2023. június 3., szombat

A HATALOM ANATÓMIÁJA - (HIHETETLEN MAGAZIN)

 

- ÁLLANDÓ RETTEGÉSBEN TARTOTT RABSZOLGÁK :

Az 1973-2021 között történelmi események és folyamatok alapvetően változtatták meg a világ berendezkedését, olyannyira, hogy az útjukra indított tendenciák a jelenünket is meghatározzák. A nagyhatalmi játszámból az USA került ki győztesen, ezzel egypólusú világrendszer jött létre, annak minden előnyével… - és legfőképp hátrányával. A hatalomtechnikai módszerek globális kormányzás kialakítására irányultak és ezt a célt a mai napig nem adták fel a világot irányítók. A probléma az, hogy időközben más országok is bejelentkeztek, mint globális tényezők és ellenpólust képeznek, ezzel egy komoly szembenállást produkálva az eddigi, meglehetősen egyoldalú status quo-val szemben. Jelenünk legtöbb krízise, égető problémája ide vezethető vissza. A világ újra felosztásának küszöbén állunk, ami ezzel együtt a világhatalom felosztását is jelenti. A kérdés, hogy vajon sikerül-e viszonylag békésen véghez vinni ezt a folyamatot, avagy ismét (és talán utolsó alkalommal…) egymásnak esnek a riválisok, aminek brutális, netán végzetes következményei lehetnek…

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése