2022. április 22., péntek

3 Amazing Magnetic Accelerators | Magnetic Games

Kalmár János - Szupertechnológiák, szuperkatonák, szupertitkos projektek

MASLOW piramis & Érezd a Lelked...



 

❗Kedves gondolkodó Barátaim❗

Már csak hozzátok szólok...
Rendkívül fontos és érdekes dologra szeretném felhivni a figyelmeteket.
Ez pedig nem más mint a MASLOW piramis !
Egyetemi éveim alatt azt hiszem ez volt az egyetlen olyan tudomány, ( pszichológia) amely sok gondolatot indított el bennem.
Azért is mert manapság szinte csak ezzel operálnak, a különböző pszichológiai trükköket bőszen alkalmazzák.
Rávezetes, irányítás, befolyásolás, manipuláció és társaik. stb.

A Maslow piramis kialakitója arra hivatott, hogy felhivja a figyelmet arra, hogy az ember az alap ösztönein túl egy gondolkodó lény.
Gondolkodó igen, mert az alapjaszükségletein egész egyszerűen túl kell látnia.

Amint lentebb láthatjátok ez a piramis egymásra épülő, az emberi szükségletek "táblázata".

Tehát akkor lássuk csak, hogyan is épül fel az emberek szükséglete.
A legfontosabbal kezdem a Fiziológiai szükségletekel, (akik ma keverik a sz@rt a világban, ezt pontosan tudják) mondhatnám úgyis, hogy “mindennek az alapja”.

Az első szinthez tartozik minden olyan szükséglet, amire fizikailag szükségünk van, ami nélkülözhetetlen a fennmaradáshoz
a lélegzés,
a táplálkozás,
az anyagcsere,
az alvás,
de a szexualitás is. Stb.

Tehát a továbbiakban az előző szintre épülnek a biztonsági szükségletek.
Természetesen ha a fennmaradás, mint motiváció “működik”, itt meg is jegyezném rögtön, ezt most meglehetősen kevés embernél tapasztalom.
Szóval ide tartozik a személyes biztonság fizikai biztonság,
egészség biztonsága,
a pénzügyi biztonság, stb.

Ezekből máris láthatjuk, szinte már a második szintet is vonják meg tőlünk, ezek sem valósulnak meg.
Tudnillik nem érezheted magad biztonságban ezeken a szinteken. Ezt mindenki tapasztalja már a saját bőrén.

Ha az első két lépcső feltételei teljesültek, akkor merül fel az igény a szociális értékekre.
Például ilyen
a szeretet,
a valahová tartozás igénye,
a család,
a barátok,
A harmadik szinten tehát már mások is megjelennek a “képletben”.

Nos tehát, azt gondolom itt már mindenki képbe került, miért is kellettek a lezárások, miért is kell a távolságtartás, az elidegenités.stb.

Arról nem is beszélve, hogy a további szintekre "egyesek" szerint semmi, de semmi szükség❗

Minek neked a Kognitív szükségletek, a tanulási iránti vágyát, a tudásszomj, minek neked olvasnod, minek színház, meg a múzeum is fölösleges, hogy ebből a világból minél több mindent megértenél ❓
Azt már nem ❗

Ohhh nem nem, arra semmi SZÜKSÉGED, majd MI MEGMONDJUK MIRE GONDOLJ ❗

Még a végén a megszerzett tudást véletlenül át tudnád ültetni a saját életedbe.
Ne adja Isten még meg is értenél dolgokat❗

Szóval, volna itt még egy - két szint, olyan mint az Esztétikai szükségletek,
a szépség,
a rend,
a tisztaság,
a harmónia utáni vágy.

Aztán a csúcson az Önmegvalósítás, motiváció arra, hogy fizikai képességeink határait feszegessük, és mindent megvalósítsunk, amit képességeink által meg tudunk tenni.
Ahogy én ezt pont most teszem ❗
Feszegetem is rendesen ❗🤪
.... és
MOTIVALOK❗ MOTIVALOK❗MOTIVALOK ❗

..... hogy neked ne legyen elég csak az első szint ❗

Van még ami téged is motivál❓
Van még amiért érdemes küzdened ❓
Vannak álmaid❓
Vanak vágyaid ❓
Képes vagy tudsz és akarsz annyit tenni valamiért, az ÉLETEDÉRT, hogy az ne álljon meg a fiziológiai szintjén❓

2021.11.23.


L.ZBORAY.MELINDA / FACEBOOK


&


Érezd a Lelked:


Ragyogj!
Az, aki örülni tud kudarcaidnak, megnyomorítja önmagát.
Az, aki elirigyli tőled sikereidet,
hiú vágyak börtönébe zárta saját magát.
Az, aki haragosan rád támad;az ő lelkében örökös harcok dúlnak. Az, aki gúnyosan kinevet, mikor gyermekesen viselkedsz, elfelejtette a gyermeki tisztaságot, és belenőtt a felnőttek keserűségébe.
Az, aki nem tudja elviselni könnyeidet, magába zárja az övéit, és nem értette meg mekkora a hatalmuk az apró cseppeknek.
Az az ember, aki téged megcsal, önmagához lett hűtlen.
Az, aki neked hazudik, saját magának nem mond igazat.
Az, aki rosszindulatú megjegyzéseket tesz a hátad mögött, elárulja mi minden hiányzik belőle, ami Benned megvan.
Az, aki kritizál, nem fogadta el saját magát.
Ezért kérlek ne bánkódj miattuk.
A szomorúságodból merítik az erőt apró, jelentéktelen játszmáikhoz.
Te légy a nap!
Válogatás nélkül ontsd a fényed minden élőlényre.
Ragyogj!

 
Kerner Mariann

 

2022. április 21., csütörtök

STRANDBEEST EVOLUTION 2021

Fokhagymás méz, az egészségünk őre / GYÓGYNÖVÉNYEK, AMELYEK MEGSZÜNTETIK A NYÁLKÁT...

Fokhagymás méz, az egészségünk őre:


 Megfázás, nátha, orrdugulás és kínzó köhögés esetén legtöbben azonnal a természetes gyógymódokat is bevetjük a mielőbbi gyógyulás érdekében. Köztudott, hogy a fokhagyma erőteljes baktérium- és vírusölő hatással rendelkezik, a benne található anyagoknak köszönhetően.
Nem meglepő tehát, hogy egykoron, az ókori népek is fokhagymával védekeztek egyes betegségek ellen. Sőt, nem csupán belsőleg óvták magukat a fokhagyma elfogyasztása által, hanem külsőleg is, ugyanis mintegy amulettként viselték azt a nyakukba akasztva.
Megfázás esetén, illetve náthás megbetegedések tüneteinek enyhítésére a fokhagymás tea fogyasztása kifejezetten ajánlott. Gondolta volna, hogy régen a kolerát vagy a tífuszt is gyógyszer fokhagymával gyógyították? A fokhagyma baktériumok elleni hatását nem csak a természetgyógyászat ismeri el, hanem a húsipar is. Nem véletlen például az sem, hogy a kolbászkészítés ősi receptjében is nagy mennyiségű fokhagyma szerepel. Akár úgy is mondhatnánk, hogy nincs kolbász fokhagyma nélkül.
A fokhagyma csodálatos hatását a benne lévő anyagoknak köszönheti. Tartalmaz például allinázt és alliint a hagymagumó, továbbá B-vitamint, C-vitamint, kéntartalommal rendelkező peptid származékokat, szulfidot és allicint. Baktériumellenes, gombaellenes, értágító, koleszterincsökkentő, vérnyomáscsökkentő és véralvadásgátló hatást gyakorolnak a szervezetünkre.
Méz és fokhagyma együtt?
A méz áldásos hatása szintén ismeretes már évezredek óta. Eldugult orra, köhögésre, náthára, megfázásra kifejezetten ajánlott a fogyasztása. Csíraölő hatással rendelkezik a benne található káliumtartalomnak, továbbá igen erős baktériumölő hatással is bír. Fogyasztása főként nyersen ajánlott, hiszen így természetes formájában az összes benne lévő biológiai anyag érintetlenül kerülhet be a szervezetünkbe, így maximális hatást tud kifejteni.
A méz és a fokhagyma külön-külön alkalmazva is rendkívül pozitív hatást képes gyakorolni az egészségi állapotra, ám együtt, hatásuk még inkább felerősödik és hatékonyabbá válik.
Fokhagymás méz
A fokhagymás méz elkészítése rendkívül egyszerű. Egy csapásra varázsolhatunk magunknak házi antibiotikumot, amivel még a legmakacsabb megfázás tüneteit is enyhíteni tudjuk. A fokhagymás méz elmulasztja az orrdugulást, remekül csillapítja a köhögést, emellett pedig vírusölő, baktériumölő, gombaölő hatást gyakorol a szervezetre. A fokhagymás méz gyógyhatása megkérdőjelezhetetlen, ugyanis a benne lévő fehérjék, enzimek, aminosavak, szénhidrátok, ásványi anyagok és vitaminok együttesen fejtik ki pozitív hatásukat. A fokhagymás méz íze rendkívül különleges és egyedi. Vannak, akik szívesen fogyasztják kiskanállal, önmagában, míg mások langyos teába csorgatva viszik be a szervezetükbe a csodatévő keveréket. A fokhagymás méz házilag is elkészíthető.
A fokhagymás méz elkészítése ;
A fokhagymás méz recept szerint meg kell pucolni egy egész fej fokhagymát, majd a gerezdeket kicsit össze kell roppantani, hogy a hatóanyagok jobban ki tudjanak majd belőle „szabadulni”, illetve így a méz is jobban át tudja majd járni a fokhagymát. A fokhagyma gerezdeket helyezzük bele egy olyan üvegbe, amelynek jól zárható a teteje, majd öntsünk rájuk annyi mézet, amennyi jól ellepi azokat. Lehetőleg olyan mézet használjunk a fokhagymás méz készítése során, ami kiváló minőségű. Ilyen mézet többnyire termelőktől szerezhetünk be. Miután a fokhagyma gerezdeket meglocsoltuk mézzel, csavarjuk rá az üveg tetejét, és hagyjuk, hogy alaposan összeérjenek benne az ízek és a hatóanyagok.
Fogyasztása esténként ajánlott, 1-2 gerezdnyi mennyiségben, mézzel együtt elrágcsálva.
 
Forrás: Egész- ség ( Facebook ) - https://www.facebook.com/groups/1794965827253768
 
 &
 
GYÓGYNÖVÉNYEK, AMELYEK MEGSZÜNTETIK A NYÁLKÁT ÉS A PARAZITÁKAT A TÜDŐBEN:
 
Eukaliptusz
Az eukaliptusz hatóanyaga, a cineol hatékony gyulladáscsökkentő és vírusellenes. Ezért hasznos a gyulladások, és a megfázás kezelésében. Mindössze annyit kell tennie, hogy eukaliptusz illóolajat tesz egy aromadiffúzorba, így az eloszlik a levegőben, és így enyhíti a légúti megbetegedések tüneteit.
Zsálya
A zsályagőz gyógyítja a tüdőbetegségeket és az arcüreggyulladást.
Fokhagyma
A fokhagyma az egyik legerősebb természetes antibiotikum. Fogyaszthatja nyersen, szopogatva vagy kapszula formájában, vagy alkalmazhatja bizonyos helyeken, amikor vírusos bőrfertőzéseket kezel.
Kakukkfű
Ez az ősi gyógymód támogatja a légutak egészségét, és még a bakteriális fertőzéseket, például a tüdőgyulladást is kezeli.
Édesgyökér gyökér
Több mint 20 triterpenoidot és 300 flavonoidot tartalmaz, amelyek erős vírusellenes, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális és rákellenes tulajdonságokkal rendelkeznek.
Oregánó
Az oregánó szintén erős antioxidáns és vírusellenes, tele van vitaminokkal és más tápanyagokkal. Adjon néhány csepp oregánóolajat egy pohár vízhez, és igya meg.
Borsmenta
A mentol, amely a borsmentában található, ellazítja a légutak izmait. A növény antihisztamin, antioxidáns és hatékony gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkezik.
Kétségtelen, hogy a tablettás kezelés a legjobban ismert és kényelmes módja bármely fájdalmas állapot kezelésének. De a fentiek fényében javasoljuk, hogy válaszoljon egy kérdésre: mi a fontosabb, a kényelem vagy a lehetőség, hogy ne sérüljön a teste? Erre a kérdésre csak ön tudja a választ. Bölcsességet és jó egészséget kívánunk!
 
Forrás: Egész- ség

A sivatagi homok mikroszkóp alatt. Alumínium ???

 

 
Az angliai Keele Egyetem professzora, Christopher Exley egész tudományos pályafutása során az alumínium egészségre gyakorolt káros hatását vizsgálta. 2014 őszén a Frontiers in Neurology szaklapban publikálta "Miért nem tudja az ipari propaganda és a politika beavatkozása elleplezni az alumínium tagadhatatlan szerepét a neurodegeneratív betegségekben, mint például az Alzheimer betegségben" sokatmondó című tanulmányát. A tudományban illik visszafogottan nyilatkozni, az indulatot és felháborodást olykor ilyen címekben lehet csak tetten érni. A cikk "Az alumínium mérgező hatása és az emberi betegségek" kutatássorozat egyik soron következő tanulmánya. A szaklap webszájtján a kutatás célkitűzéseit a kutatócsoport a következőkben foglalta össze
"Az alumínium bizonyítottan általános méreg és egyben idegméreg, de szerepét eddig az emberi betegségekben lebecsülték.
 Ennek oka néhány elterjedt, de teljesen hamis feltevés.
 
Ezek a következők:
 
1, az alumínium semleges anyag
2, biológiailag aktív formája korlátozott, ezért az emberek igen alacsony koncentrációnak vannak kitéve
3, Az alumínium egyetlen betegségben sem játszik szerepet"
 
Ezen állítások egyike sem igaz.
 
Az alumínium a földkéreg harmadik leggyakoribb eleme, és a leggyakoribb fém. Azonban az emberi evolúció legutolsó kétszáz évéig az ember soha nem találkozott tiszta alumínium fémmel, mivel az alumínium csak szilikát vagy oxid formájában van jelen a természetben. Ezért az alumínium az élővilág kialakulása során nem játszott olyan szerepet, mint mondjuk a vas, réz, cink, stb. Miután felfedezték az alumínium előállításának a módját, az alumínium rohamosan elterjedt, és mára "Alumínium korról" beszélhetünk, mert az alumínium szinte mindenhol megtalálható a környezetünkben. Az alumínium adalékanyagok engedélyezettek az élelmiszeriparban, azaz az élelmiszerek jelentős mennyiségű alumíniumot tartalmaznak részben az adalékanyagok miatt, részben a feldolgozás során kerül az élelmiszerekbe alumínium szennyezettség. Alumínium található számos dezodorban, oltásokban, allergia elleni injekciókban, számos savlekötőben és a légszennyezettséggel is jelentős mennyiséget lélegzünk be.
 
Exley tanulmányában rámutat, hogy a mai ember minden sejtjében kimutatható az alumínium, ezért az alumínium ipar által szponzorált kutatások igyekeznek kimutatni, hogy az alumínium alapvető szerepet játszik a szervezet működésében. ennek azonban ellentmond az, hogy bár az alumínium mindenhol ott van, de semmiféle normál funkcióját nem lehet kimutatni (Exley, 2014). Az alumíniummal szembeni naivitás másik oka, hogy igen ritka az akut alumínium mérgezés, ezért szinte alig van kutatás az alumínium és az emberi megbetegedések kapcsolatáról. A helyzet azonban az, hogy az emberi élet évtizedein keresztül elfogyasztott alumínium felhalmozódik a sejtekben, és egyéb tényezőkkel összejátszva, amikor eléri a mérgező szintet, elősegíti betegségek kialakulását. Az alumínium mérgező hatásának egyik oka, hogy kiszorít más fémeket. A vas, réz, cink, mangán, stb. fontos szerepet játszik az egész szervezet különféle fehérjéinek a kialakításában, és ha helyükbe alumínium épül be, a sejt hibásan kezd működni, vagy elpusztul. A mérések szerint a legtöbb alumínium az agyban, a csontokban, a tüdőben, a vérben keringő sejtekben, a májban halmozódik fel (Exley, 2009). Az agyban mérik a legnagyobb alumíniumkoncentrációt. Ennek oka, hogy az idegsejtek élnek a legtovább, míg a test többi sejtje folyamatosan cserélődik. Az orron át belélegzett alumínium közvetlenül a hipotalamuszba jut. 
 
Nem tudjuk, pontosan miként okoz az alumínium neurodegeneratív betegségeket, de a szerepe bizonyított Alzheimer, Parkinson betegségekben és szklerózis multiplexben.
Az alumínium nem csak szennyeződésként jut az emberi szervezetbe, hanem például az oltások révén a nyugati orvoslás nem csekély mennyiségben aktívan adagolja kora gyermekkortól.
 
Exley egyelőre a következő betegségek kialakulásában látja valószínűnek az alumínium szerepét (a számok a valószínűséget jelzik):
Betegség 1=alacsony valószínűségű
10=nagy valószínűségű
Alzheimer betegség 7-8
Parkinson betegség 4-6
Mozgató Neuron Betegség (MND/ALS) 3-5
Dialízis enkefalopátia 10
Sclerosis Multiplex 4-6
Epilepszia 7-8
Osteomalacia (súlyos csontleépülés) 10
Osteoporosis (csontritkulás) 4-6
Ízületi gyulladás 5-7
Vérszegénység 10
Lágyszöveti meszesedés 2-4
Asztma 7-9
Krónikus Obstruktív Tüdőbetegség 5-7
Oltás okozta Macrophagic Myofasciitis 8-10
Oltás okozta Bőrfelszíni nyirokdaganat 8-10
Oltás okozta alumínium érzékenység 8-10
Immunterápiához köthető alumínium érzékenység 8-10
Rák 4-8
Cukorbetegség 5-7
Szarkoidozis 7-9
Down Szindróma 5-7
Izomsorvadás 4-6
Epevezeték elzáródás 6-8
Elhízás 5-7
Hiperaktivitás 4-6
Autizmus 4-6
Krónikus fáradtság szindróma 5-7
Aluminozis (alumínium okozta tüdőbetegség) 10
Crohn betegség 7-9
Érbetegségek, sztrók 6-8
 
Lehet-e védekezni a folyamatos alumínium terhelésünkkel szemben?
 
Az alumíniumot célzottan nem lehet gyógyszeresen eltávolítani, de a fölös vas eltávolítására használt desferrioxamin jelentős alumínium ürülést is eredményez. Ennek azonban vannak mellékhatásai, és csak orvosok alkalmazhatják. Sokkal fontosabb a megelőzés, ami egyrészt az alumínium terhelés csökkentésével oldható meg. Ennek legkivitelezhetőbb módja a készételek vásárlásának a kerülése, mert ezekben találták a legtöbb alumíniumot. Aki alumínium oxid és hidroxid tartalmú savközömbösítőt szed, az legjobb, ha most abbahagyja. (A paleótól pár nap alatt elmúlik a reflux).
A másik igen egyszerű módszer a magas szilícium tartalmú ásványvíz fogyasztása, mert a szilíciumdioxid és a metakovasav (H2SiO3) fokozza az alumíniumürítést. Olyan ásványvizet kell választani, amelyben legalább 30 mg/l szilícium dioxid, vagy 14 mg/l metakovasav található. Exley mérései szerint naponta egy liter ilyen ásványvíz több adagban való elfogyasztása védelmet nyújt az alumínium terheléssel szemben (Exley, 2014). Exley kutatócsoportja a módszert 15 Alzheimer betegen tesztelte, s tizenkéthetes szilíciumtartalmú ásványvíz fogyasztás 15 betegből 12-nél klinikailag is értékelhető javulást eredményezett (Davenward és mtsi., 2013).
A Zeolit-A (más néven Linde-type A zeolit) kiválóan alkalmas az alumínium, a fölös vagy és mangán eltávolítására (Lobo-Recio és mtsi., 2021). Más szerzők nem tesznek a zeolitok közt különbséget, azaz, valószínűleg az étrendkiegészítőként árusított zeolitok alkalmasak az alumínium eltávolítására (Jurkic és mtsi., 2013). Egy másik hatékony forma az orto-sziliciumsav (H4SiO4), ami vízben jól oldódik 
 
(Jurkic és mtsi., 2013).
 
Szendi Gábor
 
Forrás:  Ébredj ( Facebook) -  https://www.facebook.com/ebredj.hu 

2022. április 17., vasárnap

Leonardo da Vinci inventions tested

Titkok könyve ...-2019-2022-...

 

Sok éve jelenik már meg a Titkok könyve, de a szerző mindig tud újat mondani. A világban – az élő és élettelen természetben, az emberi társadalomban – mindig vannak titkok. Egyesek még felfedezésre várnak, mások azért nem lettek közismertté, mert egyesek valamiért nem akarják azzá tenni. Vannak olyan dolgok is, amelyeket a szerző szerint rosszul tudunk: ilyenkor az igazság a titok…

Az ember egyik legcsodálatosabb tulajdonsága, hogy kíváncsi, ahogyan a szerző és olvasói is azok.

https://moly.hu/konyvek/nemere-istvan-titkok-konyve-2019-2020 

https://olvasoterem.hu/index.php?route=product/product&product_id=393

 

 

2022. április 16., szombat

Amazing Gadgets You Didn't Know Exist

12 KINETIC Gadgets That Will BLOW Your Mind

A NAGY ÚJRAINDÍTÁS terv. - ( The GREAT RESET ) ?!?!?! !!!

 


1.

Miféle Nagy Újraindítást találtak ki nekünk (nekünk?) a világ hatalmasságai? Most már kezd derengeni, hogy milyen károkat okozott az emberiségnek a Covid-19 világjárvány és miféle, további krízisekkel kell szembesülnünk az ijesztően közeli jövőben. Sajnos továbbra sem tisztázott a vírus eredete, a vakcinák fejlesztésén és terjesztésén kívül jóformán senki nem foglalkozik egyéb gyógymódok kidolgozásán, azzal viszont annál inkább, hogy minél élhetetlenebbé tegyék a világunkat. Nagy részese ennek a folyamatnak az USA, amely az elmúlt 22 évben háborúkkal és egyéb, nem éppen jó szándéktól vezérelt cselszövésekkel próbálta-próbálja megtartani világdominanciáját. Azonban időközben két ország is nagyhatalommá cseperedett, ezzel erőteljes ellenpólust alkotva a Nyugattal szemben. A nagyhatalmi vetélkedés egyre elszántabbá vált és ott tartunk, hogy naponta egyre többször hangzik el a "3. Világháború" kifejezés a médiában, elsősorban az orosz-ukrán konfliktus okán. De mi folyhat a háttérben? Mik a valós okok, indítékok és célok? 

Videó:




2.

Milyennek kellene lenni – EGY VALÓBAN SZÜKSÉGES! – NAGY ÚJRAINDÍTÁSNAK, ami az egész emberiség érdekeit szolgálná? TÉNYLEG GYÖKERESEN ÁT KELL ALAKÍTANI AZ EGÉSZ VILÁGOT, ÉS EZT A RENGETEG MOCSKOT ÉS SZEMETET (beleértve a szekértolóikat is) EL KELL TAKARÍTANI AZ ÚTBÓL!... Milyen fantasztikussá lehetne tenni a jelenlegi világunkat, ha nem elmebeteg pszichopaták millió irányítanák és tartanák ellenőrzés alatt az egész emberiséget! Nem a 8 milliárdos létszámot kell lecsökkenteni 20-500 millióra (ezek a „népszerű irányszámok”…), hanem azt 10-20 millió pszichopatát kell eltüntetni a Föld színéről, akik miatt olyan a jelenlegi világ, amilyen! Mert nem a 8 milliárd ember létezése jelenti a problémák gyökerét, hanem az 20 millió, akik egy szörnyű világot hoztak létre, kizárólag MAGUKNAK!... 

Videó:






Hihetetlen Magazin

 





https://www.facebook.com/zeitgeist.hungary   /   https://t.me/s/zeitgeisthungary
 

covid-1984 great reset new world order

 

 

2022. április 15., péntek

12 Next Level Science Desk Toys/Gadgets!

Titkos társaságok, szabadkőművesek és jezsuiták...

 

 

Olyan témáról szól ez az előadás, melyet nem sokan mernek bolygatni. Walter Veith professzor előadása feltárja a titkos . Olyan témáról szól ez az előadás, melyet nem sokan mernek bolygatni. Walter Veith professzor előadása feltárja a titkos társaságok mibenlétét, fényt derít . Olyan témáról szól ez az előadás, melyet nem sokan mernek bolygatni. Walter Veith professzor előadása feltárja a titkos társaságok mibenlétét, fényt derít ...

New Age....





 

2022. április 4., hétfő

Incredible Electron Microscope Images

HAARP projekt Film - Nagyfrekvenciás Aktív Ionoszférakutató Program - Spektrum ( 1999 )

 

Rejtélyes HAARP projekt. A HAARP PROJECT. Ha Alaszka déli részén végigautózunk az ún. Tok-Highwayn, a 11-es mérföldkőnél, Gakona település közelében az út mellett több kilométeren át szögesdrótkerítés húzódik. A kerítés mellett tábla figyelmeztet arra, hogy itt katonai terület kezdődik. Ez az ún. HAARP Project (haarp = hárfa) fellegvára. A HAARP a High Frequency Active Auroral Research Program, azaz aktív magas frekvenciás program az auróra kutatására elnevezést takarja, vagyis hivatalosan az északi fény létrejöttét és tulajdonságait vizsgálja. Közreműködői az US Navy (haditengerészet), a US Air Force (légierő), valamit néhány egyetem és beszállító cég. A terület tulajdonosa az USA Védelmi Minisztériuma. Egy kívülálló számára már az is elgondolkodtató lehet, hogy vajon miért érdeklődik az amerikai hadsereg az északi fény iránt?