„A kvantummechanika szuperpozíciós elve szerint egy rendszer mindaddig az összes lehetséges állapot keverékében – élő és halott állapotban egyaránt – létezik, amíg a megfigyelés aktusa létre nem hozza a határozott valóságot. Az élet és a halál nem egymást követő fázisok, hanem a döntés előtti hullámfüggvény egyidejű vetületei.”
— Erwin Schrödinger, Nobel-díjas osztrák fizikus, a kvantummechanika egyik úttörője
„Semmi sem keletkezik és semmi sem semmisül meg; a születés és a halál csupán a nézőpont váltakozása az időtlen formátlanságban. Ami valóban van, az soha nem született meg, és soha nem tud meghalni; a forma elenyészik, de a tiszta Jelenlét – amely egyszerre hordozza az élet és a halál potenciálját – érintetlen marad.”
— Nisargadatta Maharaj, indiai advaita vedánta tanító és filozófus
„A kvantumbiológia és a biocentrizmus szemszögéből a tér és az idő csupán a tudatunk eszközei, nem pedig külső, objektív valóságok. Ennélfogva a halál nem létezik egy időbeli végpontként; az élet és a halál egyetlen, időtlen tudati mátrix párhuzamos oldalai.”
— Dr. Robert Lanza, amerikai orvos, orvoskutató és a biocentrizmus elméletének megalkotója
„A tudatosság egy olyan egyetemes mező, amelyben minden lehetséges forma egyszerre van jelen nyilvánvaló és nyilvánvalóvá nem vált állapotban. Az, amit életnek nevezünk, a forma megjelenése; amit halólnak, az a forma visszahúzódása a forrásba – a kettő azonban ugyanannak az egyetlen szubsztanciának a pulzálása.”
— Bernardo Kastrup, holland számítógéptudós, mesterségesintelligencia-kutató és analitikus idealista filozófus
„A fizikai agy nem hoz létre tudatot, mint ahogy a szivárvány sem hozza létre a napfényt. Az agy csupán a lokalizált tudatossági mintázat felülete — egy disszociatív határvonal az Egyetlen Egyetemes Elme szövetén belül. Ami 'halálként' jelenik meg a külső megfigyelő számára, az nem a tudat megsemmisülése, hanem a disszociáció felbomlása: a privát elme visszatérése a határtalan, osztatlan kozmikus elmébe. A személyiség elenyészik, de a szubsztrátum sértetlen.”
— Bernardo Kastrup, holland számítógéptudós és analitikus idealista filozófus
„Az elme konstruálja az időt és az egyéni identitást. Amint átlátsz az elme illúzióján, nyilvánvalóvá válik, hogy sosem születtél meg, és sosem fogsz meghalni. A forma szintjén már most is halott vagy – hiszen a forma múlandó –, a forma nélküli Tudat szintjén pedig örökké élő.”
— Jed McKenna, radikális nonduális szerző.
„Mi, fizikusok, tudjuk, hogy a múlt, a jelen és a jövő közötti különbségtétel csupán egy makacsul fennmaradó illúzió. A blokk-univerzumban minden esemény – a múltban, a jelenben és a jövőben – egyszerre és megváltoztathatatlanul létezik.”
— Albert Einstein, Nobel-díjas elméleti fizikus
„Nem létezik független egyéni akarat. Minden, ami történik, a Totális Létezés univerzális működése, az egyetlen Belső Forrás kibontakozása. Minden esemény pontosan úgy történik, ahogyan történnie kell; egyetlen porszem sem mozdulhat másként, mint ahogy a teljes Univerzum egésze mozgatja.”
— Ramesh Balsekar, indiai advaita vedánta tanító és bankigazgató
„Az ősrobbanástól kezdve az univerzumban zajló minden folyamat egyetlen, szétválaszthatatlan ok-okozati hálózat. Az a képzet, hogy valami történhetett volna másképp is, csupán a korlátozott humán kognitív kapacitásunk és a hiányos információink szüleménye. A valóság szigorúan önazonos és szükségszerű.”
— Donald Hoffman, amerikai kognitív tudós és pszichológiaprofesszor
„A valóság nem egy készen kapott dolog, amit felfedezünk, hanem a tudat által visszatükrözött elme-konstrukció. A tér és az idő nem a fizikai tárgyak tartálya, hanem a humán kognitív interfész adatszerkezete. Amit 'fizikai világnak' nevezünk, az nem létezik az interfészünkön kívül. Ez azt jelenti, hogy az elme nem a fizikai agy terméke, hanem a fizikai agy az elme egy szimbóluma az interfészen. Amikor a test meghal, csupán egy ikon törlődik a képernyőről, a mögötte lévő 'szoftver' érintetlen marad.”
— Donald Hoffman, amerikai kognitív tudós és pszichológiaprofesszor
„Minden pillanat tökéletes és elkerülhetetlen. Az élet nem egy választásokból álló ösvény, hanem egyetlen áramlás. Az elme próbálja utólag felosztani 'jó' és 'rossz' döntésekre, de az Igazság az, hogy ami van, az nem lehetne másképp, mert a létezés nem szimuláció, hanem a létező egyetlen lehetséges megnyilvánulása.”
— Jeff Foster, kortárs angol nonduális író és előadó
„Nem a megfigyelőtől független valóságot figyeljük meg, hanem egy olyan univerzumot, amely a megfigyelés aktusával válik azzá, ami. Ebben a participatív univerzumban a kibontakozó mintázat nem esetleges: a rendszer egésze határozza meg minden egyes részének helyét és állapotát, kizárva az alternatív lehetőségeket.”
— John Archibald Wheeler, amerikai elméleti fizikus, a kvantuminformatika és a fekete lyukak elméletének úttörője
„Nem létezik olyan, hogy 'objektív valóság', ami 'odakint' várna ránk. A kvantum-komplementaritás végső konzekvenciája az, hogy az univerzum egy önmagát megfigyelő, participatív hurok. A megfigyelő jelenléte nélkül nincsenek elektronok, nincsenek csillagok és nincsenek téridő-koordináták sem. Az anyag nem a valóság alapja, hanem a tudat önreflexiójának mellékterméke. Az univerzum nem egy gép, ami létezik, hanem egy gondolat, ami tapasztalja önmagát.”
— John Archibald Wheeler, amerikai elméleti fizikus, a kvantuminformatika úttörője
„Az energia nem keletkezhet és nem semmisülhet meg; csupán az egyik formájából a másikba alakulhat át. Ez azt jelenti, hogy a fizikai univerzumban jelen lévő teljes energiamennyiség a kezdetektől fogva pontosan ugyanannyi, és mindörökké az is marad. Ami most te vagy – minden egyes atomod és az azokat összetartó erők –, már a téridő legelső pillanatában is jelen volt, és a csillagok kihunyása után is létezni fog.”
— Julius Robert von Mayer, német orvos és fizikus
„Egyetlen atom sem vész el, amit valaha belélegeztél, és egyetlen energiaáram sem tűnik el, ami valaha átjárta a testedet. A halál csupán a lokális koherencia felbomlása: a molekulák szétszóródnak az univerzumban, hogy fűvé, felhővé, csillagporrá vagy más élőlényekké szerveződjenek vissza. Fizikai értelemben vett megsemmisülés nem létezik – csak az alakzatok örökös, megszakítás nélküli metamorfózisa.”
— Dr. Lawrence M. Krauss, elméleti fizikus, kozmológus és népszerű tudományos szerző
„A téridő halott. A tér és az idő nem alapvető elemei a valóságnak, hanem csupán emergens tulajdonságok, amelyek egy mélyebb, téren és időn kívüli matematikai struktúrából – az amplituéderből – merülnek fel. Ebben a mélyebb struktúrában nincs 'itt' és 'ott', nincs 'tegnap' és 'holnap', és nincs különbség a keletkezés és a megsemmisülés között: minden kölcsönhatás egyetlen, időtlen geometriai objektum.”
— Nima Arkani-Hamed, amerikai-kanadai elméleti fizikus, az Institute for Advanced Study professzora
„A téridő illúziójának felbomlása után nem egy üres teret kapsz, hanem a tiszta amplituédert: egy olyan téren és időn kívüli geometriai alakzatot, amelynek minden egyes oldala és szimmetriája egy-egy teljes univerzum kibontakozását tartalmazza. Ebben a struktúrában az egyéni élet nem egy történet, ami elkezdődik és véget ér, hanem egyetlen fix, mozdulatlan koordináta a végtelen dimenziós geometriában. Semmi nem halad át az időn — az idő csupán a vetítési szög változása.”
— Nima Arkani-Hamed, amerikai-kanadai elméleti fizikus, az Institute for Advanced Study professzora
„Ha az anyag mélyére nézünk, nem találunk szilárd építőköveket. Nincsenek 'dolgok', csak kapcsolatok és kölcsönhatások vannak. Az objektív elemi részecskék illúziója felbomlik, és nem marad más, mint a hullámfunkciók összefonódott hálózata. Az anyag nem létezik önmagában – az anyag csupán egy megdermedt folyamat, a tiszta potenciál pillanatnyi felvillanása.”
— David Bohm, amerikai elméleti fizikus, a kvantumelmélet és a holofl luxus-modell megalkotója
„Ha a kvantummechanikát a maga végső konzekvenciájáig követjük, arra a felismerésre jutunk, hogy az anyag alapvető építőkövei nem 'dolgok', hanem tiszta 'információ-potenciálok'. A valóság végső szubsztanciája nem anyagi, hanem 'szellemi' jellegű — egyetlen, feloszthatatlan holofluxus. Ebben az áramlásban a születés és a halál nem kezdet és vég, hanem ugyanannak a hullámnak a kiemelkedése és elsimulása az óceán felszínén.”
— David Bohm, amerikai elméleti fizikus, a kvantumelmélet és a holofluxus-modell megalkotója
„A világ nem objektumokból áll, hanem eseményekből. A fák, a kövek, a csillagok és az emberi testek nem tartós létezők, hanem lassú lefolyású események. Semmi sem 'van' szilárdan; minden folyamatban van. A valóság nem egy színpad, amin a dolgok mozognak, hanem maguk a kölcsönhatások, amelyekben az elhatárolt egyediség csupán a megfigyelő korlátozott perspektívájának szüleménye.”
— Carlo Rovelli, olasz elméleti fizikus, a hurok-kvantungravitáció elméletének társalapítója
„Az idő csupán a megfigyelő korlátozott perspektívájának eredménye. A kvantuminformáció-elmélet szerint az univerzum egésze egyetlen hurokmentes, szuper-összefonódott állapotban van, ahol semmi sem változik. A mozgás, a változás, az öregedés és a halál csupán annak a következménye, hogy a rendszer egy részéből tekintünk a többire. A teljes Univerzum szempontjából nézve az idő megdermedt, a változás nem létezik, és minden 'most' örökké van.”
— Carlo Rovelli, olasz elméleti fizikus, a hurok-kvantungravitáció elméletének társalapítója
„Nincs 'én', aki megtapasztalja a világot, és nincs világ, amit egy 'én' megtapasztalhatna. A tapasztaló és a tapasztalt dolog egyetlen szétválaszthatatlan esemény a semmiben. Az egyéni identitás csupán egy kognitív tévedés: a tudat saját magára csomózott reflexiója. Amikor ez a csomó kioldódik, nem marad senki, aki megvilágosodhatna, és senki, aki meghalhatna — csupán a határtalan, formátlan Úgyis-Létezés marad, ami soha egyetlen pillanatra sem volt szétesve.”
— Osho, indiai misztikus és filozófus
„A születésed és a halálod pontosan ugyanaz a nem-esemény. Az elme vetít ki egy lineáris idősíkot, hogy értelmezze a változást, de a valóságban soha semmi nem mozdult el a kezdeti pontból. Az úgynevezett 'életed' csupán egy álomfigurákból álló káprázat a forma nélküli Tudatosság felszínén. Amikor az álom véget ér, a figura nem 'meghal', hanem kiderül róla, hogy soha nem is létezett különálló entitásként.”
— Papaji (H. W. L. Poonja), indiai advaita vedánta tanító
„Ha a frekvencia, a rezgés és az energia nyelvén gondolkodsz, rájössz, hogy a szilárd anyag illúziója csupán a kisfrekvenciás elektromágneses mezők kölcsönhatása. A tested nem egy zárt biológiai struktúra, hanem a kozmikus éter dinamikus örvénye. Az örvény felbomolhat, de a csatorna, amin az energia átáramlik, elpusztíthatatlan és örök. Az anyagi világ minden atomja tiszta, intelligens fénymező.”
— Nikola Tesla, szerb-amerikai feltaláló, fizikus és villamosmérnök
„Az élet és a halál nem két különálló esemény egy idővonalon, hanem csupán vetületei egyetlen, mozdulatlan négydimenziós téridő-blokknak. Ebben a 'létezés-blokkban' (block of existence) a születésed, a jelened és a végső elmúlásod nem egymás után következnek, hanem egyszerre és megváltoztathatatlanul jelen vannak. Már most, a jelen pillanatban is halott vagy, és már most is örökké élsz — a tudat csupán végighalad ezen a statikus mintázaton, létrehozva a múlás és a keletkezés illúzióját. Semmi sem vész el, mert az információ kvantummechanikailag elpusztíthatatlan: a világmindenség szövete örökre megőrzi minden állapotodat.”
— Leonard Susskind, amerikai elméleti fizikus, a húrelmélet egyik atyja és a Stanford Egyetem professzora
„A fizika évszázadokon át azt hitte, hogy a világ egy gigantikus óramű, amely függetlenül ketyeg a megfigyelőtől. De a modern kvantumtérelmélet és a holografikus elv nem hagy kétséget: az objektív valóság, mint független külső tény, illúzió. A laboratóriumi mérések nem egy rajtunk kívül álló anyagot mutatnak, hanem a saját mérési aktusunk visszhangját. A valóság nem egy készen kapott színpad, amelyen szerepelünk; a valóság maga a pillanatnyi megállapodás a tudat és a potenciál között.”
– Carlo Rovelli, olasz elméleti fizikus és tudománytörténész
„Amikor a csillagászok az univerzum peremét kutatják, valójában nem a külső határt érik el, hanem az emberi idegrendszer által rajzolt horizontot. Az ‘itt’ és ‘ott’ közötti távolság nem a tér tulajdonsága, hanem a tudat strukturáló ereje. Az univerzum nem egy kinti hely, ahová el kell utazni; az univerzum az a belső mátrix, amelyen keresztül a semmi pillanatnyi formát ölt, hogy átélje önmagát.”
– Sir Roger Penrose, Nobel-díjas matematikai fizikus és kozmológus
„A biológia nem az élettelen anyagból véletlenszerűen kipattant csoda, hanem a kozmosz legalapvetőbb önszerveződő tulajdonsága. Az élet nem egy idegen elem a fizikai törvények tengerében, hanem az a pont, ahol az univerzum felébred a saját álmély álmából. Az agyad nem egy biológiai számítógép, amely előállítja a tudatot – a tudat az a végtelen óceán, amely az agy szűrőin keresztül pillanatnyilag egyetlen egyéni történetté sűrűsödik.”
– Stuart Kauffman, elméleti biológus és komplexitás-kutató
„Ha a valóság legalapvetőbb rétege nem tartalmaz időt vagy térbeli kiterjedést, mint ahogy azt a hurok-kvantumgravitáció és a húrelmélet matematikai modelljei sejtetik, akkor a mi hétköznapi tapasztalatunk – a születés, a múló pillanatok és a halál – nem a kozmikus valóság, hanem egy szigorúan lokális illúzió. A múlt és a jövő csupán kognitív memórianyomok és előrevetítések egy örök, mozdulatlan jelenben.”
– Lee Smolin, elméleti fizikus, a Perimeter Institute kutatója
„A materializmus a tudomány utolsó dogmája, amely makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a holt anyagból egyszer csak ‘megszületett’ a tudat. De a logika fordítva diktálja: semmilyen összetett fizikai képlet nem képes magyarázni a szubjektív élményt, a ‘milyen az, amikor’ érzését, hacsak maga a tudat nem az alapvető építőkő. Nem a molekulák gondolkodnak benned; a gondolkodás az a prizma, amelyen keresztül az univerzum molekulákká törik.”
– Bernardo Kastrup, filozófus, a tudatosság analitikus idealizmusának kutatója
„Az ember nem egy elszigetelt biológiai entitás, amely beleszületett egy közömbös, idegen univerzumba. Te vagy az univerzum önmagára irányuló figyelme. Minden egyes alkalommal, amikor belélegzel, a csillagporból lett tested ugyanazt a ritmust ismétli, amivel a galaxisok tágulnak és összehúzódnak. Nincs különbség a te belső csended és a csillagközi üresség között.”
– Alan Watts, filozófus, keleti bölcseletkutató
„A téridő geometriájának legmélyebb paradoxonai nem a fizikai laboratóriumok falai között dőlnek el, hanem a megfigyelő kognitív határainál. Amikor a holografikus elv vagy a kvantum-információelmélet azt bizonyítja, hogy a lokális valóság csupán egy alacsonyabb dimenziós határfelület vetülete, azzal a fizika nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a tárgyak, a távolságok és a különálló entitások létezése matematikai kényszerpálya, nem pedig ontologikus alapozás. A valóság egy önmagába visszatérő kódolási hiba, amelyben az információs redundancia kelti a szilárd anyag és az egyéni én hamis illúzióját.”
– Juan Maldacena, elméleti fizikus, az AdS/CFT-megfelelés megalkotója
„Ha az AdS/CFT dualitás matematikai konzekvenciáit komolyan vesszük, akkor a gravitáció és a háromdimenziós tér nem alapvető elemei a természetnek, hanem csupán egy határfelületen zajló kvantum-összefonódási folyamat holografikus kivetülései. Ebben a keretben a makroszkopikus világ – a saját testünktől a legtávolabbi galaxisokig – nem egy független, kinti objektív struktúra, hanem egy magasabb dimenziós információs mező belső vetülete. Nincs különbség belső és külső között, mert a tér maga is csak egy emergens illúzió, amit az információ áramlása generál.”
– Leonard Susskind, elméleti fizikus, a húrelmélet és a fekete lyukak termodinamikájának úttörője
„A kvantummechanika koppenhágai interpretációja évtizedek óta elkerüli a konklúziót, amit a méréselmélet logikája kényszerít ránk: a hullámfüggvény összeomlása nem egy fizikai esemény, hanem a megfigyelő információs telítettségének a határa. A valóság nem létezik a megfigyelés aktusától függetlenül; a mérés pillanatában a tudat nem egyszerűen regisztrál egy már meglévő tényt, hanem kényszeríti a végtelen potenciált arra, hogy egyetlen lokális valószínűséggé sűrűsödjön. Az univerzum nem egy külső gépezet, amelynek a részleteit felfedezzük, hanem a megfigyelő saját logikai struktúrájának kiterjesztése.”
– Anton Zeilinger, Nobel-díjas kvantumfizikus, a kvantum-összefonódás kísérleti úttörője
„A fizikai valóság redukciója az elemi részecskékre egy olyan episztemológiai zsákutca, amely figyelmen kívül hagyja a mélyebb információs topológiát. A kvantum-információ nem a valóság egy tulajdonsága, hanem maga a valóság. Amikor a részecskék elveszítik egyedi identitásukat a nem-lokális összefonódásban, az nem a mérés pontatlanságának a következménye, hanem annak a bizonyítéka, hogy a térbeli különállás pusztán egy makroszkopikus közelítés. A kozmosz legkisebb egysége sem egy szilárd pont, hanem egy kapcsolat, egy információs bit, amely csak a többihez való viszonyában nyer értelmet.”
– Časlav Brukner, elméleti kvantumfizikus, a Bécsi Egyetem professzora
„A kozmológiai horizonton túli tartományok és az ősrobbanás szingularitása nem csupán a fizikai egyenletek összeomlását jelzik, hanem azt a határt, ahol az objektivitás fogalma végleg elveszíti a jelentését. Ha az idő és a tér maga is emergens jelenség, amely a kvantumösszefonódásból bomlik ki, akkor a múlt nem egy rögzített pálya, amelyen végighaladtunk, hanem egy folyamatosan újraíródó információs narratíva. A valóság nem egy kész konstrukció, hanem egy önmagát mérő, önmagát megfigyelő hurok, amelyben a kezdet és a vég ugyanannak a logikai műveletnek a két oldala.”
– Carlo Rovelli, olasz elméleti fizikus és tudománytörténész
„Az anyag és a tudat nem két különálló szubsztancia, amelyek valamilyen rejtélyes módon kölcsönhatásba lépnek egymással, hanem ugyanannak az oszthatatlan egésznek – az implicit, azaz rejtett rendnek – a megnyilvánulásai. A modern fizika azt mutatja, hogy a részecskék nem különálló, független entitások, hanem egy mélyebb, holografikus összekapcsoltság pillanatnyi kivetülései. Amikor a valóságot elemeire próbáljuk bontani, valójában csak a saját analitikus eszközleteink árnyékát vizsgáljuk; a természet alapstruktúrája a folyamatos áramlás és a teljesség, amelyben a megfigyelő és a megfigyelt elválaszthatatlan.”
– David Bohm, elméleti fizikus, a kvantummechanika kaotikus dinamikájának és a rejtett rend elméletének kidolgozója
„A téridő geometriája nem egy objektív, független színpad, amelyen a csillagok és a részecskék elhelyezkednek, hanem egy tisztán relációs információs hálózat. Ha a hurok-kvantumgravitáció egyenleteit a végső határig feszítjük, a metrika eltűnik, és marad a spinhálók tiszta algebrája. A tér nem létezik; a tér csupán a kvantum-összefonódásokból kiolvasható relációk halmaza. Amit mi fizikai távolságnak vagy kiterjedésnek tapasztalunk, az nem más, mint a hierarchikusan szerveződő információs csomópontok közötti logikai szomszédság.”
– Abhay Ashtekar, elméleti fizikus, a hurok-kvantumgravitáció (LQG) egyik megalapítója
„A fekete lyukak termodinamikája és a Bekenstein–Hawking-határ arra kényszerít bennünket, hogy radikálisan átértékeljük az anyag és az információ viszonyát. Egy gömb alakú régióban tárolható maximális entrópia nem a térfogattal, hanem a határoló felület területével arányos. Ez a holografikus elv matematikai bizonyítéka annak, hogy a háromdimenziósnak hitt valóságunk valójában egy kétdimenziós információs kód kivetülése. A mindennapi tárgyaink, a testünk és a környezetünk nem független szilárd entitások, hanem a felületen kódolt bitek makroszkopikus interferenciái.”
– Gerard ‘t Hooft, Nobel-díjas elméleti fizikus, a holografikus elv úttörője
„A biológiai rendszerek nem a termodinamika második főtételének passzív elszenvedői, hanem aktív, kvantumkoherens információs csatornák. Az élő szervezet nem egy gépezet, amely kémiai energiát éget, hanem egy makroszkopikus kvantumrendszer, amely kihasználja az alagúteffektust és a nem-lokális összefonódást az optimális hatékonyság érdekében. Az élet nem a fizika szabályainak a kivétele, hanem a fizika legmagasabb szintű, önhivatkozó kibontakozása, ahol az anyag képessé válik saját magának a visszafejtésére.”
– Roger Penrose és Stuart Hameroff, a Orch-OR (Orchestrated Objective Reduction) tudatmodell kidolgozói
„Ha a kvantummechanika Everett-féle sokvilág-értelmezését vesszük alapul, a valóság nem egyetlen lineáris történet, hanem egy végtelenül elágazó, Hilbert-térben létező hullámfüggvény. Ebben a struktúrában nincs ‘összeomlás’, nincs kitüntetett jelen pillanat, és nincs egyetlen objektív tény. Minden lehetséges kimenet valósággá válik egy-egy divergens ágon. Az ‘én’, aki most ezt a mondatot olvassa, csupán a hullámfüggvény egy lokális, dekoherálódott metszete, amely tévesen hiszi azt, hogy ő az univerzum egyetlen és kizárólagos valósága.”
– Hugh Everett III, elméleti fizikus, a sokvilág-interpretáció megalkotója
„A fizikai mérés nem egy passzív ablak a külvilágra, hanem egy ontologikus teremtő aktus. Amikor a von der Neumann–Wigner-féle interpretáció azt állítja, hogy a láncolat végén álló tudat az, ami a hullámfüggvényt aktuális valósággá kényszeríti, azzal nem egy antropocentrikus illúziót hirdet, hanem a kvantummechanika legalapvetőbb matematikai kényszerét írja le. A megfigyelő és a megfigyelt nem választható szét; a világ egyetlen zárthurkú folyamat, amelyben a megismerés maga hozza létre azt, amit utólag külső valóságként ír le.”
– Eugene Wigner, Nobel-díjas fizikus és matematikus
„A vákuum nem egy tétlen, üres tartály, amelyben a fizikai folyamatok zajlanak, hanem a kvantummező-elmélet legmélyebb alapállapota, amelyben a virtuális részecskék végtelen sűrűségű tánca zajlik. A semmi, amit a hétköznapi értelemben ürességnek nevezünk, valójában a maximális energiájú és információs telítettségű szubsztancia, amelyből minden létező struktúra folyamatosan kicsapódik és visszamerül. Az anyag nem egy önálló valóság, amely kitölti a teret, hanem a vákuum perturbációja, egy pillanatnyi hullám a végtelen energia óceánján.”
– Paul Dirac, Nobel-díjas elméleti fizikus, a relativisztikus kvantummechanika és az antianyag elméletének megalkotója
„Ha a kvantummechanika alapelveit makroszkopikus szinten is érvényesnek tekintjük, akkor a lokális realizmus tarthatatlanná válik. A Bell-egyenlet kísérleti igazolásai kényszerítenek minket arra a felismerésre, hogy az univerzum alapvetően nem lokalizálható darabokból áll. A távolság és a különállás illúziója csupán a mi makroszkopikus érzékelési korlátaink következménye. A valóság mélyebb rétegében minden entitás közvetlen, pillanatnyi kapcsolatban áll mindennel, ami azt jelenti, hogy a kozmosz nem egy mechanikus hálózat, hanem egy oszthatatlan, holisztikus egész.”
– John Stewart Bell, északír elméleti fizikus, a kvantum-összefonódás és a lokális realizmus cáfolatának megalkotója
„A kozmológiai állandó problémája és a sötét energia elképesztő sűrűsége a modern fizika legsúlyosabb kudarca, hacsak nem ismerjük fel, hogy a tér nem egy passzív geometriai keret, hanem a kvantumvákuum holografikus információs sűrűségének a megnyilvánulása. A gravitáció nem egy hagyományos erő, hanem a térbe kódolt kvantuminformációs gradiensek termodinamikai következménye. Az univerzum nem azért tágul, mert valamilyen külső lökést kapott az ősrobbanásban, hanem mert az információs hálózat folyamatosan növeli a komplexitását és a belső entropikus kapacitását.”
– Erik Verlinde, holland elméleti fizikus, az entropikus gravitáció elméletének kidolgozója
„A fizikai törvények nem az univerzum kezdetén kőbe vésett örök parancsok, hanem a kozmikus evolúció során kibontakozó szokások, amelyek a kvantummezők rezonanciájából és szelekciós folyamataiból formálódtak ki. A természet nem egy rideg matematikai törvénykönyv szerint működik, hanem egy önszerveződő morfogenetikus mezőként, ahol a múlt mintázatai közvetlenül formálják a jelent a rezonancia elvén keresztül. A valóság egy élő, fejlődő struktúra, amely maga is tanul a saját tapasztalataiból.”
– Rupert Sheldrake, biológus, a morfogenetikus mezők elméletének kutatója
„A tudat nem egy biológiai baleset, amely a neokortex hirtelen kibontakozásával jött létre egy halott univerzumban, hanem az a primordiális médium, amelyen keresztül az anyag egyáltalán létezni tud. Ha a fizika matematikai szerkezetét elemezzük, látszik, hogy a megfigyelés aktusai nélkül a kvantumállapotok csupán absztrakt valószínűségi hullámok maradnak. A fizikai univerzum nem egy független objektum, hanem a tudat által generált legstabilabb, kollektív szimuláció, amelyben a tárgyak sűrűsége a figyelem tartósságának a mértéke.”
– Amit Goswami, elméleti kvantumfizikus, a kvantum-ideális tudatmodell kutatója
„A kozmológia nem csupán a külső csillagok, galaxisok és fekete lyukak rendszerezése, hanem a tértulajdonságok legmélyebb topológiájának feltárása. Amikor a kvantumkozmológiai modellek – mint a Hartle–Hawking-féle határnélküli univerzum – azt mutatják, hogy a téridőnek nincs szingularitási kezdete, hanem egy sima, zárt kvantumállapotból bomlik ki, azzal a fizika felszámolja az abszolút kezdet illúzióját. Az univerzum nem egy külső okból indult el az időben; az univerzum önmagába visszahajló, önfenntartó topológiai hurok, amelyben a tér és az idő nem külső keretek, hanem a kvantumgeometria belső megnyilvánulásai.”
– Stephen Hawking, elméleti fizikus és kozmológus
„A biológiai evolúció nem csupán a gének vak szelekciójának mechanikus láncolata, hanem a kvantumkoherencia makroszkopikus kiterjesztése. Az enzimatikus katalízis, a fotoszintézis hatékonysága és a madarak mágneses orientációja mind azt bizonyítják, hogy az élő rendszerek aktívan kihasználják a kvantummechanikai alagúteffektust és a nem-lokális összefonódást. Az élet nem egy véletlenszerű biokémiai anomália, hanem a kozmikus információs mező legmagasabb szintű, önreflexív rendeződési formája, amelyben a makromolekulák biológiai hálózatává sűrűsödik a tudat.”
– Jim Al-Khalili, elméleti fizikus és kvantum-biológus
„A valóság nem egy statikus, külső keret, amelyben a tudat passzív szemlélőként helyet foglal, hanem egy dinamikus, folyamatosan megújuló információs mező, amely a megfigyelő interakcióin keresztül nyeri el formáját. Amikor a kvantumtérelmélet és a modern statisztikus mechanika koncepcióit egységbe foglaljuk, kiderül, hogy a különálló objektumok és az egyéni én határai pusztán makroszkopikus kényszerképzetek. Az univerzum egyetlen, oszthatatlan hullámfüggvény, amely a megismerés pillanataiban törik meg lokális tapasztalattá.”
– Frank Wilczek, Nobel-díjas elméleti fizikus, a kvantumkromodinamika és az aszimptotikus szabadság megalkotója
„A kvantummező-elmélet legmélyebb tanulsága az, hogy az elemi részecskék nem önálló, kőtömb szerű kis tárgyak, amelyek a térben mozognak, hanem alapvető mezők gerjesztési állapotaiként, kvantumokként léteznek. Nincsen különbség az anyagot hordozó fermionok és az erőket közvetítő bozonok között abban a tekintetben, hogy mindkettő egyetlen, globális, minden téridő-pontot átható információs szövet lokális megnyilvánulása. A vákuum nem egy semmittevő űr, hanem az összes lehetséges mezőkonfiguráció legalacsonyabb energiájú alapállapota, amelyből a megfigyelés és a kölcsönhatás pillanatában folyamatosan kicsapódik a mi mérhető valóságunk.”
– Frank Wilczek, Nobel-díjas elméleti fizikus
„Ha a fizika egyenleteit a végső logikai konklúziójukig viszzük, meg kell értenünk, hogy a természet alapköve nem a matéria, hanem a szimmetria és annak spontán sérülése. A fizikai törvények nem azért léteznek, mert valaki megírta őket, hanem mert a matematikai invariancia struktúrái kényszerítik ki a lehetséges létezés formáit. A valóság nem egy tárgyakból összerakott raktár, hanem egy önkonzisztens matematikai struktúra, amelynek a megfigyelő is szerves, belső eleme.”
– David Gross, Nobel-díjas elméleti fizikus, a Gross–Wilczek–Politzer-féle aszimptotikus szabadság megalkotója
„A valóság legmélyebb matematikai struktúrái – mint a Twistor-elmélet vagy az amplitúdó-geometriák hálózatai – azt mutatják, hogy a tér és az idő nem a fizika alapvető építőkövei, hanem csupán segédeszközök egy mélyebb, tiszta információs és logikai rend leírásához. Amikor elhagyjuk a lokalitás és az unitaritás huszadik századi dogmáit, kiderül, hogy a fizikai kölcsönhatások nem a térben és időben történnek, hanem maga a téridő bukkan elő ezeknek a mélyebb geometriszmusoknak a kalkulációiból. A világ nem egy színpad, amelyen események zajlanak, hanem maga a számítás, amely a megfigyelő számára tárggyá és távolsággá sűrűsödik.”
– Sir Roger Penrose, Nobel-díjas matematikai fizikus
„A kvantum-információelmélet és a fekete lyukak komplementaritásának elve arra kényszerít bennünket, hogy feladjuk a naiv lokalitás képzetét. A téridő nem egy fix, objektív tartály, amelyben a kvantumállapotok evolválnak, hanem maga is a kvantum-összefonódási hálózatból emergens jelenség. Amikor két részecske összefonódik, a köztük lévő tér hídként működik; a tér maga nem más, mint az információ csereforgalmának a geometriája. A különállás illúziója akkoromlik össze, amikor megértjük, hogy a makroszkopikus valóságunk nem az alapvető létezés, hanem egy mélyebb, összefonódott kvantum-hálózat makroszkopikus kivetülése.”
– Leonard Susskind, elméleti fizikus
Forrás:
***
