„Ha az emberek 10–20 évet valóban használható dolgok megtanulásával töltenének, megválthatnák a világot.”
Ez a mondat első pillantásra túlzónak, idealistának vagy naivan optimistának tűnhet. Valójában azonban ennek az ellenkezője igaz: ez egy radikálisan realista állítás. Nem feltételez jobb emberi természetet, nem igényel erkölcsi forradalmat, és nem számol csodákkal. Mindössze egy olyan összefüggést mond ki, amelyet a történelem újra és újra igazolt: a valódi tudás önállóságot hoz létre, az önállóság pedig szükségszerűen átrendezi a világot.
A probléma nem az, hogy az emberek ne tanulnának.
Soha nem tanult még ennyit az emberiség, mint napjainkban.
A probléma az, mit tanulnak, hogyan, és milyen célrendszer mentén.
Az emberek évtizedeket töltenek el szervezett képzési struktúrákban, tantervekben, vizsgarendszerekben – olyan rendszerekben, amelyek működésükből fakadóan nem az önálló életvezetésre, hanem a beilleszthetőségre, mérhetőségre és kiszámítható teljesítményre vannak optimalizálva. Ezek a struktúrák hatékonyan készítenek fel szerepek betöltésére, elvárások teljesítésére és funkciók ellátására, ugyanakkor csak korlátozott mértékben tanítják meg azokat az alapvető képességeket, amelyek egy autonóm ember működéséhez szükségesek:
• az önálló gondolkodást,
• a saját biológiai és pszichológiai működés megértését,
• a bizonytalanság, a kockázat és a felelősség kezelését,
• valamint az életképes, hosszú távon fenntartható rendszerek felépítését.
Ez nem összeesküvés, hanem rendszerfunkció.
Egy tömeges oktatási rendszer szükségszerűen nem az egyéni szuverenitás maximalizálására épül, hanem arra, hogy stabilan és kiszámítható módon újratermelje saját működési logikáját. Ennek következménye nem tudatlan emberek tömege, hanem részlegesen képzett, külső struktúrákra támaszkodó felnőttek, akik megtanultak alkalmazkodni, de nem tanulták meg az önálló működés teljes felelősségét.
Ez magyarázza, hogy sokan hosszú évek tanulása után sem értik:
• saját testük működését,
• az anyagcsere, az idegrendszer és a hormonális szabályozás alapjait,
• a pénz természetét, az adósság és az infláció mechanizmusait,
• a pszichológiai befolyásolás és a félelemkeltés működését,
• vagy azt, miként alakul át az információ narratívává, a narratíva pedig engedelmességgé.
Ez nem tudáshiány.
Ez rosszul irányított tanulás.
Ha egy ember 10–20 éven keresztül következetesen valóban használható, az életben alkalmazható kompetenciákat építene, akkor egészen más viszonyban állna a világgal. Nem várna folyamatos útmutatásra, nem szorulna állandó külső megerősítésre, és nem lenne kiszolgáltatva az egymást váltó „szakértői” narratíváknak.
És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, amelyről ritkán beszélünk nyíltan:
egy ilyen emberrel nem lehet könnyen rendszert fenntartani.
Az az ember, aki:
• érti a saját biológiáját,
• képes kritikusan gondolkodni,
• fizikailag és mentálisan stabil,
• és képes értéket teremteni és fenntartani,
nem igényel állandó irányítást.
Nem szorul folyamatos megmentésre.
A megmentés narratívája értelmetlenné válna, mert az emberek nem várnának rá.
Nem várnának politikai, gazdasági, technológiai vagy ideológiai megváltókra.
Nem várnák, hogy „majd valaki megoldja”.
Nem várnák, hogy a válasz kívülről, felülről érkezzen.
Fontos pontosítani: ez nem lázadás, nem rombolás és nem káosz.
Ez érettség.
Egy érett társadalomban kevesebb szabályra van szükség, nem többre.
Kevesebb felügyeletre, nem többre.
Kevesebb magyarázó narratívára, nem többre.
A valódi veszély tehát nem a tudatlanság, hanem az, amikor az emberek azt hiszik, hogy tudnak, miközben soha nem sajátították el azt a tudást, amely valóban képessé tenné őket az önálló működésre.
Ha egy kritikus tömeg – nem mindenki, nem az egész világ, hanem akár néhány millió ember – 10–20 éven keresztül következetesen az önállóságot szolgáló tudást építene, akkor a világ nem megváltásra szorulna, hanem átalakulásra. Ez az átalakulás nem lenne látványos, nem járna forradalmi jelszavakkal, és nem egyik napról a másikra történne meg.
Egyszerűen csak nem működnének tovább azok a rendszerek, amelyek a tudatlanságra épülnek.
Ha mind ez lehetséges, akkor nem aza valódi kérdés, hogy megtörténhet e, hanem az, hogy kinek áll érdekében, hogy ne történjen meg.
Egy tudatos, kompetens, kritikus tömeg nem megdönti a világot, hanem feleslegessé teszi azt a működésmódot, amely eddig fenntartotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése