2015. november 16., hétfő

MAGÓG országai.


Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: „Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik.”„A Szkítiával szomszédos keleti tájon pedig ott voltak Góg és Magóg nemzetei, akiket Nagy Sándor elzárt a világtól. […] Szkítiának első királya Magóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Magóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király. […] Hosszú idő múlva pedig ugyanazon Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, kinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai” - Anonymus -

A magyarság eredettudata a vízözön korszakáig vezet vissza.

A víz okozta pusztulás után újjászülető élet és emberi kultúra forrásának hordozója, közvetítője. Az özönvíz után az elsüllyedt földrész, Atlantisz ősi tudását hoztuk magunkkal a Kárpát-medencébe. Ezért történhetett meg, hogy az özönvíz után az eredendő tudás a víz által el nem borított területről, a Kárpát-medencéből terjedt el a Föld többi tájára.

Xenofon írja: „Európában az özönvíz óta szkíták uralkodnak.”

Josefus Flavius zsidó krónikás ie. 37-ben írta: „Magóg és Gomer népei már a vízözön után itt voltak olyan területen, ahol előtte még senki nem járt. Területük Spanyol-ország déli tájaitól a Don folyóig terjedt. Magóg a róla elnevezett magarokat alapította, a görögök őket szkítáknak nevezik.”

Azaz szűzfoglalással, a Vízözön után érkeztünk a Kárpát-medencébe és nem más népektől sajátítottuk ki 1000 évvel ezelőtt a területet! Ez alapján történelmünk sem csupán az elmúlt 1000 évből áll!



HUN Nemzetiség/facebook.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése