2019. december 30., hétfő

A víz üzenete, a víz szerkezete: Masaru Emoto - Mi a csodát tudunk a víz titkairól?

Masaru Emoto - Mi a csodát tudunk a víz titkairól?

 

 

 

Beszélgetés Masaru Emoto professzorral:

 

 

Nem könnyű egy japán embert rávenni arra, hogy magáról, életéről meséljen. Pedig biztosan sokan lennének kíváncsiak arra, hogy Masaru Emoto, A víz rejtett bölcsessége című világsikerű könyv szerzője hogyan jutott el ahhoz a felfedezéshez, amelynek eredményei talán csak most fognak szárba szökni. S ahogy a világ rejtett szabályaiban, szépséges törvényeiben gyönyörködő ember számára is sok minden érthetővé válik a vízkristályok kutatásának megismerése által, hiszen ezek képszerűvé, láthatóvá teszik azt, amit olykor szavakba is nehéz belefoglalni, úgy nyílik meg annak törvényszerű meglátása is, hogy miért épp ő, Emoto professzor tárta fel a víz titkait, és miért küzd voltaképpen egész életében a világbékéért. Mert számára a víz és a béke ugyanannak a dolognak az egymástól elszakíthatatlanul egymáshoz tartozó két oldala. Emoto professzor immáron másodszor látogatott hazánkba a Víztérítő Kiadó meghívására, és tartott előadást A víz világnapja rendezvényen.




- Jokohamában születtem, a második világháború közepén, 1943-ban. A tengerparton nőttem fel, nagyon szerettem egyedül úszni, de ötévesen kis híján belefulladtam a tengerbe. Hazatérve ijedten és sírva panaszoltam, hogy majdnem meghaltam. Az én végtelenül bölcs édesanyám pedig ekkor azt mondta: "Ne próbálj ellenszegülni a víznek, csak tedd, amit a víz akar tőled!" Örökre belém vésődtek ezek a szavak, erre az életre szóló tanítására mindig emlékezem. Attól kezdve sosem tettem a víz ellen, hanem igyekeztem mindig vele áramlani.

- Mintha már ez is a béke megteremtéséről szólt volna...

- Ha jól belegondolok, valóban... Mint ahogy valamiképpen az is, hogy amikor befejeztem az egyetemet, miként házasodtam meg. Az egyetemen rögbiztem, ami nem éppen békés sport, de nagyon jól ment, viszont mellette zenéltem, autodidakta módon tanultam meg játszani a hangszereken. Miután végeztem a Jokohamai Egyetem bölcsészettudományi kara nemzetközi kapcsolatok szakán, elhelyezkedtem egy cégnél, ahol huszonhárom évesen megismerkedtem egy csodálatos nővel, s azonnal beleszerettem. Addig soha nem éreztem ilyet, teljesen magával ragadott a lénye. Amikor megpillantottam, észrevettem, hogy nem japán. Mint hamarosan kiderült, szülei észak-koreai származásúak, de ő már Japánban született. Megígértem, hogy gyermekeimet nem japán, nem koreai, hanem, hadd fogalmazzak így, nemzetközi gyermekekként nevelem fel, és hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy béke legyen a két ország között. Feleségemmel máig tart a nagy szerelem, és háború sem tört ki Japán és Észak-Korea között... Mindenesetre ez volt a kezdete annak, hogy tegyek a világbékéért.

- Amennyire az egyébként elég szűkszavú életrajzát ismerem, meglehetősen sokára jutott el a víz titkainak kutatásáig.

- Igen, negyvennégy éves voltam, viszont előtte hosszú ideig nagyon fegyelmezetten képeztem, készítettem fel magam terveim megvalósítására. Része, sőt kiemelkedő állomása volt ennek a folyamatnak életutamon az, hogy Srí Lankán a colombói egyetem alternatív gyógyítás témájára szakosodott International Open University részlegében tanulhattam.

- Miért épp ezt a képzést választotta?

- Egy vietnami származású, Amerikában élő, a Dél-Karolinai Egyetemen patológiát tanult ismerősöm, Hang Van Duc ajánlotta. Az egyetemen lényegében az akkorra már megszületett első téziseimet kellett bemutatnom, amelynek A száznyolc negatív vágy az emberben és kapcsolatuk a különböző méreganyagokhoz volt az összefoglaló címe. Buddhista szemléletben íródott, ezért is vettem alapul a rendszerem kialakításához a buddhisták szent számát. Mindez éppen húsz éve történt, ekkor kaptam meg a doktori fokozatomat az egyetemen. Az az igazság, hogy ezután néhány évig, 1992-ig lényegében semmi jó, azaz lényegi előrelépés nem történt az életemben. Kiadtam egy könyvet a hadóról, de nem volt nagy sikere. A hado japán szó, első fele hullámot, a második fele mozgást, azaz hullámzást jelent. A hado nem más, mint az életenergia gyógyító és anyagokat átalakító képessége. A hado ereje által érzékelhetjük az egyes emberek és tárgyak, illetve a környezetük energiáit. Szerettem volna, ha az emberek felismerik a hado fontosságát, és akkor, tizenöt éve gondoltam ki a fagyasztott vízzel végzendő kísérleteket.

- A hado japánul voltaképpen az, amit Kínában csinek, Indiában pránának neveznek, vagyis egyetemes életenergia. De hogy függ össze a hado a vízzel?

- A víz az egyetlen dolog, ami képes megmutatni a hado képét. Kezdetben azt kutattam, mi az oka annak, hogy a jó minőségű vízben a jégkristályok szép és igen összetett rácsszerkezet szerint alakulnak ki, szemben a rossz minőségű vízzel, amelyben nehezebben jön létre szabályos kristályszerkezet. Később a különböző gondolati vagy zenei hatásnak kitett vizet, vagy folyók, tavak mintáit kezdtem vizsgálni. Amikor megértettem az összefüggést a víz és a zene, az érzések, a kimondott vagy papírra írt szavak, például imák és áldások között, azt, hogy a negatív és a pozitív üzenetekre másképpen fagy meg a víz, felfedeztem, hogy az ember mentális és emocionális állapota befolyásolja a jégkristályok képződését. Az volt bennem: "Végre, rájöttem!" Azt is éreztem, hogy ez a felismerés korábbi életszakaszaimból, tapasztalataimból, a sok nehézségből is származik, amin átmentem. Olyan, mintha ez lenne az utolsó lépés számomra a megvilágosodáshoz. Ezután tehát öt éven keresztül fotókat készítettem, mígnem 1999-ben, éppen tíz éve kiadtam A víz üzenetei című könyvet.

- A könyv világsikerét végül is a Mi a csodát tudunk a világról? című, gondolkodásunkban, életmódunkban egyaránt paradigmaváltást sürgető film fokozta tovább. Szereti ezt a művet?

- Nagyon! Tetszett a film, hiszen olyan tág látókört és szárnyaló gondolkodást feltételez, amelyre valóban nagy szüksége van most az emberiségnek. A lehető legjobbkor készült, hiszen rengeteg olyan dologról ad információt, amiről az emberek tudni akarnak. Hivatalosan is kifejeztem tiszteletemet az alkotóknak bátorságuk és jövőbe látásuk miatt. Jó kapcsolatom alakult ki a rendezőkkel, William Arntzcal, Betsy Chasse-vel és Mark Vicentével. Igazán értékeltem a filmet, mivel sokat tett az oktatásért, az új gondolatok, világkép jelentőségének a felismertetéséért. Abban bíztam ugyanakkor magam is, hogy ez gyorsan meg fog történni, ennek érdekében indítottam el néhány éve az Emoto Béke projektet. Ám csalódásomra a felnőttek mégsem bizonyultak eléggé befogadónak… Nem úgy a gyerekek! Amikor először beszéltem kisgyerekeknek a vízről, ők tisztán megértették a fontosságát, az üzenetemet. Ettől kezdve kerestem az alkalmat, hogyan mondhatnám el minél több gyereknek a felfedezést, hogyan juttathatnám el minél többükhöz a könyvem. Csodák csodájára a felnőtteknél is fordult a kocka: világszerte elkezdtek érdeklődni programjaim iránt. Ezeket fogja össze az általam 2005-ben létrehozott International Water For Life Foundation (Víz az Életért Nemzetközi Alapítvány). Ez persze nekem is egyre több elfoglaltságot nyújt, amit azért annyira nem bánok.



- Nemrégiben egy orosz producer készített önnel egy filmet.

- Igen, az új film címe egyszerűen: Víz, s nagy sikere van Oroszországban, négymillió DVD fogyott el belőle. Tavaly ősszel kezdték a terjesztését angol nyelvterületen, Amerikában is, most júliusban pedig Japánban. A film kapcsán nemrég hivatalosan meghívtak Oroszországba, maga Lavrov külügyminiszter mondott köszönetet a kutatásaimért, s felajánlotta minden segítségét. Az orosz vízügyi minisztérium mellett Szentpétervár polgármestere is foglalkozik a témával.



Videó:

 Miért képes a víz hosszú távon megőrizni az információt? Mi is az a víz? Hogyan befolyásolhatjuk a víz „emlékeit? Hogyan lehet vízkristály-képeket készíteni? Ilyen, és még számos egyéb érdekes kérdést feszeget előadásában a világhírű japán professzor, Masaru Emoto.










- Lehetséges a vizet nagy mennyiségben programozni, például egy vízműn keresztül, amely egy város lakosait látja el ivóvízzel?

- Erre is vonatkozik Einstein tétele: E = mc2. Az E jelenti az emberek számát, a c a tudatosságot, azaz ha az emberek tudatossága nő, akkor lehetséges.

- Ön szerint intelligens a víz?

- Alapvetően nem, de abban hiszek, hogy a víz az emberi tudat tükre. Vagyis ha az emberi természet jó, akkor a víz is jó. A víz tudatossága az, amit Isten kódolt nekünk a DNS-be, s csak három százalékát hasznosítjuk ennek. Meggyőződésem, hogy azért, mert az emberek még nem tudatosították a víz üzenetét. A víz Isten hírvivője. Ha megértjük a víz üzenetét, akkor megértjük Isten szándékát is. Ekkor a DNS titkai és a benne rejlő lehetőségek is aktiválhatók lesznek.

- Van egy dolog, ami miatt igazán izgalmas ez a vízkristályokkal kapcsolatos felfedezés, s ez el is hangzik a filmben: testünk kilencven százaléka víz.

- Így van, víz vagyok, s amikor boldog vagyok, szeretet van bennem, akkor köszönetet mondok ezért a víznek, így az közvetíti mások felé is. Ha beszélünk a vízhez, mielőtt innánk, és megkérjük, hogy gyógyítson minket, akkor az működni fog, ezt nagyon sokszor megtapasztaltam.

- Mit mondjunk a víznek, hogy a leghatékonyabban gyógyítson?

- Ezeket a szavakat: "Szeretlek, víz", "Köszönöm, víz", "Tisztellek, víz".

- Megváltoztathatjuk a vízzel a világot?

- Igen! Még a csapvízzel is megváltoztathatjuk, ha tiszta energiát és jó érzéseket alkalmazunk. Ez azt is jelenti, hogy pozitív gondolatainkkal csökkenthetjük a víz szennyezettségét. Ezért gyógyítja az embereket a szent források vize, vagy a hindukat a Gangesz, ami egyébként szennyezett, de mivel a hinduk szentként tisztelik és úgy fordulnak hozzá, meg is van rájuk a hatása.

- Milyen vizet szokott inni?

- Sört - mosolyodik el, s még hozzáteszi: - Ha tehetem...





Forrás: 







A rezgések szerkezetformáló hatása:

  Videó:




 Ez a videó egész jól szemlélteti, hogyan hozza létre a rezgés a formát, szerkezetet az anyagban. Hasonló történik bennünk, a testünkben is, az atomméret szintjén és a spirálgalaxisokban is. A tonoszkóp (dobon homok rajzolat) az emberek számára talán nem meglepő. De amit az eltérő sűrűségű folyadékban látunk az valószínűleg újdonság a biologika.tv nézői számára. Azon már meg sem lepődünk, hogy a film tudományos részei VHS videófelvételek (kb húsz évesek). A címre visszatérve, egy költői kérdés: milyen frekvencia lehet az, ami a dns spirálunkat "kirajzolja" a térben, az anyagban? (Megfejtés a filmben.)


 Forrás:







A víz üzenete:

 

 

A víz minden információt elraktároz, amellyel érintkezésbe kerül. Az általa tárolt információkat képes az emberi szervezetre is átvinni, ezért olyan fontos hogy milyen vizet iszunk. Masaru Emoto japán professzor új módszerrel kezdte tanulmányozni a víznek ezen képességét, amellyel a gondolatok, a szavak, a hangok és a zene vízre való hatása megjeleníthető.

 Emoto desztillált vizet használt kísérleteihez, amelyen mondhatni semmilyen információ nincs. Erre az információ nélküli vízre különböző rezgéseket vitt fel. Mozart, Beethowen, Chopin műveket, heavy metal zenét, népdalokat hallgattatott a vízzel, különböző szavakat helyezett rá, majd mindegyiket lefagyasztotta, és mikroszkóp alatt megvizsgálta. Az eredmény megdöbbentő volt. A normál állapotban lévő vízkristályok hatszögletű kristályszerkezetet alkotnak, mint a hópihe.

Emoto kísérlete bizonyította, hogy amennyiben bármilyen negatív tartalmú utasítást adnak a víznek, pl: csináld magad, hagyj békén, megöllek, akkor ez a kristályszerkezet azonnal szétesik. Abban a pillanatban azonban, amint pozitív információt sugároznak felé, mint pl. szeretlek, gyönyörű vagy, a hatszögletű kristályszerkezet azonnal létrejön.

 Emoto kipróbálta a különböző forrásokból, szent kutakból származó vizeket is, melyek gyönyörű, határozott formát mutattak. Ha egy ilyen tökéletes szerkezetű víz bekerül a szervezetünkbe, az átformálja a testünkben lévő vizet, mert egy erősebb rezgés mindig átformálja a gyengébbet.





”Ha létezik lélek és az Isten, akkor a bizonyosságért nem kell messzire menned, mert ott van a lüktető anyagban, a szürke hétköznapjaidban, a kezedben, és ha már elég bölcs vagy, hogy a saját érzékeiddel fedezd fel a mindenséget, hamar észre fogod venni, hogy a mindenség felfedezésének egyik legkézenfekvőbb útja a víz.”




Forrás:










A víz szerkezete:

 

 

 

 A rendezett víz és a piramis geometriája hasonlít egymásra.


“Az oxigén- és hidrogénatomok elektronjai egyidejűleg mindkét elemhez tartoznak. Az így létrehozott kötés a kovalens kötés, ez tartja össze az oxigén- és hidrogénatomokat. Tehát az oxigénatom körül négy elektronpár található. Ebből két kötő (amit a hidrogénekkel közösen használ), és két nemkötő elektronpár. Mivel az azonos töltések taszítják egymást, ezért ezek az elektronpárok igyekeznek a lehető legnagyobb szöget bezárni egymással. Teljesen szimmetrikus molekula esetén ez a szög 109,5º.




A vízmolekulában azonban van két nemkötő elektronpár is, ami csak az oxigénatomhoz tartozik, így kissé rálapul arra, tehát nagyobb helyet igényel. Következésképpen a H-O kötéseknek kisebb hely jut. Számítások szerint a két H-O kötés által bezárt szög kb. 105º (104,7 º).

Minden atomnak más az elektronszerkezete, és így más-más erővel vonzza a kémiai kötésekben lévő, a többi atommal közösen használt elektronokat. Ezért a kémiai kötésekben lévő elektronok a legritkább esetben helyezkednek el szimmetrikusan. A kapcsolódó atomok egyikén általában elektronfölösleg, a másikon elektronhiány lép fel. A vízmolekulában az oxigénatomon van az elektronfölösleg, és a hidrogénatomon az elektronhiány. Így az O enyhén negatív, a H enyhén pozitív töltésű lesz. Az oxigén részleges negatív töltéséhez a nemkötő elektronpárok is hozzájárulnak a maguk negatív töltésével. Így kialakul egy olyan alakzat, melynek egyik vége negatív töltésű, míg a vele szögben álló két végen pozitív töltés található.



A pozitív és negatív pólust tartalmazó rendszerek (hasonlóan a mágnesek két pólusához) dipólusok, melyek (szintén a mágnesek analógiájára) kölcsönösen hatnak egymásra.

 A különböző pólusok vonzzák, az egyneműek taszítják egymást, ami a molekulák elfordulásához, rendeződéséhez, összekapcsolódásához vezethet.” (Dr. Szász)

A víz dipólus-szerkezete:

Már egy vízmolekula tetraéderes szerkezete is képes hasonló geometriai formákkal összeköttetésbe lépni. A piramisok dehidrációt előidéző tulajdonságai kapcsán feltehetik a kérdést, hogyha az azonos, illetve közel azonos geometriai formák hatnak egymásra, akkor a piramisok miért oktaéderek, és már eredetileg miért nem tetraéderes, háromszög alapúra építették őket?



A víz körforgása: 



"Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet
meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy
megismernének.
Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy."

(Antoine de Saint Exupéry)


Az irodalmi megfogalmazás híven tükrözi a víz lényegét. Nem véletlen: a művészetek, a tudományok minden ága foglalkozik a vízzel. Jelentősége abban van, hogy a Föld felszínét 70,8 százalékban borító víz a legnagyobb tömegben előforduló anyag, mennyisége gyakorlatilag állandó, becslések szerint körülbelül 1,4 milliárd km3.
Ennek 97,3 százaléka sós tengervíz, a többi édesvíz, de ebből több, mint 2 százalék jég formájában van jelen a Földön, jelentős mennyiség van a légkörben és a talajrétegekben, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett iható édesvíz, a folyók és édesvizű tavak vízkészlete és a felszín alatti vízkészlet csupán mintegy 0,6 százalék, de bolygónkon ennek elosztása sem egyenletes.


A víz szerkezete és a piramis szerkezete közötti hasonlóság:

A víz kvázi-kristályos tulajdonságú, ami azt jelenti, hogy képes változtatni a szerkezetén. A hidrogénkötések folyamatos változása eredményezi az eltérő geometriai alakzatok, így az információk felvételének lehetőségét is. Ennek köszönhető, hogy a víz tökéletesen fel tudja venni a rezgéshullámok formáit. A két térszerkezet közti hasonlóság talán legfontosabb eleme a geometriai középpontban elhelyezkedő súlypont. A rendezett víz a súlypontja mentén képes jobbra vagy balra elforogni annak függvényében, hogy szerkezetét tömöríteni, rendezni, információval ellátni akarjuk, vagy pedig kémiai, kaotikus jellegét kívánjuk erősíteni (jobbos vagy balos spinű).





Forrás/folytatás:








***

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése