2016. március 6., vasárnap

40.000 ÉVE EURÓPÁBAN.





Őstörténelmünk:
Ahogy az örökléstani (genetikai) kutatásokról szóló cikkünkben részletezzük, a magyarság ősei bizonyíthatóan kb. 40 000 éve jöttek Európába Közép-Ázsiából. Az évezredek folyamán, ősmagyar csoportok szintén eljutottak Észak-, Közép-, Dél-, és Délnyugat-Eurázsiába. Ezek voltak tulajdonképpen a szkíta-hun népek, akiktől részben származnak az urál-altáji (finnugor és török-mongol) népek, tehát így magyarázhatók a nyelvi és egyéb rokonsági viszonyok e népek és a Magyarok között. Az ókori szkíta-hun népek és közép-kori utódaik évezredeken át uralták a hatalmas belső eurázsiai térséget, a Kárpát-medencétől a kínai falig, és meghatározó műveltségi befolyást gyakoroltak a velük érintkező európai és ázsiai népekre. A Kárpát-medence történelme tehát szervesen összefügg a belső eurázsiai turáni szkíta-hun népekével, és a kárpát-medencei magyarság az utóbbi 40 000 év folyamán oda több hullámban betelepült és túlnyomórészt rokon népcsoportokból alakult ki.

A turáni népek évezredes küzdelmei az idegen hódító birodalmak ellen:
Az utóbbi évezredek folyamán az ősmagyar turáni szkíta-hun népek folytonos harcban álltak más hódító népekkel és birodalmakkal (ld. Turáni rokonnépeink). Kb. 4500 éve kezdődött az ókori Közel-Keleten, a Folyamközben (Mezopotámiában), a Szumérnak nevezett nép es más szintén ragozó nyelvű rokon nép több évezredes küzdelme a térségbe folyamatosan betelepülő szemita népek ellen (ld. A Szumér birodalom bukása). Kb. 2500 éve elkezdődtek a turáni szkíta-hun népek küzdelmei a terjeszkedő persza, kínai, és római birodalmak ellen, és a közép-kori Magyarország tovább folytatta e küzdelmeket a német-római birodalom ellen.

Nemzetünk és államunk egységének és függetlenségének elvesztése:
Közel 500 éve, a mohácsi csatavesztés következtében, Magyarország elvesztette egységét és függetlenségét, és ezeket a mai napig nem sikerült visszaszereznünk. Az idegen hódítási és gyarmatosítási folyamatok, valamint az ezekkel összefüggő magyarirtás a mai napokig tart. Az idők folyamán csak a módszerek változtak: országpusztító és a nemzeti felkeléseket leverő háborúk, Magyarok tömegmészárlása, idegen népek tömeges betelepítése, az ország szétdarabolása, a magyarság idegen uralom általi elnyomása és megosztása, hogy kényszerből idegen népekbe beolvadjon vagy szülőföldjét elhagyja, és mindenféle egyéb politikai, jogi, gazdasági, egészségügyi és szellemi vonalon szándékosan elkövetett magyartalanítas, a csonkaországon belül, úgy mint az elszakított területeken. Mindezeknek a magyarellenes intézkedéseknek eredményeként, a jelenlegi népesedési és népvándorlási folyamatok következtében, a kárpát-medencei magyarság létszáma és aránya folyamatosan csökken.
Az idegen hódítók mindig belső hazaárulókat és Magyarországra betelepült idegen népcsoportokat használtak hatalmuk megtartásáért. Ez manapság is így van: az idegen érdekeket szolgáló hatalom rendszeresen előnyben részesít bizonyos kisebbségeket és hátrányolja a magyarokat.

Rendszerváltások:
A magyar történelem folyamán két rendszerváltás történt. Mindkettő nemzetek fölötti eszmék által leplezett, Magyarország leigázását célzó idegen hódítás volt: az ezredik év körüli nyugati keresztény hittérítés, amely a német-római birodalom és a római egyház hatalmi törekvéseit szolgálta, és a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel. 1990-ben nem történt igazi rendszerváltás, az csak egy rendszerátmentés volt: az előző rendszer kiszolgálói és haszonélvezői által jogtalanul megszerzett hatalom és vagyon felelősségrevonásnélküli átmentése. Hatalmuk igazolásáért és megtartásáért, ezek a rendszerek történelmünk hamisításához folyamodtak. E történelemhamisításokkal kapcsolatos kérdéseket az alábbiakban összefoglaljuk.

TÖRTÉNELMÜNK HAMISÍTÁSA:
Köztudomású, hogy a hivatalosnak nevezett történelmünket ellenségeink írták. Az idegen megszállóknak, uralkodóknak, és hazaáruló kiszolgálóinak nem állt érdekében, hogy megengedjék a valóságos történelmünk kutatását és tanítását. Az idegen rendszerek nem türhettek meg egy erős és egységes nemzeti öntudattal és a saját hagyományos történelmi tudatával rendelkező magyar nemzetet. Az idegen megszálló hatalmak által ránk erőszakolt rendszerek fenntartása és a magyarság szellemi leigázása érdekében erőlködtek történelmünk meghamisításán, hogy nemzeti öntudatunkat elsorvasszák és ellenállásunkat megtörjék. Ezt tették a Habsburgok 1849 után, ezt folytatták a 2. világháború után az ún. “kommunista” rendszer alatt, és még ma is ez folyik a jelenlegi “liberális demokráciának” nevezett kommunista-utód rendszer alatt.

Finnugorizmus:
Az 1848-49-es szabadságharcunk leverését követően a Habsburg uralom igyekezett az akkor nemrég kitalált ún. “finnugor” származási elmélettel kicserélni az addig fennálló hagyományos szkíta-hun eredettudatot, hogy a magyarságot egy kezdetleges műveletlen ázsiai “barbár” népként tüntesse fel, és hogy ezzel igazolja a Magyarok fölötti uralkodását. Azóta világszerte elterjedt e hamis származási elmélet amelyhez a hivatalos történelemírásunk is ragaszkodik, de a független magyar tudományos történészet e hamis elméletet is megcáfolta. A legújabb kutatások bebizonyították a több ezer éves szumér-szkíta-hun-avar-magyar turáni folytonosságot és azonosságot, valamint a magyarság kárpát-medencebeli őshonosságát:
Hun-avar-magyar azonosság és folytonosság
A magyar őstörténet kulcsa: az örökléstani (genetikai) kutatások
A finnugorizmus tulajdonképpen a szintén módszertanilag hibás 19. századi indogermán nyelvészeti elméletekre alapozódott, tehát ezekből nem csak a magyarság finnugor származási elméletét alkotta, hanem átvett több más téves feltételezést is: az indogermánok, vagyis indoeurópaiak vélt műveltségi felsőbbrendűségét, az indogermán népek és nyelvek egységes származását, tehát hogy e népek egy közös ősnépből és őshazából származnának, valamint hogy e népek nyelvei szintén egy állítólagos ősnyelvből erednének – e feltételezéseket az uráli nép- és nyelvcsalád elméletére is alkalmazták – és átvették még azokat a téveszméket is, hogy a szumér nép és nyelv egy rokontalan “szigetnép” és “szigetnyelv”, hogy a szkíták “irániak”, tehát indoeurópaiak lettek volna, hogy az uráli és altáji népek és nyelvek között nincs semmi rokonság, és hogy nem létezik a turáni nép- és nyelvcsoport. Mindezeket a téves elméleteket kitünően megcáfolta Götz László, a Keleten Kél A Nap c. rendkívül szinvonalas és átfogó művében.
A magyarság hagyományos szkíta-hun eredettudat lerombolása volt a finnugor származási elmélet fő célja. Ezért kellett tagadni a szkíta-hun eredettudatot hírdető középkori források hitelességét, eliránosítani a szkítákat, eltörökösíteni és elmongolosítani a hunokat, és ezért kellett besorolni a magyar nyelvet a mesterségesen elszigetelt uráli nyelvcsaládba, hogy letagadják a magyarok szkíta-hun származását. A finnugorista történelemszemlélet ugyan e célból igyekezett a magyarellenes idegen történelemszemlélettel összhangban lefokozni a hunok történelmi szerepét, a közép- és kelet-európai hunkori régészeti leletanyagot más – főleg germán – népeknek tulajdonítani, a hunokat Atilla halála után a lehető leggyorsabban eltüntetni a Kárpát-medencéből és helyükre más idegen népeket telepíteni, hogy a később oda érkező magyarokat egy túlnyomórészt más (tehát a magyarokkal nem rokon) népek által lakott területre költöztessék. A 19. században a Habsburgok által a nyakunkba ültetett német “tudósok” gyártották e hamis és magyarellenes történelemszemléletet, és elvtársaik a mai napig ezt az áltudományos irányzatot követik a Magyar Tudományos Akadémián.

A “honfoglalás” és a “kalandozások”
Hivatalos történelemírásunk szerint a honfoglalás csak egy kényszercselekvés volt, mivel a kazár birodalomhoz tartozó Magyarok egy besenyő támadás miatt menekültek volna a Kárpát-medencébe, ahol egyéb, már előttük betelepült népeket találtak. Ezek szerint, a Magyarok csak 895-ben jöttek be először a Kárpát-medencébe, ahol más népeket leigáztak és ahonnan “rablóhadjáratokat” indítottak a Nyugat ellen. E hamis és torz nézetet a független magyar tudományos történészet megcáfolta: képtelenség lett volna egy több százezres néptömeget rendben és épségben áttelepíteni ha egy súlyos vereség után menekülni kellett volna. A honfoglalásnak nevezett eseménysorozat, amit inkább honvisszafoglalásnak volna helyesebb nevezni, egy sok előkészülettel és magas szervezőképességgel sikeresen lebonyolított, hatalmas méretű katonai és népmozgósítási teljesítmény volt. A honvisszafoglalás lezáró cselekedete volt az ópusztaszeri államalapító országgyűlés, ahol a Vérszerződéssel megalakult magyar nemzet a Kárpát-medencébe előzőleg betelepült rokonnépekkel egyesülve létrehozta a Magyar Államot Árpád vezetése alatt. A honvisszafoglalást követő hadjáratoknaknak pedig két fő célja volt: megakadályozni egy európai nagyhatalom létrejöttét, és visszaszerezni az elrabolt avar kincseket.

A “Szent István kultusz”
A “Szent István kultusz” egy teljesen hamis történelemszemlélet amelyet a magyarországi katolikus egyház alkotott saját szerepének igazolására és szépítgetésére. E hamis történelemszemlélet azt állítja, hogy a magyarság csak egy Európába későn betolakodott idegen ázsiai primitív műveletlen pogány barbár nép volt, és hogy a Szent István által létrehozott keresztény államnak köszönheti a magyarság ezeréves létezését és műveltségét. A valóságban ez másképpen volt. Szent István nem a Magyar Állam alapítója, azt már a honvisszafoglaló Magyarok Árpád vezetése alatt megtették. Szent István uralkodása alatt egy idegen és magyarellenes érdekeket szolgáló rendszerváltás történt, amely Magyarország hanyatlásához vezetett. Szembe kell nézni a rideg valósággal: a nyugati kereszténység kényszerű felvétele előtt a Magyarság egységes, erős és hatalmas volt. Visszafoglaltuk a Kárpát-medencét, kikergettuk az idegeneket, felszabadítottuk országunkat, megalapítottuk államunkat, és nagyméretű, túlnyomórészt sikeres külföldi hadjáratokat hajtottunk végre. A kereszténység felvétele óta csak megosztottság, idegen uralom, megaláztatás, kifosztottság és pusztulás lett a nemzetünk sorsa.
A kereszténység ezer évének mérlege Magyarországon
A Tatárok és Törökök elleni háborúink nem magyar érdekeket szolgáltak
Mit ünneplünk augusztus 20-án?
Gondolatok a vallásról, nemzeti érdekeink szemszögéből
Ősvallásunk
Karácsony szavunk eredetéről és jelentéséről

Az első világháborúért való felelősség:
A Magyarország ellen emelt első világháborúért való felelősség hamis vádja volt a trianoni kényszerszerződés elsőszámú indoklása. A valóságban, Magyarország volt az egyetlen állam, amely ellenezte a háború elindítását 1914-ben, de a nagyhatalmak belekényszerítettek minket. A első világháború kirobbantásáért elsősorban Szerbia és Oroszország felelős.
Trianon

A nemzetiségi kérdés
A Magyarország feldarabolásában érdekelt felek egy másik érvelése a trianoni kényszerszerződés indoklásáért az volt, hogy a Magyarok állítólag ezer éven át elnyomták a már előttük betelepült népcsoportokat. A valóságban ilyen elnyomás soha nem volt: az idegen hatalmak a Magyarok ellen uszították a betelepített népcsoportokat.
A magyarországi kisebbségek helyzete

A “bűnös nemzet”
A 2. világháború óta, a magyarság külső és belső ellenségei több ízben vetették be a “bűnös nemzet” hamis vádját, hogy ezzel indokolják a magyarság elnyomását és kifosztását. A tények azonban azt bizonyítják, hogy Magyarországot a nagyhatalmak ismét belekényszerítették a háborúba, tehát a Magyar Államot és a magyar nemzetet nem terhelhet semmiféle felelősség a háborúért. Ezért alaptalan minden 2. világháborúval kapcsolatos bűnvád és kárpótlási igény melyet a magyar nemzet és állam ellen emeltek idegen ellenséges államok és egyes magyarországi kisebbségek.

A kommunista rendszer és az 1990-es “rendszerváltás”
Az első világháború óta a hatalmat több ízben megragadó kommunista rendszerek és azt a még ma is kezükben tartó ún. “baloldali-liberális” kormányok ártottak a legtöbbet Magyarországnak és a magyar nemzetnek. E kommunista rendszerek és baloldali-liberális kormányok felmérhetetlen és jóvátehetetlen anyagi, társadalmi, és szellemi károkat okoztak a magyar népnek: elárulták és kifosztották Magyarországot, és tönkretették a magyar gazdaságot és társadalmat az ún. “kontraszelekció” alkalmazásával, és a hagyományos erkölcsi értékrend és nemzeti öntudat lerombolásával. Károlyi Mihályéknak és Kun Béláéknak köszönhetjük Trianont, és a 2. világháború utáni elvtársaiknak köszönhetjük a több mint négy évtizedes nemzetellenes elnyomást és az azt követő elsikkasztott rendszerváltást. 1990-ben nem történt igazi rendszerváltás: az előző rendszer kiszolgálói és haszonélvezői jogtalanul megtartották a hatalmat és az állami vagyont. Az ún. “rendszerváltás” csak szemfényvesztés volt, egy színjáték, ahol a díszleteket kicserélték, de a színfalak mögött a régi rendszer emberei irányítanak. Ma Magyarországon nincs igazi szabadság, nincs igazi jogállam, nincs igazi népuralom (“demokrácia”), a hatalom nem tartja tiszteletben az emberi jogokat, és nincs igazság. A magyarság helyzete minden területen folyamatosan romlik, amint ez látható az életminőség minden mutatójában: az életszínvonalban, az egészségi állapotokban, a közbiztonságban, a népességfogyásban, az erkölcsi szint süllyedésében, és az elszakított területeken élő magyarság jogsérelmeinek növekedésében.
Az 1990-es “rendszerváltás” az 1956-os szabadságharcunk elárulása volt, úgy mint ahogy az 1867-es “kiegyezés” az 1848-49-es szabadságharcunk elárulása volt. Mindkettő politikai megalkuvás volt a magyarországi uralkodó osztály és az idegen hatalom között, amelynek következtében beköszöntött Magyarországra egy bizonyos fajtaliberalizmus, ami valóban trójai falóként szolgált egy idegen kisebbség számára, hogy ez a kisebbség megragadja a hatalmat és meghódítsa országunkat.
Mindezekkel szemben, csak egy lehetőségünk van a nemzeti megmaradásunkra: Magyar Önvédelem




Forrás:
http://www.hunmagyar.org/tor/tor.html
http://www.mindenmagyar.com 

Szent Korona Szabadság Alkotmánya

Jöjj Urunk Jézus, emeld fel a Magyar szíveket!
Négy évvel ezelőtt hallottam először Badiny Jós Ferenc professzor úr előadásában az ordoszi hun arany koronaékszerről, amelyet a Krisztus előtti első évezredből származtatnak. A kínai Nagy Faltól északra található Ordosz, az ősi hun népek szellemi központja, az Arvisúrák szerint i.e. 4040-től. A régészeti feltárások eredménye ez a csodálatos lelet, amelyet Hahoot város múzeumában őriznek. A korona két részből áll. Az alsó, arany spirális körpánt súlya 1022 gramm, a felső, arany körpajzson álló türkizfejű aranytestű turul súlya 192 gramm. A körpántot és a turult süvegre rögzítve viselte a király. A türkizből készített fejet és a farktollat úgy illesztették a turul testéhez, hogy a király fejének biccentésére a madár feje és farka is megbillent, így követte a király mozdulatát. A spirális körpánton sárkány, kos és párduc látható. A Szent Korona, mint egy búvópatak követte a magyarság történelmét, és amikor szükséges volt, felemelkedett, hogy tiszta forrásában megmártózhassunk.
Népnemzeti állam: A parasztság és munkásság, valamint a megújhodott értelmiség erkölcsi, szellemi és gazdasági közösségén alapuló az az állam, melyben minden emberi jog és hatalom természetes forrása a nép s amelyben a kormányzás a népért és néppel történik. A kormányzati tényezők hatalmukat a néptől nyerik s ezért a nép az államhatalomban önmagát tiszteli és becsüli meg. A vezetők elöljárói, szolgái a nemzet egészének, nem pedig urai s parancsolói a népnek.
"A HAZA MINDEN ELŐTT."

"Nem vész el semmi, mely nemes, dicső
Legyen bár szándék, tett vagy gondolat!
Öljék meg, nyomja sírját nehéz kő,
Feltámad az, és diadalt arat!"
Rakovszky József
A Szent Korona Szabadság Alkotmányát nem lehet hatálytalanítani!
A világ egyik legélhetőbb országa lehetne a miénk, csak sajnos kevesen tudják azt, hogy ez miért nincs így. Nem véletlen. Több mint fél évszázada eltitkolják történelmünket és lehetőségeinket. Tudatosan teszik ezt a gyerekkortól kezdve minden eszközt bevetve, úgy az oktatást, mint a média összes területét felhasználva, a nemzet megosztásáról nem is beszélve.

Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz:
A Szent Korona lényege, hogy nálunk a magántulajdon közérdek által korlátozott, tehát a tőke nem tehetné azt, amit csak akar!
„Szentnek nevezik a koronát, mert a legszentebbnek gondolatát köték hozzája: gondolatát a szabad nemzet egy testbe foglalásának, gondolatát az egyesült néperőnek, mely ne csak idegen bitorló, de egyes honfiak féktelensége s hatalomvágya ellen is bonthatatlan gátat emeljen.” /Kölcsey Ferenc/

Prof. Shokotu Faisi japán történész leveléből a magyarokhoz:
"...Mi néhányan, japán őstörténeti kutatók abban a hitben nőttünk fel, hogy a világ legnemesebb nemzete és fajtája a magyar. A "Felkelő Nap" birodalmi ivadékainak hittük és hisszük Önöket, kedves magyar testvérek, akiket a történelem "karma" messzire sodort el...."
Magyarországon a jelenleg is hatályos, az országgyűlés által többször is módosított, népszavazás által meg nem erősített "ideiglenes alkotmány" (1949. évi XX. tv. "Sztálini alkotmány") van érvényben, amely azonban állam és jogfelfogásunktól idegen, történelmi hagyományainkkal ellentétes.
A Történelmi Alkotmány nem az állam akaratát képviseli, hanem az állam számára ír elő kötelező szabályokat. A jelenlegi Alkotmány szerint a legfőbb törvényhozó szerv az Országgyűlés, amit semmi nem korlátoz, hisz a normakontrollt az Alkotmánybíróság és a Köztársasági Elnök gyakorolja, csakhogy mindegyik függőségi viszonyban van az uralkodó pártokkal, hiszen azok választják meg őket...

A Szent Korona Eszme Alapelvei:

1.§ Magyarország örökké szabad.

2.§ A kötelezettségek és jogok egységében a Szent Korona minden tagja egy és ugyanazon szabadságot élvez.
a) A Szent Korona tagja az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol él a világon, valamint az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek.
b) Államalkotó nemzet az, amely elfogadva a Szent Korona értékrendjét, kultúrájának helyet talált a Szent Korona Országának területén.

3.§ Ami a magyar földön, föld alatt és föld felett van, a Szent Korona által jelképezett egyetemes magyarság elidegeníthetetlen, örök tulajdona, amelyet csak a Szent Korona tagjai birtokolhatnak.

4.§ Minden magyar érték a magyar érdekeket szolgálja.

5.§ Mindazzal szemben, aki megsérti a Szent Korona értékrendjét, a Szent Korona minden tagjának nemcsak joga, hanem kötelessége ellentmondani és ellenállni.

Szent Korona Értékrend

Alapvető információk PDF.:

GAZDASÁGI ALAPELVEK

- Alulról építkező önellátás,
- a szükségletek kielégítése (az alapvető létszükségletek ingyenesek),
- tervszerű többlet-termelés cserére,
- az éves növekedés értéke szabályozott (nincs külföldi hitel),
- kiegyensúlyozott költségvetés,
- egyetlen bank: Magyar Nemzeti Bank.

Az állam feladata az összehangolás.


AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSÉNEK ALAPELVEI

- kettős vezetés minden szinten (diktatúra kizárva),
- a legalkalmasabb személy kiválasztása (nyílt választás, szerződéssel),
- mindenki visszahívható,
- kétkamarás országgyűlés,
- az államfő irányítja, a miniszterelnök vezeti az országot, kettős egységben,
- államforma: közszabadságon alapuló demokrácia.

JOGREND

- iránymutatás = Alkotmány
- irányelvek = Alaptörvény (Nemzetgyűlés)
- összehangolás = törvények és jogszabályok (állami szervek)
- végrehajtás = Települési Törvények
A törvények és az alacsonyabb szintű jogszabályok nem szabályozhatják a hatalom megosztását és a hatalom gyakorlását, hanem csak a gyakorlati teremtő munka különböző szintjeit és folyamatait hangolják össze a harmónia fenntartása érdekében.

A letölthető anyagok:
Gondoskodó Magyarország
http://nemzetiegyseg.com/program.pdf
http://nemzetiegyseg.com/pgpontok.pdf
Dr. Halász József összefoglalója: http://forum.2esely.hu/melleklet/gond-mo.pdf

Az EU-alapelvek és a szakrális alapú alkotmány alapelvei 1.

EU-alapelvek Szent Korona alapelvek
Összevonás. Összehangolás.
A kereslet és kínálat díszharmóniája. Igények és lehetőségek harmóniája.
Kiváltság - kiszolgáltatottság diktatúrája. Kötelezettségek teljesítésén alapuló jogok gyakorlása.
Az EMBER,
anyagi, kozmopolita fogaskerék (árú).
Az ember lelki-, szellemi- és anyagi egységből álló egyéniség.
A nemzeti sajátosságok üres - rezervátumi - színfoltként kezelése. A nemzetek természetes élettereinek tiszteletben tartása.



Európai Konföderációról

Új idők és új eszmék jönnek!
A változás előjeleit tükrözi a világ népeinek felkelése a kizsákmányoló rezsimek ellen. A természet figyelmeztető jeleket küld az emberiségnek a föld kizsákmányolása miatt.
A jelenlegi társadalmi formák nem emberközpontúak, hiszen a népek kizsákmányolása és manipulálása óriási méreteket ölt. Nem az ember a fontos, hanem a pénz és profit.
Ma a világon naponta több mint 18 ezer és Magyarországon több száz gyerek hal éhen.

A totalitarizmus általános életformává válásával minden emberi érték elvész; a szabadság, a testvériség, a társadalmi igazság, az irodalom, az egyenes beszéd és az érthető írás szeretete, az egyszerű emberek természetes erkölcsi tisztaságába vetett hit, a természetszeretet, az emberi eredetiség és a hazafiság.

Egy évszázada hazugságban és félelemben élünk.
- "Minden magyarban eredendően ott van az igény, a szándék és a vágy, hogy felemelhesse a fejét. Egyre szélesebb, nagyobb erők jelennek meg, és felelősséggel, akarattal cselekszenek a magyarságot megtartó Szent Korona Szabadság Alkotmányának jogfolytonosságának helyreállításáért. A magyar nemzet az isteni szeretet, az igazság népe, a "magmegőrző" nép visszatalál, megtalálja tartását." (Jelenczki István)

Parasite I. - XVII.Hagytuk, hogy megosszanak minket, pedig a Kárpát-medencében mi Magyarok vagyunk a többségi nemzet. Mára már Magyarország elveszítette szuverenitását, egy nemzetek feletti birodalmi struktúra autonóm tartománya lett, független állam helyett.
Ha IsTen velünk, kicsoda ellenünk?
Keresztény múltunk erőt ad, hogy megmaradjuk az őseink útján.
A mai magyar társadalom elsősorban tudatlanságból fakadó erkölcsi válságban szenved.
Nemzedékek nőttek és nőnek úgy fel, hogy az élet minden területén hazugságra építkeznek.
Odáig jutottunk, hogy ma Magyarországon jogbiztonság helyett jogszolgáltatás van.
Nemzedékek alapszinten nincsenek tudatában annak, hogy mi magyarok honnan jövünk és mi a küldetésünk ebben a világban. Alapvető, emberi értékeket jelentő alapok nélküli légvárakban telnek el életek értelmetlenül.
A Szent Korona Szabadság Alkotmánya magyar történelmi alkotmány legfontosabb alapelveinek összegzése. Jogrendszerként egy folyamatosan bővülő, fejlődő rendszer, Magyarország ősi, íratlan történelmi alkotmánya, amely a történelem folyamán a nemzet akaratának megfelelően formálódott.
A Magyar Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának a helyreállítása számtalan érdeket sért, ez államforma váltást is jelentene. De ez az egyetlen lehetséges kivezető út abból a zűrzavarból, mely uralja Magyarországot.
A Szent Korona Szabadság Alkotmánya magában foglalja Ősjogunk minden elemét. Ez a Teremtő alkotásaként (alkotmányaként) nem nemzetség-, nemzetiség-, vagy állam-függő, tehát a Szent Korona Szabadság Alkotmánya mintaként szolgál minden nemzetnek saját Alkotmánya elkészítéséhez.

Magyarországon minden hatalom forrása a Szent Korona. Ezért a fentiek szerint a hatalmat a tagok közösen, azaz az uralkodó és a nemzet együtt gyakorolják. A hatalomnak ez az együttes gyakorlása tükröződik az Aranybulla ellenállási záradékában, és ez indokolta, hogy pl. a majdnem abszolút hatalommal rendelkező Mátyás király is mindig szentesíttette az országgyűléssel, vagy az országgyűléssel mondatta ki a saját akaratát.

Sem a végrehajtó hatalom, sem a törvényhozás (így jelenlegi kormány vagy országgyűlés) nem alkotmányozhat. Törvénytelenség jogot nem alapít.


ÁRPÁD Apánk Nemzeti ZászlójaAz Alkotmány jellegéből eredően nem változtatható, nem helyezhető hatályon kívül, de jogfolytonossága megszakad, ha a szentkoronai értékrend nem érvényesül. Íly módon nem 1944. március 19-én (Magyarország német megszállásakor) szakadt meg a Szent Korona alkotmányosságának jogfolytonossága, hanem 973-ban, a "Quedlinburgi békekötéssel", amelyben Géza - a Lech-mezei csata utáni események figyelmen kívül hagyásával - a nemzeti érdekek védelmének kötelezettsége mellett katonailag is indokolatlanul adta fel szabadságunkat, és vetette alá hazánkat a judeokeresztény oltár és a kirekesztettek jogfosztásán álló trón szövetségének, ahogyan azt Botos László "A Szomorú magyar történelem teljes megismeréséhez" c. írásában cáfolhatatlanul bizonyítja.


"Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat."

József Attila

Őseink törvényeinek eredményessége, a folytatásban rejlik! Csakis a történelmi alkotmányunk jogfolytonosságának visszaállítása hozhatja el Magyarország feltámadását, Istenünk adománya szerint!
Wass Albert - Szabadság
Azt jelenti, hogy jogod van az élethez, éppen úgy mint a pillangónak, vagy a madárnak, vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több, mint ezeknek. Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esőhöz és ahhoz, hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni és nyugalmasan várni a naplementét. jogod van elnyomni magadban gonosz indulataidat és jogod van a tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet.

Ez a szabadság.

A többi, amit ezzel a fedőnévvel cégjelezve annyiszor tűztek zászlóikra emberi megmozdulások, csupán valamely embercsoport önzését, izgágaságát vagy uralmi vágyát képviseli egy másik embercsoport rovására.

Az igazi, természetes szabadságtól irtózik minden közösség, mivel az felszabadítja az egyént és ezáltal megszünteti a közösséget.
Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.
Szent meggyőződésem, hogy csak akkor és csakis akkor lesz a magyar embernek élhető jövője hazájában, ha olyan magyar emberekre bízza az ország vezetését, akik követik Őseink szellemiségét!
"Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl."

Mahatma Gandhi



Atilla Nagy KirályunkFel kell ismernünk, hogy az igaz Isten ma is velünk van, mint ahogy Attila királyunkkal és Árpád hunjaival.

Egy szándék! Egy akarat! Egy cselekedet!


"Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint".





VISSZA KELL TÉRNÜNK A MÚLTHOZ, HOGY A JÖVŐT LÁTHASSUK!

Aranybulla, ahol törvény írta le: II. András király (1205-1235) Aranybulla 1222

- (VIII. p.)Ha külföldiek, tudniillik tisztességes emberek, jönnek az országba, az ország tanácsa nélkül méltóságra ne emeltessenek.
- (XI. p.) Fekvő birtok az országon kívülieknek ne adományoztassék. Továbbá (II. p.), (XVII. p.),
- (XXIV.p.) Hogy izmaeliták és zsidók tisztességet ne viseljenek, pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunk béli nemesek legyenek, izmaeliták és zsidók ne lehessenek.
- (XX. p.), (XVI. p.) Ezen négy főuron, t. i. a nádor, a bán, a király és királyné udvarbíróin kivül, két méltóságot senki se viselhessen.



Tudja Ön, hogy az Aranybullán kozmikus jelképrendszer van?

Nimród a hatalmas vadász és az Orion csillagkép. Naprendszerünktől a Tejút galaxisig és tovább.
Kozmikus jelképrendszer az Aranybullán! Jobbra: A Tejút galaxis és nagyságrendjében az Orion-kar (forgó szvasztika és vízszintes holdsarló).
Balra: Naprendszerünk helioszférikus mezeje egyben a Nap ősi szimbóluma (kör közepén pont).
Az Orion csillagkép a rovás R betűjének feleltethető meg (a csillagok, mint fehér és kék pöttyök).

Galaxisunk a Tejút

Kisfilm: Vadász (Nimród, Orion, Ozirisz) csillagkép; Napfelkelte a világűrből - Kelta kereszt - A Tejút, a négy égi folyó és a kisebb ötödik, az Orion kar - Az Orion karban helyet foglaló Naprendszerünk - A Nap keltette csepp alakú helioszférikus mező és a holdsarló (pajzs) alakú ütközési zóna - Naprendszer, Nap Föld, Hold
Égi élő igazság - A Szent Korona misztériuma

II. András Aranybullája és az Orion csillagkép. Az Aranybullából hét készült. Hátoldalán az Árpád-házi királyok hétszer vágott sávos pajzsán kilenc oroszlán található. Az Orion csillagkép a rovás R-nek feleltethető meg.


Hét pecsét: Aranybulla ,ellenállási záradék

"Hogy ezen engedményünk és rendelésünk mind magunk, mind utódaink idejében örökké érvényes legyen, hét oklevélpárba irattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük; úgy, hogy egy pár küldessék pápa úrnak, második a János vitézeknél, harmadik a templomosoknál, negyedik a királynál, ötödik az esztergomi káptalanban hatodik a kalocsaiban, hetedik a nádornál őriztessék, úgy hogy ez az irást mindenkor szeme előtt tartván, se ő ne tévedjen le a felebb mondottak valamelyik pontjáról, sem a királyt vagy a nemeseket vagy másokat ne engedjen letévedni. Hogyha pedig mi, vagy utódaink valamelyike bármikor ezen rendeletünk ellen véteni akarnánk, álljon szabadságukban ezen levél erejénél fogva, minden hűtlenségi vétek nélkül, mind a püspököknek, mind más uraknak s az ország nemeseinek, öszvesen és egyenként, jelenleg és a jövőben nekünk és utódainknak ellenállani és ellenmondani örökre."


Kép: fent kezdve - Nap, Hórusz, Hold (Hórusz egyik szeme a Nap, a másik a Hold) - Tejút, Orion-kar, Naprendszer. A szimbólumvilág átvezet bennünket a nagyságrendekbe és tovább. A Szent Korona, az Aranybulla és egy "sumér tábla" szimbólumrendszere.A Király kezében lévő jogar rovásírásos olvasata: Egy az Isten. Ugyanez a jelkép megtalálható a sumér kőtábla részleten (középen) az oszlop tetején.

Akik ezeket az ősi törvényeket figyelmen kívül hagyják, azok futni hagyják Magyarország kifosztóit, mert az 1949/ XX törvény alapján itt minden törvényes és jogszerű volt. Elszámoltatás és felelősségre vonás, elengedhetetlen, e nélkül semmi nem fog történni hazánk és az itt élő emberek érdekében.
Őseink törvényeinek eredményessége, a folytatásban rejlik!


A Turul a szabadság jelképe is.A világválság és a világháború, valamint a trianoni diktátum káros hatásai ellenére Magyarország 1920 után azért tudott talpra állni egyedülállóan, szinte az egész világ közvéleménye egy csodáról beszélt Magyarország vonatkozásában, mert ezen az alapon politizáltak.

Aki nem emlékezik, az felejt, és az aki felejt, annak NINCS JÖVŐJE!

Magyarországon, ha valaki jogállamról beszél és alkotmányról, akkor csak ebben a fentebb említett szellemiségben, teheti meg. Nem csak azért, mert nincs földi hatalom, aki ezeket a törvényeket érvénytelenítette volna, bármilyen furcsa, de még mindig érvényben vannak. Csak ezen, gondolatok mentén lehet napjainkban is politizálni Hazánk érdekében.
Mindannyian érezzük azt a Magyar virtust, amely szeretne kitörni belőlünk, ha hagynánk.
Igazságosság, büszkeség és a szabadság élni akarását.


Végre utat kellene adni az őseinktől örökölt tulajdonságainknak, és nem kellene mindenáron az ész érvei alapján megfelelnünk a mások által kiszabott feltételeknek, hanem
hallgatnunk kell a szívünkre és nem fogunk csalódni.


Őseink jellemét mindenki érzi szíve mélyén, kik nem voltak gumigerincű, megalkuvó és gyáva emberek. Engedjük, hogy felszínre kerüljön az igazi énünk, és ne féljünk a holnaptól!
De legyünk erősek a hitben akkor, amikor az igazságot szeretnénk kiharcolni.


A magyar jövő azon emberek, által fordulhat, akik olyan világszemlélettel-erkölccsel rendelkeznek, hogy képesek meglátni azokat az értékeket, amelyek a haza és minden magyar ember érdekeit képviselik.

 http://domonyi.aries.hu/Szabadsag-Alkotmanya.html#.VtwNEUAU7Gh

"A magyar, bálványt nem imádott soha.
Egy istenség volt, melyre áldva tekinte föl,
mely templomba be nem fér,
melynek áldását legközelebb érzi
minden, ami él: a Nap és a csillagos ég."
(Jókai Mór)



Nem foszthatják meg a Magyart Istenétől, ha nem akarja.



Egy az Isten!


"Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy "EGY"-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve: ÍZ.

ÍZ "volt" a Kezdetben és "van" örökké a Minden felett.

ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban - az ősvizet. Az ősvízben - az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.

Így lett nekünk a "kezdet": ÍZ-TEN."


(részlet a Magyar Bibliából - a "Magyar Ószövetségből")

Forrás: http://domonyi.aries.hu/Szabadsag-Alkotmanya.html#.VtwNEUAU7Gh

http://domonyi.aries.hu
 

2016. március 1., kedd

Utazás az Univerzum peremére

A szabadság rabszolgái. & Az ember mindig rabszolga volt...❓





A különböző történelmi korszakok sosem egyik napról a másikra következtek be, mindig egy folyamat előzte meg őket, ami aztán szépen lassan elvezetett egy minőségileg új, más vagy részben más irányelveket hangsúlyozó társadalmi berendezkedés felé. Nemrég olvastam egy írást, amelyben egy unoka kérdezgette a nagymamáját arról, hogy a náci Németország hogyan alakult ki és leginkább, hogy engedhették meg elszabadulni azt az ideológiát, ami tömegek szabadságjogait korlátozta nagy mértékben, és amelynek háborús gépezete milliókat temetett maga alá végérvényesen. A nagymama válasza egyszerű volt és teljesen érthető: "nem egyik napról a másikra történt..." Fokozatosan, alattomosan aknázta alá a politika és a propaganda az emberek mindennapi életét...



A 21. század hajnalán bizonyos értelemben "szabad az információ". Ez azt jelenti, hogy minden háztartásban jelen van az internet, nevetséges áron kínálják a  könyvtárbérletet, szinte bármilyen tudásanyaghoz pár percen belül hozzájuthatunk. Egy ilyen korszakban nem lenne meglepő, ha feltalálók, polihisztorok, nagy gondolkodók lepnék el a Földet. Tudom, nem tanítják az iskolában, de bármi lehetsz, csak akarnod kell!

Ennek ellenére az emberiség nem csinál mást, mint "benzint csapol, hamburgert árul, vagy nyakkendős rabszolgának áll"...

A propaganda nyughatatlan, folyamatos és túlontúl hatásos. Ördögien kieszelt terv, aminek hatására saját magunk kérjük "foglárainktól", hogy a karajainkra szoruló bilincs kulcsát minél messzebbre hajítsák.
Nézzük mit is kapunk cserébe!




Fogyassz, fogyassz fogyassz! 

A vezényszó, amelynek hatására az emberiség költekezési szokásai szépen lassan megváltoznak és hátborzongató méreteket kezdenek ölteni. "Dobd el, ami csak kicsit is rossz! Ne javítsd meg! Vegyél újat, hisz olcsó!" Reklámok parancsaira szinte mindenki többet vásárol, mint amennyit megengedhetnek magának. A bankhitelek észrevétlenül kezdik végérvényes rabszolgasorsba taszítani az emberiség életszínvonal-hajhászóit. Csak itthon 5 év alatt a négyszeresére nőtt az eladósodott emberek száma, de nem csak Magyarország jár élen ebben a  kérdésben.

Végtére is, mi mással lenne ellenőrizhetőbb, kontrollálhatóbb az ember mint a pénz által? Értéktelen papírdarabkákért és fiktív számjegyekért dolgozunk, amik hónap elején (jobb esetben) megjelennek az elektronikus számlaegyenlegünkön.



Háborúk
A háború lényege a pusztítás, nem szükségszerűen az emberi életek kioltása, hanem az emberi munka termékeinek a megsemmisítése, továbbá a társadalom feletti kontroll fenntartása és fokozása. A háborúk, fegyveres és etnikai villongások, mindig és minden esetben általánosítással kezdődnek. Tehát ha öt, tegyük fel afganisztáni merénylő pokolgépet robbant egy stratégiailag fontos amerikai területen akkor a cikkek kövér szalagcímei arról fognak szólni, hogy az "AFGÁNOK" merényletet követtek el. Értjük ugye? Egyáltalán nem biztos, hogy a teljes afgán közvélemény egyezik a merénylők gondolkodásával. Lehet, hogy teljesen szemben áll azzal. Ezzel nagy mértékben sikerül manipulálni a közvéleményt és észre sem vesszük, de egyik pillanatról a másikra változik meg a közvélekedés adott népcsoportról és pillanatok kérdése, hogy a közvélemény szentesíti a "szent háborút" adott népcsoport, vagy ország ellen. Tehát a lényeg nem más, mint a tálalás:

A hamis zászló technikája, avagy fogd rá a nyuszira! 
Ez nem jelent mást, mint egy precedens értékű ügy, ("casus belli"- azaz háborús ürügy) szándékos, előre kitervelt végrehajtása, amit később annak az országnak a számlájára írnak, ami ellen politikai, vagy anyagi érdekekben kívánnak fegyveresen fellépni. Van pár példa erre a közelmúltban ugye?


TV
Nézz tévét, lehetőleg minél többet! Ez az a készülék, ami minden háztartásban fellelhető, és a leghatásosabb szócsöve a regnáló társadalmi rendszer propagandagépezetének. Ezen keresztül jut el minden háztartásba a vezényszavak garmadája, amiket hosszútávon sulykolnak az emberbe, aki még ha az elején tiltakozik is, végül elhiszi az erőltetett maszlagot. Szinte minden reklámban, vagy fontos tudósításban megjelennek az úgynevezett "szakértők", akik az adott témában a tudományos álláspontot hivatottak képviselni. Így olajozottan működik a hatalom meggyőző ereje. Az "intelligens mosóport", a fogkrémeket, a bankkölcsönöket is "szakértők" ajánlják. Márpedig, ha maga Vágó István, aki egy széles látókörű, kiemelkedő lexikális tudással rendelkező ember ajánlja elhisszük, hogy nem csalódhatunk a felkínált termékben. "Szakértőket" kérdez meg a híradó riportere, akik magabiztosan hirdetik, hogy hogyan KELL vélekednünk az adott témáról. Korábban írtam már a tekintélyek szerepéről. Unalmasak a balesetekről szóló tudósítások? Azért töltik meg vele a híradót, hogy elhidd: neked jó, veled nem történt ilyen, te biztonságban vagy.  Elterelik a figyelmet a leginkább fojtogató társadalmi problémákról olyan hírekkel, amik bár érzelmileg megérintenek semmi fontosat nem közölnek. Lehet, hogy ma is valahol épp pandák születtek... Aludj szépen tovább!



Mérgező élelmiszerek

"Az vagy, amit megeszel és azzá válsz, amit gondolsz". Teljes mértékben igaz. A gondolat, minél gyakoribb és erősebb, annál nagyobb eséllyel "kocsonyásodik" anyaggá. Az sem mindegy, hogy milyen minőségű üzemanyagot és kenőolajat töltesz az autódba ugye? Az embernek kétféle táplálékra van szüksége: az egyik szellemi, a másik pedig fizikai táplálék. Mindkettő kielégítésre szorul és ezek minősége egyáltalán nem mindegy. Az ízek (tudom furcsán hangzik elsőre) MÉRGEK. Színező, ízesítő, tartósítószerek garmadája található a bolti termékekben, amire nem biztos, hogy teljes mértékben fel van készülve az emésztőrendszerünk. Az emésztésünk képességeinek alakulása egy hosszútávú evolúciós folyamat része. Nem biztos, hogy képes a szervezetünk mindent lebontani, vagy kiválasztani.


Ezt (ne) vedd be! - Gyógyszeripar

A görög "pharmacon" szónak két jelentése is van. Az egyik gyógyszert jelent, a másik pedig mérget. A kettő közötti különbség az adott kemikália alkalmazásának mennyiségében keresendő. Arisztotelész szerint "az első kupa bor az egészségé, a második a jókedvé, a harmadik a mámoré a negyedik pedig a gyalázaté..." Észrevettük, hogy mennyi gyógyszerreklámot sugároznak a tv-ben? Néha 2-3 ilyen témájú reklám is követi egymást. Vedd csak be, ez AZONNAL elmulasztja! A tüneti kezelésben élen jár a gyógyszeripar, csak a probléma valódi forrását nem tudják megszüntetni a rengeteg tablettával. Ellenben tonnaszámra állítják elő azt a mérget, amiről persze bárki megkérdezheti "kezelőorvosát, gyógyszerészét..."


Megfigyelés


A propaganda vezérszavai hatására szépen lassan elhisszük, hogy nagy veszély fenyeget
, hogy nem vagyunk biztonságban. Mivel mindenki biztonságra törekszik (mert egyszerűen "így vagyunk összerakva"), ezért önként és dalolva vetjük alá magunkat a globális kontrollnak. Mindezt csak azért, hogy szíveskedjenek megvédeni! Hogy kitől, azt igazából nem is igazán tudjuk... Gondoljunk csak bele, mennyire lenne kézzel fogható a szabadságjogaink csorbulása és privát szféránk korlátozódása, ha minden egyes telefonbeszélgetés, sms, internetes kommunikációnk szövegét egy mellettünk ülő kormánybiztosnak kellene átadnunk ellenőrzésre?  Ez történik most is, csak azzal a különbséggel, hogy nem ül mellettünk az említett személy, mégis tudom, hogy a leírtakban szerepel olyan "kulcsszó" amire, hogy úgy mondjam: "ugranak a robotok". Ilyen jellegű "szűrők" működnek minden internetes kommunikációs platformon. Ugye nem árulok el nagy újdonságot azzal, hogy a mobiltelefonok követhetőek és lehallgathatóak, még kivett akkumulátorral is? Be és kikapcsolt állapotban is képesek a beépített kamerákon keresztül megfigyelni akárkit, aki az úgynevezett "kockázatelemzésen" egy kicsit magasabb pontszámot kapott...


A szabadság rabszolgái

A szabadságunk nem több csupán, mint jól felépített illúzió. Úgy érezzük bármit és bármikor megtehetünk, közben elfelejtjük, hogy csak kizárólag az előzetesen belénkplántált szuggesztiók és társadalmi parancsok szerint működik mindez. Előre kitervelten nem jutunk egyről a kettőre, hiába dolgozunk egyre többet. A tévé elhitette velünk, hogy egy nap filmsztárok, rocksztárok, legfőképp gazdagok és boldogok leszünk, de mára kezdünk rádöbbenni, hogy ennek a fele sem igaz. Termékeket fogyasztó termékek lettünk, akik jól felhasználhatóak az új világrend háborúiban és gazdasági körforgásában. Folyamatos megfigyelés alatt állunk annak érdekében, hogy ne veszélyeztessük a fennálló társadalmi rendet és nehogy valamilyen módon is beavatkozzunk a hatalom terveibe. Közben szépen lassan elfelejtjük, hogy a legnagyobb változások mindig a fejekben kezdődtek el, vertek gyökeret és képesek voltak olykor megváltoztatni egy egész világ gondolkodásmódját.





Link: 
 
 
 
2016 



 
&
 
 
 

 
 
 
 

 Az ember mindig rabszolga volt...❓ 

 
 
Ha a szabadságot nem csak fizikai értelemben, hanem tudati, szellemi és lelki értelemben vizsgáljuk, akkor a válasz sokkal összetettebb:
▪️Ősi időkben az ember jobban együtt élt a természettel, de ekkor is jelen voltak hierarchiák, törzsi vezetők, mágusok, papkirályok.
🟥 A civilizációk hajnalán (Egyiptom, Mezopotámia, Róma) már megjelent a hatalom szervezett rendszere: vallás és állam egységében uralkodtak az emberek fölött.
🟥 A középkorban ez még nyíltabb volt: földesúr és jobbágy, egyház és hívő – a rabság itt már intézményesült.
🟥 A modern világban viszont a rabság láthatatlanná vált – szabadságnak álcázott kötöttségek között élünk:
▪️Pénz és digitális rabság:
A pénz kezdetben csak csereeszköz volt, de idővel hatalmi eszközzé vált:
▪️Adósságalapú pénzrendszer: A modern bankrendszer úgy van felépítve, hogy szinte mindenki adós. Ez tudati nyomásként is működik: szorongás, túléléskényszer, verseny.
▪️Digitális pénz és megfigyelés:
A készpénzmentes társadalom felé való haladás kontrollt hoz.
Minden tranzakció nyomon követhető – így a pénz = fegyelmező eszköz.
▪️Fogyasztói illúzió: A reklámok és algoritmusok nemcsak azt mondják meg, mit vegyél, hanem hogyan érezz, hogyan gondolkodj, miben higyj.
A „választás szabadsága” valójában irányított impulzusok alapján történik.
Mi minden uralkodik rajtunk❓
▪️Egészségügyi és tudományos narratívák:
Az utóbbi években láttuk, hogyan lehet biológiai félelmek révén irányítani tömegeket:
oltási útlevél, mozgáskorlátozás, pszichológiai nyomás, cenzúra.
A tudomány sokszor nem objektív, hanem hatalmi érdekeket szolgál.
▪️Jog és szabályozás:
A törvények nem mindig az egyént védik – sokszor centralizált hatalmi struktúrákat erősítenek.
Amit ma szabad, holnap tilos.
Ami ma kötelező, holnap elfelejtetik.
▪️Technológia és algoritmus:
Az okoseszközök nemcsak segítenek, hanem profiloznak, irányítanak, függőséget építenek.
Te választasz – de az algoritmus adja a lehetőséget..
▪️Narratíva háború – média és információ:
Az uralom egyik legfinomabb formája: ki birtokolja a történetet, amit elhiszel magadról és a világról?
Ha elhiszed, hogy gyenge vagy, akkor irányítható vagy.
▪️Láthatatlan erők: hiedelmek, trauma, kollektív tudattalan.
💯 De a legnagyobb rabszolgaság belül van:
– megfelelési kényszer
– önazonosság elvesztése
– belső engedelmesség egy mesterséges rendszernek.
A kiút: belső forradalom, tudati felszabadítás.
A valódi szabadság nem kívülről jön‼️
Nem törvények, nem pénzrendszerek, nem politikai változások hozzák el.
Hanem amikor az ember
▪️felismeri a láthatatlan rácsokat önmagában és körülötte,
▪️visszaveszi a figyelmét, a tudatát, a döntéseit,
▪️újra kapcsolódik a belső iránytűjéhez – a természettel, lélekkel, szívvel és
közösséget épít másokkal, akik nem programozott bábok, hanem élő, gondolkodó lények....https://www.facebook.com/photo/?fbid=122265918410227230&set=a.122115259124227230
 
 
 
2025 

Világunk Titkai - Atlantisz, az eltűnt világ

Hagyaték - Vérrel pecsételt szerződés - A Magyar nemzet születése