2023. december 7., csütörtök

GENERÁCIÓK ÉS SZAKADÉKOK


Tulajdonképpen hány generáció is él egymás mellett egy országban, egy kisebb közösségben vagy egy családban, ők hogyan viszonyulnak egymáshoz, hogyan érthetnék meg egymást a boldogabb élet reményében? Az elmúlt ötven-hatvan évben rohamtempóban változott meg szinte minden: az élet várható hossza, a társadalom korösszetétele, a jövőkép, de például a tisztelet fogalma, a várakozás jelentése vagy az agy leterheltsége is. 

Ennek az átalakulási folyamatnak az egyes korcsoportokra gyakorolt hatása jelentős, mert nem az van, ami eddig volt - és ez igen gyakran feszültségekhez vezet a különböző generációk között. Steigervald Krisztián a generációk kutatásával foglalkozik több mint húsz éve, e témában három éve és az idén két nagyon hasznos könyve is megjelent, többek közt azért, hogy szüleink, nagyszüleink, gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenként tekintsenek egymásra és hogy a generációk között gyakran fennálló repedésekből ne legyenek árkok vagy szakadékok, hanem sokkal inkább hidakat építsünk föléjük.

 Friderikusz Sándor podcastjába ezúttal Steigervald Krisztián generáció-kutatót hívta meg, hogy nagyon sok olyan témáról beszélgessenek, amelyek a generációk megértését egymással kapcsolatban nagyban segíthetik. Igazán hasznos értelmezéseket és együttélési tanácsokat lehet kapni a szakértő válaszaiból.



Friderikusz Podcast

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése