2013. július 3., szerda

A 907-es pozsonyi csata.

A 907-es pozsonyi csata tananyag a West Point Akadémián
2013. július 02. 09:09
Hunhír.info



907-ben egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és AZ akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy “… Decretum..Ugros eliminandos esse..” azaz ” elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”

Ezt a nemes célt extra adag erő koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, “biztosra mentek”. Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a ‘ gyengébb ‘ , kb. 40 ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő az elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét – 40.000 lovas – négy részre osztotta. Az egyenként 10 ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és vízi parádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%-os veszteséget a hajóhad. Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben.Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal Az ellenséges sereg orra előtt éjszaka, teljes csöndben!!!

Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhány ezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony volt: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el.

A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a magyar határ AZ Enns folyó lett (Ober Enns – innen a meséink ‘ Óperenciás tengere ‘), valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni. Szent István idején először, de akkor ugyanígy jártak csak a Vértes hegységben. Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt – a hazáért. Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe – a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe – nyugodjék örök békében!

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag AZ Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point-on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

tudatbázis

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése