2013. január 6., vasárnap

Voynich-kódex – örökre magába zárja a titkot?

A világ legtitokzatosabb könyve, Voynich-kódex néven írta be magát a köztudatba. Ez egy olyan kézirat, amely makacsul ellenáll a kódfejtők minden próbálkozásának. Szerzőjét homály fedi, tartalma évszázadok óta ismeretlen. Talán nem is igazán létezik olyan kódfejtő vagy tudós, aki a különféle engedélyek birtokában ne próbálta volna megfejteni a Voynich-kéziratot, amit a Yale Egyetem Ritka Könyvek és Kéziratok Könyvtárában őriznek 1969 óta. Sikertelenül. Mert a titok továbbra is titok marad. A hihetetlenül finom borjúbőr pergamenre rajzolt mintákról és különleges betűkről egy időben azt suttogták, hogy azokat a mindössze 10 éves Leonardo Da Vinci rajzolta, de ezt ma már többen tartják lehetetlen dolognak, mint elképzelhető verziónak. Annyi azonban bizonyos, hogy a könyv Európából származik, eredetileg 272 lapból állt, melyből mára 235 maradt meg (azaz 37 oldal valamikor az idők folyamán eltűnt), szerzője pedig liba vagy kacsatollat használt az íráshoz. És ha már az úgynevezett írásnál tartunk: a szöveges részek 30 különféle betűt, vagy inkább jelet tartalmaznak, amiket a szerző ezeken kívül színes rajzokkal, stilizált emberalakokkal, csillagászati jelekkel és csillagjóslási szimbólumokkal is kiegészített. A kódex nagyjából 35 ezer szóból áll, de ez minden, amit tudunk róla. A legfontosabb dolgot eddig senkinek nem sikerült megfejtenie: hogy mi célból íródott, mint ahogyan azt sem, hogy mit tartalmaz. Pedig a Voynich-kéziratot még az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség szakemberei is vizsgálták, sőt, még külön programot is írtak a kód megfejtésére – természetesen sikertelenül. Kifogott a számrendszereken is A kódex tartalmát nemcsak a különféle számrendszerekbe ültették át, hanem a grafikákat írássá, az írásjeleket grafikákká konvertálták. Mindhiába. A könyv első tulajdonosa talán Georg Baresch prágai vegyész, alkimista volt, aki évtizedekig kutatta a bölcsek kövét, valamikor az 1600-as években. Baresch, tisztában volt azzal, hogy egy nem hétköznapi könyv került a birtokába, annyira azonban mégsem érdekelte, hogy maga kezdjen neki a tanulmányozásának. Jobbnak látta, ha átadja a Károly Egyetem akkori rektorának, Ján Marek Marcinak, aki egy kis idő elteltével elküldte a Vatikánnak, azon belül is Athanasius Kirchernek, aki már akkoriban nagy eredményeket ért el a hieroglifák megfejtése terén. A különleges kódexszel ő sem jutott sokra. A könyv ezt követően elsősorban magángyűjtemények között vándorolt, majd elérte végső úticélját, a Gregoriana Egyetem filozófiai és kánonjogi fakultásának zárt könyvtárát. A különleges mű teljesen megbabonázta Wilfrid Michael Voynichot, aki egészen haláláig készített jegyzeteket róla, azonban a titkát neki sem sikerült megfejtenie. Voynich 1915-ben különleges kéréssel fordult a világ tudósai felé: „Fejtsék meg a könyvet, feltéve, ha tudják és készen állnak rá!” Nincs is mit megfejteni? Miután a könyv tartalmát eddig semmiféle kódfejtő módszer segítségével nem sikerült megfejteni, sokan úgy vélik, hogy ez azért fordulhatott elő, mert egyszerűen nincs mit megfejteni. Pontosabban fogalmazva, a könyv nem más, mint egy hatalmas halandzsa, aminek se eleje, se vége, a rajzoknak pedig semmi közük a grafikai elemekhez és fordítva. Szerzőjének egyetlen célja lehetett vele: megtréfálni az embereket és esetleg sok pénzt keresni az által, hogy különleges színben tünteti fel. Ha ez volt a célja, akkor sikerült. Jacques Guy nyelvész szerint azonban a „halandzsa” ettől jóval több: mandzsu nyelven íródott szöveg, ami egy egzotikus és természetes nyelv, amiről egyelőre igen keveset tudunk. A megrajzolt szavak nagyon hasonlítanak a Kelet- és Közép-Ázsiában beszélt nyelvek szavaihoz, azok közül is a sinto-tibeti nyelvekéhez. Azonban a hasonlóság mellett különbözőséget is megfigyelhetünk, aminek oka, hogy a keletre utazó vándoroknak ez a nyelvcsalád túl bonyolult volt, ezért létrehoztak egy olyan ábécét, amit ők ugyan ismertek, de rajtuk kívül senki más. A lehetőségek… Az egyik lehetséges elmélet szerint a könyv szerzője nem más, mint a híres Nostradamus egyik nagy elődje, és azért írta különleges kódok és rejtjelek alkalmazásával a kódexet, mert különleges tartalma miatt igenis sok félnivalója volt: ha a benne foglaltak mindenki számára érthetőek lettek volna, a szerzőt azonnal elítélik, természetesen nem mással, mint boszorkányság vádjával. Ezt elkerülendő olyan talán háromlépcsős kódrendszert használt, aminek segítségével bátran leírhatta látomásait, jóslatait, mindazt, amit a csillagokból képes volt kiolvasni. Az is lehetséges, hogy a 37 hiányzó lapon volt a megfejtéshez tartozó „kulcs” vagy segítség, és már rég rájöttek arra, mi áll a kódexben, és az is lehet, megfejtői olyan információk birtokába jutottak, amit jobbnak láttak eltitkolni. Egy másik feltevés szerint a kézirat az örök fiatalság receptjét rejti, mely mind a testet, mind a lelket segít fiatalon tartani, de olyan vélemény is napvilágot látott, mely szerint az „aranycsinálás” fortélyait írja le. Ahogyan az is lehetséges, hogy az elsüllyedt Atlantisz krónikája lenne olvasható el benne (már annak, aki megfejti), utóbbira a térképrajzoknak mondott vázlatok utalnak. UFO-napló? Amíg nem tudjuk, hogy mit rejtenek a sorok, ezt a lehetőséget sem zárhatjuk ki. Így azt az érdekes, de lehetséges magyarázatot sem, hogy a Voynich-kódex a földönkívüliek látogatásainak egyik írásos és kézzel fogható bizonyítéka. Amikor az 1500-as években a földönkívüliek itt jártak, egy kolostorban élő barátot választottak ki, és neki diktálták le az emberiség számára is hasznos információkat, üzeneteket arra vonatkozóan, hogy mire kellene nagyobb figyelmet fordítaniuk, mit tartogat számukra az ismeretlen jövő. Az üzenet pedig egyértelműen a sorok között, a szavak mögött keresendő, a rajzoknak ehhez nem sok közük van. Vagyis kár lenne összefüggést keresni a két dolog között. A rajzolt jelek viszont olyan kódot rejtenek, amit egyelőre nem vagyunk képesek feltörni. És ez sokak szerint bizony így is van rendjén, mivel egyelőre sem erkölcsileg, sem pedig emberileg nem tartunk ott, hogy megfejtsük, megértsük a földönkívüliek üzenetét. Csupa találgatás egy nagyszerű alkotásról, mely újabb és újabb kódfejtőket ösztönöz arra, hogy rájöjjenek a „csodára”. Mi pedig gyártjuk az elméleteket, amíg valakinek sikerül végre megfejtenie. Ha ez egyáltalán valóban lehetséges.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése