2023. március 24., péntek

21 Coolest Kinetic Gadgets That Will Give You Goosebumps

Amazing Gadgets That Have Reached a Next Level

Akik létrehozták a Magyar nyelvet, tudtak számolni...

 




 

CSAK 1 MARADHAT – VILÁGRENDEK HÁBORÚJA / ( HIHETETLEN MAGAZIN )

2023. március 22., szerda

Csak azért, hogy tudd… Az IBM elkészítette a világ első 2 nm-es chipjét...Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mikroszkópok, csak gyermekjátékok egy laboratóriumban, a nanoszkópokhoz, és a jelenlegi nano technikához képest...

 


Csak azért, hogy tudd…
Az IBM elkészítette a világ első 2 nm-es chipjét, ezt a hírt még 2021. év májusában jelentette be. 🙄
Nem is lenne az annyira fontos dolog, mondhatnánk, de talán azért érdemes elgondolkozni a híren kicsit, főleg azoknak, akik a konteósokat lehülyézik. 🤔
Azért, hogy érthető legyek azok számára is, akik már rég ültek az iskolapadban, talán kezdjük egy kis anatómiával.
Vannak ugye, az emberi testben az erek, az erekben sok milliárd sejt, köztük, ami mikroszkóppal látható mondjuk egy vírus, aminek a nagysága 60-120 mikrométer között mozog általánosságban. Nézzünk egy vörösvértestet, ami már csak 6-8 mikrométer.
 
A sejtek méretaránya:
Azért, hogy képben legyünk még jobban mikrométer [µm] és nanométer [nm] közötti váltószám 1000.
Ez azt jelenti, hogy a mikrométer nagyobb mértékegység, mint a nanométer.
Tehát 1 mikrométer, az 1000 nanométer.
Amiről ebben az esetben beszélünk, az azt jelenti, hogy egy vörösvértest nagysága nanométerben számolva, 6000-8000 nanométer.
A mostani chip 2 nanométer nagyságú, így az IBM „50 milliárd tranzisztort tud egy köröm nagyságú chipbe" zsúfolni.
Na, akkor most mindenki vegye elő a képzelőerejét, és gondolkodjon el azon, hogy egy fecskendőn keresztül mennyi tranzisztort, és nanoprocesszort tudnak belőni egy ember testébe, és az ott mit is tud tenni. Na, erre mondja valaki megint, hogy konteo… 😲
Mennyire látható egy mikroszkóp alatt 2 nanométer? 🤔
A fény diffrakciója miatt a hagyományos optikai mikroszkóp felbontása korlátozott, függetlenül a használt érzékelőtől és a lencsék eltéréseitől vagy hibáitól. Ebből következik, hogy a látható megvilágítás esetén, amelynek hullámhossza 400 és 800 nm között van, és a rendelkezésre álló legjobb digitális nyílásokkal (1,4–1,7), a hagyományos optikai mikroszkóp felbontása fizikailag 200 nm nagyságrendűre korlátozódik. Számít a légmozgás, a hőmérséklet egy ilyen felvételnél, amit állandóra kell belőni stb.
 
Természetesen egy ilyen mikroszkópnak is az ára is több milliós tétel, amit egy labor nem engedhet meg magának.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a mikroszkópok, csak gyermekjátékok egy laboratóriumban, a nanoszkópokhoz, és a jelenlegi nano technikához képest. 😧
Egy megoldás lehetséges, hogy felfedezzük a sötét terű nanoszkópok használata, melyeket nagyítóval kell keresni, annyira ritkák, az előállítási költségük, és az áruk miatt. Országonként jó esetben pár db. „elérhető”, de azok sem minden orvos, vagy ilyen hétköznapi emberek számára.
Végiggondolva ezt az egész információ és tények halmazát, rá kell döbbennünk, hogy azt tesznek belénk, vagy velünk, amit akarnak.
Kérdéses lehet az is, hogy az ember saját maga, hogy is jutott el erre a szintre, minden mondjuk így külső segítség nélkül, mikor még pár évvel ezelőtt a mikro és a nanotechnológia csak álom volt, aztán hirtelen berobbant a semmiből. 🫣
Sokan mondják, hogy - Amit nem látok, azt nem hiszem el, hogy létezik. Nekik üzenem, hogy jól nyissák ki a szemüket, mert a mai világban a sátán tesz róla, hogy ne lásd meg azt a két szemeddel, amit el akar dugni előled.
🙏  
 
Forrás: 
http://www.massage.n1.hu  &  facebook.

2023. március 20., hétfő

Sacred GEOMETRY Pendulum Wave for Sleep and Relaxation

Dinosaur Size Comparison | 3d Animation Comparison | Real Scale Comparis...

4K HDR 120fps Dolby Vision with Animal Sounds (Colorfully Dynamic) #1

"A készpénzmentes világ és a totális kontroll" / Miért kell megvédeni a készpénzhez való jogot:

A (Hetek)

videója:


//////////

 

 

Miért kell megvédeni a készpénzhez való jogot:

 
1. A készpénz mindig működik áram és wifi nélkül.
2. A készpénzt gyorsan át lehet adni barátoknak, családtagoknak, segíteni lehet rászorulóknak.
3. Készpénzzel bárhol, bármikor vásárolhatsz, akár
az út szélén is.
4. A készpénz biztosítja a digitális magánéletet, bankok, nagy cégek és a kormány nem figyelheti, mit veszel vagy adsz el.
5. Egy készpénz nélküli társadalomban, ha a kormány úgy döntene, hogy megszünteti a bankszámládat, bajban lennél.
6. A készpénz megkönnyíti, hogy nyomon kövesd mire költesz és általában a költségvetést.
7. Egy készpénz nélküli világ korlátlan szabadságot ad a bankoknak, a kamatok, árfolyamok manipulálásának a szabadságát.
 
 



 

Természetes antibiotikumok a kertből ! / 10 Természetes immunerősítő !





 

 

Forrás:

 Vegyszermentes kertek:

 https://www.facebook.com/groups/432208457905321

...egy kis "Összeesküvés - összefüggés" ( elmélet vagy gyakorlat ) ...chemtrail,oltások,vírusok,nehézfémek,klíma... / Az értelmiségiekről.

 

 

 
A Dep of Global Communications azt állítja, hogy megállapodtak a Google-val, hogy elnyomnak minden olyan online véleményt, beleértve a szakértőket is, amelyek ellenkeznek az "éghajlatváltozásról" szóló elfogadott narratívával.
Teljes ellenőrzés 🔥

Videó:
 
 
 

*

 
 

 

Dr. Horkovics-Kováts János - egy gondolkodó doktor: 

Link a videóhoz:

https://rumble.com/v2b94k8-dr.-horkovics-kovts-jnos-egy-gondolkod-doktor-.html 

 

 

 

 *

 




https://videa.hu/videok/tudomany-technika/mergezo-egbolt-2008-szubliminalis-programozas-bill-gates-chemtrail-nK41DK8Ty92t1bpq
 

2005 április / National Geographic Magazin

 

*

 

✈️60.000.000$ A DISNEY-TŐL!
És mindez semmi másért, csak a chemtrail propagandáért.
‼️Az összes régi Disney filmet át kell dolgozni úgy, hogy csíkok legyenek az égen.‼️
Dr.med. Dietrich Klinghardt
 
Forrás:


 *

 ÉRTELM(etlen)'I'SÉGIEK?

Forrás: 

 Paradigmaváltók



"Minél tovább tanul az ember az egyetemeken, annál inkább beszippantja a Mátrix és annál jobban dolgozik az egója, és meg van győződve arról, hogy az ő igazsága, szent és sérthetetlen, mert ő, nagyon sokat tanult azért a tudásért.
De mi van, ha már eleve a tanulmányai során meg lett vezetve, és rendszer szolgát csináltak belőle, mint pl. megannyi orvosból, akik az oltások mellett kampányoltak....
Sajnos a nagy többség ilyen és ez nem általánosítás, hanem kőkemény valóság.
Persze, tisztelet a kivételnek, annak a néhány polihisztornak, akik olthatatlan tudás szomjjal rendelkezik, és mindezt kellő alázattal, az emberiség javára fordítja.
De még ők is, sokszor és végzetesen tévednek.
Lásd Béky László, természetgyógyász aki beoltatta magát és már fentről tekint le ránk, vagy Szabó Gyuri bácsi, a bükk füves ember, aki szintén élhetne még, ha nem oltatott volna és még sorolhatnám..."

Paradigmaváltók

https://www.facebook.com/korszellemkep/videos/3542400976044681/

 


*
 
https://www.facebook.com/photo?fbid=147561118274068&set=pb.100090605403472.-2207520000.             
https://www.facebook.com/photo?fbid=147561118274068&set=pb.100090605403472.-2207520000.

Tűzzel oltva 2.0

 

*

 Felébredtünk❗️ Készen állunk !

https://www.facebook.com/bodai.istvan.7/videos/101512915656162

*

2023. 05. 08. Rádió 1 / Sebestyén Balázs-ék: "Nyílt színi emberkísérlet volt amit velünk csináltak..."  Korona utóhangok...
 

*

Rabszolga vagy, vedd már észre! Talán nem kellene már ébredni? Keresni az igazságot és tenni  a változásért!

https://www.facebook.com/100088672146850/videos/618734976834054
 

 





*

2023. március 16., csütörtök

Música chamánica de los 4 elementos 💧🔥🦅🌎 Conexión con la naturaleza

Powerful Motivational Quotes on Success | Top 50 Motivational Pictures w...

Tévé és internet nélkül, boldogan -

 


 

Nem volt telefonunk, se számítógépünk. Internetről még nem hallott a világ.

Tévénk, még ha volt is, ahogy leesett a hó, nem volt kérdés, hogy rohanunk hógolyózni, ki a fehér utcára.

De a legjobbak a nyarak voltak. Amikor késő estig játszhattunk.

Telefon híján mindig megígértük, hogy világosban hazaérünk. Kihasználtuk az utolsó perceket is, és ha később értünk, legfeljebb kaptunk egy nagy letolást. Na és? A játék a haverokkal így is felejthetetlen volt.

Néha sárosan, néha nagy, vérző sebbel a térdünkön, könnyes szemmel értünk haza. De egy cseppet sem bántuk.

Hogy fogják-e ismerni ezt a mai gyerekek? Aligha. Vagy csak nagyon kevesen....

 

( folytatás/forrás az alábbi oldalon! )

ez a fotósorozat visszahozta a gyerekkorunkat: 

 Link az oldalhoz:

https://player.hu/eletmod/ilyen-boldog-is-lehet-az-elet-tv-es-internet-nelkul 

 


 

 

 

 

Gyalog Galopp - "Király vagyok!" (Jelenet a Gyalog Galopp c. filmből.)

Örömmel az iskolában: „Az iskolában bekövetkezik az a társadalmilag is támogatott bűncselekmény, hogy a gyerekek 6-8 órát ülnek”

 


 "Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli." /Csányi Vilmos/

 


 

 

https://www.facebook.com/orommelaziskolaban.hu/photos 

 

http://orommelaziskolaban.hu/ 

 

 *


 A jelenleg működő társadalmi berendezkedés sem céljaiban, sem felépítésében nem alkalmas arra, hogy jól működő, pszichés szorongásoktól mentes, boldog embereket neveljen. Minden, amit tehetünk, az a károk minimalizálása. Ezt pedig nem az intézményesített oktatási rendszerek fogják megtenni.
Az oktatási rendszer jelenleg kitűnően ellátja a feladatát abban az értelemben, hogy hozzászoktatja a gyerekeket az állandó stresszhez, a megfelelési kényszerhez, a jutalom-büntetés elvű szemléletmódhoz, valamint a legyártott dogmák mentén való gondolkodáshoz.
Hozzászoktatja őket ahhoz a világhoz, amelyben majd boldogulniuk kell.


Ha alapvető változtatásokat eszközölsz ebben az oktatási rendszerben, és szabad, boldog, kreatív gyerekeket nevelsz, nehezen fogják megtalálni a helyüket ebben a világban. Esetleg építenek egy másikat, és ezt a kockázatot – a fennálló modell szempontjából – nem lehet bevállalni. Szóval, nem az történik, hogy jön a csoda, megváltoztatja a rendszert és mindenkinek jó lesz. Hanem jön a csoda, mi megváltozunk, amitől megváltozik a rendszer, és mindenkinek jó lehet.
Van a világnak már olyan szeglete, ahol a rendszer elkezdett változni, és követendő példa lehet? Maradjunk az oktatási rendszereknél, a gyerekekhez kapcsolódó jó gyakorlatnál. 


Maximum arról beszélhetünk, hogy a rendszeren belül léteznek élhetőbb és kevésbé élhető változatok. Ilyen értelemben igen, vannak, vagy inkább lennének követendő példák, amelyeket többnyire ismerünk is. Alapvetően ezek is ugyanazt a célt szolgálják, hogy kis fogaskerekeket gyártsanak a gépezetbe, de ezt kevésbé kártékony módon érik el. Illetve figyelmet fordítanak arra is, hogy a kis fogaskerekek szeressenek a gépezet részei lenni. 


Vannak kreatív megoldások arra, hogyan lehet például az iskolai mozgásfejlesztést kivinni az iskolából, és ingyenesen elérhetővé tenni a családoknak. Ausztriában úgynevezett motorik parkokat építenek, ami hasonló egy kalandparkhoz, csak éppen veszélyhelyzetek nélkül. A különleges játszóparkok eszközei remekül fejlesztik a motoros képességeket – na egy ilyet minden iskola mellé el tudnék képzelni.
És addig, amíg nem lesz, mit tehet egy hazai testnevelő tanár, hogy a valós igényekhez legjobban igazodó foglalkozásban részesítse a gyerekeket?


Nem az intézmény fogja ezt megoldani. Köti a tanrend, az intézmények felé irányuló elvárások és az órakeret. Napi 45 perc az tűzoltásra sem elég. Az iskolán kívüli időben tudunk megoldás után kutatni.
Vagyis irány a játszótér, amikor csak lehet, elő a koszolni való ruhákkal, hagyjuk a gyerekeket őrjöngeni, a feszültséget levezetni, és legyünk ebben partnerek, akár játszótársak is?
Igen, de azzal a megjegyzéssel, hogy azért úgy hagyjuk őket feszültséget levezetni, hogy a saját és mások biztonságát ez ne veszélyeztesse. Otthon is lehet a lakásból „dzsungelt” varázsolni. Az idegrendszernek nagyjából mindegy, hogy hol végzi azokat a mozgásokat, amelyeket igényel a fejlődéséhez.... 

Folytatás/Forrás: https://egy.hu/megoszto/az-iskolaban-bekovetkezik-az-a-tarsadalmilag-is-tamogatott-buncselekmeny-hogy-a-gyerekek-6-8-orat-ulnek-112186#

 













































&
 



Amit szintén nem tanítottak az iskolában,ezért butít az iskola !Sajnos így kell hogy fogalmazzak,amikor diplomás hülyékkel ülök szemben ,tanárok ,szakemberek ,pszihológusok,igazgatók,es azt hiszik te csak egy buta cigány nő vagy ,én meg eljatszom a hülyét es bólogatok mindenre!Nem bántásból írom a hülyét azt mondja amit tanítottak neki,de amikor lenéz téged ,és öntelt az más!Kérdezd meg a pszihológust hogy szerinte honnan jönnek az érzelmek,és a gondolatok?Tudtad hogy nem csak fizikai tested van?Van én tested ,akarat tested ,tudat tested ,asztrál tested, érzelmi tested stb.. és ezek különböző színűek és sűrűségüek!Tudja a pszihiáter hogy amit felír pszihés betegségekre az nem csak a fizikai testedre hat henem az asztrál testeidre is a lélekre is?Es lehet hogy az egyik tünetet csökkenti de káros hatása is van ,es gyerekeket leszedálnak hogy ne mozogjon órán,mikor alap egy gyereknél hogy mozognia kell hiszen mozgás közben fejlődik az idegrendszere ,játék közben.Ráadásul minden gyógyszer fele kőolaj származék!

Akkor nem én mondom hanem Rudolf Steiner így hihetőbb,hogy a gyógyszerekkel ki tudják iktatni a lelket ,és el fogsz távolodni istentől ,a gyógyszerek az érzelmekre is hatnak .Az otások még durvábban hatnak az asztráltesteidre!Szerinted miért mondják amikor szerelmes vagy ,hogy rózsaszin köd,vagy halvány lila gőze sincs,vagy az irigység sárga,vagy amikor mérges vagy piros a fejed? Vagy hogy a gondolatok nem az agyból jönnek hanem kívülről ,es nem az agyaddal érzel es amit az iskolaba tanulsz es kitünő tanuló vagy meg egyetemen tanulsz ,azt hiszed magadról vagy a gyerekről milyen okos es büszke vagy rá,dicsekszel vele ,rengeteg rossz tanuló es megbuktatott gyerek sokkal okosabb mint a jó tanulók ,persze itt is vannak kivetelek ,én rossz tanuló voltam,csak azert nem buktattak meg mert normális volt a tanár,a matekről fingja nincs a matek tanároknak annyit tudnak hogy számolásra jó ,de hogy az univerzum nyelve,hogy a számok elsősorban minőséget jelentenek,vagy a geometria miről szól,miért ugy néznek ki a számok ,a magyar tanár mit tud ,bemagoltatni a verseket,Tudja hogy a magyar nyelv teremtő nyelv?

Hogy isten miért találta fel a magán hanzókat ,mással hangzókat?Vagy amikor kiejted ezeket ,a betűk rezgések,miért van valakinek neve?Gábriel ,Michael,vagy a te neved mit jelent!A történelmet meg hadjuk azt mindig a nyertesek irták,es a földrajz ,tudjuk hogyan keletkeztek a hegyek folyók ,tengerek es a mögött milyen szellemi entitások vannak?Vagy a bolygók és nap nem élettelen föld darab hanem azok mögött is szellemi erők vannak ,ahogy neked is a tested egy besűrősödött energia ,de a szellemi testeid voltak először,vagy az alkímiából lett a kémia ,mik azok a vegyjelek ?Mi a fizika amit a legtöbb gyerek utal es nem érti,es unalmas!Hát persze mert ez a cél!

A tudás es a tanulás életmentő és izgalmas,és felszabadít totál más életed lenne ha az igazat tanulnád ,nem tudnának agyat mosni es bólogató engedelmes rabszolgává tenni!Órákig tudnék írni,a covid óta tanulok de isten segedelmével nélküle nem ment volna ,Isten nélkül semmi nem fog működni rendesen ,vagy itt a korona vírus,ami amugy egy gyenge ilfuenza ,benne van a könyvekbe,te tudtad hogy vannak csakraid,es a fejednél van a korona csakra ?Korona virus ,korona csakra,persze csak véletlen!Vagy tudtad hogy létezik fekete mágia es fehér mágia ,nem nem csak a mesékbe .A gyerek mesékbe tették a varázslókat Merlin ,Óz a nagy varázsló,mik ezek a szavak ,abraka dabra,hókusz pókusz ,jé Lédi gaga is ezt énekli a rádióban?Meg a koncerteken szimbólumokkal ,hallotad már hogy létezik tömeg hipnózis?yUgye milyen jó a tanulás ,sok sok könyv ,posztolhatnék masról is ,hol nyaralok ,mit főztem ,milyen a fejem ,de azt inkább hadjuk.Bárcsak könyvet írhatnék ,de ez a hajó elúszott!Drága emberek ,nagyon szomorú amit veletek tettek ,ez sajnos nem egy rózsaszin történet,a részemről mindent megteszek ami publikus,van amit nem irhatok le de ezeket az információkat te is ha olvasol megtudhatod,es legyél kritikus velem is nem biztos hogy mindent jól gondolok vagy tudok,én csak azert szemtelenkedem itt hogy gondolkozz végre és kutass ,nincs semmi rejtve,de tudom hogy fáradt vagy ,és örülsz ha van egy kis időd pihenni,nem hogy még ilyen hulyeségekkel foglalkozz ,es sokakat nem is érdekel,megértem .Nem tudom mit irhatnék még ,persze sokat,ez is sok lett megint,egyszerűen ,SAJNÁLOM, TI SEMMIRŐL NEM TEHETTEK.

Bár csak többet mondhatnék!De sokan úgy sem hinnék,most a Kali yuga korszak van,vaskorszak a legsötétebb időszak.Es hát ugy is viselkednek éreznek, gondolkodnak az emberek ,ezert nem irhatok sok mindent ,de az égiek tudom hogy nem latjátok őket ,földanya Szófia és nap atya Teszi a dolgát .!Tudom hogy mindennek meg van az ára es pénzből él mindenki de kérlek gondolkodj ha valaki pézzért kínál neked tudást vagy gyógyulást ,főleg a spiri világban ,mert most mindenki nagyon szépeket mond és nagyon kedvesen tud mosolyogni ,szép ruhába!Menj ha úgy érzed ott van dolgod ,hallgass a belső hangodra,de legyél óvatos mindenkivel aki ezt pénzért teszi,vagy árulja a portékáját, es ha igen nem mindegy mennyiért. 

 Mező Éva


-2026-

 


Sokáig azt hittem, velem van a baj.

Gyerekként imádtam az irodalmat.

A történeteket.

A verseket.

A nyelv ritmusát.

Nem kellett sokat magyarázni.

Valahogy rögtön értettem.

Talán nem véletlenül.

Anyai nagyapám húsz évig vezette a Szegedi Nemzeti Színházat.

Anyám színésznő volt.

A bátyám ma is a színház világában él.

A művészet, az érzelmek, az emberi történetek nyelve nagyon közel állt hozzám.

Mégis…

az iskolarendszer úgy döntött, hogy műszaki pályára kell mennem.

Matek.

Fizika.

Kémia.

Olyan világba kerültem,

amihez semmi közöm nem volt.

És amikor nem ment…

csodálkoztak.

Én pedig lassan elkezdtem elhinni,

hogy buta vagyok.

Ma, történelemtanárként visszanézve erre az útra,

egyre inkább azt érzem:

rengeteg gyereket nem azért veszítünk el,

mert nincs bennük tehetség…

hanem mert rossz helyen keressük azt. 

Örömmel az iskolában - Pinto Renato, pedagógus, coach oldala.

Túl korán akarunk ítéletet mondani.

Túl gyorsan címkézünk.

Túl hamar döntjük el, kiből „lesz valami”.

Pedig vannak gyerekek,

akik nem rosszak.

Nem lusták.

Nem gyengék.

Csak még nem értek el oda,

ahol virágozni tudnának.

Az éretlen gyümölcsöt sem dobjuk ki azért,

mert még nem édes.

Időt adunk neki.

És talán egyszer az iskolarendszer is eljut oda,

hogy nem minden gyereket ugyanazzal a mércével akarjon mérni.

Hanem megtanulja felismerni:

van, aki később nyílik.

Van, aki másban erős.

És van, akinek nem több nyomásra,

hanem több megértésre lenne szüksége.

Mert néha a legnagyobb tehetségek

először csak „rossz helyen lévő gyerekeknek” tűnnek.


&

 

Örömmel az iskolában - Pinto Renato, pedagógus, coach oldala.
oodetSsrnp38t8:h465g7á2i,4751140.gu70ta9hjM4mhh328  uslcf3lc 

 ·
📜 𝐈𝐝𝐨̋𝐮𝐭𝐚𝐳𝐚́𝐬 𝐚𝐳 𝐨𝐤𝐭𝐚𝐭𝐚́𝐬𝐛𝐚𝐧: 𝟏𝟎𝟎 𝐞́𝐯𝐞 𝐮𝐠𝐲𝐚𝐧𝐚𝐳𝐭 𝐚 𝐡𝐢𝐛𝐚́𝐭 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐣𝐮̈𝐤 𝐞𝐥?  ⏳
Ez a bejegyzés most kicsit hosszabb lett, de ha szülő vagy pedagógus vagy, érdemes végigolvasni. Megdöbbentő látni, hogy majdnem 100 éve ugyanazokat a diagnózisokat állítjuk fel, mégsem történik érdemi változás.
𝟏. 𝟏𝟗𝟑𝟎 – 𝐒𝐳𝐞𝐧𝐭-𝐆𝐲𝐨̈𝐫𝐠𝐲𝐢 𝐀𝐥𝐛𝐞𝐫𝐭:
„Az a hallgatóság, amelyet a kezem alá a középiskola küld, minden vele született tehetsége mellett is, kevés kivétellel, nem csak tudós képzésre, hanem minden nemű felső kiképzésre teljesen alkalmatlan. Annak az előzetes kiképzéséről el lehet mondani a rövid orvosi jelentés szavait: az operáció sikerült, a beteg meghalt. A tanítás jó volt, a gyermeket megölték, abból a 12 évi magolás és drukkolás kivert, kigyilkolt minden eredetiséget, minden érdeklődést. Azt már semmi más nem érdekli, minthogy hányadik lap aljától hányadik lap tetejéig kell a leckét megtanulni, […] Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki. És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi az után tanítjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor az után további 5 év alatt végleg megfosztottuk őket a szabad cselekvés és gondolkodás minden képességétől, akkor hirtelenül kilökjük őket az életbe, és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállni, és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.” 
Forrás: http://www.stoma.u-szeged.hu/.../201.../igy-nyitotta-tanevet
𝟐. 𝟏𝟗𝟓𝟎-𝐞𝐬 𝐞́𝐯𝐞𝐤 – 𝐁𝐚𝐤𝐨𝐧𝐲𝐢 𝐏𝐚́𝐥 𝐞́𝐬 𝐅𝐞𝐡𝐞́𝐫𝐯𝐚́𝐫𝐢 𝐆𝐲𝐮𝐥𝐚:
„A pedagógusok körében egyre inkább eluralkodott egy olyan hangulat, amely a tehetetlenség érzésében nyilvánult meg, és amelynek következtében egyre többször hallottuk, hogy ezt a lemondó hangsúlyú mondatot: ’Így nem lehet nevelni.’ Úrrá lett a nehézségek elől való meghátrálás és az iskolai nevelés nemcsak a sokszor tényleg túlfeszített követelmények mögött maradt el, hanem még azokat a lehetőségeket sem használta fel, amelyeket a társadalom pozitív erői nyújtottak. Az egyetemek panaszkodtak az érettségizettekre, a középiskolák gyengének tartották a 14 évesek felkészültségét, a felsőtagozatos tanárok a hibák forrását az alsótagozatban keresték. Az idősebb tanárok bírálták a fiatalokat, mert ’képzetlenek’, a fiatalok idegenkedtek az öregektől, mert ’merevek’. Az oktatási osztályok szerint nem volt elég erős az igazgatói kar, az igazgatók azt mondották, ilyen pedagógusokkal nem lehet eredményeket elérni. A tanárok és tanítók arról beszéltek, hogy a szülők nem segítik az iskolát, sőt a családi kör fékezi az iskola lendületét. De a szülők egy része kifogásolta, hogy a pedagógusok nem eléggé tartanak lépést a társadalmi fejlődéssel. A szülők másik - nagyobb része, éppen fordítva, visszakívánta a régi nevelési eszközöket …” 
Forrás: http://halaszg.ofi.hu/download/Ifjusag_nevelese.htm#_edn31
𝟑. 𝟏𝟗𝟖𝟎 – 𝐀𝐧𝐝𝐨𝐫 𝐌𝐢𝐡𝐚́𝐥𝐲:
„Közismert, hogy az általános iskolából újabb és újabb generációk kerülnek ki, akik nem tanultak meg olvasni a szó kulturális értelmében, de nem tanultak meg olvasni a szó technikai értelmében sem. Ne beszéljünk a szótagolva-nyögve olvasó ipari tanulókról, beszéljünk csak arról, hogy nemzetközi összehasonlító olvasásgyorsasági és olvasás-megértési vizsgálatban Magyarország – a kulturális forradalom harmadik évtizedében – minden iskolafokon az utolsók között „végzett”. Újabb és újabb generációk kerülnek ki az általános és középiskolákból, sőt újabban az egyetemekről és főiskolákról is, akik nem tudnak helyesen írni és beszélni, akiknek történelmi szemhatára az előző napi uzsonnáig terjed.” 
Forrás: http://halaszg.ofi.hu/download/MTV%20tanulmany.htm#_ftn1
𝟒. 𝟏𝟗𝟖𝟎-𝐚𝐬 𝐞́𝐯𝐞𝐤 𝐯𝐞́𝐠𝐞 – 𝐆𝐲𝐚𝐫𝐦𝐚𝐭𝐡𝐲 𝐄́𝐯𝐚:
„Még iskolapszichológus korszakomban szembesültem a most megírt problémával. […] Egy mamut iskolában (2600 diák) küzdöttem a pedagógusokkal és gyerekekkel együtt, hogy élhetővé tegyük az élhetetlent. Próbáltam meggyőzni a tanárokat, hogy merjenek módszert váltani, mert nincsen vesztenivalójuk. Mutogattam a felejtés görbéjét, amely szerint a gőzgép hatékonyságának szintjét sem éri el a tanultak megtartása, és javasoltam, hogy nézzük meg, hogyan működik ez a tananyagra. A szaktanárokat arra kértem, hogy adjanak fel 3 olyan kérdést a tantárgyukból, amelyekre minden 8. osztályos diák válaszolni tud, de nem a 8. osztályos tananyagból való. Az így kialakított kérdőívet mint műveltségi felmérést adtuk a gyerekeknek, és azzal motiváltuk őket, hogy a középiskolai ajánlásba (akkor még volt ilyen) a jó teljesítményt beírjuk. Az eredményt megdöbbenve látták a tanárok és én is: 50 százalék. Vagyis a legalapvetőbb, kevés kis tananyagnak is csak a felére emlékeznek a gyerekek.” 
Forrás: https://hvg.hu/.../20180125_Gyarmathy_Eva_Az_idealis...
𝟓. 𝟐𝟎𝟎𝟕 – 𝐕𝐞𝐤𝐞𝐫𝐝𝐲 𝐓𝐚𝐦𝐚́𝐬:
„A svéd érettségizettek sokkal jobbak értő olvasásban, mint a magyar diplomások. Hogy lehet ez? Egy viszonylag friss vizsgálat szerint Norvégiában és Svédországban a negyedikes gyerekek a nemzetközi átlag alatt vannak ebben, a magyarok és a csehek felette. Eltelik néhány év, és 15 évesen a norvégok és a svédek már magasan az átlag felett teljesítenek, a magyarok és csehek pedig mélyen alatta. Az előbbi országokban ugyanis tudják, hogy az olvasás kulturális alapkészség. Készséget pedig nem lehet gyorsan kifejleszteni, csak lassan, visszatérően, sokszor, de egyszerre csak keveset gyakorolva. Ráadásul ezekben az államokban nem hagyják abba az olvasástanítást. Hatodikban, nyolcadikban történelem és biológia és más órán is gyakoroltatják a tanárok, ha kell, az olvasást. Ott nem az adott tananyag felejtésre történő pillanatnyi bebiflázása a lényeg, hanem a készségek kialakítása és stabilizálása. […] Nem kell haladni a tananyaggal! Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg! Ki tudja megmondani pontosan – ha nem használja a mindennapjaiban – hogy mi az a kovalens kötés, kotangens függvény vagy citromsavciklus?” 
Forrás: http://www.recrea.hu/.../olvasni.../az-iskola-es-az-egeszseg
𝟔. 𝟐𝟎𝟏𝟓 – 𝐒𝐜𝐡𝐞𝐞𝐫 𝐊𝐚𝐭𝐚𝐥𝐢𝐧:
„Ez az általános műveltségnek nevezett adathalmaz a legnagyobb ludas a gyerekek túlterheltségében, mi mégis foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá évtizedek óta, annak ellenére, hogy közben a világ körülöttünk a felismerhetetlenségig megváltozott. Ami engem illet, ha holnap belöknének egy érettségi vizsgára, legalább három tárgyból tutira megbuknék. De nem hiszem, hogy sok olyan felnőtt akad, legyen bármilyen magasan kvalifikált is a saját területén, akinek máig kisujjában van a teljes gimnáziumi tananyag. […] Az iskola azzal kérkedik, hogy az életre tanít, miközben mesterséges szigetet hoz létre a gyerekek számára, ahol a tanárokon kívül csak a kortársaikkal találkozhatnak, ahol arra kényszerítik őket, hogy 45 percenként csengőszóra más és más üzemmódra állítsák az agyukat, ahol kijelölik számukra, mi a fontos ismeret és mi nem, és ahol számokkal minősítik a teljesítményüket.”
Forrás: https://www.origo.hu/.../20150828-iskola-oktatas...zámokkal minősítik a teljesítményüket.”
𝟕. 𝟐𝟎𝟏𝟔 – 𝐍𝐚𝐡𝐚𝐥𝐤𝐚 𝐈𝐬𝐭𝐯𝐚́𝐧:
„A tantervekben túl sok a tananyag, ennek pedig az az eredménye, hogy a gyerekek a többől valószínűleg kevesebbet fognak megtanulni. A kevesebb egész egyszerűen többet érne. De ez a teljes tartalmi szabályozási rendszernek a felülvizsgálatát igényli.” Forrás: https://www.life.hu/.../20160503-magyar-oktatasi-rendszer...
𝐌𝐢 𝐚 𝐤𝐨̈𝐳𝐨̈𝐬 𝐞𝐛𝐛𝐞𝐧 𝐚 𝟏𝟎𝟎 𝐞́𝐯𝐛𝐞𝐧?
🚩 Túlterheltség a készségfejlesztés helyett.
🚩 Magolás a gondolkodás helyett.
🚩 Adathalmaz az életre való felkészítés helyett.
💡  𝐒𝐚𝐣𝐚́𝐭 𝐠𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐦 𝐚 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐫𝐨̋𝐥:
Sok szó esik mostanában arról, hogy végre visszatérhet a tankönyvek szabad választása. Ez fontos lépés, de önmagában 𝐟𝐞́𝐥𝐦𝐞𝐠𝐨𝐥𝐝𝐚́𝐬. Ha „csak” annyi változik, hogy jobb könyvekből tanítunk, de ugyanazzal a szemlélettel, mint korábbam, akkor nem lépünk előre.
Olyan könyveket és módszereket kellene meghonosítani, amik arról szólnak: 𝐦𝐢𝐡𝐞𝐳 𝐤𝐞𝐳𝐝𝐣𝐮̈𝐧𝐤 𝐚 𝟐𝟏. 𝐬𝐳𝐚́𝐳𝐚𝐝𝐢 𝐠𝐲𝐞𝐫𝐞𝐤𝐞𝐤𝐤𝐞𝐥 𝐚𝐳 𝐌𝐈 (𝐦𝐞𝐬𝐭𝐞𝐫𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐬 𝐢𝐧𝐭𝐞𝐥𝐥𝐢𝐠𝐞𝐧𝐜𝐢𝐚) 𝐤𝐨𝐫𝐚́𝐛𝐚𝐧? 
A technológia megváltoztatta a világot, nekünk pedig fel kell tennünk a kérdést: 𝐊𝐢𝐤𝐞𝐭 𝐭𝐚𝐧𝐢́𝐭𝐮𝐧𝐤 𝐞́𝐬 𝐡𝐨𝐠𝐲𝐚𝐧? Nem az adathalmaz, hanem az ember és a gondolkodás képessége a kulcs.
Ti mit gondoltok? Megtörhető végre ez a 100 éves körforgás? 👇
Összeállította: Pinto Renato – Örömmel az iskolában
#oktatás #iskola #örömmelaziskolában #vekerdy #szentgyörgyialbert #MI #oktatásireform #tudatosnevelés #jövőiskolája...

-anonym-

 




 

***