2013. május 24., péntek

Tászok-tető-pallagkultúra.



Megalitok a Tászok-tetőn.









Motto:

"Tiszteletre méltó minden nép hite, nem hajlok a pogány idők képzeteinek megvető lekicsinylésére. Nem szentségtörés ős vallásunknak a még élő jelkészlete által helyreállítható szemléletmód vizsgálata. Nem szentségtörés felfedezni, hogy az ősvallást tiltók szervezett működése ellenére széles népréteg ragaszkodott a régi tanokhoz, sőt gyakorolja máig a régi szokásokat.

Nem szentségtörés annak a közlése, hogy orvosló bölcs táltosaink a lélek olyan mezsgyéin mozogtak otthonosan, amelyeknek már a kezdeténél megtorpan a keresztény egyház, a tudomány pedig zavartan, vagy indokolatlan nagyképűséggel nyilatkozik róla." Kabay Lizett



Akik szeretik a rovásírást, jól érzik magukat Gyergyószentmiklóson és környékén, mert úton-útfélen találkozhatnak őseink betűivel. Oláh Szilveszter szobrászművész velük díszítette a város főterén Bethlen Gábor szobrát, néhány lépésnyire pedig egy Informatika Bolt rovásírásos cégérének örvendezhetünk. Még a Szabadság-tér piros szemetes kukáin is gyakorolhatjuk megfejtési készségünket, és el is gondolkodhatunk, hogy méltóak-e a hulladékgyűjtők őseink írásához? A Soós Sándor által szervezett Erdélyi Magyar Ifjak táborában, a 4-es Motelnél rovásírás oktatás és előadás is van. Czimbalmas Tivadar kovácsoltvas kapuján a Fogarasi Mihály utcában a következő rovásírásos szöveget olvashatjuk: "A bemenőnek szállás, a kimenőnek békesség." A közeli Gyergyócsomafalva neve újságján és a község bejáratánál lévő dísztáblán rovásírással is szerepel. Követendő példa minden magyar számára a székelyek hagyománytisztelete.

Gyergyószentmiklóson a Tarisznyás Márton Múzeumban (Rákóczi Ferenc utca 12.) rögtön a bejárati kapu mögött megpillanthatunk kettőt a híres, titokzatos, több ezer éves véseteket is hordozó Tászok-tetői Kövekből.

A Tászok nevű hegygerinc a Csík vármegyei Ditró községtől északra, mintegy 14-15 kilométerre emelkedik. A Halaság patakon át a Borszék felé vezető út bal oldalán lévő erdei ösvényen lehet feljutni az 1313 méter magasan lévő fennsíkra, Dr. Kovács István régész 1914-ben megjelent tanulmánya szerint.

A kövek számát a beszámolók nem egyöntetűen írják le. Bizonyos, hogy a több ezer év alatt folyamatosan hordtak el belőlük, akár azért, hogy vallási vagy politikai okokból megsemmisítsék, akár azért, hogy ereklyeként őrizzék őket. Jómagam is szívesen tartanék a szobámban egy Tászok-tetői Követ, még ha a nagyszekrényt ki is szorítaná onnan.

Mint a címből következik, feltételezésem szerint a Tászok-tetőn és környékén valaha a megalit műveltség virágzott. Nézzük akkor először, mik is azok a megalitok!

A megalit görög összetett szó, nagy követ jelent, így legfőbb jellemzője a kőemlékek hatalmas mérete. Ma is feltételezések sokasága születik arról, hogyan mozgatták, szállították, helyezték el egymáson szabályosan a kőtömböket, de rendre kudarcba fulladnak a kísérletek, amelyeknek célja egy-egy ilyen elmélet igazolása.





A megalitok főbb csoportjai:



1. Menhirek: Magányos, vagy párhuzamos sorokba rendezett kőszálak. Elnevezésük kelta eredetű: moen=kő, hir=hosszú. Legnagyobb számban Bretagne-ban fordulnak elő, pl. Carnac városka mellett. A néphit az ősök sírhelyének tartja őket, mikor is az elhunyt lelke madár alakban a kőszálon megpihen.

2. Dolmenek: Asztal, vagy kőkamra formára összerakott sziklalapok. Elnevezésük breton vagy kelta eredetű, a daul=asztal és a moen=kő összetételből származik. A kőkamrák egyik lapján néha léleklyuknak nevezett nyílás van, ahol az elhunyt lelke közlekedik. Nem minden esetben találtak azonban temetésre utaló maradványokat alattuk. Érdekes, hogy Németországban a néphagyomány hun síroknak tartotta a dolmeneket. Ha a dolment földhalom borítja, tumulusznak nevezik.

3. Kromlechek: körben felállított menhir sorok, gyakran a kő kör többszörös. Kelta nyelven krom=kör, lech=szikla. A két leghíresebb Angliában található, a Salisbury melletti Stonhenge és az Avebury kőkör. Stonhenge háromszoros kő körből áll, a külső sor tetejét kőgerendák kötik össze. A legbelső körében lévő öt kőemelvény valószínűleg oltár volt, mivel a kutatók a kromlecheket ősi pogány áldozó helyeknek tartják. A mondák szerint Stonhenge köveit óriások hozták Afrikából, s először Írországban, Kildare síkján állították össze. Merlin varázsló - aki majd évezredekkel később Arthur király udvarában is jelentős személyiség - szállítja át varázslat segítségével Írországból Britanniába. Az Avebury melletti kromlech nagy kő- köréből menhirek ágaznak el, amelyek végén újabb, kisebb kőköröket alakítottak ki.

Várkonyi Nándor (Sziriat oszlopai, Magvető 1972) a piramisokat is a megalit műveltség emlékei közé sorolja. Robert Beverly-t, Virginia történetíróját idézi (1705), aki szerint az ottani indiánok szent kőpiramisokat raktak. Szakács Gábor számol be a Magyar Demokrata hetilapban 2006/26 és a DVTV 26-os, valamint 2006/45 és DVTV 45-ös korongján Semir Osmanagic piramiskutató feltárásáról a boszniai Viszoko-ban, ahol öt, az egyiptomiaknál régibb, hatalmas kőlapokkal fedett piramist fedeztek fel földdel és fákkal borítva. A gizehi Cheops piramisnál nagyobb Nap piramis alagútjában, ahol Szakács Gábor bent is járt, nagyméretű (hozzávetőleg 2 m x 1.5 m) követ találtak, amelyeken a Tordos-Vinca kultúrkörhöz tartozó (a történelmi Magyarország délkeleti része, első feltárója Torma Zsófia) írásjeleket találtak. Ezek a jelek, a ma székely-magyarnak nevezett rovásírásban megtalálhatók, továbbá egy jel közülük Tróján, az iráni Tepe Yahya-n, az egyiptomi piramisokban és a Kolozsvári Történelmi Múzeum egyik újkőkori cserepén.

A kromlechek, a kőkörök csillagászati megfigyelések helyszínéül is szolgáltak, csillagvizsgálók, Napvárták, Naptemplomok voltak, mint ahogy meggyőződésem szerint a később római keresztény imahellyé átalakított, a Kárpát-medencében gyakori körtemplomok. Többek között Őskü, Karcsa, Kiszombor, Süvéte, Bény, Kallósd, Nagytótlak, Algyógy (Gondos Béla előadása alapján).

A megalit kultúra faragatlan, vagy durván megmunkált kőemlékei az egész Földön mindenütt előfordulnak. Az említett helyeken kívül, többek között Skóciában, Libanonban, Afrikában, Új-Guineában, Madagaszkáron, Kashmirban, Peruban, Bolíviában, még Ausztráliában is. Gazdag gyűjteményt találunk róluk Várkonyi Nándor könyvében. Korukat Colin Renfrew cambridgei régészprofesszor Krisztus előtt 4000 és 2500 közé helyezi.

Véleményem szerint a Tászok-tetőn is egy ilyen csillagászati, vallási, őstiszteleti, szertartási, találkozási központ volt, ahol az ősök és utódok a Teremtő és a Természet együtt lehettek.

Nézzük először a fontosabb ismereteket a Tászok-tetőről szóló irodalomból!

Sajnálatos módon a Tászok-tető irodalmának tetemes részét a ditrói Józsa család vitája teszi ki arról, hogy közülük ki fedezte fel először az írásos köveket. Másrészt ez a vita nemesnek is nevezhető, hiszen nem anyagi javakért küzdenek, hanem a dicsőséget őseink írásának területén szeretnék learatni, azaz igen fontosnak tartják ezeket a kőemlékeket.

Ha a sajtó megnyilvánulások időrendjét követjük, először a Pesti Hírlap 1913. április 27-i, vasárnapi száma, Attila sírjának nyomában címmel, a Napi hírek rövid rovatában, aláírás nélkül tudósít arról, hogy Gyergyó-Ditró közelében letarolták az erdőt (már akkor is !) és emiatt a megáradt patak egy hatalmas írásos követ mosott ki. Ezt egy ditrói kereskedő megmutatta idősebb Józsa Sándor ottani igazgató-tanítónak, aki a kőről lemásolt írást a budapesti Nemzeti Múzeumba szándékozik küldeni. Véleménye szerint a kő alatt Attila sírja van. Ezt sajnos közölte a kereskedővel is, aki kapzsiságból felrobbantotta az írásos követ, hogy az alatta lévő feltételezett Attila-kincsekhez jusson.

A második tudósítást az Archeológiai Értesítő 1914-es évfolyamának 110. oldalán olvashatjuk. Kémenes Antal gimnáziumi tanár, id. Józsa Sándor veje írja le tászok-tetői kirándulásának tapasztalatait. A 350-400 m2-es térségen nyolc darab vésetes kőemléket talált, amelyek közül a legnagyobb kb. 120 x 60 x 60 cm. A kövek eredetileg be lehettek süppedve a földbe, mivel azonban a környéken az a hír járta, hogy alattuk több üst pénz van, így többségüket kincskeresők kiásták, helyükből kifordították. Az arra járó ditró-hodosi bírótól megtudta, hogy 1905-ben két kincskereső, az oláh Mundra Jakab és Mundra Nikita az egyik kő alatt egy rozsdás vaslándzsát talált, amelyet még most is őriznek. Kémenes Antal megállapítja, hogy a köveken lévő jelek a székely tulajdonjegyek és az ősi székely rovásírás betűformáival mutatnak egyezőséget. Véleménye szerint a XIII. században, a tatárjárás előtt a Tászok-tetőre menekült székelyek egyes kövek alá rangos halottaikat, más kövek alá kincseiket temették. Az Archeológiai Értesítő öt rajzot közöl Kémenes Antaltól. Nagyon lényeges, hogy még két helyet nevez meg, ahol hasonló írásos kőemlékek fordulnak elő, az egyik a Ditrótól hat kilométerre lévő Tatár nevű hegy oldala, a Gödüc patak forrásvidékénél, a másik Gyergyószentmiklós határában a Zsedán patak forrásvidékénél.

Dr. Kovács István, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem és Régiségtárának régésze, a Pesti Hírlap 1913.április 27-i számából értesült a társzoktetői írásos "sziklákról", majd pár hónappal később a múzeum őt küldte ki az emlékek megtekintésére. Előtte levélben kért tájékoztatást id. Józsa Sándor igazgató-tanítótól, aki az emlékeket már régóta ismerte. Józsa május 7-én kelt válaszában megírta, hogy a havasi jellegű tetőn az emlékeket még hó fedi, majd július 24-én részletes ismertetést küld a kövek véseteiről, azokat összeveti a gyergyói székely tulajdonjegyekkel és közli, hogy útjára vejét, Kémenes Antalt is magával vitte. Id. Józsa Sándor egy későbbi levelében arról is tájékoztatja dr. Kovács Istvánt, hogy Ditró más határrészeiben is találhatók írásos kőemlékek, így a Fekete sarkon, az Orotva patakán, a Tatár havason, és a Barlang nevű részen. Kémenes Antal július 31-én szintén írt a múzeumnak, hogy a gyergyói családjegyekből az ősi rovásírás ábécéjét teljes egészében össze tudta állítani, s hogy a Barlang határrészben egy olyan kőemléket fedezett fel, amelyről a nemrég nyilvánosságot kapott Konstatninápolyi Rovásemlékkel "formai szépség tekintetében is felérő" öt rovás sort sikerült lemásolnia.

Dr. Kovács István 1913. augusztus 4-én érkezett Ditróba, a múzeum két másik munkatársával. Id. Józsa Sándor mindent előkészített, a községtől még két fogatot is kaptak, az időjárás azonban olyan hideg és esős volt, hogy csaknem az egész napot a Józsa család fűtött szobáiban töltötték. Végül két közelebbi kőemlékhez, a Fekete saroknál és a Barlangnál lévőhöz elmentek, de az előzőn csak természetes repedéseket, a másodikon pedig csak a Török nevet latin betűvel és a 188? évszámot találták.

Itt szakítom meg Dr. Kovács István tanulmányát néhány mondat erejéig, amelyekre Mandics György Rejtélyes írások című könyvében (Bukarest, 1981) találtam. A megalitokat vizsgáló kutatók Franciaországban egy dolmen kövén felfedeztek egy jelcsoportot, de mivel akkor nem volt náluk fényképezőgép, később tértek vissza. A jelcsoport azonban nem volt sehol! Nem adták fel, órákon át figyelték a követ, míg végre egy megfelelő Nap állásnál sikerült lencsevégre kapniuk. Egy másik dolmenen lévő Napkorong jelet a francia tudósok többsége nem akarta elismerni. Végül megoldódott a rejtély - az ábrázolás csak az év bizonyos szakaszaiban, 16 és 17 óra között jelenik meg! A megalitikus emlékeken előforduló jelek rögzítését tehát két tényező nehezíti: az időjárás hatására fellépő erőteljes jelkopás, valamint a jelek elhelyezésében megnyilvánuló tudatosság: csak bizonyos napokon, bizonyos Nap állásoknál, bizonyos helyekről válnak láthatóvá.

Visszatérve Dr. Kovács beszámolójához: augusztus 5-én az idő megjavult, azonban id. Józsa Sándor megbetegedett, a múzeum két másik munkatársának pedig vissza kellett térni. Így dr. Kovács István régész, Kémenes Antal és ifjabb Józsa Sándor társaságában két fényképező készülékkel, a kövek mosására szolgáló kefékkel és a pacskolatok készítéséhez szükséges eszközökkel ment fel a Tászok-tetőre. Az ott látottak annyira meggyőzték, hogy úgy döntött, még két napig marad, sőt időnyerés céljából a helyszínen éjszakázik. Ebből is látszik, hogy a múzeum rátermett kutatót küldött a helyszínre, nem nyafogó szobatudóst!

A továbbiakban két társa és Csibi István szekeres segítségével a körbeásott és mozdítható köveket igyekeztek minden oldalról lefényképezni, pacskolatokat készíteni, a jeleket lerajzolni. Időnként alkalmi segítségük is akadt, pl. Márk György, ditró-hodosi bíró arra jártában közreműködött az egyik kő kiemelésében.

A második nap délutánján hagyták el a tetőt, mert ismét esni kezdett. A falubeliek azonban újabb kirándulásra késztették, mert előállítottak egy ditrói székelyt, aki elmondta, hogy erdővágás alkalmával az erdőmérnökkel sokat tisztogattak a Csíkszentmiklós határában lévő Zsedány pataknál egy követ, hogy elolvashassák feliratait. Emlékezett egy másik írásos kőre is a Somlyó pataknál, amelynek a munkavezető sátra támaszkodott. Dr. Kovács tehát fuvarost fogadott, majd Kémenes és ifjabb Józsa társaságában éjjel 1-kor útnak indultak. Reggel 6-ra értek az egyik helyszínre, ahol délután 2-ig hideg esőben mászták "a Somlyó patak rengeteg erdőkkel borított szakadékos szorulatait", az írott követ azonban nem találták. Itt visszautalnék a Mandics Györgytől idézett részre. Talán, ha verőfényes napsütés lett volna, több szerencsével jár a kutató társaság. A múzeum régésze így augusztus 10-én azzal az elhatározással indult haza, hogy a következő nyáron ismét felkeresi Ditró határrészeit és felkutatja a lappangó köveket.

Dr. Kovács István tanulmánya további részében leírja, hogy a Tászok nevű hegygerinc a Csík vármegyei Ditró faluból a Halaság nevű patak mentén a Borszékbe vezető út bal oldalán fekszik. A kövek az 1313 méter magas tetőn mintegy 4-500 méter hosszú vonalon a hegygerincen át vezető út két oldalán helyezkednek el, szám szerint 11 darab. (Emlékezzünk, hogy Kémenes Antal nyolc követ említ!) A közelben bővizű forrás található, amelyet Tolvajok kútjának neveznek. A terület régebben a község közös tulajdona volt, Kovácsék ottjártakor egy Köllő János nevű úr birtokolta, akinek disznócsordáját a tanulmányozás idején is ott legeltette egy oláh. Az emlékek területe erdő nélküli, de fakivágás nyomai láthatók.

Dr. Kovács említi Benkő Károly művét 1855-ből, amelyben Csíkszentdomonkos leírásánál megemlékezik egy "Fenyítő-nek", vagy "Írott-nak" nevezett kőről, a Bálán havas oldalában, amelybe "hunnus" betűk voltak vésve. Ezt azonban 1849-ben a báláni bányászok ezüstöt keresvén, "puskaporral felhányatták, szétrombolták, legnevezetesebben az egész kőnek déli oldalát, hol a betűk voltak, ma csak az északi feléből áll fenn kevés rész, hol semmi írás nincs".

Magán a Tászok-tetőn dr. Kovács robbantás nyomait nem találta, de a Tolvajok kútja nevű forrás közelében, a kődarabok alapján elképzelhetőnek tartja. A mikroszkópikus vizsgálat céljából magával vitt darabka olivines piroxen andesit-nek bizonyult. Az andezit kőzet keménységére jellemző, hogy csak igen jó acéllal véshető, és a hozzá hasonló keménységű kvarccal karcolható.

A kőemlékeken faragott, vésett és karcolt jeleket különbözetet meg. A faragottak bányászcsákány szerű szerszámmal készültek, vonalhordozásuk szabálytalan, egyenetlen. Ugyancsak határozatlan, ingadozó a karcolt jegyek vonala, míg a vésett jegyek határozott vonalvezetésűek.



Az Őshaza - A pallagkultúra



By Morgó Sapiens - Posted on 15 július 2011

Mottó: "...kutatásaim rávilágítottak arra a már többé nem tagadható igazságra, hogy a Kárpátokon belül, 400-1300 méter tengerszint feletti magasságon, a természetes tájat ősidők óta behálózza az ember által alkotott épített táj, a pallagkultúra."

Czimbalmos Tivadar - Az őshaza - A pallagkultúra című film alkotója - oldaláról idéznék, mely film újabb korszakalkotó mérföldköve ősiségünk hatalmas bizonyítékának a Kárpát-medencében: "Már gyermekkorom óta figyelem szülővárosom, Gyergyószentmiklós felett a csodálatosan kialakított képződményeket. Magyarországon agroteraszoknak nevezi az a néhány szakember, akik ezen csodálatos képződményeket kutatja. A román történészek természetesen "dák" agroteraszokról beszélnek, miért is ne, megtehetik a többi hasonló súlyú és komolyságú kijelentéseik után. Itthon Székelyföldön, pallagnak nevezi a gyergyószéki székely már ősidők óta.Hosszas tanulmányozás és kutatás után rá kellett jönnöm, hogy egy csodálatosan kialakított, épített tájról van szó. Erről beszél a néphagyomány és erről beszélnek a pallagok. Kutatásaim során kiderült, hogy nemcsak Gyergyót övezik pallagok. Megtaláljuk ezen a képződményeket Csíkban, Udvarhelyen, a Királyföldön, Kalotaszegen, az Aranyos mentén, Torda vidékén, a Mezőség bizonyos részein, a meleg Szamos felső folyásán, az Iza völgyében. A Keleti- és Nyugati Kárpátok között, közel 250 település körül találtam szakrális pallagokat. Igen, szakrális!



Méréseim igazolták, hogy olyan, aktív energiákat kibocsájtó pallagokról beszélünk Erdély szerte, amelyek "élnek" és pozitiv energiákat árasztanak. Környezetükben jó érzés tartózkodni. Állatok, növények és emberek a szokványostól eltérően, békésen viselkednek a pallagok közelében. Talán ezen jótékony hatásoknak (is) köszönhetjük, hogy fennmaradtunk a történelem évezredes viharai között is, mind a mai napig. Megfigyeltem, hogy forma/rendeltetés szerint háromféle pallag létezik:

Gazdálkodás céljára kialakított pallag,
Ipar és közlekedés céljára kialakított pallag,
Szakrális célt szolgáló pallagok.

Felméréseim eredményeként megállapítottam, hogy Erdély szerte, azon települések körül, ahol pallagokat találunk, a táj jelentős része mesterségesen épített. Egy jól átgondolt, kristálytiszta terv szerint alakították, formálták azt őseink, igényeik szerint. Nem tettek mást az idők folyamán, csak leköltöztek azokba völgyekbe, ahol ma is élünk. Nyilván felmerül a kérdés, hogy menyi idős lehet a pallagkultúra? A válasz részben az 1330 méter magas Tászok tető rovott megalitjainak tanulmányozásából, részben a Tászok tetőn is fellelhető pallagokból kell kiolvasni. Az kétségtelen tény, hogy a Tatárlakán talált 7500 éves rovott amulett előtt már állt a pallagkultúra. A sors külön ajándéka, hogy Tatárlaka körül is találtam szakrális, sugárzó pallagokat. A történelem folyamán magyar népünktől mindig azt követelték, ha ősiségről volt szó, hogy bizonyítson. Ellenségeink természetesen hitték, hogy olyan tökéletesen dolgoztak a múltban, hogy minden, ősiségünkkel kapcsolatos nyomot sikerült eltüntetniük..."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése