2018. augusztus 17., péntek

Mit nem tanítanak az iskolákban, pedig nagyon kellene! / A hagyományos oktatás végnapjai - VNTV.





1. Élni és élni hagyni.

2. Hogyan kell tanulni.

3. Elismerni az emberiség fertőzöttségét, az evolúció akadályoztatásának tényét, és felismerni az akadályozó erők
kiismerésének szükségességét.

4. Elfogadni világunk kettős (kétséges) jellegét, ugyanakkor világossá tenni, hogy a dualitás nem kizárólagos
minőség ( = a fogat fogért, a mindenért fizetni kell egy hazugság).

5. Fel és elismertetni, hogy a végtelenben mindennek ott van a lehetősége - ezek megvalósítását pedig az igény és a
hiány jelöli ki, a valószínűségek, és lehetőségek határozzák meg, és a tudatosság realizálhatja. El kell felejteni
mindennemű képzeletbeli végállomását a végtelennek : elvetni az "elsődleges" "kizárólagos", "mozdíthatatlan",
mindenható" (és bűntársai) jellegű dogmákat, elfogadni a relativitásban rejlő örök fejlődés, önmeghaladás
lehetőségét. Ugyanakkor elismerni, hogy a mindenségben nem az emberi a legmagasabb rendű tudati struktúra.

6. A tudatosság - rész (személy) és egész (mező) természete, halmazai, ezek tanulmányozása, önmagunk, és a velünk
kölcsönhatásban élő erők és entitások lehető legjobb megismerése.

7. Elfogadni, hogy nem létezik objektív valóság ( azért nincs konkrét képünk a világról, hogy újak
realizálódhassanak) - a darwini helyett a lélek evolúciója, azaz a szüntelen önmeghaladás lehetősége.

8. A kíváncsiság fontossága, a kérdezés szabadsága.







Most akkor elmondom, mi minden hiányzik a kötelező oktatásból. Ha úgy hangzik, mint életed teljes története és összes valódi kihívása, az nem a véletlen műve.

Mit nem tanítanak még az iskolában:



  1. Pasizni meg csajozni
  2. Vitatkozni, anélkül hogy meg akarnánk semmisíteni egymást
  3. Önvédelmet
  4. Bízni a saját ítélőképességünkben
  5. Hibázni - és tanulni belőle, továbblépni, nem szégyellni
  6. Hogyan készül a gyerek - a gyakorlatban
  7. Autót vezetni
  8. Villanykörtét kicserélni
  9. Munkát keresni
  10. Beilleszkedni egyenlőek közösségébe, akiket nem csak a közös vezető/ellenség tart össze
  11. Honnan lesz pénzed saját lakóhelyet venni
  12. Hogyan működik a hitel
  13. Miről szól a politika és mikor kell gyanakodni
  14. Pénzt beosztani
  15. IKEA bútort összeszerelni
  16. Olcsó marketing trükköket, hogy legalább azoknak ne dőlj be
  17. Érthetően beszélni és kifejezni magad
  18. Szövegértő olvasást
  19. Forráskritikát
  20. Művészetet élvezni
  21. Csecsemőt életben tartani és gyereket nevelni
  22. Gazdaságtörténetet
  23. Tudománytörténetet
  24. Technológia-történetet
  25. Mi a pénz?
  26. Empátiát, toleranciát
  27. A világot más törzsek szemével
  28. Mit vegyél fel, hogy jó benyomást tegyél
  29. Jó ízlést
  30. Társas viselkedés esküvőn, temetésen, munkahelyen, egyetemen
  31. Hogyan vállalkozz
  32. Hogyan kezelj egy fűtésszerelőt
  33. Hogyan készülj fel egy orvoslátogatásra
  34. Adóbevallás - milyen kifogással, mennyit és hogyan kell fizetni és hol fizeted be a büntetést
  35. Hogy a királyok mindig lenézik az alattvalókat. És hogy ezekben a történetekben te mindig az alattvaló vagy.
  36. Tanulni.









Forrás: https://oriblog.blog.hu/2015/02/05/30_dolog_amit_nem_tanitanak_az_iskolaban





***




A hagyományos oktatás végnapjai - Dienes István, Jakab István beszélgetése:

 





A technológia rohamos fejlődése mellett a jelenlegi oktatási forma elévült és a végnapjait éli. A megváltozott információáramlás paradigmaváltó hatást gyakorol a jelenlegi oktatási rendszerre. A gyermekek reakciója, teljesítménye és viselkedése is egyértelműen jelzi, hogy a jelenlegi oktatási rendszerrel ők már nem kompatibilisek. A probléma pedig belehullott a pedagógusok ölébe, akiknek nincs túl sok szabad kezük a megoldásra, lehetőségük egy komplett oktatási rendszerváltás megvalósítására. Mi lesz, ha a gyerekeknek már nem lesz szükséges a klasszikus módon tanulniuk, hanem intuitív módon letöltik majd a tudattérből a szükséges ismereteket? A valódi tudás ráadásul igen nagy valószínűséggel nem fog megegyezni a tankönyvben foglaltakkal és a gyerekek a hülyeséget nem fogják többé bevenni. Fel kell arra készülni, hogy a pedagógusokat hamarosan a tudás-gyorsító technológia rohamos fejlődésének köszönhetően tanulást segítő okos-applikációk váltják fel. Nemzeti érzelmi alapon pedig minél előbb végig kell gondolni, hogy a szellemi kapacitásunkat hogyan tudjuk itt Magyarországon kamatoztatni.

 

&

 

Amire az iskola nem tanít(ott) meg:

 

 

 

&

 



 

 

 

***


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése