A „rabszolgatörvény” bevezetése óta Magyarországon szinte általánossá vált a 12 órás műszak. Ez nemcsak papíron létező szabály, hanem a mindennapok valósága: gyárakban, üzemekben, raktárakban, logisztikai központokban dolgozó százezrek életét teszi tönkre napról napra. A munkásoknak sokszor alig marad idejük hazamenni, enni, aludni, majd újra visszamenni a futószalaghoz vagy a gépek mellé.
Az emberi test nem erre van tervezve!
A folyamatos kimerültség nemcsak egyszerű fáradtságot jelent, hanem komoly egészségkárosodást is: egyre többen szenvednek mozgásszervi betegségekben, magas vérnyomásban, szívproblémákban, idegrendszeri kimerülésben. Nem ritka, hogy a dolgozók 30-40 évesen már olyan állapotban vannak, mintha évtizedekkel idősebbek lennének. A folyamatos fizikai és pszichés terhelés lassan, de biztosan felőrli az embereket.
Mindezt egy olyan országban, ahol az egészségügy már most is túlterhelt, ahol hónapokat kell várni egy vizsgálatra, és ahol sokan már meg sem tudják fizetni a magánellátást. Így a 12 órás műszak nemcsak a munkahelyeken pusztít, hanem az egészségügyi rendszerben is tovább mélyíti a válságot. Egy ördögi kör alakult ki: a munkások túl vannak hajszolva, betegek lesznek, de a gyógyulás lehetősége sincs biztosítva számukra.
Ez nem lehet egy modern európai ország jövője. A dolgozó emberek nem robotok, nem cserélhető alkatrészek, hanem családok tagjai, szülők, férjek, feleségek, akiknek joga lenne az egészséghez, a pihenéshez és a normális élethez. Egy társadalom nem működhet úgy, hogy az emberek erejét addig facsarják ki, amíg szó szerint bele nem rokkannak.
A „rabszolgatörvény” nem szabadságot, hanem rabságot hozott a magyar munkásoknak. És minden egyes nap, amikor a hatalom tovább tűri ezt a rendszert, újabb és újabb családok fizetnek érte az egészségükkel, az életükkel.
A kérdés tehát adott: meddig hagyjuk még, hogy így bánjanak velünk?
*Továbbá
vannak olyan munkahelyek is, ahol 8 órában 7 illetve 14 napos
munkarendekben, folyamatos műszakokban dolgoztatják az embereket. Ezeket
a műszakrendeket azonnali hatállyal be kellene tiltani és maximalizálni
az egy huzamban dolgozható munkanapok számát 5-napban. Más országokban, más népek ezt éveken keresztül biztos, hogy nem tűrnék el.
&
munkahelyimesek/facebook.
PL:
A legjobb vezetők általában azok, akik a legaljáról indultak.
Értik a munkát, a nyomást, és pontosan tudják, min megy keresztül a csapatuk, mert ők maguk is átélték.
Ha valaki tényleg elvégezte a munkát, az látszik a türelmén, az empátiáján és az elvárásain is.
Minél idősebb leszel, annál inkább rájössz, hogy a munkában a legjobb hozzáállás általában az egyszerűség.
Megjelensz, rendesen elvégzed a dolgod, és amikor vége a munkanapnak, a drámát az ajtón kívül hagyod.
A munka így is elég energiát elvesz anélkül, hogy még a munkahelyi kicsinyesség vagy a felesleges stressz is lehúzna – ami egyébként sem szolgálja az érdekeidet.
Semmi nem rövidíti le jobban a munkanapot,
mint a folyamatos nevetés és a teljesen abszurd beszélgetések
azokkal, akikkel együtt dolgozol.
Még a legstresszesebb napokon is
ők azok, akik elviselhetővé teszik a melót.
Szerintem mindenkinek dolgoznia kéne legalább egyszer ügyfelekkel.
Semmi nem tanít meg jobban türelemre és empátiára,
mint az indokolatlanul problémás emberek.
Ha ezt többen átélnék, sokkal kevesebb lenne a „nehéz ügyfél”.
A munka és a magánélet egyensúlya nálam annyi,
hogy a munkahelyen stresszes vagyok,
utána meg túl fáradt ahhoz, hogy éljek.
„Amit 2025 megtanított nekem:”
A munkahely pótolható. Az egészséged nem…
Amikor egy munka lassan felőrli az egészségedet és a boldogságodat, az elmenés nem ‘feladás’…
Hanem annak felismerése, hogy nincs az a fizetés, ami megérné egy mérgező munkahely állandó kimerültségét, negatív légkörét és kiégését.
Egy cég, amely inkább figyelmen kívül hagyja a toxikus viselkedést,
ahelyett hogy kezelné az érintetteket,
az egyik legdrágább döntést hozza meg…
Ez a tétlenség nem védi meg a vállalatot a problémáktól –
csak elüldözi a legerősebb és legkompetensebb munkavállalókat.
Ha a cégek ugyanannyira megbecsülnék a meglévő dolgozóikat, mint amennyire az újakat próbálják becsábítani,
valószínűleg eleve sokkal kevesebb betöltetlen pozíciójuk lenne.
Egyetlen fizetés sem ér annyit,
hogy egy mérgező munkahelyen maradj.
A pénz egy ideig ott tart,
de előbb-utóbb még a legjobbak is felállnak.
Üzenetben kaptuk:
Engem az érdeklene, hogy oktatják-e valahol a "főnököknek" a kollektív seggfejkedést vagy ezzel születni kell vagy hogy van ez, hogy mindenhol pontosan ugyanazok a nyomorult hozzáállások, lenézés, kiégetés, mindenhol minden ugyanaz!?
Nem a fizetésedből élsz.
Hanem az idegrendszeredből.
Minden nap egy darabot adsz belőle.
Fáradtság.
Szorongás.
Hétvégi üzenetek.
„Gyorsan még ezt megcsinálod?”
A pénzt vissza lehet keresni.
Az egészséget nem mindig.
Az emberek nem a munkát utálják.
Azt utálják, amikor túlhajszolják őket, alulfizetik,
és még hálásnak is kellene lenniük érte.
*( Mikor
nem adnak papírt de elvárják hoGy jegyzetelj wc papírra. Mikor az
emulziótól rohad a levegő is de nem engedik hogy kitakarítsd a gépet.
Mikor hideg huzat van a gyÁrban és nem tesznek ellene hogy
elviselhetőbb legyen. Mikor lázas betegeket engednek dolgozni. Mikor nem
költenek semmire a cégen belül, csak a zsebüket tömik a vezetők. Mikor környezetet
szennyezik vele az egészségünket is és mindezt normálisnak tartják!
Romlott szemét emberek! )
3 év nagyvállalati lét után ezt tanultam meg:
– A munkahely nem baráti társaság.
– Aki jól dolgozik, több feladatot kap, nem több fizetést.
– A talpnyalás sokszor gyorsabban visz előre, mint a teljesítmény.
– A magabiztos dolgozó kényelmetlen tud lenni a vezetőknek.
– Ha kiállsz magadért, jönnek a háttérjátszmák.
......................................................
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése