Az antibiotikum: az emberiség legnagyobb találmánya – és legnagyobb ellensége?

 

 

 

 Az antibiotikum: az emberiség legnagyobb találmánya – és legnagyobb ellensége?

 
Négy kúra hét hónap alatt, és a tünetek mégis visszatérnek. Valami nincs rendben azzal, ahogy ma az antibiotikumokhoz nyúlunk.

Egy ismerősöm mesélte nemrég: hét hónap alatt negyedik antibiotikum-kúrán van túl. Az emésztőrendszere tönkrement, az immunrendszere kimerült – és a tünetek mégis visszajönnek. Nem egyedi eset. Egyre többen járnak így.

Az antibiotikum valóban az orvostudomány egyik legnagyobb vívmánya. Milliók életét mentette meg fertőzésektől, amelyek korábban halálosak voltak. De az a mód, ahogy ma használjuk – szinte minden fertőzésnél, megelőző jelleggel, sorozatban –, mára a szervezet ellen dolgozik.

„Antibiotikumot csak akkor volna szabad alkalmazni, ha az életveszélyes, vagy a fertőzés annyira erős, hogy további egészségkárosodás várható nélküle."
 

Amit kiirt, az nem csak a „rossz" baktérium:

Az antibiotikum nem válogat. Nem csak a kórokozót pusztítja el – hanem a bélrendszer teljes baktériumközösségét megtizedeli, beleértve azokat a hasznos mikroorganizmusokat is, amelyek nélkül a szervezet nem tud normálisan működni.

Jó példa erre a laktóz-érzékenység kialakulása. A tejcukor lebontásához bizonyos bélbaktériumok által termelt enzimre van szükség. Ha ezeket a baktériumokat kúránként kiirtjuk, a tej megemésztése egyre nehezebbé válik – és sokan azt hiszik, hogy „öregednek", vagy hogy valami belső változás történt velük, holott a bélflórájuk egyszerűen megritkult.

De ennél mélyebbre is nyúlik a probléma. A gyógyulás folyamatában maguk a baktériumok is aktív szerepet játszanak: segítenek a gyulladás szabályozásában, a bélfalak helyreállításában, a tápanyagok felszívódásában. Ha sorozatos kúrákkal épp ezeket irtjuk ki, akkor paradox helyzet áll elő: a gyógyszer, amelyet a felépülésre szánunk, magát a gyógyulási kapacitást rombolja le.

Többszörös kúra után a bélflóra diverzitása jelentősen csökken, és nem mindig áll helyre magától. Helyén olyan baktériumtörzsek szaporodhatnak el, amelyek ellenállóbbak – és épp ezért kevésbé kívánatosak. Innen ered az is, hogy sokan a negyedik kúra végén rosszabbul érzik magukat, mint az első előtt.

A stressz és az immunrendszer összefüggése:

 
A szervezetünk nem passzív befogadója a kórokozóknak. Az immunrendszer évmilliók alatt fejlődött arra, hogy megbirkózzon velük – és régen, segédeszközök nélkül is megtette. Felmerül a kérdés: miért nem teszi ma is?

A válasz nagyrészt a stresszben rejlik. A tartós stressz nem csupán kellemetlen érzés – biokémiailag visszafogja az immunrendszert, az emésztést, és legalább tizenöt más alapvető testi funkciót. Ha a szervezet folyamatosan vészhelyzeti üzemmódban van, nem tud regenerálódni. A leghatásosabb gyógyszer sem pótolhatja azt az állapotot, amelyben a test maga is gyógyíthatna.

Az alapos rágás, a lassú étkezés, a nyugalom – ezek azok a feltételek, amelyek mellett az emésztés el tudja végezni a dolgát, és amelyek mellett a tápanyagok eljutnak oda, ahol a helyreállítás történik.
Mikor valóban szükséges?

Természetesen vannak helyzetek, amikor az antibiotikum elkerülhetetlen. Súlyos balesetek, életveszélyes fertőzések, olyan állapotok, ahol az immunrendszer maga nem képes úrrá lenni a folyamaton – ezekben az esetekben életmentő, és az is marad. A kérdés nem az, hogy létezik-e, hanem az, hogy mikor nyúlunk hozzá.

Ha minden fertőzésnél az első lépés az antibiotikum, a szervezet soha nem tanul meg önállóan védekezni – és a bélflóra, amely az immunrendszer egyik alapköve, lassan felmorzsolódik. A négy kúra utáni kimerültség nem mellékhatás.
Az maga a következmény.

– Ha érdekel a folytatás a megoldás, olvass a többi írásomból is: Dénes Bereczki

 

A természet patikája:

https://www.facebook.com/groups/1613870892246233/

 

/facebook