Már több tudományos genetikai összehasonlítás történt a magyarok és ujgurok
között. Ők nem csak, hogy a legközelebbi földi rokonaink, de majdnem
100%-ig megegyezik a genetikánk. Ők közelebb állnak hozzánk, mint a
kazahsztáni madjarok, azt bizonyítva, hogy ők kevesebbet keveredtek
szomszédos népekkel, mint a madjarok Kazahsztánban.
Minden arra vall, hogy a magyarok-ujgurok vándoroltak a Kárpát medence
és a Tarim medence (az Ujgurok hazája manapság, amit a kínaiak
elfoglaltak illegálisan Tibet-el együtt) között ezer éveken át az
úgynevezett Selyem utat megalkotva sokkal előbb, mint Marco Polo aki
elnevezte ezt az utat, de nem felfedezte.
Azt a magyarok csinálták kb. 4500 évvel ezelőtt!
Most már a genetikai közelségünk bizonyítva van az anyai ágon mtDNA-el és az apai ágon Ychromosome DNA-el is. Ezen már nem lehet vitatkozni. Ez már (a nagyon közeli rokonságunk) bizonyított tény. Ez nem igazán egy blog oldal vitatárgya. Ezt már a világ legokosabb tudósai eldöntötték!
Nagyon nagy rá a valószínűség, hogy a kazahsztáni madjarok azon három törzs leszármazottjai, akik úgy döntöttek, hogy nem jönnek Árpádékkal a hazajövetelre (nem a honfoglalásra) 895-896-ban.
Ők jobban ki voltak téve más törzsek, népek hatására, mint a magyarok
és az ujgurok, akik egy medencében (Kárpát és Tarim) éltek és így védve
voltak más népek belekeveredésétől.
Habár a magyarok a török hódoltság után kénytelenek voltak beengedni
szlávokat, nagyobb részben (tótokat, szerbeket és horvátokat) feltölteni
a kihalt, vagy kihalófélben levő falukat.
Szerintem is az ujgurokkal sokkal szorosabb kapcsolatot kellene kiépíteni
minden alapon. Kulturálisan és állami alapokon. Nem elég csak, hogy egy
két klub, vagy hasonló szervezet veszi fel a kapcsolatot velük, habár
az is több, mint a semmi. /George Bela Kemeny/
Kína második Tibete
A Kína észak-nyugati határánál fekvő Hszincsiang tartományban élő
ujgurok már régóta komoly gondot jelentenek a kínai kormány számára. Ez a
népcsoport, mely a törökség délkeleti ága, a 7-8. század folyamán
érkezett a Török Birodalomból a közép-ázsiai területekre. Később
megalakult Turkesztán, melynek keleti része – ahol az ujgurok
letelepedtek – idővel kínai befolyás alá került. Az ujgurok mindig
gyarmatosítóként tekintettek Kínára és folyamatosan törekedtek a
függetlenedésre, amire összesen két alkalommal került sor. Először
1933-ban kiáltották ki a Kelet-Turkesztáni Iszlám Köztársaságot, a
következő évben azonban Kína megszállta a területet. 1944-ben
kikiáltották a második Kelet-Turkesztáni Köztársaságot, de a kínai
kommunista rezsim 1949-ben ismét megszállta a területet, majd 1955-ben
Hszincsiang (új határvidék) Ujgur Autonóm Régió néven végleg
egyesítették a Kínai Népköztársasággal.
Hszincsiang Ujgur Autonóm Régió
A
több mint 20 millió lakosú Hszincsiang Kína területének mintegy 1/6-át
teszi ki. A Franciaország területénél háromszor nagyobb régión összesen
13 etnikai csoport osztozik, melyek közül a legnagyobb az az ujgur
etnikum, amely etnikai, nyelvi és kulturális szempontból sokkal közelebb
áll a türkökhöz, mint a kínaiakhoz. A tartomány hivatalos nyelve az
ujgur, mely a török nyelvvel rokon és kb. 10 millióan beszélik Kínában.
Hszincsiangon kívül az ujgurok megtalálhatóak Kazahsztánban,
Kirgizisztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban, Németországban,
Törökországban, és kisebb közösségek élnek még Pakisztánban,
Oroszországban, az Egyesült Államokban és Kanadában.
Kína
Hszincsiangot régóta az ország elválaszthatatlan részének tekinti és
folyamatosan arra törekszik, hogy növelje itteni befolyását. Az 1960-as
évektől például Kína megindította a han kínaiak tömeges betelepítését a
területre annak érdekében, hogy csökkentse az ujgurok befolyását. Az
ujgurok szempontjából több negatív következménye volt a kínaiak
betelepedésének: egyrészt mára már 40% fölé nőtt a kínaiak aránya a
régióban, másrészt az ujgurok körében nőtt a munkanélküliség. Az ujgur
nyelv, kultúra és vallás idővel egyre nagyobb veszélybe került. Peking a
gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésével is befolyása növelésére
törekedett, hiszen a ’90-es években óriási összegeket invesztált a régió
infrastruktúrájába, és a fejlesztések azóta is folyamatosak. Ezenkívül
szoros diplomáciai kapcsolatokat alakított ki azokkal a Hszincsianggal
határos országokkal, melyek esetlegesen támogathatták volna az ujgur
szeparatista mozgalmakat.
Kína
Hszincsianghoz való ragaszkodásának több oka van. Peking azért ítéli
stratégiai fontosságúnak a területet, mert egyrészt hatalmas olaj- és
ásványkincs készletek találhatóak itt, másrészt Hszincsiang egyfajta
pufferzónát képez Kína és a szomszédos Oroszország között. A terület már
a hidegháborúban is kiemelt jelentőséggel bírt Kína számára, hiszen a
’60-as évektől egészen a ’90-es évek közepéig a kínai atomfegyverek
tesztelésére is szolgált. Forrás!
„A
tielők oguz-ujgur, valamint ogur törzscsoportjainak szétválása már igen
korán, legkésőbb a Kr. e. 3. században megtörtént” (Czeglédy Károly). A
keleti tielő csoportok közül a legfontosabb szerepet a tokuz-oguz és a
kilenc törzsből álló ujgur törzsszövetség játszotta. Az ujgur – mint a
legkeletibb török (türk, török nyelvet beszélő) nép régebben az Orkhon
vidékén lakott, de már a Kr. u. 6. században délebbre, a Tarim völgyébe,
a mai kínai Hszincsiang Ujgur tartomány területére húzódott, amely
területről tudjuk, hogy legalább 422-től török (türk) lakossága volt.
Ide, a Turfán oázis vidékére költözött a kagán is. Fővárosuk Ilihot
volt, amelynek temetőjéből – mint előbb említettük – eddig 500 csontváz
feldolgozása van folyamatban.
Az
ujgurok később annyira megerősödtek, hogy Kr. u. 774-ben megdöntötték a
türk uralmat, és nagy birodalmuk 840-ig fennállt. „A belülről bomlásnak
indult ujgur kaganátust 840-ben egy újabb nomád törzs, a kirgiz
megsemmisítette, illetve legyőzte. Az immár műveltebb ujgurok a frissen
érkezett barbár uralmat nem vállalták, törzseik felkerekedtek és a régi
legelőket odahagyva nyugat felé vándoroltak. A törzsek nagy része a
Tarim-medence északi részein telepedett meg, idővel ott alakították ki
tokhár örökségből új fővárosukat Bes-Baligot.
Magukkal
vitték a manicheizmust, de nem telt sok időbe, s az új haza hagyományos
vallása, a buddhizmus is terjedni kezdett közöttük, sőt visszhangra
talált náluk a nesztorianizmus is. A módosított szogd írásból itt
alakult ki az ujgur írás, itt készültek az írástudó ujgur papok
gondoskodásából a szent könyvek fordításai Belső-Ázsia iráni és egyéb
nyelveiből, amelyek idővel a kínaival bővültek. Röviden: a török régiség
legműveltebb népe lett az ujgurból”(Ligeti Lajos). A kínaiak az
ujgurokat „Belső-Ázsia arisztokratáinak” nevezték.
Az ujgurok további története viszonylag jól ismert, a 9–11. századokban utódállamokat szerveztek. Utódaik és alattvalóik magukba olvasztottak sok nyelvileg és gazdaságilag rokon török népet, törzset, törzstöredéket, melyeknek pontos hovatartozását ma már aligha lehet meghatározni. Mivel területük igen kedvezőtlen földrajzi adottságokkal rendelkezik, ezért viszonylag háborítatlanul megmaradtak. Ma zömében (7 milliónyian) a kínai Hszincsiang Ujgur tartományban, kisebb számban (280 ezren) a volt Szovjet Közép-Ázsiában – Kazakisztánban – és részben a kínai Kanszu tartományban élnek. Szállásterületük egy részén a Selyemút halad keresztül, ezért „tiszta” csoportjaikat az ettől távolibb vidékeken és főleg a Dzsungár-medencében találjuk meg. Fővárosukat 1209 körül a mongolok rombolták le, de az ujgurok hajdani kultúrája a mongolságnak sokáig vezéreleme maradt.
A
Kr. u. 4. században a hunok helyébe a tinglingek húzódtak. A kínai
források ekkor már söla, tielő vagy „magas kocsi népének” („magas szekér
népének”) nevezték őket. Ez utóbbiak hat nagycsaládja közül az egyik
neve jüenkh volt. Őket tartják a mai jogurok őseinek. 583-ban, miután az
első nagy türk törzsszövetség felbomlott, a tielők nagy része a tung
vagy keleti türkök uralma alá került; ekkor a jüenkheket már hojhóknak
nevezték.
A hojhók egy része 627-ben Buza (Posza) vezetésével megerősödött, majd a 8. században a mai Csangje és Uve vidékére (Kanszu tartomány) költözött. 744-ben itt alakították ki a hojhók országát. Szállásterületüket hol az ujgurok (840-ben), hol a mongolok (1226-ban) foglalták el, hol pedig a kínai uralkodókkal kerültek ellentétbe. A kínai források a jogurokat (ahogyan ma magukat nevezik) 1081-ben „sárga fejű hojhóknak” hívják. Szállásterületük két megszakítással ma is ősi területükön – Kanszu tartományban –, részben a Csilien- (Mennyei-) hegységben, részben a Góbi sivatag délnyugati nyúlványában van.
Lélekszámuk ma már csak 9000 körüli. A sokszoros vándorlás során keveredtek ugyan a mongolokkal, a tibetiekkel, újabb időkben pedig a kínaiakkal, hatott rájuk a magashegységi környezet és a Góbi-sivatag sajátságos éghajlata. Ennek ellenére őrzik ősi türk biológiai jegyeiket. Azon embertípus legkeletibb ágát alkotják, amelynek a legnyugatibb ága a Kárpát-medencében él. A török népek olyan csoportját alkotják, amely a legősibb szavakat, az „ó-török” pentatón zenét, az ősi kézművességet éppúgy őrzi, mint ősi ételkultúráját és vallását. Ma még élő táltosaik vannak. Ballada-, hiedelem-, és meseviláguk a legősibb elemeket őrzik. 1988-as utunk alkalmával jártunk náluk; még nagyon sokszor vissza kell térni hozzájuk, hogy megőrzött szellemi, tárgyi, zenei és embertani jegyeiket dokumentálhassuk, megőrizhessük és átadhassuk az utókornak. Forrás!
&
VIDEÓ LINK:
https://www.youtube.com/watch?v=P52jYn6xxZg
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése