2012. szeptember 30., vasárnap

KI AZ IGAZI ŐSÖD?

Napjainkban már olyan fejlettnek gondolhatnánk a tudásunkat, hogy ez a kérdés balgaságnak tűnhet. A baj csak az, hogy Darvin - A fajok eredete című - korszakot nyitó könyvével nem a teremtést kérdőjelezte meg, mint ahogyan azt manapság gondolják, csak azt igyekezett kideríteni, hogy a teremtés során az Isten milyen sorrendet használhatott, mi miután következett. Ezt ő maga nyilvánította ki. Nem volt materialista, ahogyan A. Einstein se. A valamikori szocialista táborban ezeket a tényeket igyekeztek elhallgatni. A mai genetikusok úgy gondolják, hogy minden de minden csak a DNS lánc következménye és függvénye, de azon túl, hogy már eléggé pontosan ismerjük a kromoszómákban az örökítő anyag sorrendjét, senki sem tudja azt, hogy mindez hogyan differenciálódik szervezetté. Az minden esetre már világos, hogy az élet minden formáját elkísérik ezek a molekulák. De miért szükségesek minden élethez? Csak akkor jöhetünk rá erre a nagy titokra, ha mélyebben elgondolkodunk a dolgon. Hiába minden analitikus erőfeszítésünk, a szétszedés nem mondja el a titkot, magát a rendszert kell felderíteni, a lényeget, amit a részletek legpontosabb ismerete sem tud megértetni velünk. Az ördög a részletekben van elbújva, az Isten a teljességben. Ő a teljesség. A teremtés nem olyan módon zajlott, ahogyan azt a rettenetesen beképzelt főokosok elképzelték, és csúfondároskodtak, és a mai napig is csúfondároskodnak gyermeteg érveléseikkel. A DNS biokémiája nem ad magyarázatot az életre, és bűvészinasai ugyan állandóan klónokkal riogatják a járatlanokat, de ebből is pénzt remélnek, mert úgy hiszik, így majd eljuthatnak az anya és család nélküli katonák kifejlesztéséig, mert az élet csak kémiai dolog, aminek alapanyagát úgy lehet előállítani, mint a gyógyszereket, vagy a műtrágyát. Ilyen hadseregtől egyenlőre senki se féljen. Életet még senki sem tudott kialakítani. Az sokkal ravaszabb dolog annál, hogy így lehessen létrehozni. Eddig csak a meglevő élet molekuláival bűvészkedtek és pancsoltak. Tudósaink kezében még semmi sem kelt életre tisztán kémiai anyagokból. Ez a mostani a hatodik Naprendszer. Minden előző civilizáció gyökeresen megsemmisült. Azért néha voltak túlélők, de mindent elölről kellett kezdeniük. A technika bázisfüggő. A Földet hol Tűzözön, hol Vízözön pusztította végig. A legutolsó nagy pusztulás a Holddal való ütközés következménye. Ez jégkorszakot váltott ki. Ezekben a pusztulásokban lényegében minden elpusztult, és a Föld kiürült. Ez a tény szép álmokat tör ketté, mert az evolúciós elképzelések ettől bizony derékba törnek. A korábbi magas civilizáció csak addig marad magas, amíg működhetnek a szokásai, megszokott rendje, hatalmi struktúrái. Egy világméretű totális katasztrófa túlélői hónapok alatt elvadulnak, vagy kihalnak, mint a dinoszauruszok. Ez a ránk maradt térkép mutatja azt, hogy őseink globális kultúra birtokosai volta. A katasztrófa után átlátták a helyzet súlyosságát. A térkép az oldalán áll, de egy kis fantáziával felismerhetők rajta a földrészek. Kubiláj terve bölcsességről, és jól informáltságról tanúskodik. Jobbról az Antarktisz, amit csak évezredek múlva hódítottunk meg. Ne feledkezzünk meg arról, hogy más volt a tengerszint, mert rengeteg jéghideg Holdpor és kőzet zúdult át a Földünkre. A Holdütközés utáni állapotok - Jégkorszak - Ice-Age Egy városi embernek még rosszabbak a túlélési esélyei. Affektál, gyenge, ügyetlen a természetben. Egy mai városi asszony már nem tud megölni egy csirkét sem, de ha mégis, nem tudja megkopasztani, kibelezni, mert mindent konyhakészen vesz meg. Csak az általa megszokott zacskókat veszi meg, és ezzel véget is ér a tudománya. Ezek lesznek az első áldozatok. Egy katasztrófa után kevés a szupermarket, és még kevesebb a konyhakész étel. Így azután a túlélők között nagyon kevés lesz a lelki beteg és depressziós is, de a nagy macsóság is kevés a túléléshez. Meg kellene ismerni az ehető dolgokat és a veszélyeket. Ezt sem tanítják pofozkodás közben. Mindenkinek melegen ajánlom azt, hogy gondolja ezeket végig, jöjjön ki a rózsaszínű ködéből, és tanuljon meg hasznos dolgokat. A Föld kiégett, kultúr-hulladéktól mentes fekete rétegei jelzik azt, hogy ezek a furcsa történeteim nem légből kapottak. Mindezt kiegészítik az "Ókor" régészeti maradványai, amelyekben sok, számunkra egzotikus, de teljességgel szokatlan lényt is láthatunk. Semmiből feltűnt, és a semmibe eltűnt népek. Az érdekes az, hogy minden régi gyökerű nép emlékszik világpusztulásokra. A maya indiánok elmondják, hogy népük a csillagokból jött, tízezerszám jöttek egy-egy gömbalakú űrhajóval, amelyek között volt arany, ezüst és rézszínű. Csakhogy az indiánoknak fogalma sem volt arról, hogy hogyan kell ilyen óriási űrjárműveket létrehozni. Miért? Egy mai átlagember tudna ilyet alkotni? Pedig a feje felett ott repkednek az űrhajók. Igaz, sokkal kisebbek, amelyekkel még a szomszédos bolygóig sem lehetne eljutni, de mégiscsak űrhajó. Jobbat kellene kitalálnunk, de a keményfejű materialisták olyan mértékben elhatalmasodtak a gondolkodók felett, hogy ez mára totális gátjává kezd lenni az emberiség további fejlődésének. Népünk emlékei szerint a Medve csillagkép irányából érkezett a Földre, de sok helyről érkeztek migránsok az Univerzum távoli tájairól a naprendszerbe. Első betelepülésünk 70000 évvel ezelőtt volt. A körülöttünk lévő nyolc legközelebbi csillag közül hat körül vannak lakható bolygók, és mindegyiken homo sapiens jellegű emberek élnek. Ez eléggé jó hír, mert fajtársaink sokkal fejlettebbek és okosabbak nálunk, bolygóikon már évezredek óta nincsenek háborúk, és szimpátiával őrködnek rokonaik felett. Igen rokonaink is, mert több alkalommal is kereszteződtek velünk, és amikor a földi lakosság komoly genetikai sérüléseket mutatott, javítottak is genetikai anyagunkon. Ezt eléggé részletesen taglalja az Arvisuránk. A katasztrófák után az emberek teljesen elvadultak, gyakran emberevés is felütötte a fejét, mert nem találtak élelmet, elpuhultak voltak, és ezt a természet kemény leckékre váltja. Ez a kis térkép mutatja azt, hogy egy nagyhírű elődünk évezredekkel ezelőtt körbeutazta a Afro-Eurázsiát, mert hiszen Kamcsatkától a Fokföldig szárazon is el lehetett jutni. Tuliás útját mutatja, és ezen a térképünkön még megvan Atlantisz is, pontosan ott, ahol Platon is leírta, a Szíriat oszlopaitól nyugati irányban. Kereste a túlélőket. Ezt az utat bizonyosan nem nádcsónakkal tették meg. Az út láthatóan céltudatos. Ennyit Kolombuszrók, Magellánról, és a többi hős felfedezőről. tulias útja A mai genetikusoknak egyszerű az elképzelése. Mindent genetikai torzszülöttnek mondanak, ami kívül esik azon, amit dogmáikban rögzítettek. A sivatagokban sokszor találnak mumifikálódott furcsaságokat. Itt mutatok egy ilyent. Ezt vajon melyik skatulyába fogják besorolni? Úszott, repült, vagy járni is tudott ezekkel a csápokkal. Szívesen megröntgenezném. Mert ha megvannak a csontjai, már nehéz kitérni a szkeptikus félre-magyarázkodóknak. A méret is dogma, mert az értelem nem az agytérfogat függvénye. Ennél még sokkal érdekesebb leletet is mutatok. Ez az előzőnél is sokkal kisebb testű emberke volt, de erről sem írtak a tudományos lapok. Érthető, mert ők maguk gyártják a nagy átverést. Ami kilóg a dogmák fátylai alól, azt halálukig tagadják. Ezen már meg sem lepődünk. Népünkben is sokféle vér kavarog, mert sokfelől érkeztek genetikailag összeegyeztethető, de mégis sok eltérést mutató fajok a Földre. Ez nem tagadja a teremtés tanait, mert ki hiszi azt, hogy az Isten csak egyfélében tud gondolkozni. (És csak a Föld nevű bolygóban, amikor ilyen irdatlanul színes Univerzum vesz minket körül) Nézzünk hát meg egy másik fajta Homo Sapiens-t! Persze ezt is szívesen átvilágítanám, mert ha van csontrendszere, akkor már nehéz hamisítványnak nevezni. De gondolom, már ezt is megtették helyettem. Ma a hazugok diadalmenetét nézzük rezignáltan, de bízok abban, hogy jönnek még igazabb idők is. Ez a hét centis kis emberke - ahogy a testarányait nézegetem - nem volt már gyermek, hiszen felnőtt arányú a teste. Mondáink, meséink világa jutott az eszembe, amelyek megemlékeznek parányi erdei emberekről, manókról, akiknek különleges tudása, ereje, képessége van. Ezek tudnak beszélni is, tehát értelmesek. Vékonyka lehet a hangjuk, bár ez sem dogma, mert a hatalmas testű delfinek ultrahangon csevegnek, míg egy varjú mély hangon károg. Ebből persze még nem vonhatunk le végérvényes következtetéseket, de engedtessék meg nekünk az, hogy szabadon gondolkozzunk a világról. Ez a kis lény is Homo Sapiensnek tűnik, csak sokkal kisebb. De mekkora űrjárműben érkezhetett, ha kintről jött. A radarjaink meg sem látják, mert akkora is elég neki, mint egy levesestál. Akár ezren is jöhetnek egy autónyi nagyságú járműben. A nagyság csak megszokás kérdése. Biztosan tudjuk, hogy jártak a Földön hatalmas termetű lények is. A nyolc méter magas ember még nem a legfelső határ. Éva ősanyánkról szóló emlékeinkben Ő még hatalmasabb emberi lény volt. Jemenben még őrzik a sírját, de az épületet már eltakarították fölötte az együgyű szélsőséges fanatikusok. Évezredekig állt. Az emlékek szerint 160 méter magas asszonyság volt. Százszor magasabb volt nálunk. Talán a szkeptikusok szorgalmazták? Érthető lenne. A szent hely és a csontváza ma is megvan Jemenben. Egy egyszerű mágneses, vagy ultrahangos térképezéssel hitelesíthető lenne ez az adat is. Mindenesetre itt mutatom Gilgames királyunk testméreteit. A hóna alatt cipelt hímoroszlán mutatja a valós arányokat. Ezen látszik az is, hogy arányaiban hasonlatos a ma élő utódokhoz. A szkeptikusok kínjukban azt terjesztik, hogy a tisztelet miatt ábrázolták így őseinket. Pedig a Biblia is írja, hogy valamikor óriások is éltek a Földön. Persze ők ebben sem hisznek. Vagyis a materialista vallásnak is ugyanúgy megvannak a megrögzött fanatikusai és inkvizítorai. Ők már a saját szemüknek sem hisznek. Pedig a vadkacsa jóval nehezebb a levegőnél. Talán, ha a fejükre pottyan az égből, rádöbbennek... Egy hímoroszlán (Pathera leo) 2 méteresre szokott megnőni, a farka 1 méter hosszú. Vagyis Gilgames 7-8 méter magas lehetett. Egy oroszlánt legyőznie olyan lehetett, mint nekünk egy nagyobbacska macskát. De egy oroszlán is megérzi azt, hogy ki is a főnök. Gilgames nagyon sok helyen szerepel a hunok Arvisurájában. Ebből kiemeltem két érdekes részt. Kiegészítés a 125. Arvisurához Gilgames még a második nagy özönvíz előtt született, kétharmad részben égi eredetű volt és egyharmad részben ember. Feljegyzések szerint 126 évig - napi kétszeri evés mellett - valójában 63 évig élt. Ugyanis egy ételmelegítést hívtak egy evésnek, azaz évnek, tehát ha ötször étkezett volna, az Égi-tűz melegítése mellett 315 évig élt volna. Többször járt udvarolni Ummában, istenként tisztelték és 25 gyermeket mondtak az utódjának. Kedvenc himnusza volt: "Tenger fia vagyok, városok bikája! Nemzeti hős volt. Az Égi származású Arpach a rajcsúrban a Jób nevet vette fel, majd hősi mivoltában elnyerte a Gilgames nevet. Rá ezért a szavárdiak évi tűzszerzési időszámítása volt érvényes, tehát 3 névnapi evést tartott. Ezért 3x42 névnap mellett csak 126 évet, azaz evést élt. Nagyszámú oldalházassága révén sok gyermeke volt. Megalapította az Árpádházat is, akik az első évezredben, Gilgames halála után a Tigris melletti Arpacban laktak. Az Umma és Szavárd vidéki úzok Árpádnak nevezték. Anyahita, a Szíriusz csillagrendszerből származó ősanyánk szobrai is ránk maradtak, és amint láthatjuk nála is szokásban volt az oroszlánokkal való cicázás. Ő is szép, termetes asszony volt. Okossága még ma is csörgedezik az ereinkben. Templomai már romokban hevernek, de tisztelete a mai napig is elevenen él bennünk. A perzsák a mai napig híven követik a tanításait. Hasonló néven uralkodott fejedelemasszonyunk is. Ataisz szigetén szenvedett balesetet űrhajójával, és mivel sok évig nem volt mód a hazatérésre, családot alapított űrhajós társaival. 12 gyermeke született. Népünk nagy és tisztelt tanítói voltak. Egy legalább 12000 évvel fejlettebb civilizáció Joli-tóremen, azaz a Földön maradt képviselői. Vérük keveredett a vérünkkel. Anyahita ősanyánk csoportja elhozta magával az Égi-eredetű Egyistenhitet, amely kiemelte a beavatott társadalmat a tarkós népek természet erőinek és az állatisteneknek a hiedelemvilágából. Az Égiekben való hit megszüntette az emberevést. Fiai közül Armogur Ataisz-Birodalmában a fejedelmi hatalmat megszilárdította. Uruk fia bevezette az Égiektől tanult biztonságos földművelést. Saka fia végrehajtotta az állatok megszelídítését, s ezzel a mindennapi húsellátást biztosította. Agaba fia megszervezte a kanak, indijó, maja és hun törzsek között a kereskedelmet és Góg törzsének az iparcikkeit elterjesztette. Magóg fia a kalászos növényeket kezdte termeszteni és azokból kását, darát és lisztet őröltetett. Három legkisebb fia Úr, Él és Van folyton Anyahita kegyhelyén tartózkodott, mivel az édesanyjukat Van fejedelemfi születésénél gyermekágyi bénulás érte. Ezután Piroska és Éa leánya tartotta fenn a kegyhelyükön a rendet. Anyahita mindegyik gyermekét megtanította az Égiek jeleivel bármilyen távolságból a gondolataikat írásban közölni. Anyahita 40 éves koráig a különböző csoportok kiképzését irányította. Élete utolsó éveiben munkája arra irányult, hogy az indulásuk előtti legfejlettebb állapotokat az előtte indult ataiszi, Égi-eredetű hitűekkel egyeztesse. Legkisebb fia: Él, Úr és Van 15 éven keresztül ebben a szellemben nevelkedett. Éa-Éva kisboldogasszony 22 éves koráig a Nyahitor előképző tábor és az Anyahita-Kegyhelynek mind az anyagi, mind szellemi ellátását biztosította. Az előttük jött ataiszi csoportok különböző irányzatok képviselői voltak. A fáról leszállt, négykézláb szaladozó, de a fákon ügyesen mozgó emberkeverékeket 2 lábra állították. Hittek a Tündérekben, Ördögökben, tűz, víz, kígyó és égi jelenségek szellemeiben, s a mindenek felett uralkodó Ten-ben. Éa-Éva összeszámlálta a hiteket. Ezek az Arvisura részletek mutatják azt, hogy valóban éltek elvadult vademberek is a Földön, de ezzel egyidőben már létezett hitünk, a hunok ősi hite, ami ugyanaz az egyistenhit volt, aminek a nevében igyekeztek kiirtani azt. A bármilyen távolságból való írásos közlés nem azt jelentette, hogy tudtak írni és olvasni, hanem egy távközlési módot, olyasmit, mint az alig egy évtizede felfedezett e-mail. Az, hogy bárhová működött, azt sejteti, hogy a rádiózásnál korszerűbb módszert használtak a hírtovábbításra. Csillagközözi kommunikációra az alkalmatlan is. Adatbázisunkban olyan sok adat lapul erről, hogy száz lap is kevés lenne a valóság leírására. Az azonban már talán kiviláglik, hogy a történelmünk nagyon eltér a nomád népek elgondolásától. Ez még később sem volt átfogóan jellemző. A juták főképpen a földrengések miatt voltak használatban. Akkoriban még sokkal gyakoribbak voltak. Hasonlóan, mint napjainkban Japánban. Mondjuk Kobe esete mutatta, hogy homokra betonházakat sem érdemes építeni. - Amikor a tűzszerzési év után Anyahita megbénult a lábaira, az Arvisura könyvtára számára lerótta a Kaltes-asszony földjén kifejlődött magas kultúra áldásait. A rovást elsajátította a papi rend. A Kaltes-asszony földjéről jött emberek három emberöltőn keresztül csak egymás között házasodtak. A negyedik emberöltőben már a Joli-Tórem földjén élő emberekkel való összeházasodást is megkísérelték. Vérvizsgálatuk alapján megállapították, hogy a Bálványhegyen élők 2 Égi és 2 Földi vércsoporthoz tartoznak. Ezt mindenkinek feljegyezték a születési agyaglapjára. Minden ezután következő házassághoz csak az ellenkező vércsoportból járultak hozzá. Később Ataisz 72 templomgazdaságából engedélyezték az ellenkező vércsoportból történő házasságkötéseket. Az eljegesedés miatt Ataiszba vándorolt csoportok elbeszéléseit kőlapocskákra jegyezték fel és a négy kialakult vércsoportból és 72 városból küldött legokosabb gyermekeket megtanították Anyahita rovásaira. - Hogyan tudták meg, hogy ki a beavatott? - kérdeztem. - Anyahita lerótta, hogy Kaltes-asszony földjén minden száz gyermekszülés után egy kettős ikerszülés következett, minden ezer szülés után hármasikrek, minden tíz tömény után négyesikrek születtek, de a Földiekkel kötött házasságok után csak száz tömény után lett egy négyes ikerszülés és csak ötezer tömén gyermekből született egy beavatott. Ezek Om-jellel és különböző fokozatokkal bírnak. Őseink között tehát mindenféle náció keveredett, mert a vérfertőzés elkerülésére nem volt más mód, csak az, hogy keveredniük kellett másokkal. Kialakult a négy vércsoport a kezdeti kettőből, és az eleinte fellépő genetikai kalamajkáktól eltekintve, népünk genetikai állománya konszolidálódott. Később azért újra hanyatlásnak indult, és megszaporodtak az iker és a sziámi iker születések is. Ekkor a Szíriusz rendszerből Kaltes asszony testvérbolygójáról jött genetikai szakemberek kerestek megoldást a bajra. Sikila egy pergő idő alatt előadta, hogy a Nílus, Ráten és Tigris folyóvölgyi beavatottak hozzájárulnak, hogy az állatállományukat és terményeiket, a Kaltes-asszony Birodalmában bevált módszerekkel a Földünkön nemesítsék. Utoljára Tenisur elmondta, hogy a három kaltesi papnő olyan gondosan kezelt és hűtött emberi szaporító anyagot is hozott magával, amellyel egy-két folyóközi, Nazarka szerepet vállaló papnőt megtermékenyít, s így a születési rendellenességeket megszüntethetik. Nyomban a pergős szünetben tanácskozás kezdődött erről, de csupán 3 karnaki, 1 ráfeni, 3 maja és 1 indusi papnő jelentkezett. Ugyanakkor rákgyógyszereket is hoztak népünknek. Kerestem néhány érdekes részletet kaltesi testvéreink tevékenységéről. Az Égből jöttek tanítása nyomán az emberevés mellett a túlzott húsfogyasztást is megtiltották. Arvisura-Anyahita magával hozta az Élet-gyökeret, amelynek alkalmazása új gyógymódot teremtett. A nyershús fogyasztóknál elterjedt "Egyen meg a Rák" nevű betegség az Élet-györekének ésszerű fogyasztásával gyógyítható. Égő-csipkebokrok bogyóinak levével, növényi anyagok és gyümölcsök gyakori fogyasztásával, csupán galamb, nyúl és fürj hetenként egy-egy napi fogyasztásával és minden más hús fogyasztásának megszüntetésével minden ember szervezetében ellenanyag fejlődhet ki. Amikor ide ért a beszédében, óriási hangzavar keletkezett. Havarut a kegyhelyről kiszaladva látta, hogy egy hatalmas Égi-Madár fülelsértő számumhangok mellett a füves legelőre leszáll. Havarut a beavatottakkal együtt az érkezők felé ment. A földre lapult lovasok is bátorságot kapva Karun beavatott fejedelmi személy jelzésére követték a vendégfogadásra indult menetet az Égi-Madár felé, ahol Havarut fennhangon, pusztára szóló hangon, üdvözölte az Égieket: - Kaltes-asszony szekerén érkező, Égi-tudású férfiak, örömmel üdvözlünk benneteket a Nagyszalu tanácskozásain és a segítséget hozó nagyobb tudásotokat örömmel véve, előre is köszönjük az Égiek segítségét! A két fejjel magasabb kaltesi küldött átölelte Havarut és Karun beavatott fejedelmeket és a többi beavatott felé meghajolva mosolygott. A lovasság és az élelmező csoport tagjai kezüket felemelve üdvözölték a tőlük magasabb növésű, 12 főnyi küldöttséget. Ekkor a 12 érkező Égi-beavatott, és Havarut vezetésével még 12 Joli-Tórem Földjén élő legmagasabb fokozatú beavatott Havarut új Kegyhelyére távozott. A többi beavatott az Égiek által hozott étkezési meglepetésekkel a szakácsok helyiségébe ment, ahol előkészítették az ünnepi lakomát. * "Az utóbbi években milyen változás történt Nimród birodalmában?" A beavatott fejedelemfi így válaszolt: "- Tudom, hogy beavatott csoportját nem csupán az érdekli, hogy a pelazgokkal, ahájokkal és garaúzokkal keveredett őslakók milyen hitvilágot alakítottak ki, hanem az is, hogy a Kaltes-asszony Földjéről érkező beavatottak milyen újdonságot hoztak! Legelső az, hogy mind Ménes-birodalmában, mind Ur városa mellett Földünkre szállt beavatott csoport a kétsoros árpa és búza helyett többsoros kenyérmagvakat, valamint egy újfajta gabonát hoztak, amelynek a szárai a leginkább alkalmasak a melléképítmények fedésére. Ezen Uruk és Ménes-birodalombeli magvakból küldtek beporzásos szaporítással újfajta magvakat, amelyek termelése Földünkön meghonosodott. Ezek csupán a Templomgazdaságok kertjeiben termettek, de Urukban kíváncsiak, miként sikerül Ordoszban meghonosítani." * Kaltes asszony földjére nagytermetű és okos emberek szálltak le az Égből. Tudományuk révén a pateszik megörökítették Joli-Tórem földjének minden részletét, és a földön lakó emberekkel házasságot kötve szaporodni kezdtek. Az Égi-Hatalmasságok ellenségeskedése miatt azonban nagy Égi háborúk és földrengések Joli-Tórem földjét majdnem elpusztították. Az Égi eredetűektől származóak azonban Kaltes asszony földjének története szerint tudták, hogy jégáradat következik és elpusztítja a lakott területek nagy részét. Ezért valamennyien a melegebb vidékekre vándoroltak dél felé. Azonban nemcsak a régi helyükön megmaradók, hanem a vándorlók nagy része is elpusztult. A szívósabb vándorok azonban eljutottak Ataisz szigetére, ahol soha nem volt hideg. Itt a sokadalomban Kaltes asszony földje mintájára elkezdték a föld megművelését és az állatok megszelídítését. A pateszik Templom-gazdaságokat állítottak fel. Ehhez a tudáshoz mérve mai tudásunk buta hiedelemvilágnak tűnik. Különösen az űrtechnika, amivel egy legelőre is le tudtak szállni. Az égi háborúk persze nem viharok voltak, hanem valódi égi összecsapások, amelyek komoly pusztításokat okoztak a Földön is. A Véda könyvek is leírják ezeket az égi csatákat. Olyan méretű űrvárosok csatáiról írnak, amelyeket a Földről is jól lehetett látni. Egy ilyen űrváros leszállt a Csendes-óceánra is. Olyan hatalmas volt, hogy mindent elpusztított volna, ha bárhol leszáll a szárazföldön. Háta több ezer li nagyságú volt, és úszott a vízen. (Egy li kb. 0,5 km). Peng néven megtalálható a kínai mitológiában. Egy térugrással 90 ezer li-t, vagyis hozzávetőlegesen 45 ezer kilométert tudott arrább kerülni a térben egy pillanat alatt. Amikor felszállt, 3000 li-re csaptak fel a hullámok. Pedig biztosan vigyázott az emberekre. A Nanmin (Dél homálya) nevű, égben lévő tóhoz repült el. (Mitológiai enciklopédia 1988) Mára mindez már csak mesének tűnik, pedig még sok érdekeset tudhatunk meg az ókori genetikai kísérletekről. Előbbi kijelentéseimmel szemben kiderül az is, hogy még tízezer év múlva sem leszünk a mindentudás birtokában. Vagyis azért a DNS is nagyon fontos az értelem kifejlődésénél. Valahogy úgy értelmezhetjük, hogy rossz hardverre hiába töltögetjük a fejlett programot. A Commodore 64-es gépen nem fut a Windows. Egy kis képecskéje éppen elférne rajta, ha nem nagyobb 38 Kilobájtnál (négy színben). A teljes szöveget áttanulmányozva még nagyon sok érdekes részletet tudhatunk meg kultúránk és tudományunk eredetéről, amelynek komoly része volt az egész Föld kultúráinak kialakulásában. Egy pásztor ma is, és annakidején is keveset tudott a vércsoportokról, vagy a genetikáról, vagy az űrtechnikáról. De egy katasztrófa esetén mégis neki van több esélye az életben maradáshoz. http://photoarchive.hu/hunok/ataisz/ata06.html A kezdőlapra .

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése