1969-ben ad hírt a nemzetközi média arról, hogy a magyar származású Móricz János egy ősi civilizáció eddig ismeretlen és feltáratlan földalatti birodalmára bukkant Ecuadorban. Az ott élő őslakos shuarok vezették el a magyar kutatót ősi szent helyükre egy titkos barlangbejáraton. A hatalmas Andok-hegység alatt, az amazonasi esőerdő kapujában, ezer kilométereken át húzódó, sok helyütt emberkéz által épített barlangrendszer egyik csarnokában Móricznak ismeretlen eredetű tárgyakat, kincseket mutatnak a shuarok. Lehetne mindez egy nagysikerű hollywood-i kalandfilm is, ám ez valóság.
A horvátnádaljai (mai Körmend) születésű és a II. Világháború óta Argentínában élő Móricz János a hatvanas években Ecuadorban dolgozik, egy német aranybánya megbízásából Morona-Santiago tartományban végez felméréseket. Az évek során barátság alakul ki közte és az ott élő őslakos shuar nép között. Móricz mesél nekik a magyarok mítoszairól, közte az ún. Arvisúrákról, miszerint őseink hajdanán aranylemezekre rótták az ősi történelmünket, a legutóbbi nagy kataklizma előtti és utáni történéseket. A shuar vezetők előtt sem ismeretlen a történet, azonosságot vélnek felfedezni a magyar nép és a shuar nép eredet-mítoszai között. Mindezek mellet néhány közös szót fedeznek fel egymás nyelvében. Ilyen például a nap, napos. Elmondják, hogy nem messze innen van egy lejárat az Andok alatti barlangrendszerbe, mely egy valóságos földalatti világba vezet. E barlang bejáratának őrzőit hívják ők naposnak, akárcsak mi iskolás kis felügyelőinket, a tanító néni helyettesítő segítőit. Ez a shuarok szent helye, ahová közülük is csak a kiválasztottak léphetnek be, és ők is csak bizonyos pontokon és meghatározott időközönként. Legendájuk elbeszéli, hogy a shuarok ősei föld alatt, barlangokban éltek. Mikor a Földre jöttek, egy idő után Sunki, a barlangi lagúnák királya, utánuk küldte leányát kígyó formában, ismerje meg jobban az embereket. Ám a földi emberek már rosszul bántak Sunki lányával, aki megsebesülve ment vissza apjához, és mindent elmesélt neki. Sunki nagy haragra gerjedt és kiengedte a lagúnák vízét, elárasztva az emberek földjét. Azóta nincs már kapcsolat az emberek és a barlangi világ között.
A barátság és közös szálak miatt a shuarok úgy döntöttek, megmutatják Móricznak szent helyüket. Napokig haladva a föld alatt, Móricz eljutott a legtitkosabb termekbe, ahol több különböző méretű, úgynevezett galériát látott, melyben több ezer arany és egyéb fémlemez sorakozott körben a falakon. A lemezek ismeretlen írással voltak teleírva, volt közöttük vésett, rovott, de a legtöbb azonban nyomott volt, ami sorozatkészítésre utalt. Ezt a csarnokot Móricz arany- vagy fémkönyvtárnak nevezte el, mert beavatói szerint is ezeken az arany lapokon ősi üzenet volt írva. Más termekben több ezer kő-, és kerámiaszobor volt, amelyek a legkülönfélébb embertípusokat ábrázolták furcsa ruházatban. A shuarok szerint mindezeket egy régi nép, a mi szóhasználatunkban egy ősi civilizáció mentette ide egy ősi kataklizma elől. Ez a Tayos-barlang az ecuadori-perui határ közelében van, 1969 óta hivatalosan magyar elnevezéssel Táltos-barlangnak hívják. Évek során kiderült, hogy ez nem csupán egy barlang, hanem egy egész labirintus-rendszer, mely több ezer kilométeren és több országon (Dél-Kolumbiától, Ecuadoron, Perun át Chiléig, Argentínába, Bolíviába és Brazíliába átnyúlva) áthúzódik az Andok hegység alatt. Az őslakosok hite szerint a mai napig is élnek emberek, vagy legalább is valamiféle lények odalenn, méghozzá városokban.
Már ők sem emlékeznek mikor, és kik rejtették ide mindezeket. Ráadásul, a kincsek termei és a barlangrendszer több szakasza emberkéz által átalakított, tehát mesterséges földalatti alkotás, több száz méter mélyen, a több ezer méter magas Andok hegység alatt.
Móriczot nem érték váratlanul ezek a megdöbbentő és hihetetlen titkok. Még fiatalon olvasta a baszk származású, a 19. században szintén Argentínában élt mérnök, polihisztor Florencio Basaldua könyvét, aki a baszkok ősi eredetét az amerikai kontinensen kereste. Basaldua Argentína indiai konzulja is volt egy időben, és az egyébként is kutató-vérű zseniális ember az indiai védikus irodalomban, valamint az ős-szanszkrit nyelvben, mely még ragozó nyelv volt, temérdek baszk szót fedezett fel. Basalduát ez indította megszállott kutatására. Móricz akkoriban már kifejezett érdeklődéssel olvasott a magyarok őstörténelméről olyan tudósok írásaiban, akiket a mai napig megtagadott még a Habsburg-éra alatt kreált finnugor elméletet védő hivatalos kör. Ezek a magyar és nem magyar tudósok azt állítják, hogy az emberiség valóságos történelme egészen más, mint amit manapság a tankönyveink tanítanak. Például, igenis bizonyítható rokonság van olyan, ma már egymástól térben távol élő népek között, amit hitbéli, szokásbéli, és nyelvi hasonlóságok, sőt sok esetben azonosságok bizonyítanak megannyi, ún. közvetett bizonyítékok mellett. Így, most különösebb kitérő nélkül, a magyarok és baszkok között is van egy indokoltan feltételezett rokonság, hisz megannyi történelmi forrásban, elsősorban a környező arab illetve török régi források a magyarok és az ún. baskírok rokonságát, sőt azonosságát tényként említik. Ilyen rokon népek számunkra még a kelták, etruszkok, megannyi Ural-altáji nép, az ujgurok, az indus-völgyi népek. Meghatározó magja voltunk a nagy szkíta szövetségnek, de a ma suméroknak nevezett mezopotámiai nagy kultúraalapító ősi nép vére is csörgedezik ereinkben. Kimondhatjuk tehát, hogy a magyarok ősi történelmét ma nem tanítják, azt a történelmünket, hogy egy igen ősi, több kataklizmát túlélt nép leszármazottjai vagyunk, akik több korszakban és a világ több pontján magas kultúrateremtő nép volt. Nyelvünk még mai, modern formájában is nagy százalékban őrzi az ősi egy nyelvet, melyet szinte a világ minden népe megemlít eredetmondájában, vagyis azt, hogy valaha létezett egy ősi nyelv, mielőtt a nyelvek elindultak volna önálló átalakulásukon. Ezen az ősi nyelven ma is olvasható megannyi egyiptomi felirat, tekercs, említsük csak Borbola János moszkvai papirusz című munkáját. Ezen a nyelven ma is érthetőek a Védák ős-szanszkrit szavai. Ezen a nyelven el tudjuk olvasni az etruszknak nevezett feliratokat, melyből a római birodalom építkezett.
És ebből a nyelvből, nyilván csupán mára egyes megmaradt alapszavakban, a dél-amerikai ősi shuar nép és a magyar kutató Móricz János közös nyelvünket ismeri fel a hatvanas években, az Amazonas forrásvidékén. Amennyiben a baszkok és magyarok között rokonság áll fenn, valamint Basaldua forradalmi nyelvi bizonyítékában a baszk és az ó-szanszkrit nyelv között, ebből világosan következik az ősmagyar nyelv és a szanszkrit rokonsága. Csakhogy Basaldua azt bizonyította, hogy a dél- amerikai ősnépek eredeti nyelve gyakorlatilag az ó-szanszkrit, illetve megfordítva, Indiába került a legősibb kontinensről – Amerikából – és lett ó-szanszkrit nyelvként nevezett nyelve az ősi indiaiaknak. Erre az ősi indiai iratokban, az ún. Védákban megannyi hivatkozás található. Ezek alapján az indiaiak ősei egy távoli földrészről érkeztek és magukat naga-mayáknak vagy kara-mayáknak nevezték. Ez a két nép pedig nem más, mint az amerikai népek ős-népe, melyek emlékét a mai napig sok helyen földrajzi nevek, városnevek is őrzik.
Móricz Jánosnak tehát már konkrét kutatási terve van, amikor a hatvanas években Ecuadorba érkezik, ahová direkt módon került a német bányacégen keresztül, hisz csak így válik lehetővé számára, hogy éppen egy már régóta ismert titokzatos helyen, az említett Morona-Santiago tartományban a kutatásainak élhessen munkája mellett. 1969-ben hivatalosan is bejelenti felfedezését az akkori ecuadori elnöknek (José Maria Valesco Ibarra) abból a célból, hogy a térséget világörökségi területnek deklarálják, így megóvva az esetleges kifosztástól. A shuarok közlik vele, hogy eljött ugyan az idő, hogy a világ közvéleménye értesüljön a barlangról és a benne fellelhető tárgyakról, de azok onnan el nem mozdíthatóak, és a shuarok megkövetelik azok sérthetetlenségét. Móricz további lépéseit a shuaroknak tett ígérete és saját lelkiismerete határozza meg. Egy hivatalos expedíció segítségével szerette volta bebizonyítani a földalatti világ létét és a leletek valódiságát. Az ecuadori kormány kezdetben hajlott az együttműködésre. A tényfeltáró expedíciót két szakaszban kívánták megvalósítani a tetemes költségekre való tekintettel. A körülbelül egy hónaposra tervezett kutatás profi csapatot és komoly felszerelést igényelt. Az első szakaszban a földalatti barlangrendszert kívánták feltárni, a második szakaszban a leletekig szerettek volna eljutni. A barlangrendszer bejárása után a folytatás késlekedik. A britekhez is eljut a felfedezés híre, Stan Hall szervezésével összeáll egy újabb csapat, amely vezetésére az amerikai űrhajóst, Neil Armstrongot kérik fel. Azonban sem az ecuadori, sem a brit kormány nem tudja garantálni a leletek mozdíthatatlanságát, emiatt Móricz kilép az expedícióból a shuaroknak tett ígérete miatt. Természetesen a leletek pontos helyét sem árulja el a félkatonai csoportnak. 1976-ban elindul a Tayos-expedíció Móricz nélkül. Azóta egymásnak ellentmondó híresztelések láttak napvilágot eredményességével kapcsolatban. A legelső jelentésben az egyik kutató szavai szerint annyi leletet találtak, ami több száz évre való kutatási anyagot szolgáltat a régészeknek. Ezután hírzárlatot rendelnek el, majd bejelentik, hogy a föld alatt csupán mindenképpen egyedi jellegzetességű, de természetes geológiai képződmények találhatóak, valamint pár múmián és cserépedényen kívül mást nem találtak. A természetes geológiai képződmény tényének ellentmond, hogy sok helyen gránitlapokkal burkolták az eredetileg mészkőben vésett, átalakított járatokat. Már az 1969-es expedíció is leszögezte, hogy a járatok mesterségesek, hisz épp ez képezte a további egyeztetések és expedíció szervezés hivatalos tervének alapját. Ennek ellenére a brit expedíció után gyanúsan megváltozott a hivatalos állásfoglalás, és a mai napig az az állítás van érvényben, miszerint a barlang „természetes geológiai formáció”. Az összes fotó persze ennek egyértelműen ellene mond és önmagáért beszél!
A történet másik fő szereplője Carlos Crespi Crossi szalézi szerzetes volt, aki 40 évig élt a shuarok között, akik hálából a pap köztük végzett gyógyítói és misszionáriusi munkájáért temérdek megdöbbentő tárgyat hoztak fel neki a barlangokból: arany és egyéb írásos fémlemezeket, valamint több ezer szobrot. E tárgyak jelentős részét ma a Banco Centralban őrzik, soha nem állították ki, mondván egy nem létező kultúra emlékeit nem lehet kiállítani (ezek egy részéről a Banco Central hivatalos fotóanyaggát megszereztük, az összes fotóval együtt ezeket előadásokon közzé tesszük).
Móricz mindvégig hangsúlyozza, hogy kutatásának legjelentősebb eredménye egyáltalán nem a földalatti Táltosok Barlangja vagy az annak mélyén ma is ott szunnyadó írott lemezek. Ezek csupán egyel több bizonyítékok, a megannyi kézzelfogható lelet, hagyaték mellett. Ezek közül pusztán egyet-kettőt említünk most: a Titicaca-tó melletti Tiwanaku ősi templomváros romjai két különböző kultúra nyomait őrzi mai nap is. Egyikük egy megalit építő kultúra, óriási, több száz tonnás diorit kövekből, melyeket precízen megmunkáltak, néhol sorozatfurással. Minderre csupán elektromos gyémántfejes fúró képes. A másik kultúra talán még megdöbbentőbb: előre gyártott betonelemek sorakoznak Tiwanakuban és a közeli Puma Punkuban több ezer éve óta. Említhetjük még a jelenleg 9 feltárt kőpiramisból álló perui Caralt, a megfejtetlen Nazca-vonalakat, az ún. ica-i vésett köveket, melyeknek korát egy spanyol szakértő csoport 90 ezer évesre tesz.
Móricz elmélete összefoglalva tehát:
Egy ősi kataklizmát követően Amerikába került az ún. Kara-nép (többek között egy későbbi korban az újgur birodalom alapítói Kara-khota fővárossal, a Kárpát (Kara-pát) medence névadói, ahonnan idővel szétszélednek a Földön. Az elsüllyedt csendes-óceáni kontinens (sokan MU-nak nevezik) ősi tudását, hitvilágát széjjelviszik a Föld négy szegletébe, így nőhetnek ki a „semmiből” a nagy ismert kultúrák is (pl. sumer, egyiptomi, Indus-völgyi). Ez az ősi kapocs köt bennünket, magyarokat is ehhez a vérvonalhoz, melynek a mai napig hordozói vagyunk. Erről a közös eredetről tud az amerikai őslakos nép, mondáiban, mítoszaiban, énekeiben, népszokásaiban és még kihaló nyelvében is fellelhetőek a számunkra abszolút ismerős motívumok.
Mindezen bizonyítékok elegendőek azon kijelentésünk megalapozásához – annak ellenére is, hogy a Móricz által említett aranylemezek még nem kerültek elő – hogy az emberiség történelme alapjaiban más, mint amit ma tanítanak, köztük természetesen a magyari népek őstörténelme is. Az emberiség kozmikus származását igenis el akarják titkolni előttünk. Birtokunkban volt, van egy olyan kozmikus eredetű tudás, amit a naga-maják őriznek és tanítanak az arra méltóknak, és amely az ember igazi képességeit nemcsak hirdeti, de fel is ébreszti!
Az eltitkolásnak célja van. A tömegek szellemi rabságban tartása teret enged az emberek kiszipolyozására, munkaerejük olcsó megkaparintására, végső soron bolygónk minden szempontból való kizsákmányolására. Igenis tetten érhetőek ezen érdekcsoportok. Ha hajlandóak vagyunk kinyitni szemünket, az orrunk előtt vannak a bizonyítékok! Vajon hajlandóak vagyunk tenni ez ellen, vagy várjuk karba tett kézzel a következő kataklizmát, amit a közönyünk fog kiváltani?
Egy konferencia elé…
A TÁLTOSOK BARLANGJA ECUADORBAN.
Móricz János 1991-ben belefogott egy nemzetközi konferencia megszervezésébe, melyen a nyilvánosság elé kívánta tárni mindezen elméleteket, bizonyítékokat. Hirtelen jött halála sajnos megakadályozta ebben. Ő azonban tudta, hogy lesznek követői és ez a konferencia egyszer megvalósul.
E páratlan jelentőségű konferencia megszervezésére vállalkozott a nemrég megalakult Móricz János Kulturális Egyesület, Körmend Város Önkormányzatának segítségével, a Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár támogatásával, a Csaba József Honismereti Egyesülettel, valamint a Körmendi Kulturális Műhellyel együttműködve.
A konferencia időpontja 2012. április 14-15. Hála és köszönet mindazon szervezeteknek, embereknek, akik lehetővé teszik, hogy ezzel ne csak fejet hajtsunk Móricz János előtt, hanem elindítsunk egy komoly kutatómunkát a nyilvánosság támogató erejére alapozva.
A konferenciát megtisztelik jelenlétükkel és előadásaikkal a Móricz-történet jelentős személyiségei (pl. Dr. Gerardo Peña Matheus, Móricz János ügyvédje, aki dokumentálta az egész felfedezést) valamint nemzetközi és magyar kutatók, szakemberek. Ilyen jellegű tényfeltáró bemutatkozásra az érintettek részéről évtizedek óta most először kerül sor! Argentínából és Ecuadorból már most nagy az érdeklődési az európai mércével mérve is unikumnak számító őstörténeti rendezvény iránt.
http://www.juanmoricz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=49&Itemid=28
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése