Az elmúlt napokban-itt a Face- on- gyalázatos vádak érték a magyarságot és a magyarság történelmét. Úgy döntöttem, hogy minden áldott nap-időt és energiát nem sajnálva- a magyarság igaz történelméről írok egy-egy nagyon rövid fejezetet. Sajnos napjainkban, minél rövidebb az írás, annál nagyobb az esélye, hogy el is olvassák. Nem „megmondó” és bölcs emberként, csupán egyszerű, hazáját féltő magyarként. Az elmúlt 70 esztendő megtette a hatását, agymosott liberálissá vált a világunk… gyújtsunk gyertyát a sötétségben és erősítsük a nemzettudatot! Kérlek benneteket, hogy minél többen osszátok meg szerény írásaimat, talán hasznára válik olvasóinak…
A legfontosabb! A célom a figyelem felkeltése és a kölcsönös érvek ütköztetése. Senkit nem akarok megbántani a hitében, és megosztani sem szeretnék. Az sem biztos, hogy igazam van, de én úgy ítélem meg, hogy István király „felrúgta” az árpádi-vérszerződés elveit és népe ellen fordult a szent király. Istvántól nem lehet elvitatni az érdemeit és a hitét… a családom Csanád vezértől származtatja magát, aki, István oldalán harcolt Koppány és Ajtony ellen. Furcsa lesz a számból a vélt igazságom! Őseimért nem felelhetek. Vágjunk hát bele!
Audiatur et altera pars!
(Hallgattassék meg a másik fél is, még ha pokolra is jut érte!)
Mindenek előtt, be kell, hogy valljam,- nem bírok történész diplomával, nem szakmám a históriaelemzése -leginkább „közgondolkodónak” és lelkes, a magyarság történelme iránt érdeklődő,autodidakta kutatónak tartom becses személyemet.
Nem hiszem, hogy alábbi dolgozat meg fogja megváltoztatni – az évszázadokon (évezredeken)belénk plántált szemléletet, és tudom, hogy nem jelenik meg soha egyetlen történelem –tudományos szaklapban sem, de bízom abban, hogy akik veszik a fáradságot és végig olvassák ezen írást, azoknak megváltozik a véleményük a köztudatban kialakult Szent István király– Koppány vezér képről.
Talán ennyit felvezetésképpen!
Augusztus 20-án Mezőtúrra voltam hivatalos, mondjuk úgy – szószólónak. Miközben az előttem beszédeket mondó előadókat hallgattam, – az Új kenyér és István király szentté avatásnak évfordulójáról,- felvetődött bennem egy kérdés, ami azóta sem hagy nyugodni.
Vajon, mi a csodát is ünnepelünk mi augusztus 20-án?
Az Új kenyér, az rendben is van, (és még az adott napon Horthy István halálának évfordulójáról való megemlékezés is teljes egészében helyén való) ám, kit és mit éltetünk mi Szent István napján?
Szent István napjának megünneplését az 1083-as szentté avatásakor I. László magyar király rendelte el (mely szentté avatást, ő maga járt ki VII. Gergely pápánál,amit nem is nagyon kellett!) és 928 éve minden évben mi így is teszünk.
A Magyar történelmi tudat azt diktálja, hogy István király a „nagy államalapító”, és első királyunk.Hoppá! Itt már meg is dől az a „tudat” által diktált dekrétum. Egyik állítás sem fedi a valóságot! A magyar állam, már István király előtt létezett és már Taksonyt (István nagypapája)és Gézát (István apukája) is a korabeli krónikák királyként, és nem fejedelmekként említik.
Mint tudjuk, a korona csak szentesíti a (keresztény) királyságot! Akkor, először – a szűkre szabott lehetőségeken belül, – ismerjük meg István király személyét és jellemét:
Istvánt (aki egyébiránt Vajk-ként látta meg a napvilágot) 974-ben kereszteltette meg Géza király. Prágából meghívta Adalbert püspököt, hogy a megtérést elmélyítse, és István további képzését előmozdítsa. Adalbert volt az is, aki a fejedelmi ifjút megbérmálta, és vallási szempontból befolyásolta. Ez egész pontosan azt jelentette, hogy idegen és nyugati–keresztény
tanokat csepegtetett az ifjú elméjébe.
966-ban egy dinasztikus házasság révén, feleségül veszi (nem nagyon kérdezték, hogy akarja -e?)
II. Henrik bajor herceg lányát, Gizellát. A házasság terve Gézától és tanácsadóitól eredt,tudni illik, ezzel a friggyel, a legnagyobb potenciával rendelkező lehetséges ellenfél megszűnt ellenfélnek lenni. A bajorok pedig már akkor is Magyarországban a jövőbeni hűbéri-birtokot látták. (Már akkor is!)
977-ben, apja halála után „jólneveltségének” köszönhetően szerzetes papokat hívott Bajorországból, Csehországból, Olaszországból, és külföldi lovagokat a testőrségére.
Megkezdődött a Nyugat-római kereszténység erőszakos terjesztése…
A Magyar, nem az a fajta, aki könnyen beadja a derekát az idegen hatalmak eszméinek, Koppány vezér ősi jogon (teljes mértékben az ezeréves magyar szokásjog szerint) jelentkezett a fejedelmi címért és az elhalt király feleségéért. (Nem túl szép, de ez is szokásjog, a férjét gyászoló asszony is az új királynak jár!)
Géza még halála előtt megeskette a hozzá közel álló főurakat, hogy elmúlása után, fittyet hányva, a hagyományoknak, ne a regnáló Gyula (azaz: hadúr, akit Koppánynak hívnak és nem mellesleg, István nagybácsija) legyen a király, hanem fia, István.
Tényleg csak néhány szó Koppányról: Eszerint Árpád legidősebb fiának, Tarhosnak volt fia Tevel unokája Tar Zerind, s így dédunokája Koppány, vagyis Koppány Árpád ükunokája volt. (Remélem még érthető!) Már Gézával is voltak birtokvitáik és a rokoni viszony sem volt elég ahhoz, hogy kedveljék egymást, de Koppány mindig kikerülte a konfrontációt. Nem kívánt nyíltan szembe szállni, hiszen úgy hitte, hogy ő a „rangidős” király, Géza „ jobb létre szenderülése” után, csak ki kell várni az idejét. Tévedéséért súlyos árat fizetett! A korabeli papi-média így jellemezte őt: „Ő minden jónak ellensége, az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög, hogy Krisztus apródjának szent szándékát szétzilálja, belháborút támasztott; az ő sugallatára a pogány nép vonakodott nyakát a keresztény hit igájába hajtani…” Sokan nem tudják, de a magyar, már régtől fogva Istenfélő őskeresztyény nép. De nem így tanították! Hát persze,hogy nem! Mindjárt erre is rátérek…
Koppány is keresztény volt!
Koppány
Tessék kérem meglepődni! Bizánci-kereszténységet vett fel (az ősi hitet is megtartva!), és vetetett fel követőivel (és bizony nem is kevéssel, mert Bizáncban az „összes magyarokat”, bizánci és ősi magyar keresztényként ismerték).
Foglaljuk akkor össze a kialakult helyzetet:
Az öreg király (Géza) halott. A fiának kijárta az utódlás jogát (nem magyar jog szerint). A fia, akit a bajorok neveltek elfogadja ezt, viszont a nagybácsi (Koppány) vinné a nőt és a királyságot is! (joggal!). Itt kezdődnek a komoly ideológiai viták! Az egyik oldal a római, a másik a bizánci kereszt nevében osztja az észt. (már akkor is a megosztottság!) Azért a vagyont, a hatalmat és a dinasztikus álmokat se felejtsük ám el! Koppány „lázadásának”(ez tetszik! Lázadás,hiszen csak a sajátját akarta!) hírére, István összehívta a főembereket, és azon nyomban értesítette sógorát, Gizella bátyját, Henrik bajor herceget és maga is Esztergomba vonult, ahol egyházi szertartás keretében felövezték a nagyfejedelmi karddal. A szertartást a kor szokása szerint a püspök, bizonyára Domokos, végezte.
A szertartáson jelen voltak az őt támogató magyar főemberek, valamint a Hont, Pázmány, Orci és Vecellin sváb lovagok, akik a nehézfegyverzetű sereg, István testőrségének élén álltak”- ez nem túl szép dolog! „Idegeneket hívni magyarok ellen segítségül?” István az „egy új korszak megindítója a legendás szent király”, aki évszázadokra majd meghatározza nemzete sorsát, a római hit mellé áll és elárulja a szokásjogot?
Szóval nincs kompromisszum!
Egymásnak esik a két fél. „Bizonyos nemesek, akiknek szíve a renyhe dőzsölésre hajlott, látva,hogy bevett szokásaikat elhagyni kényszerülnek, a király törvényeit ördögi sugallatra megvetették,a régi élvezetekhez lelkükben, testükben ellene fordulnak” – így jellemzi Koppányékat az akkori helyi szpíker.
Veszprém mellett zajlik le a döntő csata…
Az egyik oldalon: Koppány ellen induló sereg vezére Vecellin, a testőrség parancsnokai pedig Hont és Pázmány lettek. (echte magyar fiúk!), a besenyők és kabarok alkották az elővédet,(ők sem magyarok!) a sereg és a had erőssége, a nehézfegyverzetű német testőrség, páncélos lovagok és skandináv-varég eredetű zsoldosok.
A másik oldal: színmagyarok szabad népe, Bulcsú utódai, a Vérbulcsú nemzetség tagjai vezetésével.
Istvánék túlerőben voltak és lényegesen megkönnyítette a dolgukat a külföldi nehéz
lovasság, a korabeli krónikák így írtak: „A bajort nem fogta a kard”. A legendáriumok és az írásos dokumentumok a csatát, magyarok és németek harcának írja le.
Veszprémi csata – I. István német támogatással, Koppány magyarokkal
Nesze neked legnagyobb magyar király!
Beugrik az István a király c. rockopera István-dicsősítése: István a mi urunk…
A csata megkezdése előtt nem volt ám ilyen „nagylegény” István! Koppány bajvívásra buzdítását nem fogadta el (pedig mennyi magyar vért menthetett volna meg, ha ők ketten lerendezik a dolgot!), sőt egyik legvitézebb zsoldos alvezérét bízta meg, hogy Koppányt a csatában levágja (nem írom le a zsoldos nevét, fityiszt neki marketing!) Egyébként a zsoldos a küldetését teljesítette! Hiába küzdöttek hősiesen, a magyarokat legyőzték az István által vezetett németek.
A nagybácsi testét felnégyelték és kitűzték az ország négy várában, Győrben, Veszprémben, Esztergomban és Gyulafehérváron. (Nem egy szent királyhoz méltó cselekedet!).
István másik két riválisát is „lerendezte”, az erdélyi földek urát, Gyulát saját hitére erőszakkal megkereszteltette, Ajtony vezér és az összes ellene forduló magyarok seregeit pedig szétverte. Majd a Pápától kapott (visszakapott?) keresztény koronával keresztény dicső királyunkká lett…
A „mi lett volna ha”, nem történelmi fogalom, de…
Tegyük fel, hogy – a hatalomért, pénzért, vallásért és nőért –zajló háborút Koppány vezér és magyarjai nyerik meg?
Ismerjük a (hibás) tanítást! Elveszik az ország, oda a magyarság! Könyörgöm, ki találta ki ezt a bugyutaságot? Ugyanúgy lett volna jövő képe az országnak, mint a már az általunk ismert esetben, csak bizánci keresztény lett volna a magyarság és kicsit „melósabb” lett volna a megmaradás, itt Európa szívében.
Hagyjuk a hipotéziseket! István győzött és korának kiváló politikusainak egyikévé vált. Az ősi hitet eltaposó, a nyugati mintákat átvevő, magyar írásbeliségünket latinná alakító áruló- kép azonban csalóka. Egy valamit nem lehet elvitatni tőle: – A hitét!
Nem célom az, hogy István király emlékét gyalázzam (hogyan is jöhetnék én ehhez!) ,de felvetődik bennem a kérdés: Megérte a megalkuvás, a magyar ősi törvények elárulása? Melyik a jobb: elbukni becsülettel – akár az egész nemzetnek, – vagy a magyarok ellenségeivel szövetséget kötni a megmaradásért? István, Imre fiának intelmei között például ez áll: „Az idegent jobban becsüld, mint a magyart!” (ha nem is szó szerint, de ez a lényege)
Elérkeztünk a szentséget sértő dolgozat végére! István agg korára lemond a koronáról, mindent elért hosszú élete során, amit célul tűzött ki maga elé, és most nyugodtan hátra dőlhet, jöhetnek a nyugalmas nyugdíjas évek. Dinasztikus tervei is valóra válnak, az országát biztonságban tudja, hiszen fiát, Imre herceget hat nap múlva királlyá választja az ország!
Nem így történt! Imrét egy vadászaton egy vadkan megöli (meg pár száz év múlva Zrínyit is?!) és oda az utódlás lehetősége Az öreg István. fia elvesztése után meghasonlik önmagával, zárkózott szinte szerzetesi életet él. Elfordul a politikától és magába roskadva latin kódexeket olvasgat, és sokat imádkozik az Istenéhez. Az országban zavargások törnek ki, a pusztákon újra fellángolnak a pogány tüzek. Sámánok harci dobja újra csatába hívja a magyarokat…
István királynak egyetlen választása maradt, hogy megőrizhesse örökét: húga fiát a „velencei” Orseolo Pétert jelöli ki utódjául. A jog szerinti utódokat, apja testvérének fiait, Vazult és Szár Lászlót rövid úton lerendezi. Vazulnak ólom a fülbe és vakság, Lászlónak halál(ejnye, szent király!).
Ám mégis kétségek között, lélekben magányosan kell számot vetnie sorsával és tetteivel élete utolsó hónapjaiban. Krisztus 1038. évében adja vissza a lelkét teremtőjének…
Nyugodj békében “szent” király!
Sapiente sat! (Bölcsnek ennyi elég!)
Vitéz Zetényi Csukás Ferenc
2013. június 5., szerda
Reinkarnáció.
AWAKENING THE WORLD. . EVERY HEART MAKES A DIFFERENCE blog.
A reinkarnáció járt a napokban a fejemben.Akik meghaltak az évezredek alatt ha mind ujjászülettek volna lennénk vagy 20 milliárdan(csak mondtam).De nem.Miért van több ezer több százezer sperma nálunk férfiaknál.
Aki a népesség számával kapcsolatba civilként mondja, hogy "igazuk van a tudósoknak, tényleg túl sokan vagyunk".Honnan szedi az ember az ilyen hülyeséget.Ki határozná meg hogy Föld anya mennyi embert bír a hátán.Az én véleményem szerint akár háromszor is ennyit elbirna csak ne ellenkezzünk,meg ne bántsuk azokat a törvényeket amelyek vele egyidősek vagy akár idősebbek tőle.
Azért gondolja ezt az ember mert abba az illúzióba ejtették hogy csak a város a lakóhely a földön.
Igen a városban tényleg furcsa és kényelmetlen lenne ha előtte ugyanolyan területtel rendelkező 35ezres városban tegyük fel laknának 1 millióan.De álljunk már meg egy perce.Ki beszél itt városról. A Földről beszélünk.Vajon miért nem írtanak ki minket ezek a gyíkpofák hatékonyabb módszerekkel(vírusok,stb...).SZERINTEM EGYSZERŰ A VÁLASZ.MERT ÚJJÁSZÜLETÜNK MINDIG-MINDIG ÉS MINDIG AMÍG CSAK KELL.Ez őket nagyon idegesíti.Kitalálták ennek módszerét.Az emberrel elhitetik, hogy reinkarnáció nincs a lélek nincs és nem örök de ha örök is az is csak a születéskor készül,van menny,van pokol van minden.Erre szépen mikor meghalunk az emberi entitást vizióba ejtik, magyarán szólva alszik és álmodja a kis vizuált világát.HA ELTUDNÁNK NEKIK MONDANI, HOGY ALSZANAK ÉS LeGALÁBB A FELE MEGÉRTENÉ AZT HALLANÁNK A HÍREKBEN TÖMEGES SZÜLETÉSEK TÖRTÉNTEK.A TUDÓSOK NEM ÉRTIK BALABLABLA(kapják be a tudósok kit érdekel mit mondanak és mit nem értenek,értenek ők mindent különben nemtudnák mit kell hazudni.).Na itt áldozna le az ő idejük.David Icke is említi ez az ő rémálmuk.Ha elvesztik a kezükből a populáció életminősége és számának írányítását.Kicsit morbitd ötlet de ha igaz akkor innen indulna az aranykor.Ahogy Pió atya és a többi írások leírják.Szerintem.
Köszönöm, hogy elolvastátok.
>Reinkarnáció: A reinkarnáció doktrínája - az új fizikai testben való újraszületés tana - rendkívül régi elképzelés; megtalálható többek között az egyiptomi vallás, az indiai hinduizmus, dzsainizmus és buddhizmus tanításaiban. A görög filozófia hajnalán Püthagorasz, Empedoklész és Platón is beépítette gondolkodásába az újraszületés eszméjét.
Az újramegtestesülés természetét illetően számos elképzelés létezik. Leginkább az a felfogás terjedt el a köztudatban, mely lélekvándorlásnak tekinti a reinkarnációt, és összekapcsolja a "karma" fogalmával. Ez az elgondolás az i.e. 800-500 körül keletkezett indiai upanisadokra (a hindu vallás szent irataira) vezethető vissza, melyek azt a hitet fogalmazták meg, hogy halálát követően új alakban születik újjá a lélek, és sorsát előző földi életének tettei (karma) határozzák meg: ha korábban gonoszul cselekedett, büntetésként kellemetlen, alacsony rendű helyzetben születik újra; ha azonban illő módon élt, jutalmul előnyökkel járó életformába és pozícióba kerül. A buddhizmus ezzel szemben azt vallja, hogy nem létezik maradandó, állandó lét, így halhatatlan lélek sem. A buddhisták ezt nem tartják összeegyeztethetetlennek a reinkarnáció és a karma gondolatával: értelmezésük szerint új élőlény alakul ki egy előző élőlény tetteiből, de lelkileg nem azonos vele (hiszen nincs maradandó lélek). Ehelyett a tudatlanság és a karma folyamatossága kapcsolja össze a korábbi és későbbi élőlényt: minden dolgok mulandóságának nem tudása, valamint a tettek okozati lánca marad meg a halál után és vezet új élethez. Buddha (i.e. 560-480), aki meglehetősen sötéten látta a világot, és puszta szenvedésnek tekintette az életet, az újraszületések körforgásából való kiszabadulást és a nirvána örök nyugalmának elérését tartotta üdvösnek. Ennek megvalósításához szerinte le kell mondanunk vágyainkról, melyek az élethez kötnek minket.
A reinkarnáció tana nem feltétlenül fonódik össze sem mély pesszimizmussal, sem a karmába vetett hittel. Erre a megközelítésre nyújt példát Jane Roberts munkássága, aki 1963-tól egészen 1984-ben bekövetkező haláláig egy önmagát Sethnek nevező entitás médiumaként működött. A Seth-szövegek tanulási folyamatként fogják fel a reinkarnációt. Hangsúlyozzák a reinkarnációs életek egyidejűségét, a szabad akarat meglétét és azt, hogy bármely pillanatban változtathatunk sorsunkon. Mindezekből kiindulva elvetik azt a nézetet, mely szerint az egyén előző életében elkövetett cselekedete szükségszerűen meghatározná jelenlegi helyzetét. A szövegek emellett megfogalmazzák a személyiség sokdimenziós természetének eszméjét, s erre alapozva hangot adnak annak az elképzelésnek, hogy egyazon entitásnak egyszerre több inkarnációja is élhet ugyanabban a korban.
Reinkarnációs élmények általában olyan személyekkel fordulnak elő, akik elfogadják a reinkarnáció létét, vagy legalábbis fenntartják annak lehetőségét. Megtörténhetnek anélkül, hogy az átélő előzetesen szándékolná őket, így például halálközeli élményekben, álmokban, módosult tudatállapotban, gyermekek spontán visszaemlékezéseinek formájában. Ez utóbbiakra mutat fel példákat dr. Ian Stevenson Húsz eset, melyek a reinkarnációra utalnak (Twenty Cases Suggestive of Reincarnation) című könyve, mely Indiában, Ceylonban, Brazíliában, Alaszkában és Libanonban élő gyermekek előző életekről adott beszámolóit és azok érvényességét vizsgálja. Reinkarnációs élmények kiválthatók szándékosan is; előidézésük leggyakoribb módszere hipnózisban adott szuggesztiók sorozata. Ezt az eljárást rendszerint "előző élet regressziónak" nevezik.>
A reinkarnáció járt a napokban a fejemben.Akik meghaltak az évezredek alatt ha mind ujjászülettek volna lennénk vagy 20 milliárdan(csak mondtam).De nem.Miért van több ezer több százezer sperma nálunk férfiaknál.
Aki a népesség számával kapcsolatba civilként mondja, hogy "igazuk van a tudósoknak, tényleg túl sokan vagyunk".Honnan szedi az ember az ilyen hülyeséget.Ki határozná meg hogy Föld anya mennyi embert bír a hátán.Az én véleményem szerint akár háromszor is ennyit elbirna csak ne ellenkezzünk,meg ne bántsuk azokat a törvényeket amelyek vele egyidősek vagy akár idősebbek tőle.
Azért gondolja ezt az ember mert abba az illúzióba ejtették hogy csak a város a lakóhely a földön.
Igen a városban tényleg furcsa és kényelmetlen lenne ha előtte ugyanolyan területtel rendelkező 35ezres városban tegyük fel laknának 1 millióan.De álljunk már meg egy perce.Ki beszél itt városról. A Földről beszélünk.Vajon miért nem írtanak ki minket ezek a gyíkpofák hatékonyabb módszerekkel(vírusok,stb...).SZERINTEM EGYSZERŰ A VÁLASZ.MERT ÚJJÁSZÜLETÜNK MINDIG-MINDIG ÉS MINDIG AMÍG CSAK KELL.Ez őket nagyon idegesíti.Kitalálták ennek módszerét.Az emberrel elhitetik, hogy reinkarnáció nincs a lélek nincs és nem örök de ha örök is az is csak a születéskor készül,van menny,van pokol van minden.Erre szépen mikor meghalunk az emberi entitást vizióba ejtik, magyarán szólva alszik és álmodja a kis vizuált világát.HA ELTUDNÁNK NEKIK MONDANI, HOGY ALSZANAK ÉS LeGALÁBB A FELE MEGÉRTENÉ AZT HALLANÁNK A HÍREKBEN TÖMEGES SZÜLETÉSEK TÖRTÉNTEK.A TUDÓSOK NEM ÉRTIK BALABLABLA(kapják be a tudósok kit érdekel mit mondanak és mit nem értenek,értenek ők mindent különben nemtudnák mit kell hazudni.).Na itt áldozna le az ő idejük.David Icke is említi ez az ő rémálmuk.Ha elvesztik a kezükből a populáció életminősége és számának írányítását.Kicsit morbitd ötlet de ha igaz akkor innen indulna az aranykor.Ahogy Pió atya és a többi írások leírják.Szerintem.
Köszönöm, hogy elolvastátok.
>Reinkarnáció: A reinkarnáció doktrínája - az új fizikai testben való újraszületés tana - rendkívül régi elképzelés; megtalálható többek között az egyiptomi vallás, az indiai hinduizmus, dzsainizmus és buddhizmus tanításaiban. A görög filozófia hajnalán Püthagorasz, Empedoklész és Platón is beépítette gondolkodásába az újraszületés eszméjét.
Az újramegtestesülés természetét illetően számos elképzelés létezik. Leginkább az a felfogás terjedt el a köztudatban, mely lélekvándorlásnak tekinti a reinkarnációt, és összekapcsolja a "karma" fogalmával. Ez az elgondolás az i.e. 800-500 körül keletkezett indiai upanisadokra (a hindu vallás szent irataira) vezethető vissza, melyek azt a hitet fogalmazták meg, hogy halálát követően új alakban születik újjá a lélek, és sorsát előző földi életének tettei (karma) határozzák meg: ha korábban gonoszul cselekedett, büntetésként kellemetlen, alacsony rendű helyzetben születik újra; ha azonban illő módon élt, jutalmul előnyökkel járó életformába és pozícióba kerül. A buddhizmus ezzel szemben azt vallja, hogy nem létezik maradandó, állandó lét, így halhatatlan lélek sem. A buddhisták ezt nem tartják összeegyeztethetetlennek a reinkarnáció és a karma gondolatával: értelmezésük szerint új élőlény alakul ki egy előző élőlény tetteiből, de lelkileg nem azonos vele (hiszen nincs maradandó lélek). Ehelyett a tudatlanság és a karma folyamatossága kapcsolja össze a korábbi és későbbi élőlényt: minden dolgok mulandóságának nem tudása, valamint a tettek okozati lánca marad meg a halál után és vezet új élethez. Buddha (i.e. 560-480), aki meglehetősen sötéten látta a világot, és puszta szenvedésnek tekintette az életet, az újraszületések körforgásából való kiszabadulást és a nirvána örök nyugalmának elérését tartotta üdvösnek. Ennek megvalósításához szerinte le kell mondanunk vágyainkról, melyek az élethez kötnek minket.
A reinkarnáció tana nem feltétlenül fonódik össze sem mély pesszimizmussal, sem a karmába vetett hittel. Erre a megközelítésre nyújt példát Jane Roberts munkássága, aki 1963-tól egészen 1984-ben bekövetkező haláláig egy önmagát Sethnek nevező entitás médiumaként működött. A Seth-szövegek tanulási folyamatként fogják fel a reinkarnációt. Hangsúlyozzák a reinkarnációs életek egyidejűségét, a szabad akarat meglétét és azt, hogy bármely pillanatban változtathatunk sorsunkon. Mindezekből kiindulva elvetik azt a nézetet, mely szerint az egyén előző életében elkövetett cselekedete szükségszerűen meghatározná jelenlegi helyzetét. A szövegek emellett megfogalmazzák a személyiség sokdimenziós természetének eszméjét, s erre alapozva hangot adnak annak az elképzelésnek, hogy egyazon entitásnak egyszerre több inkarnációja is élhet ugyanabban a korban.
Reinkarnációs élmények általában olyan személyekkel fordulnak elő, akik elfogadják a reinkarnáció létét, vagy legalábbis fenntartják annak lehetőségét. Megtörténhetnek anélkül, hogy az átélő előzetesen szándékolná őket, így például halálközeli élményekben, álmokban, módosult tudatállapotban, gyermekek spontán visszaemlékezéseinek formájában. Ez utóbbiakra mutat fel példákat dr. Ian Stevenson Húsz eset, melyek a reinkarnációra utalnak (Twenty Cases Suggestive of Reincarnation) című könyve, mely Indiában, Ceylonban, Brazíliában, Alaszkában és Libanonban élő gyermekek előző életekről adott beszámolóit és azok érvényességét vizsgálja. Reinkarnációs élmények kiválthatók szándékosan is; előidézésük leggyakoribb módszere hipnózisban adott szuggesztiók sorozata. Ezt az eljárást rendszerint "előző élet regressziónak" nevezik.>
Magyar jóslatok. + (A Nyirkai jóslat és annak "hét tevéje" ).
Magyar jóslatok
Nostradamus magyar vonatkozású jóslatai :
/ Részlet, a kronológia keverve. /
.
.
.
"Akinek mindezt írtam rendelésre,
három hónappal él tovább mint magam.
Csatát veszít, de a harcak nem lesz vége,
minden ledőlt toronynak súlya van.
.
A pogány még százhúsz évig itt lesz,
de egyre jobban gyengül-
személye két nemzet közt híd lesz,
s utódja nagy művet ír a kütdelemről."
.
.
.
Hóbagoly:
.
Köpcös fogadós képtelen
a Történész helyére lépni,
Bagolynak csúfolják, de nem
Madarak segítségét kéri,
nem vár rá dicsőség, sem őrség,
csak elmulasztott lehetőség.
.
.
.
Antall:
.
A történész csak három évre
lehetett ország doktora,
idegen hadak elmennek végre,
s majdnem megtörténik a csoda.
.
Nyugat kapuja félig nyitva áll,
de gyűlölik sokan a beteg férfit,
kit népéhez bilincsel lassú halál,
s késő, mire szerepét megértik.
.
A kapu a temetés után bezárul,
beszélni fognak róla, nagy királyról.
.
.
.
Csurka:
.
Jön egy kövér bölény, ki félti népét,
s úgy szónokol, akár a szinpadon,
nem tudni, vajon szolált e kémként,
akikért szólni fog, azoknak árt nagyon.
.
Egyedül van, s ereje nem lohad,
folytonos küzdésre termett,
maga mellé állít még másokat,
kik Istent ismernek, s nem kegyelmet.
.
.
.
Torgyán:
.
Pufók kis ember a bölcs tanácsban,
bolondnak tartják, s az is talán,
mindig az igazság oldalán van,
csak az igazság nincs az oldalán.
.
Sokat nevetnek rajta majd,
de a vidék népe nagyra tartja,
s aki korán nevet, magára hozna bajt,
lesújt reá a csörgősipkás kardja.
.
.
.
Bős:
.
Akkor a nagy folyó majd visszafelé folyik,
rettentő monstrum a folyót elzárja,
s a legnagyobb várost fenyegeti árja,
.
Háború fenyeget a nagy folyó miatt,
elfogy az ivóvíz, a föld is kiszárad,
Az emberi gonoszság ettől visszariad,
a két nép mégis megmarad barátak.
.
.
.
Széchenyi:
.
Nemes család sarja, mégis a köz
érdeke nyűgözi le életében,
folyókat redszabályoz, partot összeköt,
s tudósokat növel rég elfecsérelt pénzen.
.
Királya híveként szít forradalmat,
népe szolgájaként magába réved,
s midőn egész Pannónia reszketve hallgat,
egyetlen lövéssel vet önmagának véget.
.
.
.
Trianon:
.
Királyi kastély Párizs mellett,
lészen magyarok szégyene,
kik kényszerű békét szereznek,
hazát árulnak el vele.
.
Mit Árpád vére vérrel szerzett,
vesztik egyetlen perc alatt,
jövevények mindent megesznek,
hegyek leválnak, a síkság marad.
.
.
.
Horthy:
.
Nagy hajós, ki tengerét elveszti,
régens, de felette nincs király,
helyette nem kormányoz senki,
s vérző ország lassan talpraáll.
.
Germánia véres hatalmát gyenge
hazájától erővel távoltartani,
s bár Ruszföldtől békét szeretne,
szétfoszlanak szép álmai.
.
Száműzve hal meg, csaknem elfeledve,
Vesztes országnak nincs győztes vezére,
hosszú az áryéka, és erős a fénye.
.
.
.
Szálasi:
.
Ki germánoktól kap gonosz hatalmat,
lerombolt ország, és vérző város felett,
meghosszabbítja kínjait minden magyarnak,
és sötétségbe taszítja majd a nemzetet.
.
Nyugatot kívánja védeni kelet
vörös hordái ellen utolsó csepp vérig,
de visszájára fordul haza és becsület,
a győztesek a gonosztevőt kivégzik.
.
Reménytelen harcban hozott bármely áldozat
a vezér fejére visszahulló örök kárhozat.
.
.
.
56:
.
Eljön a nap, a kövér törpét
elsöpri a népharag,
sok sebet rövid szabadság feltép,
s emléke örökre fennmarad.
.
Keletről jönnek nagy ármádiák,
mögöttük szürke, olcsó árulók,
saját anyjukat is megtagadják,
kitüntetik a rosszat, gyilkolják a jót.
.
.
.
Nagy Imre:
.
Zsarnoki eszme katonája sokáig,
keleten nevelik hazája ellen,
hűsége idegen mezben kiviláglik,
helytartó nem lesz a szabad szellem.
.
Élére áll a reménytelen forradalomnak,
bár sejthető : nem lesz számára kegyelem,
gyilkosai négy évig hazudnak,
temetik jeltelenül a díszhelyeken.
.
Ki vállalná örökét, nem akad senki,
népe emlékezni nem tud, csak temetni.
.
.
.
Rákosi:
.
Kelet helytarójaként kövér kis ember
jön Pannonföldre, telve gyűlölettel.
Hosszú börtönévek disznóvá hízlalják,
rövid országlása csúfos véget ér.
.
Erőszakos halálát sokan kívánják,
hamis nevét kisérik átkok,
a nép sosem felejti gyászos országlását,
száműzetésben hal meg kárhozottan.
.
Emlékművét ledöntik, képeit elégetik,
az Úr írmagját is kiirtja onnan.
Nevetség, szégyen tárgya lesz ki követte,
s kénköves pokolra jut, ki hitt neki.
.
.
.
Mindszenty:
.
Kemény főpap börtönben töretik,
meg nem alázkodik pribékek előtt,
Két hét boldog szabadság után a hit
sem elég, levágnak minden hit nevelete főt.
.
Ismét tömlöcben, de mégis szabadon,
otthon de idegenben, hosszú évekig,
idegen oltalomban lelketlen oltalom,
már életében szentként tisztelik.
.
.
.
Kádár:
.
Börtönben ült sokáig,
s kezéhez vér tapad,
kisértette a másik,
kit gyáván elárult, súly alatt.
.
Lázadás juttatta trónra,
amelyet eltiport,
király lehetett volna,
de Ruszföld bolondja volt.
.
.
.
Orbán:
.
Lett volna nagy világcsodája
a Kárpátok középső részén,
a szittyák sokasága várta,
több nációnak sarja rá lenézvén.
.
Nem vala ugyan elég arany,
de a cselekvés is hibádzik,
gyönge vezérek érte hasztalan
küzdenek, győz a fukar másik.
.
A Duna mellett elmarad az ünnep,
a vidékről sokan elmenekülnek.
.
.
.
Habsburg Ottó:
.
Nagy dinasztia utolsó sarja,
az utolsó király fia nem lesz király,
könnyen vált nyelve germánról magyarra,
nyomdokaiba nem lép senki már.
.
Soká tagadja őshazája,
ám keblére fogadta őt Pannónia,
az ősök bűne nem hull vissza rája,
s jogar nélkül is büszke lesz fia.
.
.
.
Tőkés:
.
Magyar főpap, magyar, s mégsem magyar,
az erdőn túl bátor tanulságot teszen.
Mindkét nép megérti a pap mit akar,
testével védi őt, s gyűlik utcán-teren.
.
A zsarnok hatalma, undorító gőgje
megrendül. Gyorsan elfogják s kivégzik,
a nép örvendezik, ám összefogni dőre,
szabadságát már rég elnyomói védik.
.
.
.
Fletó:
.
Sanyarú fiskális, szamárfülekkel,
kétszer akarja Pannónia vesztét,
másodszor székéből önként felkel,
s vigyorog azokon, kik vesztét keresték.
.
Gyűlölt adószedő, pokolra szállván
diszhelyre invitálja a sátán.
.
.
.
A jövő:
.
Jön majd egy ember, a második
milleneum után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
ki Pannonföldről Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.
.
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannónia ismét erős lesz, és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.
>>>
A Nyirkai jóslat és annak "hét tevéje"
Megjelentette: johannes
Dátum: 2008 okt 10 - 03:20
[0]
Máté Imre Yotengrit címen jelentette meg a Rábaközi tudó-emberek hagyatékát. (A "tudókat" az újra népszerűvé vált elnevezéssel ma sámánoknak vagy táltosoknak nevezhetnénk.) A több kötetes gyűjteményben (2007-ben jelent meg a harmadik kötet) egy összefüggő eszmerendszer erkölcsi tanításait, történetei, mondáit találjuk. A második kötet végén egy függelék tartalmazza a "nyirkai jóslat" néhány oldalát.
A történet szerint 1947. vagy '48. nyarán (ez utóbbi a valószínűbb) hét táltos találkozott, hogy a jövőbe tekintsenek, mert úgy látszott, hogy a dolgok egyre rosszabbra fordulnak. Egy asszony segítségével, akinek a lelke "utaztatható" volt, megidézték az árpádkori nagy táltos, Lápkumánja szellemét (a név jelentéséhez: láp - mocsár, kumán - kun). Az üzenet a következő évek időtartamára rendkívül érzékletes képeket ad. 1956-ból például: "A nevén szólított Öreg tétovázik, / de vállalja sorsát." Vagy 1968: "A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre. / A víg mosoly torz vigyorra változik." És egy jelen korunkra vonatkozó kép: "A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!" A legérzékletesebb képek, mint ez az utóbbi is, mintha egy mese (pontosabban: rémmese) világát idéznék. Az első pillantásra teljesen félreérthető képek valójában rendkívül tömören képesek megfogalmazni egy-egy helyzetet, az azokkal kapcsolatos érzés-komplexumok ábrázolásán keresztül. Az ilyen ábrázolások azonban többnyire csak akkor azonosíthatók, ha már bekövetkeztek - ebben is hasonlítanak a Nostradamus-féle próféciákra. A "repülő-szőnyeg" képe például a föld-eladásokra alkalmazható (esetleg egy munkaerő-elvándorlásra).
A 2006. első felében megjelentetett jóslat puszta érdekesség lenne, ha csak a korábbi időszakra vonatkozna. Az utolsó szakasz (a jóslattól eltelt "még hatvan-hetven" év) azonban pontosan a mostanában kezdődő időszakunkat írja le. Már az előző szakasz vége sem fest pozitív képet: "Lenézett népek mögött kullog a magyar!" - ami sajnos több szempontból, akár számadatokkal is bizonyítható.
Most pedig lássuk a jóslat szövegét:
A NYIRKAI JÓSLAT
Az alábbiakban olvasható jóslatot hét magyar táltos kapta 1946-47 körül Lápkumánja táltos szellemétõl. Maga az idézet pedig Máté Imrének, a rábaközi táltos hagyományok õrzõjének Yotengrit címû könyvébõl származik (második kötet).
A jóslatban igen találó leírást kapunk az elmúlt ötven év eseményeirõl. Magában foglalja az 53-as berlini felkelést, az 56-os magyar és a 68-as csehszlovákiai forradalmat is. Ami ennél is figyelemreméltóbb, az a jelen politikusaink meghökkentõen pontos leírása. Azonban szerepelnek a szövegben olyan események is, amelyek még a mai magyar ember számára is a jövõt jelentik. S ami a szomorú, hogy ezek a jövendölések cseppet sem szívderítõek, hiszen egy meglehetõsen véres háború képét festik elénk. Természetesen a jövõ mindig mozgásban van, tehát még megvan a lehetõsége annak, hogy ezt az elõre felvázolt eseményt valamelyest megváltoztassuk.
(A címben szereplõ számok éveket jelölnek, s értelemszerûen a közlés idejétõl, azaz 1946-47-tõl kell számítani.)
Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló Nap palástján.
Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert,
nõk és férfiak egyaránt.
Közel a gyõzelem.
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-Keletig elárulják.
Szerencsés, ki idõben kereket oldhat.
Nagy az érvágás!
A Négy Folyó Városának Igaz Emberét
kiejtik az ablakon.
A gyõzõk eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
és a Vasmacskák Városának fattyát
teszik meg helytartónak.
Õ megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyûg.
Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbõdül,
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, õsi földre.
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földmûvest már megtörték.
Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
Még negyven és néhány!
A nagykövet cselt vet, összeesküvést szõ.
Korábbi ellenfelek összefognak.
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelõre engedik.
A csorda megszédül a szabadságtól.
A barmok egymást öklelik.
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
A Jóindulatú Beteg kerül élre.
Mások intézkednek.
A földmûvestõl elveszik örökét,
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
A Nagy Tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a kánya is - osztozkodni.
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erõltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
Jaj pedig, ha ISTENÜNK ASSZONY-FELE
Elfordul tõlünk, vagy mink õtõle!
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dûlõre jutnak, és új lovat nyergelnek.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
A galambnak álcázott karvaly és a kánya
Égigérõ fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják - újra mászik.
Még ötvenöt-hatvan!
Az íjfeszítõ sarja lukas hajóra száll.
Az õ ingével-gatyájával tömítik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
A döglött sárkány kutyáit
a koronázatlan Cár veszi pórázra.
A szûkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tûri - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tûri õket.
Nemes lovag-õsök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csõsz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülõ szõnyeggé válik a föld!
Még hatvan-hetven!
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot -
a bikát nyergelõ asszonyra.
Ebbõl belviszály is támad, meg külsõ viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bõrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Õk a Kost Áldozó, tevét nyergelõ
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lõnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélõ sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a MAGYAROK ISTENE õrül állítja
a zenélõ sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az ÕS-TENGEREK ISTENE nevében.
A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE gyõzedelmeskedik.
A jóslat értelmezéséről több dokumentum is található az Interneten. Máté Imre is többször - például a 2006. őszén tartott előadásai során - elemezte a jóslat képeit. A múltra vonatkozó részek viszonylag egyszerűen azonosíthatók, illetve az utolsó, a (2007)2008 - (2017)2018-ra vonatkozó időszak legtöbb szóképe is viszonylag könnyen értelmezhetők. Máté Imre közlése szerint a "Kost Áldozó két fia" a muzulmán és az izraeli népeket jelenti, a "zenélő sivatagok" pedig az Észak-Kínában fekvő Tárim-medence megnevezése.
Az utolsó időszak egyik központi képe a "hét teve", amely egy polgárháborúhoz vezető viszály okaként jelölődik.
Bevezetik a hét tevét,
Hogy az innen köpködhessen lángot -
a bikát nyergelő asszonyra.
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A hét tevét többnyire fegyverrel, általában atomfegyverrel azonosítják, amely "a bikát nyergelő asszonyt", azaz Európát fenyegeti.
A véletlen egy sokkal egyszerűbb értelmezési lehetőséghez segített. A "hét teve" itt a gáz tranzit-vezetékként, illetve a gázelosztóként értelmezhető. Az "innen köpködhessen lángot" pedig a rejtélyes fegyver helyett mindössze a fűtést, illetve a gáz felhasználását jelenti.
2006. október 15-én több helyen is - például a Menedzsment Fórumban (www.mfor.hu [1] ) - megjelent egy cikk, "Magyarország lehet a régió gázelosztó központja" címmel. Kóka János gazdasági miniszter szerint "Magyarország abban érdekelt, hogy minél több gázelosztó hálózat épüljön Európában". Az EU által támogatott Nabucco az azeri, kazah és iráni gázt szállítana Törökországból Ausztriába. A "Kék Áramlat" (hivatalos nevén: Dél-európai Gázvezeték) ugyancsak Törökországtól vezetne Ausztriáig orosz-türkmén gázt szállítva, illetve tervbe van még véve egy horvát kikötőből induló vezeték is. A magyarországi tárolás céljára egy tízmilliárd köbméteres gáztárolót létesítenének.
A "hét teve" így vonatkozhat a tároló kinézetére, esetleg a vezetékek (amelyek a tevéhez hasonlóan hordozók) számára vagy elrendezésére. A következő sorokban, ezt találjuk: "A tevék magyar hajcsárai (...) aranyra válthassák a félhold csillogását." A félhold így Törökországra vagy tágabban értelmezve a muzulmán világra vonatkozik; az "arannyá váltás" pedig a tárolás, illetve kereskedelem nyeresége.
2007. márciusában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nabuccót "álomnak", viszont a Gazprom orosz állami konszern tervét, a Kék Áramlatot realitásnak nevezte. Ez az EU-ban "némi csodálkozást keltett", illetve az ellenzék akcióját is kiváltotta. A Kék Áramlat elleni egyik ellenérv, hogy lehetőséget ad arra, hogy az oroszok a későbbiekben politikai célokra használják gazdasági befolyásukat. Németh Zsolt ellenzéki politikus szerint Gyurcsány "leértékeli a Nabuccót", míg a rivális orosz gázvezeték, a Kék Áramlat problémáit pedig leegyszerűsíti. A külső és belső nyomás hatására 2007. szeptemberében Kóka János már a Nabucco támogatásáról beszélt. Viszont 2008. február végén Gyurcsány Ferenc aláírta, hogy Magyarország részt vesz az orosz Déli Áramlat nevű gázvezeték építésében. Ez szinte közvetlenül az után volt, hogy a kormány szétküldte a Nabucco építéséről a megállapodás-tervezetet.
A "tevék magyar hajcsárai", azaz működtetői a jóslat szerint ugyancsak fontos szerepet kapnak:
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
A "hajcsárok" szempontjából érdekes a Magyar Nemzet 2008. márciusi híre, melyben "kormányhoz közeli körök" információi szerint Gyurcsány Ferenc nyáron távozik a posztjáról - ez mint tudjuk végül csak tudatos álhír volt - és a Déli Áramlat gázvezetéket felügyelő vállalat vezetője lesz. Ez a játszma azonban még koránt sincs lezárva. A jóslat szerint a "tevék" "hajcsárai" a gázt adó hatalmat támogatják, "más magyarok meg a másikat", s mindez polgárháborúhoz vezethet.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul
A jóslat, illetve a "hét teve" értelmezése szerint a gázelosztó miatt olyan európai érdekeltséggé válik az ország, hogy az uniónak be "kell" majd avatkoznia, hasonlóan az USA és a Közel-Kelet viszonyához, vagy konkrétan az Iraki-Kuvaiti eseményekhez. Aki látta a Kurtlar Vadisi (Farkasok völgye) c. filmet, annak számára nem üres fenyegetés, hogy a "nép fele elpusztul", még ha - Máté Imre közlése alapján - ezt nem is számszerűen kell érteni.
Ha igaz ez az értelmezés, akkor egy rendkívül különös eseménysorozatra vonatkozik. Egy látszatra nagyon jó, gazdaságilag is hasznosnak tűnő (jó üzlet, megtérülés, "diverzifikálás", "munkahelyek") tervről van szó, amit tehát racionálisan követnünk is kellene. Mégis, egy ilyen terv (még egyszer: ha jó az értelmezés) - talán a "megtérülés" valódi számai, talán emberi, talán politikai, talán nemzetközi okok miatt, vagy bármely olyan ok miatt, amit még csak nem is sejtünk - végül rendkívül káros következményekhez vezethet.
2006. őszén egy előadása után Máté Imre a "hét teve" ezen értelmezési lehetőségéről mondta: ennek a jelentését nem is próbálta megfejteni - ha megtörténik, akkor majd megláthatjuk, hogy pontosan mit is jelent, ahogy az a múltra vonatkozó jóslatoknál is történt. 2007. őszén, errol az értelmezésről azt mondta, hogy az "nagyon plauzibilis" (hihető, elképzelhető).
"Nem lehetne-e másképp?" - kérdezték a tudó emberek Lápkumánja szellemét. "Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható, - ha nem fordultok el ISTENETEK-től és megszívlelitek az ősök intelmeit." - hangzott a válasz.
A dolognak van még egy érdekessége a Jóslat vége a hírek szerint megváltozott, más idősávra kerültünk:
A megújult nyirkai jóslat [2]
1947 nyarán hét táltos találkozott a nyirkai Hanyban, a Rókadomon. Nagy híváshoz mentek, ősök szellemét idézni a nemzetre zúdult bajok halmaza miatt.
Tudni akarták, meddig tart a nyomorúság, meg miképpen alakul a jövő.
Áldozó tüzet raktak, s segítették a lélek útján járót, ki szóval szólta az égiek üzenetét.
A nyirkai jóslat bizonyossággá vált. Szavait igazolta az idő 2007 végéig - az utolsó rész ("még hatvan-hetven") kezdetéig.
Ám 2007 telén nagy hívás érkezett a nyirkai Hanyba. A nemzet szellemi örökségének tanítói gyűltek egybe a hívásra a Rókadombon, s áldozó tüzet raktak.
Szert tartottak, s segítették a lélek útján járót, ki szóval szólta a lélek üzenetét.
2007 telén új irányt vett a folyamat árja, s az emberi cselekedetek fényében az égi szándék átírta a jóslat végét.
Új lehetőséget kapott a nemzet, hiszen visszatért Istenéhez, s kezébe vette jövendőjét.
Így hangzott a szó a nyirkai Hanyban a Rókadombon:
Már csak a tetteinken múlik.
A Duna két partján megszületik a szeretet áldott fehér köre.
A nemzet felemelkedik, és magával emel minden más nemzetet a Kárpát Hazában.
Böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
az Ős-ten, - a mi bennünk élő Isten nevében.
Isten gyermekei, Teremtő nemzette Magyar nép
igazságra juttatja a Szeretet tanítását.
A táltosok egy akarattal mondották: "Így van ez - így legyen."
Megköszönték a jövendölést, őrizték még egy ideig az áldozó tüzet, s áldást mondtak.
Ezek után ki-ki elindult, és tette a maga dolgát.
Úny. Jézus születése után 2008 esztendővel.
Isten áldásával. Egy Fehér Magyar atya:
Berhidai Tamás
Nostradamus magyar vonatkozású jóslatai :
/ Részlet, a kronológia keverve. /
.
.
.
"Akinek mindezt írtam rendelésre,
három hónappal él tovább mint magam.
Csatát veszít, de a harcak nem lesz vége,
minden ledőlt toronynak súlya van.
.
A pogány még százhúsz évig itt lesz,
de egyre jobban gyengül-
személye két nemzet közt híd lesz,
s utódja nagy művet ír a kütdelemről."
.
.
.
Hóbagoly:
.
Köpcös fogadós képtelen
a Történész helyére lépni,
Bagolynak csúfolják, de nem
Madarak segítségét kéri,
nem vár rá dicsőség, sem őrség,
csak elmulasztott lehetőség.
.
.
.
Antall:
.
A történész csak három évre
lehetett ország doktora,
idegen hadak elmennek végre,
s majdnem megtörténik a csoda.
.
Nyugat kapuja félig nyitva áll,
de gyűlölik sokan a beteg férfit,
kit népéhez bilincsel lassú halál,
s késő, mire szerepét megértik.
.
A kapu a temetés után bezárul,
beszélni fognak róla, nagy királyról.
.
.
.
Csurka:
.
Jön egy kövér bölény, ki félti népét,
s úgy szónokol, akár a szinpadon,
nem tudni, vajon szolált e kémként,
akikért szólni fog, azoknak árt nagyon.
.
Egyedül van, s ereje nem lohad,
folytonos küzdésre termett,
maga mellé állít még másokat,
kik Istent ismernek, s nem kegyelmet.
.
.
.
Torgyán:
.
Pufók kis ember a bölcs tanácsban,
bolondnak tartják, s az is talán,
mindig az igazság oldalán van,
csak az igazság nincs az oldalán.
.
Sokat nevetnek rajta majd,
de a vidék népe nagyra tartja,
s aki korán nevet, magára hozna bajt,
lesújt reá a csörgősipkás kardja.
.
.
.
Bős:
.
Akkor a nagy folyó majd visszafelé folyik,
rettentő monstrum a folyót elzárja,
s a legnagyobb várost fenyegeti árja,
.
Háború fenyeget a nagy folyó miatt,
elfogy az ivóvíz, a föld is kiszárad,
Az emberi gonoszság ettől visszariad,
a két nép mégis megmarad barátak.
.
.
.
Széchenyi:
.
Nemes család sarja, mégis a köz
érdeke nyűgözi le életében,
folyókat redszabályoz, partot összeköt,
s tudósokat növel rég elfecsérelt pénzen.
.
Királya híveként szít forradalmat,
népe szolgájaként magába réved,
s midőn egész Pannónia reszketve hallgat,
egyetlen lövéssel vet önmagának véget.
.
.
.
Trianon:
.
Királyi kastély Párizs mellett,
lészen magyarok szégyene,
kik kényszerű békét szereznek,
hazát árulnak el vele.
.
Mit Árpád vére vérrel szerzett,
vesztik egyetlen perc alatt,
jövevények mindent megesznek,
hegyek leválnak, a síkság marad.
.
.
.
Horthy:
.
Nagy hajós, ki tengerét elveszti,
régens, de felette nincs király,
helyette nem kormányoz senki,
s vérző ország lassan talpraáll.
.
Germánia véres hatalmát gyenge
hazájától erővel távoltartani,
s bár Ruszföldtől békét szeretne,
szétfoszlanak szép álmai.
.
Száműzve hal meg, csaknem elfeledve,
Vesztes országnak nincs győztes vezére,
hosszú az áryéka, és erős a fénye.
.
.
.
Szálasi:
.
Ki germánoktól kap gonosz hatalmat,
lerombolt ország, és vérző város felett,
meghosszabbítja kínjait minden magyarnak,
és sötétségbe taszítja majd a nemzetet.
.
Nyugatot kívánja védeni kelet
vörös hordái ellen utolsó csepp vérig,
de visszájára fordul haza és becsület,
a győztesek a gonosztevőt kivégzik.
.
Reménytelen harcban hozott bármely áldozat
a vezér fejére visszahulló örök kárhozat.
.
.
.
56:
.
Eljön a nap, a kövér törpét
elsöpri a népharag,
sok sebet rövid szabadság feltép,
s emléke örökre fennmarad.
.
Keletről jönnek nagy ármádiák,
mögöttük szürke, olcsó árulók,
saját anyjukat is megtagadják,
kitüntetik a rosszat, gyilkolják a jót.
.
.
.
Nagy Imre:
.
Zsarnoki eszme katonája sokáig,
keleten nevelik hazája ellen,
hűsége idegen mezben kiviláglik,
helytartó nem lesz a szabad szellem.
.
Élére áll a reménytelen forradalomnak,
bár sejthető : nem lesz számára kegyelem,
gyilkosai négy évig hazudnak,
temetik jeltelenül a díszhelyeken.
.
Ki vállalná örökét, nem akad senki,
népe emlékezni nem tud, csak temetni.
.
.
.
Rákosi:
.
Kelet helytarójaként kövér kis ember
jön Pannonföldre, telve gyűlölettel.
Hosszú börtönévek disznóvá hízlalják,
rövid országlása csúfos véget ér.
.
Erőszakos halálát sokan kívánják,
hamis nevét kisérik átkok,
a nép sosem felejti gyászos országlását,
száműzetésben hal meg kárhozottan.
.
Emlékművét ledöntik, képeit elégetik,
az Úr írmagját is kiirtja onnan.
Nevetség, szégyen tárgya lesz ki követte,
s kénköves pokolra jut, ki hitt neki.
.
.
.
Mindszenty:
.
Kemény főpap börtönben töretik,
meg nem alázkodik pribékek előtt,
Két hét boldog szabadság után a hit
sem elég, levágnak minden hit nevelete főt.
.
Ismét tömlöcben, de mégis szabadon,
otthon de idegenben, hosszú évekig,
idegen oltalomban lelketlen oltalom,
már életében szentként tisztelik.
.
.
.
Kádár:
.
Börtönben ült sokáig,
s kezéhez vér tapad,
kisértette a másik,
kit gyáván elárult, súly alatt.
.
Lázadás juttatta trónra,
amelyet eltiport,
király lehetett volna,
de Ruszföld bolondja volt.
.
.
.
Orbán:
.
Lett volna nagy világcsodája
a Kárpátok középső részén,
a szittyák sokasága várta,
több nációnak sarja rá lenézvén.
.
Nem vala ugyan elég arany,
de a cselekvés is hibádzik,
gyönge vezérek érte hasztalan
küzdenek, győz a fukar másik.
.
A Duna mellett elmarad az ünnep,
a vidékről sokan elmenekülnek.
.
.
.
Habsburg Ottó:
.
Nagy dinasztia utolsó sarja,
az utolsó király fia nem lesz király,
könnyen vált nyelve germánról magyarra,
nyomdokaiba nem lép senki már.
.
Soká tagadja őshazája,
ám keblére fogadta őt Pannónia,
az ősök bűne nem hull vissza rája,
s jogar nélkül is büszke lesz fia.
.
.
.
Tőkés:
.
Magyar főpap, magyar, s mégsem magyar,
az erdőn túl bátor tanulságot teszen.
Mindkét nép megérti a pap mit akar,
testével védi őt, s gyűlik utcán-teren.
.
A zsarnok hatalma, undorító gőgje
megrendül. Gyorsan elfogják s kivégzik,
a nép örvendezik, ám összefogni dőre,
szabadságát már rég elnyomói védik.
.
.
.
Fletó:
.
Sanyarú fiskális, szamárfülekkel,
kétszer akarja Pannónia vesztét,
másodszor székéből önként felkel,
s vigyorog azokon, kik vesztét keresték.
.
Gyűlölt adószedő, pokolra szállván
diszhelyre invitálja a sátán.
.
.
.
A jövő:
.
Jön majd egy ember, a második
milleneum után, ki felette áll
minden torzsalkodásnak: Ő lesz az itt,
ki Pannonföldről Istenhez kiált,
és Isten meghallgatja imádságait.
.
Ő lészen az, kinek uralkodása folytán
Pannónia ismét erős lesz, és gazdag,
nagyobb lesz, mint akármely szultán,
az ő szavára minden országban adnak,
s önként kezére bíznak minden hatalmat.
>>>
A Nyirkai jóslat és annak "hét tevéje"
Megjelentette: johannes
Dátum: 2008 okt 10 - 03:20
[0]
Máté Imre Yotengrit címen jelentette meg a Rábaközi tudó-emberek hagyatékát. (A "tudókat" az újra népszerűvé vált elnevezéssel ma sámánoknak vagy táltosoknak nevezhetnénk.) A több kötetes gyűjteményben (2007-ben jelent meg a harmadik kötet) egy összefüggő eszmerendszer erkölcsi tanításait, történetei, mondáit találjuk. A második kötet végén egy függelék tartalmazza a "nyirkai jóslat" néhány oldalát.
A történet szerint 1947. vagy '48. nyarán (ez utóbbi a valószínűbb) hét táltos találkozott, hogy a jövőbe tekintsenek, mert úgy látszott, hogy a dolgok egyre rosszabbra fordulnak. Egy asszony segítségével, akinek a lelke "utaztatható" volt, megidézték az árpádkori nagy táltos, Lápkumánja szellemét (a név jelentéséhez: láp - mocsár, kumán - kun). Az üzenet a következő évek időtartamára rendkívül érzékletes képeket ad. 1956-ból például: "A nevén szólított Öreg tétovázik, / de vállalja sorsát." Vagy 1968: "A mieink is átkelnek a Dunán, ősi földre. / A víg mosoly torz vigyorra változik." És egy jelen korunkra vonatkozó kép: "A nemzet talpa alatt röpülő szőnyeggé válik a föld!" A legérzékletesebb képek, mint ez az utóbbi is, mintha egy mese (pontosabban: rémmese) világát idéznék. Az első pillantásra teljesen félreérthető képek valójában rendkívül tömören képesek megfogalmazni egy-egy helyzetet, az azokkal kapcsolatos érzés-komplexumok ábrázolásán keresztül. Az ilyen ábrázolások azonban többnyire csak akkor azonosíthatók, ha már bekövetkeztek - ebben is hasonlítanak a Nostradamus-féle próféciákra. A "repülő-szőnyeg" képe például a föld-eladásokra alkalmazható (esetleg egy munkaerő-elvándorlásra).
A 2006. első felében megjelentetett jóslat puszta érdekesség lenne, ha csak a korábbi időszakra vonatkozna. Az utolsó szakasz (a jóslattól eltelt "még hatvan-hetven" év) azonban pontosan a mostanában kezdődő időszakunkat írja le. Már az előző szakasz vége sem fest pozitív képet: "Lenézett népek mögött kullog a magyar!" - ami sajnos több szempontból, akár számadatokkal is bizonyítható.
Most pedig lássuk a jóslat szövegét:
A NYIRKAI JÓSLAT
Az alábbiakban olvasható jóslatot hét magyar táltos kapta 1946-47 körül Lápkumánja táltos szellemétõl. Maga az idézet pedig Máté Imrének, a rábaközi táltos hagyományok õrzõjének Yotengrit címû könyvébõl származik (második kötet).
A jóslatban igen találó leírást kapunk az elmúlt ötven év eseményeirõl. Magában foglalja az 53-as berlini felkelést, az 56-os magyar és a 68-as csehszlovákiai forradalmat is. Ami ennél is figyelemreméltóbb, az a jelen politikusaink meghökkentõen pontos leírása. Azonban szerepelnek a szövegben olyan események is, amelyek még a mai magyar ember számára is a jövõt jelentik. S ami a szomorú, hogy ezek a jövendölések cseppet sem szívderítõek, hiszen egy meglehetõsen véres háború képét festik elénk. Természetesen a jövõ mindig mozgásban van, tehát még megvan a lehetõsége annak, hogy ezt az elõre felvázolt eseményt valamelyest megváltoztassuk.
(A címben szereplõ számok éveket jelölnek, s értelemszerûen a közlés idejétõl, azaz 1946-47-tõl kell számítani.)
Még öt-hét!
A medvebocsot lépre csalják
és elverik rajta a port.
Még nyolc-kilenc!
A Duna két partján
vérben úszik a hulló lomb,
és ösvények tapostatnak
a hanyatló Nap palástján.
Nevet kiáltanak.
A nevén szólított Öreg tétovázik,
de vállalja sorsát.
Ifjak ragadnak fegyvert,
nõk és férfiak egyaránt.
Közel a gyõzelem.
Ekkor megelevenednek az árnyékok.
Az igazi harcosnak kedvét szegik.
Az ügyet Nyugattól-Keletig elárulják.
Szerencsés, ki idõben kereket oldhat.
Nagy az érvágás!
A Négy Folyó Városának Igaz Emberét
kiejtik az ablakon.
A gyõzõk eltanácsolják a kopasz zsarnokot,
és a Vasmacskák Városának fattyát
teszik meg helytartónak.
Õ megöleti a Tétovázó Öreget.
Az ifjúságon bosszút áll.
Sokáig uralkodik és megrontja a nemzetet.
Jutalmazzák az elvtelenséget,
mindent pénzben mérnek.
A lakás, a ház csak lakhely, nem otthon.
A gyerek nyûg.
Még húsz-huszonegy!
A kétfarkú oroszlán elbõdül,
de ugrani nem mer.
A mieink is átkelnek a Dunán, õsi földre.
A víg mosoly torz vigyorra változik.
Itthon a földmûvest már megtörték.
Még nevén a föld,
de cseléd sajátjában.
Lazul a lánc, rozsdásodik a bilincs.
Még negyven és néhány!
A nagykövet cselt vet, összeesküvést szõ.
Korábbi ellenfelek összefognak.
Rést vágnak a kerítésen.
Meglazítják a medvebocs láncát,
a kétfarkú oroszlán ketrecének rácsát is.
Nem hálásak.
A vörös tüzet okádó sárkány ebbe belebetegszik.
Harsona jelzi a szabadság kezdetét.
A szürke marhát napos legelõre engedik.
A csorda megszédül a szabadságtól.
A barmok egymást öklelik.
A nép elkergeti a kapuk nyitogatóit.
A Jóindulatú Beteg kerül élre.
Mások intézkednek.
A földmûvestõl elveszik örökét,
és dobra verik.
A senkiháziak vérszemet kapnak.
Bitangok tékozolják a fényt.
Gyülekeznek a dögmadarak.
A Nagy Tengert átröpüli
a Napból szálló, galambnak álcázott karvaly.
Megérkezik a kánya is - osztozkodni.
Megint terelgetik a népet.
Hiteket erõltetnek.
Szaporodnak a pénzért fönnhangon imádkozók.
BOLDOGASSZONYUNK-at elfelejtik,
buta lúddá tekerítik.
Jaj pedig, ha ISTENÜNK ASSZONY-FELE
Elfordul tõlünk, vagy mink õtõle!
A Régi Nagy Csata Városában
EZEK papjai dûlõre jutnak, és új lovat nyergelnek.
Összeesküsznek Isten Képmása ellen
a Könyörtelenség Hatalmasaival.
A galambnak álcázott karvaly és a kánya
Égigérõ fára segítik a Kiskanászt.
Szívében király, álmaiban császár.
Szépen szól, rondán cselekszik.
Zsákja feneketlen.
Letaszítják - újra mászik.
Még ötvenöt-hatvan!
Az íjfeszítõ sarja lukas hajóra száll.
Az õ ingével-gatyájával tömítik a rést.
Messze jutottak a parttól,
már nem tud kiszállni.
A döglött sárkány kutyáit
a koronázatlan Cár veszi pórázra.
A szûkszavú Tárnokmestert tuszkolják élre.
Saját táborából ütnek pártot ellene,
mert a Koronázatlan Cár úgy akarja.
Paprikajancsiból csinál vezért.
A nemzet tûri - nem látja meg rajta
a rángató madzagokat.
A csellel hatalomra segített Paprikajancsi
pofátlanul önkényeskedik, buzerálja a népet.
Nyegle és buta.
A Kiskanász malmára hajtja a vizet.
Jobb ellenfél nincs. A nép tûri õket.
Nemes lovag-õsök fehér liliomán
tipródik a nemzet.
A csõsz tolvaj, a bakter rabló, a bíró cinkos.
A különb nem viszi sokra, mert irigylik.
Ki-ki rántja lefelé a másikat - az országot együtt.
Lenézett népek mögött kullog a magyar!
A nemzet talpa alatt röpülõ szõnyeggé válik a föld!
Még hatvan-hetven!
A rátarti úr napszámért kunyerál.
Már mindent elkótyavetyéltek.
Csak alantas szolgálatok maradnak,
égbekiáltó árulások.
Lesznek, kik alattomos ellenséggel
fújnak egy követ.
Bevezetik a hét tevét,
hogy az innen köpködhessen lángot -
a bikát nyergelõ asszonyra.
Ebbõl belviszály is támad, meg külsõ viszály is.
A Kost Áldozó
két fia tovább marakodik.
A tevék magyar hajcsárai
Manó bõrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Õk a Kost Áldozó, tevét nyergelõ
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lõnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul.
A szomszédok megmozdulnak,
de ugrásra kész a zenélõ sivatagok tigrise is.
A megszeppent maradék
UKKÓ-t híjja, a BOLDOGASSZONY-t.
A haragosok megbocsátanak egymásnak,
az irigy örül más szerencséjének,
a rátarti nem rázza a rongyot,
a közönyös siet segíteni.
Ekkor a MAGYAROK ISTENE õrül állítja
a zenélõ sivatagok tigrisét,
és böcsületes alkuval
visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét minden égtáj felé,
YOTENGRIT, az ÕS-TENGEREK ISTENE nevében.
A JÓ SZOMSZÉDSÁG TÖRVÉNYE gyõzedelmeskedik.
A jóslat értelmezéséről több dokumentum is található az Interneten. Máté Imre is többször - például a 2006. őszén tartott előadásai során - elemezte a jóslat képeit. A múltra vonatkozó részek viszonylag egyszerűen azonosíthatók, illetve az utolsó, a (2007)2008 - (2017)2018-ra vonatkozó időszak legtöbb szóképe is viszonylag könnyen értelmezhetők. Máté Imre közlése szerint a "Kost Áldozó két fia" a muzulmán és az izraeli népeket jelenti, a "zenélő sivatagok" pedig az Észak-Kínában fekvő Tárim-medence megnevezése.
Az utolsó időszak egyik központi képe a "hét teve", amely egy polgárháborúhoz vezető viszály okaként jelölődik.
Bevezetik a hét tevét,
Hogy az innen köpködhessen lángot -
a bikát nyergelő asszonyra.
Ebből belviszály is támad, meg külső viszály is.
A hét tevét többnyire fegyverrel, általában atomfegyverrel azonosítják, amely "a bikát nyergelő asszonyt", azaz Európát fenyegeti.
A véletlen egy sokkal egyszerűbb értelmezési lehetőséghez segített. A "hét teve" itt a gáz tranzit-vezetékként, illetve a gázelosztóként értelmezhető. Az "innen köpködhessen lángot" pedig a rejtélyes fegyver helyett mindössze a fűtést, illetve a gáz felhasználását jelenti.
2006. október 15-én több helyen is - például a Menedzsment Fórumban (www.mfor.hu [1] ) - megjelent egy cikk, "Magyarország lehet a régió gázelosztó központja" címmel. Kóka János gazdasági miniszter szerint "Magyarország abban érdekelt, hogy minél több gázelosztó hálózat épüljön Európában". Az EU által támogatott Nabucco az azeri, kazah és iráni gázt szállítana Törökországból Ausztriába. A "Kék Áramlat" (hivatalos nevén: Dél-európai Gázvezeték) ugyancsak Törökországtól vezetne Ausztriáig orosz-türkmén gázt szállítva, illetve tervbe van még véve egy horvát kikötőből induló vezeték is. A magyarországi tárolás céljára egy tízmilliárd köbméteres gáztárolót létesítenének.
A "hét teve" így vonatkozhat a tároló kinézetére, esetleg a vezetékek (amelyek a tevéhez hasonlóan hordozók) számára vagy elrendezésére. A következő sorokban, ezt találjuk: "A tevék magyar hajcsárai (...) aranyra válthassák a félhold csillogását." A félhold így Törökországra vagy tágabban értelmezve a muzulmán világra vonatkozik; az "arannyá váltás" pedig a tárolás, illetve kereskedelem nyeresége.
2007. márciusában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nabuccót "álomnak", viszont a Gazprom orosz állami konszern tervét, a Kék Áramlatot realitásnak nevezte. Ez az EU-ban "némi csodálkozást keltett", illetve az ellenzék akcióját is kiváltotta. A Kék Áramlat elleni egyik ellenérv, hogy lehetőséget ad arra, hogy az oroszok a későbbiekben politikai célokra használják gazdasági befolyásukat. Németh Zsolt ellenzéki politikus szerint Gyurcsány "leértékeli a Nabuccót", míg a rivális orosz gázvezeték, a Kék Áramlat problémáit pedig leegyszerűsíti. A külső és belső nyomás hatására 2007. szeptemberében Kóka János már a Nabucco támogatásáról beszélt. Viszont 2008. február végén Gyurcsány Ferenc aláírta, hogy Magyarország részt vesz az orosz Déli Áramlat nevű gázvezeték építésében. Ez szinte közvetlenül az után volt, hogy a kormány szétküldte a Nabucco építéséről a megállapodás-tervezetet.
A "tevék magyar hajcsárai", azaz működtetői a jóslat szerint ugyancsak fontos szerepet kapnak:
A tevék magyar hajcsárai
Manó bőrét húzzák Krisztus képére,
hogy megtévesszék a népet,
és aranyra válthassák a félhold csillogását.
Ők a Kost Áldozó, tevét nyergelő
fiát segítik,
más magyarok meg a másikat.
Kettészakad a nemzet,
lángra lobban az Ország.
A lángot vér oltja.
A "hajcsárok" szempontjából érdekes a Magyar Nemzet 2008. márciusi híre, melyben "kormányhoz közeli körök" információi szerint Gyurcsány Ferenc nyáron távozik a posztjáról - ez mint tudjuk végül csak tudatos álhír volt - és a Déli Áramlat gázvezetéket felügyelő vállalat vezetője lesz. Ez a játszma azonban még koránt sincs lezárva. A jóslat szerint a "tevék" "hajcsárai" a gázt adó hatalmat támogatják, "más magyarok meg a másikat", s mindez polgárháborúhoz vezethet.
Magyar magyart gyilkol,
de a bika hátáról is ide lőnek
a hét teve miatt.
A nép fele elpusztul
A jóslat, illetve a "hét teve" értelmezése szerint a gázelosztó miatt olyan európai érdekeltséggé válik az ország, hogy az uniónak be "kell" majd avatkoznia, hasonlóan az USA és a Közel-Kelet viszonyához, vagy konkrétan az Iraki-Kuvaiti eseményekhez. Aki látta a Kurtlar Vadisi (Farkasok völgye) c. filmet, annak számára nem üres fenyegetés, hogy a "nép fele elpusztul", még ha - Máté Imre közlése alapján - ezt nem is számszerűen kell érteni.
Ha igaz ez az értelmezés, akkor egy rendkívül különös eseménysorozatra vonatkozik. Egy látszatra nagyon jó, gazdaságilag is hasznosnak tűnő (jó üzlet, megtérülés, "diverzifikálás", "munkahelyek") tervről van szó, amit tehát racionálisan követnünk is kellene. Mégis, egy ilyen terv (még egyszer: ha jó az értelmezés) - talán a "megtérülés" valódi számai, talán emberi, talán politikai, talán nemzetközi okok miatt, vagy bármely olyan ok miatt, amit még csak nem is sejtünk - végül rendkívül káros következményekhez vezethet.
2006. őszén egy előadása után Máté Imre a "hét teve" ezen értelmezési lehetőségéről mondta: ennek a jelentését nem is próbálta megfejteni - ha megtörténik, akkor majd megláthatjuk, hogy pontosan mit is jelent, ahogy az a múltra vonatkozó jóslatoknál is történt. 2007. őszén, errol az értelmezésről azt mondta, hogy az "nagyon plauzibilis" (hihető, elképzelhető).
"Nem lehetne-e másképp?" - kérdezték a tudó emberek Lápkumánja szellemét. "Megírva semmi sincsen, mert minden megváltoztatható, - ha nem fordultok el ISTENETEK-től és megszívlelitek az ősök intelmeit." - hangzott a válasz.
A dolognak van még egy érdekessége a Jóslat vége a hírek szerint megváltozott, más idősávra kerültünk:
A megújult nyirkai jóslat [2]
1947 nyarán hét táltos találkozott a nyirkai Hanyban, a Rókadomon. Nagy híváshoz mentek, ősök szellemét idézni a nemzetre zúdult bajok halmaza miatt.
Tudni akarták, meddig tart a nyomorúság, meg miképpen alakul a jövő.
Áldozó tüzet raktak, s segítették a lélek útján járót, ki szóval szólta az égiek üzenetét.
A nyirkai jóslat bizonyossággá vált. Szavait igazolta az idő 2007 végéig - az utolsó rész ("még hatvan-hetven") kezdetéig.
Ám 2007 telén nagy hívás érkezett a nyirkai Hanyba. A nemzet szellemi örökségének tanítói gyűltek egybe a hívásra a Rókadombon, s áldozó tüzet raktak.
Szert tartottak, s segítették a lélek útján járót, ki szóval szólta a lélek üzenetét.
2007 telén új irányt vett a folyamat árja, s az emberi cselekedetek fényében az égi szándék átírta a jóslat végét.
Új lehetőséget kapott a nemzet, hiszen visszatért Istenéhez, s kezébe vette jövendőjét.
Így hangzott a szó a nyirkai Hanyban a Rókadombon:
Már csak a tetteinken múlik.
A Duna két partján megszületik a szeretet áldott fehér köre.
A nemzet felemelkedik, és magával emel minden más nemzetet a Kárpát Hazában.
Böcsületes alkuval visszakerül, ami visszajár.
Új kor veszi kezdetét, minden égtáj felé,
az Ős-ten, - a mi bennünk élő Isten nevében.
Isten gyermekei, Teremtő nemzette Magyar nép
igazságra juttatja a Szeretet tanítását.
A táltosok egy akarattal mondották: "Így van ez - így legyen."
Megköszönték a jövendölést, őrizték még egy ideig az áldozó tüzet, s áldást mondtak.
Ezek után ki-ki elindult, és tette a maga dolgát.
Úny. Jézus születése után 2008 esztendővel.
Isten áldásával. Egy Fehér Magyar atya:
Berhidai Tamás
Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből.
Üzent az Olt, Maros, Szamos,
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!
Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!
Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!
Kárpáti Piroska
(tanítónő; az románok e verséért 1920-ban felakasztották)
Minden hullámuk vértől zavaros,
Halljátok, ott túl a Tiszán,
Mit zúg a szél a Hargitán?
Mit visszhangoznak a Csíki hegyek,
Erdély hegyein sűrű fellegek?
Ez itt magyar föld és az is marad,
Tiporják bár most idegen hadak,
Csaba mondája új erőre kél,
Segít a vihar és segít a szél,
Segít a tűz, a víz, a csillagok,
S mi nem leszünk mások, csak magyarok!
Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk!
Halott vitézek lelke jár velünk.
Előttünk száll az ős Turul-madár,
Nem is lesz gát, és nem lesz akadály!
Ember lakol, ki ellenünk szegül,
A székely állja, rendületlenül!
Üzenik a gyergyói havasok:
Megvannak még a régi fokosok!
Elő velük, jertek, segítsetek!
Székely anya küld egy üzenetet:
Hollók, keselyűk tépik a szívünket,
Rablóhordák szívják a vérünket!
Ha nem harcoltok vélünk, elveszünk!
E végső harcban: egyedül leszünk!
És a honszerző hősök hantja vár,
Ha odavész az ősmagyar határ!
És ha rablóknak kedvez a világ,
Mutassunk akkor egy új, nagy csodát!
Megmozdulnak mind a Csíki hegyek,
Székelyföld nem terem több kenyeret,
Elhervad minden illatos virág,
Mérget terem minden gyümölcsfaág.
Vizek háta nem ringat csónakot,
Székely anya nem szül több magzatot!
Vadon, puszta lesz az egész vidék,
S végezetül, ha ez sem lesz elég,
A föld megindul, a mennybolt leszakad,
De Erdély földje csak magyar marad!
Kárpáti Piroska
(tanítónő; az románok e verséért 1920-ban felakasztották)
2013. június 4., kedd
Történelmi leckék,amelyek terjesztik a magyar tudatot – II. rész
Most, egy olyan történelmi témát kívánok felvetni, ami miatt amúgy is csekély létszámú közösségünk nem esik egymás torkának, és egy kicsit az egyik „dicső”ősömről is szól. Bocsássátok meg ezt nekem!
De vajon miért is fontos a régmúlt, és legalább egy kis felszínes történelemtudás?
„A történelem az élet tanítómestere!”- szólt a bölcs tanítás. Hát akkor rajta! Tanuljunk az alábbi történetből, összefogást, kitartást és becsületet! (nagy szükségünk lenne rá!)
A kenyérmezei csatát a török-magyar háborúk egyik legvéresebb, magyar győzelmet hozó ütközeteként tartják számon a történészek. 1479. október elején egy kb. tizenötezer fős török és kétezer fős havaselvei sereg zúdult Erdélyre, Ali, Isza, Malkocs-Oglu bégek vezetésével. Napokig iszonyú pusztítást vittek végbe, sok települést felégettek és rengeteg rabot ejtettek.
Báthori István erdélyi vajda nem állta el egyből a betolakodók útját, hagyta, hogy a portyázás kifárassza, a rablott zsákmány, jószág lelassítsa őket. Ez alatt segítségül hívta Kinizsi Pál temesi bánt, Csukás György szebeni kamarásgrófot és Vuk Brankovics szerb despotát. Az Erdélybe betört török had főtábora a Maros folyó mentén, Zsibód falunál, Kenyérmezőn volt. Báthoriék itt indítottak támadást október 13-án. Az ellen, már indulni készült, amikor értesültek a magyar csapatok érkezéséről, és ők is a csata mellett döntöttek.
Az ütközet előtt kivált a hadból egy török lovas, odaugratott Kinizsiék elé, és kirívóan a vezér felé köpött, majd ezt megismételte Báthori és Brankovics előtt is. Csukás György hadtestéből egy harcos, aki ezt nem bírta tovább nézni a török után vetette magát, majd rövid küzdelemben a fejét vette.(erre még visszatérek! ) A szikrából tűz lett: mindkét oldal, támadásba lendült. Báthori és Isza bég csapatai estek egymásnak a leghevesebben. A török rohamnak sikerült megbontani a vajda hadrendjét, sőt magát Báthorit is sikerült a lováról lesodorniuk, aki csak nagy nehézségek árán tudott megmenekülni.(Nagy Mihály bátor székely vitéz mentette ki a vezért szorult helyzetéből)
Közben Malkocs-Oglu és Brankovics seregei véres küzdelemben gyűrték egymást, egyelőre különösebb siker nélkül. Ali bég viszont gyáván elfutott Kinizsi és nehézpáncélosai rémisztő rohama elől, így azok oldalba kaphatták a vajdát szorongató törököt. A roham élén Kinizsi Pál haladt, mindkét karjában egy-egy kardot forgatva. Többórás, öldöklő küzdelem kezdődött, utólag a vezér is azt vallotta, ilyen heves ellenállást még soha nem látott.
Csak Isza bég súlyos sebesülése, és visszavonulása után omlott össze a török arcvonal. Ekkor Kemál pasa szavait idézve: „ A legsúlyosabb holmikat elhányták és eldobálták, könnyűek lettek, mint a szél és elfutottak.”
Már csak a havaselvei gyalogság próbált ellenállni, ám hosszú közelharc után őket is felmorzsolták a bátor magyarok. A csatából mészárlás lett, akit nem az üldözők vágtak le, azt a környékbeli parasztok verték agyon. Isza is fogságba esett, ahol kivégezték. A török veszteség kétszerese volt a magyarnak, mintegy hatezer oszmán harcos esett el.
A hatalmas zsákmányt szerző magyarok győzelmi tort ültek, ahol a legenda szerint a csata hőse – Kinizs i- egy halott törököt a foga közt tartva, egyet-egyet a hóna alá fogva járta a táncát a tűz körül. A vereség évekre elvette a törökök kedvét, hogy nagyobb sereggel betörjenek Mátyás király Magyarországába…
Eddig a csata-mely győzelemre méltán büszkék lehetünk- leírása, ám Európa ezt soha nem köszönte meg nekünk…
Remélem, hogy mindenki számára tanulságokkal és példákkal szolgálhattam!
Igen ám, de a családi „tulipános ládánk” régi, értékes pergamentet rejtegetett:
Az oklevél, melyből idézek, az Úr 1493.esztendejében, Budán, Boldog György napján íródott és nemes gróf Csukás Györgyhöz, ősömhöz szólt:
„Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország királya és Morvaország grófja, Neked hívünknek, nemes Csukás Györgynek, szebeni kamarásgrófunknak- boldogságot királyi pártfogásunk és jóakaratunk növekedését kívánjuk!
A Te kiemelkedő baráti segítséged és hűséged, melyeket irányunkban mindig tanúsítottál, arra sarkallnak Minket, hogy téged méltó tisztelettel megajándékozunk, és neved fényesen adjuk át az utódoknak. Ugyanis Te oly nagy becsületességgel és igyekezettel, továbbá állhatatos hűséggel szolgáltál szüntelenül- nemcsak a fenséges uralkodónak-, néhai Mátyás királynak, közvetlen elődömnek, de Királyi Felségünket is, miként az számunkra is nyilvánvalóvá vált, miután az isteni rendelés minket az ország seregeinek élére szólított, úgyhogy azt gondoljuk, hogy illendően cselekedünk, hogy rólad és vitézségedről és híres cselekedeteidről, valamiféle módón ezen oklevéllel megemlékezzünk…
Mindenekelőtt az ötlik eszünkbe, – amikor a török császár a keresztény nép örök ellensége- a még a néhai és megdicsőült Mátyás király uralkodásának idején a török csaknem határtalan sokaságát küldte az erdélyi részekbe Ali bég és igen sok vezérek vezetése alatt, hogy oda betörjenek és pusztítsanak, és a törökök egész hada állt a kenyérmezei síkon, és közben a jeles Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi gróf megütközni kész seregükkel odamentek a háború oly nagy veszedelmébe, rólad az a hír járja, hogy többek közt részt vettél nemcsak a harcban, hanem 600 lovas élén álltál és derekasan harcoltál. Végül ennek az lett az eredménye, hogy a törököket részint megöltétek, részint pedig igen súlyos futásra kényszerítettétek és így az ország a Te és más híveink révén megszabadult a törökök hadaitól.
Biztos tudomást szereztünk arról, hogy Te ezeket tetted, és más igen nagyszámú dicső cselekedeteket is végrehajtottál és mindig is készen álltál és állsz a haza védelmére, a vitézi erény iránti, bajtársaidat meghaladó páratlan lelkesedéssel.
Ezért erős elhatározással elrendeltük, hogy mint hős és vitéz katonát minden tiszteletre méltósággal és az ilyenkor szokásos ünnepséggel, királyi akaratnyilvánításunkkal és hatalmunk teljességénél fogva kitüntetünk és előléptetünk, hogy Te, mostantól fogva képes legyél minden méltóságot és kiváltságot
vitézségedért birtokolni és képes legyél ennek örülni”…
Véget ért az idézet, én meg a könnyeket morzsolom… Hogyan is leszek képes megfelelni a nagyszerű felmenőimnek?
Mi ma, TETTEINKBEN válhatunk igazán nemesekké és vitézekké, nem a címeinkben! Nem fontos a dicső származás és nincs helye a “múltidézésnek”, a jelen CSELEKEDETEI szabják meg az ember értékét. Mindegy is, hogy ki volt nekem a hős Csukás György! Ki a múltjával tud csak dicsekedni, az olyan, mint a krumpli: az értékes része, már a földben van! Össze kell végre fognunk és elfelejteni a sérelmeket, Magyar Testvérek!
Tisztelettel köszönöm, hogy elolvastad az írást! Isten óvja Magyarországot a mindenkori ellenségeitől!
Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc
magyartudat.hu
De vajon miért is fontos a régmúlt, és legalább egy kis felszínes történelemtudás?
„A történelem az élet tanítómestere!”- szólt a bölcs tanítás. Hát akkor rajta! Tanuljunk az alábbi történetből, összefogást, kitartást és becsületet! (nagy szükségünk lenne rá!)
A kenyérmezei csatát a török-magyar háborúk egyik legvéresebb, magyar győzelmet hozó ütközeteként tartják számon a történészek. 1479. október elején egy kb. tizenötezer fős török és kétezer fős havaselvei sereg zúdult Erdélyre, Ali, Isza, Malkocs-Oglu bégek vezetésével. Napokig iszonyú pusztítást vittek végbe, sok települést felégettek és rengeteg rabot ejtettek.
Báthori István erdélyi vajda nem állta el egyből a betolakodók útját, hagyta, hogy a portyázás kifárassza, a rablott zsákmány, jószág lelassítsa őket. Ez alatt segítségül hívta Kinizsi Pál temesi bánt, Csukás György szebeni kamarásgrófot és Vuk Brankovics szerb despotát. Az Erdélybe betört török had főtábora a Maros folyó mentén, Zsibód falunál, Kenyérmezőn volt. Báthoriék itt indítottak támadást október 13-án. Az ellen, már indulni készült, amikor értesültek a magyar csapatok érkezéséről, és ők is a csata mellett döntöttek.
Az ütközet előtt kivált a hadból egy török lovas, odaugratott Kinizsiék elé, és kirívóan a vezér felé köpött, majd ezt megismételte Báthori és Brankovics előtt is. Csukás György hadtestéből egy harcos, aki ezt nem bírta tovább nézni a török után vetette magát, majd rövid küzdelemben a fejét vette.(erre még visszatérek! ) A szikrából tűz lett: mindkét oldal, támadásba lendült. Báthori és Isza bég csapatai estek egymásnak a leghevesebben. A török rohamnak sikerült megbontani a vajda hadrendjét, sőt magát Báthorit is sikerült a lováról lesodorniuk, aki csak nagy nehézségek árán tudott megmenekülni.(Nagy Mihály bátor székely vitéz mentette ki a vezért szorult helyzetéből)
Közben Malkocs-Oglu és Brankovics seregei véres küzdelemben gyűrték egymást, egyelőre különösebb siker nélkül. Ali bég viszont gyáván elfutott Kinizsi és nehézpáncélosai rémisztő rohama elől, így azok oldalba kaphatták a vajdát szorongató törököt. A roham élén Kinizsi Pál haladt, mindkét karjában egy-egy kardot forgatva. Többórás, öldöklő küzdelem kezdődött, utólag a vezér is azt vallotta, ilyen heves ellenállást még soha nem látott.
Csak Isza bég súlyos sebesülése, és visszavonulása után omlott össze a török arcvonal. Ekkor Kemál pasa szavait idézve: „ A legsúlyosabb holmikat elhányták és eldobálták, könnyűek lettek, mint a szél és elfutottak.”
Már csak a havaselvei gyalogság próbált ellenállni, ám hosszú közelharc után őket is felmorzsolták a bátor magyarok. A csatából mészárlás lett, akit nem az üldözők vágtak le, azt a környékbeli parasztok verték agyon. Isza is fogságba esett, ahol kivégezték. A török veszteség kétszerese volt a magyarnak, mintegy hatezer oszmán harcos esett el.
A hatalmas zsákmányt szerző magyarok győzelmi tort ültek, ahol a legenda szerint a csata hőse – Kinizs i- egy halott törököt a foga közt tartva, egyet-egyet a hóna alá fogva járta a táncát a tűz körül. A vereség évekre elvette a törökök kedvét, hogy nagyobb sereggel betörjenek Mátyás király Magyarországába…
Eddig a csata-mely győzelemre méltán büszkék lehetünk- leírása, ám Európa ezt soha nem köszönte meg nekünk…
Remélem, hogy mindenki számára tanulságokkal és példákkal szolgálhattam!
Igen ám, de a családi „tulipános ládánk” régi, értékes pergamentet rejtegetett:
Az oklevél, melyből idézek, az Úr 1493.esztendejében, Budán, Boldog György napján íródott és nemes gróf Csukás Györgyhöz, ősömhöz szólt:
„Ulászló, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország királya és Morvaország grófja, Neked hívünknek, nemes Csukás Györgynek, szebeni kamarásgrófunknak- boldogságot királyi pártfogásunk és jóakaratunk növekedését kívánjuk!
A Te kiemelkedő baráti segítséged és hűséged, melyeket irányunkban mindig tanúsítottál, arra sarkallnak Minket, hogy téged méltó tisztelettel megajándékozunk, és neved fényesen adjuk át az utódoknak. Ugyanis Te oly nagy becsületességgel és igyekezettel, továbbá állhatatos hűséggel szolgáltál szüntelenül- nemcsak a fenséges uralkodónak-, néhai Mátyás királynak, közvetlen elődömnek, de Királyi Felségünket is, miként az számunkra is nyilvánvalóvá vált, miután az isteni rendelés minket az ország seregeinek élére szólított, úgyhogy azt gondoljuk, hogy illendően cselekedünk, hogy rólad és vitézségedről és híres cselekedeteidről, valamiféle módón ezen oklevéllel megemlékezzünk…
Mindenekelőtt az ötlik eszünkbe, – amikor a török császár a keresztény nép örök ellensége- a még a néhai és megdicsőült Mátyás király uralkodásának idején a török csaknem határtalan sokaságát küldte az erdélyi részekbe Ali bég és igen sok vezérek vezetése alatt, hogy oda betörjenek és pusztítsanak, és a törökök egész hada állt a kenyérmezei síkon, és közben a jeles Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi gróf megütközni kész seregükkel odamentek a háború oly nagy veszedelmébe, rólad az a hír járja, hogy többek közt részt vettél nemcsak a harcban, hanem 600 lovas élén álltál és derekasan harcoltál. Végül ennek az lett az eredménye, hogy a törököket részint megöltétek, részint pedig igen súlyos futásra kényszerítettétek és így az ország a Te és más híveink révén megszabadult a törökök hadaitól.
Biztos tudomást szereztünk arról, hogy Te ezeket tetted, és más igen nagyszámú dicső cselekedeteket is végrehajtottál és mindig is készen álltál és állsz a haza védelmére, a vitézi erény iránti, bajtársaidat meghaladó páratlan lelkesedéssel.
Ezért erős elhatározással elrendeltük, hogy mint hős és vitéz katonát minden tiszteletre méltósággal és az ilyenkor szokásos ünnepséggel, királyi akaratnyilvánításunkkal és hatalmunk teljességénél fogva kitüntetünk és előléptetünk, hogy Te, mostantól fogva képes legyél minden méltóságot és kiváltságot
vitézségedért birtokolni és képes legyél ennek örülni”…
Véget ért az idézet, én meg a könnyeket morzsolom… Hogyan is leszek képes megfelelni a nagyszerű felmenőimnek?
Mi ma, TETTEINKBEN válhatunk igazán nemesekké és vitézekké, nem a címeinkben! Nem fontos a dicső származás és nincs helye a “múltidézésnek”, a jelen CSELEKEDETEI szabják meg az ember értékét. Mindegy is, hogy ki volt nekem a hős Csukás György! Ki a múltjával tud csak dicsekedni, az olyan, mint a krumpli: az értékes része, már a földben van! Össze kell végre fognunk és elfelejteni a sérelmeket, Magyar Testvérek!
Tisztelettel köszönöm, hogy elolvastad az írást! Isten óvja Magyarországot a mindenkori ellenségeitől!
Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc
magyartudat.hu
Történelmi leckék,amelyek terjesztik a magyar tudatot – I. rész
„A HÉT MAGYAR…”
A törzsek vezetői, amikor a fejedelmet egyetértéssel parancsolónak megválasztották, hűséget esküdtek neki és utódainak maguk és utódaik nevében. Fogadalmukat megpecsételve, vérüket egy- egy edénybe csurgatva adtak hitet a szent fogadalomról. Akik a vérüket elegyítik, azok egymást testvérekké fogadják és így a vérbosszút is kizárják egymás között. A külvilág felé kölcsönös védelemre, befelé felé pedig békességre kötelezik. (ugye milyen nagy szükség lenne napjainkban is egy ilyen szövetségre?)
„Azok a fejedelmi személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.
Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.
Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.”./Anonymus/
A vérszerdőzést megkötő vezérek a kővetkezők voltak: Álmos, Árpád, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. A Nagyfejedelem Álmos lett. A vérszerződést kötő nemzetek száma nyolc (8) és nem hét volt, a kabarok törzse is csatlakozott a magyarokhoz. (már ekkor is befogadó volt a népünk) Ezt igazolja a XI. századból való zászló, és az hogy e nemzetszövetség emlékét őrzi napjainkig nemzeti címerünk bal oldalában a négy piros és négy fehér, összesen nyolc sáv. Őseink vérrel pecsételt szerződését, minden elfogultság nélkül, az emberi művelődés egyik legősibb,példamutató, demokratikus alkotmányának tekinthetjük….a történelem a példákat tálcán kínálja, csak fel kell ismerni azt. Nem közös vércsurgatásra gondolok, csupán az egység megteremtésére. Isten áldja és segítse a magyarokat!
Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc
magyartudat.hu
A törzsek vezetői, amikor a fejedelmet egyetértéssel parancsolónak megválasztották, hűséget esküdtek neki és utódainak maguk és utódaik nevében. Fogadalmukat megpecsételve, vérüket egy- egy edénybe csurgatva adtak hitet a szent fogadalomról. Akik a vérüket elegyítik, azok egymást testvérekké fogadják és így a vérbosszút is kizárják egymás között. A külvilág felé kölcsönös védelemre, befelé felé pedig békességre kötelezik. (ugye milyen nagy szükség lenne napjainkban is egy ilyen szövetségre?)
„Azok a fejedelmi személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből.
Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.
Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.”./Anonymus/
A vérszerdőzést megkötő vezérek a kővetkezők voltak: Álmos, Árpád, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. A Nagyfejedelem Álmos lett. A vérszerződést kötő nemzetek száma nyolc (8) és nem hét volt, a kabarok törzse is csatlakozott a magyarokhoz. (már ekkor is befogadó volt a népünk) Ezt igazolja a XI. századból való zászló, és az hogy e nemzetszövetség emlékét őrzi napjainkig nemzeti címerünk bal oldalában a négy piros és négy fehér, összesen nyolc sáv. Őseink vérrel pecsételt szerződését, minden elfogultság nélkül, az emberi művelődés egyik legősibb,példamutató, demokratikus alkotmányának tekinthetjük….a történelem a példákat tálcán kínálja, csak fel kell ismerni azt. Nem közös vércsurgatásra gondolok, csupán az egység megteremtésére. Isten áldja és segítse a magyarokat!
Vitéz Zetényi-Csukás Ferenc
magyartudat.hu
2013. június 2., vasárnap
Juhász Gyula: Trianon (Csurka László)
Zene:
Sultan and Ned Shepard - Verona
2. Sultan and Ned Shepard - Roads under Ramallah (reprise)
2013. május 31., péntek
Ujgurok – a nép, amely csak a magyart tartja rokonának.
Ujgurok gyökerei – a nép, amely a nomádok közül csak a magyart tartja rokonának.
Az ujgur testvéreink (“fehér emberek hosszú, világos hajjal” – ahogyan egy korabeli kínai utazó látja őket), akik a Sárga folyó és a mongol sztyeppék között éltek. Az évszázadok során a szomszédos, kisebbrendűségi komplexussal igazán nem vádolható Középső Birodalom mindig is megpróbálta bekebelezni őket, ha nem egyéb, már csak az itt húzódó – és nagyon komoly gazdasági hasznot hajtó – Selyemút feletti totális ellenőrzés okán. A hivatalos kínai álláspont szerint Hszincsiang, (vagyis az “új határvidék”) már az időszámításunk előtti első században a Mennyei Birodalom szerves részévé válik – persze ezzel az indokkal az ujgurok (akiknek őseit a bizánciak “fehér hunoknak” nevezték) nagyon nem értenek egyet.
Amint az Kőrösi tanárának, Benkő Ferencnek földrajzkönyvéből kiderül, “Nagy és Kis Bukária” akkori fogalmak szerint lényegében Turkesztánnal azonos és az Aral-tótól Észak-Kínáig és Mongóliáig elnyúló hatalmas terület volt. Nevezetesen: “Nagy-Bukária” tulajdonképpen Turkesztán nyugati része és egészen a Musztag-ata hegységig terjed. “Kis Bukária” viszont a Musztag-ata vidékétől keletre eső, Kínához tartozó terület, és a mai értelemben vett Kelet-Turkesztánnal azonos, a Tarim-medencében fekszik, amelyet északon a Tien-san, délen pedig a Kien-lun hegyláncai vesznek közre, s keleti felé a Góbi-sivatagot is magában foglalja. Csoma
kutatói felfogásában a kitűzött cél nemcsak a magyar őshaza megtalálása volt, hanem a magyarok rokonának tekintett hunok ázsiai őstörténetének tisztázása is. “Ázsiai utazásom tárgya: kikutatni a magyarok első település helyeit. Összegyűjteni történelmi tetteinket, megfigyelni a hasonlóságát, ami több keleti nyelv és a mi anyanyelvünk között van.” – írja.Különféle források szerint Kőrösi Csoma Sándor nak a göttingeni egyetemen folytatott tanulmányai során két olyan tanára is volt, aki arra ösztönözte, hogy a magyarok eredetét kutassa. Az egyik Eichhorn, akit híres orientalistaként ismer a nyugati világ. A másik pedig az antropológia megalapítója Blumenbach professzor volt. Kőrösi az utóbbi révén tette magáévá az ujgur elméletet. Ugyanis a professzor irányította rá figyelmét arra, hogy a magyarok valószínűleg a kínai évkönyvekben sokat szereplő ujguroktól származnak. De õ volt az is, aki arra biztatta tanítványát, hogy a magyarságnak ezt az állítólagos őstörzsét, és ezeknek eredeti hazáját felkeresse.
Mint ismeretes Kőrösi Csoma Sándor végül is sohasem jutott el az ujgurok közé. Személyes véleményem szerint ebben – nagy valószínűséggel – az is akadályozhatta, hogy nem volt muszlim, nem ismerte a szükséges mértékben és alapossággal az iszlám vallást, az iszlám kultúrát. Abban a korban – és ezt bizton állíthatom – egy ilyen cél megvalósítása, a megfelelő tudás nélkül eleve kudarcra volt ítélve. Hogy mit talált volna Kőrösi, ha eljut a céljához és találkozik az ujgurokkal? Erre most nem térnénk ki részletesen, de egy dolgot mégis elmondunk:
Mukliszi Juszupbek, ujgur történész, aki a 30-as években a kínaiak által alapított nemzetiségi fõiskolán, 1941-ben, Urumcsiban végezett, azt állítja: “Az ujgur nép õslakos Ázsiában, eredetükrõl az a legenda járja, hogy élt Közép-Ázsiában két testvér, “10 ujgur” és “9 ujgur”. Tõlük származik e pusztai nép két csoportja: a kínai Hszincsiang területén élõ népcsoport a “9 ujgur” népe, míg a “10 ujgur”, az onogurok Európába vándoroltak, s õk a magyarok õsei – tartja a máig is élõ legenda. Az ujgurok a mai napig számon tartják a magyarságot, mint távoli rokonokat. 14 milliónak tudjuk az Európában élõ magyarok számát, mi Kelet-Ázsiában 22 millióan vagyunk, így a törzs leszármazottait 36 milliós lélekszámúra becsüljük.”
Ujgurisztán egy megszállt ország.
Ujgurisztán az ujgurok otthona volt legkevesebb 2000 éven át, amely idõ alatt kisebb megszakításokkal szabad és független ország volt, szemben a kínaiak állításával, mely szerint Ujgurisztán õsi, elválaszthatatlan kínai föld.
A történelmi tények világosan bizonyítják, hogy Kína ezen állítása történelem hamisításon alapszik, annak a reményében, hogy az elnyomás és az asszimiláció eredményeit idõvel legitimálhatja a világ szemében.
A kínai inváziók sora Kr. e. 104-ben kezdõdött, és azóta Ujgurisztánt többször foglalták el kínai csapatok, ám ezek a megszállások soha sem voltak hosszú életûek. A következõkben néhány történelmi adalék a kínai megszállásokról:
1. A Wu ti korban, Li Kuang tábornok Kr. e. 104-ben elfoglalta Ujgurisztánt, de Ujgurisztán népe visszaszerezte függetlenségét Kr. e. 86-ban, a kínai katonák legyõzésével.
2. A Hsuan Ti korban, Chang Chi tábornok megtámadta és elfoglalta Ujgurisztánt Kr. e. 59-ben. Azonban Kr. e. 10-ben az ujgur kánok legyõzték a kínai seregeket és visszanyerték szabadságukat.
3. A Ming Ti kor Második Kán Dinasztiája idején Pan Chao tábornok belháborút indított Ujgurisztán megtámadásával, Kr.u. 73-ban. Ez a háború mintegy 28 éven át tartott. Kr. u. 102-ben Pan Chao visszatért Kínába, majd egy évre rá fiának Pan Yungnak menekülnie kellett az õt legyõzõ ujgur kánok elõl. Ekkor Ujgurisztán újból visszanyerte biztonságát és függetlenségét.
4. A Topa(Wei) korban, Ujgurisztán adót volt köteles fizetni Kínának, 448-tól 460-ig.
5. 657-ben a Tang dinasztiabeli Kau Tsung elfoglalta Ujgurisztánt, de 669-ben a Gök Türk kánok kiûzték a kínaiakat Ujgurisztánból.
6. 747-ben Kau Tsung a koreai Kao Sien-chi tábornokot nevezte ki a kínai seregek parancsnokává és megbízta az egymással hadakozó ujgur kánok egy csoportjának támogatásával. Ez a tábornok kihasználva az ujgurok megosztottságát, rendkívül agyafúrt és kegyetlen módon állította szembe egymással az ujgurokat, és így sikerült Ujgurisztánt kínai alávetettségbe taszítania. Azonban az ujgurok 751-ben arab segítséggel megsemmisítették Kao Sien-chi erõit és így elnyerték függetlenségüket.
Kr. e. 104 és Kr. u. 751 között hat kínai hadjárat indult Ujgurisztán ellen. Ezalatt a 855 év alatt, a kínaiak mindössze 157 évig uralták Ujgurisztánt, és mint ahogy a hadjáratok gyakorisága mutatja, ez az uralom mindvégig csak részleges és idõleges maradt. A fennmaradó 698 évben Ujgurisztán szabad és független ország volt.
Abban idõszakban(Kr. e. 104-Kr. u. 751) általánosságban baráti volt viszony és kereskedelmi kapcsolatok létesültek Ujgurisztán és Kína között. Az újabb keletû kínai történelmi könyvek és politikai szándék ezeket a kapcsolatokat hátsó szándékoktól öveztetve úgy igyekszik beállítani, mint Ujgurisztán Kínának való alávetettségének bizonyítékát, hogy így legitimálják Ujgurisztán iránti igényüket.
Miután az arab, türk és tibeti erõk kiûzték a kínai megszállókat 751-ben, mintegy 1000 esztendõ telt el a kínai mandzsu uralkodók hódításáig. Ez alatt a hosszú idõszak alatt nem Kína volt az egyetlen fontos diplomáciai tényezõ Ujgurisztán számára. Az ujgurok önkéntesen csatlakoztak a Mongol Birodalomhoz, ahol 207 éven keresztül megtartották függetlenségüket és fontos szerepet játszottak annak kulturális és politikai életében. A fennmaradó 800 éven keresztül Ujgurisztán teljesen független volt, a jólét és fejlõdés saját útját járta.
A mandzsu hódítók mintegy egy millió polgári lakos élete árán 1876-ban elfoglalták Ujgurisztánt és formálisan is betagolták a Mandzsu birodalomba, Xingjiang (vagy Sinkiang, amelynek jelentése “új tartomány”) Tartomány néven. Ezen idõtõl fogva Ujgurisztán folyamatosan katonai közigazgatás alatt állt. 1949-ig 42 fegyveres felkelés tört ki (átlagosan négyévente) a mandzsu uralom ellen, a függetlenség visszaszerzéséért.
1933-ban az ujgurok Ujgurisztán déli részén megalakították a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, majd Ujgurisztán egészén a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot. Az elõbbi államalakulat 3 évig, míg az utóbbi 5 évig állt fenn.
A kommunista Kína 1949-ben foglalta el Ujgurisztánt, és 1955-ben változtatta XUAR-ra a nevét. A kommunista Kína, azóta gyarmatosító uralmat valósít meg Ujgurisztánban. Az ujgurok leírhatatlan szenvedéseket kellet kiálljanak az embertelen idegen elnyomó uralom alatt. Dacára a szenvedéseknek és a kulturális genocídiumnak az ujgurok lelkét nem sikerült megtörni. A hozzáférhetõ kínai források szerint, az ujgurok 1954 óta, a kockázatok és veszélyek ellenére tüntetéseket és felvonulásokat szerveznek, földalatti mozgalmakat alakítanak, hogy kivívják jogegyenlõségüket vagy akár függetlenségüket, harcuk mely csúcspontját 1996-ban érte el, soha sem szûnt meg. Az ujgurok építette Ming Oy vagy az Ezer Buddha Temploma még megtekinthetõk Kucha, Turfán és Dunhuang városaiban, ahol a kanchou ujgurok éltek.
Kucha városában több mint 50 buddhista templom, könyvtár és a szegényeket istápoló népjóléti intézmény volt. Hotan városában 14 nagy t és számos kisebb kolostor állt. Az ujgurisztáni ujgurok 934-benv vették fel az iszlámot, a Karahanida Satuk Bughra Kán uralkodása alatt. Azóta az iszlám az ujgurok egyetlen vallása, mind a mai napig.
Az ujgur hatalom, tekintély és kultúra a történelem hosszú folyamán át virágzott és több mint 1000 éven át uralta Közép-Ázsiát majd meredek hanyatlásba kezdett a mandzsu invázió után, majd a nacionalista de különösképp a kommunista Kína uralma alatt.
magyartudat.com
2013. május 24., péntek
BIMINI - ÚT.
A Bahamák nyugati végén fekvő Bimini- szigetcsoport rendkívüli víz alatti jellegzetességeiről híres: ezek a Bimini-fal és a Bimini-út A „fal” 400 méternyire fut a parttól az óceánfenék drámai zuhanását követve. A Bimini-út az öböl északi csücskétől 300 méternyire húzódik a Paradise Pointtól. Ezen „út” eredete sok splekuláció tárgyát képezte, beleértve azokat az állításokat is, hogy az Atlantisz elveszett városának része.
Az „út” hatalmas szögletes mészkőtömbökből áll, melyek annyira szabályosnak tűnnek, hogy csábító a feltételezés: ember készítette őket, noha szinte biztos, hogy természeti alakzat. Összetételükben nagyon hasonlók a terület parti sziklaalakzataihoz, amelyek hajlamosak négyszögletes tömbökre töredezni, de azt még mindig nem tudja senki, hogyan kerülhettek 5 méterre a víz alá.
Atlantisz – Felfedezések.
Soha nem kezdődött volna el a kutatás, ha a görög filozófus, Platón (kb. Kr. e. 427-347) nem meséli el a történetét két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban. Atlantisz létezése nem tény, de nem is alaptalan mese. És nem Platón agyából pattant ki, ugyanis az egyiptomi Középbirodalom idejéből ránk maradt egy ugyanilyen mese.
Egy papirusz, amely ma Szentpétervárott található, elbeszéli egy utazó történetét, aki a fáraó bányái felé tartott egy hajón, amikor a hatalmas hullámok ripityára törték a hajót, és rajta kívül mindenki vízbe fúlt. Ő egy gerendába kapaszkodva partra evickélt egy ismeretlen szigeten. Itt egy aranysárkány lakott, aki a barlangjába vitte a hajótöröttet, de egy ujjal sem bántotta. Elmesélte vendégének, hogy a sziget a gazdagság és boldogság földje, régen 75 elégedett sárkány népesítette be, akik közül csak ő egyedül maradt életben. Távollétében egyszer egy csillag pottyant a szigetre, és szénné égetett mindent. Megjósolta még azt is, hogy egy egyiptomi hajó hamarosan megmenti a hajótöröttet, de azt is hozzátette, hogy "soha többé nem láthatod majd e szigetet, mert a hullámok maguk alá temetik"
Charles Hapgood (1904-1982) - amerikai történész.
Sok régi térkép őrzi a térképészek elképzeléseit és számításait távoli vidékekről. Így a tudósok kétkedve fogadták Charles Hapgood amerikai történész (1904-1982) kővetkeztetéseit, aki az 1960-as években a középkori navigációs térképeket tanulmányozta.
A Kongresszusi Könyvtárban rábukkant egy 1531-ból származó térképre, amely Antarktisz partjait jégmentes szárazföldként tünteti fel. Egészen addig úgy tudták, hogy az óceáni hajózás csak Kr. e. 2000 körül kezdődött, és a tudomány mai állása szerint Antarktiszt 6000 éve jég borítja. Vajon előfordulhatott-e, hogy még azelőtt térképet készítsenek róla?
Hapgood több középkori térképet, ún. portolanót tanulmányozott át, melyek szerint az egyiptomiak előtt több ezer évvel létezett egy nagy tengeri civilizáció. Erről azt írja Hapgood „A tengerek királyainak ősrégi térképei” című művében, olyan nyomtalanul semmisült meg, hogy a számtalan tengerészgeneráció semmiféle nyomot nem talált, aminek alapján a helyét azonosíthatták volna a térképeken. Annak ellenére, hogy Hapgood nem állítja, hogy ez a civilizáció azonos volt Atlantisszal, sok egybeesés támasztja ezt alá…
Heinrich Schliemann (1822-1890).
A Trója és Mükéné romjainak feltárásával világhírnevet szerzett Heinrich Schliemann állítólag a következő feliratot találta a mükénéi Oroszlán-kapu közelében:
"Az egyiptomiak Misortól származnak, Misor pedig a történelmi Thot isten gyermeke. Thot egy atlantiszi pap száműzetésbe vonult fia volt, akinek, miután szerelembe esett Kronosz király lányával, menekülnie kellett. Hosszú évekig vándorolt, míg végül eljutott Egyiptom földjére. Ő építette fel az első saisi templomot, ahol tanítványainak átadta szülőföldje bölcsességét."
Schliemann a nyomára bukkant egy papirusztekercsnek is Szentpétervárott, mely a II. dinasztiabeli Senet fáraó idejéből való. Többek között az áll rajta, hogy Senet fáraó expedíciót küldött nyugatra, azzal a céllal, hogy kutassa fel Atlantisz földjének maradványait, ahonnan 3350 évvel ezelőtt (kb. i. e. 6300) az egyiptomiak ősei elmenekültek, elhozva magukkal szülőföldjük minden bölcsességét. Az expedíció öt évvel később sikertelenül tért vissza.
Ugyanebben a múzeumban, egy másik papiruszon az egyiptomi pap-történész, Manetho szavai találhatóak, aki oly módon utal egy 13.900 éves periódusra, mint Atlantisz bölcseinek (királyainak) uralmára. Ez a papirusz az atlantiszi civilizáció csúcsát az egyiptomi történelem kezdetére, azaz kb. 16.000 évvel ezelőttre teszi.
Paul Schliemann.
Amikor Paul Schliemann, a Tróját felfedező archeológus unokája 1912-ben bejelentette, hogy birtokában van néhány atlantiszi leletnek, úgy tűnt, ezzel bebizonyosodik a sziget valamikori létezése. A lelőhelyet ábrázoló, általa rajzolt térkép is nagyjából megfelelt a sziget elhelyezkedéséről és nagyságáról alkotott elképzeléseknek. A sötét ovális vonalak a fővárost jelzik, ahogy Platón is leírta.
A váza "felfedezője" Paul Schliemann volt, a nagy autodidakta ásatórégész, Heinrich Schliemann unokája, aki a következőket írta.
"Egy évvel halála előtt nagyapám (Heinrich Schliemann) egy darab papirost és ceruzát kért. Reszkető kezekkel ezeket írta a papírra: Titkos toldalék a lepecsételt köteghez. Törd szét a bagolyfejű vázát. Figyelj a tartalmára, az Atlantiszra vonatkozik."
Paul Schliemann - aki maga is régész volt - elhatározta, hogy folytatja híres nagyapja munkáját. 1909-ben - miként azt a rejtélyes hagyaték parancsolta - letette az ünnepélyes esküt, hogy életét a nagy feladatnak szenteli. Most már kézhez vehette a nagyapja által hátrahagyott papírköteget, amelynek egyik lapján ez állt:
"Arra a következtetésre jutottam, hogy Atlantisz nemcsak egy nagy földrész volt Amerika, Európa és Afrika partjai között, hanem összes kultúránk bölcsője is... Amikor 1837-ben Trója romjait ásattam Hisszarlikban, és a második rétegben a híres Priamosz-kincset megtaláltam, ezek között egy sajátságos külsejű bronzváza is volt. Néhány tárgyon és a bronzvázán főníciai betűkkel rótt felirat betűzhető ki. Ez a felirat pediglen így szól: Chronostól, Atlantisz királyától. Az 1883. évben a Louvre-ban egy olyan gyűjteményre bukkantam, amely a közép-amerikai Tiahuanacoban kiásott tárgyakból állott. Ezek között ugyanolyan formájú és ugyanolyan anyagból készült agyagcserepeket és tárgyakat fedeztem fel, mint amelyeket a Priamosz-kincsek bronzvázájában találtam. Ez a hasonlóság nem lehet véletlen. A fémtárgyakat analizáltattam. A vizsgálat szerint az anyagok platina, alumínium és réz volt; olyan ötvözet, aminőt sehol sem találtak az antik hagyományokban (oreikalchos), és amely még ma is ismeretlen... Mi következik ebből? Az, hogy egy közös helyről kerültek ezekre a lelőhelyekre. A tárgyaimon levő felirat megadta az eredet helyét: Atlantisz!"
Paul Schliemann feljegyzéseiben elmondja, hogy a szentpétervári múzeumban talált ősrégi papirusztekercsen azt olvasta, hogy a II. dinasztiabeli Szet fáraó Kr. e. 4571-ben hajókat küldött nyugat felé, hogy hajósai megtalálják Atlantisz országának nyomait, ahonnan 3500 évvel azelőtt (azaz napjaink előtt 10000 évvel) az egyiptomiak kivándoroltak, magukkal hozván anyaországuk minden bölcsességét. Paul Schliemannt idézve: "...az egyiptomi és a maya kultúra közötti egyezés oly teljes, hogy ezt lehetetlen a véletlennek tulajdonítani. Az egyetlen lehetőség éppen az, amit a legenda mond: egyszer volt egy nagy kontinens, amelyik összekötötte a mostani Új Világot a Régi Világgal. Ez volt az Atlantisz."
A képzelet szüleménye? Az "Atlantisz földjén készült váza" története - annak idején - valóságos sajtószenzáció volt; még a tudósok is elhitték a mesét. Hiszen az "egyiptomi és a maya kultúra közötti egyezés" rejtélye már néhány évszázada foglalkoztatja a világ tudósait: így hát sokan úgy vélték, hogy a szerencsés lelet - a titokzatos váza - révén megoldódott a tudósnemzedékek sorát vitára késztető probléma. Az után persze kiderült, hogy az egész csupán a képzelet szüleménye.
Az "egyiptomi és a maya kultúra közötti egyezés" kérdése azonban ma is foglalkoztatja a kutatókat. A tenger elárasztotta gazdag, boldog szigetről szóló mesét, jól ismerték az egyiptomiak, és megtalálható az indiai mondavilágban is, közelebbről a Mahábhárata című eposzban. A legendák és mítoszok alapjai gyakran bizonyított tények. Sokan, akik Atlantisz után kutattak, ilyen ténynek tekintették a görög Thíra szigetét.
Atlantisz újjáéledése - Edgar Cayce (1877-1945).
Az amerikai médium és gyógyító, Edgar Cayce (1877-1945) megjósolta, hogy Atlantisz feltámad, és újból virágzásnak indul. 1940 júniusában így jövendölt, "Atlantisz részei közül Poszeidia lesz az első a felemelkedésben. Nem kell rá sokáig várnunk, 1968-69-ben fog bekövetkezni!" A helyet is pontosan meghatásozta, a Bahamákat!
Igazán csodálatos egybeesés, hogy 1968-ban repülőgépek pilótái a Bahamáknál, Észak-Bimininél arra lettek figyelmesek, hogy a partok mentén épületek emelkednek ki a vízből. A búvárexpedíciók kiderítették, hogy a mederben kőépítmények húzódnak, amelyek hatalmas utakat, falakat, piramisokat, köröket formáznak. Amennyire a beszámolók alapján lehetséges volt, archeológusok feltételezik, hogy a "Bimini utak" emberi alkotások.
http://paleoasztronautika.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1145954
Mi vár ránk tulajdonképpen? - "Ember voltunk hanyatlása"
Olvasva Zsolt ma hajnalban közzé tett jelentését a dollár helyzetéről úgy éreztem, számot kellene vetnünk saját kilátásainkkal. Mi vár ránk, milyen forgatókönyvek képzelhetők el a jövőt illetően. Kiindulásként John Michael Greer: „A hosszú út lefelé: Hanyatlás és az ipartalanodott jövő” című írását választottam. Nem véletlenül. Greer szerint egyaránt tévednek azok, akik szerint „valamilyen óriáskatasztrófa készül mindannyiunkat eltörölni”, és azok akik a jelenlegi helyzet fenntartásában valamiféle csodában reménykednek, bár mint írja: „lehetséges, hogy a tudósok előhúznak egy technológiai nyulat a kalapból, amely még egy életet ad az ipari társadalomnak. Az is lehetséges, hogy földönkívüli lények süvítenek keresztül a légkörünkön repülő csészealjakban jövő kedden és radioaktív zöldségeket osztanak mindenkinek, aki a Fred névre hallgat.— Ám, mint írja, a „tény, hogy ez utóbbi valószínűsége nem zárható ki, még nem teszi ésszerűvé, hogy a jövőnket arra tegyük fel, hogy a gyárakat sötétben világító káposztákkal fogjuk üzemeltetni!” Akár az egyik, akár a másik végletet vegyük alapul, mindkettő valamiféle mítoszon nyugszik.
A valóságban ezzel szemben inkább lépcsőzetes összeomlásra kell számítanunk. A válság nem egyik pillanatról a másikra emészti majd fel a civilizációnkat, hanem lépésről lépésre. Maga Greer igen szemléletes történelmi párhuzamot is hoz ennek szemléltetésére, a maja civilizáció összeomlását. Ez alapján emberi időléptékre vetítve a dolgot az alábbiakban vázol fel egyfajta várható jövőt.
„Képzeljünk el egy 1960-ban született amerikai asszonyt. Látja az 1970-es évek sorbanállásait a benzinkutaknál, a rövidtávú politikai trükköket, amelyek elfedték a válságot az 1980-as és 90-es években, majd a kiújuló problémákat a következő évtizedekben. Égbeszökő energiaárak, hiányok, gazdasági válságok és erőforrásháborúk alakítják hátralévő életét. 70 éves korában egy agonizáló, lepusztult nagyvárosban él, ahol a lakosság felének nem jut tiszta víz, áram, vagy egészségügyi ellátás. A felhőkarcolók tövében nyomortelepek terjednek, miközben a politikusok és gazdasági vezetők makacsul hajtogatják, hogy a dolgok jobbra fordulóban vannak.
Az ő 2030-ban született fiú dédunokájának sikerül elkerülnie a betegségek, az általános erőszak, valamint a járványos alkoholizmus és kábítószerezés “svédasztalát”, amely generációjának felét elviszi 30 éves kora előtt. Szerencséjének köszönhetően technikai karriert csinál, ami megmenti a katonai szolgálattól a végtelen tengerentúli háborúkban, vagy a hazai szeparatista gerillák elleni “pacifikáló akciókban”. Technikai tudása nagyrészt a hatékony guberálás egyszerű fogásaiból áll, a kocsi, vagy a hűtőszekrény olyan luxuscikk, amelyet soha nem fog birtokolni, lakásában nincs áram, vagy központi fűtés és egészségügyi ellátását egy olyan öregasszony jelenti, akinek a nagyanyja orvos volt és tud ezt-azt a sebek ellátásáról és a gyógyfüvekről. Mire megőszül, a viszálykodó régiók, amelyek egykor az Egyesült Államokat alkották, már szétváltak, az összes megmaradt üzemanyag és elektromos áram felett az új kormányok rendelkeznek, a partmenti nagyvárosokat pedig elhagyták a lakók az emelkedő tengervízszint miatt.
Az ő 2100-ban született leány dédunokája számára a nagyvárosok nagyrészt a múlt részei. Kis falvak között nő fel, amelyek gyűrűként vesznek körül egy rozsdásodó felhőkarcolókból álló magot, amelyet csak guberálók csoportjai keresnek fel, hogy nyersanyagokat bányásszanak belőlük. Szórványosan helyi háborúk zajlanak, az óceánok még mindig emelkednek, az éhínségek és járványok megszokottak, de mivel a Föld lakossága talán 15%-a annak, amennyi 2000-ben volt, az ember és a természet viszonya az egyensúly felé tart. A leány írni és olvasni tanul, ez olyan képesség, amellyel szomszédai zöme nem rendelkezik, akad néhány régi könyv nagyra becsült holmijai között, de azok az idők, amikor ember járt a Holdon, legendává fakulnak. Amikor ő és családja végül elindul egy vidéki falu felé, a guberáló csapatokra hagyva az öreg város csontvázát, fel sem merül benne, hogy csendes léptei a foszladozó aszfaltúton egy civilizáció végét jelzik.”
A folyamat tehát az 1960-as évektől mintegy 150-200 éven át zajlik. Ennyi idő alatt jutunk el az ipar nélküli civilizáció korában, cserélődik le életformánk és vész feledésbe mindaz, ami bennünket vesz körül. Számomra azonban a vázolt lépcsők kérdésesek maradnak. Sajnos magam nem tudom elképzelni, mi történne egy nagyvárosban, ha „a lakosság felének nem jut tiszta víz, áram, vagy egészségügyi ellátás”, illetve azt sem, hogy ilyen körülmények között, hogyan és miként jutnak élelemhez az emberek. Azt hiszem itt olyan kérdésekről van szó, melyek egészen más megvilágításba helyezik az 1960-ban született amerikai asszony utolsó húsz-harminc évét. De mielőtt ennek fényében megvizsgálnánk az ő életét, térjünk vissza saját földrészünkre, és kíséreljük meg itten példa alapján nyomon követni mi várható.
Greer nyomán mi is induljunk ki egy történelmi párhuzamból. Vegyük alapul Róma összeomlását. A folyamat kezdeteit Észak-Afrika elterméktelenedéséhez köthetjük. Kr. u. 1-i században járunk. A vég gyakorlatilag már kódolt, de még senki sem sejti. A birodalom ereje teljében, újabb és újabb hódítások, technikai újítások jelzik a haladást. A folyamatok azonban kérlelhetetlenül sodorják az ókori világ népeit az elkerülhetetlen összeomlás felé. A jelek egyre egyértelműbbé válnak, kialakul és általánossá válik az un. klasszikus rabszolgaság, nagybirtokok, a közigazgatás központosítása, ezzel párhuzamosan állandó válságok, folyamatos háborúk, majd a második század végétől polgárháborúk. A várható összeomlás első komolyabb jele 395-ben a birodalom kettészakadása. Mindez nem előzmény nélküli, egy folyamat része. Ebben az időszakban a birodalom már számos provinciát kénytelen feladni, magára hagyni. Az összeomlás első kézzel fogható jelét Dácia feladásában érhetjük tetten.
Mindent összevetve a birodalom felbomlását négy egymással többé-kevésbé rokon vonásokat mutató, mégis alapjaiban eltérő formával jellemezhetjük. Vegyük sorra ezeket:
1. Feladott provinciák — ahol a romanizált formák nem tudtak fennmaradni. (Dácia)
2. Feladott provinciák — megmaradt és csak lassan pusztuló romanizált formákkal (Britannia)
3. Az itáliai törzsterületek
4. Bizánc
Ha már most az egyes formákat nézzük, akkor az elsőként tárgyalt eseménysorhoz a hirtelen összeomlást vizionálók vélekedése áll a legközelebb, annak szinte minden mozzanatával. A második típusú vég már közelít a lépcsőzetes összeomláshoz, azzal, hogy az egyes lépcsők igen gyorsan váltakoznak, és területi hatásuk is meglehetősen korlátozott. Itália gyakorlatilag a lépcsőzetes bukás iskola példája, ugyanazokkal a tanulságokkal, melyeket Greer a maja történetből vont le. Bizánc viszont a békés átmenet, a központi hatalom megmaradása mellett, reformokkal levezényelt változás példáját adja.
Ahhoz, hogy a példánk érthető, és a várható eseményekre utaló legyen, meg kell határoznunk azokat a kulcs mozzanatokat, melyek alapvetően jellemzik Rómát. Min alapul a Birodalom, minek köszönheti létét, hogyan változik meg ez az alap az évek során. Illetve ugyanezek az alapok milyen formában jelennek meg mainapság. Talán nem tévedek nagyot, ha Róma létalapjaként az élelemtermelést és a katonaságot, illetve a kettő egymáshoz való viszonyát határozom meg. Végig követve az eseményeket, úgy tűnik, hogy e két mozzanat s a kettő közötti kapcsolatok játszották a döntő szerepet mind a belső hatalmi viszonyok alakulásában, mind pedig Bizánc túlélésében. Ennek fényében vizsgálódva érzékelhetjük a különbséget Dácia és Britannia között.
Dácia feladását követően nem marad jelentős római katonaság a térségben. Minek következtében a romanizált lakosság elmenekül, a városok egyik napról a másikra lenéptelenednek, elpusztulnak. Britanniában azonban még száz évvel a római uralom megszűnése után is találunk élő városokat, mi több még római mintájú villák és épülnek ebben a korszakban. Itt a katonaság egy része megmarad és az egykori központokban összpontosul. Az élet nem lehetetlenül el egyik napról a másikra. Folyamatos háborúk, válságok emésztik fel, az egykori római alattvalók utódai csak mintegy százötven évvel a római fennhatóság és közel száz évvel a birodalom megszűnése után menekülnek el tömegesen Britanniából Bretange-ba, s lesznek a térség névadói. Az itáliai törzsterületeken hasonló folyamatok játszódnak le. Megjelennek a jól védhető várak, kastélyok, fallal körülvett városok köré szerveződő közösségek, melyek elsősorban önellátásra másodsorban rablásra, fosztogatásra, illetve az ez elleni védekezésre rendezkednek be.
Ha a példát napjainkra vetítjük, az energiahordozókat, elsősorban a földgázt és az olajat kell alapnak tekintenünk. Központosított átmenet, illetve Britanniát és Itáliát idéző formák ott a könnyen kiaknázható olajkutak környékén várhatók, míg azoktól távolodva a folyamatok inkább a dáciai eseményeket idézik majd. Van azonban három döntő különbség, amivel számolnunk kell. Tulajdonképpen ezek a mozzanatok késztettek e kis összegzés megírására. Az emberiség most először olyasmivel kerül szembe, amivel eddig még soha!
Arról van szó, hogy Róma összeomlásakor a birodalom szempontjából idegen, barbár népeknek megvolt a maguk gazdálkodása és az erre épülő társadalmi-katonai rendje. Róma azért tudott sikerrel szembeszállni velük, s tudta sorra meghódítani, illetve észak felé szorítani őket, mert gazdasága és katonai ereje ezt lehetővé tette számára. A birodalom hanyatlása megfordította az erőviszonyokat. Így aztán ezek a népek törtek be a birodalomba, szakították el a provinciákat, illetve züllesztették szét a törzsterületeken a központosított államot. Ugyanakkor ezek a népek hozták magukkal az őket jellemző, a rómaiak szemszögéből nézve elmaradott, kezdetleges, de az élet kereteit fenntartó gazdálkodásukat és az erre épülő társadalmi-katonai berendezkedést. A Pax-Románához képest persze így is zűrzavar és káosz köszöntött az egykori birodalmi tartományokra, de ez a káosz mégis csak viszonylagos maradt. Hasonló a helyzet egyébként a maják esetében is. Mindkét civilizációs korszakot jellemezte a fenntartható, esetenként a természettel együttműködő gazdálkodási formák léte és fennmaradása. Magyarán volt mihez visszatérni.
A másik döntő különbség az élelemtermelés módszereiből fakad. Az idézett történeti példák esetében, legyen szó a majákról vagy a rómaiakról az élelemtermelést ugyan túlhasználat jellemezte, ami szükségszerű bukáshoz vezetett, de maga az élelemtermelés nem szűnt meg. Megmaradtak az eszközei és sok tekintetben a tudás is. Ahol pedig nem voltak ott éppen a hódítók hozták magukkal ezeket.
A harmadik különbség a természetes rendszerek egészségi állapotában keresendő. A jelenlegi leépülés mértéke messze meghaladja mind kiterjedésében, mind tényleges állapotában és így hatásaiban is a római, illetve maja kori mértéket.
Miért kell ezeket figyelembe venni?
Kezdjük az elején. Ez a három tényező összefügg. Ennek következményeit az alábbiak szerint foglalhatjuk össze:
1. Nincs követendő, követhető gyakorlati példa, csak elméleti okoskodások, hogyan is kellene gazdálkodni.
2. Maga a gazdálkodás, a fenntarthatósági kísérletekkel egyetemben az olaj létére épül. Nem élelemtermelés, hanem élelmiszeripar.
3. Az élelemtermelés a világ nagy részén teljes egészében megszűnt, eszközei elvesztek, a fenntartásához nélkülözhetetlen tudás feledésbemerült.
4. Természetes rendszerek az összeomlás küszöbén állnak. Mindez nemcsak az iparszerű mezőgazdaság feltételeit számolhatja fel, de igen nehéz helyzetbe hozhatja az élelemtermelésre irányuló kísérleteteket is
Vegyük sorra e négy pontot.
A beregi térség gazdálkodását tanulmányoztuk, amikor is kísérőink megmutattak nekünk egy hagyományos gyümölcsöst. Nos, nem az egykor volt ártéri gyümölcsények maradványait láthattuk, hanem egy intenzív, egy-két fajta termesztésére összpontosított, átlag tizenkilencszer permetezett ültetvényt. A mellette lévő kordonos, támasztásos csepegtető öntözéses ültetvényhez képest már ez tűnt hagyományosnak. Mindez jól jelzi, hogy a gazdálkodók nem tudnak kilépni az iparszerű termelés gondolati keretei közül sem. Ami ezen kívül esik, a számukra nem létezik.
Felmértük azt is, mennyiben maradtak meg a vidéken olyan eszközök, melyek egy olaj utáni korszakban is lehetővé tennék az élelemtermelést. Azt tapasztaltuk, hogy ilyenek nincsenek. A régi igák, ló vagy ökör vontatta ekék eltűntek, emlékük is feledésbe merült. Ezek visszahozására nincs esély. Mindez azért lényeges, mert bár az olaj nem az egyik pillanatról a másikra fog elfogyni, de világ számos területén az ellátási zavarok egyik pillanatról a másikra súlyos eddig még soha nem tapasztalt éhínségekhez vezethetnek, melyek következményei teljesen kiszámíthatatlanok. Itt számításba kell venni, hogy a boltokba kerülő élelem nem nélkülözheti az olajat. Az ellátási zavarok nem azt eredményezik majd, hogy egy-egy városban kevesebb lesz az élelem, hanem azt, hogy hosszabb rövidebb ideig egyáltalán nem lesz mit enni. A lakosság pedig képtelen önállóan élelmet termelni (ez a korábbi történelmi példák esetében nem állt fenn!), illetve tartalékot képezni. Ilyen körülmények között a társadalmi következmények és az összeomlás lehetséges formái kiszámíthatatlanok. Nagyon sok múlik egy-egy részterület jellegétől, helyzetétől, a tartalékok meglététől, azok felhasználási lehetőségeitől és még számos előre nem látható mozzanattól.
A társadalmi szervezettség, a gazdálkodás rendjének felborulása korábban is súlyos következményekkel járt. Ilyen jellegű változásokra azonban talán a Húsvét-szigetek esetét leszámítva sehol sem találunk példát. Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy az összeomlás nem lépcsőzetes lesz, csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az egyes lépcsők elképzelhetetlenül nagy távolságokat hidalhatnak át, s emiatt eddig nem vagy alig tapasztalt borzalmakkal járhatnak.
Ehhez járul még a természetes rendszerek összeomlása. Mindezt saját bőrünkön is érzékelhetjük. A Kárpát-medence természeti adottságait a hegy- és síkvidékek rendszerei között kibomló, az egész földrajzi teret egységes rendszerré szervező együttműködés alakította ki és tartotta fenn évezredeken keresztül. Az együttműködés kereteit az erdők és a vizek különleges kapcsolatrendszere adta, amihez szorosan hozzátartoztak a folyók (különösen a Tisza és mellékfolyói), a maguk jellegzetes parttalan medrével, és sajátos vízjárásával, valamint az ártér és a meder közötti kapcsolatokkal. Ha végig nézzük e téren mi változott, azt láthatjuk, egyre kevesebb az esély bármiféle régi élelemtermeléshez való visszatérésre.
1. A medrek beágyazódtak, miért is a folyók elvezetik a vizet és nem szétterítik. Ezen az árvédelmi rendszerek feladása sem változtatna. Olyan munkára volna szükség, amelyet az iparszerű rendszerek eltűnéséig senki sem akar elvégezni, azt követően pedig hiába is akarna, nem lesz rá lehetősége.
2. A Kárpát-medence élővilága felkészült ugyan a vizek visszatartására, a vízháztartás szélsőségeinek kiegyenlítésére, de ez az élővilág mindössze a területek 4-10%-ára zsugorodott és 80-90%-ban sérült.
3. A vízvisszatartásához arra van szükség, hogy annak nagy része a vegetációs periódusban érkezzen a medencébe, illetve, hogy az azon kívül érkező csapadék hó formájában ragadjon itt és csak rügyfakadás idején kezdjen elfolyni. Ehhez képest az utóbbi időszakok azt mutatják, hogy a medence középső területein egyre ritkábban marad meg tavaszig a hótakaró, sőt az 1000 m körüli hegyekben is jellemzőek a január végi február eleji hóolvadások, illetve hogy a csapadék túlnyomó része a vegetációs perióduson kívül esik. Pl. 2002-ben a Bodrogköz 600-700 mm körül összcsapadékából 500 mm körül! De ez az év is hasonló jellegzetességeket mutat. A téli és az őszi csapadék már most meghaladja azt a mennyiséget, ami az év további részében esett!
Ami az utóbbi mozzanatot illeti, más példát is hozhatunk. James Howard Kunstler a következőket írja az amerikai helyzetről: „Az éghajlatváltozás szaporítani fogja az alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos hatalmas problémákat is. Amint ezt írom, az amerikai gabonaövezetet ádáz nyári aszály sújtja. A kukorica és a szója fonnyad Minnesotától Illinoisig, a búza kiég a Dakotákban és Kansasban. Ezzel egyidejűleg a mezőgazdaság 'inputjainak' költsége a dízelolajtól a földgázból készülő műtrágyákon át az olajalapú rovarirtókig 2003 óta egyenletesen emelkedik, nagy fejfájást okozva a farmereknek. Az időjárás és az olajárak egyaránt leszorítják a terméshozamainkat, miközben a mezőgazdaság második világháború után kialakult ipari modellje egyre fenntarthatatlanabbá válik.” — És ez a kulcs, emiatt válik kiszámíthatatlanná a válság, és emiatt lehetséges szinte valamennyi forgatókönyv egyidejű bár térben elkülönülő megvalósulása. Az iparszerű mezőgazdasági modellnek ugyanis nincs olyan alternatívája, amit egyik pillanatról a másikra előhúzhatnánk. Nem arról van szó, hogy csak zökkenőkkel tudunk átállni, hanem arról, hogy egyszerűen nincs mire átállni. Létünk az olajhoz kötött, és ez nem azt jelenti, hogy addig maradhatunk fenn, ameddig az utolsó csepp olaj el nem fogy, hanem nagyjából azt, hogy a folyamatok csak addig a pontig áttekinthetőek, amíg az olajellátás biztonságát garantálni lehet. Az ellátási zavarok következményei teljességgel kiszámíthatatlanok. Mindez azt jelenti, hogy bármi megtörténhet.
Ha azt kérdezzük, mire kell felkészülnünk, a válasz egyértelmű. Nem tudjuk, és sajnos nem is sejthetjük. Mindenkinek van persze sajátos képe a folyamatok várható irányáról. E képeket nagyban befolyásolják az előképzettségek, a történeti ismeretek, az iparszerű gazdálkodás jellegzetességeiről vallott kép, az emberek várható viselkedéséről kialakult nézetek és még számos mozzanat. Ezek más-más forgatókönyvet valószínűsítenek, és más-más stratégiát követelnek meg az egyes emberektől. Általános, biztonsággal előre jelezhető kép azonban nincs, és sajnos nem is lehet. Minden egyes forgatókönyv változat cáfolható, így minden stratégiának felmutathatók a gyenge pontjai. Ezzel együtt az egyetlen esélynek az olaj nélküli mezőgazdasági módszerek újrahonosítása látszik. Itt számos kísérletnek lehettünk már tanúi. Ezeknek azonban volt egy sajátos jellemzőjük, ami később már nem lesz. Nevezetesen egy-egy kudarc esetén még mindig el lehetett menni a legközelebbi üzletbe élelmiszeripari termékeket vásárolni.
A tényleges terveket a teljes bizonytalanság tudatában kell kidolgozni. Előre nem látható, kiszámíthatatlan jelenségek tömegére kell felkészülni, és persze erre fel kell készíteni a környezetünket is. Azt kell tudatosítani az emberekben, hogy a helyzet súlyos, a veszély komoly, és egyetlen dolog biztos csak, a bizonytalanság, illetve hogy a billenési pont után segítséget már sehonnan sem várhatnak, csak magukra számíthatnak.
Molnár Géza(Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport)
Mi vár ránk tulajdonképpen? - 2. rész
Tanulmányok
|
Időpontok és forgatókönyvek.
Az egyetlen dolog, ami biztos: minden bizonytalan. 2008 végén, közel egy évvel ezelőtt megkockáztattam egy óvatos becslést, miszerint 2009 tavaszán már látni lehet, sikerül-e lassítani a folyamatokat, avagy sem. A körülmények arra utalnak, hogy többé-kevésbé sikerült. A helyzet persze még mindig hordoz magában némi bizonytalanságot, de ezt jobbára csak azok veszik észre, akik 2007-ben és ma is dolgoztak, illetve sorakoztak a munkaügyi központokban, netán alaposabban tájékozódnak a FFEK honlapján vagy a „válságirodalomban”. Személyes érintettségünk a számtalan intő jel ellenére, még mindig túl kicsiny, nem teszi kézzel foghatóvá az összeomlást. Kicsit úgy vagyunk mi ezzel, miként az egyszeri béka. A forró vízből rögvest kiugrott, ám hogy lassan melegítették körötte a vizet, szépen megfőtt. A változásokban rejlő veszélyek számunkra is érzékelhetetlenek, avagy csak közvetve érzékelhetők. Hozzájuk szoktunk.
Ha végig tekintünk csak a közelmúlt történetén, láthatjuk, a mostanihoz hasonló jelenségek híreivel folyamatosan bombáznak bennünket. S még sem történt semmi. A hírek egyfelől túlzóak, másfelől viszont épp ellenkezőleg, elkenik a dolgokat. Első közelítésben azt mondhatnánk, mindannak, ami a tömegtájékoztatás útján eljut hozzánk az ellenkezője sem igaz, de ez így túl egyszerű lenne. A naponta kipattanó „ügyek”, „botrányok” egyfelől emelik az ingerküszöbünket, másfelől feszültségeket szítanak emberek, csoportok között, néha még családon belül is, ám legfőképpen arra szolgálnak, hogy eltereljék figyelmünket a valódi kérdésekről. Nagyon lényeges azonban, hogy lássa, az ember: nincs szó itt valamiféle tudatos összeesküvésről, egyszerűen a „média” sajátos belső törvényszerűségei érvényesülnek. Egy mindennapi esetnek nincs hírértéke. Ha tehát egy postást megharap egy kutya, az nem hír, hacsak a postás bele nem hal a sérüléseibe. Ellenben ha mindez fordítva történik, ha a kutyát harapja meg a postás, már egészen más. Ennek már helye van a hírek között. Mindezt persze ki is lehet használni, és sokan ki is használják. A valóság azonban, amiben hitünk szerint élünk, ennek következtében egyre torzul. A folyamatok előrejelzése egyre bizonytalanabb és egyre kérdésesebb. E bizonytalanság egyébként kétarcú, mert a torzulások egyszerre hatnak mindkét irányba.
Egyfelől sokkal súlyosabbnak mutatják a helyzetet, mint amilyen az valójában, másfelől sokkal enyhébbnek. A tények azonban a két kép átlagolásával sem közelíthetők meg. Társadalmi-gazdasági életünk e téren éppúgy viselkedik, mint bármely rendszer. Működési zavarai egyfajta ingamozgásban öltenek testet. A két szélsőség e mozgások következményeként egyszerre van jelen. Ha most eltekintünk a „média” torzításaiból fakadó jelenségektől, azt mondhatjuk, a túlzó állítások az adott pillanatra vonatkozóan éppúgy helytállóak, mint a végletes derűlátás. E szempontból mindkét vélekedés érvénytartama meglehetősen korlátozott, szinte csak másodpercnyi, és semmit sem mondanak a folyamatok irányáról. Jobban megérthetjük a helyzetet, ha egy természetes rendszer lengéseit követjük nyomon. A vízháztartás felborulását az ár- és belvíz illetve az aszály egyre gyakoribb és egyre jelentősebb károkat okozó váltakozása vezeti be, mígnem a rendszer megáll az egyik szélsőségnél.
Az Alföld esetében ezt jól jelzik a középkor végi aszályokról és árvizekről szóló tudósítások. Aztán a korszak végére a vizek állandósultak. Most e téren fordulni látszik a kocka. A szélsőségek ismét fokozódnak, ám az előrejelzések azt mutatják, a születendő sivatag állandósul majd. Ezzel együtt az odavezető út ma még teljesen kiszámíthatatlan. Aki tévedhetetlen jósnak akar bizonyulni, leghelyesebb, ha azt mondja: az alföldi városokat vagy a víz viszi el, vagy a homok lepi be néhány emberöltőn belül, bár a jelenlegi tendenciák mellett az utóbbinak van nagyobb esélye. Hasonló a helyzet hírekben megjelenő szélsőségekkel. A jelenlegi rendszer vagy hosszan elhúzódó válságba torkollik, mely évezredekig is eltarthat, számos szép új világgal, melyektől még szegény Huxley-t is kirázná a hideg, vagy néhány emberöltőn, esetleg évtizeden belül véget ér, bár az utóbbinak mintha nagyobb lenne a valószínűsége.
Az előrejelzések felvetésekor a helyzet ingatag voltán túl, azt is figyelembe kell vennünk, hogy a ható tényezők töredékét sem tudjuk áttekinteni. Az előrejelzések pontosságát vagy pontatlanságát e két mozzanat egyaránt befolyásolja. Mindannyian érezzük, városi civilizációnk mennyire ingatag, milyen mértékben kiszolgáltatott. De ezek az érzések csupán érzések, rémálmok, melyből nem akarunk felébredni. A „modern civilizáció gépszövevénye remekül működik, amíg jó idő van. Mihelyt aszály áll be, vagy árvíz van, sokat esik az eső, vagy a hó, kitűnik, hogy az egész elképzelhetetlenül labilis. Inogni kezd, és nem egyik vagy másik részletében, inogni kezd az egész. Az államintézmény is csak jó idő esetén működik. Mihelyt szociális zavar, elégedetlenség, bizalmatlanság lép fel, válságba kerül. Az egész civilizáció normálidőben jó. Nem számol azonban a mutációkkal, és a katasztrófákkal — írja e jelenségről Hamvas Béla a XX. század közepén. Az energiaálság azonban mindent ígér, csak épp jó időt nem. Hogy az eresztékek meddig tartanak ki, s a recsegés-ropogást mikor váltja fel az összeomlás robaja, nem tudni. Mint ahogy nem azt sem, mire is kell, illetve mire lehet számítani. Itt ugyanis nagyon komoly korlátot állít elénk a számba jöhető hatások bizonytalansága.
Vegyünk itt is egy történelmi példát a helyzet érzékeltetésére. Gárdonyi Géza írja a Katalauni ütközettel kapcsolatban: „Az is furcsa egy kicsit, hogy Atilla mindjárt Galliába érkezésekor gondosan kijelölte a csatateret, s fölállította a táborjelző karókat, de lám, a két sereg között levő dombot, csak akkor veszi észre, amikor már Thorismund elfoglalja, s akkor kapkod, hogy az övé legyen.” Azaz a csatatéren van egy domb. Ezt a csata helyszínét megválasztó hadvezérnek ez fel sem tűnik. Amidőn kísérletet tettünk a csata lejátszására, szereplőink minden esetben e dombon állították fel a fővezéri sátrukat. Soha egyetlen „beépített” szereplőnek sem sikerült elérnie, hogy e mozzanat elkerülje „hőseink” figyelmét. Akkor hát, hogyan lehetséges, hogy épp az akkori világ egyik legjelentősebb hadvezére hagyta ezt figyelmen kívül?
E jelenségnek két magyarázata lehetséges. Az első, hogy valamilyen hatótényezőről nem tudunk, a második, s tán ez a valószínűbb, a csata leírása e téren torz. Ha valóban Atilla jelölte ki a csatateret, „verte le a tábort jelző karókat”, akkor minden valószínűség szerint a dombon állt a vezéri sátor, ha azonban küzdenie kellett a dombért, akkor vagy később vagy közel egy időben ért oda, mint a rómaiak. Miután azonban a rendelkezésünkre álló adatok e téren bizonytalanok, nehéz helyes következtetést levonni. Hasonló a helyzet a jövő forgatókönyveivel kapcsolatban is. Maguk a forgatókönyvek elsődlegesen „szerzőik” előfelvetésein alapulnak. Ezek azonban az esetek nagy részében rejtve maradnak. Greer szerint a két szélsőség, a haladás és a gyors összeomlás hátterében mítosz húzódik meg, s harmadik út, „az ipartalanodott jövő földműves kultúráihoz vezető lassú hanyatlás, szó szerint nem fér az ezekben hívők a fejébe”. — Igaz, a haladás és az apokalipszis egyaránt lehet mítosz, ugyanakkor meghúzódhatnak mögötte olyan képzetek, melyek a lassú hanyatlás képzetéből maradtak ki. E téren az sem segít ha az ember a korábbi társadalmak összeomlását veszi alapul, mert számos ponton a mai helyzet jelentősen eltér minden korábbitól. Az emberiség ma olyasmivel áll szemben, amivel eddigi története során még soha. Sorra véve e jelenségeket, láthatjuk, hol is válik nehezen tarthatóvá a lassú összeomlás tétele, azzal együtt, hogy más meggondolások okán azért még figyelemre méltó lehetőség marad.
Greer felvetése, miszerint „az agonizáló, lepusztult nagyváros(ok)ban (…) a lakosság felének nem jut tiszta víz, áram, vagy egészségügyi ellátás. A felhőkarcolók tövében nyomortelepek terjednek, miközben a politikusok és gazdasági vezetők makacsul hajtogatják, hogy a dolgok jobbra fordulóban vannak.” olyan jövőkép, ami számos mozzanattal nem számol, illetve számos kérdésre nem ad választ. A nagyvárosokban nem az ivóvíz és az egészségügyi ellátás a lényeg. Mi történik az árammal? A fűtéssel? A szemét és szennyvíz elszállításával? Az élelmiszerellátással? Ezek a kérdések sokkal fontosabbak, mint a két érintett probléma. Magyarán szólva az agonizáló városi lét csak olyan körülmények között tartható fenn, amikor az alábbi feladatok ellátására még marad valamennyi erőforrás:
1. Élelemellátás
2. Fűtés
3. Legalább részleges vízellátás
4. Szennyvízelvezetés, szemétszállítás
5. Valamilyen szintű rendfenntartás, a káoszba zuhant negyedek elkülönítése
— Élelemtermelé
Biztonságos élelemellátás nélkül semmiféle városi lét nem tartható fenn. Ez azonban már egy kétmilliós nagyváros esetében is hihetetlenül összetett feladat. Iparszerű mezőgazdaságot és ráépülő élelmiszeripart feltételez, annak víz-, energia- és anyagszükségletével, szállításigényével egyetemben. Az iparszerű termelésnek és terméknek szükségszerű velejárója a szemét, aminek az elhelyezése megint csak létkérdés, illetve egy város esetében a szennyvízzé vagy szemétté váló emberi ürülék kezelése is energia igényes feladat.
Mi kell ahhoz, hogy élelmet lehessen termelni egy több milliárdos agglomeráció számára?
1. Termőterület
2. Termelőeszközök
3. Vetőmagok
4. Műtrágyák
5. Növényvédő szerek
6. Energia. Azaz kőolaj. Részben ezek előállítására, kijuttatására, részben a termelésre, és a szállításra.
Elvben a mai kereteket meg is lehetne változtatni. A milliárdos népesség nagy részét földművelésre lehet szorítani, kérdés, hogy mennyiben vannak meg ennek a feltételei.
1. Termőterület — a helyi élelemtermeléshez kevésnek tűnik. Egy olyan környezetben, mint mondjuk a keleti parti agglomeráció vagy Budapest és környéke, az összes zöldterület, illetve tér, közterület feltörésével sem látszik elegendőnek. A számba vehető változatok, melyek az iparszerű termelés kiváltói lehetnek — zöldháztetők, vízkultúrás termelések stb. mind energia igényesek. A több milliárd, avagy csak millió ember ellátása, önellátásra való áttérése, azaz az iparszerű gazdálkodás lecserélése e nézőpontból erősen kérdéses.
2. Termelőeszközök — az élelemtermelésnek egyszerűen nincsenek meg az eszközei. Valamennyi forgalomban lévő eszköz meglehetősen energia igényes. Jól használható, nagy tömeg, vagy akárcsak viszonylag nagyobb létszámú csoportok ellátására is alkalmas kézi-, vagy állati erő felhasználására épülő szerszámok nincsenek forgalomban, és jórészt hiányzik a készítésükhöz, fenntartásukhoz, használatukhoz nélkülözhetetlen tudás, szakértelem. Az is bizonytalan, hogy egy általános energiaválság esetén mennyiben maradnak működőképesek a bonyolult, a modern idők igényeinek kielégítésére szolgáló gépsorok, illetve milyen korábbi technológiák felélesztésének vannak meg a feltételei.
3. Vetőmagok, a termelés anyagi feltételei. — nagy kérdés, hogy elegendő mennyiségben vannak-e olyan vetőmagok, amelyek szabadon termeszthetők és korlátlanul szaporíthatók. A jelenlegi iparszerű termelésben felhasznált szaporító anyagok egy- esetleg két-három idényt bírnak ki, utána a végletekig elkorcsosulnak. Fel vagyunk-e készülve ezek helyettesítésére, van-e elegendő megfelelő génállományú vetőmagunk?
4. Műtrágyák — Ezek előállítása, nem nélkülözheti a nehézvegyipart. Kérdés, hogy egy sorozatos energiaválság, és kísérőjelenségei között fennmarad-e egyáltalán a termelésük. Itt olyan körfolyamatok egymásra hatásairól van szó, amelyek hihetetlenül érzékennyé és ingataggá teszik a rendszert.
Ha a városi lakosság ellátására csak időlegesen sem lesz elég energia, olyan helyzetet teremthet, melynek következtében ezeknek a termékeknek az előállítása időlegesen leállhat, illetve gyártósoraik megrongálódhatnak, tönkremehetnek. Kérdésessé válhat üzembe helyezésük, illetve a nyersanyag odaszállítása, a késztermék elszállítása, stb. Műtrágya nélkül pedig nincs iparszerű termelés.
5. Növényvédő szerek — hasonló a gond mint a műtrágyák esetében, bár kiesésük talán nem olyan súlyú.
6. Energia — Ez a legkritikusabb kérdés. Ha abból indulunk ki, hogy a világ olajtermelése ma 84 millió hordó/nap körül alakul s hasonló arányú a fogyasztás is, a helyzet nem tűnik reménytelennek. A fogyasztás visszafogása mellett a rendszer megszilárdíthatónak tűnik. Itt azonban két olyan mozzanat lép fel, amit nem hagyhatunk figyelmen kívül, mindkettő a jelenlegi rendszer szerkezetében megnyilvánuló irányításhoz köthető. Az egyik a növekedési kényszer, a másik szorosan az előbbihez kapcsolódva az energiafogyasztás szükségszerű növekedése. Első nekifutásra úgy fogalmazhatnánk, hogy a jelenlegi társadalmak motorja a gazdasági növekedés (ideértve a fogyasztás növekedését is), üzemanyaga pedig az olcsó és egyetemes energiaforrás: az olaj illetve a földgáz. Hetesi Zsolttól tudjuk, hogy ma még, illetve hosszútávon egyik sem helyettesíthető. E két mozzanatra még vissza kell majd térnünk.
— Fűtés
Gondolom, ez nem igényel bővebb magyarázatot. A téli hidegben a nagyvárosokat legalább részben el kell látni melegvízzel, illetve a hőmérsékletet mindazokon a helyeken, ahol csővezetékek futnak, fagypont felett kell tartani. E nélkül a téli hónapokban az élet teljesen ellehetetlenül.
— Részleges vízellátás
Szorosan összefügg a fűtéssel, ha szétfagynak a vezetékek, vagy nem lesz elég energia, legalábbis minimális vízellátáshoz, a városi élet ellehetetlenül.
— Szennyvíz elvezetés, szemétszállítás vagy kezelés.
Első pillantásra a legmellékesebb körülménynek tűnik, ugyanakkor hosszútávon igen komoly problémát okozhat. Milliós illetve a többszázezres nagyságrendet feltételezve az ürülék és a szemét elszállításának hiánya néhány éven belül ellehetetlenítheti az életet a városokban.
— Rendfenntartás
Itt sem szükséges bővebb magyarázat. A tartós élelmiszerhiánnyal, illetve a közüzemek működésének megszűnésével, vagy akadozásával járó válságok komoly próbatétel elé állíthatják az embereket, melyben akár egymást érhetik a zavargások, éhséglázadások.
Természetesen egymásra ható, egymást erősítő, illetve akár fékező folyamatokról van szó, melyek — kiszámíthatatlanságukkal egyetemben egyetlen kulcselemtől, az olajtól, illetve a reáalapozott ipari termeléstől, energiaellátástól függnek.
A kőolaj fogyasztás visszafogása — amennyiben nem jár a gazdaság, így az iparszerű mezőgazdálkodás teljes összeomlásával — elvben olyan helyzetet teremthet, amelyben a luxusra egyre kevesebb energia jut, értve ezalatt, hogy az kevesek kiváltsága lesz, míg a nagy többség egy minimális szinten ellátott, agonizáló nagyvárosok egyre züllő nyomornegyedeibe kényszerül. Ebben az esetben előállhat a Greer által felvetett kép, és a lassú hanyatlás. De van-e tényleges esély a fogyasztás visszafogására.
A társadalmi rendszerek működése felől vizsgálva a dolgot, a fogyasztás visszafogásának egyetlen ismert formája kereslet-kínálat, illetve az ár alakulása. Kérdés, hogy e téren lehetnek-e változások. Azt már tudjuk, mivel jár, ha jelentős fogyasztói rétegek hullanak ki a piaci versenyből. Ezt végül is nagyon jól példázza a hitelválság, aminek (egyik) kiváltó oka az amerikai középosztály korábbi életmódjának fokozatos, ám egyre gyorsuló ellehetetlenülése volt. Az olaj ebben a megközelítésben történelmi példánk csataterének dombja. Eddig úgy tűnt, a hozzáférés korlátlan, bárki, bármikor elfoglalhatja, nem is foglalkoztak vele túlságosan: Most azonban minden szereplő előtt egyre világosabbá válik korlátozott volta, miért is komoly küzdelem indul meg a birtoklásáért. A jövőkép felvázolásakor e küzdelmek hatásait is számításba kellene venni. Ez, ha lehet, még kérdésesebb, mint a többi említett mozzanat.
Mégis azt mondhatnánk: a helyzet kulcsa az olaj, és pedig a kitermelés-fogyasztás alakulása. Ha már most minden e téren rendelkezésünkre álló adattal és törvényszerűséggel számolni akarunk, ideértve India és Kína olajigényének növekedésétől, az Uniós országok és az USA fogyasztásának tetőzésén, esetleges visszaesésén, illetve az olajcsúcs tényén át a növekedési kényszerig, a következő képletet állíthatjuk fel.
Egyik oldalon áll a kitermelés a maga 84 millió hordó/napi adagjával, a másik oldalon 7 milliárd ember közelítőleg ugyanilyen nagyságrendű fogyasztása. Egyenes arányokkal számolni persze nem lehet, de feltételezhetjük, s talán pontosan ki is számíthatjuk, a lakosság hány százalékának kell kiesnie ahhoz, hogy a fogyasztás jelentős mértékben csökkenjen. Az efféle véralgebra elég távol áll tőlünk, mégis csak a példa kedvéért tegyük fel, hogy ilyen számítások felmerültek, és eredmény gyanánt valami olyasmit kaptunk, hogy a jelenlegi fogyasztók 1/7-e mellett a fogyasztás a negyedére esik vissza, ami azt jelentené, hogy a civilizációnak a növekedési kényszer mellett is több száz évnyi tere nyílna. Egy ilyen forgatókönyv természetes velejárói lennének az agonizáló nagyvárosok.
Persze itt is számos kérdés merül fel. Hogyan lehet a jelenlegi lakosságot úgy meghetedelni, hogy elegendő humánerőforrás maradjon a társadalmi szerkezetek fennmaradásához. A megmaradó népesség fenn tudja-e tartani az olajtermelés szükséges volumenét, avagy a zuhanás olyan jellegű lesz, ami ezt kizárja. Egyáltalán: hogyan lehet elképzelni ilyesfajta változásokat?
Első nekifutásra talán hívjuk segítségül az irodalmat. A galaktika folyóirat anno egy igen érdekes regényt tett közzé, Egyetlen fűszál sem, címmel. Ebben egy vírus lehetetlenítette el a világ gabona termelését. A következmény teljes káosz lett, melyben megoldásként Anglia vezetése saját túlzsúfolt városaira atombombát dobatott, így oldva meg az éhínség problémáját. Másik hasonló jellegű példa, a V, mint vérbosszú című film. Ahol az energiaválság nyomán jelentkező társadalmi „rosszidőt” egy félfasiszta–félkommunista (a filmnek semmi köze a fasizmushoz, hiszen nem Olaszországban játszódik, de egyébként is, csak egy ócska, burkolt lejarátásról van szó, amelynek tartalma a fasizmussal köszönő viszonyban sincs - a szerk.) diktátor a hatalom megragadására használta fel, illetve ennek mintegy melléktörténeteként rászabadított egy pusztító vírust saját lakosságára, egyfelől mert a kezükben akkor már ott volt az ellenszer, amit jó áron értékesíthettek, másfelől mert ezzel mintegy a szelekció eszközét is a kezükben tartották. A harmadik példa e téren Stephen King Végítélet c. írása, amelyben a vírus még az előtt szabadul el, hogy kikísérletezték volna az ellenszerét, s az emberiség több mint 99%-át elpusztítja. Mellesleg ez utóbbi esetben a vírus egyfajta szuperinfluenza volt.
Az effajta összeesküvések — legalábbis elméleti szinten megjelentek a valóság peremén is, ha még nem is tény, de bizonyos tényekről vallott nézetek, képzetek formájában. Elég itt csak a Fahrenheit 9.11 c. (ez viszont több, mint egyszerű összeesküvés-elmélet - a szerk.) filmre és az ahhoz kapcsolódó elméletekre gondolni.
Mindezekre tekintettel több, mint érdekes mindaz, ami jelenleg az influenza új törzse, melyet részben sertés-influenzának részben H1N1-nek hívnak.
Kérdés, mennyiben vehető komolyan mindez. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek tényleg kijöhetnek a könyvek lapjai közül, lemászhatnak a filmvászonról, s megjelenhetnek mindennapi életünkben? Erre is fel kell készülnünk?
Persze ezek a forgatókönyvek túlságosan bizonytalanok ahhoz, hogy építeni lehessen rájuk. Hat milliárd körüli ember nem likvidálható szabályozott keretek között, egy súlyos járvány kiszámíthatatlan következményekkel jár. Hogy mennyiben, megértheti bárki, aki végig olvassa Stephen King regényének vonatkozó részeit. Igazán komoly esély az események kézben tartására csak két esetben kínálkozik: egyfelől olyan szelektív hatású biológiai fegyver kidolgozása esetén, mely valamely gén létét vagy nem létét érzékeli és csak a célcsoportot írtja ki. (Akikben megvan, illetve akikben nincs meg a gén). Vélhető azonban, hogy ilyen jellegű kísérleteket minden érintett fél végez, miért is erre bizton építeni nem lehet. Marad a másik lehetőség, az előzetes immunizálás. Magyarán, még a járvány kirobbanása előtt védettséget biztosítani a társadalom kulcspontjain tevékenykedőknek: katonáknak, rendőröknek, orvosoknak, egészségügyi személyzetnek, állami tisztségviselőknek, közüzemi dolgozóknak stb. Mindezt fel se vetné az ember, ha a jelek e téren nem lennének nagyon aggasztóak, ha pontosan lehetne érteni, mi is játszódik le a H1N1 körül.
Bármilyen forgatókönyv szerint köszöntsön ránk az olajkorszak vége, vannak bizonyos jelek, amelyek arra utalnak, a szép új világ felépítése nem lesz fáklyásmenet. A szállítás, az útvonalak biztosítása, a csővezetékek karbantartása mind olyan kérdés, ami önmagában megérne egy-egy alaposabb elemzést, végiggondolást. Számomra úgy tűnik, hogy a válságnak lesz egy rövid, de igen súlyos, nagy vérveszteségekkel járó szakasza, melyet előre tervezni nem lehet. Még akkor sem, ha ilyen tervek esetleg léteznek. E téren túl nagy a bizonytalanság, túl sok a kétes elem, melyekkel számolni nem lehet. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a Greer által jelzett korszakot valami olyasmi előzheti meg, amely mind hatását, mind az áldozatok számát tekintve messze meghaladhatja az eddigi két világháborút. Ezt követően a jelenlegi rendszerek maradványai ott élhetnek túl és olyan fokban, amennyiben helyben felhasználható, vagy a közelben beszerezhető készletek állnak majd a rendelkezésükre nyersolajból. A jelenlegi eszközkészlet mellett ugyanis elsősorban ilyen helyeken képzelhető el a mai világ egyfajta reneszánsza. E téren elég legyen utalnom a barátság kőolajvezeték egyik északi szárnyára, ahol a fenntartó szerint mintegy 4000 hibát kellene kijavítani, hogy a vezeték ismét üzemképessé váljon, s ez egyszerűen nem éri meg. Hasonló a helyzetre már a Katharine-hurrikán kapcsán már utaltunk. Itt a megrongálódott kitermelő üzemek helyreállítását torpedózták meg a gazdasági számítások.
Akkor tehát mire is készüljünk fel?
Térjünk vissza egy gondolat erejéig Greer szavaihoz:
„…a hirtelen összeomlás hollywoodi képe rémálom, látványos forgatókönyvet lehet írni belőle, ám semmi köze a civilizációk bukásához. Történeti tapasztalatok szerint egy összetett társadalom felbomlása nem napokig, évtizedekig tart. Mivel a fosszilis energiahordozók kitermelése fokozatosan fog csökkenni, a dolgok várható kimenetele inkább fokozatos hanyatlás, mint szabadesés. Általában a civilizációk egy-négy évszázadig is eltartó, helyi szerencsétlenségekkel tarkított gördülő jelenség során omlanak össze. Az adott esetben nem is beszélhetünk folyamatos hanyatlásról, a hirtelen válságok között viszonylag szilárd állapotok, sőt akár szerény javulás is lehet; különböző régiók különböző ütemben hanyatlanak, a létező társadalmi, gazdasági és politikai szerkezet nem zilálódik szét, olyan társadalmi rendszerek válthatják fel, amelyek egészen jelentős intézményi stabilitást érhetnek el.”
Mindezt a folyamatok összessége tekintetében gond nélkül elfogadhatjuk. A részletekben lakozó ördög megvilágítása érdekében azonban néhány alapvető kérdést fel kell tennünk, ha válaszolni nem is tudunk még ezekre.
1. A gördülő összeomlás egyes lépcsőit képező válságok milyen súlyúak lesznek? Milyen következménnyel járnak?
2. A fosszilis energiahordozók kitermelése fokozatosan csökken?
3. Milyen szerepet játszik a gördülő válságban a történelem folyamán eddig még soha nem tapasztalt kiszolgáltatottságunk?
1. Az egyes lépcsők önmagukban is megjeleníthetnek olyan különbségeket, amelyek az azt átélőkben — joggal keltik a Mad Max féle összeomlás látszatát. Az előző elemzésünkben jeleztük ezt Róma összeomlásával kapcsolatban. Itt az élelemtermelés ellehetetlenülésére céloztunk. Ha egy energiaválság következtében tényszerűen lehetetlenné válik a nagyvárosok élelem ellátása, ha az új rendszer a jelenleginek csupán százalékban vagy ezrelékben mérhető töredékét tudja élelmezni, az első lépcső gyakorlatilag teljes káoszt eredményez, melyet persze követhetnek majd a rendszer megszilárdításának és az enyhe javulásnak kisebb lépcsőfokai.
2. Itt megint csak kulcskérdésről van szó. A kitermelés nagyságrendje szorosan összefügg a társadalom szervezettségével. Ha megbomlik a rendszer szövete, ha akadozni kezd a szállítás, ha társadalmi, vagy természeti viharok rongálják meg az eszközrendszert és a háttéripart, a kitermelés összeomolhat. Azaz a folyamatos csökkenés helyett itt is valószínűbb egyfajta gördülő összeomlásra felkészülni. Nagy kérdés azonban, hogy ennek első lépcsője milyen hatással és milyen következményekkel jár? A magam részéről nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy kitermelés 1-2 százalékban mérhető nagyságrendre zuhan vissza, s a lassú emelkedés innen indulva jut el valamilyen szintig, akár a jelenlegi termelésig, hogy kezdődhessen minden elölről. Ebben az esetben az összeomlás maga nem évszázados, inkább évezredes folyamat lesz, és távoli leszármazottaink ismételten átélhetik az energiaválság és az azt követő zuhanás minden borzalmát.
3. Az emberiség történetében az ember még soha nem volt ennyire kiszolgáltatva egy életmódnak, illetve az általa létrehozott társadalmi-gazdasági rendszer szerkezetében megnyilvánuló irányításnak. A korábbi összeomlások során az embert e téren egyfajta kettősség jellemezte. Egyfelől rabja volt a maga teremtette világ törvényszerűségeinek, de valamilyen mértékben a természeti folyamatokhoz is kötődött. Ma e kötöttség teljes egészében közvetlenné vált. Csak annyiban hatnak a természeti folyamatok, amennyiben próbára teszik, s végső soron ellehetetlenítik a társadalmi-gazdasági szerkezetünk. E kérdés súlyáról és jelentőségéről elemzésünk harmadik, befejező részében ejtünk szót.
Molnár Géza
(Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport)
Mi vár ránk tulajdonképpen? - 3. rész
Tanulmányok
|
"Ember voltunk hanyatlása"
A cím Konrád Lorenz művére utal, s nem véletlenül. Ha a mai válságot összehasonlítjuk bármelyik korábbi összeomlással, legyen szó bár a maja városokról, az inkákról avagy Rómáról, azt látjuk, hogy az ember egyetlen alkalommal sem volt ily mértékben kiszolgáltatva a maga alkotta társadalmi-gazdasági szerkezetnek, és ennyire távol az őt termető természettől. Mindezt egyfajta háziasításként, elembertelenedésként is felfoghatjuk. Hamvas Béla szavaival élve: amiről „a jelen történeti pillanatban szó van, az a tömegesen fellépő embertelenné válásnak olyan legázoló ereje, amely elől kitérni éppoly kevéssé lehet, mint feltartóztatni. Hogyan? Van érző lény, aki látja, hogy egész népek észtvesztő sebességgel zuhannak az emberi lét alá, és szótlanul megállja? De van olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák gurulnak le a hegyről, amelyre százezer év alatt kapaszkodtak fel és azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? Mindenképpen arról van szó, hogy az emberiség túlnyomó nagy része az emberiség körét elhagyni készül. A népek nagy része leszakad és elmerül”. Elmerül, mert megszűnt körötte a közeg, mely fenntartotta, s mindez benne is mélyre ható változásokat indított el.
Konrad Lorenz szerint „Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető természetet vandálmódon elpusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz. Sajnos azonban azt fogja utoljára észrevenni, hogy ennek a barbár folyamatnak a során milyen lelki sérüléseket szenved. Az élő természettől való általános és gyors elidegenedés nagyban felelős a civilizált ember esztétikai és erkölcsi eldurvulásáért.” s mint látni fogjuk fizikai leépüléséért is. Embervoltunk hanyatlása a válság következménye, de egyben oka is, s egyben kérdésessé teszi meg-, illetve fennmaradásunkat is.
Az összeomlás lehetséges forgatókönyveit vizsgálva eddig nem ejtettünk szót a legfontosabbról, az emberi tényezőről. Ugyan utaltunk már rá, hogy az ember ma oly mértékben szolgáltatja ki magát egy életformának, amire a történelem során eddig még nem volt példa.
De mit is jelent ez a valóságban?
Ha egy mondatban akarnám összefoglalni, azt mondhatnám, az ember még soha nem állt ilyen messze a természettől, mint mainapság, ami egyben azt is jelenti, a körülmények akár csekély változása is készületlenül éri. Vegyünk itt egy egyszerű példát. A második világháború zűrzavaros korszakaiban a front átvonulásakor és az azt követő időszakban több helyen ellehetetlenültek a mezőgazdálkodás korábbi feltételei. Az iparszerű nagybirtokok képtelenek voltak termelni. Ezzel szemben a kisparaszti gazdaságokban a termelő eszközök részleges kiesése mellett is kísérletet tettek élelemtermelésre. Ahol volt állat, ott az emberek egymást kölcsönösen segítve szántották fel a földeket, ahol pedig még az sem maradt egymást fogták az eke elé. A rendszer megszilárdulása után a város még évekig (kis túlzással, illetve a háztáji gazdálkodást is ideszámítva: évtizedekig) abból élt, amit a korábbi gazdálkodási formáktól el tudott venni, magyarán a padlás előbb fizikai, majd virtuális lesöpréséből.
E folyamatnak két komoly tanulsága is van. Egyfelől az együttműködés, illetve az arra való hajlam és képesség, a másik viszont az élelemtermelés és élelmiszeripar ellentéte. Mindkettő szorosan kapcsolódik „ember voltunk hanyatlásához”
Kezdjük talán az élelemtermelés megszűnésével. Hogy ez milyen veszélyeket rejt magában azt korábban érintettük, nem számoltunk viszont azokkal a közvetlen következményekkel, amelyeket saját bőrünkön érezhetnénk, ha nyitott szemmel járnánk a világban, illetve ha nem lassan észrevétlenül változtak volna meg a körülmények.
Itt mindenféle további elmélkedés helyett egy gyakorlati példával igyekszem megvilágítani a helyzetet. Néhány évvel ezelőtt egy tábor keretében három-négy napon át a kis paraszti gazdálkodáshoz kapcsolódó mindennapi munkát kellett végezni néhány fiatalnak. Az eredmény siralmas volt. A jelenlévők közül szinte senki sem bírta végig a munkát. A tábort követően a szervezők, akik többé-kevésbé helytálltak, a tanulságok levonásakor a mai ifjúság elkorcsosulásán keseregtek. Egészen addig, amíg valaki fel nem vetette, hogy ők maguk hasonlóképp nem bírnák a versenyt a korábbi nemzedékekkel. Végül is arra a megállapításra jutottak, hogy az ember állóképességének folyamatos leépülését figyelhetjük meg.
De vajon mi lehet ennek az oka?
Első körben nyugodtan ráfoghatjuk mindezt az életmódra. A mai ember ül a számítógép előtt, nem fizikai, inkább szellemi munkát végez. Még ha szántó-vető, akkor is inkább a gépek dolgoznak helyette. Mindez akár magyarázat is lehetne a jelenségre. A valóságban azonban inkább kölcsönhatásról van szó. Egymást erősítő mozzanatokról. Tény, hogy a gyermekek az adott esetben kevesebbet mozognak. A mozgáshiány azonban összefügg az erőnlétükkel, állóképességükkel. Ha egy gyermek olyan tevékenységet folytat, ami meghaladja, vagy csak megközelíti teljesítőképessége határait, elmegy tőle a kedve. A mozgásszegény életmód és az erőnlét nem egyoldalúan függ össze, inkább kölcsönhatásról, mint sem egyedi meghatározottságról beszélhetünk. Azaz az életmód következtében romolhatnak fizikai adottságink, miközben a romló fizikai adottságok miatt menekülünk ehhez az életmódhoz. Adottságaink romlása viszont élelmiszereink tápértékének visszaeséséből is következhet. Az iparszerű termelés eredményessége elsődlegesen a terméshozamok mennyiségi növekedésében mérhető. Ugyanakkor nagyon kevesen vették maguknak a fáradtságot ahhoz, hogy megvizsgálják, mi is történik ezzel párhuzamosan a minőséggel, az elfogyasztott élelem tápértékével?
Vegyünk egy egyszerű példát, a búza beltartalmi értékét. Amióta az emberiség termelni kezdte ezt a növényt, tápértéke folyamatosan csökkent. Eleinte alig észrevehetően, aztán pár évezredre visszatekintve már mérhetően, az elmúlt pár évszázad vonatkozásában pedig ugrásszerűen. Ma ahhoz, hogy annyi tápanyagot illetve tápértéket juttassunk be a szervezetünkbe, mint amennyit mondjuk az 1800-as évek végén egy szelet kb. 20dkg-nyi kenyér tartalmazott, megközelítőleg 6 kg-ot kell megennünk. S a jelenség valamilyen formában minden élelmiszeripari termékre jellemző. Fizikai adottságaink romlásának egyik oka az elfogyasztott élelmiszer(ipari termékek) minőségének fokozatos mára már ugrásszerű romlása. A mozgásszegény életmód oka, hogy a mozgás ilyen körülmények között nem okoz örömet, illetve, hogy sérülékenyebbé válunk mind fizikai, mind szellemi-lelki téren. Maga az életmód aztán ráerősít e folyamatra. A következmény Konrád Lorenz szavaival élve a háziasított ember.
A folyamat másik oldalán az együttműködésre való hajlam és képesség áll. Ha az ember saját maga kísérli megtermelni az élelmét, rögtön nyilvánvalóvá válik az erre való képtelensége. Az ember egymagában nem tudja ellátni magát. ha valaki netán egyedül műveli a kertjét, és úgy gondolja e téren tévedünk, kérem tegye meg, hogy csupán egyetlen téli hónapban nem vesz magához semmilyen más élelmet, csak azt, amit maga termelt meg. (Tehát olyat sem, aminek az előállításában más akár önként, mint segítő, akár mint fizetett alkalmi munkás vett részt) A kis paraszti gazdálkodások még a háztáji idején sem személyes, inkább közösségi vállalkozások voltak. A környezetemben szétnézve azt láttam, hogy általában egy család, de legalább két ember összehangolt munkáját igényelték. Igazán ott működtek jól, ahol legalább 4-5 ember vett részt a tevékenységben, ahol ettől kevesebben voltak, ott egyre több részműveletet kellett pénzben megváltani. Terményt venni, vagy a földet műveltetni. Gyulai Iván mindezt úgy fogalmazta meg, hogy az ember elhitette magával, hogy a gépek segítségével megáll a saját lábán is, holott csak annyi történt, hogy így a személyes, embertársainktól való függést felcseréltük egy személytelen, számunkra áttekinthetetlen „gépszövevénytől”, illetve társadalmi kapcsolatrendszertől való függésre. E függést éljük meg függetlenségként. Mindez egyfelől komoly csapást mér az együttműködésre való hajlamainkra illetve képességeinkre, másfelől a kapcsolatrendszer szétzilálódása nem csak életmódunk, de teljes világképünk, lelkivilágunk összeomlásához is vezet. E jelenség egyébként most is megfigyelhető azoknál a városi értelmiségieknél, akik valamilyen szerencsétlen módon képesek ezt átérezni. Egyikük sem meri ugyanis felvállalni, hogy a számára láthatatlan kapcsolatrendszertől való függést, az embertársaitól illetve a köztük kibomló együttműködés különböző formáitól való közvetlen függésre cserélje fel.
Mire is kell tehát felkészülnünk?
Amennyiben a rendszer sérülése egy bizonyos általunk nem mérhető és előre nem jelezhető fokot meghalad, magyarán túl jut saját billenési pontján, a rendelkezésre álló olaj és termelőeszközök nagyságrendjétől és arányától függetlenül is összeomlik.
Ez az összeomlás az élelmiszeripar megszűnésében ölt testet.
Ahhoz, hogy e jelenség minden következményét megfelelően értékeljük tudnunk kell, hogy ma elsődlegesen életmódunk következtében egy egyszerű háztáji gazdálkodás kialakítására sem vagyunk képesek, ennek ma hiányoznak az eszközei (szerszámok, igák, igavonók), nincs meg az eszközöket előállító és fenntartó háttéripar, és végső soron belőlünk is hiányoznak azok a fizikai, szellemi és lelki képességek, melyek egy ilyen gazdálkodási formához való visszatérés alapfeltételei lennének.
Mindez összességében azt vetíti előre, hogy az összeomlás első lépcsője nem Mad-Maxszerű, hanem attól sokkal borzasztóbb rémálom lehet, s a javulások csak ezt követően a mai emberiség talán ezrelékekben mérhető túlélői körében várhatóak.
Hogy mindez mennyiben mítosz?
Természetesen nem hisszük, hogy valamennyi hatótényezőt tá tudtuk itt tekinteni. A jelenlegi folyamatok ismeretében azonban úgy véljük, az itt vázolt kép tűnik a legvalószínűbbnek. De hogy gondolatmenetünk tiszta és világos legyen, az alábbiakban összefoglaljuk még egyszer, mire is alapoztuk mindezt.
1.) A mai rendszerben sajátos növekedési kényszer figyelhető meg. Erre két példát is hozhatunk. egyfelől a Tisza szabályozása: látni kell, hogy egyetlen nagyobb XX. századi árvizet sem tudtunk volna megfogni XIX. századi eszközökkel. Magyarán a természeti folyamatokba történő beavatkozásaink visszahatásainak kivédése egyre komolyabb eszközöket és egyre több energiát igényel. Amennyiben e téren a társadalom teljesítőképessége csökken, e visszahatások egyszerűen elsöprik a fennálló társadalmi-gazdasági rendet. Ami e példához csatlakozva azt is jelenti: a Tisza völgy jelenlegi tájhasználata szükségszerűen fog összeomlani a nem túl távoli jövőben.
A második példa szorosan idekapcsolódik. A tájhasználat ugyanis nem csak,és nem is elsősorban a Tisza mentén kötődik a növekedéshez. Vegyük akár mondjuk India, akár a Duna-Tiszaközi homokhátság példáját, csak addig van lehetőség itt az iparszerű művelésre, még a kutakból el nem fogy a víz, illetve amíg van elég energia a jelenlegi túlhasználat fenntartására. Maga a túlhasználat egyre energia igényesebb egyre érzékenyebb az energiaingadozásra. Minderről már volt szó. Most a helyzet jobb megvilágítása érdekében idézzük ismét James Howard Kunstler szavait: „Az éghajlatváltozás szaporítani fogja az alternatív üzemanyagokkal kapcsolatos hatalmas problémákat is. Amint ezt írom, az amerikai gabonaövezetet ádáz nyári aszály sújtja. A kukorica és a szója fonnyad Minnesotától Illinoisig, a búza kiég a Dakotákban és Kansasban. Ezzel egyidejűleg a mezőgazdaság 'inputjainak' költsége a dízelolajtól a földgázból készülő műtrágyákon át az olajalapú rovarirtókig 2003 óta egyenletesen emelkedik, nagy fejfájást okozva a farmereknek. Az időjárás és az olajárak egyaránt leszorítják a terméshozamainkat, miközben a mezőgazdaság második világháború után kialakult ipari modellje egyre fenntarthatatlanabbá válik.”
2.) A növekedés üzemanyaga az olaj. A mai körülmények között úgy tűnik, ez semmivel sem helyettesíthető. Viszont a növekedési kényszer miatt a státus quo megőrzéséhez annyi olajra van szükség, amely nemcsak a növekedést magát, de annak fokozódó ütemét és képes biztosítani. Ha ez nem történik meg a rendszer szövete szétesik.
3.) A rendszer a jelenlegi körülmények között képtelen helyi szintű élelemtermelésre. Ennek okai
a.) a túlhasználat miatt nagy területeken a hagyományos eszközökkel már semmi sem termelhető, vagy ha igen, csak a korábbi nagyságrendekhez képest elenyésző mennyiségben
b.) a helyi termelésnek nincsenek meg a feltételei, hiányzik az eszközállomány,
c.) a mai ember felkészületlen, képtelen megtermelni az élelmét, ehhez nincsenek meg sem a fizikai, sem a lelki, sem a szellemi adottságai.
4.) Az emberek együttműködési készsége megszűnt. (Bár feltételezhetjük, hogy kényszerhelyzetben e téren jelentős változások lehetnek, az együttműködések gyakorlati példái arra engednek következtetni, hogy e téren számos meglepetés várható, még azok számára is, akik azt hiszik, hogy képesek az együttműködésre).
5.) A természetes rendszerek sorra összeomlottak. Mára gyakorlatilag képtelenné váltak saját arculatuk, adottságaik megőrzésére, fenntartására. Mindezt az ember globális változásokként éli meg. Ezek a változások egyszerre lehetetlenítik el az iparszerű tájhasználatot, és teszik kínkeservessé a korábbi, természetes tájhasználathoz való visszatérést. Azt is mondhatnánk, nincs természetes táj, amihez igazíthatnánk a tájhasználatot. Ez nyilvánul meg a Kárpát-medencében pl. a vízháztartás szélsőségeiben, illetve abban a tényben, hogy a csapadék lassan kiszorul a vegetációs periódusból. A folyamat egyre jellemzőbben nyilvánul meg e formában, ami nem csak az iparszerű tájhasználat összeomlását vetíti előre, hanem a jelenlegi létfeltételek megszűnésére is utal.
Mindaz, amit hozzáfűzhetünk a kérdéshez az itt felvetett alapproblémák ragozása illetve értelmezése. Ezzel együtt az időpontok tekintetében számos kérdés merülhet fel. Jóslásokba nem bocsátkoznánk, csupán annyit szögeznénk le, a jelenlegi folyamatok viszonylag zárós határidőn belül teljes összeomlást sejtetnek.
Molnár Géza
(Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport)
http://ffek.hu/blog/molnar_geza/mi_var_rank_tulajdonkeppen_3_resz_ember_voltunk_hanyatlasa
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)