Sumérokról III.

Sumér Tudomány: Leginkább az algebra, a geometria és a csillagászat tudományában tűntek ki. A kör 360°-ra való felosztását úgy végezték el, hogy a fokbeosztás egységéül a felkelő nap átmérője szolgált, és ezt 180x tudták az égitest nappali pályájára rámérni, plussz hozzáadták az elképzelt éjszakai pályát. Kiszámították, hogy az ekliptikát (a teljes kört) 25920 év alatt járja körbe a Nap (A Nagy Év). A legrégibb csillagkép elnevezések a suméroktól ered. A hét napjainak megnevezése szintén sumér eredetű. A szabálytalan idomú területek kiterjedését háromszögekre bontva határozták meg. Ismerték és alkalmazták a ma már Thálész- és Pitagórász tételként ismert tételeket. A pi-t 3 1/8-nak határozták meg. Szorzó, hatványozó- és gyökvonótáblákat használtak, ismerték és használták a kamatszámítást, a számjegyek helyiérték szerinti jelölését, a szögszámításokat, az időszámítást, a naptárt. Nem zárható ki, hogy ismerték a napfolttevékenységet és hatásait (vagy nem jártak messze a felismerésétől). Mindezt az egzakt tudásanyagot a gyakorlatban használták, hatással volt műszaki ténykedéseikre, az építészetre, a csatornázásra, földmérésre. A 60-as számrendszert használták, később a 10-es és 60-as számrendszer keverékét. A hatvanas számrendszer nyomait a jelen időszámításában, az idővel végzett műveletekben és a szögszámításában is megtalálhatjuk. (60 másodperc 1 perc, 60 perc 1 óra.) Nyelvtanokat, szótárakat, könyvtári katalógusokat készítettek. A Gilgames alapján következtethetünk arra, hogy a Vízözön előtti kor emlékeit tudatosan gyűjtötték (ásatások), és a templomokban helyezték el! Ez a tevékenység később áthagyományozódott (a múlt emlékeinek felkutatása) az akkádokra, később Babilonra, majd az Újbabiloni korszakra is. Nyomait megtalálták pl. Assur-ban-apli palotájában is, ahol múzeumot rendeztek be a Babilonban folytatott ásatások anyagából. Ebből sejthetjük, hogy a múlt kutatása, vallásos, történeti és művészeti emlékeinek összegyűjtése évezredeken át folyamatos és tudatos volt Mezopotámia vidékén. (Szintén a Gilgamesből tudjuk, hogy az uruki ásatásokon a sumér korban találtak számukra is ismeretlen írásokat.) Egy pici csillagászat: Az ekliptika: A Nap egy év alatt megtett látszólagos útja az égbolton. Precesszió: A Föld forgástengelyének egy kúppalást mentén történő lassú elmozdulása. A kúp csúcsa a Föld tömegközéppontja, tengelye pedig az ekliptika tengelye. A Föld tengelye az ekliptika tengelye körül kúpos mozgást végez. A két tengely nyílásszöge 23,5 °, a precesszió időtartama kb. 26 ezer év, iránya az óramutató járásával megegyező, azaz retrográd. A tavaszpont eltolódása az ekliptikán a Napnak és a Holdnak a Földre gyakorolt gravitációs hatása következtében jön létre. A Föld forgástengelye mintegy 25920 (26000) év alatt egy kúpfelületet jár be, a kúp tengelye az ekliptikai pólusra mutat. A tavaszpont látszólagos helye átlag 2160 évente más-más csillagképre esik, az óramutató járásával megegyező irányba. Átlag 72 évente egy fokot tolódik el a tavaszpont (1 fok~72 év). A sokat emlegetett 3600 év, amit kis évnek vagy 1 szárnak is neveznek, pontosan ötvenszerese a 72-nek, mint alapegységnek. (A 3600 ezen kívül pl.a 60 négyzetszáma is.) Ha a sumérok egyik legpreferáltabb számát, megkockáztatom, hogy szent számát, a 3600 évet mint precessziós időszakot veszem, akkor az ekliptikán ez 50 fokos elmozdulást jelent a tavaszponthoz képest. Ez az 50 fok az ekliptikán lemérve a Bika csillagkép 20°-ra esik. Ekkor az égbolt közepe (ekliptikai pólus) a Vízöntő csillagképre mutat. (Kos 0 foktól számolva természetesen.) Ha csillagászatilag nézzük a hatvanat, mint fontos egységet a sumér kultúrában, akkor a tavaszponttól a 60 fok az Ikrek csillagképre esik, míg az égbolt legmagasabb pontja, vagyis a közepe még mindig a Vízöntő csillagképre mutat. Ugyanakkor, az óramutató járásával ellentétesen lemért 60 fok (gyakorlatilag a retrográd kép tükörképe), szintén a Vízöntő csillagképre esik. A sumérok kozmikus hármassága (Anu, Enki és Enlil számaik: 60, 50, 40) a Vízöntő csillagképre mutat. A sumérok az égboltnak ezt a területét tengernek nevezték! (a Vízöntő csillagkép és környéke) Ab-zu = tenger + tudni! A tudás forrását a tengerbe helyezték! A Vízöntő csillagkép legkönnyebben az égi egyenlítőn található háromszög alakú csillagcsoportról ismerhető fel, melynek legfényesebb csillaga a Sadalmelek. Az égi egyenlítő áthalad az ebben a csillagképben található Sadalmeleken. A Sadalmelek csupán harmadrendű csillag, tőlünk 1100 fényévnyire van, a Napnál 6000-szer fényesebb. Színképe, felszíni hőmérséklete a Napéhoz hasonló, de átmérője nyolcvanszor nagyobb, mint a Napé. Az égen úgy lehet megkeresni a Vízöntő csillagképet, hogy először felkutatjuk legjellegzetesebb, négy csillagból álló részletét. E csillagok úgy helyezkednek el, mint egy felülnézetből látott tetraédernek (háromszög alapú gúlának) a csúcsai. A Vízöntő legfényesebb csillagainak nevében megtalálható a "szerencse" szó, arabul "sadal", az elnevezés sumér örökség, sumérül a szerencse (+jóindulat, kegyelem): sag, šag, sig, sa, ša. A sumér "sar", "šar" szó jelentése: kezdet, belépés; a szintén sumér "šár", "sár" jelentése: teljesség, minden, világ, horizont, gömb. vissza Sumér Naptárrendszer: Az időszámítás alapja három égitest mozgása: a Föld tengelyforgása (ez adja a napok számát) a Hold keringése a Föld körül (hónap) és a Föld keringése a Nap körül (év). Mivel ez a három mozgás csak igen közvetett kapcsolatban van egymással, ezért időtartamuk is független egymástól. Ha alapegységül a Föld tengelyforgásának idejét vesszük, és ezt vesszük egy napnak, sem a hónap sem az év nem határozható meg racionális számmal kifejezhető napokkal, sem az évet alkotó holdhónapok száma sem racionális szám. Ezek az időegységek tehát nem többszörösei egymásnak, és összemérhetetlen mennyiségek is. Így tehát minden naptári rendszer csak megközelítő pontosságú. Az, hogy milyen módszert alkalmazunk a matematikailag összemérhetetlen időegységek egyeztetésére, hogy a természetes en adott alapegység, a nap mellett viszonylag milyen jelentőséget tulajdonítunk a holdhónapnak, illetve a napévnek - ezek a tények határozzák meg egy-egy naptári rendszer jellegét. A naptáralkotóknak a holdhónap napokra való átszámítása jelentette a legkisebb nehézséget. Kiindulva a holdhónapok 28 nap, 12 óra 44 perces átlagából, váltakozva 29 és 30 napos hónapokat kaptak. A havi 44 perces többlet egy évben kb. 9 órát tett ki, ez 8 év alatt 3 napra növekedett. Így egyes hónapoknak bizonyos években való egy napos meghosszabbításával elérték a gyakorlati szempontból kielégítő pontosságot. Nagyobb nehézséget jelentett a napév és a holdhónap egyeztetésének feladata. Egy napév igen durva megközelítéssel 12 holdhónapnak felel meg, de ez csak hozzávetőleges értékű, a hiba ugyanis évente 11 napot ér el. Az eltérés okozta nehézségeket meg lehet oldani úgy, hogy bizonyos években a 12 holdhónaphoz egy 13.-at (szökőhónapot) iktatunk be, és íly módon a hold járását hozzáigazítjuk a napévhez. Így jött létre a luniszoláris naptári rendszer. (A másik két módszer: szoláris: lemond a holfázisok figyelembevételéről és a nap járása alapján határozza meg az időegységet. Végül lehetséges a nap járásától teljesen függetlenül csak holdévekkel számolni. Eredménye a tisztán lunáris naptári rendszer.) A sumér naptári rendszer luniszoláris jellegű volt. Ezen a naptári rendszeren alapult a zsidó (a zsinagógai naptár ma is luniszoláris) és görög naptár, a Ceasar reformja előtti római naptár, és ilyen volt a kínai naptár is. A holdhónapok és a napév egyeztetéséhez szükséges szökőhónapok beiktatása - intercalatio - kezdetben a mindenkori gyakorlati szükségletnek megfelelően történt. Alkalmilag maga a király rendelte el egy-egy szökőhónap beiktatását. Természetesen a papok számításai és tanácsa alapján. Legtöbbször csillagászati jelenségek alapján döntöttek az év meghosszabbításáról. A mezopotámiai naptár szerint a tavaszi napfordulónak (március 21.) az év első hónapjára, az őszinek az év hetedik hónapjára kellett esnie. Mikor a tavaszpont már a második hónapra esett volna, akkor elrendelték a 13. szökőhónap beiktatását. Idővel az alkalmi kiigazításokat felváltotta egy olyan rendszer, amikor az évek ciklusán belül meghatározott sorrendben követték egymást a 12 hónapos rendes, és a 13 hónapos szökőévek. Először 8 éves ciklust használtak, később a babiloni korban már 19 éves ciklussal számoltak, melyben 12 rendes és 7 szökőévet (13 hónapos év) helyeztek el. A 13. hónapot általában a tavaszpontot megelőző hónap után helyezték el, kivéve a 19. évet, (a ciklus utolsó évét) mikor az őszpontot tartalmazó hónap után illesztették be. Ez a rendszer az iszlám hódításokig (i.sz.VII.század) állt fenn. Az Új Évet (akítu) a tavaszi napéjegyenlőség idején ünnepelték. Ez a tény a körrel együtt még jobban kihangsúlyozza a Kos csillagkép 0. fokát, mint kiindulópontot az időben és a térben egyaránt. A hónapoknak különböző neve volt, az egyes dinasztiák alatt, különféle városokban más-más elnevezéssel illették őket, előfordul, hogy egy hónap neve egy másik városban egy másik hónapot jelölt. A sumér reneszánsz alatt a nippuri kalendáriumban a következő hónapnevek voltak: 1. hónap - Bára-zá-gar 2. hónap - Gud-si-su 3. hónap Sig-ga 4. hónap - Šu-numun 5. hónap - Ne-izi-gar 6. hónap - Kíg-Inanna (A betakarítás(Inanna, mint termékenység istennő) feladata 7. hónap - Du-kù 8. hónap - Apin-dug-a (szántás hónapja) 9. hónap - Gan-gan-é 10. hónap - Ab-ba-é 11. hónap - Zíz-a 12. hónap - Še-sag-ku (Lagasban 11. Urban 1. hónap, Ummában 1.hónap, Drehemben 12. Su-sin előtt, Su-sin után az 1. hónap) A holdhónap 15. napjának Sabbatu volt a neve. A holdhónap utolsó napjának neve Bubbulu. Az órákra való osztás a sumér számolási módszerre nyúlik vissza. Ők a tízes számrendszer mellett a nagyobb egységek jelölésére a hatvanas számrendszert alkalmazták. A napot, csakúgy mint a kört, 360 részre osztották. A napot és az éjszakát egyaránt 6-6 órára osztották, így kettős órákkal számoltak. Ez a módszer nagyjából megfelelt az akkori legpontosabb időmérő eszközöknek, a napóráknak. Ismerték és használták a homokórát is. Sumér óra sematikusan, a napkelte pillanata: vissza Sumér Építészet: A sumér építészet jellemzői: (Mesterséges) Magaslat tetejére épít, ovális fallal veszi körül, az építmények napon szárított, vagy égetett agyagtéglából épült falait pilaszterek (falisávok) tagolják. A függőlegesen tagolt falfelületeket a fekete-fehér-vörös színek kontrasztjával ékesítik. Geometrikus mintákkal díszít. Az épületegyüttesek négyzetes alaprajzú udvar körül helyezkednek el. Kezdetben a kor szinte mindenben utánzott valamit és valami korábbinak a látszatát akarta fenntartani: többek között a későbbiekben megszűnt tektonikus (=logikusan felépített szerkezeti rendszer, mely az építészeti elemek erőfelvételére/terhelésére és levezetésére szolgáltak) felépítési rendszert és a maradandó anyagból, kőből való megépítés illúzióját. Fatörzsekből készült fal utánzata téglából, terrakotta szegekkel diszítve: Erről a termékeny síkságról hiányzott a fa, a kő és az ércek. Az építkezéshez csak a folyó hordalékából származó agyag állt rendelkezésre, ebből készítették a napon szárított téglát. Érhető, hogy ez a kevésbé tartós anyag mára tönkrement, és a városok helyén ma már csak alaktalan halmok, tellek láthatóak. Dél-Mezopotámián keresztül haladtak a karavánutak, a kereskedőutak, tengeri kikötőik voltak melyek vásárhelyeket hívtak életre. Az utak mint érrendszer fogták egybe az Országot. Mindez segített kialakítani a városias műveltséget, és egységesítő hatást gyakorolt a peremkerületek felé is, hozzájárult a civilizációs műveltség elterjedéséhez. A kultúrált társadalom, a városi élet, a civilizációs eredmények hozzájárult, hogy szellemileg függetlenedtek a környezettől és ez együttjárt az elvonatkoztatott gondolkodási készség fejlődésével. A kereskedelemmel való foglalkozás, a szervezett élet természetes következménye lett a racionális észjárás kifejlődése. Mndezt az építészetük is kifejezte. A lenyűgöző méretek mellett az épületrészek és terek ésszerű elrendezésűek, egymáshoz logikus módon kapcsolódnak. A racionalizmus eredményeképp egyfajta funkcionalizmus rendezte az épületbeosztást, egységesítette a formavilágot. A városkapunál, - de a városon belül - volt a város szíve, a piac, a találkozóhely, olyan központi hely, mint a görögöknek az agóra. Így a városba érkező kereskedők és különféle népség nem kellett, hogy a város utcáin áthaladjon a lakók nyugalmát zavarva. Így csökkentették a belső forgalmat, mely a kereskedők nélkül is viszonylag nagy volt, hisz a templomkerületekbe rendszeresen érkeztek zarándokok, hívők más városokból. Építettek gátakat, zsilipeket, gabonasilókat, raktárakat, templomokat, kikötőket, rakodópartokat, rezidenciákat, magánépületeket. Mezopotámiában a világi építészet sem elégedett meg a szükségletekkel, mert ezt is nem egyszer monumentalitás jellemezte, a lakóházépítészet igen fejlett volt. A lakóházak központi udvart foglaltak magukba. Külső lépcsősor vezetett fel a lapos tetőre. A házak gyakran több szintesek voltak, ilyenkor külső lépcsősoron, függőfolyón lehetett feljutnia a felsőbb szintekre, a szobák a folyosóra nyíltak, illetve az udvarra, egymástól elkülönülve. A terek általában sík lefedésűek voltak, a helyiségek általában téglalap alakúak, melyre fagerendás síkmennyezet borult, és mivel az épületek teteje is tartózkodási helyül szolgált, járható lapostetőket készítettek. Meglehetősen gyakori volt a lakóházakban a fürdő. Vízvezetéket használtak. Kezdetben csak a csatornákat és vízvezetékeket boltozták, később az épületek felépítményeiben is szerepet kapott. A városfallal körbevett városok összefüggő keretet adtak a városnak, benne az épületek jellegzetes városi épületek voltak, a velük járó igényességgel. A lakóházak magánkézben voltak. Az uralkodó palotája nem a város szívében helyezkedett el, hanem szinte függelékként a várostest mellé épült, elszigetelve. (Természetesen azért a városfalon belül.) Az épületek zöme sokterű rendszer volt, és térelemének nagyságrendi vagy elhelyezkedésbeli kiemelésében és a többinek az alárendelésében nyilvánult meg. Egész építészetüket jellemzi a vertikálitás, a felfelé törekvés. Az épületek belsejében a függőleges tengely körül bontakozott ki egy központos térrendszer. Az aszfaltot (bitumen) szigetelőanyagnak, kötőanyagnak, illetve útépítésnél használták. A bitument vagy szurkot a kőolaj bányászatból nyerték. Főleg az Eufrátesz mentén, és északon, Kurdisztánban bányászták. A vizes talaj ellen az épületeket vagy teraszra, vagy kettős falakra alapozták és pedig mélyen. Az alapfalakat kisuval (egy külső falgyűrű) vették körbe. Később használták a boltozást. Az épületek anyaga az agyag volt. A terasztemplomokat is udvarhoz kapcsolták, melyet lakóházak és raktárak egészítettek ki. Valószínűleg kolostortemplomként funcionáltak. A terasztemplomokat is oválisan körül kerítették. A legkoraibb időkben szíjtéglával falaztak. A templomok rendkívül misztikus helyek. A helyiségeket a kapukon beáramló fény világította meg, mert ablakokat általában nem vágtak a falakba. Ha mégis vágtak réseket, abba átlyuggatott agyaglapocskákat helyeztek. A templomok belsejében mécsesek, fáklyák világítottak, füstölőket égettek. Az ajtókat és a kapukat kávával vagy káva nélkül képezték. Az egy- és kétszárnyú, megvasalt ajtólapok forgását a küszöbkő sarkaiba vésett félkör vagy negyedkör alakú mélyedésekbe helyezett réz- vagy bronzperselyek biztosították. A templomokhoz, a nagyobb épületekhez, palotákhoz, általában az építkezésekhez a fát a hegyvidékről szerezték be. Cédrusfát, ciprust, ébenfát, tölgyfát, puszpángot. Minden városban magtárak és raktárak sorát építették a templomok mellé, oda gyűjtötték össze a felesleget élelmiszerből, gyapjúbúl, lenből, lencséből, babból, mindenből, amit a kereskedelemben használtak, illetve ami a papok, munkások ellátmányát képezték. Ezekben a raktárakban tartották a más vidékekről beszerzett építőanyagot, a fát, a doleritet (diorit), a nemes- és drágaköveket, mindenféle nyersanyagot, és a feldolgozott késztermékeiket is. Ilyen épületekben tartották a város irattárát is, melynek tábláin mindenről pontos elszámolást vezettek. Nem meglepő, hogy gazdagságuk, civilizációjuk egyre kívánatosabb lett a környező népeknek. A terasztemplomok építészetileg máshogy néztek ki, mint a zikkuratuk vagyis toronytemplomok. A zikkuratu formailag téglalap vagy négyzet alapú, három, illetve hét lépcsőzetből, teraszos alépítményből és az ezt megkoronázó szentélyépületből állt, melyhez rámpákon vagy lépcsősoron lehetett feljutni.A zikkuratu egymásra helyezett, fokozatosan kisebbedő, rézsűsfalú teraszokból jött létre. A lépcsők közül kettő szimmetrikus elhelyezésű, jobbról-balról a teraszfalhoz simulva futott az alsó (első) teraszig, a harmadik lépcső ezekre merőlegesen két bástyaszerű tömb között a szentélyig emelkedett. Az épületet falisávrendszer tagolta, vizesedés ellen szivárgónyílások sorát helyezték el benne. A színszimbolikának megfelelően más-más színűek voltak a teraszok: vörös-fekete-fehér. Jelentése pontosan nem ismert. Elképzelhető, hogy a három létsíkot jelentette: a földi életet, az alvilági létet és az öröklétet, az istenek síkját. Vagy felfoghatjuk úgy is a suméroknak ezekhez a színekhez való ragaszkodásukat, mint örök mementót és tisztelgést Atlantisz emléke előtt, ahol ugyanez a színvilág jellemezte markánsan az egész szigetet, mert ilyen színű köveket lehetett bányászni a szigeten és mindent ezekkel a színekkel illetve kövekkel burkoltak - ahogy Platón a Kritiasz dialógusban leírta. A csatornákról nem is beszélve. Ez a fajta hagyománymentés nagyon is beleillik a sumérok lelkivilágába. (Atlantisz vázlatos képe Platón leírása alapján) De érdekes és elgondolkodtató adalék a vörös-fekete-fehér színvilághoz, a Tabula Smaragdinából ismert Hermész Triszmegisztosz tanítás szerint: a Kő, amely nem más mint az Egy, vagyis az Egyetlen, a Tökéletes másik neve. A Kőnek három színe van: fekete fehér és vörös. Az alkímiai művelet nem más mint a teremtő folyamatok példája. Ha a Követ, mint ősanyagot használni akarjuk, először kezelhetővé kell tenni. Először a Bölcsek Köve segítségével két részre osztjuk, majd további folyamatokkal négy részre. A teremtés különféle szintjein egymásnak megfelelő síkok vannak. Miután a szétválasztás megtörténik, az egyik rész a föld, az leszáll, a másik a spiritus, mely felszáll, és a spiritus, ez az anyag az, mely majd felemeli a Követ. Így a szétválasztás után ünneplik a mennyegzőt. Egy az Isten, minden teremtett dolog ugyanabból, a differenciálatlan ősanyagból származik. Amikor a Harmadik végre magára talál, belső késztetésből és nagy örömmel felszállhat a földről a mennybe, részesedve az alsó és felső erőkből, ettől válva erőssé és diadalmassá az Egy világosságában és megmutathatja erejét. Amikor a Háromság ismét a minden szennyezőtől mentes Eggyé vált, az elme ellentmondások nélkül felfogja valamennyi titok misztériumát. A Szellem fénye állandóvá válik és a bizonytalanság, kétség eltávozik értelmünkből. A desztilláció és az újraegyesülés eredménye uralkodik a kevésbé szilárd anyagon, és éppen saját szubtilitása miatt áthatol és uralkodik a magánál tisztátlanabb és csak látszólag spirituális anyagokon is. Nem csak a kő színe és a zikkuratuk színe között vonható párhuzam, de az átalakítás misztériuma is hasonlít a zikkuratukhoz tartozó temenuban elhelyezett gigunuban végbemenő titokzatos szertartásokhoz, hol a mindenkori király és egy istennő, illetve ha királynő volt az uralkodó a királynő és egy isten nászára került sor. Ha figyelembe vesszük, hogy az első Tabula Smaragdina fordítások mind arab kéziratokról készültek, abból az időből, mikor még fennállt a Szaszanida Birodalom de már az iszlám-arab hódítások is a végükhöz közeledtek, a korban mikor még ismerték, ha már nem is gyakorolták az ősi szertartásokat, érdekes következtetésekre jutunk. Nevezetesen, hogy a sumérok ősidőktől ismerték és gyakorolták a Kő szublimálásának folyamatát, élő, alkalmazott misztérium volt. A másik érdekesség, ahogy az a vonal elvezethet minket Atlantiszhoz az a legendának tűnő ismeret, hogy Hermész Triszmegisztos nem volt más, mint egy Atlantiszról Egyiptomba menekült személy gyermeke, így az atlantiszi beavatási hagyományok ismerője és folytatója, sőt az egyetlen aki áthagyományozta az utókorra, még akkor is, ha ma ezt a misztériumot megérteni már képtelennek látszunk. De ami a legizgalmasabb, hogy mindez Sumér földi közvetítéssel maradt fenn. És ezt nem az arab kéziratok bizonyítják elsősorban, hanem az atlantiszi - a Kő - és a sumér színvilág. Hogy ezek a rejtélyek egy csoportba tartoznak, és egymással összefüggenek ezt tovább nyomatékosítja Ningirszu azon tökéletesen rejtélyes hatalma, hogy a kövek sorsának meghatározását kapta jutalmul az istenektől, sőt magának a szent kőnek, a doleritnek a tisztelete is. A szentély falai kékszínűek voltak. A zikkuratukról bizonyossággal mondhatjuk, hogy nem sírok voltak (mint ahogy ezt némely piramisok esetében állítják, bár bizonyítani nem tudják), hanem szentély célját töltötték be, ahol az ég és a föld hatalmi erői találkozhattak és egyesülhettek. Hagyomány szerint az égi és földi hatalmi erőinek egyesülése az Isten és a Királynő vagy az Istennő és a Király közötti nász formájában történt meg, a zikkuratu elkülönített szentélyében (termében), amely általában a temenuban (a fallal körülvett tulajdonképpeni szentélykörzet) külön épületként volt elhelyezve, ez volt az úgynevezett "gigunu". Később a toronytemplomnak (az égi szentélyt jelképezte) megépítették egy földi templomban (terasztemplom) a tükörképét is, és ebben a kettősségben testesült meg maradéktalanul a kozmosz egységességének a hite. Sok helyen a terasztemplomot és a toronytemplomot egymás közelébe építették. A zikkuratu világmindenség jelkép volt. A későbbi korokban, valószínűleg egyiptomi mintára hajót a zikkuratu mellé is földeltek el. (Ur) A templomnegyedekben több kapun át lehetett bejutni, melyeknek külön neve volt. A templomokban a különböző részekbe is más-más nevű kapuk nyíltak. Az Észagilába (Babilon) 12 kapun át lehetett bejutni, igaz ezt a kort már nem tekinthetjük a sumérok korszakának, de a sumér kultúra folytatólagos volt, így feltételezhető, hogy a kapunevek áthagyományozódtak a sumér korszakból. Mindenesetre ezek a kapunevek beszédes nevűek és gyönyörűek: Napkelte-Kapu Bőség Kapu A Védőszellem kapuja (Itt a hívőt megölelte a enkum/ninkum/lamasszu vagy sédu (Különböző megnevezése a pártfogóistennek, személyes óvó istenek, akinek neve is van. Mindenki maga választotta a lamasszuját, és mindenkinek volt. A mai értelemben védőangyal szerepük volt.) A Jó Egészség Kapuja Élet kapuja Hajnalodás Kapuja (az újjászületésével találkozhatott az, aki nagy veszedelemből szabadult, hogy ez pontosan mit jelent, nem tudni) Fénylő Jósjelek Kapuja Feloldozás Kapuja (bűnök egész sorából) Imádás Kapuja (ezen belépve imádkozott az istenhez a hívő) Szenvedéstől Szabadulás Kapuja A Tiszta Víz Kapuja (Itt tiszta vízbe mártott tamariszkusz vesszőből hintették meg és varázslóigét mondtak az emberre a papok) Dús Termés Kapuja Teljesség Kapuja (ezen át belépve Isten elé járult. Érdekes, hogy itt nem imádkoztak, sokkal inkább a csend birodalma volt ez a szentély). A "Végső Kapukon Túl" az emberi életen túli területet, az Öröklétet, Isten Birodalmát jelentette. A templomok központi helyén mindig megtalálható volt egy dolerit kő, a szent kövük (baitülosz). Vizet inni hajoltak föléje, illetve szertartások is zajlottak körülötte. A dolerit kő Ninurta szent köve volt, a legtöbbre becsült kőfajta, ebből készítették szobraikat is. Az épületek tájolásában különféleképpen jártak el. Van példa arra, hogy városok utcarendszerét, a széljárásnak megfelelően jelölték ki, a palotát oldalfalival az égtájak fel fordították. Legtöbbször azonban az épületek sarkait orientálták a pólusok felé. Nem szokatlan a kör formájú városalaprajz. A tetőkre földet hordtak a tűz és a forróság ellen. Az épületeket vörös, fehér és fekete színekkel tagolták. A magasra emelt talapzatok súlyos, masszív tájhatást adtak. A házak falait és a várost körülkerítő falakat is rendkívül vastagra szabták, egyrészt a hőség és a tűzvész, másrészt egy esetleges ostrom ellen. A vörös-fekete-fehér színegyüttes preferált volt a sumér kultúrában. Még cserépedényeiket is így festették. A téglafalakat az ősidőktől kezdve burkolták. A vert falból, napon szárított téglából készült falak felületét kezdetben kúp alakú mészkőből készült "szegekkel" borították be, ezzel a módszerrel védték is a falat, de szellőzését is biztosították. A mészkőszegek helyett később terrakottaszegeket alkalmaztak, melyek fejlemezkéje négyzet-, kör-, rombusz-, rozettaformára alakították és színes mázzal vonták be. Rendkívül aprólékos munkát igényelt a kivitelezésük és diszítőelemként való felhasználásuk. Mindezek a nyilvánvaló, szemetszúró sumér építészeti sajátosságok is azt igazolják, hogy a sumérok hegyes vidékről érkeztek a mezopotámiai alföldre, úgy ahogy mítoszaikban emlékeznek. Ugyanakkor ott van a királylista, nem feledkezhetünk meg a vízözön előtti kor királyairól, és városaikról. A mai magyarázatok az ősi idők jellemzőire, szimbólumaira, eposzaikra, mítoszaikra, világnézetükre hihetetlenül elvont, bonyolult, itt-ott homályos magyarázattal szolgálnak, ami ha igaz, akkor egyúttal azt is jelenti, hogy a jelenkor emberi gondolkodása nem fejlődés, hanem folyamatos lepusztulása eredménye. És hiába az űrkutatás, a felsőbb matematika, a kvantumfizika, a műszaki-technológia, a tudástól ami valaha az emberiség birtokába volt egyre távolodnak, a lényegit tekintve a teljes felejtés és menekülés állapotába van. Vagy ha ez nem tetszik, el kell fogadni, hogy minden információ amit az ősök az emberiségre hagytak, irásos és nem írásos emlék, szó szerint igaz, tisztességesen átadott története az emberiségnek. vissza A Sumér Városállam: Sumér legfontosabb gazdasági, politikai és jogi egysége a városállam volt. Sumér valamennyi városa valamilyen folyó vagy főcsatorna partján épült. Legfontosabb városállamai: Eridu, Ur, Uruk, Nibru (akkádul Nippur), Lagas, Larsza, Surripak. Nibru volt talán legszebb közülük. A városok élén az enszi, később a lugal állt, mint helyi uralkodó. A városoknak más-más védőistene volt, ő volt a város főistene. A városállamok önálló identitását a főistenük temploma és annak kultusza fejezte ki. Társadalmi berendezkedésükre jellemző volt a főpapi és királyi hatalom különválasztása, később a páteszi (pátesz) személyében ez jobban összefonódott. Elsősorban védelemre és nem hódításra rendezkedtek be. Városaikat fallal kerítették körül, tornyokkal erősítették. A városfal a politikai önállóságot (is) jelképezte. A sumér kultúra hanyatlásától, a hódítások utáni korszaktól ismerték az adósrabszolgaság formáját. A szolgák jelet viseltek testükön. (homlokukon?) Eridu város védőistene: Enki/Éa volt, a Nagy Varázsló. Eridu a varázslás székhelye, a hatékony ráolvasások hazája. Mikor a királyság alászállt az égből Eriduban volt először a székhelye. Eridu mesterséges dombra épült város volt, csakúgy, mint az ősi sumér városok mindegyike. Sumér első királya Alulim, aki 28 000 évig uralkodott. Őt Alalgar követte, és 36 000 éven keresztül uralkodott. Enki szentélye minden történelmi korszakban nagy becsben állt, mindig újjáépítették. Enki templomában halmaszkos papok végezték a szertartást, cipót és halat áldozva az istennek. Zikkuratuja és két palotaépülete is volt. Eridu papjai ismerték az oldó- és kötőigéket, és rendszeresen használták rontás ellen. Rontás előmozdítására használtak viaszbábokat is. Az elátkozottság csomója volt valakin, ha úgy érezte, hogy rontás van rajta. A csomó kioldása a rosszsorstól/rontástól való megszabadulást jelentette. Átokmondásért és átkok levételéért mentek Eriduba a zarándokok. Az eridui átok volt a legfélelmetesebb kötés. A mágikus szertartások egyik eszköze a dob és a dobverő volt. Enki papjai mellett Eriduban Nina istennő szentélyében (Émašgi) papnői álomfejtéssel foglalkoztak. Eridu valami másban is fontos szerepet töltött be, hogy miben és miért az ugyancsak homályos, de rejtélyes utalás történik rá a Gilgames c. eposzban Enkidu siratásakor: "Sirassanak a hírvivők, kik Eridba futottak neveddel!" Eriduban a 20. század első felében 18 építészeti réteget tártak fel a régészek, 18 egymásra épült szentély romjait találták meg, és ez egyedülálló a régészet történetében. Ez a 18. szentély a mai napig a világ legrégebbi ismert szentélye. Olyan templomszerkezetet sikerült rekonstruálni, melynek egyszerű alaprajza már tartalmazza mindazokat az elemeket, melyek az évezredek folyamán napjainkig nyomon követhetők. A bejárati ajtó egy hajóból nyílik, melynek végén a négyzetes alaprajzú szentélyben áll az istenség oltára. Sumér jellegzetesség azonban, hogy az áldozati asztal a templomhajóban áll. Eridu városfalait Agedei Sarrukín (i.e.2334-i.e.2279) romboltatta le. Eridu vezető szerepét Ur vette át. Ur védőistene: Nanna/Nannar/Szín Holdisten. A jósjelek megfejtésének titkát Nannar tanította, ezért a legfőbb jóshely Urban volt. A jóst "kérdező"-nek hívták. Igazlátónak nevezték, aki a bemutatott áldozatokban keresett magyarázatot. A Titkok Helye - így nevezték azt a helyet, ahol igénybe lehetett venni a szolgálatait. Beszélgető ember - a holtakat faggatta egy-egy ügyben. A város fénykorában hasonló szerepet töltött be mint Babilon a jóval későbbi időkben. Egészen a Káldeus korig gondozták, kiegészítették, lakták hírneves épületeit. Ur tengeri kikötőváros volt, az Eufrátesz torkolatánál feküdt. A várost vörös színű mesterséges dombra telepítették, így környezetéből messze kiemelkedett. A folyó nagy ívet vető öblébe feküdt, köréje csatornarendszert vontak. Két kikötője is volt, egy Nyugatra, egy pedig Keletre. A város felső harmadának közepét foglalta el a négyszög alakú formába zárt falakkal körülvett vallási, uralkodói és közigazgatási környezet, ennek két oldalán volt a két kikötő. A lakónegyedek főleg a déli részt foglalták el, szabálytalan utcarendszerrel. A városközpont északi részén helyezkedett el Nannar holdisten zikkuratuja. A holdisten temploma a temenu nevezetű udvarban emelkedett, melyet térüreges falazat vett körül. Temenu-nak hívták a fallal körülkerített szent kerületet, templomkerületet avagy a kultikus központot. Szentélyt, kincsesházakat, fogadóépületeket foglalt magába az egyébként nyílt térség. Területe sérthetetlen volt, fegyverrel tilos volt megközelíteni. A zikkuratutól északra helyezkedett el Nannar földi temploma (az égi szentély (zikkuratu) tükörképe.) A zikkuratutól keletre volt Nannar díszudvara, egyik sarkában foglalt helyet a gigunu, másik oldalán volt a törvénykezés, és gyűlésezés helye. Az udvart is monumentális térüreges falazat vette körül, két bejárattal, két-két szemenéző kapuval, szimmetrikus térrendet jelölve ki. A zikkuratuval szemben délen Ningal úrnő temploma emelkedett. Díszudvar egészítette ki a templomot , mellette raktárépülettel. Ezektől kicsit távolabb, eltérő tájolással emelkedett a királyi palotaegyüttes. Ennek szomszédságában találták meg az ún. királysírokat, benne emberáldozatra utaló jelekkel. A királysírok tömegsír képét mutatták. Találtak olyan sírt, ahol 68 nőt és még több férfit temettek az uralkodóval egy sírba. Ez annál is meglepőbb, mert semmilyen utalás nem történik arra, hogy a király halálakor emberáldozatot hoztak volna. Sem a sírépítészet, sem az emberáldozat nem tartozott meghatározó módon a sumér építészethez, ezért a lelet minden szempontból kivételnek számít. Uruk védőistene: Anu és Innin Inninnek, avagy Istárnak később Ninivében és Babilonban is hatalmas kultusza volt Mardukkal együtt. Anu temploma a Fehértemplom több mint 12 méter magas mesterséges dombra épült. Inanna templomának fekete-fehér-vörös mészkőszögekkel diszített falai mértani mintát rajzoltak ki. Inanna mellékneve más vidékeken gyakran "Urkittu" vagyis uruki. Az Anu-Inanna templomnegyed neve: Éanna. Uruk városa kettős rendszerű fallal volt körülkerítve, a belső fal vastagsága meghaladta az 5 métert, a falakat mintegy 900!!?? félkör alakú bástyával erősítették meg, és mindössze két kapuval törték át. Az egyik a kikötőre nyílt. A város az Eufrátesz egy kanyarulatában helyezkedett el, területe mintegy 7,2 négyzetkilométer volt, valamivel kisebb mint Budapest XIX.kerülete, Kispest. (Mellékeltem egy térképet, hogy arányaiban láthassuk. A pirossal jelölt terület Kispest.) A sokat emlegetett Gilgames Uruk egyik (valóban létező) királya volt, a királylista szerint 126 évig uralkodott. A róla szóló sumér legendákat, történeteket fűzték egységes egészbe a ma Gilgames eposz címen ismert alkotásban.(ie.1900-i.e.1800). Nibru (akkádul Nippur) védőistene: Enlil és Ningirszu/Ninurta Nibru elsősorban a tudományok központja volt, Enlil templomát Ékurnak (az Ország háza) hívták. Nibru zikkuratujának neve: Dúranki ("Ég és Föld kapcsa"). Enlil mellett fia, Ninurta volt a város másik védőisten volt. Temploma: Éninnu. Jelentése: "Az Ötven Háza" Ninurta később a harcias hódító népek, különösen az asszírok egyik legfontosabb istensége lett. A hős harcos, az igazság és az Ország védelmezője a Hősök Kapuján át fogadta látogatóit szentélyében. Nibru város templomkerületét "Uzumua/Uzuma"nak nevezték. Nibrut is mesterséges dombra építették, napjainkban a sikságból 20 méter magasan emelkedik ki. Nibruban is voltak jóshelyek. Nibru területéről előkerült egy ékírásos térkép, mely a város fő építményeinek helyét jelöli, kb. i.e.2. évezredből. Surripak védőistene: Szud, Niszaba gabonaistennő lánya, szintén gabonaistennő. Nevének jelzője: "a levegőég úrnője". Hívták Ninlilnek is. Enlil felesége. Szentélyének neve: Émah ("A Fenséges Ház(a)") A sumér királylista szerint A Vízözön előtti korból az öt sumér városból Surripak az utolsó, ahol az égből alászállt királyság székelt. Surripakban az ásatások során nagy mennyiségű ősi sumér szöveget találtak, melyek egyenlőre megfejtetlenek. Lagas védőistene: Ninurta - temploma: É-Nínnu. Szentélyébe a Hősök Kapuján át lehetett bejutni. A városállamhoz tartozott még egy kisebb, délre fekvő város, Nina is. Umma városállammal sokat háborúztak. Lagas városának területén találták meg több darabban az egyik leghíresebb sumér reliefet, a Keselyű-sztélét. A sztélé Éannatum lagasi uralkodónak Umma város feletti győzelmét örökíti meg. A feliratban a király maga meséli el, hogy álmában megjelent Ninurta (Ningirszu) isten és győzelmet ígért neki. (Érdekes, hogy ez a történet mennyire hasonlít Nagy Konstantinus álmára, akinek álmában a Khi-ró jel jelent meg, majd egy hangot hallott, amely győzelmet ígért neki a jel védelme alatt.) A sztélén a lándzsájukat előreszegező katonák az ellenség ruhátlan tetemein gázolnak át, a többi töredéken a csata jelenetei látható, valamint Ningirszu isten egy sassal amely karmai között a legyőzött ellenséget gúzsbakötő hálót tartja. Larsza védőistene: Utu (Samas akkádul) napisten. Szentélye az Ébabba/Ébabbar ("A Ragyogás Háza") zikkuratu volt. Uruktól keletre, mintegy 25 km-re található. vissza Csatornázás: Az egyik legjellegzetesebb tevékenységük. A sumérok mezőgazdasági tevékenysége nem egyszerűen azt jelentette, hogy a folyóktól ástak néhány árkot és locsoltak, amikor kedvük tartotta. Előfordult, hogy évente háromszor is arattak. Mindez fejlett és szervezett csatornázási feladatokat igényelt ezen a forró, esőhiányos vidéken. Csatornázó- és öntözőtevékenységük rendkívül fejlett volt. Gátakat raktak, mérnöki precizitással csatornákat ástak, mégpedig úgy, hogy később továbbfejleszthetők legyenek. Vízállás-jelző állomásokat állítottak fel, központilag szabták meg a kiosztható vízmennyiséget. Minden egyes földparcella azonos méretű zsiliprendszeren át kapta a vizet a föld nagyságához mért időn át, amit hivatalnok mért órával. A kiosztható vízmennyiséget egy központi hivatal számította ki a vízállás alapján. A töltéseken utakat építettek ki, hidak vezettek át a csatornákon és mindezeket karbantartották. A legnagyobb csatornák fenekét burkolták. A városokban nem volt ritka, hogy a templomkerülethez nyilvános fürdőmedence tartozott. A csatornákból vízkerék, emelőgép juttatta az árkokba a vizet. A lisztet a csatornák menti malmokban őrülték meg. (Sajnos a csatornák mentén a megemelkedett talajvízszint elősegíti a szikesedést. Napjainkra a mezopotámiai alföldnek több mint a fele elszikesedett terület.) vissza Sumér Kereskedelem: Fizetőeszköznek egymás között nemesfémet használtak. A környező népekkel kereskedve elsősorban gabonával és élelmiszerrel fizettek. Meghatározták egy árpaszem átlagos súlyát is, hogy milyen mérleggel mértek ma már nem tudjuk, de a legkisebb súlymérték a "se" volt, ami egyetlen árpaszem átlagos súlya volt. A "gin" ennek a 180-szorosa (ez picit kevesebb volt mint 1 dekagramm), a "mana" a ginnek a 60-szorosa volt, ez picit több mint ma a fél kilogramm. Előfordult, hogy a környező népek nem akartak kereskedni a sumérokkal (gazdasági embergót vezettek be ellenük), talán azért, mert féltek a hatalmuktól és nem akarták tovább erősíteni az amúgy is erős sumérokat, talán csak irigységből, vagy megakarták őrizni elszigeteltségüket. Végül Sumér valahogy mindig rávette őket a kereskedésre. Mindenekelőtt a fát, az ércet, és a drágaköveket kellett importálniuk. Az obszidiánt Anatóliából importálták és az örmény hegyvidékről. A bitument vagy szurkot a kőolaj bányászatból nyerték. A szurkot szigetelésre, építkezésnél, útépítésnél használták. Főleg az Eufrátesz mentén, és északon, Kurdisztánban bányászták, onnan szállították a kereskedők délre. vissza A Sumér Királylista: Ékírásos forrás, mely a sumér uralkodókat az ősidőktől az iszini dinasztia végéig (kr.e.1817) sorolja fel. Királylistának nevezik a királyoknak azokat a felsorolásait, melyekben uralkodási éveik számát is feltüntették. A legrégebbi ilyenfajta listát Elő-Ázsiában találták, egy négyszögletes, mintegy 20,5 cm magas kőhasáb, melyen mindazok a mitikus uralkodók fel vannak tüntetve, akik a világ teremtése és az özönvíz között uralkodtak. Ezt a listát a WB444 jelzéssel, óbabiloni királylistaként tartják számon a kutatók. Az eredeti királylistát az oxfordi Ashmolean múzeumban őrzik (AN1923.444). A következő linken tekintheted meg: http://www.ashmolean.org Ugyanerről az oldalról elindulva a hasáb négy oldaláról és magáról a hasábról olvashatunk ezen a linken, Királylist - négy oldala valamint ősi közel-keleti terrakotta szoborkatalógusban lapozgathatunk itt: Szoborkatalógus - Ashmolean A sumér királylista eredeti változata feltehetően ősrégi, a megtalált lista a másolatok másolatának a másolata lehet. A sumér királylistát valószínűleg a III. Uri dinasztia alatt (akkád dinasztia volt) (i.e. 2100 körül) egészítették ki, később még újabb uralkodókkal bővült a lista. (Különböző fordításokban az uralkodási évek száma eltérő, nem egységes.) Nagyon valószínű, hogy a lista kibővítését a lineáris történelemszemlélet jegyébe végezték, és vele igényüket fejezték ki Mezopotámia egyesítésére, a sumér királyok egyenesági leszármazottainak tekintve magukat. A királylista szerint a királyság egyik sumér városból a másikba vándorolt. A királyokat Vízözön előttiekre és Vízözön utániakra osztja. A sumér királylista szerint az özönvíz előtt 8 király uralkodott, mindegyik hihetetlenül hosszú ideig. Ezek a hosszú uralkodási szakaszok még a Vízözön utáni két dinasztiánál, Uruk és Kish királyainál is megjelentek. "Amikor a királyság az égből leszállott, Eriduban lett a királyság. Eriduban Alulim volt király, 28 800 évig uralkodott. Alalgar 36 000 évig uralkodott. Ketten királyok 64 800 évig uralkodtak. Eridu királysága megdőlt, a Királyság Badtibirára szállt át. Badtibirában Enmenluanna 43 200 évig uralkodott, Enmengalanna pedig 28 800 évig uralkodott, Dumuzi isten pedig, a pásztor, 36 000 évig uralkodott." (M.Hegyi Márton fordítása) Az összes Vízözön előtti királyság felsorolása saját fordításban: "Miután a királyság leszállt a mennyből, a királyság Eriduban volt. Eriduban Alulim lett királlyá; 28 800 évig uralkodott. Alalgar (Alaljar) uralkodott 36 000 évig. A két király uralkodott 64 800 évig. Akkor Eridu elbukott és a királyság Bad Tibirához került. (a királyságot Bad Tibira szerezte meg?)(a királyság Bad Tibirát választotta?) (Egyáltalán nem mindegy, de több módon lehet fordítani.) Bad Tibirában Enmenluanna (En-men-lu-ana) uralkodott 43 200 évig. Enmengalanna (En-men-gal-ana) uralkodott 28 800 évig. Dumuzi, a pásztor uralkodott 36 000 évig. A három király uralkodott 108 000 évig. Majd Bad-Tibira elbukott és a királyság Larakhoz került. Larakban En-sipa-zi-anna (En-sipad-zid-ana) uralkodott 28 800 évig. Egy király uralkodott 28 800 évig. Aztán Larak elbukott és a királyság Zimbirhez került. Zimbirben Meduranki (En-men-dur-ana) lett királlyá, uralkodott 21 000 évig. Egy király uralkodott 21 000 évig. Akkor Zimbir elbukott és a királyság Surripakhoz került. Surripakban Ubur-tutu (Ubura-Tutu) lett királlyá, 18 600 évig uralkodott. Egy király uralkodott 18 600 évig. Öt városban nyolc király, ők uralkodtak 241 200 évig. Aztán a Vízözön átsöpört." Az öt Vízözön előtti város, ahol a királyság székelt és a vízözön előtti királyok neve: Eridu 1. Alulim 28 800 évig uralkodott 2. Alalgar: 36 000 év. Bad-Tibira (Védőistenei: Inanna és Dumuzi) Bad-Tibira helye bizonytalan, valahol talán Umma mellett lehetett. 3. Enmenluanna (Ammilu'ann) 43 200 év 4. Enmengalanna 28 800 évig 5. Dumuzi 36 000 év Larak Helyileg nem beazonosított. 6. En-sipa-zi-anna 13 800 év Zimbir (Sippar) "Madárváros". Ma Sipparként említik. Valószínűtlen, hogy jól azonosították be az Eufrátesz mentén, Babilontól északra 60 km-re. A város védőistenei voltak: Utu és Istár (Anunit, mint akkád harci istennő). Egyesek szerint azonos az ótestementumban említett asszír várossal, Sefárvaimmal. (Királyok II. Könyve 17:24) 7. Meduranki 7 200 év Surripak, Surrupak, a város Ninlilnek (Szud) volt szentelve. Nippurtól délre helyezkedett el, nagyon valószínű, hogy az Eufrátesz mentén. 8. Udar-tutu/Ubar-tutu/Ubur-tutu 36 000 évig, (más változatban 18 600 évig) a Vízözönig uralkodott.