Egyéb oldalak:

2012. október 28., vasárnap

> Lyonesse > Atlantisz >Lemuria>Sangri La>

>Lyonesse>
Középkori mondákban olvashatunk egy hajdanvolt földről Anglia délnyugati csúcsán túl. Ha az ember Land's Enden (szó szerinti fordításban: világ vége) áll, s tiszta, derült időben a Scilly-szigetek felé néz, könnyen elképzelheti, hogy közöttük valaha egy virágzó ország terült el. Az angol költő, Alfred Lord Tennyson szavaival élve ez volt "Lyonesse eltűnt földje, ahol ma a Scilly-szigetek kivételével nincs más, csak a bősz tenger". De Lyonesse volt-e valaha is több egy költő romantikus álmánál ? A világ különböző tájain, Ázsiában, Afrikában, a Csendes-óceán szigetein és az amerikai kontinensen, számos nép költészetében megjelenik egy nagy árvíz emléke. A nyugati világban a legismertebb a Teremtés könyvében leírt Vízözön, melynek története az ősi Mezopotámiából származik. Különös módon Afrikának nincs a világot elöntő özönvízről szóló legendája. Ahogy a néprajzkutatók szerint Nyugat-Európának sem volt, míg a mezopotámiai mítosz görög változata, Deukalión és Pürrha legendája, valamint a bibliai változat, Noé története el nem jutott a kontinensre. Európának ehelyett inkább egy helyi árvízről szóló mondája lehetett. Ezt az árvizet azonban nem az eső okozta, hanem a tenger behatolása a szárazföldre, amit talán földsüllyedés követett. Így születhetett meg az Atlantisz legendához hasonló "eltűnt föld" története. Jó néhány ilyen mese maradt fenn a középkorból és a későbbi időkből különösen Nagy-Britannia és a franciaországi Bretagne partjai mentén. Az "eltűnt földek" leghíresebbje kétségtelenül az Arthur-mondakör részét képező Lyonesse Hogyan pusztult el Lyonesse ? Worcesteri Vilmos 15. századi, Itinerary című munkájában találhatjuk a legkorábbi írásos utalást a Cornwall partjainál eltűnt földről. Ezt írja, "...erdők és mezők és 140 plébániatemplom, elsüllyedt valamennyi a Mount és a Scilly-szigetek között." Magát az elárasztott földet azonban nem nevezi meg Talán Richard Carew, cornwalli régiségbúvár volt az első, aki az Arthur mondakör Lyonesse-ével azonosította ezt a tengerbe veszett földet. Erről szóló írása William Camden Britanniájában jelent meg, majd később saját munkájában, a Cornwalli Szemlében (1602). Ebben azt olvashatjuk, "És a kizúduló tengerár elmosta vala Lyoness egész földjét, a különféle birtokokkal együtt, melyek nem kis területűek valának. Hogy egy ilyen Lyoness valóban létezett, tanújelek bizonyítják, a közel 30 mérföldnyi térség Land's End és a Scilly szigetek között mind a mai napig megőrizte nevét a kelta nyelvben Lethosow -, s 40-60 ölnél sehol sem visz mélyebbre, ez pedig szokatlan dolog a tenger birodalmában" Sőt mi több, a Land's End és a Scilly-szigetek között félúton fekvő, Seven-Stonesnak nevezett sziklacsoport által határolt terület kelta neve Tregva, azaz lakóhely. A halászok állítólag ajtók és ablakok darabjait húzták itt ki a vízből. A Carew idejében közszájon forgó, Lethosow-ról szóló mese úgy tartja, hogy egy Trevilian nevezetű férfi egy fehér ló hátán menekült meg, épp csak megelőzve a hullámokat. A közhit szerint ez az értelmezése a Trevelyan család címerének, melyen egy ló látható, amint kiemelkedik a tengerből Az Arthur-legendában Lyonesse Trisztán, Mark király unokaöccse, és Mark feleségének, Izoldának a szerelme, hazájának a neve. Mivel Mark Cornwall királya volt, Carew vagy egy másik szerző feltételezte, hogy a cornwalli "eltűnt föld" és Lyonesse egy és ugyanaz. A középkor kutatók azonban ezt tévedésnek tartják, s úgy vélik Lyonesse Trisztán hazája korábbi nevének hibás alakja. Az eredeti név a Loenois, a jelenlegi Lothian Skóciában. Ez a helymeghatározás megfelel annak a ténynek, hogy a Trisztán nevet egy 8. századi pikt herceg viselte (a piktek, hajdan észak és kelet Skóciában élő népek voltak). Azzal, hogy Cornwall elsüllyedt földjét Lyonesse-szel azonosították, máris az Arthur-mondakör megvilágításába került. Új összefüggések születtek. Alfred Lord Tennyson oda helyezte Arthur camelot-i udvarát, a misztikusok pedig biztosra vették, hogy meglátják, vagy látomásként már meg is jelent előttük Lyonesse, amint Land's Enden túl kiemelkedik a habokból. A legenda igazságmagva Akárcsak Atlantisz, Lyonesse is fontos szimbólummá vált, a letűnt aranykor és a jelennél dicsőbb kelta múlt utáni vágyódás jelképe. De alátámasztja-e a valóság a mondát ? William Borlase comwalli történész 1753-ból származó írásában a Scilly-szigetek Satuson Flats homokpadjánál a tengerbe vezető kősorokra hívja fel a figyelmet, ezeket egy elsüllyedt föld nyomainak tartja. Mivel a szántóföldeket elválasztó kőkerítésekhez hasonlítanak, emberi kéz művének vélték őket, s az 1920-as években felmerült az az elgondolás, hogy valóban ősi, bronzkori mezsgyék. A mai oceanográfusok ellenben a következőt állítják, ahhoz, hogy egykor megművelt földek víz alá kerüljenek, a tenger szintjének legalább 3,7 m-t kellett emelkednie az elmúlt 3000 év során. Ez nem áll összhangban a Nagy-Britannia körüli tengerszintváltozásokról szerzett jelenlegi ismereteinkkel Sokkal valószerűbb az a teória, mely szerint a "mezsgyék" halcsapdák voltak, s csak apály idején bukkantak elő. Ha ez igaz, akkor nem egyedül a kősorok utalnak arra, hogy a Scilly-szigetek bizonyos területei a tengerbe merültek. A St. Martin, Little Arthur és Tean-szigetek partszegélyén részben víz alá került, ősi lakóhelyet körülvevő kőgyűrűk és sírüregek találhatók, melyekről úgy tartják, hogy a római időkben hódította el őket a tenger S valóban, az ókori szerzők egészen a 4. századig, mint egy (vagy lényegileg egy) szigetről beszélnek a Scilly-szigetekről. De ilyen nagy területet érintő földsüllyedés a vaskorban csak nagyon lassan mehetett végbe Nagy-Britannia partjainál. A süllyedés minden bizonnyal fokozatosan és időszakosan történt, nem egyetlen megrázó esemény során, melynek egy ember szemtanúja lehetett, amire emlékezhet s elmesélheti utódainak Talán ez a Land's Endtől 32 km-re délnyugatra elhelyezkedő szigetcsoport minden, ami a vízszínén maradt Lyonesse elpusztult földjéből. A Scilly-szigetek partszegélyén régmúlt időkből származó, figyelemre méltó romok tűnnek elő apály idején A kelta kapcsolat Lethosow / Lyonesse legendájának megvan a Bretagne-i párja, itt, a Douarnenezi-öböl mélyén fekszik ugyanis Ker-Is nagy múltú városa. Csak Gradlon király menekült meg az ár elől, Trevilianhoz hasonlón egy fehér ló hátán. Mindkét mese 6. századi hősökhöz fűződik, s mindkettő a kelta világhoz tartozik. Noha a kelta területen ez idő tájt lezajló kiterjedt árvízre nincs bizonyíték, történhetett egy helyi katasztrófa, melyet a kivételesen magas dagályszint okozott, mint amilyennek Anglia keleti partja volt tanúja 1953-ban. Lehetséges, hogy a Bretagne-i Mont St. Michel-apátság szerzetesei hozták magukkal az árvíz történetét, amikor Cornwallban megalapították testvérközösségüket, a St. Michael's Mountot. Akárhonnan ered is a mese, nem nehéz elhinni, hogy volt egyszer egy árvíz, melyet, akárcsak valamennyi katasztrófát, felnagyítottak, eltúloztak az elmondás során, az elsüllyedt faluból város lett, a városból végül egy egész királyság Az emberek elfelejtették, hol is történt pontosan, s oda helyezték, ahol a "bizonyíték" víz alá került "épületek" alakjában megvolt. És hogy mikor történt ? Nos, természetesen a "mesék idején", a kelta hőskorban, Arthur, Gradlon és Trisztán korában... >Atlantisz>
Az Atlantisz nevű elsüllyedt kontinens még ma is a világ egyik legnagyobb rejtélye. Majd mindenki hallott már Atlantisz eltűnéséről, de vajon létezett-e egyáltalán ? Az Atlanti-óceán vagy pedig a Földközi-tenger egyik szigete volt ? Afrikához, Amerikához vagy Európához tartozott ? Sok teória született erről, és sok helyen keresték nyomait. Soha nem kezdődött volna el a kutatás, ha a görög filozófus, Platón (kb. Kr. e. 427-347) nem meséli el a történetét két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban. Platón görög filozófus leírása Atlantisz tündökléséről és bukásáról közel 2000 könyvet ihletett és megszámlálhatatlan évnyi kutatást ösztönzött. És bár több mint 40 helyszín merült fel e legendás utópia kapcsán, még arra sincs bizonyíték, hogy egyáltalán létezett Platón szerint Atlantisz egy óriási sziget volt, nagyobb, mint KisÁzsia és Líbia együttvéve. Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt, egy kisebb szigetekből álló szigetvilág alatt. Kb. 9000 évvel Szolón (Kr. e. kb. 640-559) előtt Atlantisz hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel. Amikor mohó és agresszív birodalommá vált, az istenek parancsára elöntötte a tenger Platón meséje Kritiasztól származik, aki tízéves korában a 90 éves nagyapjától hallotta, akinek szintén a nagyapja mesélte. Az ükapa Szolón elbeszéléséből ismerte a történetet, aki Egyiptomban Szaisz papjaitól hallotta. Platón azonban nem költő volt, hanem filozófus, aki a történetet morális mondanivalóval fejezte be. Mennyiben felel meg Atlantisz Platón leírásának, és milyen bizonyítékok maradtak fenn, amelyek a létezését alátámasztják ? Ha eltekintünk Platón kiegészítéseitől, pl. Atlantisz politikai berendezkedéséről, amelyet perzsa mintára képzelt el, a következő kép tárul elénk, létezett valaha egy hatalmas, fejlett civilizációval rendelkező sziget, amely, eltekintve néhány betájolatlan zátonytól az Atlanti-óceán mélyén, nyomtalanul eltűnt. Valóban ez történt ? Platón előtt egyetlen történetíró sem említi Atlantiszt, még a görög Hérodotosz (Kr. e. kb. 484-420) sem, aki pedig megkérdezte Szaisz papjait. Ha a sziget a valóságban is létezett volna, a papok biztosan elmondták volna történetét Hérodotosznak A hajótörött Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese. És nem Platón agyából pattant ki, ugyanis az egyiptomi Középbirodalom idejéből ránk maradt egy ugyanilyen mese. Egy papirusz, amely ma Szentpétervárott található, elbeszéli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor a hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, és rajta kívül mindenki vízbe fúlt. Ő egy gerendába kapaszkodva partra evickélt egy ismeretlen szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de egy ujjal sem bántotta. Elmesélte vendégének, hogy a sziget a gazdagság és boldogság földje, régen 75 elégedett sárkány népesítette be, akik közül csak ő egyedül maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó hamarosan megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy "soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik" Amikor Paul Schliemann, a Tróját felfedező archeológus unokája 1912-ben bejelentette, hogy birtokában van néhány atlantiszi leletnek, úgy tűnt, ezzel bebizonyosodik a sziget valamikori létezése. A lelőhelyet ábrázoló, általa rajzolt térkép is nagyjából megfelelt a sziget elhelyezkedéséről és nagyságáról alkotott elképzeléseknek. A sötét ovális vonalak a fővárost jelzik, ahogy Platón is leírta De Paul Schliemann felfedezéséről, melyet egy szenzációs cikk közölt a New York Americanben, kiderült, hogy hamis tényeken alapulnak, és más szerzők ötleteit vette át A tenger elárasztotta gazdag, boldog szigetről szóló mesét, jól ismerték az egyiptomiak, és megtalálható az indiai mondavilágban is, közelebbről a Mahábhárata című eposzban. Ez akár különböző népek közös alaplegendája is lehet. Ebből persze még nem következik, hogy Atlantisz sosem létezett A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Sokan, akik Atlantisz után kutattak, ilyen ténynek tekintették a görög Thíra szigetét. Egy elveszett kontinens eredete 1967-ben egy görögrégész, Sz. Marinatosz professzor ásni kezdett az Égei-tenger egy apró vulkáni szigetén, Szantorinon. Egy régi nagyváros központjára bukkant, ahol még két-három emeletes házak is akadtak, a szobákat pedig a mindennapi életet ábrázoló freskók díszítették. Bútor és cserépedény maradványokat talált, munkát végző és táplálékul szolgáló állatok csontjait, ám nyoma sem volt semmiféle emberi maradványnak vagy ékszernek Az archeológusok megállapították, hogy Thíra, melyet valaha Szantorinnak hívtak, a minószi civilizáció kereskedelmi központja volt. Eredetileg úgy gondolták, hogy Kréta gyarmata volt, de ez az elképzelés megdőlt. Sőt a kis sziget független hatalomként nagy befolyásra tett szert az Égei-tengeren Kr. e. 2500 körül. A virágzó kereskedelem fellendítette Thírát, s ezt a gazdagságot tükrözik a házakban talált freskók. Az ún. Tavasz Freskó a thíraiak életérzését fejezi ki: a kis helyiség három falát elfoglaló freskó egy tavaszi napot fest le, ahogy az erősen stilizált sziklákon a szélben ringatózó liliomok felett a levegőben fecskék "csókolóznak". Aztán egyszer elérte a szigetet a végzet. A föld remegni kezdett a szigetlakók lába alatt, és azok sebtében elhagyták otthonukat, csak a legfőbb értékeiket (ékszer stb.) véve magukhoz. Úgy tűnik, arra számítottak, hogy hamarosan visszatérhetnek, mivel olívaolajjal és magokkal teli hatalmas korsókat (pittoi) tettek az ajtófélfák alá, ez volt ugyanis a házak legbiztonságosabb része. De mielőtt még visszamerészkedhettek volna, a földrengés a város jó részét lerombolta. A szigetet is el kellett hagyniuk a hajóikon, amikor a thírai vulkán kitört, és finom habkőréteggel fedte be az egész várost. A vulkánkitörés robaja 3000 km-es körzetben is hallható volt olyan erősségű lehetett, mint a Krakataué (Jáva és Szumátra között) 1883-ban, melyet még Ausztráliában is észleltek az emberek. A thírai vulkán 30 m vastag hamu- és kőréteget okádott a szigetre, s a fővárost teljes egészében maga alá temette. Bár ez a kitörés Kr. e. 1520 körül történt, még ma is 4 m vastag hamuréteg fedi a szigetet. Kb. 40 évvel később a vulkán beomlott, és a helyére zúdult a tenger. Így alakult ki Thíra késhegy alakú íve. A nagy szökőár olyan pusztítást végzett, amely szinte egyik napról a másikra elpusztította a krétai civilizációt Vajon ez volt az az esemény, amelyet Atlantisz pusztulásával azonosítottak ? Sokan úgy gondolják, igen. Az is lehetséges, hogy Kréta volt az eltűnt civilizáció helye. Ez az ötlet először 1909-ben merült fel. A Kréta és Egyiptom közötti kapcsolat pontosan abban az időben szakadt meg, amikor Thírát elöntötte a tenger. Az egyiptomiak a Thíra pusztulásáról szóló híreket esetleg Krétára vonatkoztatták, hogy így magyarázzák meg a krétai nagyhatalom eltűnését. Platón megjelölése ("9000 évvel Szolón előtt") úgy lesz pontos, ha az időtartamot tízzel osztjuk, ahogyan azt A. G. Galanopoulosz görög szeizmográfus javasolta. Szerinte az eltérés abból származhatott, hogy az egyiptomiak a 100-as számokat saját ezres szimbolikájukkal helyettesítették, így lett 900-ból 9000. A másik hihető magyarázat Marinatosztól származik, aki szerint Szaisz papjai tízzel szorozták az adatokat, hogy ezzel az eseményeket a múlt homályába helyezzék. Sok későbbi mesélő törekvésére is jellemző, hogy kerek számokkal támasztja alá a "réges-régen" történt dolgokat Ha Szantorin azonos Atlantisszal, akkor ez itt egy kép lenne az eltűnt vidékről ? Az elmúlt 2000 évben hat vulkánkitörés rengette meg Thíra szigetét. Az 1866-os kitörés vonzotta ide Ferdinand Fouqué vulkanológust, aki egy bronzkori települést fedezett fel Akrotíri közelében, melyet több mint 3000 éve borít vulkáni hamu, egy újabb lehetséges helyszín ? Héraklész oszlopain túl Atlantisz elhelyezése az Atlanti óceánban, bár a nevük összecseng, sokkal nehezebb. Lehetséges, hogy amikor a főníciaiak körülhajózták Afrikát (kb. Kr.e. 600-ban) és megbizonyosodtak afelől, hogy milyen hatalmas kiterjedésű az Atlanti óceán, az Atlantiszról szóló legenda szerzői összekötötték a "régmúltat" a "messzi távollal" Bármi volt is az ok, a kutatás mindenesetre tovább folyt. Héraklész oszlopain túl is. A középkori írók, akikhez arab közvetítéssel jutott el Atlantisz története a széles körben elterjedt mítosz alapján, valaha létezett virágzó és gazdag szigetnek hitték. A Fortunate Islesnek (Szerencsés-szigeteknek) nevezett földdarabok, a Hét Város szigete és Szent Brendan szigete, minden 14. és 15. századi térképen szerepeltek, és felfedező utak célpontjai voltak. Sok régi térkép őrzi a térképészek elképzeléseit és számításait távoli vidékekről. Így a tudósok kétkedve fogadták Charles Hapgood amerikai történész kővetkeztetéseit, aki az 1960-as években a közékori navigációs térképeket tanulmányozta. A Kongresszusi Könyvtárban rábukkant egy 1531-ból származó térképre, amely Antarktisz partjait jégmentes szárazföldként tünteti fel. Egészen addig úgy tudták, hogy az óceáni hajózás csak Kr. e. 2000 körül kezdődött, és a tudomány mai állása szerint Antarktiszt 6000 éve jég borítja. Vajon előfordulhatott-e, hogy még azelőtt térképet készítsenek róla ? Hapgood több középkori térképet, ún. portolanót tanulmányozott át, melyek szerint az egyiptomiak előtt több ezer évvel létezett egy nagy tengeri civilizáció. Erről azt írja Hapgood A tengerek királyai-nak ősrégi térképei című művében, olyan nyomtalanul semmisült meg, hogy a számtalan tengerészgeneráció semmiféle nyomot nem talált, aminek alapján a helyét azonosíthatták volna a térképeken. Annak ellenére, hogy Hapgood nem állítja, hogy ez a civilizáció azonos volt Atlantisszal, sok egybeesés támasztja ezt alá Atlantisz újjáéledése Az amerikai médium és gyógyító, Edgar Cayce (1877-1945) megjósolta, hogy Atlantisz feltámad, és újból virágzásnak indul. 1940 júniusában így jövendölt, "Atlantisz részei közül Poszeidia lesz az első a felemelkedésben. Nem kell rá sokáig várnunk, 1968-69-ben fog bekövetkezni!" A helyet is pontosan meghatásozta, a Bahamákat ! Igazán csodálatos egybeesés, hogy 1968-ban repülőgépek pilótái a Bahamáknál, Észak-Bimininél arra lettek figyelmesek, hogy a partok mentén épületek emelkednek ki a vízből A búvárexpedíciók kiderítették, hogy a mederben kőépítmények húzódnak, amelyek hatalmas utakat, falakat, piramisokat, köröket formáznak. Amennyire a beszámolók alapján lehetséges volt, archeológusok feltételezik, hogy a "Bimini utak" emberi alkotások. Így magától kínálkozik a feltételezés, hogy Atlantiszt itt kell keresni. Sokáig a Bahamák másik oldalán lévő Sargasso-tengert gondolták az Atlantiszt rejtő tengerrésznek. De a víz alatti "utakat és falakat" évszázadokon keresztül bizonyítékként hozták fel az Európa atlanti vidékén "elsüllyedt város" létezésére. De ily módon minden, ami a tengerben emberkéz alkotta építményre emlékeztet, előbb vagy utóbb kapcsolatba kerül az "elsüllyedt város" elméletével. Platón Atlantiszról szóló meséje adta az első lökést, de a keresés az óta folyik és folytatódik... >Lemuria>
19. századi tudósok vetették fel egy elsüllyedt kontinens létezésének gondolatát, hogy megmagyarázhassák az Indiai-óceán környéki flóra és fauna szokatlan eloszlását. Van ennek a teóriának valóságalapja ? Létezett egykor a lemuriai ember ? Egy újságíró, kinézve az oregoni Portland felé tartó éjszakai vonat kocsijából, szokatlan, piros és zöld fényekre lett figyelmes a kaliforniai Shasta-hegyen. Megkérdezte a kalauzt, aki azt válaszolta, hogy "a lemuriaiak szertartásának fényei"-t látta. Így született meg Edward Lanser cikke, mely a Los Angeles Time Starban jelent meg 1932. május 22-én. Egy újabb sztori reményében Lanser a Shasta-hegyhez utazott, ahol Weed városkában találkozott másokkal is, akik szintén látták a fényeket. Meséltek neki a hegyoldalban rejtőzködő "titokzatos falu"-ról, ahol még senki nem járt, s így senki nem hozott róla beszámolót. Korábban egy "kiváló tudós", Edgar Lucin Larkin professzor figyelte a falut egy nagy látcsővel. A lemuriaiak "magas, nemes arcú, rövidre nyírt hajú férfiak. Mezítláb járnak, s makulátlan fehér ruhát viselnek." A fények kísérte szertartást elpusztult földjük, Lemuria emlékére tartják. Több ezer éve észrevétlenül élnek Észak-Amerikában "a tibeti mesterek titkos erejének" felhasználásával, amely képessé tette őket arra, hogy beleolvadjanak környezetükbe, s láthatatlanná váljanak, amikor csak akarják. Falujukat láthatatlan fal védi a külvilágból érkező betolakodóktól Valaki a bolondját járatta Lancerrel ? Vagy ez az egész história az ő agyszüleménye ? A későbbi kutatások nyomát sem lelték a lemuriaiaknak a Shasta-hegyen, Larkin professzor pedig valójában egy okkultista, akinek Lowe-hegyi "obszervatóriuma" turistacsalogató volt. 1924-ben meghalt, így nem cáfolhatta Lanser kijelentéseit. Lanser Shasta-hegyi kolóniáját kétségtelenül a "tibeti filosz", alias Frederick Spencer Oliver 1894-ben publikált Két bolygó lakója című okkultista regénye ihlette. A regényben a Shasta-hegy bölcsek menedékhelye, melyet az ősi tudás megőrzésére hoztak létre. Lemuria eredete Charles Darwin A fajok eredete című, 1859-ben megjelent munkája zavarba hozta a tudósokat. Ha az egy helyen élő hasonló fajok közös őstől származnak, akkor miként értelmezzék az olyan teremtményeket, mint pl. a lemur (maki), mely főleg Madagaszkár szigetén él kis számban a közeli Afrikában, ezenkívül azonban Indiában és a Maláj-félszigeten is megtalálható ? Más állat és növényfajok esetében ugyancsak felmerül ez a kérdés. Hogyan jutottak át az Indiai óceánon ? A kézenfekvő válasz, egy földhídon át. A vitához a geológusok is hozzátették a maguk érveit, rámutatva egyes közép-indiai, valamint dél-afrikai sziklák és kövületek közti hasonlóságra, és megszületett az Afrikát Indiával összekötő, a lemurok származási helyének tartott új kontinens, mely Philip Sclater angol zoológus javaslatára a Lemuria nevet kapta Darwin evolúciós elmélete szerint az ember a majomtól származik, a rokonság bizonyítékaként azonban semmilyen lelet nem került elő. Ernst Haeckel német természettudós az emberiség lehetséges bölcsőjét látta Lemuriában, de az elmélet alátámasztását szolgáló kövületek a kontinenssel együtt a tengerbe vesztek. A mai tudományos világnak nincs szüksége Lemuriára, amióta más elméletek, így a kontinensvándorlás, elfogadottak a lemurok különböző helyeken való megjelenésére, valamint az afrikai és indiai geológiai hasonlóságok magyarázatára. Még ha létezett is Lemuria, évmilliókkal az első emberfajok megjelenése előtt elsüllyedt. Mindazonáltal a gondolat, hogy egy eltűnt kontinens volt az emberiség bölcsőjének egy lehetséges helye, sok okkultista számára ellenállhatatlan volt, világegyetemükben Lemuria Atlantisz mellett foglal helyet Mit is jelentett Lemuria az okkultisták számára ? Madame Blavatskyt (1831-91), a teozófia megteremtőjét vagy nagy misztikusnak, vagy üldözni való sarlatánnak tekintik. De hogy rendkívüli képzelőerővel bírt, azt senki nem tagadhatja. Mozgalmas élete során, többek között volt cirkuszi rodeós és spiritiszta médium, a nyugati mágiából és a keleti filozófiából jelentős tudásra tett szert. Ő is örömmel foglalkozott a Lemuria teóriával. Állítása szerint az okkult bölcsesség után kutatva beutazta a világot, s meg is találta azt Tibetben, a "Mahatmák" lábánál, akik okkult erők sugaraival irányítják a világot. A titkos tan című mesterművének nehezen érthető, egyesek szerint zavaros, szövegei állítólag a Dzyak könyvéből, egy ősi, atlantiszi írásból származnak, amelyet a "mahatmák" transzban mutattak meg neki A titkos tan kinyilatkoztatása szerint az ember hét törzsfajon keresztül fejlődött ki, melyek közül a harmadik a lemuriaiak faja volt. Ezek az ősi lények a déli félteke jelentős részét elfoglaló kontinensen éltek. Óriási, majomszerű teremtmények voltak. Némelyiknek négy karja volt, míg másoknak egy harmadik szeme hátul a fején. Nem beszéltek, hanem telepátia révén érintkeztek, s noha tulajdonképpen agyuk nem volt, akaratukkal a szó szoros értelmében hegyeket tudtak elmozdítani. Végül Lemuria szétesett, a helyére Atlantisz lépett, majd a mai formájában létező világ. Az okkultisták szerint a lemuriaiak leszármazottai ma is élnek, ők az ausztrál bennszülöttek, a hottentották és a pápuák. Blavatsky halála után teozófusok egész sora foglalkozott Lemuriával. Atlantisz és az elsüllyedt Lemuria című művében William Scott Elliott már azt mondja, hogy a lemuriaiak csaknem 4,5 m magas, barna bőrű lények voltak. Lapos, homlok nélküli arc, előreugró áll jellemezte őket. Feltűnően távol ülő szemükkel a madarakhoz hasonlóan oldalra is láttak. A legkülönösebb a hosszan hátra nyúló sarkuk volt, melynek segítségével hátrafelé ugyanolyan könnyen jártak, mint előre A lemuriaiak valamikor tojásrakó hermafroditák voltak, végül azonban az emberhez hasonló módon szaporodtak. Amikor állatokkal keveredtek, s megszülték a majmokat, a természetfeletti lények, akik addig támogatták őket, megtagadták tőlük a további segítséget. A Vénuszról érkezett "Lángok ura" megfosztotta a lemuriaiakat a halhatatlanságtól és az újjászületéstől, és éppen amikor emberré váltak, Lemuria a tenger mélyére süllyedt Nem meglepő, hogy ezek az elképzelések bekerültek Edgar Rice Burroughs Marsbéli krónikák című könyvébe. Időközben más okkultisták Lemuriát áthelyezték a Csendes-óceánba, ahol az amerikai James Churchward Mu nevet viselő elsüllyedt kontinensével együtt egyféle magyarázattal szolgálnak a Húsvét-sziget szobrainak készítésére, valamint a Karolina-szigetek romvárosára, Nan Madolra. Ezek azonban távoli, nehezen elérhető helyek, így a Shasta hegy marad a legcsábítóbb helyszín a Lemuriát kutatók számára... Sangri La
Az eszményi közösség, valahol Ázsiában, a korrupt civilizációtól távol, magával ragadta a 20. század emberének képzeletét. Létezik ez a Paradicsom ? "Conway számára első pillantásra víziónak tűnhetett... S valóban különös, már-már hihetetlen látvány volt. A kőszirten megtelepülő virágok meglepő kecsességével színes pavilonok csoportja kapaszkodott a hegyoldalba. Fenséges volt és elragadó. Ellenállhatatlan érzés vonzotta a tekintetet a kékesfehér tetőkről fel a szürke sziklabástyához... És mögötte, kápráztató piramisként nyúlt az égig a hófödte Karuk. Lehet, gondolta Conway, hogy ez a világ legfélelmetesebb hegyvidéke..." Ez volt Conway első benyomása Sangri-Láról, a Tibetben megbúvó lámakolostorról, ahogy azt James Hilton romantikus kalandregényében, az Eltűnt horizontban olvashatjuk. Valahol a "Himalája nyugati vonulatán messze túl, a Föld legkedvesebb hegyének", a Karakulnak meredélyén megkapaszkodó lámakolostor paradicsomi közösséget teremtett a lent elterülő termékeny völgy világi népével. Az itt lakók békében, harmóniában, a mértékletesség törvényei szerint éltek. "Mértéktartó szigorral uralkodunk, s viszonzásul megelégedésünkre szolgál a mértéktartó engedelmesség" mondja egy lámajelölt. Később a regényben a főláma részletesebben kifejti a jóindulatú autokrácia működését, "Nem alkalmazunk szigort, s nem élünk merev szabályok szerint. Úgy cselekszünk, ahogy helyesnek véljük, kismértékben a múlt példái szabják meg tetteinket, ám sokkal inkább jelenlegi bölcsességünk és jövőbe látásunk." Sambala E különös és jövőbe látó lámák a civilizációs örökség, többek között a kínai porcelán és Mozart, megőrzésének szentelték életüket, arra tettek fogadalmat, hogy megőrzik a kulturális értékeket a barbársággal szemben, mely jóslatuk szerint eluralkodik a világon Rejtett kolostorával és megindító szerelmi történetével, az Eltűnt horizont lázba hozta a nyugati világot, és Sangri-La, Atlantisszal, Lyonesseszel és Eldorádóval együtt, gyakorta keresett, ám ritkán megtalált vágyként, álomvilágként a közhit részévé vált Az Eltűnt horizontot talán nem pusztán az írói képzelet teremtette. Meglehet, hogy a Távol-Keleten régóta elterjedt regéken alapszik, melyek a világtól távoli Paradicsomról szólnak. A korai buddhista írások Csang Sambalának nevezik, s az ősi bölcsesség forrásaként beszélnek róla. Valamikor nagyon sokan hittek a hely létezésében Kínában a Kunkín hegységről azt tartották, hogy van egy völgye, ahol halhatatlanok élnek tökéletes harmóniában. Az indiai legendák szerint volt egykor egy Kalapa nevű hely a Himalájától északra, ahol "tökéletes férfiak" éltek Az orosz néphit szerint, ha valaki a tatár hordák nyomát követi vissza Mongóliáig, megtalálná Belovogyét, ahol szent emberek élnek a világtól távol, a Fehér Vizek Földjén. Sambala, immár egy újabb név a vágyott álomvilágra, állítólag Tibetben vagy Tibettől északra található, ahol látszólag áthághatatlan hegyek termékeny és zöldellő völgyeket öveznek. De valóban létezett ez a titokzatos Paradicsom, vagy csupán a képzeletben élt ? Tibeti misztikusok Míg a kínaiak 1950-ben le nem rohanták, Tibet magas fennsíkjára csak nagy ritkán jutott el utazó. Ez a körülmény tette lehetővé, hogy kialakulhatott egy erősen vallásos társadalom, melyet a dalai láma irányított lhászai kolostorpalotájából. Az elszigeteltség, különösen miután Lhásza kapui bezárultak, s a 19. században "tiltott város" lett, ahová európaiak nem léphettek be, következtében Tibet a nyugatiak szemében a csodák földjévé magasztosult A buddhista lámákat vagy szerzeteseket és misztikusokat rendkívüli képességekkel ruházták fel. A leglátványosabbak egyike a lunggom volt, segítségével a beavatott legyőzte a gravitációt, csökkentette testsúlyát, s így meglepően gyors mozgásra volt képes. A század elején Alexandra David Neel brit utazó, aki 14 évet töltött Tibetben, megfigyelt egy ilyen futót, akinek mozgása leginkább a pattogó labdáéhoz hasonlított. Az utazónő később így számolt be róla, "Láttam tökéletesen nyugodt arcát, semmiféle érzelem nem tükröződött rajta. Szeme tágra nyílt, tekintetét valami távoli, láthatatlan célra függesztette, mely valahol fenn, a végtelen űrben volt. A férfi nem futott. Úgy tetszett, mintha felemelkedne a földről, szökellve haladt előre... Léptei, akár az inga mozgása" David Neel teozófus volt, s meglehet, a tibeti lámákról szóló beszámolóját befolyásolta az is, amit hinni akart. De még ha elfogulatlan megfigyelő volt is, Sambalát biztosan Tibetben vagy környékén kell keresnünk ? "Titokzatos mesterei"-re illik azon álomvilág lakóinak személyleírása. Égi birodalom vagy földi Paradicsom? Az orosz származású utazó, Nicholas Roerich, szintén a Teozófiai Társaság tagja, 1930-ban megjelent könyvében, a Sambalában tibeti utazásait írja meg. 1928-ban arra a kérdésére, hogy valóságos hely-e Sambala, ezt a választ kapta egy lámától, "Ez a hatalmas égi birodalom. Semmi köze a mi földünkhöz..." Roerich, aki maga is hitt Sambalában, úgy tűnik, elhitette magával, hogy kitérő választ kapott, s hogy a láma következetes megjegyzései egy valóban létező helyre utaltak. A buddhista mitológia Agarta néven ismert föld alatti Paradicsoma is szóba került Sambala kapcsán, talán az ünnepelt médium, Madame Blavatsky által. Roerich, aki Agartinak nevezte, 1924-es expedícióján hallott róla, amikor az Altaj hegységben, Mongóliában és Tibetben járt. Egy láma mondta neki, hogy Sambala egy nagy város Agarti közepén, ahol "a világ királya" uralkodik. Roerichnek meggyőződésévé vált, hogy Agartit föld alatti járatok kötik össze a világ valamennyi országával Edward Bulwer Lytton, a Pompeji végnapjai szerzője ezen elképzelések némelyikét ötvözi az Eljövendő faj című, 1871-ben megjelent regényében. A földkéreg alatt létező világban egy felsőbbrendű faj él. A vril fákban, a domináns női nemben jobban kifejlett pszichokinetikus energia, a vril által a "felvilág" meghódítására törnek, írja Lytton. A felsőbbrendű faj s titokzatos vril energiájuk képzete elnyerte mind az okkultisták, mind a nácik tetszését. Hitler állítólag hitt a vrilben és a föld alatt élő felsőbbrendű fajban. Feltételezések szerint expedíciókat küldött németországi, svájci és olaszországi bányákba királyságuk bejáratának felkutatására Ironikus, hogy éppen az Eltűnt horizont főlámája által megjósolt barbárok igyekeznek meglovagolni a szent emberek békés, harmonikus világáról szőtt legendát. A történet talán újabb példázat arra, miként küzd a jó és a gonosz egymás ellen még a világ legbecsesebb tájain is A dalai láma palotáját Tibet fővárosában, Lhászában állítólag föld alatti járatok kötik össze Csang Sambalával, "a béke északi földjével". A Potalának nevezett palotaerőd egykor vallási központ volt, a tibeti állam és egyházfő székhelye. 1959 óta azonban amikor a tibetiek fellázadtak a megszálló kínai csapatok ellen, a dalai láma száműzetésben él. Sangri-la misztikus fellegekbe burkolózik, s hegycsúcsok néznek le szentélyére, a nepáli Kathmandura. Talán itt, valahol Ázsia szívében, e megközelíthetetlen tájak rejtekében bújik meg a civilizáció titkolt reménysége, az álomvilág, a boldogabb, biztonságosabb jövőbe vezető út kapuja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése