2020. február 1., szombat

Az öröm, a megbékélés és a megbocsátás erősíti az immunrendszert!

A keleti kultúrában már 2500 évvel ezelőtt is meditáltak az emberek, és ez a fajta vallási gyakorlat többször átalakult, de manapság fellelhető a nyugati társadalom életében is. 

 
 
 
 
 Az 1980-as években egy radikális változás történt, amikor John Kabat-Zinn biológus és jógaoktató egy újfajta meditációs protokollt fejlesztett ki “éberség”, (vagyis franciául teljes tudatosság, jelenlét) néven. Ez a gyakorlatsor nyolc hét alatt a meditációs technikák fokozatos tanulását tette lehetővé.
 
 „Ez a megközelítés lehetővé tette számunkra, hogy alkalmazkodjunk a nyugati szokásokhoz, és ugyanakkor lehetővé tette a meditáció bejutását a tudományos kutatás területére, ami kedvező eredményekhez vezetett. Miután a meditáció előnyeit tudományosan bebizonyították, széles körben bevezették az orvosi, kórházi és egészségügyi ellátórendszerbe. Miután megkapta az “orvosi garanciát”, a meditáció kiterjesztését megkönnyítették az oktatási és szervezeti területeken is” – magyarázza Laura Maria Cojocaru pszichológus, a INLPSI elnöke és alapítója.
“Az élet azon pillanataiban, amikor azt mondjuk, hogy stresszesek vagyunk, valójában a hypothalamus egy másik része aktiválódik, és az önvédelemmel van elfoglalva. A mellékvesék adrenalint szabadítanak fel, amely kiváltja a „harcolj vagy fuss” típusú reakciót. A szimpatikus idegrendszer felelős a válasz generálásáért. Az oxitocin csökkenti a citokin szekréciót, közvetett módon gátolja az ACTH (adrenokortikotrop hormon) szekréciót, és gátolja az amygdalát, és így a félelem, szorongás, és aggodalom kiváltja a „harcolj vagy fuss” reakciót” – magyarázza Laura Maria Cojocaru pszichológus.


Az öröm, a megbékélés és a megbocsátás óvja az immunrendszert. Ugyanakkor a szakember azt is kifejti, hogy a boldogság, elégedettség, megbékélés, megbocsátás, elfogadás, öröm, pihenés állapotai erősítik az immunrendszert.

Mit tehetünk immunrendszerünk erősítése, egészségünk és boldogságunk érdekében?
Egyszerű! Kétféle módszer létezik, amely örömet generálnak: konkrét tevékenységek és megelőző/ elképzelő tevékenységek. A konkrét tevékenységek közé sorolható a pozitív emberekkel való szocializáció, amelyből megtanulhatunk valamit, a természetben töltött idő, fizikai mozgás, szabadidős tevékenységek (film, színház, olvasás, hobbi, kirándulások, ünnepek stb.), kiegyensúlyozott étrend, pihenőidő, társas kapcsolatok, a gondolkodásmód átalakítása.


Az előretekintő/képzeletbeli tevékenységek részét képezik: meditációs technikák, a hipnózis, önhipnózis, relaxációs technikák, különböző légzési technikák. Ilyenkor az agy alfa állapotban kell legyen, amikor az agyhullámok lelassulnak, és elérik a 8-12 Hz frekvenciát.

Az alfa állapot aktiválása csökkenti a fájdalmat, szorongást, depressziót, elősegíti a kognitív funkciókat, serkenti a memóriát, a koncentrációt, csökkenti a vérnyomást, segíti a fiatalosság fenntartását, csökkenti a függőség esélyének kialakulását, hozzájárul a megfelelő súly kialakításához, és javítja az életminőséget.




Forrás:


https://filantropikum.com/az-orom-a-megbekeles-es-a-megbocsatas-erositi-az-immunrendszert/?fbclid=IwAR37Viib4gif7_dLMc28KA-ppCs1fXtpHbZfr7y9JcGeurAF3BGplHMK9ts 



***

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése