2014. május 6., kedd

A szexuális fantáziálás jótékony hatása.


A pszichológusok szerint a szexuális fantáziálások növelik az ember kreativitását, rendben tartják fizikai egyensúlyát. Chiara Simonelli pszichológus, aki behatóan foglalkozik ezzel a témával, arra a következtetésre jutott, hogy az erotikus fantáziák már akkor is pozitív szerepet játszanak, ha a valóságban nem valósulnak meg.

Segítenek például a párkapcsolatban a teljesség elérésében, a túlságosan ismétlődő sémák elkerülésében, saját, ismeretlen oldalaink megismerésében. Ugyanakkor nagyon személyes szféránkhoz tartoznak és kezelésükben óvatosan kell eljárni – fejtette ki a Corriere della Sera című olasz napilapnak.

Manapság, úgy tűnik, divat beszélni róluk. Modellek, színészek vallanak erotikus álmaikról, téma lett írók és filmrendezők között. Aki hallgat róluk, kirekeszti magát ezekből a körökből. A szexológusok szerint létezik az embereknek egy olyan kategóriája, amely úgy érzi: nem engedhet az érzelmeknek. Ők a cselekvés emberei, és a fantáziák számukra a gyengeség jelei. „Cowboy-típusnak" minősítik ezeket, és tapasztalataik szerint nem tartoznak a nők kedvencei közé.

Ezzel együtt a „vöröslámpás" álmokat nem mindig jó megosztani még a partnerrel sem. Vannak ugyanis közöttük bevallhatatlanok, amelyeket el kell rejteni, mert vagy féltékenységet keltenek – egy fantáziára is lehet féltékeny valaki – vagy azért, mert nagyon intim szféra részei.

Ugyanakkor vannak olyanok, amelyek mintha azért születtek volna, hogy megosszák őket mással, vagy együtt ültessék át a gyakorlatba. Mindenesetre alaposan mérlegelni kell, hogy a társ nyitott-e az elfogadásukra, vállal-e cinkosságot bennük - mondja Simonelli.

Forrás: hvg.hu
Fotók: Luis Royo



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése