Az internet rövid története.
Az internet ma már olyan, mint a villany-, a víz-, vagy a telefonszolgáltatás. Azaz közmű. S bár az interneteről kifejezetten úgy gondolkodunk, hogy napjaink terméke, modernitásunk szimbóluma, a gyökerei mégis régebbiek, mint sokan gondolnák. Ha pedig hozzátesszük, hogy a néhai szovjet hatalom nélkül tán létre sem jött volna, remélhetőleg már elegendő érvet adtunk története megismeréséhez. Akit azonban az internet jelenlegi történései, tendenciái érdekelnek, csak klikkeljen az oldal tetején az Internet trendek feliratra!
1957 – 1958
A
Szovjetunió 1957. október 4-én fellövi az első mesterséges holdat, a
Szputnyikot. Az Egyesült Államok kormánya válaszul a Pentagon
fennhatósága alatt a következő évben létrehozza (hivatalos megfogalmazás
szerint) a tudományos technikai eredmények katonai célú
felhasználásának előmozdítására a Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségét
(Advanced Research Projects Agency), az ARPA-t.
1966
Megalkotják az első ARPANET tervet.
1970
Létrejön
az első távolsági kapcsolat az AT&T vonalain az UCLA és a BBN
technológiai kutatóközpont között 56 kbps-os sávszélességen. A második
vonal is kiépül az MIT és az Utahi Egyetem között.
1971
A
BBN egy olyan terminált fejleszt ki, amely lehetővé teszi, hogy a
hálózatba kötött gépek a korábbi négy helyett akár hatvannégy külső
kapcsolatot is létesítsenek. Közben Ray Tomlinson a BBN-nél feltalálja
az e-mailt.
1972
Tomlinson bevezeti a @ jel használatát az elektronikus levelek címzésében.
Larry
Roberts megírja az első e-mail management programot, amely lehetővé
teszi a ma is jól ismert funkciók használatát: fogadás, küldés, válasz,
továbbítás.
1973
Létrejön az első nemzetközi
kapcsolat az ARPANET-tel: sikerül elérni a norvég Norsar-on keresztül a
University College of London-t.
1976
Erzsébet angol kiránynő elküldi az első e-mailt a Royal Signals and Radar Establishment (RSRE) malverni központjából.
1979
Kevin
MacKenzie április 12-én egy hírcsoport e-mailben javasolja, hogy a
levelezésben a hangulatot kifejező jelezéseket. Az úgynevezett
emoticon-ok – például ez :) vagy :( ez – ettől kezdve szélsebesen
terjednek.
1982
A DCA és az ARPA befejezi a
Transmission Control Protocol (TCP) valamint az Internet Protocol (IP)
egy rendszerben való egyesítését, s létrejön a TCP\IP szabvány.
1983
A
University of Wisconsin-on kifejlesztik a name server-t, így a
felhasználónak nem kell többé tudnia a pontos elérési útvonalat, ha egy
másik rendszerhez kíván csatlakozni, elég ha a böngészőprogramba beírják
az elérni kívánt weboldal nevét.
1985
A
Symbolic.com március 15-én a világon elsőként bejegyzett domain lesz. Az
elsők között jegyezték még be a következőket cmu.edu, purdue-edu,
rice.edu, berkley.edu, ucla.edu, rutgers.edu, bbn.com, mit.edu,
think.com, css.gov, mitre.org.uk.
1987
Kapcsolatot hoznak létre Németország és Kína között. Az első kínai e-mailt szeptember 20-án adják fel.
1988
Jarkko Oikarinen kifejleszti az Internet Relay Chat-et (IRC).
1989
A hostok, a weboldalakat tároló számítógépek száma átlépi a 100 ezret.
1990
Az ARPANET befejezi tevékenységét.
Visszavonhatatlanul
beköszönt az online korszak, amikor az world.std.com bejelenti a világ
első előfizethető betárcsázásos (dial-up) internet-szolgáltatását.
A világ első távvezérelt számítógépe felkapcsolódik a hálózatra.
1991
Paul Lindner és Mark P. McCahill jóvoltából megszületik a Gopher, a világ első keresőrendszere a hálózaton.
Tim Berners-Lee vezetésével a CERN bejelenti a World Wide Web-et (www).
Az NSFNET-en keresztül Magyarország csatlakozik az Internethez.
1992
A hostok száma eléri az egymilliót.
Jean Armour Polly leírja a kifejezést: Szörfözni az Interneten.
1993
A Fehérház felkapcsolódik a hálózatra: http://www.whitehouse.gov
Az elnök e-mail címe: president@whitehouse.gov
Az ENSZ ugyancsak a hálózathoz kapcsolódik: http://www.un.org
A Mosaic kereső forradalmasítja az internet-használatot.
Megszólalnak az első internet-rádiók.
Az Internet forgalma egy év alatt 341634 százalékkal nő.
1994
Arizonában
a Canter & Siegel cég kiküldi az első kereskedelmi spam-et, amikor
egy lottó szolgáltatást reklámoz e-mail-en keresztül.
Már lehet online pizzát rendelni a Pizza Hut-tól.
Megnyílik az első tisztán virtuális bank.
Közzéteszik
az első banner hirdetéseket a hotwired.com honlapján. Az egyik a Zima
nevű üdítőitalt, a másik az AT&T szolgáltatásait hirdette.
A top 10 domains a hostok száma szerint: com, edu, uk, gov, de, ca, mil, au, org, net.
1995
A Sun május 23-án bejelenti a JAVA-t.
A
RealAudio előáll az úgynevezett audio streaming technológiával, amely
lehetővé teszi a hálózaton valós időben hallható audió anyagok
közzétételét.
Tőzsdére megy a Netscape és tömegek indulnak utána.
A Vatican is felkapcsolódik a világhálóra:http://www.vatican.va
1997
Kitör és hosszú évekig folyik majd a böngésző-háború, amelynek két fő harcosa a Netscape és a Microsoft.
1998
A Web méretét az első negyedév végén 275 és 320 millió oldal közé teszik.
A postai elektronikus pecsét valósággá válik.
Olyan kifejezések és technológiák jelennek meg, mint az e-commerce, az e-auction vagy a portál.
1999
Egy amerikai bíróság kimondja, hogy a domain nevek a kereskedelmi védjegyekhez hasonlóan valóságos vagyont jelentenek.
Megkezdődik az MP3 forradalom.
2000
Megjelenik
az ASP (Application Service Provider – internetes technológiai
szolgáltató) fogalma, s mindent elsöprően az érdeklődés középpontjába
kerül a Napster zenei fájlcserélő és vele a peer to peer technológia.
2001
A VeriSign bejelentés szerint a jövőben mindenki a nemzeti nyelvnek megfelelő módon írhatja le domain nevét.
2002
Magyarországon
is elismerik az internetes levéltitkot, s bűncselekménnyé
nyilvánították a hackelést. A választási kampányban a pártok jelentős
mértékben felhasználták a politikai tartalommal szerteküldött
e-maileket.
2003
A blog lesz a sláger, azaz egyre többen írnak nyilvános internetes naplót.
A levélforgalomban a spam mennyisége felülmúlja a legális küldeményekét.
A
férgek, vírusok és más elektronikus kártevők elárasztották az
internetet, a számítógép-felhasználókat kemény védekezésre kényszerítve.
Az iraki háború fejleményei miatt elszaporodnak az interneten a terrorista-site-ok.
2004
Széles körben elterjednek a fájlcserélő rendszerek fizetős és így legális változatai.
A
digitális fotózás forradalma az interneten is jelentős változásokat
hoz: a tároláshoz, a feldolgozáshoz és a tartalom szétosztásához minden
segítség elérhető a hálózaton.
Folytatódik a Google által kiváltott
keresőforradalom: az új szolgáltatásokkal a csatlakozó weboldalak
kereskedelmileg hasznosítható információkat nyerhetnek látogatóikról.
A hostok száma megközelíti a 300 milliót.
Forrás:
https://hvg.hu/tudomany/20041203interhist
&
Így alakult ki az internet Magyarországon.
A magyarországi internet története – az 1b.hu szemszögéből.
Az első lépések a digitális korszakba.
Magyarországon az internet térhódítása az 1990-es évek elején vette kezdetét, jóval a tömeges elterjedés előtt. A rendszerváltást követően az ország nyitottá vált a nyugati technológiák előtt, és ezzel együtt lehetőség nyílt a globális hálózathoz való csatlakozásra is. 1991-ben csatlakozott Magyarország az EARN (European Academic and Research Network) hálózathoz, majd 1992. október 15-én megtörtént az első internetkapcsolat létrejötte az USA-val – ezt tekintjük a magyar internet hivatalos születésnapjának.
Az első szolgáltatók főként egyetemekhez és kutatóintézetekhez kötődtek. Az MTA SZTAKI, az NIIF (Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program), illetve az ELTE központi szerepet játszottak a gerinchálózat kiépítésében. A felhasználók kezdetben e-mailt, FTP-t és Gopher protokollokat használtak, míg a World Wide Web csak 1993 után kezdett terjedni.
A szolgáltatók megjelenése és a .hu domainek korszaka.
A kereskedelmi internet-szolgáltatás Magyarországon 1994-ben indult meg, amikor az Elender és a MATÁV is belépett a piacra. Ekkoriban a hozzáférés még modemes kapcsolaton keresztül történt, 14.4 kbps sebességgel, amit később a 28.8 és 56 kbps váltott fel.
1997-től kezdődött a .hu domain-regisztráció szabályozottabb időszaka, a doménnevek iránti igény robbanásszerűen nőtt. A 2000-es évek elején számos vállalkozás jelent meg, amelyek célja az volt, hogy a kis- és középvállalkozásokat is bekapcsolják az online világba.
Az 1b.hu szerepe a hazai internet történetében.
Az 1b.hu – amely mára a domainregisztráció, tárhelyszolgáltatás és informatikai tanácsadás egyik meghatározó szereplőjévé vált – ebben az időszakban alakult ki mint válasz a piaci igényekre. Célja az volt, hogy megbízható, gyors és könnyen kezelhető szolgáltatásokat kínáljon azoknak, akik saját webes jelenlétet szeretnének kialakítani.
Az 1b.hu csapata korán felismerte a webes infrastruktúra fejlődési irányait, és az elsők között kínált SSD alapú tárhelyet, saját DNS-szolgáltatást, valamint IPv6 támogatást a magyar ügyfelek számára. A vállalat emellett fontos szereplő lett a .hu domainadminisztráció területén, és azóta is több ezer működő domain és honlap hátterét biztosítja.
Szélessáv, mobilnet, optika – a technológia forradalma.
A 2000-es évek közepén a vezetékes szélessávú (ADSL, kábelnet) szolgáltatások térnyerése új korszakot hozott. Ezzel egy időben elindult a mobilinternet is, előbb GPRS, majd 3G, később LTE technológiával. Az optikai hálózatok kiépítése a 2010-es évektől kezdődően gyorsította fel igazán az adatátviteli sebességet és megbízhatóságot.
A magyar internethasználat robbanásszerű növekedést mutatott. Míg 2000-ben a lakosság kevesebb mint 10 százaléka rendelkezett internet hozzáféréssel, addig 2020-ra ez az arány meghaladta a 90 százalékot.
Digitális kultúra és közösség.
Az internet nemcsak technológia, hanem kultúra is. A magyar nyelvű fórumok, közösségi oldalak, blogok, podcastok és videós tartalmak megjelenése új szintre emelte az online jelenlétet. Az 1b.hu is közösséget épített – nemcsak ügyfelei, hanem a technológiai fejlődés iránt érdeklődők számára is folyamatos tudásanyagot, segédleteket és hírleveleket kínál.
A jelen és a jövő.
Ma Magyarországon gigabites hálózatok, 5G kapcsolat, és felhőalapú szolgáltatások állnak rendelkezésre. A digitalizáció része lett a mindennapoknak, legyen szó oktatásról, ügyintézésről vagy kereskedelemről.
Az 1b.hu továbbra is aktív szerepet vállal az innováció támogatásában: korszerű szerverparkot üzemeltet, zöld energiával működtetett adatközpontokban, és a fenntarthatóságot szem előtt tartva segíti a vállalkozásokat az online térben való boldogulásban.
Összegzés:
A magyarországi internet története a kapcsolatok hálózatából egy élő, lüktető digitális ökoszisztémává vált. Az 1b.hu története pedig annak a törekvésnek a példája, hogy miként lehet a technológiai fejlődést emberközeli, megbízható szolgáltatássá formálni – egy olyan világban, ahol az internet már nemcsak lehetőség, hanem alapfeltétel.
Forrás:
https://1b.hu/blog/igy-alakult-ki-az-internet-magyarorszagon

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése