2016. február 7., vasárnap

A történelem legnagyobb viselkedésbefolyásoló kísérlete.




Az emberiség történelmének legnagyobb viselkedésbefolyásoló kísérlete kezdődött Kínában és talán csak az imáinkon múlik, hogy ennek megjelenése mennyit késik a nyugati országokban.
Kínában egy olyan pontrendszert indítottak el, amiben az állampolgárok politikai nézeteik, a közösségi médiában található kommunikációik, vásárlásaik és hitelminősítésük alapján kapnak besorolást.
A 350-950 tartományban mozgó pontok alapján döntik majd el, hogy ki kaphat hitelt, vízumot, vagy állami juttatásokat.
A pontok azt is meghatározzák majd, hogy ki milyen álláslehetőségekhez juthat, így végső soron az életben való boldoguláshoz szükséges minden lehetőség ettől függ majd.
A rendszert még manipulálhatóbbá teszi, hogy a besorolást a hozzátartozók és barátok pontszámai is befolyásolhatják, biztosítva a társadalmi nyomást az államilag elfogadott viselkedés produkálására, hiszen ki akarna rosszat szeretteinek helytelen viselkedésével.
A pontszámok pedig nyilvánosak lesznek, tehát nem lehet majd elrejteni őket a barátok és családtagok elől. Mindenki belelát majd mindenki más besorolásába az Interneten.
Az új rendszer egy rendkívül hatékony módszert biztosít az állam számára a politikailag korrekt és társadalmilag kívánatos viselkedésformák erősítésére.
A besorolást az egyelőre még önkéntes alapon működő, 2020-tól azonban már kötelező személyi igazolványhoz is hozzárendelik.
Mivel Kínában a legtöbb közösségi hálózat és fizetési szolgáltatás az Alibaba és a Tencent irányítása alatt áll, a két céget szintén bevonták az állami pontrendszer működtetésébe.
Az amerikai tulajdonú Yahoo az Alibaba egyik főrészvényese, így a cég a föld legnépesebb országának elnyomására irányuló törekvések résztvevőjévé vált. Szolgáljon ez figyelmeztetésül mindannyiunk számára, hiszen a szabadságunkat hol kisebb, hol nagyobb adagokban, de folyamatosan feladjuk állítólagos biztonságunkért cserébe, függetlenül attól, hogy a Föld mely pontján élünk.



Minden évben egyre több személyes adatot adunk meg magunkról, így szinte gyerekjáték bárkiről profilt készíteni. Az államnak nincs más dolga, mint megszerezni a legfontosabb szereplők együttműködését.
Ma már semmit sem tehetünk anélkül, hogy valaki, legtöbbször több valaki, ne tudna róla és ne ismerné tetteink legapróbb részleteit is, és ez független attól, hogy ezek a részletek bárkit érdekelnek-e vagy sem. A telefonunk és számítógépünk folyamatosan jelentéseket készít és küldd rólunk a szolgáltatók felé, a hirdetők mindent tudnak ahhoz, hogy egyre pontosabban célzott reklámokkal érjenek el minket, a közösségi hálózatok pedig a személyes adatok kincsesbányájának számítanak.
A hitelkártya kibocsátók például számos tényező alapján állapítják meg egy ügyfél hitelképességét. A manapság rendelkezésre álló hihetetlen mennyiségű információ tükrében vajon mekkora kísértés lehet számukra a nem pénzügyi jellegű információkat is felhasználni ehhez?
Tudva, hogy az Egyesült Államokban egyre többen részesülnek az állami segély valamilyen formájában, nem nehéz felismerni, hogy az állam hogyan lehet képes egyre nagyobb hatalmat gyakorolni az állampolgárok felett ezen keresztül, például azáltal, hogy politikai feltételekhez köti a juttatások folyósítását vagy éppen megvonását.1
A bibliai próféciákban jártas keresztény szakértők érthető módon ilyenkor azonnal a Jelenések könyvének 13. fejezetében2 leírtakra asszociálnak, ami egy olyan jövőt tár elénk, ahol a „fenevad bélyegének” viselete közvetlenül kapcsolódik a „Fenevad” vagyis az Antikrisztus politikai támogatásához.
A bélyeg nélkül senki sem tud majd vásárolni vagy eladni, és az is egyértelmű, hogy ez a bizonyos bélyeg a hatalom és az uralkodó felé mutatott hűség jelképe lesz.
Egyértelmű, hogy a politikai elkötelezettségnek és a kereskedelemnek a szemünk előtt folyó egybeolvadása mindennek csupán a kezdete.

Forrás:
 http://idokjelei.hu/
 prophecynewswatch.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése