Okkult Erők : A legjobb szabadkőművességről készült film.

Occult Forces" (1943)
A legjobb szabadkőművességről készült film. A film pontosan bemutatja a "titkos" kőműves beavatási ceremóniát is.

A drónok támadása:

Rabszolgaságod története :

Az ember nem élhet rabszolgaként, ezt mind többen ismerjük fel. Talán azok, akik a hatalom kiszolgálóiként és pribékjeiként hozzájárulnak elnyomásunkhoz, magukra ismernek, és elgondolkodnak.
https://www.facebook.com/sevaster1

Miért nem oktatnak az iskolák?

Ez a bejegyzés nem saját írást tartalmaz. Egy ismerős ajánlotta a Facebook-on, de a benne leírtak annyira igazak a mai magyar oktatásra is, hogy úgy gondolom mindenkinek érdemes egy kis időt szentelnie az elolvasására.
1990. január 31-én hangzott el ez a beszéd, amikor a szerző átvette New York városának Év Tanára díját.

USA : A szabadság városa, vagy mégse?

Mindazoknak a nagyszerű tanárismerőseimnek a nevében veszem át ezt a díjat, akik az évek során arra törekedtek, hogy a gyerekekkel való találkozásuk hiteles legyen; azoknak a férfiaknak és nőknek nevében, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akik szüntelenül kérdéseket tesznek föl, akik mindig igyekeznek megfogalmazni és újrafogalmazni, hogy mit is kellene jelentenie az „oktatás” szónak. Az Év Tanára díj birtokosa nem a legjobb tanár – ők túl csöndesek ahhoz, hogy csak úgy észrevehessük őket –, hanem zászlóvivő; azoknak a nyilvánosság előtt láthatatlan embereknek a jelképe, akik életüket örömmel állítják a gyerekek szolgálatába. Ez a díj éppen annyira az övék, mint az enyém.

Korunkban nagy válságát éli az iskola. Gyerekeink tizenkilenc ipari nemzet között sereghajtók olvasásban, írásban és számtanban. A legutolsók. A világ narkomániás gazdasága az árucikkek fogyasztására épül; ha nem vásárolnánk annyi álomport, az üzleti világ összeomlana – és az iskolák fontos értékesítési helyek. A tizenévesek között nálunk a legmagasabb az öngyilkosok aránya, és a többségük a gazdagok közül kerül ki, nem a szegények közül. Manhattan -ben az új házasságok ötven százaléka öt évet sem ér meg. Kétségtelen, hogy valami baj van.

Iskoláink válsága egy nagyobb társadalmi válságot tükröz. Úgy tűnik, elvesztettük az önazonosságunkat. Példa nélküli a gyerekek és az öregek világtól való elzárásának mértéke: senki sem beszél már velük. Márpedig ha a gyerekek és az öregek nem érintkeznek egymással naponta, akkor a közösség csak egy jövő és múlt nélküli folytonos jelenben él. Valójában a „közösség” szó nem is nagyon használható az egymással való viselkedésünk megnevezésére. Hálózatokban élünk, nem közösségekben, és mindenki, akit csak ismerek, magányos ettől. Furcsa módon az iskola főszerepet játszik ebben a tragédiában, mint ahogy a társadalmi osztályok bűntudatának növekedésében is. Úgy tűnik, emberválogatásra használjuk az iskolát, egy kasztrendszert hozunk létre, amelyben aztán ott vannak a metrókban barangolva kéregető és az utcán alvó érinthetetlenek.

Nagyon érdekes jelenségre lettem figyelmes huszonöt éves tanári pályafutásom alatt: a tanítás és az iskolák egyre jelentéktelenebbé válnak a bolygó nagy vállalkozásai számára. Senki sem hiszi már el, hogy a tudósokat természettudományi órákon képzik, a politikusokat állampolgári ismeretek órákon, a költőket angolórákon. Igazság szerint az iskolák valójában csak engedelmességet tanítanak. Nagy rejtély ez előttem, mert ezernyi emberséges, törődő ember dolgozik az iskolákban tanárként, segédként és igazgatóként, ám egyéni erőfeszítéseikben alulmaradnak az intézmény elvont logikájával szemben. Noha a tanárok törődnek a gyerekekkel és nagyon keményen dolgoznak, az intézmény pszichopata; nincs lelkiismerete. Megszólaltat egy csengőt, mire a versírás kellős közepén tartó fiatalembernek be kell csuknia a füzetét, és egy másik cellába kell vonulnia, ahol emlékezetébe kell vésnie, hogy az emberek és a majmok közös őstől származnak.

Kötelező oktatásunk rendszerét Massachusetts államban találták ki 1850 körül. Becslések szerint Massachusetts lakosságának nyolcvan százaléka ellenezte; néha fegyverekkel. A Cape Cod-i félszigeten fekvő Barnstable lakossága egészen az 1880-as évekig óvta a gyerekeit, de aztán a nemzetőrség elfoglalta a települést, és a gyerekek fegyveres őrizet mellett meneteltek iskolába.

Íme egy elgondolkodtató furcsaság: Ted Kennedy szenátor hivatala nemrégiben közzétett egy tanulmányt, amelyben az áll, hogy a kötelező oktatás bevezetése előtt az államban 98%-os volt az írni-olvasni tudók aránya, utána pedig sosem emelkedett 91% fölé, ahol 1990-ben áll. Remélem, ezt érdekesnek találják.

Itt egy másik elgondolkodtató furcsaság: az otthoni iskoláztatás mozgalma szép csöndben akkorára nőtt, hogy ma már másfél millió fiatalt kizárólag a saját szüleik tanítanak. Múlt hónapban az oktatási hírügynökség azt a meglepő hírt közölte, hogy úgy tűnik, az otthon tanított gyerekek gondolkodás terén öt vagy akár tíz évvel is megelőzik beiskolázott társaikat.

Nem hiszem, hogy egyhamar megszabadulunk az iskoláktól – az én életemben biztosan nem –, de ha változtatni szeretnénk a dolgok tudatlansági katasztrófába torkolló folyásán, akkor be kell látnunk, hogy az iskola nagyon jól „iskoláztat”, de nem „oktat” – tervezéséből kifolyólag. Nem a tanárok hibája ez, nem is a kevés pénzé, hanem arról van szó, hogy az oktatás és az iskoláztatás sosem lehet egy és ugyanaz a dolog.

Horace Mann, Barnard Sears, Harper (University of Chicago), Thorndyke (Columbia Teachers College) és még néhány más ember a tömegek tudományos igazgatására tervezte az iskolákat. Az iskolának az a feladata, hogy szabályok alkalmazása révén szabályos embereket állítson elő, megjósolható viselkedésű, irányítható embereket.

Az iskolák nagyon sikeresek ebben. Társadalmunk azonban szétesőben van, és egy ilyen társadalomban csak az önálló, magabiztos és individualista emberek sikeresek – hiszen halott az eltartottakat és a gyöngéket óvó közösségi élet. Mint már mondtam, lényegtelen, hogy mi kerül ki az iskolákból. A jól iskolázott emberek jelentéktelenek. Árulhatnak filmeket vagy borotvapengéket, aktákat tologathatnak és telefonon beszélhetnek, vagy számítógépek villogó képernyői előtt ülhetnek bután, de emberi lényekként hasztalanok. Hasztalanok mások és önmaguk számára.

Azt hiszem, a minket körülvevő napi szenvedést javarészt az okozza, hogy abszurd felnőttekké válásra kényszerítjük a gyerekeket, Paul Goodman harminc évvel ezelőtti szavaival élve. Az iskoláztatást érintő reformoknak foglalkozniuk kell az iskoláztatás abszurditásaival.

Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik pontosan ugyanolyan korú és ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartozó emberekkel zár össze bennünket. Ez a rendszer gyakorlatilag elvágja az embert az élet mérhetetlen tarkaságától és az együttműködő változatosságtól; elvágja önmaga egy részétől, a saját jövőjétől, és egy folyamatos jelenhez igazítja, majdnem úgy, mint a televízió.

Abszurd és életellenes egy olyan rendszer részének lenni, amelyik arra kényszerít bennünket, hogy egy verset olvasó idegent hallgassunk, amikor mi építészetet szeretnénk tanulni, vagy hogy egy idegennel ücsörögve építészetről beszéljünk, amikor mi verset szeretnénk olvasni.

Abszurd és életellenes, hogy fiatalságunk minden napján egy gong hangjára cellából cellába vonuljunk egy olyan intézményben, amely nem engedi meg az egyedüllétet, sőt még az otthon szentélyébe is elkísér bennünket a „házi feladat” elkészítésének követelményével.

„Hogyan tanulnak meg olvasni?” – kérdik önök, a válaszom pedig a következő: „Emlékezzenek Massachusetts tanulságaira.” Ha a gyerekek teljes életet élhetnek, nem pedig korosztályokra osztottat cellákban raboskodva, akkor könnyedén megtanulnak írni, olvasni és számolni, feltéve, hogy mindezeknek a tevékenységeknek értelmét látják a körülöttük kibontakozó életben.

Ne feledjék azonban, hogy az Egyesült Államokban szinte senki sem kap sok megbecsülést, aki olvas, ír vagy számol. A fecsegők országa vagyunk, a fecsegőket fizetjük meg legjobban, a fecsegőket csodáljuk legjobban, így hát a gyerekeink állandóan fecsegnek, utánozzák a televízióban látható mintaképeket és a tanárokat. Ma már nagyon nehéz megtanítani az „alapokat”, mert a társadalmunkban ezek valójában nem is alapok többé.

Jelenleg két intézmény irányítja a gyerekeink életét: a televízió és az iskola, ebben a sorrendben. Mindkettő végtelen, szűnni nem akaró elvontsággá fokozza le a valódi világbeli bölcsességet, bátorságot, mértéktartást és igazságosságot. Az elmúlt évszázadokban a gyerekek és a kamaszok valódi munkával, valódi jótettekkel, valódi kalandokkal töltötték idejüket, és realisztikus keresést folytattak olyan mentorok után, akik azt taníthatták nekik, amit tényleg meg akartak tanulni. Sok időt töltöttek közösségi tevékenységekkel, a szeretet gyakorlásával, a közösség minden szintjének megismerésével és tanulmányozásával, a házépítés elsajátításával, és tucatnyi egyéb, a férfivá vagy nővé váláshoz szükséges feladattal.

A tanítványaimnak azonban az alábbiakra megy el az idejük:

A hét 168 órájából 56-ot alszanak a gyerekeim. Marad tehát 112 órájuk önmaguk megformálására.

A gyerekeim hetente 55 órát töltenek tévénézéssel a legújabb hírek szerint. Marad tehát heti 57 órájuk a felnőtté váláshoz.

A gyerekeim hetente 30 órát töltenek iskolában, körülbelül 6 órájukba kerül a készülődés, a bejárás és a hazajárás, és átlagosan heti 7 órát fordítanak a házi feladatokra. Ez összesen 45 óra. Ez idő alatt folyamatos megfigyelés alatt állnak, sem idejük, sem helyük nincs az egyedüllétre, és megfenyítik őket, ha a saját fejük szerint próbálnak mozogni térben és időben. Marad tehát heti 12 órájuk az egyedi tudat kialakítására. Persze a gyerekeim esznek is, ahhoz is idő kell; nem sok, mert a családi étkezés szokását már nem ismerik. Ha azonban heti 3 órát számítunk föl az esti étkezésekre, akkor azt kapjuk, hogy mindegyik gyereknek heti 9 órája marad önmagára.

Ennyi nem elég. Ennyi nem elég, ugye? Persze minél gazdagabb a gyerek, annál kevesebb tévét néz, de a gazdag gyerek idejét is éppen ilyen szűkre szabja a tömegszórakoztatás némileg gazdagabb tárháza, és az, hogy egy sor magánórára kötelezik olyan tárgyakban, amelyeket csak ritkán választ meg ő maga.

Furcsa, de mindezek csak kozmetikázottabb módjai az emberek függővé tételének. Az ilyen emberek képtelenek kitölteni a saját idejüket, képtelenek értelmes tartalommal és örömmel teli életet élni. Országos betegség ez, ez a függőség és céltalanság, és szerintem az iskolázásnak, a televíziónak és a tanítási óráknak – az egész chautauqua-elképzelésnek – sok közük van hozzá.

Gondoljunk csak az országot pusztító dolgokra: a kábítószerekre, az esztelen versengésre, a szórakozásból űzött szexre, az erőszak pornográfiájára, a szerencsejátékokra, az alkoholra, és mind közül a legrosszabb pornográfiára, a vásárlásnak szentelt életekre, a felhalmozásra mint filozófiára. A függő emberek szenvedélyei ezek, és az iskoláink elkerülhetetlenül ezt hozzák létre.

Szeretném ismertetni önökkel, hogy milyen hatással van a gyerekre az, hogy megfosztják őket minden idejüktől – a felnőtté váláshoz szükséges idejüktől –, és elvontságokkal foglalkozásra kényszerítik őket. Hallaniuk kell ezt, mert csupán megtévesztés az a reform, amelyik nem veszi tűz alá ezeket a rendellenességeket.

A tanítványaimat nem érdekli a felnőttek világa. Ez szemben megy több ezer év tapasztalatával. A fiatalokat mindig is a nagyok alapos megfigyelése izgatta leginkább, de manapság senki sem akar felnőni. És ki hibáztathatja őket ezért? Játékok vagyunk.
A tanítványaimban szinte semennyi kíváncsiság nincs, és ami van, az sem tart sokáig; nem tudnak hosszabb ideig figyelni, még az általuk választott dolgokra sem. Látnak valami kapcsolatot a teremváltásra újra meg újra felszólító csengő és az elillanó figyelem jelensége között?
A tanítványaimnak szegényes a jövőfelfogása, alig értik, hogy a holnap milyen bonyolultan kapcsolódik a mához. Mint már mondtam, folytonos jelenben élnek, tudatuk a jelen pillanatnál véget ér.
A tanítványaimat nem érdekli a múlt, nem fogják fel, hogy miként határozza meg a múlt a saját jelenüket, miként korlátozza a választásaikat, formálja értékeiket és életüket.
A tanítványaim kegyetlenek egymással, nem éreznek részvétet a szerencsétlenül járt iránt, kinevetik a gyengeséget, és megvetik azokat, akik nagyon is jól láthatóan segítséget igényelnek.
A tanítványaim kínosan érzik magukat meghitt vagy őszinte helyzetekben. Sejtésem szerint e tekintetben olyanok, mint a legtöbb örökbe fogadott ember, akit ismerek: nem tudnak mit kezdeni a valódi meghittséggel, mert egész életükben egy titkos belső ént védelmeztek egy olyan nagyobb külső személyiség burka alatt, amelynek mesterséges darabkáit a televízióból kölcsönözték, vagy a tanárok manipulálására szedték össze. Mivel nem azok, mint akiknek mutatják magukat, az álruhájukat elkoptatja a meghittség, így hát kerülniük kell a meghitt kapcsolatokat.
A tanítványaim anyagiasak, az anyagiasan mindent „osztályzó” tanárok példáját követik – és a televízióban látható mentorokét, akik a világon mindent ingyen kínálnak.
A tanítványaim függők, passzívak, és új kihívásokkal találkozva elbátortalanodnak. Ezt gyakran külső hősködéssel, dühvel vagy agresszivitással leplezik, odabent azonban bátorság nélküli űr van.

Említhetnék még mást is, amivel egy iskolareformnak meg kellene birkóznia ahhoz, hogy az ország hanyatlását megakadályozza, de mostanra már megértették a mondandómat, akár egyetértenek vele, akár nem. Vagy az iskolák okozták ezeket a rendellenességeket, vagy a televízió, vagy mindkettő. Egyszerű számtan kérdése az egész: az iskola és a televízió veszi el a gyerekek minden idejét. Ez semmisítette meg a saját gyerekei oktatásából kiszorult amerikai családot. A televízióban és az iskoláztatásban kell rejlenie a hibának.

Mit lehet tenni? Először is napról napra, évről évre zajló szüntelen és vad országos vitára van szükségünk. Addig kell ordítoznunk és vitáznunk erről az iskola nevű dologról, amíg helyre nem hozzuk, vagy végképp el nem rontjuk. Vagy az egyik, vagy a másik. Ha helyre tudjuk hozni: jó. Ha nem tudjuk, akkor ott van az otthoni tanítás reményteljes útja. Ha erre fordítjuk a családnevelésre költött pénzt, akkor két legyet üthetünk egy csapásra: a családokat is rendbe hozzuk és a gyerekeket is.

Lehetséges valódi reform, de egy fillérbe sem kellene kerülnie. Újra kell gondolnunk az iskoláztatás alapjait, és el kell döntenünk, hogy mit és miért tanuljanak a gyerekek. Ez az ország 140 éven át a „szakértők” fölényes parancsnoki központjának, egy társadalommérnökökből álló központi elitnek a célkitűzéseit próbálta ráerőltetni az emberekre. Ez nem vált be. Nem fog beválni. Emellett ezzel durván elárulták a demokrácia ígéretét, amely pedig egykor csodálatos kísérletté tette ezt az országot. Az oroszok kísérlete, hogy platóni köztársaságot hozzanak létre Kelet-Európában, a szemünk előtt mondott teljes csődöt. A mi kísérletünk is, hogy ugyanazt a fajta központi merevséget erőltessük az emberekre az iskola felhasználásával, éppen darabjaira esik, bár lassabban és fájdalmasabban. Azért nem működik, mert az alapfeltevései gépiesek, emberellenesek, és ellenségesek a családi élettel szemben. Lehet gépies oktatással irányítani az életet, de az élet mindig visszavág a társadalmi rendellenességek fegyvereivel: kábítószerekkel, erőszakkal, önpusztítással, közönnyel és a tanítványaimban látott tünetekkel.

Legfőbb ideje visszatekinteni, hogy újra szert tegyünk egy működő oktatási filozófiára. Az egyik kiváltképpen kedvelt filozófiám az európai uralkodó osztályok kedvence volt évezredeken át. Az óráimon annyit használok belőle, amennyit csak tudok; vagyis annyit, amennyivel még megúszom szárazon a kötelező oktatás jelenlegi intézményében. Azt hiszem, a szegény gyerekeknél éppen olyan jól beválik ez a filozófia, mint a gazdagoknál.

Az oktatás eme elit rendszerének magva az a hit, hogy az önismeret a tudás egyetlen igazi alapja. E rendszerben a gyerekeket minden életkorban magukra hagyják egy megoldandó problémával egy irányítatlan környezetben. A probléma néha nagyon kockázatos, például vágtatás vagy ugratás egy lóval, ám természetesen elit gyerekek ezrei oldanak meg ilyesmiket sikeresen tíz éves koruk előtt. El tudják képzelni, hogy egy ilyen kihívásnak megfelelt ember valaha is kételkedni fog a képességeiben? A probléma néha a magány tökéletes elsajátítása, mint Thoreau esetében a Walden-tónál, vagy Einstein esetében a svájci vámhivatalban.

Egyik korábbi tanítványom, Roland Legiardi-Lura – noha szülei meghaltak, és semmit nem örökölt – egyedül biciklizte át az Egyesült Államokat, pedig jóformán még fiúkorban volt. Csoda hát, hogy amikor felnőtt fejjel filmet szeretett volna készíteni Nicaraguáról, akkor egyetlen fillér és mindenféle filmes tapasztalat nélkül is nemzetközi díjat nyert? Pedig egyébként ácsként dolgozott.

Jelenleg elvesszük a gyerekeinktől az önismeret kifejlesztéséhez szükséges összes időt. Ennek véget kell vetnünk. Olyan iskolai élményekben kell részesítenünk őket, amelyek visszaadják ennek az időnek a jelentős részét; már kiskoruktól kezdve rájuk kell bíznunk a független tanulást; valószínűleg iskolai keretek között, de távol az intézményi környezettől. Olyan tantervet kell készítenünk, amely esélyt biztosít mindegyik gyerek számára a saját egyéniségének és önbizalmának kifejlesztéséhez.

Nemrégiben hetven dollárt adtam egy tizenkét éves lány tanítványom kezébe, és az angolul nem beszélő anyjával együtt busszal elküldtem New Jersey partja mentén Sea Bright rendőrfőnökéhez, hogy meghívja egy ebédre és bocsánatot kérjen, amiért eldobott egy üdítős üveget a parton. E nyilvános bocsánatkérésért cserébe elértem a rendőrfőnöknél, hogy a lány egy napra betekintést nyerhessen egy kisvárosi rendőrség életébe. Pár nap múlva két másik tizenkét éves tanítványom utazott egyedül Harlemből a West First Streetig, ahol egy újság szerkesztőjénél kezdtek tanonckodni, a következő héten pedig három tanítványom reggel hatkor a jersey-i mocsár közepén fog állni, ahol egy teherszállító társaság vezetőjét tanulmányozzák, amint 18 kerekűeket indít Dallasba, Chicagóba és Los Angelesbe.

„Speciális” gyerekek ők egy „speciális” programban? Bizonyos értelemben igen, de a gyerekeken és rajtam kívül senki sem tud erről a programról. Barátságos, okos és éber Central Harlem-i gyerekekről van szó, de olyan rossz iskolázásban részesültek, hogy amikor hozzám kerültek, legtöbbjük összeadni és kivonni sem tudott. És egyikük sem tudta, mennyi New York város népessége, vagy hogy milyen messze van New Yorktól Kalifornia.

Aggaszt ez? Természetesen, ám biztos vagyok abban, hogy ha szert tesznek önismeretre, akkor önállóan fognak tanulni; és csak az önálló tanulás bír tartós értékkel.

Tüstént szabad időt kell adnunk a gyerekeknek, mert ez az önismeret kulcsa, és amilyen gyorsan csak lehet, újra be kell vonnunk őket a való világba, hogy a szabad idejüket ne újabb elvontságokkal töltsék. Vészhelyzetben vagyunk, drasztikus tettek szükségesek a korrekcióhoz; a gyerekeink úgy hullanak az iskolázástól, mint a legyek. Mindegy, hogy jó vagy rossz iskolázásról van szó. Lényegtelen.

Mire van még szüksége egy átalakított iskolarendszernek? Többé nem élősködhet a dolgozó közösségen. Az emberiség főkönyvében csak a mi megtépázott bejegyzésünk szól arról, hogy elraktározzuk a gyerekeket és egyáltalán nem kérjük őket a közjó szolgálatára. Azt hiszem, az iskoláztatásnak egy darabig magában kell foglalnia a közmunkát. Amellett, hogy önzetlen cselekvésre tanít, ez a leggyorsabb módja annak, hogy a gyerekek valódi felelősséget kapjanak az életben.

Öt éven át vezettem egy gerillaprogramot, amelyben minden gyereknek – gazdagnak és szegénynek, okosnak és butának – évente 320 óra kemény közmunkát kellett végeznie. Évekkel később felnőttként tucatszám jöttek vissza hozzám, és elmondták, hogy a másik ember segítésének tapasztalata megváltoztatta az életüket. Megtanultak új módokon látni, megtanulták újragondolni a céljaikat és értékeiket. Tizenhárom éves korukban történt ez, a kísérleti iskola programomban; csak azért volt lehetséges, mert a gazdag iskolanegyedemben zűrzavar uralkodott. Amikor „stabilizálódtak” a dolgok, bezárták a kísérleti iskolát. Nagyon kevés pénz fölhasználásával nagyon sikeresnek bizonyult a meglehetősen vegyes gyerekcsoportokkal, nem engedélyezhették a fennmaradását. Rossz színben tűntek föl mellettünk a drága elitprogramok.

A városban nincs hiány valódi problémákból. Megkérhetjük a gyerekeket, hogy segítsenek a megoldásukban, cserébe pedig megbecsülést és figyelmet kapnak a felnőttek egész világától. Ez jó a gyerekeknek, és jó nekünk többieknek is. Ez a tanterv Igazságot tanít, az összes elit oktatási rendszer négy legfőbb értékének egyikét. Ami jó a gazdagoknak és a hatalmasoknak, az bizony jó nekünk többieknek is; mi több, az ötlet teljesen ingyenes, mint ahogyan az összes többi valódi reformötlet is az oktatásban. A még több pénz és a még több ember csak tovább fogja betegíteni ezt az amúgy is beteg intézményt.

Önálló tanulás, közmunka, kalandos tapasztalatok, jó nagy adag magánélet és egyedüllét, ezernyi különféle gyakorlati lehetőség egynapos vagy hosszabb változatban – ezekkel mind hathatósan, olcsón és eredményesen lehet valódi iskoláztatási reformot kezdeni. Ám egyetlen nagyszabású reform sem fogja helyrehozni sérült gyerekeinket és sérült társadalmunkat, amíg az „iskoláról” alkotott elképzelésünkbe nem szőjük bele az oktatás fő hajtómotorjaként a családot. A svédek 1976-ban jöttek rá erre, amikor lényegében megszüntették a nem kívánt gyerekek örökbefogadásának intézményét, és inkább arra használták nemzetük idejét és kincseit, hogy megerősítsék a létező családokat, és így ne legyenek többé nem kívánt gyerekek. Nem értek el teljes sikert, de azt igenis elérték, hogy a nem kívánt svéd gyerekek száma az 1976-os 6000 főről 1986-ra 15 főre csökkent. Vagyis meg lehet csinálni. A svédek nem kívántak tovább fizetni azokért a társadalmi bajokért, amelyek a gyerekek idegeneknél nevelkedéséből adódtak, így hát tettek valamit ebben az ügyben. Mi is képesek vagyunk rá.

A család az oktatás fő hajtómotorja. Ha az iskolákat a gyerekek szülőktől való elszakítására használjuk – és tévedés ne essék, ez a legfőbb feladatuk amióta John Cotton 1650-ben ezt tette meg a Massachusetts Bay Colony iskoláinak céljául, és amióta Horace Mann ezt tette meg a massachusettsi iskolák céljául 1850-ben –, akkor folytatódni fognak a jelenlegi rémségek. Minden jó élet alapját a családi tanterv jelenti, és mi eltávolodtunk ettől a tantervtől; ideje visszatérni hozzá. A józan oktatáshoz úgy találjuk meg az utat, ha az iskoláink élen járnak a családi élet intézményesített szorongatásának megszüntetésében, és elősegítik a szülők és a gyerekek iskolaidő alatti együttlétét, hogy így megerősödhessenek a családi kötelékek. Ez volt a valódi célom, amikor elküldtem a lányt és az anyját Jersey partja mentén a rendőrfőnökhöz. Sok ötletem van a családi tanterv elkészítéséhez, és szerintem önök közül sokaknak szintén sok ötlete lesz, ha egyszer elkezdenek gondolkodni rajta. Az iskolákat megreformálni képes alulról szerveződő gondolkodás elindításával az a legnagyobb gondunk, hogy óriási érdekeltségek vannak, amelyek elveszik mindenki más elől a megszólalási lehetőséget, és éppen az iskoláztatás mai formájából húznak hasznot, noha az ellenkezőjét állítják.

Követelnünk kell, hogy új hangok és új ötletek is meghallgattassanak: az én ötleteim és önökéi. Mindannyian eleget hallottuk már a televízióból és a sajtóból áradó szentesített hangokat; nem még több „szakértői” véleményre van szükség, hanem egy évtizeden át tartó vitára, amelybe mindenki beleszólhat. Az oktatási szakértőknek sosem volt igazuk, a „megoldásaik” drágák, önérdekeket szolgálnak, és mindig további központosítással járnak. Elég ebből. Ideje visszatérni a demokráciához, az egyéniséghez és a családhoz. Elmondtam a mondandómat. Köszönöm.

John Taylor Gatto

Angolul itt olvasható a beszéd.

Érdekes, hogy nekünk is sikerült az oktatást odáig fejlesztenünk, mint a nagy vízen túl volt 21 évvel. Gratulálok azoknak, akik ebben részt vettek…

Nem ért egyet az írással? Mondja el véleményét a hozzászólásokban :)

Levezetésnek egy kis móka és kacagás, ami ha belegondolunk nem is olyan vicces…


https://komlomedia.wordpress.com/2011/09/25/miert-nem-oktatnak-az-iskolak/

Nincs több találgatás: a rákot az ember idézte elő!

Tudósok megállapították, hogy szinte nyoma sincs a betegségnek az egyiptomi múmiákban.A rák egy ember által létrehozott betegség, melyet a modern élet túlzásai táplálnak, ez a kijelentés egy ősi maradványokon végzett tanulmányon alapul.


A daganatok a legutóbbi időkig ritkák voltak, amikor a szennyezés és a rossz táplálkozás vált a fő problémává, ezt találták a múmiák, fosszíliák és klasszikus irodalmat felülvizsgálva.

Eredetének jobb megértése elvezethet a betegség eredményesebb kezeléséhez, mely csak az Egyesült Királyságban több mint 150 ezer életet követel minden évben.

Michael Zimmermann a Manchesteri Egyetem vendégprofesszora azt mondta: “Egy ősi társadalomban a sebészi beavatkozásnak minden esetben nyoma kellett, hogy maradjon, ami bizonyíték volna a rákra.“

“A rosszindulatú daganatok látszólagos hiánya a múmiákban úgy értelmezhető, hogy ritkaság volt az ókorban, jelezve, hogy a rákot okozó tényezők a modern, iparosodott társadalmakra korlátozódnak.“

Nyomon követve a rák gyökereit Zimmermann professzor és kollégája Rosalie David a betegségre való lehetséges utalásokat elemezte a klasszikus irodalomban, és megvizsgálták a leletekben és a mumufikálódott testekben található jeleket.

Több száz egyiptomi múmiából vett szövetminta ellenére, melyeket rehidratáltak és mikroszkóp alá helyeztek, csupán egyetlen rákos eset nyert megerősítést.

Mindez a kísérletek ellenére azt mutatja, hogy a daganatok a mumufikálás következtében még jobban megőrződnek, mint az egészséges szövetek.

Elutasítva azt az érvet, hogy az ókori egyiptomiak nem éltek elég ideig ahhoz, hogy kialakuljon a rák, a kutatók rámutattak arra, hogy más, a korral járó betegségek, mint például az érelmeszesedés és a törékeny csontok okozta halál gyakran előfordult.

A rák fosszilis bizonyítékai is ritkák, a szakirodalom néhány tucat, többnyire vitatott példát ismer állatoknál, számol be a Nature Reviews Cancer című folyóirat.

Még több ezer neandervölgyi csont tanulmányozása során is csupán egyetlen példát találtak a rák lehetőségére.

Az ókori egyiptomi szövegekben a rákra vonatkozó bizonyíték szintén “csekély”, a problémákat nagyobb valószínűséggel okozta lepra vagy visszértágulat.

Az ókori görögök voltak valószínűleg az elsők, akik egy adott betetgségként definiálták a rákot, és tettek különbséget a jóindulatú és rosszindulatú daganatok között.

A Manchester professzora azonban azt mondja, hogy nem volt világos, hogy ezt a betegség valódi növekedése jelezte, vagy a nagyobb orvosi ismereteknek volt köszönhető.

A 17. századból származik az első mell- és más rákműtétek leírása.

Az első jelentésekre a szakirodalomban a daganatok megkülönböztetéséről csupán az elmúlt 200 évben került sor, többek között kéményseprők herezacskó rákjáról 1775-ben, és tubák használók orr rákjáról 1761-ben.

David professzor, aki Mike Richardson professzornak, az Egyesült Királyság egyik fontos rákszakértőjének és más onkológusoknak mutatta be az eredményeket egy konferencián az év elején azt mondta: “Az iparosodott társadalmakban a rák a második halálok a szív-és érrendszeri betegségek után. De a régi időkben ez rendkívül ritka volt.“

Nincs semmi a természetes környezetben, amely rákot okozhat. Tehát ennek mesterséges betegségnek kell lennie, amit a szennyezés, valamint a táplálkozási és életmódbeli változások okoznak.

“A legfontosabb dolog a tanulmányunkban, hogy egy történelmi perspektívát nyújt a betegségről. Nagyon világos kijelentéseket tudunk tenni a rákos megbetegedések arányáról a társadalomban, mert egy teljes körű áttekintéssel rendelkezünk. Több ezer évet vizsgáltunk, nem csupán száz évet, és nagy mennyiségű adattal rendelkezünk.“

Az ókori egyiptomi, illetve az egész évezredből származó adatoknak a modern társadalom számára világos az üzenete – a rák ember alkotta, és olyan valami, amivel lehet és kell is foglalkozni.

Dr. Rachel Thompson a Világ Rákkutatási Alap-tól azt mondta: “Ez a kutatás egy nagyon érdekes olvasmány.”

Az Egyesült Királyságban minden harmadik ember lesz rákos, ami meglehetősen általános a modern világban.

A tudósok most azt mondják, hogy az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás és az egészséges testsúly megakadályozhatja a leggyakoribb rákbetegségek egyharmadát, így talán őseink életmódja csökkenthette a rák kockázatát.

forrás:Daily Mail, ujvilagtudat.blogspot.hu

Aranyi László: Kronovízor - időlátó gép a Vatikánban :

Az idő és a tér valódi természete. Az érzékelésről. Transzverzális- és longitudinális hullámok. Az okságról, az előidejűségről, a teremtésről, a távérzékelésről, a "látásról". Térforrások, forrásterek, rezgésterek. Ernetti atya találmánya. Látni a múltat és a jelent a maga valóságában, veszélyes azokra, akik félre vezetnek.

*** David Icke:"végtelen szeretet az egyetlen igazság minden más csak illúzió" ***

☼ We Are Not Physical Bodies, We Are Infinite Consciousness That Never Dies (David Icke)

"Nem fizikai testek vagyunk, hanem Végtelen Tudatosság, mely soha nem hal meg"

A végtelen szeretet az egyetlen igazság minden más illúzió.


Soha egyetlen hópehely sem
érezte magát felelősnek egy lavinában.

„A legtöbb ember egy másik ember. Gondolataik valaki más véleménye, életük utánzat, szenvedélyük idézet." Oscar Wilde


Tudatosan belevágtam az önfelfedezés hihetetlen utazásába 1990-ben. Fogalmam sem volt, hogy merre fog vezetni, mégis, mindenképpen mennem kellett. Elegem volt. Ez a „világ” mindig is értelmetlennek tűnt számomra: az igazságtalanság, az ostobaság, ahogy a Rendszer az embereket gépekké változtatja, akik ugyanazon ismétlődő tapasztalatok és programozott viselkedési minták körforgásában pörögnek egyhelyben, s ezt görcsösen életnek hívják. Nem mi éljük az életet – az élet él minket. Vannak kivételek, és sokuk fogja olvasni ezt a könyvet, azonban a legtöbb ember elfogadja, hogy megmondják, mit gondoljon, hová menjen, mit és hogyan tegyen. Nem így van?

Nos, honnan kapod a „tényeket”, amelyek alapján következtetéseket vonsz le magadról és a világról? Ki dönti el, hogy munkanapokon mikor kelsz? Ki dönti el, hová mész, és odaérvén mit teszel? Ki dönti el, hogyan tedd? Ha olyan vagy, mint az ebben az álomvilágban szédelgő emberek döntő többsége, akkor döntéseidet nem te hozod, hanem az „életedre” akaratát ráerőszakoló Rendszer, az iránytás pókhálója.
„Információdat” a médián keresztül szerzed be, ami eladja neked a napi hazugságokat, és ez alapján döntöd el, mit gondolj, és mit higgy.
Fel kell kelned egy bizonyos időben, mert munkára kell jelentkezned, és nem késhetsz el. Oda mész, ahová a főnökeid mondják, és azt teszed, amit ők mondanak. Ha fellázadsz, kirúgnak, és ha nem kapsz fizetést, nem tudod fenntartani a lakásod, és még elegendő élelmet sem tudsz venni. S ez nem csak téged érint. Mi van a családoddal és azokkal, akik tőled függnek? Ha nem szolgálod a Rendszert, milyen következményekkel jár ez rájuk nézve? Hogy ezeknek a hitt szükségleteknek, felelősségeknek megfelelj, minden napodat azzal töltöd, hogy igyekszel másoknak megfelelni. Cserébe a főnökök szintén szolgalelkűen követik irányítóik előírásait, és ők sem mernek kilépni a sorból. A főnököknek is mindig vannak főnökeik.


Vegyük a szupermarketbe élelmiszert szállító gazdát. Ő parancsol az embereinek, és ha nem utasításai szerint járnak el, kirúgja őket. Azonban neki is végre kell hajtania, bármit diktál a szupermarket, különben elveszíti a szerződést, és tönkre mehet. A következő szinten, a szupermarket vezetőjének meg kell felelnie a részvényesek elvárásainak, akik a főnökeiket szolgálják, és a főnökeik pedig az ő főnökeiket. Ez a függőség, és akarat-rákényszerítés piramisa. Az egyik ember szolgája, a másik gazdája. Az egyik ember birkája a másik ember pásztora.

A világot szándékosan így építették fel. A Rendszer azt akarja, hogy mindenki irányítson, tartson kordába másokat, és ez pontosan így is történik a legkülönbözőbb módokon. Amit mi szabad társadalomnak hívunk, az egy soknevű Gulag. Nem a Rendszer szolgál minket, mi szolgáljuk a Rendszert. Szolgák vagyunk, akik azzal áltatják magukat, hogy szabadok, mert nem vagyunk hajlandóak szembe nézni sorsunk valóságával.

Egyik éjjel egy amerikai rádióműsort hallgattam, és egy telefonáló rátapintott a lényegre. Az emberiséget egy olyan férjhez hasonlította, aki tudja, hogy a felesége hűtlen, de mégis kétségbeesetten győzködi magát, hogy ez nem igaz! Amikor a feleség hazajön, kérdőre vonja, hogy hol volt és kivel. A férj tudja az igazat, de kétségbeesve reménykedik, hogy a feleség magyarázata eléggé hihetőnek hangzik, hogy továbbra is áltathassa magát, hogy minden rendben van. Inkább hallana egy jó hazugságot, mint elfogadná a kényelmetlen igazságot. Ugyanígy a legtöbb ember nem akar szembenézni az összeesküvéssel és a kormányok árulásával, vagy megkérdezni, hogy az országok miért viselnek háborút védtelen polgárok ellen, beleértve a sajátjaikat is. Amikor a kormányok hazugságokkal, kifogásokkal igazolják képtelen tetteiket, legtöbben hajlandóak ezt elfogadni, mert azt akarják hinni, hogy a hazugságok igazak.

David Icke: Ébred már az oroszlán (Brixton Akadémia, 2010)


A másik lehetőség, hogy szembenézünk a rideg ténnyel, hogy a kormány nem az emberek jóságos szolgája – ez pont fordítva van. Szembe kell nézni a valósággal, hogy az Egyesült Államokat irányító hatalmak képesek a szeptember 11-i szörnyűséget levezényelni, valaki mást okolva, és arcátlanul részt vesznek az áldozatok temetésén, miközben tudják, hogy tevőlegesen segítettek legyilkolni őket. Hányan elég erősek ahhoz, hogy szembenézzenek ezzel, és hogy mit jelent ez életükben? Ez egyik jelentős oka a hivatalos hazugságok széleskörű elfogadásának igazságként. Az alternatíva megfontolása túl elképzelhetetlen és túl elviselhetetlen, ezért a legtöbb ember bele sem gondol. Amiről nem tudok, az nem fájhat!? A birkának szüksége van a pásztorra, és szüksége van a hitre is, hogy a pásztor az ő érdekeit szolgálja, még akkor is, ha látja, hogy a pásztor kíméletlenül megnyírja, és habozás nélkül elvezeti a vágóhídra.

Ugyanez igaz életünk minőségének kollektív tagadására: „Nagy házam és nagy kocsim van, hát nem nagyszerű az élet?” Nos, a ház és a kocsi lehet hogy nagyszerű, de az élet? Hány ember tölti ténylegesen azzal idejét nap mint nap, amit szeret, ami kielégíti, ami hozzájárul kibontakozásához, fejlődéséhez, kiteljesedéséhez? Ténylegesen hányan boldogok, elégedettek és élnek békében magukkal? Valójában alig van ilyen. Önmagában nem elmebajra kárhoztatás, amit „életnek” nevezünk? Legtöbb ember egész életében azt teszi, amiről azt hiszi, hogy tennie kell, s ez egyet jelent a Rendszer kiszolgálásával, a Rendszer kínálta keretek között.

Miért keverjük össze az „életet” a jelenleg tapasztalható világgal? Mi köze az életnek ahhoz, hogy gyerekeket robbantanak fel szüleik előtt, és szülőket gyerekeik előtt, miközben felszabadításról papolnak? Hol az élet abban, hogy minden nap egyidőben kelünk, hogy ugyanabban a dugóban araszoljunk, vagy sorban álljunk ugyanazért a vonatért, hogy eljussunk a munkába, ami úntat, frusztrál, kielégítetlenül hagy? Majd hazafelé ugyanazon a dugón keresztül, és ugyanaz a sorbaállás, hogy ugyanazt az esti tévéműsort megnézzük, ami szellemi fogyatékosként bánik velünk?

Milyen életről beszélünk, amikor gyerekeinket iskolákba, egyetemekre küldjük, amiket arra terveztek, hogy a következő generáció fogaskerekeiként köpjék ki őket? Azonban mi ismét inkább meggyőzzük magunkat, hogy van egy „jó állásunk”, „jó karrierünk”, „jó életünk”, a gyermekeinknek „jó oktatást” biztosítunk, aztán időnként szembesülünk a szörnyűségek szörnyűségével, miszerint az élet ténylegesen szar. Szar, összehasonlítva azzal, amilyen az élet lehetne, és amilyennek szeretnénk, hogy legyen. Valójában ez egyáltalán nem „élet”, hanem egy önámításunkból szőtt könnyfátyol.

„Boldogságunk” illékony pillanatait a mindent elborító boldogtalanság állapotából ítéljük meg, míg eredményeinket a jelképek és csecse-becsék révén, amiket a Rendszer a siker elengedhetetlen kellékeiként hírdet. Aznap, amikor ezt írtam, kezembe került egy tanulmány a brit tinédzserek szellemi és érzelmi egészségéről, bár ugyanez vonatkozik az egész iparosított, számítógépesített világra. A „Gyermeklélektan és pszichiátria” folyóiratban megjelent írás címe: „Idő trendek a serdülőkori mentális egészségben”.

Arról szólt, hogy az elmúlt húsz évben 70%-al megnőtt a szorongástól, depressziótól szenvedő tizenöt évesek száma. Hé! Tizenöt évesekről beszélünk!!! A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a „siker utáni vágy” miatti nyomás okolható a kamaszok érzelmi sérüléseinek drámai növekedéséért.


Hozzá kellett volna tenni, pontosabban a Rendszer által meghatározott siker utáni vágy. A cikk szerint: „a tanulmányi eredmények hajszolásának kényszere és az eladósodási kilátások hozzájárulnak a széleskörű boldogtalansághoz”.
Angliában a Blair kormánynak köszönhetően, a diákok óriási adósságba kerülnek az egyetem végére, mivel kölcsönöket kell felvenniük, hogy fizessenek az oktatásért (pontosabban azért, amit oktatás címszóval letolnak a torkukon). A kölcsön a Rendszer uralmát jelenti, és ez a diákhitelek valódi oka. A tanulmány azt is kimutatta, hogy az iskolában eltöltött idő és a szabadidő közt nincs egyensúly, amiről már évek óta beszélek. A kölyköket ötször egy héten hosszú órákig az iskolában tartják, és amikor a börtönajtó végre kinyílik, házi feladattal kitömve bocsátják őket útjukra. Mikor van a gyerekeknek és a fiataloknak idejük azzal foglalkozni, amivel akarnak?
Válasz: a tudományos baromságok áradatának feladata egyrészről, hogy szürkeállományt gyártson, ami aztán továbbgördíti a Rendszert, mint egy elszabadult hólabdát, másrészről, hogy napról napra egyre többet lefaragjon szabadságunkból és egyediségünkből. Más szóval a túlélés miatt ne legyen időnk az életre.

Egy másik tanulmány: „A növekvő fájdalmak vizsgálata”, amiről az Egyesült Királyság Sajtótársasága 2004 októberében számolt be, megerősítette ezeket a trendeket. A megkérdezett szülők háromnegyede szerint gyermekeikre sokkal nagyobb nyomás nehezedik az iskolában, mint aminek ők voltak kitéve ebben a korban. Százalékban hasonló mennyiségben azt mondták, hogy az állandó iskolai stressz (egymás gyötrése és a vizsgák) hat leginkább gyermekeik emocionális egészségére és jólétére. És a vizsgák mire szolgálnak, könyörgöm? Hogy kimutassák, mennyire vonta irányítása alá a Rendszer elméjüket és érzékelésüket. A kutatás szerint tízből hét szülő mondta, hogy a kormánynak több pénzt kellene fordítania a gyerekek és fiatalok mentális egészségügyi ellátására.

Ó Istenem, ments meg innen! Ne a probléma „kezelésével” törődj, mit szólnál az ok megszüntetéséhez? Mit szólnál ahhoz, ha megváltoztatnád a gyerekeid közérzetét azzal, hogy azt mondod nekik, pihenjenek és szórakozzanak, mivel az oktatás és a Rendszer vizsgakövetelményeinek megfelelés egy rakás szar? Az „oktatás” célja a programozás, idomítás, hogy a hatalmi felépítménynek megfelelő valóság kollektív hitét ültesse mindenkibe. Ez az egész az alárendeltségről, a korlátozásokról és az „én nem tudok” „te nem tudsz” mentalitásról szól, mivel a Rendszer azt akarja, hogy mindenki ezt szajkózza a sírig vagy a hamvasztásig. Amit mi oktatásnak hívunk, az nem felnyitja az elmét, hanem rácsavarja a fedelet. Mint ahogy Albert Einstein kijelentette: „A tanulásomat akadályozó egyedüli dolog az oktatásom volt.”
Azt is mondta, hogy „a műveltség az, ami megmarad, miután mindent gondosan elfelejtesz, amit az iskolában megtanultál.”
Miért büszkék a szülők, ha a gyerek bizonyítványt kap arról, hogy felmondta a Rendszernek, amit az hallani kíván? Nem azt mondom, hogy ne törekedjünk tudásra, azonban ha szabadságra törekszünk, akkor a saját, s nem a Rendszer elképzelései szerint kell a tudást megszereznünk. Azt is kijózanító lehet megfigyelni, hogy a politikusok, kormányhivatalnokok, újságírók, tudósok, orvosok, ügyvédek, bírók, az üzleti élet vezetői vagy mások, akik igazgatják, vagy szolgálják a Rendszert, kívétel nélkül mindig azok, akik ugyanazon az egyetemi (idomító) elme-gépsoron mentek keresztül.
Sajnálatos módon az értelmet és a sikeres vizsgákat gyakran egy dolognak hiszik. Egyik este diszkóban voltam, s a táncparkett üres volt, mivel a DJ olyan zenét játszott, amit az emberek nem akartak hallani. Ez a pokoli ego nem volt hajlandó más zenét feltenni. Megkérdeztem tőle, hogy ilyen körülmények között vajon ez az eljárás értelmes-e. Felháborodott felvetésem hallatán. „Igazolása” volt róla, hogy ő értelmes, mivel oklevele van. Remek! Az alapvető értelem azt jelenti, hogy észreveszi, hogy senki sem táncol, mert szar a zene, és utána olyan zenét játszik, ami a vendégeknek tetszik. Az oklevél csupán arról szól, hogy azt mondod a Rendszernek, amit mondott, hogy mondjad. Mi értelmes van ebben?

Block McCloud & Vinnie Paz - Igaz Hazugságok / True Lies [HUN SUB]



Legtöbben azzal bolondítják magukat, hogy szabadok, mivel ténylegesen sosem vizsgálják meg elméletüket. Olyanok, mint a légypapirra ragadt legyek, akik mindaddig, amíg nem próbálnak mozdulni, meg tudják magukat győzni arról, hogy ha akarnának, tudnának. Csak éppen most nem akarnak!
Ha megpróbálnák, szembesülnének a ténnyel, hogy a seggük teljesen odaragadt egy valaki más irányította rendszerhez, ami vacsorát fog felszolgálni – őket. Azt teszik, amit a kormánydiktatúra mond nekik, anélkül hogy megkérdőjeleznék, vagy kétségbe vonnák az utasításokat. Fenntartják a szabad választás illúzióját azzal, hogy sosem választanak. „Nekem teljesen megfelel, hogy szárnyaim ehhez a hálóhoz ragadtak, mivel azt választom, hogy nem repülök”. Oly sok emberrel találkoztam az évek során, akik egészen addig szabadnak hitték magukat, amíg valami olyat nem tettek, ami nem volt „normális”. Ekkor keményen beleütköztek a valóságba, mert, hogy a nagy amerikai komikust, Bill Hickst idézzem: „Szabadon teheted azt, amit mondunk neked.” (A magyar népi bölcsesség ezt így mondta a népi demokráciában: szabad országban szabad ember azt teszi, amit szabad. – szerk.).

Ahogy az orwelli globális állam egyre nagyobb iramban bontakozik ki az árnyékból, a „szabad világ” önámítást egyre nehezebb fenntartani. Szorult helyzetükkel való szembesülés helyett, sokan minden erejükkel igyekeznek félrenézni. Legtöbben készek bármikor panaszkodni, hogy mi minden szörnyűség történik az életükben és a nagyvilágban, azonban kővé dermednek, amikor tettekre kerülne sor. Láthatóan sokkal kényelmesebb a felelősséget valaki másra hárítani. A világ pontosan ezért ilyen, amilyen. Pár embernek megengedjük, sőt felkérjük őket, hogy ilyenné tegyék, emiatt a változtatáshoz nem elegendő, sőt teljesen felesleges ujjal mutogatni másokra. Mi mindannyian részesek vagyunk ebben. Voltaire brilliánsan ragadta meg a lényeget: „Soha egyetlen hópehely sem érzi magát felelősnek egy lavinában”.

Hét-nyolc éves korom óta ez a világ őrültnek tűnt számomra, és amikor kezdtem felismerni, mi van a valóságnak hívott illúzió mögött, teljesen nyitott voltam rá. Nem kellett lökni, én már szálltam a hintában. Kell, hogy legyen egy ok, amiért ilyen nevetséges ez a világ, és amiért ilyen kevesek képesek ezt felismerni, vagy bevallani legalább maguknak. Az 1990 óta szerzett hihetetlen tapasztalataim bebizonyították nekem, hogy valóban van egy ok, egy rendszer az őrületben. A társadalom azért ilyen, mert tagjai azt akarják, hogy ilyen legyen. Tervezetten haladunk a globális diktatúra felé, mert ez felel meg tudatossági szintünknek.
A megtévesztő, mindennapi látszat mögött húzódó rendkívüli történet lépésről-lépésre világossá vált előttem. E könyv a következő lépést képviseli – egy hatalmas ugrást egy olyan birodalomba és valóságba, ahová kevesen készek átlépni.






Forrás: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/p/david-icke-szeretet.html

Amiért soha nem tért vissza a NASA a Holdra - teljes film (feliratos) :

Káoszból rend: így működik a világ.

Adam (Spartacus) Weishaupttól egészen Karl Marxig, Trockíjig és Kun Béláig, Rosa Luxemburgtól Emma Goldmannig nyomon követhető egy világméretű összeesküvés, melynek célja a civilizáció aláásása és a társadalom újjászervezése a rosszindulat, az irigység, az erőszak ösztöneire, és a megvalósíthatatlan egyenlőség álmára építve.

Ahogy Mrs. Webster olyan találóan rámutatott, a törekvés egyértelműen kimutatható szerepet játszott a Francia Forradalom tragédiájában. Ez volt a XIX. század valamennyi romboló mozgalmának mozgatórugója, és most végül az említett rendkívüli személyiségek, Európa és Amerika nagyvárosainak alvilági csoportja, hajánál fogva ragadta meg az orosz népet is és annak a hatalmas birodalomnak is vitathatatlan urai lettek.

- Winston Churchill, az Illusztrált Sunday Herald-ban 1920-ben megjelent cikkből

Az összeesküvés koncepciója a legtöbb embert megijeszti, méghozzá olyan mértékben, hogy a világban folyó események irányítottságára mutató legtöbb bizonyítékot hajlandóak figyelmen kívül hagyni, hogy lelkiismeret furdalás nélkül elfogadhassák a történések véletlenszerű, kaotikus jellegét bizonygató elméleteket.

A kevésbé tájékozottak az Occam borotvája elv téves értelmezésére alapozzák a politika szörnyű eseményeinek magyarázatát. Úgy érvelnek, hogy egy adott problémát vagy válságot egyformán jól leíró magyarázatok közül azt érdemes elfogadni, amelyik egyszerűbb. Az elmélet azonban azt mondja, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján válasszuk az egyszerűbb magyarázatot. Tehát a magyarázatnak a bizonyítékoknak is meg kell felelnie, különben nem tekinthető igaznak.

Az irányított összeesküvés szkeptikusai gyakran szemet hunynak azon bizonyítékok felett, amelyek ellent mondanak az ő egyszerű magyarázatuknak és úgy érvelnek, hogy az egyszerűség önmagában is bizonyítja igazát. Más szóval nem érzik szükségesnek megvédeni egyszerű világnézetüket, mert az ő fejükben az egyszerűség önállóan is nyilvánvaló. Volt idő, amikor az emberek azt gondolták, hogy a bolygók üvegszálakon függve, egymás körül keringenek. Ez a magyarázat nyilvánvalónak tűnt számukra, mert ez volt a legegyszerűbb, amivel elő tudtak állni. Az Új Világrend és az összehangolt globalizmus szkeptikusai is hasonló logika mentén gondolkoznak.

Az egyik leggyakoribb gondolatmenetük, hogy a világ túl „kaotikus”, így amennyiben az elit valóban teljesen központosított, egységes világrendszert akar felállítani, akkor csúnyán elbukott. Aki egyetért ezzel a gondolatmenettel jobb, ha kicsit mélyebbre ás és megnézi a különféle konfliktusok és az állítólagos „ellenfelek” közötti hasonlóságokat.

Vegyük az Egyesült Államokat és Oroszországot például. A két nemzet hosszú történelemre tekint vissza az egymással szembeni ideológiai és egyéb ellenségeskedést illetően, és számtalanszor kerültek háború közeli helyzetbe. Az sem kétséges, hogy az átlag amerikai individualistának tekinti magát, míg az átlag orosz szocialistának vagy kommunistának. Emellett egy átlag orosz szemében az amerikaiak kapitalista imperialisták, míg magát humanistának mondja. Mi a helyzet azonban a kormányaikkal? Mi a helyzet a bankáraikkal és oligarcháikkal? Vajon ők is ellenségnek tekintik egymást?

Miért finanszírozták volna a Wall Street-i tőkések és az amerikai hadsereg az 1917-es bolsevik forradalmat, ha ez igaz lenne?

Amikor az internacionalisták elkezdték pénzelni a bolsevik forradalmat és lehetővé tették Oroszország számára, hogy kommunista birodalommá váljon, egy hamis paradigmát hoztak létre.

Az ezt követő hidegháború pedig tökéletes ürügyként szolgált a katonai-ipari komplexum számára egy hatalmas állandó hadsereg felállítására, amit bevethetnek a világ más államainak leigázására, illetve ma már magának az amerikai népnek az elnyomására.

A hamis kelet-nyugat paradigma ma is él, amelyben az amerikaiak az ügyetlen gazember, az oroszok pedig az elszánt harcos és jogos tiltakozó szerepét játsszák. Csakhogy az orosz és az amerikai vezetés ugyanazoknak a nemzetközi pénzembereknek és elit tagoknak felel.

Hogy friss példát is említsünk, az Egyesült Államok katonai műveletet indított az ISIS (ILIÁ) terrorszervezet Bagdad és Irak északi régiói felé közeledő erői ellen. Ha azonban az ISIS az ellenség, miért támogatja az Egyesült Államok (és szövetségese Szaúdi-Arábia) ugyanennek a szervezetnek a tagjait Szíriában és Irak más részein?

Kicsit furcsa, hogy ugyanaz a kormány, amelyik segédkezik a szervezet létrehozásában, most háborút folytat ellene. Nem lehetséges, hogy mégiscsak valami többről, egy összetettebb tervről van szó itt?

Ahogy a hírhedt Rahm Emanuel mondta: „Nem engedhetjük meg, hogy egy komoly válság kárba vesszen. Ez alatt azt értem, hogy ilyenkor lehetőséget kapunk olyan dolgok véghezvitelére, amiket korábban nem lehetett.”

És amennyiben a lehetőséget megteremtő válság nem, vagy nem akkor jelentkezik, amikor szükség lenne rá, miért ne teremtenének egyet, ami megfelel céljaiknak? Az elit generációk óta használja ezt a taktikát. Hegeli dialektikának hívják.

George Wilhelm Friedrich Hegel munkája szolgáltatta a kollektivista-szocialista ideológia alapját és inspirálta Marxot a Kommunista Kiáltvány megírására. Hegel államközpontú nézeteket vallott és úgy gondolta, hogy a kollektívát egy központosított kormánynak kell vezetnie, az individualizmust pedig fel kell áldozni a magasabb célokért.

Az állam „rendelkezik a legfelsőbb joggal az egyénnel szemben, akinek legfőbb kötelessége, hogy az állam tagja legyen… mert a világ lelkének joga minden különleges előjog felett áll,” írta Hegel.

A dialektikáról szóló elméletében Hegel egy olyan stratégiát javasolt, amely segítségével, a szándékosan létrehozott megosztáson keresztül, a hatalmi elit képes lesz irányítani a tömegeket. A Hegeli dialektika egyszerűen arról szól, hogy az uralkodó csoport létrehoz egy olyan problémát vagy válságot, amire az állampolgárok félelemmel reagálnak és megoldást követelnek, mire a vezetők felkínálják azt a megoldást, amit már a válság elindítása előtt bevezetésre szántak, és amelynek segítségével saját maguknak több, az állampolgároknak pedig kevesebb hatalma lesz.

A világ éppen azért tűnik megosztottnak és kaotikusnak, mert a globalista hatalom néhány tagja ilyenné alakította. Olyannyira, hogy bármelyik háborút hozva fel példának az elmúlt 100 évből, egy valamire való alternatív elemző könnyűszerrel szolgáltat ellentmondást nem tűrő bizonyítékokat arra, hogy nemzetközi bankok és elit szervezetetek rángatták a zsinórt mindkét oldalon.

Aki nem képes megérteni a „káoszból rend” elvét, az soha nem fogja megérteni, hogy mi történik.

Az irányított káosz több célt is szolgál. Például elvonja az emberek figyelmét és lehetővé teszi az elit számára más tervek észrevétlen bevezetését.

Sokszor bűnbakként is szolgál, egymás ellen uszítva az eképpen pártokra osztott tömegeket. Erőszakos, destruktív következményekkel járó változások esetén egy könnyen azonosítható gonosszal lehet a legkönnyebben lecsillapítani a tömegeket. A globális célok finomra hangolásához az elitnek szüksége van okosan kihasznált bűnbakokra, ürügyekre.

Például az IMF már jó ideje beszél egy globális valutakosár bevezetéséről, ami az amerikai dollár helyébe lépne.

Micsoda véletlen, hogy Oroszország és a kelet szintén arra szólította fel a Valutaalapot, hogy a dollárt cserélje le az alap által kibocsátott Különleges Lehívási Jogokra (SDRs).

Végül (megint micsoda „véletlen”) az amerikai kormány elit tagjai gazdasági konfrontációba keveredtek Oroszországgal az Ukrajnában végbement irányított puccs segítségével, tökéletes ürügyet szolgáltatva a keletnek arra, hogy ejtse a dollárt és helyébe az IMF által kibocsátott valutát helyezze.

Bár egyesek szerint Vlagyimir Putyin a globalizmus elleni harc éllovasa, az orosz vezető éppen úgy támogatja a Nemzetközi Valutaalapot, mint nyugati kollégái és kijelentette, hogy az eddiginél is komolyabb szerepet szán Oroszország IMF tagságának:

A BRICS esetében számos egymással egybeeső stratégiai érdeket találunk. Elsőként a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer megreformálására vonatkozó közös szándékot, ami jelen formájában igazságtalan a BRICS országokkal és az új gazdaságokkal szemben. Aktívabb szerepet kell vállalnunk az IMF és a Világbank döntéshozói rendszerében. A nemzetközi monetáris rendszer nagymértékben függ a dollártól, vagy pontosabban, az amerikai hatóságok pénzügyi politikájától. A BRICS országok ezen szeretnének változtatni.

Igen Vlagyimir. Pontosan ezt akarják a társadalom manipulálói is az IMF-nél.

WWWTalán kezd kirajzolódni a módszer: probléma, reakció, megoldás. Gazdasági vagy fizikai háborút indítanak kelet és nyugat között, a dollár pedig elvérzik a folyamat során. A tömegek igazságos és kiegyensúlyozott alternatívát követelnek a dollár, mint tartalékvaluta helyébe, hogy visszatérhessen a stabilitás. Az amerikaiak Oroszországot és a keletet vádolják pénzügyi problémáik kialakulásáért. A kelet pedig a pimasz nyugatot hibáztatja bukásáért. Érdekes módon egyik oldal sem vádolja a bankárokat, akik az egész csapásért felelősek. Az elit pedig megjelenhet a színen, mint geopolitikai megváltó és egy mindkét oldal számára szimpatikus Bretton Woods típusú megállapodással bebiztosíthatja a megálmodott globális valutarendszert. A globális valutával és hatalommal a helyén pedig már nincs messze a teljes globális kormányzás. Káoszból rend.

Céljait tekintve a folyamat inkább pszichológiai, mint politikai jellegű. Feltehetik a kérdést, hogy amennyiben az elit már teljes hatalommal bír a bankok és kormányok felett, minek neki egy globális kormány? A válasz, hogy ezek az emberek nem titkos, hanem nyílt globális kormányt akarnak. Azt akarják, hogy elképzelésüket a létezés tényeként fogadjuk el, mert csupán akkor tekinthetik győztesnek magukat, ha a hazugságukban való részvételt önként vállaljuk.

Az I. Világháború eredményeként létrejött a Nemzetek Szövetsége és azon vélekedés, hogy a szuverenitás szétválást és katasztrófát szül.

A II. Világháború az Egyesült Nemzetek Szövetsége és a Nemzetközi Valutaalap megalakulását eredményezte. Úgy gondolom, hogy egy harmadik világháború veszélye nehezedik a világra, amiben a monetáris fegyverek nagyobb szerepet kaphatnak a tömegpusztító fegyverekhez képest.

Lássuk be, hogy a globális egység minden egyes feltételezett bomlasztása végül erősebb központosítást eredményezett és erről a szkeptikusok általában megfeledkeznek.

A válságok alakulása arra enged következtetni, hogy a következő háború már a teljes globalizációt hozza el, amit az elitisták kis csoportja, a „bölcs uralkodó” szerepét öltve magára vezet majd, hogy békét és harmóniát hozzon a tömegeknek. Eközben a szkeptikusok minden józanész ellenére váltig állítják majd, hogy az egész csak a véletlen műve, és az események valahogy éppen az uralkodók kifejezett igényei szerint alakultak, így valósulhatott meg legfőbb vágyuk: a teljes globális diktatúra.

Időkjelei: „Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: “Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.” Lukács 4:5-7

Forrás: alt-market.com , http://idokjelei.hu/

Ivelina - Part Time Lover /tavaszi szél/ by retrovideodisco.hu

Must have future gadgets 2014_

History of Humanity.....

http://www.culturainquieta.com/en/erotica/item/3339-history-of-humanity.html

Biggest Lindsey Stirling mix ever! 40 songs...

Varga Csaba - A magyar nyelv szellemisége:

„Az iskolákban nem okvetlen az igazságot tanítják, hanem amit el akarnak hitetni." -- Máté Imre
http://maghon.weebly.com

A Magyar Szent Korona - Ioan Talpeș, a román titkosszolgálat volt elnöke!

A magyar szent korona rendkívüli jelentőségéről, a Magyarország ellen elkövetett összeesküvésről beszél Ian Talpeș, a román titkosszolgálat egykori vezetője !
Hiába próbálja a műsorvezető a román korona felé elterelni a beszélgetést, nem győzi hangsúlyozni a szakrális szent korona és magyar királyság egyedülálló voltát !
http://www.VilagHelyzete.com/
AWAKENING THE WORLD ... ... EVERY HEART MAKES A DIFFERENCE
In a world that continues to evolve, there are certain outcomes that become inevitable. The shift in human potential is one of them...

Időutazás?

Univerzum Az idő határai:
Az embert kezdetek óta érdekli az idő, az idő múlása. A Nap és a Hold égi vándorútja a természet órája. A Nap jelentette az emberek számára is az első időmérő eszközt. Őseink felfedezték, hogy a Nap mindig állandó pályán halad az égen, az idő múlását tehát az árnyékok segítségével is lehet mérni, mindaddig, míg süt a nap. Mechanikus eszközökkel még pontosabban lehet mérni az időt. Ráadásul sem a Nap, sem a Hold nem kell hozzá. Ezek az eszközök viszont olyan érzést keltenek bennünk, mintha az idő meghatározott ütemben telne, ahogy az óra jár. Az idő azonban csalóka dolog. Albert Einstein már száz éve bebizonyította, hogy az idő relatív. Időérzékünk meghatározza világképünket is. Mi lenne, ha kitágíthatnánk ezt a képet, ha befolyásolhatnánk az idő múlását? Hogy néz ki a világ, ha felgyorsítjuk az időt? És mit látnánk, ha lelassulna? Mindezen kérdésekre keresi a választ ez a rendkívüli tudományos ismeretterjesztő film. William Blake írta az 1790-es években: "Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek." Mióta Blake papírra vetette ezeket a sorokat, a technika segítségével feltárultak az érzékelés ajtajai, hogy teljesen más módon láthassuk a világot.

Számos bizonyíték létezik az időutazásra mai világunkban. Az egyik legérdekesebb az Indiai pálmalevelek létezése.
Már sokan hallottak róluk, sok tudós és kutató vizsgálta, tanulmányozta, de az eredetüket illetően, még senki sem adott értelmes és logikus magyarázatot. Hogyan keletkeztek, de ami a legfontosabb: miért? Mielőtt bárki azt gondolná hogy csupán hamisítványok, több tudós és kutató vizsgálata után az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította mindet. A pálmalevelek ma is élő emberek életét pontosan tartalmazó, esetenként több ezer éves Óind nyelven íródott ereklyék. Talán az Öné is közöttük van!




-Mik is valójában a pálmalevelek?



Hogyan fordulhat elő az, hogy 2500 évvel ezelőtt élt "indiai" szerzetesek, "szent emberek" leírják ma élő emberek életét szóról-szóra?
A választ már megkapjuk a beazonosítási procedúra során. Már itt is van az első árulkodó jel, mert csak kizárólag azoknak az embereknek van pálmalevele, akik életükben keresni fogják, vagy is akik nem keresik életükben soha, azoknak nincs is!


(Fontos: az utolsó pálmalevél felolvasókat már kiképezték, mert mi vagyunk az utolsó nemzedék akinek vannak pálmaleveleik, talán még születnek páran utánunk, de már nem száz millióan!)


A beazonosítás ujjlenyomat vétellel kezdődik, azután egy ujjlenyomat szakértő számokká alakítja a mintát. Minden embernek más-más számértéket takar az ujjlenyomata, a kapott szám alapján kezdődik a pálmalevél keresése, ami ha sikeres és az esetek 99%-ban az, akkor megmagyarázhatatlan módon az ujjlenyomatból kapott szám van feltüntetve a tulajdonosának íródott több ezer éves pálmalevélen, (napjainkban szintén ezzel az eljárással azonosítanak) melyben le van írva a születés napjától a halála percéig minden fontos, és nem olyan fontos esemény is.
Pl: betegségek, műtétek, munkahelyek, gyerekek, szerelmek, család, esetenként barátok stb... !

"Valójában a legidősebb pálmalevelek max. 800 évesek, mert ennyi idő elteltével mindenképp át kell másolni azokat, hogy tartalmuk ne károsodjon, 100%-kos maradjon."

De hogy is lehetséges mindez?

Természetesen az kizárt, hogy több ezer évvel ezelőtt élt szerzetesek az égre nézve, azután mélyen magukba szállva képesek áthatolni a tér- idő szövetén, és 110 millió ma élő, és még meg nem született ember életét végignézik, majd leírják töviről hegyire. Butaság elhinni ilyesmit! Mint mindennek, úgy a pálmaleveleknek is van értelme, miértje és célja!

Azért csak azoknak az embereknek van pálmalevele akik keresik, mert csak tőlük vettek ujjlenyomatot. Az ujjlenyomat vétel után, így vagy úgy, regisztrálva lesznek az emberek, ez alapján kerülnek be ebbe az ördögien kitervelt körforgásba.

A világon nem sok cég van, ami megkap bármilyen információt emberekről, de legalább egyet mindenki ismer, a CIA-t. Az ujjlenyomat alapján, már mindegy mikor nyitnak aktát, és ellenőrzik le az embereket, mert a CIA rendszere autómatikusan begyűjt minden fellelhető adatot a célszemélyekről a világhálónak köszönhetően. Hozzáférnek kórházi, munkahelyi és a személyi számítógépünkön és az okos telefonunkon tárolt adatokhoz!


Az információ gyűjtésére gyakorlatilag évtizedek is a rendelkezésükre állnak az ujjlenyomat vétel után, mert az is lehetséges, hogy csak 40-50 év múlva indulnak vissza a távoli múltba a leírandó adatokkal! De a halál pontos percének leírása miatt, mindenképp az adott személy halála után!

"Azt nem hiszem, hogy egy ember adataival visszautaznának. Az időutazás természetét kihasználva, egyszerűbb megvárni talán az összes ember adatait!"


Miért van szükség több mint 110 millió ember életének pontos leírására, az egyszerű: A megtévesztés miatt! A világ eseményeit leíró pálmalevelek tartalma nem csak érdekes, hanem megtévesztő is!

"A világméretű változások az európai naptárrendszer szerint kb. 2050-ig tartanak. Eredményeképpen Amerika elveszíti jelenlegi domináns pozícióját, Európa pedig Ázsiával együtt új geopolitikai gazdasági teret teremt egy Párizs, Berlin, Moszkva, Peking, Delhi, Tokio tengely mentén, melynek társadalmai az egyes országok gyökereinek és hagyományainak figyelembe vételével a világot a stabilitás és fejlődés új korszakába vezetik."


"Az Ősi írásokban a világ jövőbeni eseményei is megtalálhatók. Főként a Kanchipuram-i és a Bangalore-i könyvtárakban fel lelhetők a világ jövőjére vonatkozó kijelentések, megközelítőleg ötven évre előre megírva. Az írások szerint a társadalmunk sors döntő változások elé néz. Az Egyesült Államok által elindított, terrorizmus elleni világ méretű harcban , mely elsősorban az amerikai hegemóniára való törekvések keresztülvitelét szolgálja - a NATO tagállamai is részt vesznek katonai akciók formájában, amerikai vezetés alatt. A támadási célok többek között Irán, Jemen, Líbia, Sri lanka, Malajzia és Szudán lesznek. A legérdekesebb azonban az a tény, hogy a prognózisok szerint az Irak elleni támadás, mely februárban kellene el kezdődjön, egy amerikai "Vimana" elpusztítása miatt egy hónapot késni fog. A Vimana az írásban repülőgépet vagy űrhajót jelent. Valóban az amerikai űrhajó, a Columbia balesete miatt az Irak elleni amerikai háború a tervezettnél később kezdődött."



A világhálón bárki bármikor elérheti a teljes változatokat, mindegyik pálmalevél Kína jövőbeli vezető szerepére utal, és itt van a trükk!


Mivel bizonyíthatóan hitelesek a több millió ember életét leíró pálmalevelek, ezért senkinek eszébe sem jutna, hogy a Világ eseményeit leíró pálmalevél tartalma nem igaz.
Folyt. "Középkor és napjaink" oldal

Kihalás vagy célzott irtás.



Hogyan tűntek el a dinók a Földről?

A kontinensek kb 200-250 millió évvel ezelőtt kezdtek távolodni egymástól. Ebből a tényből eredően a 65 millió évvel ezelőtti "becsapódáskor" bekövetkezett kihalás után, nem lehet egy közös őst említeni! Az emlősöknél semmikép!
A más-más kontinenseken kialakult létformák között túl nagy a genetikai szakadék! De ez a jellemző magára az evolúcióra, mert szinte az összes ma élő emlősfaj evolúciója rejtélyesen hiányos, hézagos!

Például a cetek evolúciója a következőképp fest a meglévő leletek alapján: Egy szárazföldi emlős patás, az 53 millió évvel ezelőtt élt Pakicetus, amit a paleontológusok kiáltottak ki cet elődnek, világra hozta a patás-uszonyos Ambulocetust, ami e csodálatos evolúciós folyamat végén mi mást hozhatott volna a világra, mint egy cetet, ami már teljesen vízhez kötött élőlény! Hiányoznak, nincsenek átmeneti lények!
A becsapódást támogató tudósok azt állítják, hogy minden 9-kilósnál nehezebb szárazföldi élőlény elpusztult!

Nagyon érdekes! Úgy néz ki szerintük, hogy a könnyebbek hőállóak voltak és évmilliókat kibírtak élelem és oxigén nélkül!


Valamit ne felejtsünk el! Ha a "becsapódás" után minimum 700 c. fokra hevült a légkör bolygó szerte, amit a füsttől és portól hónapokon át tartó sötétség és lassú vissza hűlés követett, akkor miért hiszi el sok ember, hogy bármi képes túlélni ilyen katasztrófát? Szárazföldi állat és növény sem maradhatott volna a bolygón!

Két szomorú, de nagyon jó példa: Pompei és Herculaneum. E két városban az ott élő emberek, állatok és növények pusztulását hasonló körülmények idézték elő, csak kicsiben!


Ha egy értelmes lény mint az ember, nem tud elbújni egy ilyen, a "becsapódáshoz" képest kisméretű katasztrófa elől, annak csak egy oka lehet: Nincs hova elbújni, nincs esély a túlélésre!

A vízi állatok többségének vannak elődeik a Jura-korból előkerült leletek alapján! Pl : hüllők, halak, kagylók, rákok stb...!
A tudósok szerint a delfineknek is szárazföldi, farkasszerű lénynek kellett lennie az ősének, a lábnak nem nevezhető csökevény csontozat miatt! De ilyen átmeneti lényt sem találtak sehol a világon!


Az óceánok tüdős és elevenszülő teremtményeinek jelenléte izgatja óceán kutatóinkat a leginkább! Nincs rá magyarázat, hogy hogyan fejlődtek és hogyan lehetnek jelen a világ óceánjaiban-tengereiben pár millió éve! Elismerték, hogy semmiféle lelet nem bizonyítja az átalakulásukat. Egyszer csak megjelentek a semmiből!

Arra sincs konkrét megdönthetetlen bizonyíték, hogy a Júra- korban élt volna emlős állat a Földön! A tudósok csak szeretnék hogy így legyen, mert másként nem tudnák megmagyarázni az elképesztő Földi evolúciós elméletüket, ami már a varázslaton is túl mutat!

Ami tény az emlős földi léttel kapcsolatban. Soha egyik földtörténeti korban sem voltak jelen a mai értelemben vett emlős állatok! Miből szelektálódtak genetikailag?

A Triászban, mintegy 200 millió évvel ezelőtt megjelent morganucodon-ról, melyről sokáig úgy gondolták hogy az első emlős, sok tudós vélekedik úgy, hogy nem lehet az emlősök közé sorolni, mert a csontozata miatt inkább hüllő lehetett mint emlős.


A katasztrófát túlélő fajok nagy része vízi élőlény volt! (Hüllők) Az evolúciós elmélet szerint őseinknek a vízből kellett előmászni! De ehhez az átalakuláshoz kevés lett volna a 65 millió éves evolúciós folyamat!

A madarak is igen sokat változtak, ha valóban a dinók leszármazottai! A dinoszauruszok körében nem volt épp elterjedt szokás a repülés, noha volt több repülni tudó faj. Ehhez képest a madarak napjainkban nagy előszeretettel gyakorolják ezen képességüket!
Alig van néhány madárfaj, ami nem tud repülni! Tollakat növesztettek a páncél helyett és csőrt a fogak helyett, valamint rettenetesen összementek!
Ez még rendben is van. De akkor mégsem pusztultak ki a dinoszauruszok, mert valamiből még is csak ki kellett fejlődnie a madaraknak. Nagyon érdekes!

Ez miként kapcsolódik az időutazáshoz?

Folytatás: "1.Fejezet: Evolúció, Őskor.


Néhány éve hozták nyilvánosságra a Waldorf Astoria alatti titkos vasútállomás létezését. Az állomást és a hozzátartozó vonalat, kizárólag Franklin D. Roosevelt volt amerikai elnöknek (1933-1945) titkos szállítására hozták létre. Ez az állomás volt hivatott elrejteni a sajtó és a világ elől Roosevelt elnököt úgy, hogy ne kelljen kiszállnia a három és fél tonnás limuzinjából, csak a Waldorf Astoria 12. emeletén lévő lakosztályánál.

A lakosztályt egy teherlift kötötte össze az állomással! Erre állítólag azért volt szükség, hogy eltitkolják Roosevelt betegségét, mert 1921-ben polyomielitis (gyermekbénulás) következtében csípőtől lefelé szinte teljesen lebénult. Persze lehettek még biztonsági okai is, az amúgy a világválság közepette épült állomás létrejöttének!

Ez még rendben is van, hisz már nagyon sok volt titkos létesítménynek a létezését hozták nyilvánosságra! Ami engem érdekel, az a 1930-as évek elején épült MNCX 002 jelzésű vonatkocsi, amit Roosevelt halála után (1945) vontattak a titkos állomásra. Ránézésre semmi különös nincs a vagonon. Két centiméteres szegecselt páncélzat. Megerősített alváz. A tetején lőrések.

De van egy dolog, ami mégsem odavaló! A több centiméter vastag ragasztott biztonsági üveg, mert azt még a vagon bevontatása után jó néhány évvel fejlesztették ki! Hogy ez bizonyít e valamit? Miként lehet egy nem létező technikát beépíteni egy járműbe a 30-as évek elején? ( Az amerikai elnököket, talán a jövőből érkező technikákkal védik? ) Lehet találgatni. Számomra az időutazással lehet megmagyarázni ezt a rejtélyt is!


FORRÁS: http://azido.5mp.eu/web.php?a=azido



Az időgép The Time Machine :

Best Melodic Dubstep Mix

CYMATICS: Science Vs. Music - Nigel Stanford

Közzététel: 2014. nov. 12.

http://NigelStanford.com/Solar_Echoes From the album 'Solar Echoes'.

http://NigelStanford.com/Cymatics Download in 4k / HD. All of the science experiments in the video are real. Watch behind the scenes and see how it was made.

Az emberi test - 01 - Az élet története - AVI (The Human Body)

Az emberi test a valaha készült legnagyszerűbb, legigényesebb természettudományos film: az emberi szervezetet az abszolút kezdetektől, megtermékenyített petesejt-korától kezdve mutatja be egészen odáig, mikor már tízmilliárd, tökéletes harmóniában együttműködő sejtből áll. Kiderül, hogy hol vannak az emberi test lehetséges határai erőnlét és külső felépítés tekintetében, de a leépülés és a halál - általában szemérmesen elhallgatott - természetébe is bepillantást nyerhetünk. A sorozat művészi és különleges orvosi-anatómia felvételek segítségével illusztrálja, hogyan is működik valójában az emberi test, és az élet hét korszakán vezeti át a nézőt. A két éven keresztül készített sorozat műsorvezetője Nagy-Britannia vezető termékenységi szakértője, Robert Winston professzor.
A fejlődés minden egyes lépcsőfokát egy-egy valódi történet teszi életszerűvé. A kamera rögzítette, ahogy a kicsi Zach első lépéseit és első szavait próbálgatta; láthatják, ahogy a 12 éves Beatrice serdülőkorba ér; részesei lehetnek Phillippa és Jeff életének Philippa terhességének hírétől a gyermekük megszületéséig; a hetvenes éveiket taposó Bud és Viola arról mesélnek, milyen volt együtt megöregedni; az operálhatatlan gyomorrákban szenvedő Herbie életének utolsó hónapjait nyomon követve pedig a fokozatos leépüléstől a halálig tartó időszakról kaphatunk valós képet.
Az újszerű, kifejezetten ehhez a sorozathoz kifejlesztett technikáknak köszönhetően a néző közvetlenül a test belsejében tehet utazást - a kamera a koponya belsejébe kerülve láthatóvá tette az agyat és az arcot felépítő temérdek izmot; soha nem látott felvételeket készített a peteérés pillanatáról, és sikerült elkapnia azt a momentumot is, mikor egyetlen agysejt elektromos impulzust bocsátott ki.

Róma: egy birodalom tündöklése és bukása. (Sorozat):

pannoniaprovincia
(Rome: Death of an Empire)
Róma: egy birodalom tündöklése és bukása
dokumentumfilm sorozat

Az ókori Róma története, ahogyan eddig még sohasem láthattuk. A sorozat készítői nem kerestek kompromisszumot a történeti hűség és az izgalmas megjelenítés között: olyan történeti filmmel álltak elő, amelyet a kritikusok a legjobb nagyjátékfilmekkel együtt emlegetnek, ugyanakkor a történészek sem mosolyognak rajta. A barbárokkal vívott kemény csaták láttán persze nem is biztos, hogy kedvük lett volna mosolyogni.

Új életet kezdenék, de sok a bizonytalanság...:

Fontos döntés előtt állok, szeretnék új életet kezdeni, de kavarognak bennem a gondolatok, hogy hogyan kellene tovább lépni. Sokat rágódok rajta, minden oldalról próbálom megközelíteni, de valahogy mindig megmarad ez a kettős érzés: egyszerre vágyok és félek tőle. Úgy gondoltam, azért lenne jó leírni, hogy mit érzek, hogy később visszaolvasva hátha néhány kérdésre választ találok, vagy egy „kívülálló” rávilágít néhány dologra, amit én nem veszek észre. Megpróbálok leírni mindent, amit gondolok és érzek. Kicsit hosszú lesz az írásom, de muszáj bemutatnom magamat, hogy jobban megértsétek a helyzetemet. Kezdjük a gyerekkoromtól:

Az óvoda első hónapjaiban élelmes talpraesett srác voltam, szabad voltam voltak barátaim és „barátnőm”. De egyszer ért valami, amikor minden megváltozott, és visszahúzódó lettem, eldobtam magamtól mindent. Az első iskolás években is csöndes voltam nem voltak igazi barátaim talán 3-4 osztályban tetem szert először barátra. Nem voltam kiközösítve nem is piszkáltak, csak úgy elvoltam magamban.
Serdülőkorban már sok problémával szembesültem, az osztálytársaim kezdtek rám szállni, piszkálni. A lányok is zaklattak írtak nekem szerelmes leveleket, de én ettől csak még jobban befelé fordultam, de ez nem segített, mert csak még jobban rám szálltak. A középiskolás években új közegbe kerültem, itt is voltak rossz szándékú osztálytársaim, de azért már jobban tudtam közösségben lenni. Majd véget ért a suli, én meg nem tudtam, hogy mihez kezdjek, hogyan tovább, egyedül maradtam. A munkakeresés sehogy se akart sikerülni, egyre nagyobb stressz lett, és otthon is egyre több lett emiatt a konfliktus én pedig sokszor bezárkóztam a szobámba és rágódtam a dolgokon.
Fél év múlva kaptam munkát egy közeli gyárban, nem igazán szerettem oda járni, nem éreztem jól magamat, és két hónap után kirúgtak. Szerencsémre visszakerültem a suliba, így egy évre el tudtam halogatni ezt a problémát. De már év vége felé kezdtem egyre feszültebb lenni, éreztem, hogy újra kezdődik az egész.
Ezután újabb hónapok munkakereséssel, és önkéntes szobafogsággal, majd később egy másik gyárban helyezkedtem el. Itt szembesültem először a munkahelyi légkörrel (pl a kétszínűséggel, vagy azzal hogy hogyan kell alátenni a másiknak). Nem tudtam, hogy kiben bízhatok, ezért nem is akartam közel kerülni senkihez, csak a feladatomra akartam koncentrálni. De itt is volt olyan ember, aki piszkált. Teljesítményben kellet fizikai munkát végeznem, ami nehezen ment a kezdeti időszakban, de egyik nap úgy mentem be, hogy nem görcsölök emiatt, és ezután egyből könnyebben ment az egész, majd lejárt a szerződésem és elküldtek.
Megint hónapok teltek el munkakereséssel már lemondtam az egészről, de pár héttel később csörgött a telefon és visszahívtak az előző munkahelyemről, hogy akarok-e újra ott dolgozni, én meg igent mondtam. Hamar felvettem a munka ritmusát, és a kollégákkal is jobban kijöttem. Azóta négy év telt el és ugyan annál a cégnél dolgozok.

A magánéletem is hasonlóan nehezen alakul. Sok gátlás, félelem alakult ki bennem az évek alatt. Nincs olyan barátom, akivel rendszeresen eljárnék szórakozni nincs barátnőm, és még mindig a szüleimnél lakók, pedig már 29 vagyok. Nehezen találom a számomra megfelelő közösséget, másként gondolkodok a dolgokról, mint a kortársaim.
Amikor még a középiskolába jártam volt egy lány, akivel rendszeresen találkoztam reggelente a buszon. Nagyon tetszett nekem, de nem mertem odamenni hozzá, majd egyik nap nem jött én pedig csak vártam rá. Közben az osztálytársaim ajánlottak nekem lányokat, de én a régi sérelmek miatt nem bíztam meg bennük, azt hittem, hogy szórakoznak, és inkább könnyebb volt nemet mondani. Olyan lányra vágyok, aki a lelki társam lehet.
Úgy egy évvel ezelőtt rátört a magányosság érzése. Kipróbáltam a netes társkereső oldalakat. Volt olyan ahol szexpartnereket keresnek és volt ahol randizni, ismerkedni lehetett. Amit találtam oda regisztráltam magamat. De nem jártam sikerrel, mert akivel levelezgettem vagy pénzt akart kicsalni vagy később megszakadt a kapcsolat vele.
Ezután jobb híján olyan oldalakat néztem ahol fizetős lányok hirdetnek. A képek alapján választottam néhányat, majd felhívtam őket, de valahogy nem voltak szimpatikusak. Ezután találtam olyan fórumot, ahol a lányokról cseréltek tapasztalatot a vendégek. Itt egy fiatal fiú olyan lányról érdeklődött, akivel nem csak simán szexelni lehet, hanem intimebb viszonyt is ki lehet alakítani. Ez engem is felvillanyozott, rájöttem, hogy nekem is erre van szűkségem. Én is beírtam az igényemet és ajánlottak nekem is néhány lányt. Sikerült eljutnom az egyikhez. Egy mosolygós vidám, intelligens lány nyitott nekem ajtót, pont olyan amilyen bejön. Mondtam neki, hogy még tapasztalatlan vagyok, és nem csak azt szeretném, hogy felavasson, hanem néhány dolgot tanítson meg nekem, mint kezdőnek. Eleget is tett a kérésemnek, ellátott néhány jó tanáccsal. De amire leginkább vágytam, hogy végre valaki törődik velem, jó volt ezt érezni, még ha nem is volt igazi.

Régóta szeretnék már munkahelyet váltani, valami újat csinálni, valami olyat, amit hobbinak foghatok fel, de soha nem tudtam, hogy mi lehet ez. Informatikus végzettségem van, de amikor vége lett a sulinak nem tudtam magamat elképzelni íróasztal mögött. A lakhelyemen kevés lehetőség van elhelyezkedni, így egy közeli gyárban kötöttem ki. Három műszakban vidékről naponta utazók dolgozni, ami már egyre fárasztóbb egyre nehezebben megy és a cégnél is egyre nagyobb a fejetlenség. Sokszor nincs erőm semmire, otthon is sokszor feszült, ingerlékeny vagyok, pedig nem rájuk haragszom, hanem csak ki vagyok merülve, szabadságra nem engednek el, és mostanában sok az átszervezés ezért táppénzt nem szeretnék kivenni.

Akkor éreztem magam a legjobban, amikor végre sikerült eljutni ahhoz a bizonyos lányhoz. Jó volt végre kimozdulni a megszokott ritmusból elutazni egy másik városba. Teljesen szabad voltam már az utazás alatt is, és amikor nála voltam akkor se éreztem gátlást, félelmet. Napokon keresztül éreztem ezt a kellemes érzést. Szerettem volna visszamenni hozzá, hogy újra átéljem a törődést, és neki is viszonozzam, de jelenleg nem elérhető, hosszabb pihenőt vett ki. Úgy érzem, hogyha visszamennék hozzá könnyen bele tudnék szeretni, de legbelül tudom, hogy nem lehet ebből semmi, mert ő csak a munkáját végezte, nem sokkal később kaptam erről megerősítést. Egy ilyen lánynak a testét bármikor megkaphatom, de a lelkét soha, pedig legbelül erre vágyok.
Úgy vélem, aki ilyen szolgáltatást vesz igénybe annak valamilyen problémája, hiánya van. Szükség van rájuk, sok a „beteg ember”. Talán sikerülne így megoldanom ezeket, de könnyen célt téveszthetek, függővé válhatok, és ezt nem szeretném. Kevés olyan ember van, aki előtt meg tudok nyílni, úgy érzem, hogy neki ki tudnám önteni a lelkemet. Igaz mondta, hogy szeretne tovább tanulni pszichológusnak, talán nem is véletlen, hogy találkoztunk?
Egyébként se hiszek már a véletlenekben: a legnehezebb éveimben találtam otthon egy könyvet, ami a betegségek lelki okait vizsgálja, ami „véletlenül” lett rendelve. Talán ezt olvasva sikerült „túlélnem” ezt az időszakot.

Sokszor fantáziáltam arról, hogy milyen lenne, ha szerepet cserélnénk, és én kényeztetném őt.
.
Nemrég láttam egy hirdetést ahol egy „dolgozó lány” lakótársat keres maga mellé és fiúk is jelentkezhetnek. Azóta sokat gondolkozok azon, hogy milyen lennék én ebben a „szakmában”. Van néhány olyan tulajdonságom, ami alkalmassá tenne, ami meg hiányzik, azt idővel lehet, hogy el tudnám sajátítani. Végül is folyamatosan tanulni fejlődni kell, erről szól az élet. Talán erre van jelenleg szükségem, ebben tudnék tovább fejlődni.
Csábító az ajánlat pár nap alatt kereshetnék annyit, mint jelenleg egy hónap alatt. Nem kellene agyon hajszolnom magamat, napi 2-3 órányi „munka” már elég lenne. Több erőm és időm lenne foglalkozni más dolgokkal, kipróbálnák új dolgokat, lehet, hogy mellette tanulnék, beiratkoznék valamilyen tanfolyamra. Ha meg nincs kedvem „dolgozni” bármikor vehetek ki szabadságot. Amúgy is önálló életet kellene már kezdenem, ez egy kiugrási lehetőség lehet a számomra, amíg nem találok valami mást, amiben önmagam lehetek.

Akinél voltam kedves és vidám volt, nem láttam rajta, hogy nem szereti ezt a „munkát”. Amióta kapcsolatba kerültem ezzel az életformával, sokkal jobban megértem és elfogadom azt, hogy miért csinálják. Szerintem sok olyan elhanyagolt, magányos nő van, aki vágyik a törődésre. Sok mindenen mentem keresztül az évek folyamán, ez tett olyanná, amilyen vagyok. Én is sokat szenvedtem, így talán jobban megértem mások problémáját.
De van, ami visszatart. Nem szeretném, ha olyanhoz kerülnék, aki kihasználna, dolgoztatna, majd elvenné a pénzem, de tartok attól is, hogy milyenek lesznek a vendégek, betegségektől meg a hatóságtól is. Bár mindig olyan emberekkel kerültem kapcsolatba amilyen szinten voltam, amikor magamba fordultam piszkáltak, hogy megnyíljak és jelenleg is ki vagyok téve a munkahelyi ártalmaknak.

Gyerekkoromban sokat jártam templomba, egyházi nevelést kaptam, és ekkor próbáltam elkerülni a bűnös életet. Amikor piszkáltak akkor se támadtam vissza, inkább magamba fojtottam az agressziómat. A szexualitással is ugyanez volt a helyzet. Fiatal koromban mindig úgy képzeltem el, hogy a szüzességemet majd házasság után veszítem el. De hát a mai világban már nem „divat” ez, kinézik azt, aki így gondolkodik. Úgyhogy kénytelen voltam ezt is magamban tartani. Az egyház is erkölcstelen dolognak tartja, de a történelemben mindig is előfordult. Gondoljunk csak a királyok szeretőire, vagy az ókori orgiákra. Úgyhogy megmaradt bennem egy kettős érzés.
De idővel elszakadtam az egyháztól, és közben előtérbe kerültek a régi tanok és a szexualitásról alkotott véleményük. Ami már nem a testiségre helyezi a hangsúly, hanem a lelki oldalára. Engem is ez a része érdekel jobban. A nyugati kultúrában az elöbbin van a hangsúly megértem, hogy az egyház miért tartja bűnös erkölcstelen dolognak.
Régen szégyennek tartottam, hogy valaki prostihoz jár, főleg ha így veszíti el a szüzességét. Időbe telt, mire ezt a belső konfliktust fel tudtam oldani, talán ezért se sikerültek az első próbálkozásaim. Kezdetben én is azért akartam prostihoz menni, hogy végre meglegyen az első testi élményem. De aztán kiderült, hogy vannak olyan lányok, akik érzelmi oldalon is tudnak segíteni.
Tapasztalatlanságom okán, amikor az a lány „kezelésbe” vett nem tudtam sokáig tartani magam, hamarosan véget is ért a dolog. Úgyhogy amíg pihentem beszélgettünk egy kicsit. Megkértem, hogy mondjon pár dolgot a szexről, arról, hogy például, hogyan tudnám a magömlésemet késleltetni. Mutatott pár elszorítási technikát, és szót ejtett a tantra szexről, de azt mondta, hogy ne tartsam vissza magamat, mert aminek ki kell jönnie az úgyis kifog. Ha magamba fojtom később csak rosszabb lesz, idővel majd meg tanulom irányítani. Ez egy okos tanács volt, az élet más területein is meg kell fogadni. Sok mindenről beszélt még, jó volt hallgatni őt.

Egyik nap úgy érzem, hogy ez az, amit szeretnék, majd másnap eszembe jutnak a negatív oldalai és elmegy a kedvem az egésztől. Viszont azt tudom, hogy változásra van szükségem, de nehéz a döntés, szeretnék biztosra menni, nem akarok veszélybe kerülni. Nem tudom, hogy mennyire megbízható a hirdetés feladója, bár amikor lányt kerestem akkor sikerült megbízni mások véleményében, jó helyre jutottam el. De az is lehet, hogy feladok én is egy álláskeresési hirdetést, hátha bevonzom a nekem megfelelő személyt.

Sokszor tapasztaltam már, hogyha sokat rágódok egy dolgon, majd elengedem, hamarosan megoldja önmagát. Lehet hogy csak ennyi a trükkje a boldog életnek?

Eredeti cikk: http://onmegvalositas.hu

http://onmegvalositas.hu/topik/uj_eletet_kezdenek_de_sok_bizonytalansag