Miért nem jó gyűlölködni?

 

 

 

 

Miért nem jó gyűlölködni?

A gyűlölet nem egyszerűen rossz érzés, hanem egy olyan mélyen romboló belső állapot, mely számos szinten hatással van ránk. Lényege a gyűlölet tárgyának teljes elutasítása, és a megsemmisítésére irányuló mély vágy érzése. Bár az erő illúzióját adja, valójában a személyiség hiányairól árulkodik.

Pszichológiai értelemben a gyűlölet nem elsődleges érzelem. Leggyakrabban más, fájdalmasabb érzéseket fed el, mint a félelem, a megalázottság, a szégyen vagy a csökkent önértékelés érzése. Ám nem csak elfedi a feldolgozásra váró érzéseket, de megakadályozza a valódi feldolgozást, befagyasztja a fejlődést és torzítja a valóságérzékelést.

A gyűlölet hatása nem áll meg a léleknél: a testre is hatással van. Tartós fennállása aktiválja a szervezet stresszválasz-rendszerét, a hipotalamusz–hipofízis–mellékvese tengelyt. Ez krónikus stresszállapothoz vezet, amely hosszú távon kimeríti az idegrendszert, legyengíti az immunrendszert, és gyulladásos, valamint autoimmun folyamatokat indít el. A szív- és érrendszeri betegségek, emésztési zavarok, fejfájás, alvásproblémák gyakran mind visszavezethetők a tartós belső feszültségre. A függőségek hátterében is gyakran a tartós belső feszültségek húzódnak meg – a használt szerek vagy viselkedésformák pedig ezek enyhítésére tett, gyakran öntudatlan kísérletek.

A gyűlölet tehát nemcsak lelki, hanem testi szinten is mérgez.

Kapcsolati szinten a gyűlölet polarizálja az emberi viszonyokat. Megszünteti az árnyalatokat, és leegyszerűsíti a világot: vagy velem vagy, vagy ellenem. Gátolja az empátia kialakulását, aláássa a bizalom megélését, és ellehetetleníti a valódi érzelmi közelséget. Bár a gyűlölet képes csoportélményt generálni, hosszú távon elszigetel: akik tartósan a gyűlölet érzése mentén kapcsolódnak, végül érzelmileg magukra maradnak – még akkor is, ha közben egy hangos tömeg részeként működnek.

A gyűlölet nem csak személyes érzés, de a következő generációk életét is megterhelheti. Ha nem tudatosítjuk, és nem dolgozzuk fel, súlyos transzgenerációs örökséggé válik. A következő nemzedék gyakran anélkül viszi tovább a haragot és az indulatokat, hogy megértené, honnan származnak ezek az érzések. A gyerekek észrevétlenül nőnek bele a világ „mi” és „ők” típusú felosztásába, majd életük során újrajátsszák a felmenők által kialakított, viszonyulási mintázatokat. Így a gyűlölet nemcsak életben tartja a történelmi traumákat, hanem újra is termeli őket.

Erkölcsi szempontból a gyűlölet egyik legártalmasabb következménye, hogy megfosztja a másik embert emberi mivoltától: dehumanizál. Eltünteti azt az alapvető közös nevezőt, amely szerint minden emberi élet értékkel bír, így mindenkit megillet a tisztelet és a méltóság. A gyűlölet elzárja a párbeszéd útját a felek között, és megakadályozza az egyén szembenézését önmagával. Bár gyakran jogosnak tűnhet, mélyen etikátlan, hiszen tagadja a személyes felelősségvállalást, és a legprimitívebb reakciók felé sodor. Miközben az igazságosság álarcát viseli, valójában tagadja az igazság komplex, árnyalt természetét.

A gyűlölet nemcsak egyéni, de társadalmi ügy is. Társadalmi szinten olyan kollektív működési zavarokat hoz létre, amelyek idővel bomlasztják az együttélés kereteit. Ahol a gyűlölet kultúrája teret nyer, ott ellehetetlenül a demokratikus párbeszéd, csökken a társadalmi bizalom, és meggyengül az együttműködés és a szolidaritás szövete. A közösségek szekértáborokra szakadnak, és megindul a kirekesztés és a jogfosztás. Az indulatok erősödnek, és a gyűlöletkultúra végső soron akár nyílt erőszakhoz is vezethet. Ilyen környezetben a félelem, a szégyen, a hallgatás és a meghunyászkodás válik a társadalom fő szabályozó erejévé.

A gyűlölet ellen tenni kell. Ez nem választás, hanem kötelesség kérdése - egyéni és közösségi szinten egyaránt. Ahogyan a testnek is szüksége van jól működő immunrendszerre, úgy a társadalomnak is ki kell alakítania saját védelmi rendszerét a gyűlölet ellen – immunissá kell válnia a gyűlölettel szemben. Ennek alapja az egyéni önismeret, a kritikus gondolkodás, az erkölcsi felelősségvállalás, valamint a történelmi, pszichológiai és társadalomismereti műveltség elmélyítése. Elengedhetetlen a valódi közösségek létrehozása, ahol lehetőség nyílik a különböző gondolkodású és hátterű emberek között az őszinte párbeszédre. Fontos, hogy legyen bátorságunk felszámolni a tabukat, és őszintén, torzító és mérgező narratívák nélkül szembenézni a múlttal. Végül, de nem utolsósorban, szükség van egy szabad és felelős nyilvánosságra – olyan közegre, ahol kérdezni, vitatkozni és meghallgatni is lehet, félelem nélkül.

Ne feledjük: Amit nem gyógyítunk meg, azt átadjuk a következő generációnak – akár akarjuk, akár nem.

— Orvos-Tóth Noémi/ https://www.facebook.com/photo/?fbid=1266940348132158&set=a.378472036978998