás, érzelmi erőszak, anyagiasság.
Bármely ötlet, ami a fenti gondolatokból ered összeegyezhetetlen, azzal, amit a rendszer fenntart.
Bár az oktatási rendszer elméleteket alkot és megtárgyalja az erkölcsi elveket és értékeket, azokat tárgyi dologként kezeli.
Ha én ebben a darabjaira tört rendszerben élek, ahol a feladatom történelem oktatása, meg fogom nézni, az adott egyén mennyit tud a történelemről, mint tárgyról, miután elmondtam neki minden fontosat róla és elolvastattam vele egy történelem könyvet. Ezek után végeztem vele. Semmi egyéb teendőm nincs vele kapcsolatban. Nem érdekel, szenved -e, vagy jó családból való-e, gazdag vagy pedig szegény-e.

A hagyományos tanár számára a legegyszerűbb feladat ugyanazt ismételgetni, amit az utóbbi években is ismételgetett.
Egész életedben középszerű akarsz lenni? Vagy amit használat közben felszedett. Már nem vagy alsó tagozatos.

Tehát, a taníts egy szimbolikus ismétlési folyamata válik. Egy mukkanást sem akarok hallani!
Manapság itt Argentínában a gyerekek döntő többsége azt mondja: A fenébe! Hétfő van, és ismét mehetek vissza az iskolába! „NINCS EZ MÁSKÉNT ITT MAGYARORSZÁGON SEM”
És nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy a tanárok többsége is ugyan ezt mondja.
Úgy hiszem, a mai tanárok egy rendszer eredményei. Egy tanár nem annak születik, és nem azért lesz tanár, hogy jó vagy rossz legyen. Egyszerűen, az akivé az állam teszi. Ebből elég! Neked ma nincsen szünet! Na ne! Ne kezd az „Otthoni problémák” kifogásokkal!

Hogyan tudom ezeknek a gyerekeknek az érzelmeit formálni, ha a tanárképzőn soha senki nem említett érzelmeket? Ha nem fejezed be a beszélgetést, el leszel ültetve!

Én nem akarom, hogy a gyermekem az idejét pocsékolja az iskolában, és nem akarom, gondjai legyenek.
Manapság egy 8 éves gyerek több időt tölt az iskolában, mint egy egyetemista az előadóban.
Ennek semmi értelme, nincs ennyi tanulni való az iskolában. „És akkor az iskola még csak a tanulásra sem jó!”
Ez egy hatalmos napközi, vagy ahogy én hívom, egy óriási gyerekparkoló.
Úgy gondolom, az iskolák börtönök, szerintem szörnyűek. „MIND A TANÁROKNAK MINT PEDIG A GYEREKEKNEK” Gondolj bele, be kell zárnod a gyerekeket, és őrizned kell őket nehogy megszökjenek.
Így aztán zárkózottak lesznek, még nagyobb falakat építünk. A falakat építhetjük téglából, vagy fából ez mindegy, a lényeg, hogy elválasztanak, elszigetelnék.

Azt akarom, hogy az iskola a személyes fejlődésnek színtere,és nem valami hely, ahol jövőbeli iskolába kerülésre képezik ki, ahonnan majd mehet egyetemre utána meg egy munkahelyre.
És utána merre?
Persze sokkal könnyebb azt mondani: „Most....csend legyen, most nyissátok ki a füzeteket....most vegyétek elő a piros ceruzát”
,Ez kutya iskola, nem pedig oktatás. Zombikat gyártanak, rabszolgákat teremtenek.
– Igen, hát a diákok igazából úgy gondolják, hogy az előadás alatt felolvassák ezt a fogalmozást. De ez csak vázlat.
-Haha, ez nem vázlat, Ezt pontosan így fogjuk felolvasni.
– Nem, nem, nem Martin, ebben agresszív szavak vannak.
– Nem támadhatsz meg minket így minden alap nélkül.
– Ha ezt támadásnak veszi, annak biztos jó oka van.
– Na várjál csak!
Alicia, csupán annyit tettünk,hogy a tanár adott feladatot megcsináltuk.
.Ezért mondom, ez csak vázlat. Finomítani fogunk rajta.
Nem fogunk finomítani rajta, így fogjuk felolvasni, ahogy most van is kész.
Mártin!

– Nem fogjuk finomítani.
Nem!
Mártin, ez nagyfokú tiszteletlenség, úgy ahogy van.
Elnézést! Elfelejtettem, hogy a véleményem megfogalmazása egyenlő a tiszteletlenséggel.


„Az erőltetett beiskolázás problémájának megértése egy kellemetlen tényből ered: Hogy az emberi szemszögből káros hatása, teljesen elfogadható a rendszer magalkatóinak szemszögéből. Kevesen tudják, de az oktatás, amelyik ingyenes is kötelező a történelem során alakult ki. Előtte nem létezett. A régi időkben, az oktatás nagyon más volt a maihoz képest. Az ókori Athénban, például, nem voltok iskolák. Plátó első akadémiái a gondolkodás, a beszélgetés, és a szabad kísérletezés helyszínei voltok.

A kötelező oktatás pedig a rabszolgáknak volt kitalálva és számukra volt fenntartva.

Másrészről , a szomszédos Spártában az oktatás inkább egy katonai gyakorlatra emlékeztetett.

Az állam pedig megszabadult azoktól, akik nem érték el a kívánt szinteket. Kötelező órák voltak, kegyetlen büntetések, és viselkedési minták fájdalom és szenvedés árán. És ha jobban és többet kutatunk, akkor megtudjuk, hogy a régi időkben, a messze múltban az oktatási rendszer inkább a Katolikus Egyház kezében volt, legalábbis a nyugati keresztények világában. És csak a 18.ik században, az úgynevezett, a felvilágiasít zsarnokság idején, „erről talán hallottatok az iskolában”, alakult ki a mai oktatás fogalma.....nyilvános, ingyenes, és kötelező.

A ma ismert iskola rendszer a 18.század végén, és a 19.század elején alakult ki Poroszországban. Annak érdekében, hogy a francia forradalomhoz hasonló felkeléseket megakadályozzák, az uralkodók egy kis „felvilágosodást” vezettek be, hogy kielégítsék a népet, de az igazi cél, az volt, hogy fenntartsák az abszolutizmust. A porosz iskola alapja a társadalmi osztályok és kasztok erőteljes szétválasztása volt.

 

A szerkezete, a spártai modell folytatójaként, fegyelmet, engedelmességet, és egy tekintélyelvű rezsimet támogatott. Mit kerestek ezek a művelt despoták? Fejet hajtó, engedelmes embereket, akiket ki lehet képezni azokra a háborúkra, amik akkoriban robbantok ki frissen alakult nemzetek között.
Oroszországban Nagy Katalin cárnő például francia tudósokat hozatott, hogy a rendszert összerakják neki. Diderot, az egyik leghíresebb, ott volt és segített neki az oktatási csomag összeállításában . Igen, nem állampolgárokat akart, hanem....az államnak engedelmes alattvalókat. Az új, sikeres oktatási modell híre gyorsan elterjedt, és éveken belül amerikai és európai oktatók, utaztok Poroszországba továbbképzésekre. Ahogy teltek az évek, a rendszer nemzetközivé lett.
Sok országban bevezette ezt az oktatási rendszert, melyet mindenki számára elérhetővé tett. Az egyenlőség zászlója alatt a rendszer lényege a despotizmus marad, ahol a cél egy elit réteg létrehozása a társadalmi osztályok megosztása révén. Így született meg a közoktatás. Figyeljünk arra, mit mondott Napóleon, minden uralkodó esküdt ellensége, egy kicsit később. Szóval azt mondta, kertelés nélkül:„Teremteni akarok, egy oktatási rendszert, amely majd irányítja a francia nép gondolkodását”. Érted? Ö minden-bizonnyal értette! És ez mind a mai napig tart, akár tudunk róla, akár nem.
Az iskolák egy optimista világban születtek, amelyet egy ipari gazdaság kormányzott, tehát a rendszer megpróbálja a lehető legtöbb látható eredményt elérni, a lehető legkevesebb erőfeszítéssel és költséggel, miközben tudományos képletekkel és általános törvényszerűséggel magyarázza jogosultságát.

Az iskola a munkások igényeire, egy tökéletes válasz volt, és a 19 század nagy ipari mágnásai voltak, akik a kötelező oktatást pénzelték az alapítványaikon keresztül. Mit csináljak ezeknek az embereknek a gyerekeivel, hogy azok dolgozni tudjanak? Hogyan tanítsuk meg őket olvasni, hogyan teremtsünk intelligens munkást? Az oktatás ma is ugyan az: a hasznos munkások gyártásának módja, és egy ügyes eszköz annak biztosítására, hogy a kultúra mindig ismétlődő és egységes marad. Ami egyben tartósítja a társadalom mostani szerkezetét. Az iskolákat viselkedésirányítási kutatásokkal, társadalmi utópisztikus javaslatokkal és faji felsőrendűségi elméletekkel erősítették meg. Nem meglepő, hogy azok az országok, akik először vezették be a porosz, vagy ahhoz hasonló rendszereket előbb-utóbb a szélsőséges idegengyűlölet és a nacionalizmus melegágyaivá lettek. Az ipari gyártósor egy tökéletes példája lett az oktatásnak.

A gyermek oktatása olyanná lett, mint a tömegtermelés: bizonyos jellegzetes állomásokat igényelt egy specifikus sorrendben, vagyis kor szerinti kategóriákat látott el osztályzatokkal. Az egyes állomások egy bizonyos elgondolás szerint működtek, melyek tartalma biztosította a szakemberek, által gondosan előkészített sikert. Más szóval a tanár a felelős azért, hogy egy sor előírt tárgyat tanítson, egy maghatározat korcsoportnak csak azért, mert valakik így döntöttek.

Az oktatást tehát nem a biológusok találták ki ...és meglepő de nem is az oktatók maguk, hanem a bürokraták és a köztisztség-viselők, azok, akik soha nem tanítottak. Az egész oktatási láncban egyetlen ember felel a folyamat egy kis részéért, amely eléggé kicsi ahhoz, megismerje a teljes rendszer vagy az abban szereplő embereket...Egy tanár évente, tárgyanként minden 30 vagy 40 diákra eljut addig a pontig, ahol a teljes folyamat tisztán mechanikus lesz. Az oktatás, ahogy ma létezik, egy adminisztratív feladat. A diákok megérkeznek az iskolába, a tanárok megtartják az órát, a diákok hozza mennek, a tanárok is hozza mennek, majd a következő napon minden kezdődik elölről. Az állami iskola tanára egy tisztviselő, akinek a főnöke azt mondja: „Ezt kell tanítanod, ezt is ezt, ilyen módon”. Azért, mert túl sok gyereknek kell ugyanazt elismételnie a túldolgoztatott tanárnak, akiknek nagyon kevés ideje marad a diákra figyelni. Tehát mindig csak egy csoportnak fog beszélni, mert egyértelmű ha van 30 diákom, nem várható el, hogy mind a 30 ugyanazt akarja ugyanabban az időben. A gyárakban, a gyártósor, amely az un. Taylorizmus alatt bukkant fel, az iparban is hasznos lett, valamint az iskolákban és egyes távol-keleti országok hadseregeiben.

 

Néhány évtizede még az iskolák egy kicsit kaszárnyákhoz vagy az elmegyógyintézetekhez hasonlíttatok, ahol még a szüneteket is egy személytelen csengő, nem egy ember jelzi, és amely arra utasítja a gyerekeket, hogy egyetlen bizonyos csempedarabakon álljanak, egy bizonyos fej mögött, testmagasság szerinti sorrendben. Az elmúlt évszázadok alatt úgy építettük iskoláinkat, mintha gyárak, vagy börtönök lennének, előnyben részesítve a társadalmi rendszabályok iránti engedelmességet. Az iskolákat engedelmes és hatékony fogyasztók előállítására alakították ki, ahol az emberekből előbb-utóbb számok, osztályzatok, és statisztikák lesznek. A rendszer elvárásai és nyomása eredményeképpen mindenki elveszíti emberi mivoltát, mert ez már túlmutat a tanárokon, igazgatókan, vagy az állami ellenőrökön. Úgy kezelik az iskolákat, mint egységes csoportokat, egységes elképzelésekkel, egységes eredmények várhatóak. Mindannyiunknak ugyan azt kell tudnia, annak ellenére, hogy mi, felnőttek nem tudjuk ugyanazt. Az iskolán belül mindenkinek ugyan azt kell csinálnia, ugyan olyan jól. Így tehát az iskolák képtelenek az egyénnyi szükségletek kielégítésire, mert az iskolák kiképeznek, mivel igazából kiképzőközpontok. Aki nem tanul, hátramarad. Ennyi.
Ez arra utal, hogy az oktatási rendszer egyben egy társadalmi kizáró rendszer: kiválasztja azokat az embertípusokat, akik majd egyetemre jutnak, hogy aztán majd az elit részeivé váljanak, az elité, amely a vállalatokat és a termelést, a gazdasági és kommunikációs rendszereket irányítja. A másik típusú ember, akinek az iskola nem eléggé megfelelő, akinek a jövője a kevésbé biztos megélhetés, mert nincs meg az ahhoz szükséges képzettségük. A rendszer, az államok egyáltalán nem aggodnak emiatt, mert nem érdekli őket, az emberi lény, az egyén. És ebben a rendszerben bármely oktatást, amilyenek más a célja, be kell tiltani. Az igazság az, hogy a porosz iskola lényege, mélyen beleágyazódott az iskolai rendszerünkbe. Egyesített tesztek, kor szerinti csoportosítás, kötelező órák, a valóságtól elrugaszkodott tantervek, a megfelelőségi rendszerek, a tanárokra és diákokra nehezedő nyomás, a jutalom-büntetés, rendszere, szigorú órarendek.
Mindezek a mai napig részei a 21. század iskoláinknak. Mitől lesz jó az oktatás? Rávenni a legjobb gyereket, hogy minőségi osztályzatokat kapjanak? Gyermekeknek érdektelen eszközöket és ötleteket adni nekik, hogy mások által adat akadályokat leküzdhessék? Nem de az volna helyén való, hogy az oktatás jó életminőséget jó élet minőséget érjünk el a segítségével?
Egy pillanatra felejtsünk el mindent, amit az oktatásról tudunk, ahogy azt értelmezzük, és mindent, amire azt mondták, hogy az életben meg kell tanulnia és a gyermekeinknek megtanítani. Kezdjünk el helyette mindent megfigyelni, megvizsgálni, úgy mintha előtte soha nem láttuk volna. Más szóval minden tettet, minden hozzáállást, vagy szokást. Tehát, ha nem úgy csinálnánk, mind ahogy egyébként csináljuk, csak azért, mert mindig így tettük. Kérdés: van-e ötletünk arra, hogy hogyan kellene másképpen tenni? Igaz? Ez olyan, mintha megráznánk a fejünket és azt mondanánk: Jól van, kezdjük újra. Igen kezdjük újra!
Lássuk csak. Meg kell értened, hogy az általad írt szöveg sok embert felháboríthat.
- Rendben, de ha így érzünk és azt így írjuk le, miért nem olvashatnánk azt így fel?
Ezek a mi szavaink, a mi gondolataink, mi ebben a gond?
Vállaljuk a felelősséget azért, amit írtunk!
Nem, nem,nem. Várj, várj, várj. Várj kicsit Martin, ismerlek.
Téged ebben az iskolában, minden felbosszant, és felbosszantalak, a tanárak felbosszantanak. Szóval, ismerlek jól.
– Nem tanár úr, egyáltalán nem ismer.
– Marti. De ismerlek.
– Diák. Nem nem ismer.
Szóval, ne kövess „ezt a tanár mondja”, hanem a tanár kövesse a gyermeket.
Tehát, nem tanárakra, hanem tanítókra van szükség. Érted már? Ezt könnyű elérni. Ami pedig nehéz, az a személy rendes fejlődését elősegíteni. Ha pedig ezt el akarom érni, ismernem kell az emberekben rejlő személyt. Érted már?
Mik a képességei?
Milyen korban jönnek elő ezek a képességek?
De, nem halad a gyerekekkel, nem figyeli. Szóval, nem ismeri igazán a gyerekeket, az egyes gyereket,. Helyette ismer egy csomó elméletet. Így tehát olyan, mint egy felnőtt, aki csak azt tudja, mit kéne a gyerekeknek tennie, de a valóságot illetően egy kicsit vak.
Más szóval, az oktatás alapja a gyermek.
Tehát, az oktatást a gyermekek szükségletei felől kellene megközelíteni, és nem a saját, felnőtt szükségleteink felől.

A mai oktatási rendszer, nem veszi figyelembe, hogy a gyermekeink, teremtés képességeivel érkeznek, kreatívak, jó megfigyelők és kíváncsiak.

Az iskolában két dolog történhet: vagy segítik ezt a folyamatot olyan gyakorlatokkal, melyek ezt a képességet fejlesztik, vagy megakadályozzák azt.

Valójában azt állítjuk, hogy az emberi lény hajlik a tanulásra. Még tovább is mehetünk: a tanulás nem egy emberi erény. És még tovább-is mehetünk: az ember nem tud nem tanulni.

Nézd meg magad. A gyermek folyamatosan kérdez: „miért ez? Miért az?” Nem arról van szó, hogy rá kéne venned, hogy kérdezzen, mert a kérdés a személyének a lényege. Elég, ha vannak érzékszervei és tud különbséget tenni, nem? Van agya, tud gondolkodni, következtetni, képzelni, létrehozni, álmodozni. Mit tesz a mai oktatási rendszer? Az iskola pont az ellenkezőit teszi a gyermekeinkkel. Elhallgattatja őket. Elnyomja bennük, a kreativitást, a belső értékeiket. Olyan mennyiségű és rossz minőségű anyagot nyomnak le a torkukon, amitől hánynak, amit nem fogad a lelkük, semmi hasznát nem veszik.

Tehát, ha odafigyelsz, láthatod, ahogy a gyermek, egyre idősebbek lesznek, elkezdik elveszíteni kíváncsiságukat, és a tanulni akarásukat.

Egy 12 éves gyermek, ritkán fog egy könyvet kiolvasni iskola után, ezt bizony nagyon kevesen teszik. Miért? Mert teljesen elege van abból, hogy megmondják neki mit kell tenni és mit nem kell tenni, és mert minden érdeklődését elvesztette a tanulás iránt.

A gyerekek agyának olyan tanulási kapacitása van, amely minőségben nagyságrendileg nagyobb, mint egy felnőtté, mert úgy van alkotva természetinél fogva, hogy mindent érzékeljen, amivel találkozik. Így alkotja és építi fel önmagát az elme. Néhány év alatt, megtanulja a testét iránytani, több nyelven megtanul beszélni, megérti a természeti-törvényeket és a kultúrája jellegzetességeit.

Mindezen összetett és csodálatos folyamot öntudatlanul zajlik le. Mindezt egyedül tanulja meg a legkisebb erőfeszítések árán. Mindabból , amit az iskolában tanultunk, még ha sokat is tanultunk, nagyon kevés az, amire valóban szükségünk van a minden napi élethez. Lehet-hogy az iskola hasznos de nem hiszem, hogy egyben szükségességes is. Úgy hiszem, a társadalomnak szüksége van az e fajta oktatási rendszerre, akár túlságosan is, hasznos lehet, de mi meg tudunk élni nélküle.

Meg tudunk élni a logaritmusok ismerete nélkül de nem tudunk emberi kapcsolatteremtő képességek nélkül élni, vagy anélkül, hogyan kell járni, vagy szerszámokat használni. A gyerekek mindezt a játékon keresztül tanulják meg. A születésüktől fogva megvan a képességük önmaguk építésihez és formálásához, mindenből tanulnak, ami körülveszi őket: a játékból és a világ felfedezéséből. Befogadják a kultúrát, magukra öltik szüleik kultúráját, ez jól látható többek között a nyelvtanulásban is. Az emberi lény kulturális sminkje tartalmazza a számokat, betűket és szavakat, tehát megtanulja őket. Ugyanúgy, ahogy megtanul járni csak azért, mert a felnőttek is járnak. Tehát, amikor egy ember megszületik a biológia lénye nem kényszeríti arra, hogy emberé váljon. Ahhoz egy emberi környezet kell. Minden, ami körülvesz vezető szerepet játszik a tanulási folyamatokban. Az együtt töltőt percek, a családjuk öltözködése és persze minden szülői minta ami körülveszi. Érzelmek, előnyben részesített tevékenységek, hitvilágok. Mindez része annak a környezetnek amelyikben felépítjük magunkat. A kérdés akkor a következő: Miféle környezettet kínálunk fel gyermekeinknek, hogy ilyen felnőtté váljanak? Mert ugyebár a gyermek, egy ellentmondást nem túró környezetbe kerül. „Ülj ide”, „Maradj ebben a sorban 6-7 órán át! „ Milyen szörnyű!

Igaz?

 


Ha egy családban az egymáshoz ragaszkodás nagyon gyenge és az erőszak gyakori, nyilván a gyerek is nagy valószínűleg agresszív lesz. Nem lesz feltétlen erőszakos, nem ezt mondom, hanem azt, hogy egy erőszakos környezetben az erőszak könnyedén megismétli önmagát. Tehát, a gyerek azt adja vissza, amit kap. Éppen ezért kell sokkal szeretet-teljesebb, őszintébb kapcsolatokat ápolni az osztálytermen belül. A mostani tanulmányok alapján az öt éves gyerek 98%-a zseni kategóriába esik. Kíváncsiak, kreatívak, problémamegoldáskor több síkon gondolkodnak, vagyis nyitottan gondolkodnak.
A nagyon-nagy gond az-hogy, 15 év múlva már csak a gyerekek 10%-ban lelhetők fel ezek a képességek. Úgy értem, magán az elmén kívül, a tudatos világ szempontjából mindannyian zsenik vagyunk. És igazából, a tanárnak azt kell megtanulnia, hogy hogyan vegye rá a diákjait, hogy az agyukból elővegyék mindazt a tudást, kreativitást, és nagyszerűséget, ami mindannyiunkban benne van. Elvégre minden korszaknak meg vannak a maga zsenijei, és ezt gyakran szoktam hangsúlyozni, amikor a bogamban, vagy az interneten írok ehhez kapcsolódó cikkeket . Ha megnézzük az emberiség nagyszerű férfiait, és asszonyait, mindannyian nagyszerű álmodozók, voltak, vagyis hatalmos volt a képzelőerejük. Emberi lényként több ezer év természetes adaptáció és kiválasztódás eredményei vagyunk. Mindazokat a tulajdonságokat, hordozzuk, amelyek lehetővé tették, teszik számunkra a túlélést, változást és a fejlődést. Az éhségérzetből fakadó evési kényszertől kezdve a gyerek ösztönös, világfelfedező kíváncsiságáig. Ez a lehetőség ott lappang mindenkiben arra várva, hogy kiengedjük. Ezt látjuk a gyerekek önfeledt játékában, a mai fiatalok lázadásában, ahogy úgy érzik, meg kell változtatniuk a valóságot. Miért ragaszkodunk ahhoz, hogy kiöljük ezt a spontaneitást és megbüntessük a lázadásukat, amikor ezek csupán egyszerű jellemvonások, amik arra utalnak, hogy éppen most próbálják kialakítani benső emberi szükségleteinket. Minden gyermekben van egy belső tanár, különösen az első években, amely ráveszi, hogy tanuljon,felfedezzen, mozogjon, amely bátorítja, hogy részt vegyen, dolgozzon, viselkedéseket utánozzon, amely segít neki eldönteni mikor akarja abbahagyni valaminek az ismétlését, mert azt már tudja. Ha megfigyeljük, hogyan tanulnak a gyerekek, rájövünk,hogy ugyanazt a módszertant használják, mint a tudósok, pontoson ugyanúgy. Természetesen más szinten, nem igaz?
De nincs olyan gyerek, aki ne lenne egy módszeres megfigyelő, nem létezik olyan kicsi, aki ne kísérletezne. Mit tehetünk, hogy kreatívabbak legyenek? De, hiszen már azok!
Annyit kell csupán tennünk, hogy biztosítsuk számukra a kreativitásuk kiteljesedését, különböző módokon. Ha így folytatják, holnapra tudósok lehetnek, vagy művészek.
Hadd legyenek.
Például:
Hagyd abba! Ne csináld, Martin, erre semmi szükség, mit akarsz ezzel elérni?
Kritizálják az osztályozási rendszert, például.
Azt mondják, minket csak az év végé osztályzott érdekel. Hogy nem érdekel minket, tanulnak-e vagy sem, tudnak-e vagy sem.
Ne csináld Martin.
Jól van, tehát mit nyerek ezzel? Egyszerűen csak jól esik!
Miért vagy ilyen makacs?
És, továbbá, versenyeztetjük őket egymással. Te is így gondolod?
Nézd, nem hiszem, hogy a javaslatuk annyira elrugaszkodott lenne, annyira téves. Egyértelmű, hogy valami az iskolai rendszerben bántja őket.
Nézd, Javier, szerintem a társadalom maga bántja manapság a gyerekeket. És a mai társadalomban a legjobb dolog, ami egy gyerekkel történhet az, hogy iskolába jár. Nem így gondolod?
Oké, de ez így elég erős.
Igen, tudom, de...
Elnézés!- Igen.
Ez minden, amit az iskolában öt év alatt tanultam. Tudja, mi fog, mindezzel történni? Mindent el fogom felejteni. Valójába, már el is felejtettem.
„A tanulás nem az ötletek fagyosztásából áll, hanem azok alkotásából és újraalkotásából.” Így működik tehát az oktatás, még több adatot kell beléjük tömni, mert úgy gondoljuk, fontosok ezek az adatok. A kérdés , amit felteszek magamnak az, hogy vajon, mi mindenre emlékszünk az általános iskolában tanultakból, például? Én szinte semmire nem emlékszem. És te?
De ahogy ezt előadják az senkit sem motivál. Nem bizony. A diák pedig az hisze, semmi mást nem kell tennie, mint ismételni, ismételni, ismételni....,amíg megragad.
Példa:
Ismételje kérem: „Aktínium, Ac, fém”, Aktínium, Ac ,fém „ ….És így tovább. Amikor ismétlek, valamit, amire azt mondják, ismételnem kell egyszerűen ismétlővé válok...”dezoxiribonukleinsov, dezoxiribonukleinsov, dezoxiriboukleinsov”
Az, hogy felfogom-e vagy sem nem lényeges, mert ami számít, hogy ugyanúgy el tudom ismételni.
Ha tehát, többet követelek a gyerektől, mint amennyit adni tud, stresszt váltok ki benne. A bemagolás, az folytonos ismétlés, a tanulás egy fáradtságos folyamattá válik, egy nagyon nehéz folyamattá, megterhelő is amit persze egy idő után abbahagyom.
Minden, amit megtanulhatnál napról napra az iskolában a háttérbe szorul, ha nem a saját döntésed és akaratod az, hogy megtanuld. Rideg tényeké válnak, egyszerű szavakká, amelyek eltűnnek idővel.
Az információ, vagy tudás az agyunkban, egy könyvben, vagy egy számámítógépen egyaránt tárolható. De a megértése egy eszköz, amely folyamatosan fejlődik, egyedi jellemvonásokkal, amelyek egyébként különböznek. Jellemzője, hogy ismérvek között kapcsolatot teremt és hoz létre, hogy egy problémát megoldjon, és új tudást építsen.
A gyerekek nem voltak robotok, akik csak egyszerűen másoltak, vagy ismételtek; valójában sokkal több tudatosság volt részükről arra vonatkozóan, amit csinálnak.
Az elgondolás eljut hozzá, valahogy felfogja a saját, élményén keresztül. Ha pedig a tanulási folyamot nem élvezetes, akkor nincs valódi tanulás, csak kényszer tanulás. És mindennek felett, a láng elme, amit minden gyerek magában hordoz nem tud kibontakozni, nem tudja az osztály többi tagját sem a tanárt gazdagítani. Az igazi tanulás csak érdeklődésből születhet, akaratból, kíváncsiságból, és az eredete az ésszerűség határain túl fekszik. Ez pedig sokkal több, mint eszmék vizsgálata és összehasonlítása. A tanulás egy mély folyamatot jelent, ahol kapcsolat jön létre a személy és a környezet között. Létezik egy idegsebészeti törvényszerűség: „Az ember leginkább tudni szeret, tudni élvezettel és örömmel, ami leginkább a játékhoz hasonlít.” Pszichologikusok szokták mondani: Az érzelmi aggyal kezdünk, hogy aztán elérjük a logikai agyat, és az a logika jó és teljes. Csodálatos látni a felfedezés pillanatát, ami a tanulás pillanata is egyben. Az a gyerek soha nem fogja elfelejteni azt az élményt, amikor megértette, miért. Régen, de talán nem annyira régen, a tudást leginkább a könyvtárakban, vagy az egyetemeken lehetett megtalálni, és a hozzáférhetőség a tanulás feltétele volt. Manapság elterjedt szokássá vált, ha persze lehet annak nevezni, a szabad információáramlás, az ügynevezet online könyvtárak és közösségi tudástárak korábban, majdnem mindenkinek adatot a lehetőség, nem csak a tudás megszerzésére, hanem annak frissítésére is.

 

Szóval, amit ma az iskolákban megtanulunk lehet, hogy négy, vagy 10 év múlva, amikor el hagyjuk az intézményt, már minden elavult lesz. Az oktatás, a rendszerbe erőltetésén keresztül, eltűnt az iskola mélyén, és elvesztettük a kapcsolatunkat a természettel és egymással az emberekkel. Manapság el olvasunk egy könyvben megjelent elméletet, és mivel a legtöbbjük igaz, miért vitatkoznék velük? Ha így teszünk, eltorzítjuk a tanulási folyamatot, aminek a lényege a felfedezés, nem csupán az igazság megismerése. A dolgokat nem fogják bizonyosságként kiállítani, hanem meg lesznek mutatva, de ugyan akkor lesz idő kérdésekre, megvitatására, nem igaz? Naplóm. 3 éves kutatásaim eredményeit próbálom megosztani veletek. Tudtam, hogy valami nincs rendben az oktatási rendszerben. 

 

 

Ez az első rész. Angelica Bejan. 2017.01.30.

 
















Kapcsolódó témák:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése