Székely,Magyar,Trianon Himnusz / Szózatunk / HUN IMÁDSÁG/ Ősi Magyar ének /Ősmagyar Himnusz/József Attila: Nem, nem, soha!

Székely Himnusz:

Ki tudja merre, merre visz a végzet, Göröngyös úton sötét éjjelen. Vezesd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi csillag ösvényen. Maroknyi székely porlik, mint a szikla, Népek harcának zajló tengerén. Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Ameddig élünk magyar ajkú népek, Megtörni lelkünk nem lehet soha. Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján, Legyen a sorsunk jó vagy mostoha. Keserves múltunk évezredes balsors, Tatár-török dúlt, a labanc rabigált. Jussunk e honban, székely magyar földön, Szabad hazában éljünk boldogan. Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk, Mentsd meg e népet, vérző nemzetet! Jussunk e honban, székely magyar földön, Szabad hazában éljünk boldogan. Ki tudja, innen merre visz a végzet, Országhatáron, óceánon át. Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped, Székely nemzeted Kárpát-bérceken. Ős szabadságát elveszti Segesvár, Mádéfalvára fájón kell tekints. Földed dús kincsét népek élik s dúlják, Fiadnak sokszor még kenyere sincs. Már másfélezer év óta Csaba népe, Sok vihart élt át, sorsa mostoha. Külső ellenség, jaj de, gyakran tépte, Nem értett egyet akkor sem soha. Maroknyi székely porlik, mint a szikla, Népek harcának zajló tengerén Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Magyar Himnusz:

A magyar nép zivataros századaiból Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Hányszor zengett ajkain Ozman vad népének Vert hadunk csonthalmain Győzedelmi ének! Hányszor támadt tenfiad Szép hazám, kebledre, S lettél magzatod miatt Magzatod hamvvedre! Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére. S merre zúgnak habjai Tiszának, Dunának, Árpád hős magzatjai Felvirágozának. Bújt az üldözött, s felé Kard nyúl barlangjában, Szerte nézett s nem lelé Honját a hazában, Bércre hág és völgybe száll, Bú s kétség mellette, Vérözön lábainál, S lángtenger fölette. Értünk Kunság mezein Ért kalászt lengettél, Tokaj szőlővesszein Nektárt csepegtettél. Zászlónk gyakran plántálád Vad török sáncára, S nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára. Vár állott, most kőhalom, Kedv s öröm röpkedtek, Halálhörgés, siralom Zajlik már helyettek. S ah, szabadság nem virul A holtnak véréből, Kínzó rabság könnye hull Árvánk hő szeméből! Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben, S elsújtád villámidat Dörgő fellegedben, Most rabló mongol nyilát Zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát Vállainkra vettünk. Szánd meg Isten a magyart Kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart Tengerén kínjának. Balsors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép A múltat s jövendőt! Szózat:

Hazádnak rendületlenűlLégy híve, oh magyar-.Bölcsőd az s majdan sírod is,Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze:Itt élned, halnod kell. Ez a föld, melyen annyiszorApáid vére folyt;Ez, melyhez minden szent nevetEgy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hősÁrpádnak hadai;Itt törtek össze rabigátHunyadnak karjai. Szabadság! Itten hordozákVéres zászlóidat,S elhulltanak legjobbjainkA hosszu harc alatt. És annyi balszerencse közt,Oly sok viszály után,Megfogyva bár, de törve nem,Él nemzet e hazán. S népek hazája, nagy világ!Hozzád bátran kiált:„Egy ezredévi szenvedésKér éltet vagy halált!” Az nem lehet, hogy annyi szívHiába onta vért,S keservben annyi hű kebelSzakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erőÉs oly szent akaratHiába sorvadozzanakEgy átoksúly alatt. Még jőni kell, még jőni fogEgy jobb kor, mely utánBuzgó imádság epedezSzázezrek ajakán. Vagy jőni fog, ha jőni kell,A nagyszerű halál,Hol a temetkezés fölöttEgy ország vérben áll. S a sírt, hol nemzet sűlyed el,Népek veszik körűl,S az ember millióinakSzemében gyászköny űl. Légy híve rendületlenűlHazádnak, oh magyar:Ez éltetőd, s ha elbukál,Hantjával ez takar. A nagy világon e kívűlNincsen számodra hely;Áldjon vagy verjen sors keze:Itt élned, halnod kell. Trianon Himnusz: Tartsd magad, nemzetem! … tipornak rendesen. Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen. Kígyók a kebleden, szitok a neveden, tovább nem engedem, tovább nem engedem! Azért mert hont adtál, mindenkit fogadtál, zsoldosok, kufárok, tolvajok kezére jutottál. Hittél a Nyugatnak, s mindenkor becsaptak, elvennék múltadat, ásnák a sírodat. Táltosok repülnek át az éjen, s kitűzik az ökör-koponyát. Sebeinket begyógyítják szépen, s megvédik majd Árpád otthonát. De addig szüntelen, légy résen nemzetem, nézd a sok csillagot, 48′, ’56 ott ragyog. Értsd meg a lényegét, fogjuk egymás kezét, fogjuk egymás kezét, ahogyan soha még! Tartsd magad, nemzetem, tipornak rendesen. Ellopnak, eladnak, zsarolnak, pusztítnak végtelen. Kígyók a kebleden, szitok a neveden, tovább nem engedem, tovább nem engedem! HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK BENNÜNK VAN ORSZÁGOD. ELŐTTÜNK SZENT NEVED TÖRVÉNY AKARATOD. MINDEN NAPUNK GONDJÁT, MAGADON VISELED. BŰNEINKET MINT MÁSNAK, NEKÜNK ELENGEDED. TE KEZED VEZET KÍSÉRTÉSEKEN ÁT, S LEFEJTED RÓLUNK GONOSZ JÁRMÁT. TIÉD A NAGYVILÁG ÖSSZES HATALMA, ÜDVE, MINDÖRÖKTŐL KEZDVE, LEGYEN MINDÖRÖKRE. Ősi lélek, ősi hangja zendül: - Magyar Te árva, Te száműzött! Térj vissza hitedhez, elfeledett gyökereidhez! Vess számot a múlttal, de újítsd meg magad a jelenben. Formáld magad Nagyboldogasszony tiszteletére,- így lészen Országod újra dicső HON, nem pártoskodó. Ősi Magyar ének zendül:

- Istenanya, Szent Anya, magyaroknak Asszonya, dicső múltnak otthon adója!Anyai palástoddal óvj bennünk, védelmezd lelkünk. Dicső Anya, Szent Anya, magyar Honnak várományosa! Áldj bennünk, állítsd helyére Igaz Hitünk, Őseinktől elrendelt szerepünk! Istenanya, Szent Anya, Anyahita, magyar Lélek őrzője és megtartója! Segíts emlékeznünk, ősi hitünk meglelnünk. Magyaroknak Asszonya, a TRÓN várományosa, Add vissza ősi hitünk és szerepünk! Ősmagyar Himnusz

Országok országa, törvénytudás népe, Napkelet s Nyugat közt a világnak fénye, Nagy a te nemzeted, nagy a te végzeted, Oly messze magasztos, hogy fel sem érheted. Mint a magas menny s ég, szíved mérhetetlen, Életed gyökere szent és sérthetetlen, Hegyek, árnyas erdők, hős föld büszke népe, Ez a te végzeted ősi öröksége. Erős, gazdag vár vagy, de az örök törvényt, Amit Isten rád rótt, vállalnod kell önként, Hogy beteljesüljön győzelmes végzeted: Az Úr oltára te vagy, emeld fel a fejed! József Attila: Nem, nem, soha! Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége, Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke! Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret! Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett! Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel, Ha eljő az idő - a magyar talpra kel, Ha eljő az idő - erős lesz a karunk, Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk! Majd nemes haraggal rohanunk előre, Vérkeresztet festünk majd a határkőre És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! - Szembeszállunk mi a poklok kapuival! Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár, Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ Teljes egészében, mint nem is oly régen És csillagunk ismét tündöklik az égen. A lobogónk lobog, villámlik a kardunk, Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk! Felhatol az égig haragos szózatunk: Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk. Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen! Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át: Nem engedjük soha! soha Árpád honát! (1922. első fele)