2019. március 22., péntek

Petőfi, Szent-Györgyi, Kabos - nem tudott mit kezdeni velük az iskola / "Az iskola egy marhaság" :

 

 Petőfi, Szent-Györgyi, Kabos - nem tudott mit kezdeni velük az iskola! ( HVG )



Soha nem kedvezett a magyar iskola a zseniknek. Rengeteg, azóta klasszikussá vált írónk, költőnk, színészünk és tudósunk bukdácsolt, és utált iskolába járni. A helyzet ma is az, hogy a kiugróan tehetséges gyerekeket sokszor szellemi fogyatékosnak tartja a rendszer.
Petőfi Sándor: elégtelen, iskolaelhagyó. Gárdonyi Géza: elégséges. Krúdy Gyula: elégséges. Kosztolányi Dezső: eltanácsolva a gimnáziumból. József Attila: elégtelen. Rejtő Jenő: elégséges, kimaradt. Kabos Gyula: elégtelen. Jávor Pál: iskolaelhagyó. Csontváry Kosztka Tivadar: elégséges. Eötvös Lóránd: elégséges. Szent-Györgyi Albert: elégtelen.
És még sokáig folytathatnánk a sort. Nagyjából így nézne ki egy később elismert írókká, képzőművészekké, színészekké, tudósokká váló nebulókból álló képzeletbeli osztály tanulmányi eredménye. A nemrég megjelent „Magyarázom a bizonyítványom” – Ismert emberek az iskolában című kötetben 82, a maga műfajában zseniálisat alkotó ember iskolai pályafutásának járt utána Csiffáry Gabriella. A levéltáros mintegy félszáz gyűjteményben kutatott öt évig az ismert alkotók iskolai dokumentumai iránt.


A gyűjteményből kirajzolódó kép cseppet sem meglepő. „A későbbi zsenik betöretlen csikólelkének, kreativitásuknak nem felelt meg az adott kor iskolarendszere” – foglalja össze a hvg.hu-nak a szerző a kötet tanulságait. Azt is hozzáteszi, hogy a rossz iskolai eredmények mögött társadalmi és családi traumák is állhattak, de összességében leginkább az mutatkozik meg, hogy az iskola soha nem tudott mit kezdeni az átlagostól eltérő, kiugróan tehetséges, szerteágazó figyelemmel bíró, esetleg későn érő gyerekekkel.

A Nobel-díjas is bukdácsolt.
„Nagyon buta gyerek lehettem. Velem szinte semmi nem történt. Az iskolában állandóan csak magoltam. A könyveket gyűlöltem. Senki nem tanított arra, hogyan éljek. Senki nem mutatta meg, milyen csodálatos dolog tanulni, megérteni a körülöttünk lévő világot, alkotni valamit… A kudarcok elvették a kedvemet a tanulástól. Kimaradtam az iskolából.”
Így emlékszik vissza például Szent-Györgyi Albert az iskolás éveire. Később magántanárt fogadtak mellé, a családban hülyének nézték, végül 1911-ben csak elvégezte a középiskolát (az érettségin egy sor elégségessel). Nagy nehezen megengedték neki, hogy ezután laborba menjen dolgozni. Közben beiratkozott az orvosi egyetemre – itt viszont leckekönyve szerint végig kitűnő volt. És 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért.
Csiffáry Gabriella a korábbi könyveihez végzett kutatásaikor figyelt fel arra, hogy az általa csodált zsenik jó része nagyon nehezen indult az életben. „Már gyerek-, és kamaszkorukban igen sok sérelem érte őket, és különösen az iskolában. A kötetben szereplő 82 író, színész, tudós döntő többsége nem eminens tanuló volt, nehezen lehetett őket betörni, sőt nem is lehetett. A könyv arról szól, hogy bár mély traumák érték őket, ennek ellenére talpra tudtak állni, és lám, utat tört a tehetségük.”
A tehetség deviáns
A levéltáros hozzáteszi, ilyen szempontból semmit nem változott az iskolarendszer. Az ő fiai is végigszenvedték a református gimnáziumot, nagyon kemény dolgoknak kellett megfelelniük. „Egy művész, egy író, költő hogy tudna ezeknek megfelelni?”
Ehhez hasonló érvekkel ostorozza gyakran Vekerdy Tamás is a már megint egyre inkább egységesítésre törekvő, a devianciát sem pozitív sem negatív irányba nem tűrő magyar iskolát. „Hülyeség megkövetelni, hogy például az első év végére mindenki olvasson, nem minden gyerek ugyanabban jó” – fakadt ki korábban.



Vekerdynek is vannak „zseni-példái”. A világhírű fizikus Stephen Hawkingot szokta például emlegetni, aki nem tudott megtanulni alsó tagozaton írni-olvasni. Picasso szintén nem, ő ráadásul matekból is nagyon gyengén teljesített. „Zseni volt, de a mai magyar oktatási rendszerben értelmi fogyatékosnak mondanák, mert későn tanult meg olvasni és számolni” – jegyezte meg a pszichológus. De Sir Winston Churchillt is „butácska gyerekként” emlegették, többen meg akarták buktatni. Vekerdy szerint a tehetség deviáns, gondolkodása eltér a megszokottól, divergens. Ám a jelenlegi oktatási rendszer a gondolkodás egy másik típusát támogatja: a konvergens gondolkodást, azaz egyetlen lehetséges úton, az egyetlen lehetséges válasz visszaküldését.


De térjünk vissza a Csiffáry-kötetre, ami azt bizonyítja, hogy nem csak a mai, hanem a korábbi magyar iskolarendszerek sem kedvezetek a tehetségeknek. A kötetből nemcsak megismerhetjük minden abban szereplő művész, tudós iskolai karrierjét, hanem a bizonyítványaikról fotókat is böngészhetünk. Ez azért is érdekes, mert kiderül, milyen tantárgyakkal kínozták az adott kor nebulóit.

Például Gárdonyi (akkor még Ziegler) Géza a Pesti Református Főgimnázium 1876/77-es tanévében a következőkkel birkózott: vallástan (elégséges), magyar (elégséges), latin (jó), német (jeles), földrajz (jó), mennyiségtan (elégséges), szépírás (jó), természetrajz (jó), és rajz (elégséges).
Talán a legjobb részek a kötetben azonban azok, ahol egy-egy vallomásban, önéletrajzi részletben maguk a kötet alanyai írják le, milyen élményeik voltak az iskoláról. „Kétszeresen bizonyítom így az igazamat: a levéltári okmányok mellett ők maguk mondják el, hogy nem voltak jó tanulók, hogy csődöt vallottak” – teszi hozzá Csiffáry.
„A tanulás csak rabmunka volt” 

Móricz Zsigmond például a sárospataki kollégiumi éveiről a Nyugatban így írt magáról harmadik személyben. „Sose tanult életében annyit, mint ott, de tanulás csak rabmunka volt, semmi lelkesedés nem volt benne, mert már megnyílt a szeme, s a figyelme nagyobb dolgok iránt, és művészettörténelmet tanult, s történelmi munkákat olvasott… Memóriája nem volt, könyvnélkülit nem tudott bevágni, pedig abban az időben az iskolában csak biflázással lehetett sikert elérni.”
Weöres Sándor a soproni reálgimnáziumi éveire így emlékszik: „Egyáltalán nem voltam könnyen kezelhető diák. Enyhe alkoholizmusban szenvedtem már abban az időben, és nemigen tanultam. Csak azt tanultam, ami érdekelt. És amelyik tantárgy nem vonzott, azokról szinte sejtelmem sem volt. Nem volt a tanáraimnak könnyű dolga velem, és hát a középiskolás pályám ennek megfelelően elég viharos volt.”
„Az iskolában nekem egy jó percem nem volt. Hogy miért nézel ki az ablakon? Hát miért ne néznék? Hova nézzek? Rád? Nem fogtam fel. Azt hiszem nekem egyetlen igazán jó tanárom volt, még a Lónyai református gimnáziumban, de hát azt Áprily Lajosnak hívták. Az tanár volt. A többi úgy püfölt, mint a répát. Ez nagyon hozzátartozott az iskolához” – Mándy Iván visszaemlékezése is jellemző iskolaélmény a deviáns diákoknak. Egyébként az is visszatérő elem az életrajzokban, hogy ha akadt egy-két jó tanár, az addig bukdácsoló diákok megtáltosodtak.
De a tudósok sem voltak nagy rajongói az iskolának, erről írt, mint láttuk Szent-Györgyi Albert, de Szentághotai János is hírhedt rossz tanulónak írja le önmagát („a sikert nem feltétlenül az iskolapadban ácsolják. Valljuk be, több abban a családi kondicionálás.”), és a golyóstoll feltalálója, Bíró László József is („…bele se lapoztam a könyvekbe, és ezer hadicselt alkalmaztam, hogy feleltetésnél le ne leplezzenek”). 

Tényleg Horger Antal volt a mumus?
Csiffáry Gabriella a kötetben egy sor legendát is igyekszik cáfolni, amiket sokszor maguk a művészek keltettek. „Egy befutott, híres színésznő miért vallotta volna be, hogy bukdácsolt az iskolában? Snassz lett volna” – mondta a szerző.
A levéltári dokumentumokból például kiderült, hogy a József Attila által a Születésnapomra című művében megverselt Horger Antal-ügy sem egészen úgy volt, mint ahogy mindannyian ismerjük. Csiffáry korábban a költő pereit kutatta, így a 18 éves korában ellene a Lázadó Krisztus című verséért vallásgyalázásért indított pert is. Ezt 1925. március 24-én zárta le a Kúria, és felmentette a költőt a vádak alól. Másnap, március 25-én jelent meg a Tiszta szívvel, amiből a Horger Antal-József Attila purparlé lett.
„Gondoljunk bele, egy másfél évig tartó, egészen a Kúriáig jutó per nem rettentette meg József Attilát, hogy kiadja a verset. És ezután, egy egyetemi tanár azt mondja, hogy emiatt nem lehet belőle soha tanárember. Dehogynem! És lehetett volna bölcsész is. Mellesleg a gonosz oktató elmélet ellen szól az is, hogy József Attila négy felsőoktatási intézménybe járt, és egyiket sem fejezete be. Én egy kicsit legendagyártásnak vélem ezt a Horger-ügyet” – magyarázza a levéltáros-kutató.


Petőfinek is van egy hasonló, önmítosznak tűnő visszaemlékezése a selmeci líceumból. A költő szerint az egyik tanára, Lichard Dániel a „magyarellenessége” miatt buktatta meg. Ezt azonban semmi nem támasztja alá, sőt a levéltári dokumentumok szerint több más tárgyból is megbukott. Sokkal valószínűbb, hogy az apja ezért vette ki az iskolából.
Mint ahogy önlegenda az is, hogy Bródy Sándor Egerben befejezte a középiskolai tanulmányait. Valójában nem jutott el soha az érettségiig. Szabó Lőrinc viszont az egyetemista éveiről beszél, de kiderült, ugyan bejárt az egyetemre néhány előadásra, de soha nem iratkozott be.
Ugyanígy Jávor Pálnak, vagy Rejtő Jenőnek is tele van csúsztatással az életrajza. „De hát nem lett volna Jávor és Rejtő az, aki, ha nem lettek volna ilyen nagyotmondók!” Utóbbi azt írja az önéletrajzában, hogy orvosi egyetemre járt. „Egy bánatot járt orvosi egyetemre! Kibukott egy gimnáziumi osztályból, átment egy polgári iskolába, de azt sem fejezete be.”
A Csiffáry által felsoroltak döntő többsége kudarcos iskolai pályát futott be, de van azért néhány kivétel is. Ady Endre (bár őt lumpolás miatt majdnem kicsapták a zilahi kollégiumból), Heltai Jenő, Soós Imre, Major Tamás például kitűnővel vagy jó tanulmányi eredménnyel zárta az iskolai tanulmányát. Több olyan életút is van, amiből az derül ki, hogy a kezdeti kudarcos iskolai évek után később akár kitűnő tanulókká is váltak a nagyjaink, ezt ma úgy mondanánk, hogy sokan „későn érő típusúak” voltak.
A kötetben szereplő egykori „iskola rémei” ma a tankönyvekben köszönnek vissza, a kulturális, tudományos kánon részei. Azaz a mai iskolások az ő életüket, műveiket „nyögik” a tanórákon.


(2017)

Forrás:




 

"Az iskola egy marhaság"  (demokrata)

 

Ez a Radnóti Miklóstól származó mondat is szerepel Csiffáry Gabriella legújabb, Magyarázom a bizonyítványom című gyűjteményes kötetében. Budapest Főváros Levéltárának főlevéltárosa ezúttal nyolcvankét magyar híresség iskolai kudarcaival, ritkábban sikereivel ismerteti meg az olvasót.

– A negyven magyar és határon túli közgyűjteményből, iskolai irattárból és családi hagyatékból előkerült dokumentumok, levelek, illetve saját visszaemlékezések alapján összeállított gyűjtemény igazolja-e azt a közkeletű vélekedést, miszerint a zsenik már gyermekkorukban kilógnak a sorból?

– Történész-levéltárosként közel harminc éve kutatom a magyar hírességek életét, minden olyan tárgy, apró levél, személyes dokumentum érdekel, ami tőlük származik. Jó néhány kötetem megjelent már az ő rejtett arcaikról, kevésbé ismert oldalukról, és hamar felfigyeltem arra, hogy a legtöbb nagy emberünk hivatalos, iskolában tanított életrajza kisebb-nagyobb pontatlanságokat tartalmaz. Így kezdtem el még a korábbinál is alaposabban kutatni az elsődleges forrásokat – születési és halotti anyakönyvek, visszaemlékezések, önéletrajzok, levelek, stb. –, amelyekből kirajzolódott még valami: szinte az összes nagy tehetségű ember szenvedett az iskolában, gyakran már az elemiben átlagon alul teljesítettek. Nagyon izgatott, mi lehetett ennek az oka, így kezdődött az az ötéves nyomozás, amelynek eredménye most került a könyvesboltok polcaira.

– És mi lehetett ez az ok?
– Nincs új a nap alatt. A nagyon okos, tehetséges, ezért gyakran hiperérzékeny, öntörvényű gyerekek ma is ugyanazt élik át: a pedagógusoknak nincs idejük külön foglalkozni velük, ezért vagy csendben unatkoznak, vagy izgágaságuk miatt a hátsó padokba kényszerülnek. Hogy ez hasonló módon történt akár több száz évvel ezelőtt is, legjobban a személyes visszaemlékezések bizonyítják. Bessenyei György írja például sárospataki professzorokhoz írt levelében, hogy milyen jó volt gyereknek lenni, „léppel fogni az aranyos stiglicet, mely dolog több örömet adott szívemnek, mintha most országot nyernék”. Csontváry Kosztka Tivadar konkrétan kifakad a visszaemlékezéseiben, mennyire utálta a tanulást, inkább a virágokat bámulta, vagy madarakat gyűjtött helyette. Mándy Iván ájulásig fokozódó rosszullétről beszél az iskola kapcsán, míg Illyés Gyula arról ír, hogy öt elemibe járt és három középiskolába, ami nem világlátottá, hanem világriadttá tette, pláne, hogy sehol nem akadt egyetlen tanár sem, aki egy jó szót szólt volna hozzá. Még Szent-Györgyi Albert is csak az utolsó évben kapta össze magát, saját bevallása szerint az volt a probléma, hogy nem tanították meg tanulni, nem mutatták meg neki a világot, hanem beszuszakolták a padba valaki mellé, és végiggördítették a gyárszalagon. A legérdekesebb mégis talán a kitűnő tanuló Arany esete, aki fogta magát, és szintén az unalomra hivatkozva 1836-ban önszántából, az iskolai tanulmányai befejezése előtt elhagyta a debreceni kollégiumot, és vándorszínésznek állt.

– A kötetben szereplő bizonyítványmásolatok többsége sem a legjobb jegyekről tanúskodik.
– Pontosan. Pláne már az egyetemi évek alatt, mert azért voltak néhányan, akik valahogy csak elvergődtek odáig, ott nem volt ritka a folyamatos bukdácsolás. Persze mindezért nemcsak az akkoriban nagyon szigorú iskolai regulák voltak a hibásak. Sokuknál családi tragédiák szóltak közbe, nem beszélve a különösen a XX. században sorozatos történelmi kataklizmákról. A nemzetet ért rengeteg pusztítás, veszteség természetszerűleg beszivárgott a gyermekek mindennapjaiba. Ezt is akartam mutatni ezzel a könyvvel: hogyan lehet ilyen áldatlan állapotok közt, sorstragédiák árnyékában, a sok személyes kudarc – eltanácsolások, megszégyenítések, kirúgás, iskolaváltások, szegénység – ellenére mégis a tehetségünk meghatározta saját utunkra lépni. Gondoljunk csak Adyra, aki négyszer ugrott neki a jognak. Majd amikor ennek hátat fordított, és azt kezdte csinálni, amihez alkata, tehetsége volt, tudott csak zsenivé válni.




– Nagyon érdekes Petőfi esete is, aki a középiskolát a pesti evangélikusoknál kezdte, aztán átment a piaristákhoz, járt az aszódi, a selmeci, végül a sárospataki gimnáziumba is. Gyakran emlegetik, hogy Selmecbányáról azért kellett eljönnie, mert túlzott magyar érzelmei miatt megbuktatta a tanára. Vándorlását tekintve gyanús, hogy ez a történet ebben a formában mégsem lehet teljesen igaz…
– Mi volt, hogy volt pontosan, ma már nehezen deríthető ki, de az biztos, hogy végignéztem a korabeli iskolai anyakönyveket, abban az évben nyolc másik diákot is megbuktatott az a tanár… Ráadásul Petőfi maga írta német nyelvű önéletrajzában, „hogy mindenféle szubordinációval szemben ellenszenvet érzett”, „ezért többször megszökött az iskolából”. Ez olyasfajta legendagyártás lehet inkább, mint József Attila és az őt a közhiedelem szerint a szegedi egyetemről eltanácsoló Horger Antal ügye. Semmilyen irat nem bizonyítja ugyanis, hogy József Attila ellen bármikor is hivatalos fegyelmi eljárás indult volna a Tiszta szívvel című verséért. Hogy az egyébként kitűnő nyelvészprofesszor és a közte folyó irodai beszélgetés miként zajlott le, amelynek későbbi utóéletét meghatározta a költő szuperérzékenysége, sosem fogjuk megtudni. Egy biztos: József Attila más egyetemet sem végzett el soha. Ahogyan például Móra Ferenc is abbahagyta felsőfokú tanulmányait, igaz, ő a szegénység miatt, és Mikszáth, Móricz, Karinthy vagy Rejtő sem szerzett diplomát. Még ha utóbbi azt is állította egy álláspályázathoz írt önéletrajzában, hogy az orvosi karra járt.

– Egyfajta hőstelenítés volt tehát e könyv célja?
– Egyáltalán nem akarok és nem is akartam soha senkit leszállítani a piedesztálról. Inkább úgy mondom, hogy számomra, talán a szakmám miatt is, nagyon fontos, hogy ha már József Attila szóba került, mindig az „igazat mondjam, ne csak a valódit”. A rosszul berögződött nemzeti és önlegendáriumokat igenis szét kell törni, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Egyszerűen csak annyit szerettem volna ezekkel a szigorúan a tényekre alapozott írásokkal megmutatni, hogy a tehetséget nem lehet elfojtani. Ezek az emberek nem az iskola miatt, hanem a saját belső erejük, bátorságuk, kitartásuk révén lettek azok, akik. Itt van például Karinthy. A gyerekkori, kamaszkori naplói helyesírása szörnyű, a mondatok befejezetlenek, mintha súlyos diszgráfiában szenvedett volna. Miközben már szinte gyerekként olyan verseket firkantott, hogy az állunk leesik. De hogyan lett volna belőle az, aki, ha hisz a tanárainak, megadja magát és beáll a sorba?

– Senki a több mint nyolcvan ember közül nem említi jó szóval egyetlen volt tanítóját sem?
– Egy kezemen meg tudom számolni a pozitív példákat. Mándy Iván Áprily Lajost hozza fel, aki tanította és akinek az óráira legalább érdekes volt bejárni. A közröhejjé válástól való félelmében feleltetéskor szinte katatóniába eső Feleki Kamill is megemlékezik egy végtelen türelmű tanáráról, aki hajlandó volt végighallgatni a nyögdécselését, ahogy a rettenetesen mélyről jövő, kitűnő bizonyítványaival mindig megfelelni akaró, súlyosan dadogó Őze Lajos szintén említ egy hasonló esetet.

– Vagyis, a kötet egyszerre üzenhet a tehetségeket ma sem mindig felismerő pedagógusoknak és a rosszul tanuló kamaszgyerekeik miatt aggódó szülőknek?
– Azért vigyázni kell, hiszen nem minden bukdácsoló diákból lesz Kassák Lajos, Jávor Pál, Bíró László, Honthy Hanna, Hajnóczy Péter. Függetlenül az egyébként sokszor félresikerült egyéni sorsuktól. Semmiképpen nem arra biztatnám tehát a gyerekeket, hogy ne tanuljanak. De örülök, ha a könyvem érzelmeket vált ki az ilyen kérdésekkel kapcsolatban. Mert az felráz minket abból a fajta irigységből, hogy aki tehetséges, híres, okos, szép, annak minden olyan könnyen megy. Miközben éppen ezekből az iskolai példákból látható: a legtöbbjük már gyerekként nehezített terepen mozgott, bőven akadnak az életükben hibák, hiányosságok, kudarcok. Ezeket megismerve viszont kicsit közelebb kerülnek hozzánk, átlagemberekhez – és velük együtt talán az életművük is.


(2017) 

Forrás:


 

*A témához szorosan kapcsolódó anyagok:


http://tenyekerodje.blogspot.com/2019/05/dr-vekerdy-tamas-kegyetlenseg-ennyi.html

http://titokterminal.com/az-oktatasi-rendszer-mar-iskolas-korban-kioli-a-kreativitasert-felelos-zseni-en-t-a-gyerekekbol/ 

 https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/12/a-modern-oktatasi-rendszer-6-problemaja.html

http://tenyekerodje.blogspot.com/2013/12/az-oktatasi-rendszer-hazugsagai-es.html 

 https://tenyekerodje.blogspot.com/2017/11/ken-robinson-ted-oktatasi-rendszer-hibai.html

https://www.vilaghelyzete.com/2012/10/az-oktatasi-rendszer-hazugsagai-es.html  

https://embers-eg.webnode.hu/news/tenyek-erodje-a-magyar-oktatasi-rendszer-harom-fobune-oktatas-es-elidegenedes/

 http://tenyekerodje.blogspot.com/2018/02/az-oktatas-tiltott.html

   https://www.life.hu/sztarok/20190314-foldes-eszter-gyerekkori-traumajarol-vallott-megvertek-es-megalaztak-az-iskolaban.html?fbclid=IwAR39oL9KYp-cCvd5r0bxcu_NoxR1o6K5SYsAPGHyXNsiPqy9ccCEMzr7le8

 https://index.hu/belfold/2019/05/21/ingazo_gyerekek_ausztria_oktatas_osztrak_iskolaba_jar/?fbclid=IwAR0UhUSCifTUetojEb20j2jmFu11kNwFburke5XsGGQ9ohhDdlFz7S2RQFc

 https://www.facebook.com/alkalmazottoktatastan/



...

 

 

***


 

3 megjegyzés:

  1. A tanárok személyiségén múlik. Legtöbb egy aljas féreg volt, és ma sincs másképp. Ha lehet lefelé taposni, miért is ne?

    VálaszTörlés
  2. Az emberek 99%-a tökéletesen alkalmatlan arra, hogy emberekkel foglalkozzon. Gyenge lelkű hernyók, akik rögtön beletaposnak abba, akibe lehet, semmi empátia vagy segítő szándék nincs bennük, ha nem kötelezik erre őket minden egyes rohadt pillanatban. Én az iskola épületének az összes WC-jét a volt tanáraim fejével pucolnám ki, ha megtehetném. Egyetlen kivételt tudnék csak, rajta kívül nálam mind megbuktak. (És nem bukdácsoltam, éhezve, autistaként is egy erős közepes voltam, mégis egy idiótaként kezeltek.) Csak köpni tudok, ha azokra a hisztis, b@szatlan ganajokra gondolok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megvolt az oka annak,hogy jómagam is ennyire foglalkoztam a témával. Itt blogon belül, összegyűjtve és kicsit szerkesztve , itt - ott kiegészítve egyéb hasonló jellegű tartalmakkal. Ez egy olyan téma, amivel foglalkozni kell! Ez a világ nem feltétlen a NAGY igazságról szól. Részigazságokkal és részhazugságok van teli a bolygó. Inkább a túlélésről, az összefogásról, a fejlődésről szól az élet. Tele van hibával, amit javítanunk kell, életünk során. Hogy igazabb életet élhessünk. Így válhatunk egyre bölcsebbé. Elfogadhatóbbá és igazibb oktatókká. Elsősorban önmagunk oktatóivá.

      Törlés