"Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli." /Csányi Vilmos/
https://www.facebook.com/orommelaziskolaban.hu/photos
*
A jelenleg működő társadalmi berendezkedés sem céljaiban, sem felépítésében nem alkalmas arra, hogy jól működő, pszichés szorongásoktól mentes, boldog embereket neveljen. Minden, amit tehetünk, az a károk minimalizálása. Ezt pedig nem az intézményesített oktatási rendszerek fogják megtenni.
Az oktatási rendszer jelenleg kitűnően ellátja a feladatát abban az értelemben, hogy hozzászoktatja a gyerekeket az állandó stresszhez, a megfelelési kényszerhez, a jutalom-büntetés elvű szemléletmódhoz, valamint a legyártott dogmák mentén való gondolkodáshoz.
Hozzászoktatja őket ahhoz a világhoz, amelyben majd boldogulniuk kell.
Ha alapvető változtatásokat eszközölsz ebben az oktatási rendszerben, és szabad, boldog, kreatív gyerekeket nevelsz, nehezen fogják megtalálni a helyüket ebben a világban. Esetleg építenek egy másikat, és ezt a kockázatot – a fennálló modell szempontjából – nem lehet bevállalni. Szóval, nem az történik, hogy jön a csoda, megváltoztatja a rendszert és mindenkinek jó lesz. Hanem jön a csoda, mi megváltozunk, amitől megváltozik a rendszer, és mindenkinek jó lehet.
Van a világnak már olyan szeglete, ahol a rendszer elkezdett változni, és követendő példa lehet? Maradjunk az oktatási rendszereknél, a gyerekekhez kapcsolódó jó gyakorlatnál.
Maximum arról beszélhetünk, hogy a rendszeren belül léteznek élhetőbb és kevésbé élhető változatok. Ilyen értelemben igen, vannak, vagy inkább lennének követendő példák, amelyeket többnyire ismerünk is. Alapvetően ezek is ugyanazt a célt szolgálják, hogy kis fogaskerekeket gyártsanak a gépezetbe, de ezt kevésbé kártékony módon érik el. Illetve figyelmet fordítanak arra is, hogy a kis fogaskerekek szeressenek a gépezet részei lenni.
Vannak kreatív megoldások arra, hogyan lehet például az iskolai mozgásfejlesztést kivinni az iskolából, és ingyenesen elérhetővé tenni a családoknak. Ausztriában úgynevezett motorik parkokat építenek, ami hasonló egy kalandparkhoz, csak éppen veszélyhelyzetek nélkül. A különleges játszóparkok eszközei remekül fejlesztik a motoros képességeket – na egy ilyet minden iskola mellé el tudnék képzelni.
És addig, amíg nem lesz, mit tehet egy hazai testnevelő tanár, hogy a valós igényekhez legjobban igazodó foglalkozásban részesítse a gyerekeket?
Nem az intézmény fogja ezt megoldani. Köti a tanrend, az intézmények felé irányuló elvárások és az órakeret. Napi 45 perc az tűzoltásra sem elég. Az iskolán kívüli időben tudunk megoldás után kutatni.
Vagyis irány a játszótér, amikor csak lehet, elő a koszolni való ruhákkal, hagyjuk a gyerekeket őrjöngeni, a feszültséget levezetni, és legyünk ebben partnerek, akár játszótársak is?
Igen, de azzal a megjegyzéssel, hogy azért úgy hagyjuk őket feszültséget levezetni, hogy a saját és mások biztonságát ez ne veszélyeztesse. Otthon is lehet a lakásból „dzsungelt” varázsolni. Az idegrendszernek nagyjából mindegy, hogy hol végzi azokat a mozgásokat, amelyeket igényel a fejlődéséhez....
Folytatás/Forrás: https://egy.hu/megoszto/az-iskolaban-bekovetkezik-az-a-tarsadalmilag-is-tamogatott-buncselekmeny-hogy-a-gyerekek-6-8-orat-ulnek-112186#
