A Turán harckocsicsalád:
40M Turán közepes harckocsi az esztergombátori kiképző telepen, 1942-ben
Előzmények
A harckocsi elnevezése népünk Turán medence-i feltételezett őshazájára utal, ami a Kaspi-tengertől északra található.
A csehországi Skoda Művek az 1930-as években kifejlesztette a LT-35 (T-11) jelű közepes harckocsit, és továbbfejlesztett változatát, a T-21 (V-8H) -t. A T-21 -nek csak egyetlen példánya készült el, vas felépítménnyel. Főbb adatai: 245 LE-s motor, 47 mm-es löveg, és 50 mm-es homlokpáncélzat. Fejlesztését a németek 1939-ben leállították, mert szükségük volt a gyár kapacitására, saját haditechnikai eszközeik gyártása miatt.
Az 1939-évi magyar-szlovák fegyveres összecsapások során, Kárpátalja felszabadításakor két sérült T-11 került a Honvédség birtokába. Ezeket kijavították, majd a HTI gyárthatóság szempontjából vizsgálat alá vette, és ezután megállapította, hogy az a Honvédség számára főbb paramétereiben megfelel. Ezért a magyar katonai szervek 1940-ben hosszas tárgyalások után megvették a németektől a licencet. Ezután a Weiss Manfréd (70 db), Ganz (50 db), Győri Vagon (70 db), illetve a MÁVAG (45 db) üzemeiben rendezkedtek be sorozatgyártásra.
Turán I
Ezután 40M Turán néven rendszeresítették a harckocsit. A főbb változtatások a követketzőek voltak: az eredeti 47 mm-es lövegét átszerkesztették 40 mm-re, annak érdekében, hogy használhassa a Nimród gépágyú lőszerét, valamint a hadseregnél rendszeresített 40 mm-es páncéltörő ágyú lőszerét. Mind a toronyban lévő, mind a vezető melleti rádiós ülésénél, a homlokpáncélban lévő csehszlovák géppuskát lecserélték a magyar gyártmányú 8 mm-es Gebauer géppuskára. A harckocsi egyik érdekessége a farpáncélon elhelyezkedő 5 db 2 kg-os ködgyertya. Ezekkel a ködgyertyákkal kedvező körülmények esetén 20x40x80 méteres ködfalat leetett létrehozni. A személyzet fegyverzetét 3 db 9 mm-es géppisztoly alkotta. A jobb védettség érdekében a páncélzatot 13-50 mm-esre növelték, és - német javaslatra - a torony átmérőjét 200 mm-el bővítették, háromszemélyessé alakították át. A T-21 próbáit 1940 nyarán hajtották végre, de az első sorozat gyártásánál sok probléma jelentkezett. A legelső magyar Turán 1941. július 8-án gördült ki a szerelőcsarnokból. Bár az eredetihez képest több műszaki módosítást vittek végbe, de ennek ellenére a harckocsi 1941-ben már elavultnak számított. Voltak korszerű megoldású részegységei, pl. a sűrített levegős tengelykapcsoló és fékrendszer, de a futómű bonyolult, és elavult maradt. A 45 fokos V-8 hengeres motor forgattyústengelyét annak érdekében, hogy a szokásos siklócsapágy helyett hengergörgős csapágyakat alkalmazhassanak, tagonként szerelték össze. Ez a megoldás igen kényes gyártási feltételeket tett szükségessé, és ez nagyban hozzájárult a viszonylag hosszú gyártási időhöz, viszont a 45 fokos elhelyezkedés lehetővé tette a motor minél kisebb helyen való elférését.
Kép
Kilőtt 40M Turán Jászberényben, 1944-ben, jól látható a búvónyílás fedőlapja.
A harckocsik elektromos indítása télen -20 fokos hidegben igen nehéz volt, ezért a Turán harckocsikba inerciaindító berendezést is szereltek. A szerkezet lényege az volt, hogy egy 5 kg tömegű lendkereket kézi erővel , nagy áttétel mellett felpörgettek 10 000-es fordulatszámra, majd a lendkerék fogaskoszorújához csatlakoztatva indítani lehetett az erősen lehűlt motort. Ezzel a szerkezettel a 18 t-ás harckocsit mintegy 5 m-el lehetett továbbmozdítani. A mellső páncéltest 50 mm vastag volt, oldalt, és hátul pedig 25 mm-es volt. A küzdő - és motorteret 8 mm-es páncéllemez választotta el. Sok kisméretű ajtó és nyílás könnyítette a személyzet menekülését, és a harckocsi karbantartását. A harckocsiba 6 db forgatható és billenthető figyelőprizmát szereltek. A Weiss Manfréd gyár 1942 júniusában ájabb 4 db-ot adott át, ezek a kiképző csapatokhoz kerültek. 1942 -ben Esztergomtáborban az egyik első Turánt összehasonlították a németektől újonnan vásárolt Pz.IV F-1 típusu harckocsival. A Turán dombos- hegyes terepen jobbnak bizonyult, a pneumatikus tengelykapcsolórendszer, valamint a négy fékezhető kerék miatt. (Pz.IV karckocsiknál hegymenetben nemegyszer előfordult a visszacsúszás) A pneumatikusan működtetett sebességváltó 2x3 fokozatú volt, terhelés alatt kapcsolható bolygóműrendszerből állt. A hátsó lánckerék hajtott, de a mellső láncfeszítőkerék is fogazott volt, ezáltal 4 db fékezhető kereke volt, ami jelentősen megnövelte kormányozhatóságát. A 8 pár futógörgőt laprugókkal megtámasztott himbarendszerbe ágyazták, a lépcsőmászó képesség növelése érdekében elöl tekercsrugózású lökésgátló görgőket helyeztek el, alumíniumöntvény koszorúkkal. A futómű a kis görgők miatt igen kényes és költséges volt, a hátsó lánchajtás nem tette lehetővé a felül előrefutó lánc öntisztításának kihasználását. Összesen 285 db készült el.
Kép
A 2. magyar páncéloshadosztály egyik 41M Turán II-ese előrenyomul 1944 tavaszán, Galíciában
Turán II
Turán III
1943 elején a harctéri tapasztalatok alapján elhatározták, hogy a Turán harckocsikat új, nagyobb teljesítményű löveggel látják el. Ennek a tervezésnek az eredménye lett a 44M Turán III. A legnehezebben megvalósítható feltétel az volt, hogy a jelenlegi toronyba, nagyobb átalakítás nélkül az új, nagyobb teljesítményű löveg beépíthető legyen. Ezen felül szükségessé vált a homloklemezek 80mm-esre történő megerősítése, talpalása. Ezt a típust már elve kötényezett kivitelben tervezték kialakítani. A legsúlyosabb feltétel - a változatlan torony - nem volt teljesíthető, ezért új tornyot szerkesztettek a toronygyűrűre. Lövegként a hosszú csövű, csőszájfékes, 43M 75 mm-es ágyút építették be. 1944 elején 1 db prototípus készült el, amelynek kísérleti üzemeltetésére is sor került. A 2 t-s tömegnövekedés miatt a fajlagos paraméterek tovább romlotttak. A prototípus Turán III 1944 tavaszára készült el. Az ország német megszállását követően a magyar harckocsiprogramot leállították, így több 44M Turán III nem készült.
(A Turán III prototípusának fából épített tornya a fa lövegcsővel, egy 41M Turán II alvázán).
A harckocsik zöme az 1. és 2. magyar páncéloshadosztályhoz került, továbbá az 1. magyar huszárhadosztályhoz (a huszárhadosztály kb. 140 különböző páncélossal rendelkezett!), valamint a Szent László hadosztály is kapott néhányat. Kiképzési feladatokra is alkalmaztak, sőt a rohamtüzérek első csoportja is ilyen harckocsikon kapott kiképzést.
Turánok akcióban!!!!!
A támadás első napjaiban a magyar VII. hadtest eredményesen tört előre. A Dnyeszter és a Prut között fellángoltak a harcok. A XI. német hadtest alárendeltségében előrenyomuló 2. magyar páncéloshadosztály Nadworna irányában támadott:
"Hirtelen egy hang törte meg a csendet:
"Ellenséges harckocsi ellentámadás B.L. ezredes csoportja ellen!"
Mindenki oadetekintett, és szabad szemmel is tisztán látható volt, amint a dombháton erős mélységi tagozásban T-34/85 harckocsik támadnak a peremvonalra épp felérkező első harckocsi lépcső oldalába. Mindenkiben elakadta lélegzet. Nem a harckocsi ellentámadás miatt, mely bár veszélyt rejtett magában, de nem látszott valószinűnek, hogy befolyásolni tudja a zöm lendületes támadását. Másról volt szó. Most került első ízben szembe a Turán harckocsi a már fléelmetes hírű T-34-el. Vajjon a páncélos harcban megkapják-e a kezelőlegénység és az alparancsnok a bizalmat saját harceszközükkel szemben? [...] Erről volt szó és ezt érezte mindenki, amikor lélegzetvisszafojta figyelte a fejleményeket. A páncélos harc rövid ideig tartott. A peremre éppen felérkező első lépcső azonnal megnyitotta a tüzet, míg a második lépcső teljes gázzal igyekezett oldalt kerülve feljutni a dombhátra, ott tüzelőállásba menve tűzharcba kezdett. Már az első lövések után az egyik T-34 találatot kapott, kezelői kiugrálva a harckocsiból egy közeli tanyába menekültek. Nem sokkal utána egy második gyulladt ki, majd két további vált mozgásképtelenné. A T-34-ek is kilőttek két saját harckocsit, de látva az eredménytelenséget, fokozatos tűzharc alatt visszahúzódtak és eltűntek a bozótos terepen. B.L. ezredes csoportja megfelelő biztosítás mellett folytatta támadását......." [v. R.Gy. vezérkari alezredes]
Kép
A Turán harckocsik műszaki adatai
Tömeg 18200 kg, 19200 kg, 21000 kg
Személyzet 5 fő
Hosszúság 5550 mm, 5550 mm, 6660 mm
Szélesség 2440 mm, 2660 mm (kötényezéssel)
Magasság 2300 mm, 2600 mm, 2700 mm
Hasmagasság 380 mm, 450 mm, 380 mm
Nyomtáv 3700 mm, 3700 mm, 3430mm
Lánctalp szélesség 420 mm
Motor Weiss Manfred V-8H,
8 henger, 4 ütemű, benzin
Hengerűrtartalom 14866 ccm
Teljesítmény 260 lóerő
Max. sebesség 47 km/h, 45 km/h, 40 km/h
Mászóképesség 45 fok
Lépcsőmászó képesség 800 mm
Gázlóképesség 0.9 m
Hatótávolság 165 km, 150 km, 150 km
Üzemanyag 265 l
Sebesség fokozatok 6 előre, 6 hátra
Páncélzat 13-50 mm, 13-60 mm, 13-80 mm
Fegyverzet 1 db 41M 40 mm harckocsiágyú, 101 db lőszer,
1 db 41M 75mm harckocsiágyú, 80 db lőszer
1 db 43M 75mm harckocsiágyú, 40 db lőszer
+ 2 db 34/40M 8mm géppuska, 3000 db lőszer
Rádió R-5/a
A Zrínyi rohamlövegcsalád:
Kép
Zrínyi II Hajmáskéren, 1943-ban
Előzmények
A rohamlöveg elnevezése egyik nemzeti hősünkre utal, aki a 17. században vezette törökellenes népfelszabadító harcait, és több hadjáratban megverte a török seregeket.
1942 júliusában a Honvédelmi Minisztérium azt javasolta, hogy a páncéloshadosztályok tüzérségét olyan önjáró lövegekkel szereljék fel, amelyek a harckocsizó alakulatokat a támadás folyamán végig hatékonyan támogatni tudják. A katonai szakemberek a javaslatukat a hadi tapasztalatokra, valamint a német, olasz, és szovjet rohamlövegek sikereire alapozták. Az önjáró löveg megalkotását tekintve az tűnt a legegyszerűbb megoldásnak, ha alvázul a Turán harckocsi páncéltestét használják, fegyverzetéül pedig a magyar gyártmányú 40M 105 mm-es tarackot szánták. 1942 szeptemberében a Weiss Manfréd gyárban elkészítették a rohamlöveg fa modelljét. A végzett kísérletek során szerzett tapasztalatok alapján a HM megrendelte a vasból készült próbajárművet. A vas próbajárművet tervezői a vár udvarán Horthy Miklósnak is bemutatták (később ez a példány az 1. rohamtüzérosztály kiképzőkeretéhez került). Ezután a HM 1943 megrendelte az első 40 darabot a Weiss Manfréd gyártól.
Kép
A rohamlöveg 10,5 cm-es lövege a csőszájfékkel
Zrínyi II
A rohamlöveget 40/43M Zrínyi II néven rendszeresítették. A harcjármű tömege 21,6 t volt, védettsége, mozgékonysága és tűzereje megfelelt a kor követelményeinek. A rövid csövű L/20-as csőhosszúságú löveget verikálisan -8 foktól +25 fokig, oldalirányban pedig 11 fokig lehetett finom irányzást végrehajtani. A löveghez repesz, köd, és rombológránátot használtak. A 15 kg-s repeszgránát 470 m/s, a 17 kg-s rombológránát pedig 440 m/s kezdősebességgel hagyta el a csövet. A tűzgyorsaság 6 lövés volt percenként. A közvetlen, és fedett tüzelőállásból való lövészethez szükséges célzó- és irányzóberendezésekkel egyaránt ellátták. A löveg hátrasiklása kb 1 m volt, amitől a legénységet úgy védték, hogy a löveg csak akkor tüzelt, ha a töltőkezlő és a parancsnok mindkét kezével az elektormos nyomógombokat benyomva tartotta. A rohamlöveget R-5/a rádióval látták el. Az önjáró löveget egy 260 LE-s (Turán) motor hajtotta, maximálisan 43 km/h sebességgel. Mivel a törzs szélességében megnövekkedett, így lehetőség nyílt a 265 literes üzemanyag tartály helyett egy nagyobb, 445 literes tartály beépítésére, melynek köszönhetően a harcjármű hatósugara 280 km volt.
Kép
Zrínyi II rohamlöveg 1944-ben, Budapesten
A motorteret a küzdőtértől ajtóval ellátott válaszfal takarta. Ezen keresztül akár kisebb szereléseket is el lehetett végezni. A négyfőnyi személyzet (lövegparancsnok, töltőkezelő, irányzó, harcjárművezető) a tetőpáncélon keresztül, három csapóajtón át tudta könnyen, és gyorsan elhagyni a rohamlöveget. Harctéri tapasztalatok alapján készült egy vészkijárat is a fenékpáncélon, hogy a harcjárművet védetten is el lehessen hagyni. A Zrínyi mellső páncélzata 75 mm, a többi részen pedig 25 mm-esek voltak. Néhány Zrínyit előtétpáncélzattal is elláttak, valamint a mellső páncélzatot a páncélra rögzített tartalék lánctagokkal is növelték (ezt a németektől vették át). A fegyverzethez kiegészítésül még tartozott 6 db kézigránát, 2 db robbanótöltet és négy géppisztoly. A személyzet oldalfegyverzetet hordott. Egyéni felszerelések helyett az alap 52 db gránáthoz még 30 db-ot tudtak bemálházni. 1944 tavaszáig 40 db készült el, 1944 őszéig pedig további 26+6 darabot adtak át. Eztután a Weiss Manfréd gyárat ért rendkívül súlyos bombatámadás miatt a további gyártást le kellett állítani. Rendkívül kis magassága, jó oldalstabilitása, és viszonylag nagy sebessége miatt az egyik legjobban sikerült magyar harcjárműnek tekinthető.
A 75 mm-es, hosszú csövű löveggel felszerelt Zrínyi-I prototípusa
Zrínyi I
Mindezek ellenére a Zrínyi II-t több bírálat érte, pl. az, hogy harckocsik ellen nem képes megfelelően felvenni a küzdelmet, a lövedék alacsony kezdősebességéből adódóan. Így született meg a döntés, hogy Zrínyi I néven egy 75mm űrméretű, hosszú csövű (a Párduc harckocsiágyúja), nagy telejesítményű harckocsiágyúval ellátott röhamlöveget is kifejlesztenek. A rohamlöveg mellső páncélzatát 100 mm-esre vastagították, és beépítették az új löveget. Anyaghiány miatt a Diósgyőri GANZ bejelentette, hogy nem képes a tervezett 75 mm-es lövegeket legyártani. Így aztán a csapatok által oly várt Zrínyi I-esből a prototípúson kívül nem készült egy darab se.
A rohamlövegek az 1944-ben felállított rohamtüzérosztályokhoz kerültek. A tervek szerint minden gyalogoshadosztály kapott volna egy 3 db 10 löveges üteggel rendelkező rohamtüzérosztályt. A felállítandó osztályok száma 8 db volt, de ebből csak 2 db(1. és 10. rohamtüzérosztály) kapott nagyobb számban Zrínyiket, a többit német Stug III, és Hetzer rohamlövegekkel látták el.
Hetzer.
Zrínyik akcióban!!!!!
A 25. magyar gyaloghadosztály Erdélyi, Torda környéki támadásában a 10. magyar rohamtüzérosztály is részt vett:
"Az ellenlökés lefolyását részletesen ismerjük Bozsoki János zászlós leírásából, aki a 10/2. rohamtüzérüteg szakaszparancsnokaként (a tordai védőkörlet parancsnoka mellett összekötőként visszatartott ütegparancsnok helyett) a 6 db, 10,5 cm-es löveggel felszerelt Zrínyi-II rohamtarack harcát vezette. Az oroszokat meglepő rohamtüzérek azonnal harcképtelenné tettek 18 T-34-est. Bozsoki a parancsnoki rohamlöveggel (harcolva) átkelt a jobbszomszéd felderítő zászlóalj állásaiba. Harci zajt hallva gyalogosan visszatért Sósfürdő területére. Az ott lévő 5 rohamlöveg kezelőszemélyzete akkora hősi halált halt, vagy harcképtelenné vált. Bozsoki a két mozgásképes rohamlöveget (egyesével) maga hozta ki, a további 3 rohamlöveget egy csoport élén vontatta vissza. Tettével, amelyért megkapta az Tiszti Arany Vitézségi érmet, megakadályozta Torda bekerítését..." [Ravasz István hadtörténész]
A fenti idézetből kitűnő harci kedv általánosan jellemző volt a magyar rohamtüzérekre, akiknek harci szelleme a háború előrehaladtával nem hogy romlott, hanem egyes esetekben még javult is.
A Zrínyi rohamövegek műszaki adatai
Tömeg 21600 kg, 22000 kg
Személyzet 4 fő
Hosszúság 5550 mm, 7600 mm
Szélesség 2900 mm
Magasság 1900 mm
Hasmagasság 380 mm
Nyomtáv 2140 mm
Lánctalp szélesség 420 mm
Motor Weiss Manfred V-8H,
8 henger, 4 ütemű, benzin
Hengerűrtartalom 14866 ccm
Teljesítmény 260 lóerő
Maximális sebesség 43 km/h, 40 km/h
Mászóképesség 45 fok
Lépcsőmászó képesség 800 mm
Gázlóképesség 0.9 m
Hatótávolság 280 km
Üzemanyag 445 l
Sebesség fokozatok 6 előre, 6 hátra
Páncélzat 13-75 mm, 13-100 mm
Fegyverzet 1 db 40/43M 105 mm tarack, 52 db lőszer,
1 db 43M 75mm harckocsiágyú, 80 db lőszer
Rádió R-5/a
Tigrisek angyalbőrben - Pzkpfw. VI. típusú harckocsik magyar szolgálatban
Kép
Tiger I.
A 2. páncéloshadosztály az arcvonalon beállt hadműveleti szünet idejére az 1. magyar hadsereg tartalék seregteste lett. A hadosztály érdemeinek elismeréséül Model tábornagy az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoka 1944. május 4-én elrendelte, hogy a kiesett magyar harckocsianyag pótlására a tavaszi hadjárat idején - a magyar csapatok tűzerejének növelésére - a 2. hadosztálynak alárendelt német harckocsik egy részét a hadosztály megkapja.
A harckocsik átadása Nadwornán történt, ahová a 3. harckocsiezredet gépjárműveinek rendbehozatalára összevonták. Ekkor került a magyar alakulatokhoz 12 darab PzKpfw IV. H német közepes harckocsi, 10 darab StuG. III. G rohamlöveg, és 10 PzKpfw VI. E Tigris nehézharckocsi. A kopott járművek már használtak voltak, részben nagyjavításon estek már át, amelyekhez csak a legszükségesebb - a harckocsi felszereléséhez tartozó - szerszámokat adták. A műhelyfelszerelés, valamint a pótalkatrészek teljesen hiányoztak. Bár a németek kilátásba helyezték 15 tonna pótalkatrész és javítóanyag átadását, ez azonban 1944. július 31-ig, a hadműveletek kezdetéig nem érkezett meg a páncélos-hadosztályhoz.
Arról, hogy a harckocsik véglegesen a Magyar Kir. Honvédség kötelékébe kerültek-e, vagy csak a hadműveletek idejére adták őket át, nem maradtak fenn írásos adatok. A harckocsikra azonban nem kerültek fel sem a Magyar Kir. Honvédség, sem a 3. harckocsiezred jelzései sem. A harcjárművek eredeti német felségjeleikkel, toronyszámaikkal, és esetleges egyéni jelzéseikkel működtek magyar szolgálatban is.
A német harckocsikat a ceglédi 3/I. harckocsizászlóalj kapta meg. A zászlóalj megmaradt Turánjaival a kecskeméti 3/II. zászlóaljat töltötték fel. A Tigriseket a ceglédi alakulat az április-májusi harcokban leginkább kitűnt két százada kapta meg, a Tarczai Ervin vezetése alatt álló 2. páncélosszázad, illetve Vedress János százados 3. százada között osztották el. A másik két századot PzKpfw IV. H harckocsikkal, és StuG. III. rohamlövegekkel szerelték fel.
Az átadott Tigrisek az 503. német nehézharckocsi-osztály (sPzAbt. 503) állományából származtak. Az osztály 1944. márciusától a Bug és a Dnyeszter közt több katlancsatában vett részt. Az áprilisban Tarnopol környékén harcoló osztály harckocsianyagának nagy részét elvesztette. A harckocsi nélkül maradt személyzetet április 22-én Lembergből Thüringiába szállították az új Királytigrisekre való átképzés céljából. A megmaradt, mintegy századnyi Tigris I. harckocsit személyzetével együtt a magyar 2. páncéloshadosztály alá rendelték.
A harckocsik májusi átadása után a harcjárművekkel egy német átképző keret is maradt Nadwornán Wagner őrnagy vezetésével. A Tigrisekre való átképzést Walter Scherf lovagkereszttel kitüntetett százados, az 503/3. század parancsnoka, Erhard Grasmstadt és Karl von dem Bursche hadnagyok, valamint Heinz Rondorf törzszászlós - valamennyien harcedzett, kipróbált tisztek - irányították.
Az átképzésre kijelölt magyar tisztek és a legénység nagy kedvvel fogtak a munkához. A Tigrisek vastag páncélzata, nagy tűzerejű, pontos, 88 mm-es lövege visszaadta a magyar harckocsizók önbizalmát, amelyet a szovjet harckocsinak a Turánnal szembeni fölénye az április-májusi harcokban megtépázott. Tovább növelte harci kedvüket az a meggyőződésük, miszerint az alapozó homokszínnel festett, vörösesbarna, esetleg zöld álcázófestésű, tapadóaknák ellen betonszerű Zimmerit réteggel ellátott Tigrisek Rommel legendás Afrikakorps-ától származnak. Delelőtt, délután folyt a kiképzés. A németek csodálkoztak a magyarok szakképzettségén, gyors felfogásán, és tudásszomján. A telephelyen az oktatáson kívül is állandóan folyt a kérdezősködés, a tanulás. E téren a tanítványok gyorsan elérték az oktatók szintjét. A lőkiképzést is hamarosan befejezték, mondván, a magyarok prímán lőnek. A Tigris hosszú csövű, pontos lövegével ugyanis a Turán pontatlan lövegéhez szokott legénység már a 2 km-re lévő fákat is derékba találta. Ez tovább növelte a magyar harckocsizók önbizalmát, és a Tigrisbe vetett hitét. Túl óvatosnak is találták a németek elővigyázatosságon és megfontoltságon alapuló módszereit a Molotkowban megtartott alkalmazó gyakorlaton.
Kép
A magyar Tigrisek legénységének hamarosan alkalma nyílott arra, hogy a gyakorlatban is bebizonyítsa tudását. A 2-3 kocsiból álló Tigris-szakaszokat harcászati és lövészeti kiképzésük vizsgájaként a 24. hadosztály vonalai mögé vezényelték, ahol szakaszonként egy-egy zászlóaljhoz osztották be őket.
A harckocsik készenléti állása a zászlóaljparancsoki harcálláspontokon volt. Az első vonalban a századoknál csak egy "vastagbőrű" megfigyelő tartózkodott. Ezek azonnal jelentették, ha földből hirtelen kinövő farakásokat, új bokrokat észleltek, vagy motorzúgást hallottak. A magyar harckocsik a megfigyelők által készített pontos vázlatokkal, lehetőleg késő délutan, amikor az ellenség szemébe sütött a nap, indultak bevetésre. Túlhaladva az ellenséges gyalogsági vonalakon, a terepfedezékeket kihasználva, lesből nyitottak tüzet a vázlatokon bejelölt célpontokra. Az egyhetes kihelyezés alatt 3 T-34-es harckocsit, több páncéltörő ágyút, tucatnyi bunkert és egy lőszerlerakóhelyet lőttek ki saját veszteség nélkül. A gyalogság a lövészárkokból kiugrálva ünnepelte a magyar páncélosokat, a gyalogoshadosztály parancsnoka kitüntetéseket osztott. Az oroszok pedig hangszórókon keresztül fenyegették meg a magyar páncélosok szürke ruhás személyzetét.
Az egyhetes "gyakorlati vizsga" után visszavont Tigris századok bevonultak a Nadwornától 8 km-re délre fekvő Pasiecnaban állomásozó 3/I. harckocsizászlóaljhoz. A szászlóalj, mint a 2. páncéloshadosztály többi alakulata, az egész 1. magyar hadsereg mozgótartalékát képezte. Míg a zászlóalj egységei pihenőben voltak, az Eszes Mátyás hadnagy parancsnoksága alatt létrehozott, egy-egy Tigris, illetve PzKpfw IV. harckocsiból, és egy StuG. III. rohamlövegből álló kiképzőszakaszban - talán újabb német harcjárművek átadásának reményében - tovább folyt a magyar legénység átképzése német harckocsianyagra.
Az 1944. júliusi lembergi hadművelet részeként az 1. magyar hadsereggel szembeni szovjet csapatok is támadásba lendültek. 1944. július 24-én elrendelték a 3. harckocsiezrednek a menetkészültséget. A szovjet támadás Stanislaut fenyegette, ezért a 2. páncéloshadosztály 1944. július 23-án átcsoportosult a város környékére. Egy Tigris harckocsikból álló csoport a Stanislautól északra fekvő Cziczovot még elfoglalta, de Jessupolt már nem tudta elérni. A Stanislaut fenyegtő közvetlen veszély ideiglenesen elhárult, azonban a Nadworna és Stanislau közt mintegy félúton lévő Ottyniánál az oroszok áttörték a magyar vonalakat. A 3/I. zászlóalj harckocsijait Mátyássy százados parancsnoksága alatt odarendelték. A csoport az Ottyliától délre fekvő Czuczylownél bocsátkozott harcba az ellenséggel. A támadást azonban a páncélosok megjelenésével sem sikerült elreteszelni. Megkezdődött az 1. magyar hadsereg visszavonulása a Kárpátok gerincére. A Tigriseket erős páncélzatuk, és kiváló lövegük miatt az utóvédek legtovább kitartó egységeivé jelölték ki. 66-100 mm-es páncélzatuk ellenállt a páncéltörők tüzének. A találat megrengette a kocsit, a páncél szikrázott, azonban a lövedék ütötte át. A harckocsikra felkapaszkodó szovjet gyalogosokat a kocsiból kidobált, és a páncélon robbanó kézigránátok, vagy egy másik harckocsiról leadott géppuskasorozatok söpörték le. Saturniánál az 514. magassági pontot biztosító két Tigris fél óra alatt 14 T-34-et lőtt ki.
T34 -típusok.
A visszavonulás során - kiváló tulajdonságai mellett - megmutatkoztak a Tigris nagy tömegéből eredő hátrányai is. A motor, a meghajtószerkezet, és a futómű túlerőltetéséből eredő gyakori meghibásodások - megfelelő vontatók hiányában - visszavonuláskor óhatatlanul a súlyos harckocsi hátrahagyásához vezettek. Így veszett el a 3/I. kiképző szakaszhoz beosztott Tigris. A másik nagy problémát a terepen haladó harckocsik fogyasztása okozta. A Tigrisek saját tartállyal mintegy 40 km-t tudtak megtenni. A harcok alatt az erdőkön át szivárgó szovjet gyalogság és könnyebb harcjárművek bekerítő műveletei, valamint a magyar oldalon az üzemanyagszállító-gépkocsikban fennálló hiányok miatt a Tigris harckocsik nem jutottak elegendő benzinhez, ezért a harckocsik egy részét hátra kellett hagyni. Más harckocsik az útról letérve a lágy talajon ültek le, vagy a meredek partú patakokon nem tudtak átkelni a kis teherbírású hidak miatt.
1944. július 24. és 29. között a Czuczylow-Grabevjec-Horohodina-Saturnia-Rosulna-Kraszna-Rozniatow-Dolina útvonalon végrehajtott visszavonulás alatt a 3/I. harckocsizászlóalj 10 Tigriséből 7 veszett oda technikai kiesés, vagy ellenséges behatás következtében. Csak 3 harckocsit sikerült üzemképtelen állapotban Németországba szállítani. Ezeket sem látták többet a 3. harckocsiezred katonái.
A Tigris harckocsik rövid vendégszereplése a 2. páncéloshadosztálynál bebizonyította, hogy a magyar harckocsizók felkészültség, szakmai tudás tekintetében nem maradtak el német szövetségesük mögött, és a megfelelő harceszközök birtokában méltó és félelmetes ellenségei lettek a szovjet páncélosoknak.
PzKpfw. V. Panther (Párduc) nehézharckocsik a Magyar Királyi Honvédségben
Kép
A hadi helyzet 1944 nyarán rákényszerítette a német hadvezetést, hogy szövetségeseit korszerű, a német logisztikai rendszerbe illeszkedő fegyverzettel lássa el. Ilyen meggondolások alapján került sor 1944 június 10-én a magyar honvédség német fegyverekre való fokozatos átfegyverzéséről szóló megállapodás megkötésére. Ennek értelmében az év végéig a magyar páncéloshadosztályok szervezetét is német mintára kívánták kiegészíteni, vagyis harckocsiezredeikbe egy osztály (zászlóalj) Pz.IV és egy osztály PzKpfw. V. Panther harckocsi került volna. A németek 1944 augusztusában 5 db Panthert át is adtak kiképzési célokra. Egyes visszaemlékezések szerint 1944. augusztus 23-a, vagyis a román kiugrás után egy eredetileg Romániának szánt Panther-szállítmány (mintegy 10-12 db nehézharckocsi) ugyancsak a magyar honvédség birtokába jutott.
A Panthereket az Észak-Erdélybe átcsoportosított magyar királyi 2. honvéd páncéloshadosztály 3. harckocsiezrede I. zászlóaljának 2. százada kapta meg. A század parancsnoka Tarczay Ervin főhadnagy volt. A magyar páncélosoknak már volt tapasztalata a korszerű német nehézharckocsikkal kapcsolatban, tekintve, hogy 1944. május 15-tol augusztus elejéig az 3/I. harckocsizászlóalj 2. és 3. százada PzKpfw. VI. E Tiger nehézharckocsikkal is rendelkezett. Esztergom és Hajmáskér állomásokról 1944. szeptember 1-én indítottak útba "Farkas" fedőnév alatt egy egyesített szállítmányt, amely a már korábban említett 5 db PzKpfw. V. Panthert és további 20 db Pz.IV-t szállította Szamosfalvára. A harckocsikat szeptember 5-én rakodták ki.
A magyar 2. hadsereg a Kárpátok hágóinak elérése és a szovjet csapatok előli lezárása céljából 1944. szeptember 5-én német támogatással támadást indított. Ennek keretében a magyar 2. páncéloshadosztály a német 1179. rohamlövegosztállyal együtt támadott. Élen haladó Pantherei Nagysármás - Mezőzáh - Mezőtóhát útvonalon 5-én estére elérték Marosludast. Csupán Nagysármásnál ütköztek ellenállásba: a páncéltörő eszközök nélkül védekező román 7. határőrezred itt is csak átmenetileg tudta zavarni a magyar előrenyomulást.
A Tarczay főhadnagy parancsnoksága alatt álló Pantherek többek között szeptember 15-én egy Tordától keletre indított támadás során is bizonyították harcképességüket. A nehézharckocsik minden kísérő gyalogsági támogatás nélkül, fedett terepen, igen heves ellenséges tüzérségi, aknavető- és páncéltörő tűzben, a támadó 3/I. harckocsizászlóalj zömétől messze előretörve támadtak. A századparancsnok lendületes előretörése magával húzta a többi harckocsit is, és ennek volt köszönhető, hogy a kitűzött támadási célt az elrendelt időre sikerült elérni. A csoportosítás az előretörés során két század erejű ellenséges gyalogságot és 3 db páncéltörő ágyút semmisített meg.
Másnap a déli órákban a magyar erőkre törő szovjet harckocsikat Tarczay Pantherei megkerülték, s noha a szovjetek túlerőben voltak, a századparancsnok hatásos tűzvezetése nyomán támadásuk megakadt és a szovjet harckocsik visszavonulásba kezdtek. Tarczay Ervin harckocsijával egy szovjet harckocsit kilőtt. A délután folyamán a századparancsnok Panthere a leghevesebb páncéltörő tűzben és páncélöklökkel felszerelt ellenséges gyalogság veszélyes szomszédságában is előretört és erélyes fellépésével elérte, hogy a zászlóaljának balszárnyát szorongató ellenséges erok támadása megakadt. Eközben két harckocsit és egy páncéltörő ágyút lőtt ki.
Szeptember 22-én ugyancsak Tordától keletre a Vaskapu felé támadó ellenséges csoportosítást az aznap bevethető állapotban lévő két darab magyar legénységű Panther oldalba támadta és a harckocsik mintegy zászlóaljnyi erejű gyalogságot szórtak szét, illetve semmisítettek meg. Délután az egyre nagyobb erőkkel támadó szovjeteket ismételten oldalba kapták Tarczay nehézharckocsijai. A kialakuló tűzharcban a századparancsnok újabb két T-34 típusú harckocsit és egy páncéltörő ágyút semmisített meg. Ezen támadás alatt Tarczay harckocsiját a szovjetek kilőtték, de átszállva egy másik harckocsiba a századparancsnok tovább vezette századát a kitűzött támadási célig.
Két nappal később a magyar 2. páncéloshadosztály 3/I. és 3/II. harckocsizászlóaljainak összesen 17 db bevethető harckocsija maradt: 2 db PzKpfw. V. Panther, 6 db Pz.IV és 9 db Turán. A harckocsikat egyéb magyar csapatrészekkel együtt Nagy-Ördöngos területén, a 348 magassági pont körül ellentámadásra kész tartalékként tartották készenlétben. Érdemes megjegyezni, hogy 1944. szeptember 25-én a magyar 2. páncéloshadosztály ismét 5 darab bevethető Pantherrel rendelkezett, s ezen kívül még 3 darab PzKpfw. V.I Tiger E (!) is állományába tartozott.
Szeptember 26-án 16.00 órakor az egy nappal korábbi ötből megmaradt két bevetheto Panther a magyar páncéloshadosztály 2. páncélos utászzászlóalja 2. századának felével és a magyar 25. gyaloghadosztály rohamszázadának egy szakaszával a bal szárnyon, illetve a páncélos utászzászlóalj 3. századával és 8 db Turánnal a jobb szárnyon ellentámadásra indultak, hogy visszavessék a kora délután, mintegy másfél zászlóaljnyi erővel kibontakozó szovjet támadást. A két Pz. IV harckocsival kiegészült magyar páncéloscsoport lendületes támadásához fokozatosan felzárkóztak a magyar gyalogosok és páncélos utászok is. A magyar állásokba beékelődött szovjeteket 17.00 óráig sikerült kivetni elfoglalt pozícióikból. A balszárnyon eloretörő Pantherek magukkal ragadták a gyalogságot is, így nyílt terepen zúdult rájuk a szovjet aknavető- és sorozatvetőtűz. A magyar tüzérség hamarosan beérkező válasza és a harckocsik pásztázó sortüzei megtették hatásukat és a szovjetek nem tudták megállítani a lelkesedésükben már terepfedezet nélkül, felállva tüzelő magyar honvédeket.
Október 2-án hajnalban Vaskapu 443 magassági ponttól északnyugatra egy magyar legénységű PzKpfw. V. Panther, amelynek kormányműve meghibásodott, s így kielégítően manőverezni nem tudott, a magyar 2. páncélos utászzászlóalj 2. századának védővonalában páncéltörő feladattal lesállást foglalt. A Pantherekkel felszerelt magyar harckocsiszázad 1944. szeptember 15-tol október 6-ig a Torda előtt vívott harcokban 11 db ellenséges harckocsit, 17 db páncéltörő ágyút, mintegy 20 db géppuskafészket és egy szovjet sorozatvetőt megsemmisített, illetve zsákmányolt 9 db géppuskát, 5 db nehézpuskát és 32 db puskát.
A Tisza vonalának védelmére visszavont magyar 2. páncéloshadosztályban harcoló Tarczay Ervin saját Pantherével és százada harckocsijaival együtt 1944. október 25-én Tiszapolgártól délre, Kuntanya területén a vele szemben állásban lévő, 6 db páncéltörő ágyúból álló páncélelhárító reteszállást lendületes támadással lerohanta és 3 db páncéltörő ágyút zsákmányolt. Eközben oldalról és hátulról 2 db T-34 típusú szovjet harckocsi kerülte meg. A századparancsnok azokat kis távolságra bevárva kilőtte, majd századával csatlakozva a jobbszárnyán előretörő német harckocsicsoporthoz, a tiszacsegei műútig tört előre. Ezzel együtt százada október 6-tól 25-ig újabb 5 db (összesen 16 db) szovjet harckocsit semmisített meg. Eközben százada kilőtt egy szovjet rohamlöveget is és zsákmányolt 3 db aknavetőt. Tarczay századát az erős gyalogsági tűzben is Pantherének tornyában állva vezette. Öt nappal később, október 30-án ugyancsak Tiszapolgártól délre, Bivaly tanya területén a magyar Panther-század az éjjel áttört ellenséges csoportosítás harcálláspontját bekerítette. A súlyos közelharcban a harckocsik sikeresen kivágták magukat, nem törődve az elaknásított terepszakasszal támadásba lendültek és megsemmisítettek egy zászlóaljnyi ellenséges gyalogságot. E támadás közben Tarczay Panthere 25 méterről páncéltörőágyú-találatot kapott, de harckocsija harcképes maradt és a löveget legázolta. Tovább nyomulva a századparancsnok harckocsijaival oldalba támadott egy felvonuló szovjet tüzérüteget és azt módszeresen szétlőtte.
Egyes adatok szerint a magyar legénységgel harcoló Pantherek utolsó darabja a 2. páncéloshadosztály Garam menti harcai során esett ki 1944 karácsonyán. Azonban a Dél Hadseregcsoport hadinaplójának 1945. februári mellékleteiből az derül ki, hogy a m. kir. 2. páncéloshadosztály kötelékében 1945. február 17-én és 24-én is volt egy darab bevethető magyar Pz.V, de a március 3-i jelentés ilyen típusú magyar harckocsit már nem említ.
42M Toldi II
Kép
A 42M Toldi, vagy Toldi II egy magyar fejlesztésű könnyűharckocsi-típus. Általában felderítésre használták, mely célra kiválóan megfelelt, a páncélosok elleni harcban azonban nem jeleskedett. A hadseregben használatos megnevezése 38M Toldi hk. B.20 és -B.40 volt, a beépített fegyverzet szerint.
A 42M Toldi tervezése
A harckocsi elődjét, a 38M Toldi vagy Toldi I elnevezésű harckocsit 1938-ban kezdték tervezni a svéd Landsverk L-60 páncélos licence alapján. A 42M Toldi csupán abban különbözött elődjétől, hogy a Toldi I R-5 típusú rádiójának ívantennája, míg a Toldi II R-5/a készülékének botantennája volt, továbbá a gyenge német torziós rugók helyett magyar gyártmányokat építettek be.
A 38M Toldiból a Honvédelmi Minisztérium megrendelésére 1939 telén a Ganz és a MÁVAG üzemeiben 80 db-ot kezdtek gyártani. 1940-ben a Toldi II-ből 110 db-ot rendelt a HM, melyeket szintén leszállítottak a gyárak.
A Toldi B/40
Kép
A 42M Toldi gyártása
A Toldikat ezidáig 20 mm-es nehézpuskával szerelték fel (ezért néhány helyen a 38M Toldit Toldi A/20-nak, a 42M Toldit B/20-nak nevezik). A Toldi B/40 egy 40 mm-es harckocsiágyúval és vastagabb páncélzattal ellátott Toldi II változat. Habár a 40 mm-es löveg átütőereje a modern szovjet harckocsik (T–34, KV–1) ellen nem volt elégséges, a 20 mm-es nehézpuskánál mégis jobb fegyvernek számított. A megvastagított páncélzat ellenére a Toldi B/40 nem volt ellenfél a szovjet harckocsik és páncéltörő lövegek számára, sőt, még a gyalogsági páncéltörő puskák is kilőhették őt. Mindezek ellenére a "foltozott" Toldik (ahogy a kezelőszemélyzetük becézte őket) a magyarországi harcok idején számtalanszor törtek borsot az ellenség orra alá. A Toldi tulajdonságait a németek foglalták össze a legjobban, amikor a harckocsit "Papierpanzerkampfwagen"-nek, azaz "papírpáncélosnak" nevezték.
A Toldi III
http://mtg.domek.org/wegry/foto/toldi3.jpg
A Toldi harckocsik utolsó, módosított sorozatára 1940-ben adott megrendelést a HM. Az új variánson a tapasztalatok alapján a Honvédség számos változtatást igényelt: a helyben megfordulás képessége és a Büssing NAG L8V/36TR motor cseréje alapkövetelmény volt. Ezen változtatások mellett a 40 mm-es löveg megfelelő elhelyezése érdekében a mérnökök módosították a tornyot, így az hosszabb, a hátsó része pedig szélesebb lett. A Toldi III gyártását végül elődei harctéri teljesítményei döntötték el, így az eredetileg 280 db-osra tervezett sorozatból mindössze 12 db-ot rendelt a HM. A fokozódó nyersanyaghiány és a szövetséges bombatámadások miatt gyanítható, hogy az üzemek nem teljesítették a rendelést; nincs dokumentum, amely tanúsítaná, hogy egyetlen Toldi III-at is átadtak volna a csapatoknak
A Toldi változatai
A Toldi páncélvadász
Kép
1943 végére a Toldi harckocsik egyáltalán nem feleltek meg a modern követelményeknek. Mivel a Toldi I alváza nem bírt volna el egy nehezebb felépítményt, az egyetlen megoldás a páncélvadásszá való átalakítás volt. A Toldi I harckocsiteknőjére egy hosszú csövű 75 mm-es páncéltörő ágyút terveztek a fejlesztők a német Marder II páncélvadász mintájára. A hátul és felül nyitott tüzelőállást 5–13 mm-es páncéllemezekkel burkolták, mely csupán a repeszek és a gyalogsági fegyverek ellen védte a személyzetet. A jármű hátuljára egy fémdobozt rögzítettek, melyet egyrészt lőszer tárolására használtak, másrészt az orrnehéz jármű egyensúlyban tartását szolgálta. A Toldi többi komponense, futóműve, motorja, rádiója, erőátviteli rendszere változatlan maradt. A páncélvadász maximális sebessége úton 50 km/h volt. A járműből egyetlen prototípus épült, mely tesztelésre is került. A Toldi páncélvadász nem teljesített volna jól a harcmezőn, magas felépítménye és gyenge páncélzata miatt gyorsan áldozatul esett volna a szovjet harckocsiknak vagy páncéltörő lövegeknek.
43M Toldi egészségügyi harckocsi
1943 őszén készült el, feladata a sebesültek a csatamezőről való gyors kijuttatása és gyors orvosi segítség nyújtása volt. A Toldi I alapjain nyugvó páncélos toronnyílását kiszélesítették, a küzdőteret pedig a speciális feladatnak megfelelően álalakították. A harckocsi megtartotta eredeti 20 mm-es nehézpuskáját, bár lőszerjavadalmazása 208-ról 184-re csökkent. A Ganz gyár a prototípus tesztjei után 9 db-ra kapott megrendelést, melyeket 1944 nyarára szállított le. Az átalakított Toldi páncélosok részt vettek a harcokban, ám alkalmazásukról csak töredékes információk maradtak fenn
Általános tulajdonságok
Személyzet 3 fő
Hosszúság 4,75 m
Szélesség 2,14 m
Magasság 1,87 m
Tömeg 9,3 tonna
Páncélzat és fegyverzet
Páncélzat 5 mm - 35 mm
Elsődleges fegyverzet 1 db 40 mm-es 36 M löveg
Másodlagos fegyverzet 1 db 8 mm-es 34/40M Gebauer géppuska
Műszaki adatok
Motor 1 db nyolchengeres, négyütemű Büssing NAG benzinmotor
Teljesítmény 116 kW (155 LE)
Felfüggesztés laprugó
Sebesség 47 km/h
Fajlagos teljesítmény 11,6 LE/t
Hatótávolság 190 km
A német-lengyel háború tapasztalatai alapján a magyar katonai vezetés arra a megállapításra jutott, hogy a győzelem egyik fő oka a német gyorscsapatok (harckocsi-, gépesített-, kerékpáros- és lovas alakulatok) egységes vezetése és tömeges alkalmazása volt. Ezért 1940 őszén a meglévő két-két gépkocsizó- és lovasdandárt az úgy nevezett gyorshadtestbe vonták össze. Ugyanakkor nyilvánvaló volt a vezetés számára, hogy az alakulat felszereltsége és technikai ellátottsága nem korszerű. A korszerűséget egy páncélos hadtest testesíthette volna meg. Mivel erre nem volt lehetőség, szorgalmazták a gépkocsizó dandároknál egy-egy harckocsi zászlóalj rendszeresítését. Fontosnak tartották a gyorsfegyvernem a páncél- és légvédelmének megoldását is. A felső vezetés ennek biztosítására rövid csapat próba után megvásárolta a svéd Landsverk cég L-62 önjáró lövegének gyártási jogát. Ez nem volt más, mint egy Toldi alvázra szerelt 40mm-es gépágyú. Magyarországon 40 M Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyú elnevezést kapta. 1940. szeptemberében 46db legyártását rendelték meg.
Ezzel azonban még nem oldódott meg az alakulatok magfelelő minőségű harckocsival való ellátása. A külföldről való beszerzésre nem volt lehetőség. Ezért egyetlen lehetőségként a pilseni Skoda gyár, a gyakorlatban még ki nem próbált T-21 harckocsijának gyártási jogát vették meg, rövid próba után. 1940 szeptemberében 40 M Turán közepes harckocsiként rendszeresítették, ezzel egy időben 230db-ot rendeltek az ipartól.
Az 1941. december1-énéletbe lépő új hadrend lényeges változásokat hozott az I. gyorshadtest szervezetében. Igaz a technikával való feltöltése inkább vágyálom volt, mert sok eszköz csak gyártás alatt létezett. Az 1. gépkocsizó dandár 9. és a 2. gépkocsizó dandár 11. kerékpáros zászlóalját, harckocsi zászlóaljakká szervezték át. Zászlóaljanként három könnyű és egy közepes harckocsi századból álltak, századonként 23 harckocsival. A zászlóaljhoz rendszeresítettek még két páncélvadász századot 6-6 Nimródból, illetve a zászlóaljtörzsbe 3 könnyű és egy közepes harckocsit. Ezen kívül némi átcsoportosítást hajtottak végre, melyet 1941. június15-re fejeztek be. A technikai feltöltés azonban elmaradt, mert csak a Toldi könnyű-, Ansaldo kis harckocsik és a Csaba páncélgépkocsik álltak rendelkezésre.
1941. június27-én hazánk belépett a Szovjetunió elleni háborúba. Az I. gyorshadtest csak a meglévő Ansaldokkal, Toldikkal és Csabákkal vonult el a hadszíntérre. Az itt szerzett tapasztalatok azt bizonyították, hogy az Ansaldok páncélos harcfeladatok megoldására alkalmatlanok, ezért 1941 szeptemberében kivonták őket a hadrendből. A Toldik fegyverzete és páncélzata pedig gyengének bizonyult, ezért gyártásukat leállították, illetve elrendelték átalakításukat, a páncélvédettség és a tűzerő fokozása érdekében. Így jött létre, 1942 végére a 42 M Toldi II, 40mm-es löveggel szerelve.
A későbbiekben a katonai szakértők és a tervezők további erőfeszítéseket tettek a Toldi harckocsik még használhatóbb változatának előállítására. Ez volt a Toldi III, ebből azonban csak alig néhány darab (12) készült el. A típus mindvégig megmaradt könnyű harckocsinak. 1941 őszén idehaza újabb páncélos alakulat felállítását kezdték meg. Ez volt a 2. páncéloshadosztály, állományába a 2. gépkocsizó lövészdandár és a 2. harckocsi dandár került. Ez utóbbinak főerejét az 1. harckocsiezred négy harckocsi zászlóalja képezte, melyek hadrendi számozása (1/I., 2/I., 3/I., 4/I.) arra utal, hogy később a zászlóaljakat ezredekké kívánták átszervezni. Egyelőre azonban a harckocsi zászlóaljakban egy könnyű- és két közepes harckocsi századdal számoltak, századonként 22 harckocsival. A haditapasztalatok nyomán a könnyű harckocsik helyett egy 11 harcjárműves, közepes harckocsi századot állítottak be. A hadosztály páncél- és légelhárítására létrehozták a három századból álló 51. páncélvadász zászlóaljat, századonként 6-6 Nimród páncélvadásszal. Az egész hadosztályt a gyorshadtest állományába osztották be. A hadtest gépkocsizó dandárinak állományába tartozó 9. és 11. harckocsi zászlóaljakat átszervezték. Állományukban két-két 22 db Toldiból álló könnyű harckocsi század és egy-egy 6 Nimródos páncélvadász század került. Megnevezésüket 31. és 32. önálló harckocsi zászlóaljra változtatták, de továbbra is a dandárokhoz tartoztak. A technikai ellátás érdekében 1941 nyarán az ipartól megrendeltek 40 Toldit, 70 Csabát, 89 Nimródot és 309 Turánt rendeltek. Közben kiderült, hogy a Turánok 40 mm-es lövege gyenge, ezért 205 db-ot már 75mm-es löveggel szereltek. Ez a típus 41 M nehéz Turán (esetenként Turán II néven is szerepeltették) elnevezéssel lett rendszeresítve.
Az 1941 végén a Szovjetunióból hazatérő I. gyorshadtest harckocsi állománya csaknem teljes egészében megsemmisült, vagy javításra szorult. Így aztán 1942 elején gyakorlatilag egyetlen hadra fogható harckocsi alakulattal sem rendelkezett.
1942. januárjától a németek követelték, hogy hazánk nagyobb részt vállaljon a háború terheiből. Végül is a 2. magyar hadserek frontra küldésében állapodtak meg. Azt azonban a német és a magyar hadvezetés egyaránt tudta, hogy harckocsi csapatok nélküli seregtest nem képez megfelelő harcértéket. Ezért a németek engedve a korábbi kérésnek, segítséget ajánlottak a frontra küldendő 1. honvéd tábori páncéloshadosztály fölszereléséhez. A hadosztály ütőerejét képező 30. harckocsi ezredet a németek szerelték fel, 108 db PzKfw 38/t. típusú könnyű és 22 db PzKfw IV. típusú közepes harckocsikkal. A hadosztály páncélos alakulata volt még az 51. páncélvadász zászlóalj 18 Nimróddal, a hadosztályban volt még különböző helyeken 17 db Toldi harckocsi és 14 Csaba páncélgépkocsi. Az ottani harcokban elszenvedett veszteségek pótlására, a hadosztály kapott még egy-egy századnyi PzKfw III. és PzKfw IV. hosszú csövű harckocsikat. Ezek azonban többségükben az 1943. januári harcokban megsemmisültek és Magyarországra csak néhány példány került haza. Az 1. honvéd tábori páncéloshadosztály egy alkalmilag összeállított seregtest volt, mint az egész frontra elvonult 2. hadsereg, létrehozása nem kapcsolódott szorosan a magyar páncélos fegyvernem létrehozásának programjához.
A harctéri tapasztalatok alapján 1942. októberében újabb átszervezésre került sor. Az I. gyorshadtest állományából kivonták a két lovasdandárt, és belőlük megszervezték az 1. lovashadosztályt, ütőképességének fokozására a közvetlenek között helyet kapott egy páncélos zászlóalj is. Ezzel párhuzamosan az I. gyorshadtest-parancsnokság átalakult I. páncélos hadtestparancsnoksággá. Állományába került a már meglévő 2. páncéloshadosztály, és megszervezték az 1. páncéloshadosztályt. Az új hadosztályok szervezete a dandárok helyett három zászlóaljas harckocsi- és gépkocsizó lövészezredből állt. Ilyen formán megalakult az 1. és 3. harckocsiezred, melyek harmadik zászlóaljából kívánták létrehozni a jövőben a 2. és 4. harckocsiezredet, ezért 2/I. és 4/I. hadrendi számot kapták. A harckocsi zászlóaljak két nehéz, és két közepes harckocsi századból álltak, 11-11 nehéz és 17-17 közepes Turánnal. A zászlóaljak kaptak továbbá egy páncélos gépágyús századot 6 Nimróddal, és felderítési feladatokra 5 Toldiból álló könnyűharckocsi-szakaszt. A hadosztályok légvédelmét egy-egy páncélos légvédelmi gépágyús zászlóalj Nimródjai biztosították. Az 1 hadosztálynál az 51., a 2.-nál az 52.
1943. januárjára megerősödött az a vélemény, hogy a Turán harckocsik (se a közepes, se a nehéz) nem felelnek meg a korszerű követelményeknek. Miután a németek korszerű harckocsi licencét nem adták el, arra az elhatározásra jutottak, hogy a gyártás alatt lévő nehéz Turánokhoz, kidolgoznak egy szintén 75mm-es löveget, de hosszú csövűt, melynek nagyobb a páncélátütő képessége. Közben kifejlesztenek egy új nehéz harckocsit. Ennek sorozatgyártásának megindulásáig, a nehéz Turánokat hosszú csövű 75 mm-es löveggel gyártják. Ez lett volna a 44 M Turán, vagy Turán III. A kísérleti példány 1944 tavaszán hagyta el a szerelő csarnokot, további sorsáról eddig nem került elő dokumentum. A Turán II átépítése 75 mm-es hosszú csövű lövegekkel, a Weiss Manfréd gyár súlyos bombázása miatt elmaradt.
1943 őszén a magyar vezérkar a rohamtüzérség megteremtését látta nagyon sürgős feladatnak. E feladat megoldására a Turán alvázára szerelt lövegeket tartották alkalmasnak. Két változata készült, 105 mm-es 40M tarackkal szerelt 42M Zrínyi II rohamtarack és a 75 mm-es hosszú csövű harckocsi ágyúval szerelt 44M Zrínyi I. rohamlöveg.
A tervek szerint 1944-ben minden gyalog- és lovashadosztályhoz rendszeresítettek volna egy-egy rohamtüzérosztályt, három 10 löveges üteggel, az első kettőt Zrínyi I-el, a harmadik üteget Zrínyi II-kel szerelték volna fel. Tervezték, további még három rohamtüzérosztály felállítását is Zrínyi I-ekkel. 1945-ben újabb öt rohamtüzérosztály létre hozásával számoltak. Ez azonban nagyrészt elmaradt, anyaghiány és a bombázások következtében. 1943-ban a Weiss Manfréd gyárban elkezdték egy új nehéz harckocsi tervezését és gyártásának előkészítését. A típus ötletét a német PzKfw V. német harckocsiról vették. 1944 tavaszára elkészült a törzs, a motorral és erőátviteli szervekkel, illetve a futóművel együtt, de a torony a beépített 75mm-es harckocsi ágyúval még nem. A gyár 1944. július 27-i bombázásakor azonban a szerelőcsarnokkal együtt elpusztult. A típus neve 44 M Tas nehéz harckocsi lett volna. A típus alvázának felhasználásával egy rohamlöveg tervezete is elkészült, melybe a németek 88 mm-es harckocsi lövegét építették volna be. A részegységek gyártás a elkezdődött, de a bombázáskor ezek is megsemmisültek. Így rendszeresítésük elmaradt.
A front 1944 tavaszán megközelítette határainkat, így került a páncélos alakulatok közül elsőként (a 2. magyar hadsereggel elvonult páncélosokat nem számítva) bevetésre a 2. páncéloshadosztály. A tapasztalati jelentésből az derült ki, hogy a rövid csövű Turánok laza mocsaras terepen alig használhatók és páncélvédettség, illetve tűzerő vonatkozásában messze elmaradnak ellenfeleik mögött. Kényszer megoldásként égető szükség lett volna a hosszú csövű Turánokra. Volt még egy az alkalmazást rendkívül megnehezítő probléma. Nevezetesen az, hogy az erőltetett ütemű fejlesztés mellett, nem maradt idő és energia a harcjárművek üzemeltető, kiszolgáló, javító stb. rendszer kifejlesztésére és az alakulatokhoz való hozzá rendelésére. Ezek nélkül pedig a meghibásodott, harcból kiesett járműveket nem tudták üzemképessé tenni. A 2. páncéloshadosztály harcjármű veszteségeit a németek a helyszínen részben pótolták. Így kaptak 12 PzKfw IV-est, 10 darab Tigrist, és 10 német rohamlöveget.
1944. augusztus végére, a háború Magyarországra érkezett. A bevetett páncélos alakulatok Erdélyben és az Alföldön jelentős veszteségeket szenvedtek, melyet a hiányzó kiszolgáló apparátus és a bombázások miatt elmaradó gyártás következtében pótolni nem tudtak. A németek ígérték egy magyar páncéloshadosztály korszerű harckocsikkal való felszerelését, de nem hajtották végre. Esetenként adtak ugyan át, különböző típusú harckocsikat és rohamlövegeket, de ezek alkalomszerűen történtek és kis kötelékekben, az adott csapatok közötti megállapodás alapján, nem pedig egy páncélos magasabb egység létrehozása érdekében.
A leírtakból kitűnik, hogy a magyar katonai felső vezetés jelentős erőfeszítéseket tett a páncélos fegyvernem megteremtésére. Ennek megvalósítását azonban előbb a békediktátum, később az ország gazdasági helyzete, illetve az ipar műszaki állapota akadályozta. Korszerű licencvásárlásra pedig az akkori Európában nem volt lehetőség. Így a magyar harcjárművek a háború alatt nem érték el a korszerűség követelményét. Ugyan akkor az is bebizonyosodott, hogy a magyar ipar képes volt megoldani a harckocsi gyártás biztosításának bonyolult problémáit, az más kérdés, hogy az anyaghiány, a kapacitás szűkössége, az idő rövidsége nem tette lehetővé a honvédség páncélos harcjármű igényének időbeli kielégítését. A háború azt is bizonyította, hogy nem elég a páncélos alakulatok megszervezése, harcjárművekkel való ellátás, a személyzet és a parancsnokok felkészítése, kiképzése. Emellett elengedhetetlen a gépesített csapatok javító-, ellátó-, kiszolgáló és karbantartó szolgálatainak megszervezése is.
A magyar harcjárművek fontosabb technikai adatai
Kép
KV-1
http://mek.niif.hu/05000/05069/html/
http://mek.oszk.hu/05000/05068/html/
http://szentkoronaradio.com/kultura/2010_03_31_az-orosz-pancelosok-magyar-vadasza
http://memoir44.hu/cikkek/eredeti_tigrisek
http://www.freedom.hu/IIvh/Fegyverek/Magyar/Magyarpancelosok.htm
Videók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése