2016. szeptember 8., csütörtök

Zeitgeist: Addendum (magyar szinkronnal)

 

 

Jelenlegi társadalmunkkal az a nagy probléma, hogy a többségben nem tudatosult még, hogy végre kitörtünk a malthusi csapdából (az Ipari Forradalom, és a Zöld Forradalom révén), azaz eleget tudunk termelni ahhoz, hogy mindenki szükségletét kielégítsük, és még többet.

Ezért aztán még mindig a szűkösség szülte mentalitás, és az abból levezetett malthusi ideológiák uralkodnak, aminek kapcsán egyesek önkényesen tulajdonukként kezelnek közjavakat, és (játék)pénzért árulják. Akinek pedig nem jutott pénz globális Monopoly-ban, az szenved - feleslegesen.

Mindez viszont az is eredményezi, hogy a vállalatok profitmaximalizálás oltárán feláldozzák a környezetet, és közben újrahasznosítás nélkül pazarolják a nyersanygokat és az erőforrásokat. És mivel minket sikeresen behülyítettek a konzumerista értékrenddel, így passzívan hozzá is járulunk a Föld erőforrásainak és ökológiai tartalákainak kimerítéséhez. Azzal, hogy felesleges, tengerentúlról jött holmikat vásárolunk, és azzal, hogy egyáltalán elmegyünk szavazni, miközben tudjuk, politikusokat is lefizetik a lobbisták, vagy akár maguk is vállalatvezetők (vagy netán családtagjaik).

Persze van kiút: a közösségi gazdálkodás, a gazdaság decentralizálása, és így a kereskedelmet és a profitstruktúrát kiküszöbölve végre előtérbe kerülhetnek a hatékonysági és fenntarhatósági protokollok.

Facebook-oldal: https://www.facebook.com/tzmmagyarorszag 

Hivatalos honlap: http://tzm.hu/

 YouTube-csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCcZE8Q_vRwzkJCJrImbyFrg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése